Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-27 / 227. szám

t 8 Vasárnap, 1981. szeptember 27. Nyaralás A

z idén Balatonbo'.dogfalván nyaraltunk. Egy barátom áradozott:..., hogy ott milyen csodálatos, milyen elragadó... — így aztán ott vettünk ki egy IBUSZ-szobát. Mire eljött a várva várt nap, a csomagtartót megtömtük bőröndökkel, szatyrokkal, táskákkal, aztán vígan nekivágtunk az útnak. Már a városban felmerült a gyanú, hogy ma minden kocsi a Balaton felé igyekszik. A gyanú beigazolódott, mert még el sem hagytuk a várost, már akkora dugóban vesztegeltünk, hogy megbántam, amiért nem hátizsákkal, gyalogosan indultunk útnak. Órákig araszolgattunk, mire végre öreguras ko_ eogással elértük célunkat. Parkolni ugyan nem sikerült egykönynyen. Először azt hittem, hogy autóstalálkozót rendeztek e kies nyaralóhelyen, de kiderült, itt mindig ilyen a forgalom szezonban. Szobánk megfelelő, háziasz. szonyunk aranyos. Aznap már csak kis sétát tettünk, lökdösőd, tünk a keskeny járdán nyüzsgő napbarnított tömegben, jó nagyokat lélegeztünk a friss kipugó gázokból. Hamar lefeküdtünk, de feleségem előbb még írt néhány sort naplójába. Mindjár fel is olvasta, ami rám vonatkozott. Szerinte, míg leértünk, futó kapcsolatba kerültem 170 marhával. 200 ökörrel, 50 vaddisznóval, 84 azédesjóanyáddal, 25 vakezapalival, rrveg néhány ismert rokoni kapcsolatra hivatkozó, speciális anatómiai megközelítésekkel jellemezhető, műveltető ténykedést sürgető egyénnel. Aztán elaludtunk. Rémítő, robajló zajra riadtunk, azt hittük földrengés. De lassan ébredező fülünk beatzenére ismert. Hol lehet a forrása? Gyorsan kiderült. Idejövet észre sem vettük, hogy a szomszédban vendéglő működik, este zene, tánc. Részletek feleségem naplójából. •81. júl. 10. Üdülésre, csendre, a természet varázsára vágytunk, meg holdvilágos, romantikus éjszakára, amikor csak a fák susognak. Helyette fülünkbe robbant egy megőrült beatzenekar, a dobos a fejünkben hadonászott és belülről verte a koponyánkat. A koncert szerencsére csak éjfélig tart. júl. 12. Az ablakon nincs szúnyogháló. Ha becsuknánk az ablakot, a fültépően visító fejhangú énekes sem keserítené annyira életünket, de hát olyan pilledt-forró a levegő, hogy inkább nyitva hagyjuk; így legalább beárad a pörkölt, a pirított hagyma és a dohányfüst vegyes illata. Talán emiatt menekül szobánkba annyi szúnyog, és fülünk körül finoman zümmögő. cincogó, fuvolázó ellenkoncertet adnpk. Nem oly zajos, de csípőssége eltereli figyelmünket a vad dübörgésről. júl. 13. Nappal nyüzsgő tömeg mindenütt. A strandon több a hús. mint a víz. De a nap a régi: melegebb. mint tavaly. A víz viszont piszkosabb. Hogy néha egy nehéz labda vágódik az ember hasára, fejére, hogy futó lábakról homok pereg a szemébe, szájába, hát ez már egészen természetes. Csak ne bömbölne szakadatlanul az a kissé torzító hangszóró. Már pirosodunk szépen. Még jó, hogy van büfé. Persze hosszú a sor, ami a lángossütőnél még hosz_ szabb, a sülthalasnál a végét sem látni, bor-sörnél, ha ez lehetséges. még hosszabb. júl. 14. Füldugó nem kapható, ezért este vattával dugjuk be füleinket. De rájöttünk, hogy jobb kivenni, mert nem halljuk a támadó szúnyogokat. Esti-éjjeli programunk szépen összeállt: 1. Tapsolás. Zárt ablaknál. lámpafényben, a szoba légterében röpködő szúnyogokat próbáljuk likvidálni, két tenyerünk között szétlapítani. 2. Vatta be. 3. Lefekvés, csapkodás. önmagunk pofozása már rutinosan megy. Távcső nélkül js pontosan célzunk. 4. Vatta ki. Zene tombol. Többször is beleharsogják az éjszakába a híres ABBA-számot. ami a balatoni idény jelszava is lehetne: mani, mani. mani... 5. Felkelés, olvasás. 6. Éjfélkor áldott, süket csend. 7. Most jönne a boldog alvás, de helyette hazatér bűbájos háziasszonyunk férje; úgy látszik, ő sem szereti a hangos zenét. De azért felér a zenekarral. Ordítva kéri a vacsorát, zajong, csörömpöl, dühöng. Felesége suttogva csitítja, de ez olaj a tűzre, már azt hisszük, aprófát hasogat a szomszéd szoba bútoraiból. Nagy baj azért nincs, már három felé elalszik, amit a csend és horkolása bizonyít: padló finoman remeg. júl. 15. Az esti séták csodálatosan szépek, kár hogy nem mindig. Ma végigballagtunk a mólón. Mély csend, a kövek között lágyan csobbantak az alig észrevehető, piciny hullámok. Néhány optimista pecázó ült moccanatlan, meg egybefonódot párok, mint néma szobrok a széles párkányon (talán ez a módszer a legjobb a szúnyogok ellen, mert ahogy emlékszem, fiatal éveimben ilyen szituációban soha nem törődtem a vérszopó zümmögőkkel). Feljött a Hold, felépült az ezüsthíd, a mindig új csoda. De sajnos jött egy hattagú csoport, ifjú férfiak, egyikük karjában dajkált egy fekete dobozt, mint pólyásbabát az anyja, de ebből, a csendet elűzve harsányan rikoltott valami viharzó, nekivadult diszkómuzsika. Ám még ezt is túlordítva vitatkoztak valamin. Minden mondatuk így kezdődött: ide figyelj, b ... d meg! Ügy tűnt, hogy ez a felszólítás természetes kötőelem volt az elhadart mondatrészek között, mert legalább égy tucatszor elhangzott. júl. 16. Reggel ötkor arra riadtam, hogy irtózatos dübörgéssel, mo_ torbőgéssel, fémes, sikító csikorgásokkal egy harckocsi ezred vonul a ház előtt. Kirohantam, de láttam, hogy csak talajgyaluk, markológépek, teherkocsik vernek harckocsikhoz méltó lármát. Megtudtuk, hogy felszedik az öreg, gödrös makadám úttestet és aszfalttal terítik le. Micsoda öröm! Ezért nyaralásunk hátralevő napjaiban megértően ébredtünk a harci zajokra, nyeltük a fullasztó port, gyönyörködtünk az egyhangú szürkére változott, valaha zöld fákban, bokrokban, virágokban. Lehet, hogy néhány nyugtalan, örökké csak elégedetlen nyaralóban felmerülhetett a gondolat: miért kell az ilyen munkát főszezonban végezni, elrontani sokak pihenését, üdülését? De az ilyeneknek fogalmuk sincs, hogy mit jelent az időre betervezett és elfogadott határozat. Csak nemrégen vagyunk itthon, de már tervezgetjük jövő évi nyaralásunkat. Tegnap döntöttünk is. Balatonkeserűfalvára megyünk, mert egy barátom ott nyaralt és azt mondta:..., ha tudnátok, milyen csodálatos volt ott minden... BÁNKI MIHÁLY Bezzeg János Töredékek Megjövök, megjössz — így az életünk. Éjszakámban is két hold ragyog. Papíron virágzik az égbolt — mosolyodból csempészek versembe csillagot. A belsó tekintet gyalogol: minden szó egy megtalált haza Kifosztott térképen épül a halánték összes gyarmata. N

éhány Móra-levél fényt vet a két szegedi író, Móra Ferenc (1879— 1934) és Cserzy Mihály (1865— 1925) barátságára. Kedves Miskámnak, kedves Ferimnek szólítják egymást azokban a levelekben, amelyeket Lengyel András, a szegedi múzeum irodalomtörténésze adott közre. Most egy olyan — aláírás nélküli — Móra-cikket teszünk közkinccsé, amely nem került be Vajda László Móra Ferenc írásai című, posztumus bibliográfiájába (1970). A cikk az 1920-ban betiltott Délmagyarország utódának, a Szeged című napilapnak a hasábjain jelent meg 1922. november 18-án. Móra épp ezekben a hetekben, a Szegedi Napló szeptemben 25-i megszűnése után, október 27-től lett az ellenzéki, liberális Szeged rendszeres vezércikk- és tárcaírója. Hű is maradt a laphoz haláláig. A teljesség kedvéért még annyit, hogy 1925-ben a Szegedet is betiltották, de hetekkel később — változatlan újságírói gárdával — Délmagyarország néven ismét megjelent. AZ ÜREG SZEGED — Cserzy Mihály könyve — Cserzy Mihály. a kitűnő szegedi író, akit szépirodalmi munkássága révén fogadott szívébe a magyar írásokban magyar lelket kereső közijnség, ezúttal elsősorban szülővárosának akart kedvére lenni olyan könyvvel, amelynek Szeged szempontjából van maradandó értéke. Vagy talán nem is gondolt erre az író — Balassa Árminnal jóformán egyedül való képviselője már a régi, törzsökös szegedi írógárdának — csak jól esett neki fehéredő fejét a mai összevissza életből a kedves, napsugaras régi világ felé fordítani, amelynek emlékké halkult Móra — Cserzyről muzsikája kedves kísértetni jár haza az olyan álmodozó költő-lélekhez, mint az övé. Az öreg Szeged címet viseli az ötíves könyv, amely az Üj Élet kiadásában jelent meg, de tulajdonképpen annak a fiatal Szegednek a friss, pezsgő vidámságával van leli, amely a rekonstrukciótól a század elejéig élt, soha többé viszsza nem térő jókedvvel. A város lelke iránt való végtelen szeretettel festett album ez a könyv, régi kocsmákról, a mai nemzedék előtt már hírből is alig ismert kávéházakról, csárdákról, amelyekben sírva vigadtak szegedi bohém urak, akik rég kiköltöztek a halottak csöndes városába. írók és művészek, olyanok is, akiknek nevével rég elment már az idők hajója, olyanok is, akiknek fejfáján mindig örökzöld marad a babér. Nagy cigányprímások muzsikálnak ebben a könyvben olyan nótákat, amelyekre már nem tud megfájdulni a mai operettvilág szíve, és muskátlik piroslanak a fehér firhangos ablakokban, amelyeken keresztül régi, kedves árnyak imbolygását látja az idők tarlóján viszszatekintő, könnyek közt mosolygó szem. A tizenkettedik könyve ez a költő tollával írott korrajz Cserzy Mihálynak, és nagyon szerencsés gondolat volt bclementeni a régi Szeged lelkét ebbe a könyvbe, amelyért igazában a jövendő lesz hálás Cserzy Mihálynak, aki a Reizner—Kulinyi—Kovács-féle nagy monográfiát egészíti ki ezzel a munkájával. A három történetíró megfaragta a régi Szeged monumentális szob":rát, tudós módra, hűen, de mereven: a megelevenítő leiket az ilyen följegyzések adfyják belé, amilyen a Cserzyé, aki ezzel a művelödéstörténelmi tanulmánnyal mindenkinek örömöt szerzett, aki szereti ezt a várost. A cikkben előfordulnak Móra legkedvesebb, igen szívesen használt kifejezései. Az elfelejtett nagyságok nevével már rég elment az idők hajója; a temető a halottak csöndes városa; az elhaltak régi, kedves árnyak. Ezek már önmagukban is elegendők Móra szerzőségének a bizonyítására. Néhány jellemző, de ritkábban használt kifejezés is Mórára utal: kedves kísértetni jár haza. az idők tarlója, könnyek közt mosolygó szem, álmodozó költő-lélek, fehéredő fej, napsugaras világ, összevissza élet. Elárulja Mórát a beleélés magas hőfoka, az áradó képgazdaság, az írás nem csökkenő színessége. Magyarázatra szorulhat a „Reizner—Kulinyi—Kovácsféle nagy monográfia", hiszen ez nem egy, hanem három mű; Reizner János Szeged története című négykötetes munkája (1899—1900), Kulinyi Zsigmond monográfiája, a Szeged új kora (1901) és Kovács János Szeged és népe című néprajzi összefoglalója (1901). És mintha a derék Cserzy Mihály nevével is távolosan járna az idők hajója. A Szeged környéki parasztság egyik leghűbb írójától — egyetlen minikönyvet leszámítva a fölszabadulás óta (!) nem jelent meg kötet. Juhász Gyula 1925-ben azt írta Cserzyről, hogy Homoknak nevezte magát, pedig gyémánt volt. Ha évtizedeket megkésve is, ki kellene válogatni Cserzy Mihály életéből ezeket a gyémántszemeket. A. F. vmrm f NAGY LASZLO KÉPRIPORTJA