Délmagyarország, 1981. október (71. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-17 / 244. szám
4 Szombat, 1981. október 17. postaláda társszerzőnk az olvasó ,Csendesebben vigadjanak..." Ezen a héten sem világrengető témákat vetettek papírra olvasóink. A mnnkás hétköznapokon tapasztalt fonákságokról. apróbb sérelmekről, ám nagyon is emberi gondokról értesülünk ezúttal is. Tudjuk, ezek cseppek az országnyi, megoldásra váró feladatokhoz képest. De tudjuk azt ls: végül ls a tenger cseppekből tevődik össze... Hogy helyt adunk ezeknek a közérzetünket nap mint nap befolyásoló jelenségeknek, azért tesszük, hátha egyszer kiki rájön: munkahelyi, utcai, vendéglői, sőt otthoni viselkedése révén ő is felelős a sokat emlegetett közhangulatért. Rossz vicc Fodorné Bognár Katalin a Deák Ferenc utca 24—28ból küldött levelet lakótársai nevében. A lakóházban üzemel a Cambrinus söröző, ahol minden pénteken, szombaton és vasárnap este 10 és hajnali 2 óra között, diszkót tartanak. A nagy zene-bona mellett az is zavarja a lakók nyugalmát, hogy szünetekben a bejárat előtt lármáznak, ricsajoznak a fiatalok, üvegek törnek öszsze. Olvasónk családja különösen sokat szenved ezektől a zajoktól, hisz a földszinti lakásba minden fölhallatszik. A 3 és a 4 éves kisgyerekük sem tud hajnali kettőig elaludni ezeken a napokon. „Mindannyian dolgozó emberek vagyunk úgy hiszem, jogosan megilletne bennünket is a hétvégi pihenés." Ha minden magyar állampolgár álmát így megzavarnák hét végén, bizony csupa álmos, fáradt ember támolyogna hétfőn a munkahelyére. Azt hisszük, olvasónk igazát egyetlen hivatal sem vitathatja. De nem is vitatja. Több helyen bejelentett panaszukat eddig semmilyen intézkedés nem követte. Autó nélküli kertbarátok Szeptember 30-án történt. K. Z. (Pontos cím és név a szerkesztőségben) a Szeged Nagyáruházban. sikertelen vásárlás után a kijárat felé tartott, s összetalálkozott egyik ismerősével. Szóba elegyedtek. Egyszer csak odalépett hozzá az üzlet egyik alkalmazottja és a következőket mondta neki: „Uram, jöjjön velem, mert ön valamit eltulajdonított az áruházban." Olvasónk megdöbbenésére még kétszer elismételte az illető a fölszólítást. Beszélgető partnerével csak akkor ocsúdtak föl. amikor az áruház másik két dolgozója, valamivel távolabb hangos nevetésben tört ki. Az egvik örömében a térdét csapkodta. A szigorúan intézkedő férfi ezután annyit mondott. mosolyogva: „Én csak parancsot teljesítek" — és távozott. „Mikéit egyeztethető össze ez a viselkedés a szocialista kereskedelemmel?" — kérdezi olvasónk. A jelenethez nehéz kommentárt fűzni. Nem először írunk a Postaládában arról, mekkora tapintatot igénvei. ha a lopással csak gyanúsított vásárló zsebeit, szatyrát akarják megvizsgálni az eladók. Merthogy a gyanúsított nem bűnös. De hogy valakinek a becsületével minden alap, és gvanű nélkül is játsszanak, Ilyenről még nem hallottunk. Szerencsére. Merthogy ez nem „a szocialista kereskedelem", hanem 2—3 kereskedő számlájára írható. „Társadalmunk támogatja a kistermelőket, hogy önellátók legyenek, s a fölösleget a piacra vigyék" — írja levelében Zsótér József (Budapesti körút 6/A) és még két kertbarát társa. Nehezményezik, hogy ennek ellenére a Volán Vállalat nem gondolt erre a szempontra, amikor szeptember 27-én megszüntette a 75 V jelzésű széksósfürdői járatot. Belátják olvasóink, hogy a strandidő lejártával kevesebb utas venné igénybe ezt a buszt, de itt a betakarítás szezonja és bőven lenne még munka ezen kívül is a kiskertekben. Sokuknak nincs autójuk, hogyan szállítsák be áruikat a Marx térre? Kérik a Volán vállalatot, latolgassa annak a lehetőségét, hogy legalább a dorozsmai vágóhídig közlekedjék autóbusz. A fogápolásról Mikrobusz — ajándékba No, nem igazi, hanem játék mikrobuszt készített a Városgazdálkodási Vállalat Petőfi aranykoszorús brigádja a Kistisza utcai óvoda lakóinak. Az ajándék az első pillanatban elnyerte a gyerekek . tetszését, azóta a legkedvesebb játékukká „lépett elő". Ezért az örömszerzésért mondott köszönetet levelében a vezető óvónő, Rácz Gézáné. Apró kívánságok Kálvária egy bérlettel Olvasónk Sz. T.-né. annak rendje, s módja szerint megvásárolta az októberi autóbusz- és villamosbérletét 40 forintért (Később értesült arról, hogy 10-ig érvényesek a szeptemberi buszbérietek.) Október 6-án, miután tájékozódott a Csongrádi sugárút új közlekedési rendjéről is. ki akarta cserélni bérletét drágábbra, olyanra, amely trolira is érvényes. Kálváriájáról így számol be: ^Reggel 7—8 óra között először a Bartók Béla tér sarkán lévő jegypénztárnál érdeklődtem, ahol azt a fölvilágosítást kaptam, hogy a Marx téren, az autóbuszpályaudvaron 13 forint lefizetése ellenébe cserélik ki a bérletemet.' Ott csak egy pénztár volt nyitva, ahol közölte velem a pénztárosnő, hogy ebben az esetben nem cserélik ki a bérletet, esetleg, ha rossz számot írtam volna rá. akkor megtenné, „különben pedig legyek figyelmesebb, amikor bérletet vásárolok." Ekkor gondoltam, nem jó helyen járok, megkérdeztem az információt, ahol a szolgálatban lévő fiatalember azzal utasított el, hogy már 6-a van, esetleg ha előbb jöttem volna. (A trolibérletre csak ll-éíől lesz szükségem, szerintem 6-án még jókor mentem.) Már nem lehet cserélni. A Bajcsy-Zsilinszky utcában is van egy jegyiroda, ahol árulnak bérletet. Fél 9-kor mentem be ide, itt a pénztárosnő azonnal elővett egy szabályzatot, melyet fel is olvasott: „nyugdíjasbérletet nem .szabad cserélni." Megvettem külön 23 forintért a trolibérlete, de nagyon szeretném tudni, hogy igazuk volt-e? Miért nem lehet egy olcsóbb bérletet drágábbra kicserélni? Ha jogosan utasítottak el, miért háromféle és nem egy indokkal tették?" — hangzik olvasónk kérdése. Cserényxné Nemes Erzsébet (Kereszttöltés u. 13.) hiányolja a postaládát lakóhelye környékéről. Nem hogy az utcában, de még a közelben sincs egy se. Lakótársaival együtt örülne, ha a posta megszánná őket. T. D.-nétték is lenne egy kérése. A Szeged-Szőreg között közlekedő 60 és 60 Y jelzésű autóbuszok az ABC áruház, illetve a ruházati bolt előtt állnak meg Szóregen. Egyik helyen sincs azonban járdasziget. Olyan egyenetlen, gidres-gödrös, sáros ott a talaj, hogy a leés fölszállás balesetveszélyessé vált... Tehát a kívánság: egy-egy járdasziget Ozv. Tóth Károlyné (Galamb u. 27.) a közelgő halottak napja miatt hívja föl az illetékesek figyelmét néhány hiányosságra. Sötétek a temetők. Nagy figyelmesnég lenne a városgazdálkodási vállalattól, ha gondoskodna arról, hogy legalább ezen a néhány napon, ahol lehet, minimálisan világítsák meg a temetőket Ugyancsak a kegyeletüket lerovó, főként idős hozzátartozók biztonságát szolgálná, ha a Belvárosi temetőbe nem hajtanának be személygépkocsival magánszemélyek. Füzesi Márta (Római körút 1S/B) több plakátot, nagyobb reklámot vár a MEH Vállalattól,, olyanokat, amelyek arról világosítják föl a lakosságot, mikor, hova vihetik a háztartásban fölgyülemlett, vissza nem váltható üres üvegeket. Hamarosan menetrendszerűen megérkezik a fogászati hónap. Előzetesként néhánv jó tanács, főleg a szülőknek. A cukorról és az édességről. A sok cukor megtapad a fogak felszínén, a fogzománcon parányi lyukacska keletkezik, amely lassan növekszik, terjed a mélybe, eléri a zománc alatt levő anyagot. amit dentinnek nevezünk. Mivel ez az anyag kevésbé kemény. ebben igen nagy pusztítást tud végezni vele a cukor. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy gyermekeinkenek se cukrot, se süteményt ne adjunk! Igaz ugyan, hogy a fogszuvasodást a szénhidráttartalmú táplálékaink okozzák elsősorban, a csokoládé, a sütemény, a cukor, a befőtt stb. A fogszuvasodást azonban meg lehet előzni! A fogszuvasodás legnagyobb ellensége a fogmosási A fogmosásról nem lehet eleget beszélni gyermekeinknek. Jó, ha megtanítjuk velük a fogmosás nyolc aranyszabályát. 1. Fogkefélés előtt alaposan öblítsük ki a szánkat. 2. Illesszük a fogsorainkat egy síkba. 3. Mind a felső. mind az alsó fogsort hátulról a fogsor * közepe felé kell tisztítani. 4. A fogkefélést körkörös mozdulatokkal végezzük. így minden irányból megtisztítjuk a fogakat. 5. Belül mindig alulról fölfelé. a foghús felől a fog felé mozgassuk a fogkefét. 6. Az ide-oda kefélés során jól megtisztulnak a rágófelszínek. 7. Végül ismét alaposan öblítsük ki a szánkat úgy, hogy az öblítővíz a fogközökön is átáramoljon. 8. Mindez legalább egy percig tartson, de még kedvezőbb az eredmény, ha legalább három percig tisztogatjuk fogainkat. A szájvízről. Hasznos, ha fogmosás után — és nem helyett! —, sőt napközben is többször, néhány csepp Ovenálos szájvízzel a fogak között átöblít i ük fogsorainkat. Melyik a legjobb fogkrém? A vizsgálatok egyértelműen bebizonyították, hogy a Magyarországon forgalomba kerülő fogkrémek kivétel nélkül — jók! A fogporról. A fogporok nálunk sajnos, csak időnként vannak forgalomban, ez elég baj, mert például a Heider-féle fogpor a fogzománcra még túlságosan nem tapadt apró fogkövecskéket is lesúrolta. A fogporral azonban csínján kell bánni, és csak hetente egyszer tanácsos mosni vele a fogat, mert apró kvarcszemecskéket is tartalmaz, és ezek, ha túl gyakran érintkeznek a foggal, sérülést okozhatnak a fogzománcban. A szájspréről. Ezzel már egy kicsit szigorúbban kell bánni, sokan ugyanis csak a kellemetlen szájszaguk elkendőzésére használják, pedig nem erre való, hanem a száj illatosítására. Egyeseknél csípi a száj nyálkahártyáját, a fogakat nem tisztítja, a fogkefét nem helyettesíti! Csak kiegészítő módszerként használható! A mentolos cukorról. Nem tisztítja a fogakat, sőt, mivel cukor, éppen úgy árt a fognak, mint bármelyik cukor. Árt-e a rágógumi a fogaknak? Ha cukorral van édesítve — árt! Ha hoszszabb ideje rágja a gyerek, a nyálelválasztásban is bajt okozhat. Gusztustalan az örökké rágó, csámcsogó gyermek, olyan, mintha mindig „kérődzne". Az alma és a fogak. A propaganda szerint az alma evése a fogak védelmét szolgálja. Nem egyér- I telműen védi a fogat a szuvasodástól. A keményhúsú alma mechanikusan lesúrolja a fogakat, és ez i jó. de az almában cukor és i sav is van. Lefekvés előtt és fogmosás után már ne | adjunk almát a gyerekeknek. Alig beszélüpk (a nyersen rágott sárgarépáról, karalábéról, káposztatorzsáról, különösen a fogváltás idején viszont szívós húsokat kell rágatni a gyermekekkel. A fogaink legjobb tornája: a jó és egészséges rágás! Szeressünk rágni! De ne csak rágógumit! Dr. Veress Sándor, Szeged • • Üzenetek Pofon a zebrán Szelíd vadmadarak A kiskundorozsmai József Attila Vadásztársaság fácántelepére kora nyáron három csupasz vörösvércsefiókát vitt be az ügyeletes rendőr. A vadász csinálta „vércsefészek" fölött infralámpa adta a meleget az árváknak. Napi 3—4-szeri gondos etetés hatására szépen kifejlődtek, megtollasodtak a madarak. Később a röpdébe belépő rendőrt hangos vércseszóval üdvözölték, majd a vállára szálltak. A madarak nagyon megszelídültek. A Uzabadba kiengedett fiókák repülése egyre hoszszabb lett, de végül mindig a gondozó vállán kötöttek ki. Lassan a kézből etetés megszűnt, és a megszokott helyre kitett ennivalót 4 madarak elfogyasztották.„Az emberi gondoskodást továbbra is élvező vércsék fokozatosan elvadultak. Szeptember végére már nem fogadták el a kitett táplálékot, de továbbra is a fácántelep környékén röpködtek. Ez a spontán „visszavadítás" jól sikerült. Még javában folyt a vércsenevelés, amikor az «gyik vadász augusztus elején egv legyengült és beteg gólyát vitt a telepre. A kihívott állatorvos megvizsgálta a madarat, erősítő gyógyszert és bőséges táplálékot javasolt. A vadőrök naponta többször etették és a gyógyszer hatására egy jó hét elteltével már szárnyait bontogatta. próbált repülni. A fácántelep melletti birkalegelőn bogarásztak a környék gólyái, amelyek már az elvonulásra készültek, s itt gyülekeztek. Az éhhaláltól. betegségtói megmentett gólya hozzájuk csatlakozott. de estefelé még helyben maradt. Szeptember 5-én egy kilenctagú gólyacsapathoz tizedikként csatlakozott. Szeptember 10-én búcsú nélkül eltűntek a nekik kijelölt égi országúton. A „hálátlan" gólya helyett mi köszönjük meg a vadásztársaságnak, hogv befogadta és meggyógyította. maid útjára engedte a fekete-fehér tollú vándort. Mint tudjuk, most van a nemzetközi gólvavédelem éve. Ezért is örülünk a sikeres gólvamentésnek. Reméljük, jövőre viszontlátjuk egymást. Puskás Lajos MME szegedi csoport tagja Á kulturálatlan viselkedés a témája a következő levélnek is. melyet íróia sajnos előttünk sem vállalt teljes névvel és címmel. Annál is inkább sajnálatos ez mert az elítélendő jelenet egvik szereplőjének kilétét viszont fölfedi, ha nem is névvel, de autójának rendszámával. Bár magunk is megrójuk őt magatartáséért, nem közöljük rendszámát, hisz végül is nincs tanú. aki adandó esetben igazolná, valóban róla van szó. S elvégre: névtelenül nem lehet vádaskodni. Maga a jelenség azonban említésre méltó. Lássuk a jelenetet. Helyszín: a Lenin körút és a Kígyó utca kereszteződésében lévő gyalogátkelő. Időpont: szeptember 26., fél 1. A zebrán szemüveges fiatalember halad át, szabályosan. Nagy sebességgel odaér egy személygépkocsi, hirtelen fékezésre kényszerül, a mögötte jövő, követési távolságot be nem tartó autó szintén. Majdnem koccanás. Az első kocsi (rendszáma a levélben) vezetője kipattan a járműből, s három jókora pofont ad a gyalogosnak, akinek lerepül a szemüvege. Az „önbíráskodó" úrvezető körbejárja — ép — kocsiját, majd távozik. „Idős vagyok, de ilyen durva, sértő, ebbe a társadalomba nem illő magatartást nem láttam." — írja olvasónk. Ml üzenjük: szerencséje van. mert ebben a társadalomban is megtörténik egy és más. De ezúttal is egy bizonyos, megnevezhető, hirtelenharagú, durva embertársunk követte el vallóban elítélendő tettét. L. M. (Petőfi Sándor sugárút 14.): Tudomásunk szerint — az érvényben levő rendelkezések értelmében — a helyszínen büntetést kell fizetnie annak, aki érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazik tömegközlekedési járművön. ön. levele szerint is, otthon hagyta a bérletét. K. P.-né: írását, melyben fölteszi a kérdést, hogy vajon „miből" főz ínycsiklandozó ételeket szomszédja, „miből" öltözködik családja olyan jól, stb., teljes terjedelmében nem közöljük. Talán csak a panelfalakon áthallatszó facipőkopogás. » konyhai zajok, s uram bocsa' — mint írja — a takarítás zörejei miatt haragszik rájuk. Csak mi köze a kettőnek egymáshoz? összeállította: Chikán Ágnes LAKÁSSZÖVETKEZETEK KARBANTARTÓ TARSULASA szabványon aluli hulladéhíiveget kínál eladásra, 5 Ft/négyzetméter áron. Cím: Szeged, Retek u. H. üvegesmflhely, de. 8—12 áráig. MOTOROSOK, FIGYELEM! A GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ IPARI SZÖVETKEZET Szeged, Cserzy M. u. 4. sz. alatti üzeme rövid határidőre vállalja motorkerékpárok műszaki vizsgára történő felkészítését, és időszakos műszaki vizsgáztatását. VJiSáR! RUHÁZATI VÁSÁR! NÖI. FÉRFIFEHÉRNEMŰK nagy választékát kínálja divatáruosztályunk! FÉRFIINGEK kedvezményes áron, amíg a készlet tart! VÁSÁROLJON A RUHÁZATI VÁSÁRON! SZEGED NAGYÁRUHÁZ