Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-27 / 227. szám

83 Vasárnap, 1981. szeptember 20. Munkások és az olvasás Történelmi városmagok — kulturális központok -1 Az életmód és az életkö' • ríllmények változásáról sok trnndent elárul az a tény, hogy Az egyén mivel, milyen gyakran foglalkozik szabad Idejében. A szegedi Ipari munkásság életmódjának kutatása során a szabad időben végzett tevékenységek közül kiemelt figyelmet szenteltünk az olvasásnak. A behatóbb elemzést és ennek összefoglaló Ismertetését a Délmagyarország hasábjain az indokolja, hogy a könyvolvasás az az elfoglaltság, amelynek időfelhasználása és gyakorisága alapján a legpozitívabb képet rajzolhatjuk a szegedi nagyüzemi munkásság aktív művelődéséről. Az olvasással kapcsolatban elő«zör az időmérleg-felvételek alapján megállapított szabad idő nagyságából kell kiindulnunk, Ez az átlag szegedi ipari munkás esetében munkanapon 2 óra 40 perc, vasárnap 7 óra 11 perc. Ebben az időmennyiségben 15 féle elfoglaltságot találunk, köztük az olvasási tevékenységeket, azaz az újság-, (folyóirat-) éa könyvolvasást. Előre kell azonban bocsátanunk, hogy a szabad időt a tévénézés uralja, ehhez csatlakozik a többi tevékenység. A szegedi ipari munkások munkanapon a szabad idő 50 százalékát, vasárnap 37 százalékát fordítják tévénézésre. Azt látjuk azonban a 24 órás időmérlegen belül a szabad idő elfoglaltságok rangsorából, hogy az átlagidőt tekintve munkanapon az olvasás (újság-, folyóirat-, könyvolvasás együttesen) a tévénézés után következik; vasárnap viszont már megelőzi a tévénézés, a vendégeskedés. a szórakozóhelyen való tartózkodás és a séta. Hétköznap a szegedi ipari munkás átlag 17 percet fordit újságés könyvolvasásra együttesen. Ez szabad idejének egykllencede. Vasárnap 28 percre emelkedik az olvasásra fordított idő, azonban ez a megnövekedett szabad Időnek csupán 6 százalékát jelenti. A felhasznált Idő növekedése ellenére az olvasás funkciója kisebb a szabad Idő eltöltésében vasárnap, mint a munkanapon. Az olvasásra fordított átlag Idő tekintetében mindkét napon előnyösebb helyzetben vannak a férfiak, a szakképzett munkások. és azok. akik kereső-, termelőmunkájukon kívül nem Végeznek jövedelemkiegészítő tevékenységet. Természetesen nem mindenki olvas hétköznap és vasárnap Újságot, vagy könyvet. Tehát a továbbiakban már nem a mindenkire vonatkozó átlagidőről, hanem a ténylegesen olvasók arányáról és a ténylegesen felhasznált időről beszélünk. Az olvasót meglepheti, ha azt írjuk, hogy munltanapon ás vasárnap csak minden 8—9. munkás olvas újságot. Háromnegyed, illetve egy órát fordítanak erre. E2t a megállapítást kl kell egészítenünk azzal, hogy az időmérleg-felvétel alkalmával a megkérdezett munkások 30 perces időegységben mondták el a „tegnap" elfoglaltságait. Ha valaki ez alatt a 30 perc alatt más tevékenységet ls folytatott és azt fontosabbnak tartotta, mint az újság átlapozását, valamelyik cikk. hírek, sportrovat vagy az apróhirdetések átfutását, akkor ezt a másik elfoglaltságot említette. Mindez egyben azt ls jelenti, hogy bár a szegedi ipari munkások 93 százaléka valamelyik napilapra és hetilapra előfifizet (pl. Délmagyarországra 83 % Népszabadságra 13%, Népszavára 3%, egyéb napilapra 10%), nem olvassák azokat alaposan, mindennapos gyakorisággal. Az előfizetők többségénél inkább beszélhetünk a napilap átfutásáról, egyes rovatok átnézéséről, mintsem azok mindennapos, rendszeres olvasásáról. Nagyon valószínű, hogy a napilap felületes átnézése olyan csekély információs hatást jelent, hogy a tevékenységet említésre méltónak sem tartják. Még az átlagnál ls kisebb arányban olvasnak rendszeresen a munkásnők, a szakképzetlen munkások és azok, akik jövedelemkiegészítő munkát végeznek. Munkanapon a munkások 12 százaléka, vasárnap 18 százaléka vesz könyvet a kezébe. Akik hétköznap időt szakítanak maguknak a könyvolvasásra, azok átlag másfél órát fordítanak erre a tevékenységre, vasárnap néhány perccel többet. A könyvolvasók aránya munkanapon 4% (segédmunkások) és 23% (közvetlen termelésirányítók) közötti széles skálán helyezkedik el, vasárnap kisebb a szakadék. A betanított- és segédmunkások között a könyvet olvasók aránya vasárnap legalább a kétszeresére emelkedik, de így sem éri el az átlagot. Ügy gondoljuk, hogy a kevésbé szakképzett, Illetve kvalifikálatlan munkások bizonyos csoportjánál fokozott mértékben játszik közre a vasárnap rendelkezésre álló nagyobb Időmennyiség, másrészt fi könyvolvasás számukra nem héköznapi, hanem ünnepi elfoglaltság. A kevésbé rendszeres olvasónak fel kell készülnie erre mind fizikailag, mind lelkileg, ezért munkatevékenység közvetlen környezetében nem érdemes végezni ezt a tevékenységet. A szabad idő nagyságából és az olvasásra fordított Idő menyn^ttégéből arra a következtetésre "juthatunk, hogy általában az újság- és a könyvolvasás együttesen ugyanazon a munkanapon nem teszi lehetővé a tévénézést, mert erre már nem Jut Idő. Legfeljebb még néhány perces családi elfoglaltságot (beszélgetést) tesz lehetővé a rendelkezésre álló szabad Idő. Amennyiben a tévénézéshez társul valamelyik olvasási tevékenység, hasonlóan legfeljebb egy — néhány perces — szabad idő elfoglaltság fér még a szabad idő keretébe. A tényleges Időráfordítás alapján úgy gondoljuk, hogy akik munkanapon — elsősorban könyvet — olvasnak, azoknál az olvasási tevékenység éppúgy szervezi a szabad idő eltöltését, mint a többségnél a tévénézés. A szegedi Ipari munkások esetében ez minden 8—9. személyről mondható el. Azt nem tudjuk pontosan, hogy a többiek mit csinálnak, de a fent elmondottak alapján is látjuk, hogy munkanapon mit csinálnak a könyvolvasók szabad idejükben, annak kerete milyen tevékenységet tesz lehetővé a számukra. A Központi Statisztikai Hivatal vizsgálata szerint a munkásosztályhoz tartozók 14,4 százaléka olvas könyvet egy átlag napon. Ha figyelembe vesszük, hogy a szegedi ipari munkások 12 százaléka a munkanapon, és 18 százaléka vasárnap végzi ezt a tevékenységet, akkor megállapíthatjuk, hogy a szegedi nagyüzemi munkásság a napi könyvolvasók aránya terén megközelíti az országos átlagot. DK. 8ZENTIRMAI LASZLÖ (A befejező részt Jövő vasárnap közöljük) S

zinte szállóigévé lett mostanában a televízió jól slke. rült műsorcíme: Uhokélnk is látni fogják. Alkalmazzuk Jó értelemben, célozván arra, hogy amit szépen, maradandóan alkotott a mai generáció, azt még a XXI. században ls dicsérni, talán csodálni is fogják, S Idézgetjük némi gúnyos felhanggal ls, ha valamiről úgy tartjuk: ezért még a késői unokák is fejcsóválva emlegetik as 1970-as, 80-as évek embereit. Kiszámíthatatlan ugyan, hogy a jövő század magyarjÁlnak mire lesz gondjuk, annyi azonban szinte biztos, hogy számon kérik rajtunk a még régebbi idők emlékeinek megőrzését, Hiszen mi ls sajnáljuk, hogy történelmünk sok évszázadéból alig van látnivalónk. Kötelességünk tehát, hogy ami van, azt Őrizzük meg, s ele. ve úgy kezeljük, hogy unokáink is láthassák. Ne bolygassuk a viszontagságos múltat, amelyhez a néhány évtizeddel ezelőtti gondatlanságok is hozzátették k magukét. Induljunk ki caupán abból, hogy maradt még néhány városunk, amelyeknek évszázadokon át kialakult épületegyütteseit elemi érdekünk megvédeni a jövő számára. Annak pedig szinte önként kínálkozó módja: a városmagok kulturális központtá alakítása, Illetve ilyen funkcióinak védelme. Mint példáid a budai Vállban sikerült. Igaz, hogy több évtizedes munkával Állítják helyre a történelmi falakat, az Anjou-királyok, Zsigmond és Mátyás király palotáit, de a végeredményt tudjuk. Múzeumok, kép- és könyvtárak kerültek a Várba, s ha — amiben bízunk — a történelem békéé évszázadokat enged megélni az egymást követő nemzedékeknek, ezen az állapoton blZOnyara nem akarnak éa nem fognak változtatni a sokadik unokák sem. Az elmúlt negyedszázadban három párt- és kormányhatározat is rendelkezett az építésügyről. Ezek közül a legújabb az 1063ben kelt, a meglevő épületek helyreállításáról éa rendeltetés, szerű használatáról. Kétségtelen, hogy ezekben is. mint népgazdaságunkban általában — az első helyen a lakásépítés ós -helyreállítás szerepel, ennek okát és jelentőségét nem kell külön Indokolni. De ezzel együtt súlyt kapott a műemlék és műemlékjellegű épületek karbantartása, a védett és védelemre méltó városközpontok Ugye. Sorolhatjuk a példákat. Sopronban már évtizedek óta tart a városközpont rehabilitációja, ennek sorén — néhány, nem tanácsi kézben ievó épület kivételével — szinte teljesen sikerült helyreállítani, illetve megőrizni az, 6sl városmagot, Itt a lakásokon kívül csaknem kizárólag kulturális intézmények és Idegenforgalmi látványosságnak számító műemlékek vannak. Kissé túlságosan U: a történelmi városban jószerivel olyan hely — vendéglő, eszpreszszó stb, — sincs, ahol a nevezetességek nézegetése közben megpihenhetnének. S a másik szélsőség: bár volna rá lehetőség, máig sem tiltották kl a városközpontból a gépkocsiforgalmat, amely pedig köztudomásúlag károsítja a falakat, rontja a levegőt. Ez utóbbi téren előbbre Jár Eger és Székesfehérvár. Mindkét régi városmagot — s benne a sok látnivalót — megvédték az autóktól (noha ez Egerben egyelőre nem vonatkozik az éjjel-nappal árut szállító tehergépkocsikra). További tennivaló az, hogy helyiségcserékkel kell gondoskodni a történelmi városmagnak még hangsúlyozottabban kulturális központtá emeléséről. Az alapok és az adottságok megvannak mindkét helyen. Pécsett sikerült olyan múzeumutcát kialakítani, amelynek mér Európa-szerte híre van. Hasonló a helyzet Szentendrén, ahol színte minden idegenforgalmi idényre megnyílik egy-egy új múzeum vagy állandó kiállítás. Pedig az utóbbi helyen lényegesen megnehezíti a kulturális városközpont kialakítását, hogy a házak többsége személyi tulajdonban van. Említhetjük Győrt is, ahol szépen halad « történelmi városmag helyreállításának, megőrzésének és méltó hasznosításának terve, vagy Veszprémet, amelynek ősi várát ugyancsak tiszteletre méltó ütemben hozták rendbe, ide kívánkozik Kőszeg, a NyugatDunántúlnak Sopron mellett második müemlékvárosa. és Vác ugyancsak imponáló törekvéseivel. Szombathelyen a Képtár része a városközpont rehabilitációjának — s még mindig nem szóltunk minden városról, amely éppen az utóbbi években-évtizedekben törekszik arra, hogy korszerűen őrizze meg saját, múltját. Az pedig része a nemzeti múltnak. Készülnek az ország legtöbb városának, nagyobb községeinek rendezési tervel. Valamennyiben jelentős szerepet kap a meglevő ériékek védelme, Az viszont már elsősorban a helyi tanácsokon, kulturális területek vezetőin, az ott élő szakembereken és a lokálpatriótákon múlik, hogy hol, milyen mértékben tudják mozgósítani az erőket a célok elérése érdekében. Vagyis, hogyan, mennyire és mikor sikerül raktárak, termelőüzemek. szövetkezeti helyiségek helyett könyvtárakkal, művelődési házakkal, képtárakkal és egyéb kulturális intézményekkel benépesíteni a védelemre méltó városmagokat. Kétségtelen, hogy mindezek anyagi áldozatokat is kívánnak, hiszen központi alapokból ma nem sokra telik. Azt a keveset jól. gazdaságosan felhasználni, és hozzá a helyi lehetőségek célszerűen társítani — ez ma a legfontosabb tennivaló a történelmi városmagok kulturális hasznosítása terén. Hogy unokáink büszkék legyenek arra, amit a mai generációk hagynak rájuk. VARKONYI ENDRE D

mítríJ Sosztakovfcs tizenöt szimfóniát, ugyanennyi kvartettet, triót, kvintettet alkotott. Komponált ezenkívül két zongora-, két hegedű-, két csellóversenyt, egy oratóriumot, melynek címe: Dal az erdőkről, huszonnégy zongora-prelűdlumot és fúgát, szonátákat, dalciklusokat és számos filmzenét. Leginkább a szimfonikus és a kamarazenéhez vonzódott, de a színpadi zeneművek is érdekelték. Ez. utóbblak közé tartozik a Oogol-elbeszélésböl született vígopera. Az orr, a Leszkov-klsregény operavéltozata, a Katyerina Izmajlova, három balett, egy operett. Sosztakovlcs Leningrádban született. Apja vegyészmérnök volt. Kilencéves korában kezdett zongorázni édesanyja felügyelete alatt zeneiskolában, majd konzervatóriumban folytatta tanulmányalt. 1923-ban sikerrel elvégezte a zongora szakot Leonyld Nyikolajev osztályában, majd 1925-ben a zeneszerzői szakot la, Makszimillan Stejnberg osztályának növendékeként. 1927-ben indult az első Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen, ahol dicsérő oklevelet kapott. 1926. május 28-án tartották Sosztakovlcs I. Szimfóniájának ősbemutatóját. A mű a fiatal zeneszerző diplomamunkája volt. és világhírt szerzett alkotójának. Olyan karmesteregyéniségek tűzték műsorukra, mint Bruno WalSosztakovics az emberiség nevében szól... ter, Leopold Stokowsky, Arturo Toscanlnl. O. Dawns kritikus ezt írta róla a New York Times hasábjain: „Ezt a partitúrát valóban áthatja a forradalmi Oroszország szelleme, amely gyermekkorától fogva nevelte Sosztakovlcsot". Nem sokkal később megszülettek a híres Sosztakovlcs-operák, amelyek szenvedélyes vitákat váltottak kl, Az orr szatirikus hangvételű, a Katyerina Izmaljova a művészre jellemző humanista szemléletet, az emberi együttérzés gondolatát szólaltatja meg. Ez utóbbit a világ számos operaháza bemutatta. játszották Moszkvában, Leningrádban, New Yorkban, Londonban. Prágában, Zürichben, Stockholmban. A humanizmus eszméjéhez a művész egész életén át hű maradt. Ötödik szimfóniájáról például így beszélt: „Szimfóniám témája a személyiség kialakulása. Művem alapmotívuma az ember egész benső világa". Attól a pillanattól kezdve, hogy a fasiszta Németország megtámadta a Szovjetuniót, a zeneszerző minden erejével a megszállók ellen harcolt. Leningrád ostroma idején, a blokád hónapjai alatt tűzoltóösztag tagjaként a zeneakadémia tetején őrködött. Az ostromlott városban született Sosztakovlcs világhírűvé vált VII. Leningrádi szimfóniája, Ugyancsak hatalmas sikere volt a zseniális VIII. szimfóniának ls, amely a Sosztakovics-szlmfónlák tragikus vonalának legkiemelkedőbb darabja. A mű zenei poéma, amely arról a végtelen fájdalomról, mérhetetlen szenvedésről szól, amelyeket a fasizmus okozott az emberiségnek. A zeneszerző ezt az alkotásét Jevgenylj Mravlnszkljnak, a kiváló szovjet karmesternek ajánlotta. A háború után Sosztakovlcs a béke egyik legaktívabb harcosa lett. Kilencedik szimfóniáját a békeharc eszméje hatja át. A Dal az erdőkről című oratórium ugyanazt a témát folytatja, mér a szovjet szép alkotó munkájának bemutatásával. A zeneszerző háború után! művészete káprázatosan sokrétű. Tizedik és tizenötödik szimfóniáját mély pszichológiai tartalom jellemzi. A XI. és a XII. ízlmfónia az 1908-ös és az 1917-es troszországl forradalmak témáiéhoz kapcsolódik. E művek egy hőseposz lapjai, ahol az előtérben a nép és a forradalmi harc áll. A XTTT. és a XIV. szimfónia vokális és operai elemeket ts tartalmaz. A XIll. szimfónia szövege Jevgenylj Jevtusenko agylh verse, a Tizennegyedik szimfónia szövege több költő — így Oarcia Lorca, Gutliwru Apollinaire, VUgelm Kjuhelbeker (Puskin barátja), Rainer Maria Rilke műveiből állt össze. A komponista szavaival élve, ez az alkotás a szerelem, az élet és a halál örök témáiról szól. Élete utolsó éveiben Sosztakovics figyelme a vokális zene felé fordult. Kíséret nélküli kórusmflveket, dalciklusokat és románcokat írt. Kiemelkedő jelentőségű az Alekszandr Blok verseire komponált dalciklus. A szimfóniák alkotója, a tragikum, a hősi pátosz művésze itt mint a finom líra ihletett megszólaltatója jelenik meg. Súlyos betegen, de akarata és alkotóereje teljében született utolsó, XV. szimfóniája és a tízenötödik kvartettje. A Michelangelo szövegére fft vokális szvit szinte összefoglalta legfontosabb témáit: ismét felhangzik az igazságtalanság elleni tiltakozás, újra megszólal az alkotások. az embereknek szentelt élet gondolata. Az utolsó előtti rész címe: Halál, az utolsóé: Halhatatlanság. Sosztakovics 1975-ben halt meg. LEV DANYILEVICS (APN)