Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-26 / 226. szám
8 Szombat, 1981, szeptember 26. Párizsi galambok Veszélyben Párizs! Elszaporodtak a galambok! — verték félre a Fény városának harangjait a közelmúltban. No hiszen, kaptak az alkalmon a kopott bukszájúak, munkanélküliek, suhancok. A polgármester fölhívására készséggel sorakoztatták fel erőiket s még oly szerény kisüzemi módszereiket. Galambnyak és tojás után kotorászó kezek verték föl a poros padlások csendjét, a tereken szakadt alakok grasszáltak, kezükben rongyos hálókkal; az utcakölykök arzenáljából ismét előkerült a csúzli, a. légpisztoly. Ahol közvélemény van — márpedig Párizs polgárai köztudomásúan éber lokálpatrióták —, ott nem kerülhetők el az összecsapások sem. Beigazolódott ez most is. A csendes kis Vogézek terén immár mindennapos lett, hogy a padokon üldögélő korosodó hölgyek, akik az imént még az öregkort bearanyozó nyugalommal hintették zizegő zacskóikból a kukoricadarát turbékoló pártfogoltjaiknak, egyszer csak hegyes végű esernyőket szegeznek, és harsány rikácsolás közepette rárontanak az orvul támadó galambvadászokra. A megrémült madarak ilyenkor csattogó szárnyakkal rebbennek föl, hogy az apró teret körbefogó ódon házak ereszén találjanak menedéket. Innen figyelik a fejleményeket; miként űzik ki birodalmukból a vérszomjas betolakodókat a csattogó papucsok, fémcsatos retikülök. Aztán, ha a vihar elült, leereszkednek újra a térre, s mintha mi sem történt volna, önfeledten totyorásznak tovább hű védelmezőik lábai körül. A galambok verték fel monsieur Ali kisvendéglőjének meghitt békéjét is a rue Mouffetard-on. Lévén piacutca a városnak ez a hangulatos szórakozó- és sétahelye, előszeretettel látogatják a galambok is a mindig friss csemege reményében. Egy napon délidőben egy fehér öltönyös, szalmakalapos vendég asztalát felrúgva, kirohant Ali úr kocsmájából. Eközben éktelen üvöltözéssel adta ország-világ tudtára, hogy az aranyosan csillogó kuszkusz levében csirkehús helyett holmi hitvány galambcombokat fedezett föl. Hajh, ha már az ínyencek is hallatják hangjukat Párizsban ...! Bretagne eldugott csücskéből, a Lamartine megénekelte, tengerhullámoktól ostromolt Dourneneztől ugyancsak különös hír érkezett. Előrelátó gazdák egy csoportja galambtenyésztésre szövetkezett, mondván, a bősz párizsiak úgyis túlontúl alapos munkát fognak végezni, így fél év múlva nem győznek majd galambokat vásárolni, már csak az idegenforgalom kedvéért is. Ez lesz ám csak az üzlet...! Az élővilág, a természet párizsi híveinek egyetlen reményük maradt csupán; Picasso olajágas galambját talán nem éri utol a végzet! André Grubére 1981. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT - NÉVNAP: JUSZTINA A Nap kel 6 óra 36 perckor, nyugszik 18 óra 34 perckor A Hold kel 4 óra 19 perckor, nyugszik 18 óra 17 perckor VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednel pénteken plusz 129 cm (álló) Záporok Várható időjárás szombat estig: eleinte jobbára erősen felhős ég, sokfelé eső. zápor, helyenként zivatar. Később csökken a felhőzet, már kevesebb helyen lesz csapadék. Élénk, időnként erős déli széL A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 20, 25 fok között. KASZKADŐRÖK TALÁLKOZÓJA A kaszkadőrök első országos találkozóját és bemutatóját október 4-én, vasárnap délelőtt rendezik meg a töki Egyetértés Termelőszövetkezet vadaskerti ménesében. A program a meghívásos lovasverseny mellett különleges látnivalókat ígér. A közönség megismerheti a kaszkadőr lovasok ügyességet, erőt, bátorságot követelő produkcióit, közöttük a harci jeleneteket Bemutatják tudásukat a motoros kaszkadőrök. s bizonyítják különleges képességüket a sashegyi kutyakiképző iskola „tanítványai" is. A kaszkadőrtalálkozó alkalmával népművészeti kirakodóvásárt is rendeznek. ÜJ ÚTBURKOLAT Egy amerikai cég kísérletei szerint az aszfalt útburkolatok kisebb hibáinak a javításához a szokásos aszfaltkeverés helyett sokkal alkalmasabb keveréket lehet előállítani, ha a keverék egyharmada-fele része kénből és kőszénhamuból áll a szokásos komponensek mellett Ilyenkor ugyanis az említett anyagok az aszfalttal bonyolult reakcióba lépnek, és ennek eredményeként az új útburkoló anyag szilárdabb és tartósabb a hagyományosnál, és ezenkívül még olcsóbb is. Konyhabútor — mozgássérülteknek Mozgássérülteknek tervezett konyhabútort készített a Tisza Bútoripari Vállalat szombathelyi gyára. A tervezők orvosokkal, rehabilitációs szakemberekkel konzultáltak a forrrlák és a méretek kialakítása előtt. A cél az volt, hogy a tolókocsival közlekedő emberek is könnyen használhassák a mosogatót, a főzőlapot, minden nehézség nélkül hozzáférjenek a fiókokhoz. A hét darabból álló konyhagarnitúra annyiban tér el a megszokottól, hogy élei lekerekítettek, s a tartozékok magassága tolókocsi méreteihez alkalmazkodik. A mintadarhbot a vállalat képviselői csütörtökön a BNV-n, a kakasszéki rehabilitációs gyógyintézetnek ajándékozták, ugyanis az intézet dolgozói nyújtottak segítséget, adtak tanácsokat a tervezőknek. Az új bútor a jövő év végén kerül az üzletekbe. TÖMÖRKÉNYESEK KISZOMBORBAN A kiszombori Ady Endre Művelődési Ház nagytermében kiállítást rendeznek a szegedi Tömörkény gimnázium és Művészeti Szakközépiskola képző- és iparművészeti tagozatos hallgatóinak alkotásaibóL A tárlatot ma, szombaton délután 4 órakor dr. Diós József, az intézmény igazgatója nyitja meg. Ezzel egy időben a művelődési ház klubhelyiségében a makói József Attila Művelődési Központ és Úttörőház gyermek-képzőművész szakkörének tárlata, az előtérben a helyi általános iskola tanulóinak plakátjai láthatók. Á három bemutató október 4-ig tekinthető meg naponta 9-től 18 óráig. A lottá nyerőszámai: 15, 57, 73, 78, 81 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 39. hei lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzr ták kl: 15, 57, 73, 78. 81. A szeptember havi tárgynyeremény-sorsoláson a 37. játékhét szelvényei vesznek részt. NYÜGDlJASTALALKOZÖ A MÉH-NÉL Az idén is megrendezte a Délmagyarországi MÉH Vállalat a már hagyományos, őszi nyugdíjas-találkozót A meghívott, volt dolgozók meghallgatták a vállalat igazgatójának a tájékoztatóját, majd közös ebéden és délutáni szórakozáson vettek részt. A kisnyugdíjasokat egyébként segéllyel is támogatja a szakszervezeti bizottság. KAFKA-DÍJ Elias Canetti bolgár származású, Londonban élő írónak ítélték oda csütörtökön, az osztrák főváros közelében fekvő Kolsterneuburgban az 1981-es Franz Kafka irodalmi díjat A magas kitüntetés 100 ezer schilling pénzjutalommal is jár. ELHUNYT BALÁZS SAMU Balázs Samu Kossuth-díjas, érdemes művész hoszszan tartó betegség után, pénteken, 75 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. ÖSZI MENETREND A MAHART balatoni hajózási üzemigazgatósága közli, hogy személyhajó- és kompjáratait szeptember 28tól. hétfőtől az érvényben levő őszi menetrend szerint közlekedteti. Egyetértők Házasságunk teljes éve alatt csak egyszer mentünk el együtt otthonról — mondja Jaroslav úr a barátjának. — És ez mikor történt? ' — Amikor gázrobbanás volt nálunk. SZEGEDI AMATÖRFILMESEK SIKERÉ Az Ifjúsági Ház ámatőrfilm-stúdiójának három alkotása — a Vági László által rendezett és Major Balázs által fényképezett Kéne egy csapat, Szürke város és A 13 ezer 140. nap — bekerült az UNICA, a Nemzetközi Amatőrfjlm Szövetség brnói nemzetközi amatőr játékfilmfesztiváljának döntőjébe, amelyet október 15. és 19. között tartanak meg. NYOLCVANÖT EVE született Nagy Pál (1836-1938) kommunista bányamunkás, a KMP Központi Bizottságának tagja. Vöröskatonaként védte a Tanácsköztársaságot. Emigrálásra kényszerült, de belgiumi és franciaországi évek után ismét hazatért. Illegális munka közben elfogták; a bíróság két és fél évi fegyházra ítélte. A tárgyaláson nyíltan vallotta: „Meggyőződéses kommunista vagyok, e szerint cselekedtem". A Spanyol Köztársaság védelmében. Spanyolori szagban halt hősi halált. ZENES SZÍNHÁZ Ma délután 3 órakor: Aranykoporsó — Madách—Mikszáthbérlet. KISSZlNHAZ Este 7 órakor: Cymbeline — Bemutató 2-bérlet. Vasárnap délután 3 órakor: Cymbeline — Pécsi-bérlet. Vasárnap este 7 órakor: Cymbeline — Ady l-bérlet. MOZIK Fáklya: ma és vasárnap háromnegyed 3. negyed 6 és fél 8 órakor: Jöjjön el egy kávéra hozzánk! (színes olasz. II. helyárral, csak 16 éven felülieknek.) Matiné vasárnap délelőtt fél 11 órakor: Fotó Háber (magyar bűnügyi). Vörös Csillag: ma és vasárnap délelőtt 10, délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Ideiglenes paradicsom (színes magyar. 14 éven felülieknek). November 7. Újszeged: Hölgyem, isten áldja! (színes m. b. amerikai, II. helyárral, este 7 órakor). Újszegedi Kertmozi: . 1. Es megint dühbe jövünk (színes m. b. olasz, III. helyárral, • ma és vasárnap este 8 órakor). Dugonics Mozi (Kossuth Lajos sgt. 33.): Piedone Egyiptomban (színes olasz kalandfilm, III. helyérral, 5 és 7 órakor). Postás Mozi: örült nők ketrece (francia, 5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (13/53-as) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBESZET1 ES UROLOGIAI FELVETELI ÜGYELET Ma a balesetet' szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. Vasárnap a balesetet szenvedett személyeket a Kórház veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet is a Kórház tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján, o óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged, Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. Vasárnap 8 órától 14 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben, 14 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján, 0 óra és regrel 8 óra között a Gyermekklinikán és a Városi Gyermekkórházban. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig, munkaszüneti napokon reggel 7 órától este 19 óráig a felnőtt lakosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reggel 6 óráig. Munkaszüneti napokon: reggel 8-tól 16 óráig és este 22 órától reggel 6 óráig Szeged, Zöld Sándor u. 1-3. Telefon: 14-420. 8. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7-tól reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. 16.40: MAFlLM-magazin 16.50: Hírek 16.55: Pajzs '79 — magyar kisfilm 17.25: Siágerhlrlap «. 18.10: Mantegna: Cézár diadalmenete — angol képzőművészeti film 18.30: Parabola 19.10. Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Vers - mindenkinek 20.05: Szombat esti filmkoktél: Bohócok, artisták és társaik 1. 20.30: Menő Manó — olasz—angol rajzfilmsorozat « 20.35: Humor Harold — amerikai burleszkfilm-összeállliás 20.55: Derrick: A gyilkosság másnapján 21.50: Menő Manó 21.55: Vlvian Reed Párizsban francia zenés film 22.35; Egy hordó AmontUlado lengyel tévéfilm 23.00: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 16.05: Üzenet a jövőböl 4. (Ism.) 16.30: Magányból — dokumentumfilm Román György festőművészről (ism.) 17.10: Vasas—Ferencváros bajnoki vízilabda-mérkőzés 18.25: J. S. Bach: H-moll szvit 18.45: Magyar tudósok — Wlegner Jenő (ism.) 19.30: Tévéhíradó 26.00: Vers — mindenkinek 20.05: Delibes. Coppelia balettfilm 21.05: Tévéhíradó 2. 21.23: Röplabda EB: Döntők BELGRÁD 1. 14.25: Labdarúgás 18.35: Tévénaptár 18.45: Gyermekfesztivál 19.45: Költői színház 20.15: Rajzfilm 21.00: Szökés — francia-olasz játékfilm 23.00: Éjszakai zseb BELGRÁD 2. 18.15: Népi muzsika 18.45: Zenei album 19.00: Komoly zene 21.00: Külföldi dok-műsor 21.55: Találkozások 22.25; Sportszombat 22.45: A kamarazene a századokon át Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KAMOCSAI JOZSEFNÉ Bátky Gyöngyvér Katalin hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 28-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 16 328 Mély fájdatómmtal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa. RABIK IGNÁC hosszú szenvedés után, 68 éves korában elhunyt. Temetése szepember 28-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 15 582 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, dédmama és ükmama, KIS MIHALYNE Dongó Ilona életének 86. évében elhunyt. Temetése szeptember 28-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 15 580 Köszönetet rhondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a ház lakóinak, akik íelejthetetlon halottunk, ÖZV. BALOGH JENONÉ temetésén megjelentek. A gyászoló csatod. 15 341 Gyászközieménvek Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, a ház lakólnak, akik felejthetetlen édes. Jó anyám, ÖZV. HABOK ANDRASNÉ Ottlik Etelka temetésén részt vettek és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Pentelei sor. 7. 15 579 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, nevelőapa, JUHÁSZ ISTVÁN életének 71. évében, türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegségben váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 28-án 13 órakor lesz az újszegedi temetőben. Tarján. 409. ép. Zöldfa u. 1. A gyászoló család. 15 578 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TANACS VINCÉNÉ ördög Piroska életének 75. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 28-án 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló eltartója, Hét vezér u. 43JA. 15575 Köszönetet mondunk rokonainknak, ismerősöknek, jó barátoknak. a ház lakóinak, az Oras és Ékszerész Szövetkezet, a Délalföldi Pincegazdaság és a szociális intézmény dolgozóinak, akik felejthetetlen, drága szerettünket, ZSAK FRIGYESNÉ-t utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, virágaikkal mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 15 573 « Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen élettárs és testvér, TÖTH V. FERENC életének 70. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A .gyászoló család. 15571 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, BÁLINT BATA VILMOSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csatod. 15 561 Tudatjuk, hogy SZŰCS MARTONNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 29-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető kupolájából. A gyászoló család. 15550 Köszönetet mondunk mindazoknak a munkatársaknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, PÖSA NANDORNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 15 564 Köszönetet mondunk mindazoknak. akik szerettünk, CZ1ROK PATAKI JÓZSEF temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a II. belklinika hematológiai osztálya orvosainak és dolgozóinak, akik élete meghosszabbításáért fáradoztak. A gyászoló család. 15 569 Köszönetet mondok mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, FARKAS ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondok továbbá az I. sebészeti klinika Intenzív osztálya, valamint az urológiai osztály orvosainak, és az SZTK ideggondozó főorvosának áldozatos munkájukért. Gyászoló felesége. 15566 8.10 8.15 8.55 9.15 10.25: 11.00 12.05 13.45 14.45: 15.20 16.05: BUDAPEST 1. Tévétorna (ism.) Iskolatévé A mi képernyőnk (ism.) Csak gyerekeknek Turandot. a kínai hercegnő — szegedi körzeti stúdió műsora (ism.) Az Isztambuli vonat 3. (Ism.) A fele sem igaz! (ism.) A korona lovai — francia dok.-fllm Két bárányka — csehszlovák kisjátékfilm Ajánlóműsor gyerekeknek Pulzus (ism.) Főzőcske — de okosan I (ism.) KOSSUTH 8.33: Lányok, asszonyok 8.58. 4x4 - játék 10.10: Ravel: A gyermek és a varázslat 11.00: Ismeretlen ismerősök — Kabos Gyula 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva 12.45: Régi híres énekesek műsorából 13.06: Húszas stúdió 14.05: Csak az érdek érdekes ? 14.15: Szokolay Sándor kórusműveiből 14.30: Többlet szabad idő a mezőgazdaságban 15.05: Üj Zenei Üjság 16.00: 168 óra 17.30: Opera-művészlemezek 18.45: Tudósítás bajnoki labdarúgó-mér kőzésekró i 18.50: A zeneirodalom remekműveiből 20.00: Élő történelem 3. 21.05: Népdalest 22.15: Zenekari operarészletek 23.10: Grieg: Peer Gynt kísérőzene-részletek 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Dzsesszfelvételekböl 8.20: Tíz perc külpolitika 8.38: Nóták 9.15: Kl Jár jól? 9.30: Hogy tetszik lenni? 10.33: Többet ésszel... 11.40: Fiataloknak 12.33: Jó ebédhez szól a nóta 13.30: A gyermekeknek írta Bartók Béla 14.00: Ritmus 14.35: Orvosi tanácsok 14.40: Miller Lajos operettfelvételeiből 15.00: Könnyűzene gitárra 15.30: A fizikus főtisztelendő rádiójáték Jedlik Ányos életéről 15.35: Pophullám 17.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 18.00: Jónás Mátyás népi zenekara játszik 18.33: Hangalbum 19.33: Szimfonikus könnyűzene 20.38: Sportkrónika — tudósítás a bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 20.48. A Magyar Rádió Karinthy Színpada: Kolozsvári Gradpierre Emil: Randevú • pirosban 21.45: Magnóról magnóra 22.30: Cigánydalok, csárdások 23.10: Slágermúzeum mmmoRSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspáli Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz, SinIstván — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelőkiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Ta nácskőztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A 'apu. ayomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 8724 igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető • oostahlvataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra u forint, — Indexi 25 833 - ISSN: 0133-825 s