Délmagyarország, 1981. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-22 / 222. szám
2 Kedd, 1881. szeptember 22. RÁDltiTELEX ÍKA BELIZE FÜGGETLEN Vasárnap, pontban éjfélkor függetlenné vált Belize. az amerikai kontinens utolsó brit gyarmata. Az éjféli rövid ceremónián a volt gyarmaton tartózkodó brit katonák bevonták a brit lobogót, és a kormány épületére felhúzták Belize nemzeti zászlaját. RAKÉTAKÍSÉRLET Kínából vasárnap egy hordozórakétával három mesterséges holdat juttattak Föld körüli pályára — jelentette az Üj-Kína hírügynökség. Ez az első eset, hogy Kína több műholdat indított útnak egy hordozóeszközzel. A bejelentés szerint a műholdakat sikerült pontosan a számított pályára helyezni. ROBOTREPÜLŐGÉP Szombat este megtette első sikeres éjszakai próbarepülését az amerikai haditengerészet Tomahawk névre keresztelt manőverező robotrepülőgépe — jelentette be az amerikai hadügyminisztérium szóvivője. KÖZÖS INTÉZKEDÉSEK Valid Dzsumblatt, a libanoni haladó nemzeti mozgalom elnöke vasárnap este megbeszélést tartott Jasszer Arafattal, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet VB elnökével, majd együttesen bejelentették, hogy határozott intézkedéseket foganatosítanak a terrorhullám megfékezésére. Tovább bonyolítja a rendezési folyamatot, hogy nézeteltérések támadtak a négyes arab bizottság határozatának értelmezését illetően. BERLINGUERBESZÉD Torinóban vasárnap este befejeződött a L'Unitá ünnepe. az OKP lapjának szeptember 5. óta tartó politikai fesztiválja. A rendezvényen — élén Győri Imrével, az MSZMP KB tagjával, a KB agitációs és propagandaosztályának vezetőjével — magyar küldöttség is részt vett. Az utolsó napon került sor Enrico Berlinguemek, az OKP főtitkárának beszédére. Utalt az olasz kormány felelősségére, amely augusztusban hozzájárult, hogy Szicíliában eurorakétákat telepítsenek. Elítélte Reagannek a neutronfegyver gyártására vonatkozó bejelentését, minthogy ez a döntés „újabb lépés a fegyverkezési versenyben, és azt célozza, hogy a közvéleményt a korlátozott atomháború' gondolatához szoktassa". Jeanne d'Src férfi volt? O London (AFP) .Jeanne d'Arc a valOaigban férfi lehetett" - veti kutatásai alapján Kobert Greenblatt amerikai biológus. A „British Journal of Sexual Medieine" efmd orvosi folyóiratban köí/ólett Írásában kijelentette, hoijy a/ orleans-1 szűz „testlcularls femlnlsatióban", egy r'tka betegségben szenvedett, melynek következtében e',y hímnemű egyénnek nöl idomai fejlődtek ki. Greenblatt rámutat, hogy ezeknél az egyéneknél a kromoszOmuvlzsgálat kivétel nélkUI kimutatta, hogy a férfiakra jellemző xy, nem pedig a nőknél általános xx kromoszómákkal rendelkeznek. Ezeknek a fiatal „nőknek" nemi szőrzetük nem fejlődik kl, méhtlk sincsen, heréik pedig rejtettek. Greenblatt külőnbőző történelmi forrásokból megtudta, hogy Jeanne d'Arc 18-1S éves korára sem jutott el a pubertásig, Így arra a következtetésre Jutott, hogy a „szűz" ebben a betegségben szenvedhetett. Ez mindenesetre magyarázatot ad arra, miért nem értékelték egyáltalán a férfiak. Illetve arra is, amivel korát még jobban meghökkentette: miért kedvelte erősen a férfi öltözködési stílust. Az ENSZ-közgyűlésen Megkezdődött az általános vita New York (MTI) A világszervezet New „ York-i székházában hétfőn ,ney(;ben szükségességét húzta alá. A venezuelai elnök a „77-ek kedvevette kezdetét a közgyűlés ^.k^edejn?1i-/eltételr 36. ülésszakának általános k<* követelt a fejlődő orszáHtf* Alexander Halg ame- Rámu^ rikai külügyminiszter a fejlődő országok megnyerésének. a cancuni ..Észak—Dél" konferencia előkészítésének tátott például, hogv az olajtermelő országok kivételével a fejlődő országok együttes szentelte ENSZ-beli bemu- kerffkedalTni méideghiánya tatkozó beszédét. fedett Tíll8. Ramiro Saraiva Guerreiro milliárddal szemben. * brazil külügyminiszter, a vita első szónoka, beszédében Andrej Gromiko, feltehetően az egész ülésszak SZKP KB Politikai Bizottegyik alaptémáját jelölte meg: ságának tagia, külügymiki jelentvén. ,.a világ nem lett niszter, az ENSZ székhelyén, biztonságosabb azáltal, hogy megbeszélést folytatott Kürt a fegyverkezési hajsza foko- Waldheimmá. a világszervezódott". Guerreiro és a köz- zet főtitkárával. A találkovetlenül utána felszólaló Lu- zón ^ ENSZ-közgyűlés 36. ts Herrera Camptns venezu- ülésszakának munkájával elai államfő az u.i gazdasági kapcsolatos kérdéseket tekinvilágrend létrehozásának tették át. Marjai József hazaérkezett Prágából 0 Budapest (MTI) A magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság társelnökei, Marjai József miniszterelnök-helyettes és Rudolf Rohlícek, a csehszlovák kormány elnökhelyettese hétfőn, Prágában megbeszéléseket folytattak. Az elnöki találkozó alkalmával áttekintették a két ország kormányfőinek 1981 júniusi találkozójából eredő feladatokat, valamint az együttműködés aktuális kérdéseit, s megállapodtak a szükséges intézkedésekben. Marjai Józsefet a nap folyamán fogadta Lubomír Strougal, a csehszlovák kormány elnöke. A tárgyalásokon részt vett Kovács Béla prágai magyar nagykövet. Marjai József hétfőn este hazaérkezett. Lengyelországi helyzetkép a Varsó (MTI) Szolidaritás szervezetének 26 getlen Lengyelország KonföVarsóban vasárnap egy taQja kilépett a szervezetből, derációja", és a „KOR". A héten belül immár másod- Mint az egyik brigádvezető, határozat hangsúlyozza, hogy szor — rendkívüli ülést tar- ®z üzemi szervezet alapító „az ország rendjének biztontotf a Lengyel Miniszterta- bizottságának elnöke, kije- ságának garantálására minnács. A tanácskozáson, ame- lentette: — A Szolidaritás den eszközt igénybe kell lyen részt vettek a vajda- egyes vezetőinek a konfron- venni", ságok tanácselnökei és a tációt előrevetítő álláspontja TJ k -_eknek az 1Ue_ vajdasági jogú városok pol- egyáltalán nem a munkás- gá^f ^e^tnlk a fel gármesterei is, Wojciech osztály programja. Egy Byd- K^tévékenSre utóJaruzelski hadseregtábornok, goszczból érkezett hír sze- ^k wWlaweki miniszterelnök elnökölt. rint a vajdaság 10 üzemé- ü^m nártoervezeta ísv^ Mint a PAP lengyel hír- nek eddig nyolcvan dolgozó- {£n^LSés ügynökség jelentette, a kor- ja lépett ki a Szolidaritásból mány újabb rendkívüli ülé- s lett az agazati szakszer- »' ? n°|y sen az ország politikai-társa- vezetek tagja. Döntésüket a tragédiához vezessen ^ ide dalmi és gazdasági helyzeté- Szolidaritás vezetésében ta- gen kezekkel írt, tébolyult bői fakadó tennivalók álltak pasztaiható szélsőséges irány- forgatókönyv", a figyelem középpontjában, zatok erősödésével imiokol- __ A kormány számos döntést ták. hozott, ezenkívül értékelte * az államhatalmi szervek ké- A Lengyel Egyesült Munszültségi állapotát, különös káspárt Politikai Bizottságatekintettel a jelenlegi hely- nak a veszélyessé vált helyzet okozta problémákra, a zettel foglalkozó nyilatkozavárható — esetleges — fejle- tára a hét végén is számos ményekre. pártszervezet reagált. A rendkívüli kormányülé- Mint a Dabrowa Társén fontos helyet foglalt el nowska-i körzeti pártaktíva a télre való felkészülés. A ülésén hangsúlyozták: a több jelenlegi helyzetet értékelve mint egy éve tartó politikaia Minisztertanács kötelezte gazdasági válság amelyet a területi és gazdasági ál- most tovább súlyosbított" a lamigazgatási szerveket, hogy Szolidaritás országos kongez ügyben hozzanak rend- resszusának első szakasza, kívüli döntéseket. mély nyugtalanságot kelt A kormány vasárnap, mind a lengyel társadalom rendkívüli ülésén szó volt felelősségtudattal rendelkező a minisztereknek és a vaj- köreiben, mind az egész szodasági tanácselnököknek a cialista táborban, gazdasági reform bevezetésé- Az ugyancsak dél-lengyelvel kapcsolatos tennivalóiról, országi Bochnia körzeti pártkülönös tekintettel arra, aktívájának gyűlésén olyan hogy a reform az érvény- határozatot fogadtak el, ben levő törvényeknek meg- amely a Szoldaritás szélsőfeielően, és a megjelölt ha- ségeseinek megállítását kötáridőkre lépjen, életbe. veteli, és azt, hogy számol* ják fel az olyan illegális A cmielówi porcelángyár szervezeteket, mint a „FügU felvonulók üzenete üzeneté- belpolitikai értelemben A felvonulók nek — írja az Egye- csaknem sebezhetetlen. sült Államok egyik legte- E „sebezhetetlenségi kintélyesebb lapja, a Wa- komplexusnak" a világ shington Fost — világos- számára is életveszélyes nak kell lennie az elnök kisugárzásai voltak: Ronald számára is. aki hatvanöt Reagan és kormányzata mérfölddel odébb, Camp azért merészelték megtenDavidben töltötte a na- ni a világhelyzetet oly agpot." „A mézesheteknek — gasztóvá változta tő lépéssoírja a párizsi Le Monde — rozatukat, mert azt hitték, visszavonhatatlanul vége. hogy az otthoni közvéleA látszólagos egység fa- mény támogatása biztosítón most már messzire tót- tott. Ha van logika a vihatóan megjelent az első lágon, a washingtoni töhatalmas repedés." Ez a megtüntetés után ennek az két lapidézet a washingto- ámokfutásra „jogosító" malii tömegtüntetés világ- gabiztosságnak is meg kell visszhangjának alaptónu- inognia, és ha ez így lesz, sát érzékelteti. Ez az viszonylag ritka eset, ami kor egy fontos esemény én- pontjából is. tékelésében szinte nincs eltérés a legkülönbözőbb ennek lehet némi haszna a nemzetközi helyzet szemM iért csillan fel, halványan is. ha ez nemzetiségű és pártállású a remény? Egyrészt maga megfigyelők között. Az amerikai főváros szívében hömpölygő emberaz a tény, hogy a tüntetést hivatalosan az ország áltatóban nem éppen haladónak ismert szakszervezeti í.en,ff ,n!m, akármiJTyen szövetsége, az AFL-CIO hullámokat kavart. Nem szerveztei önmagáért becsoda: amikor a demonstrációt meghirdették, a kabinet egyik szóvivője kiszél. Nem véletlen, hogy a demokrata párt, amely a választások óta kiütött jelentette, „bebizonyosodik ökólv(vóként heVert a pomajd hogy az Egyesült Al- ^ szorító padlóján, a lamokban a nagy tünteté- hfr hatasára éledezni kezsek ideje lejárt". Ám, ennek pontosan az ellenkezője következett be — és pontosan ez az „üzenet", amelyet Camp Davidbe nem véletlenül elvonult eldett. Másrészt bár a tömeg belpolitikai, elsősorban gazdasági követelésekkel lépett fel, ezek közvetlenül érintik a külpolitikát is. Hiszen a fő sérelem, a nőknek is meg kellett ér- szociális költségvetések tenie. Mert min is vál- durva lefaragása nem fügtoztathat ez a Potomac- t,en a hadikiadásoktól. parti demonstráció? Első- Szinte jeiképnek tekinthe- . sorban a Raagan-admi- t6 az ik tiltakozó {alra_ nisztrácló magabiztosságán, ak a ^^ áUa, 6okat azon a meggyozodesén, idézfítt szövege: „Negvárthogy az egyértelmű tö- sunk rakétákat az iskolámegtámogatás birtokában a sok ebédpénzéből..." jelenlegi amerikai vezetés Harmat Endre Folytatóilnak a kivégzések Iránban ' # Teherán (UPI) rint. — figyelmeztette a szü- zóla. A bejelentés szerint Űjabb ki végzési hullámról löket vigyázzanak gverme- legalább fél ezer kurd gerilla érkeztek hírek a hét végén keikre, mert az iszlám bíró- sebesült meg és sokakat leIránból A tömegtájékoztató- ságok függetlenül attól, hogv tartóztattak, si eszközök összesített ada- ki hány éves. halálra ítélnek * taiból kitűnik: Iránban az mindenkit, aki Khomeini-el- Az iraki—iráni háború kiutóbbi két napon 147 sze- lenes tüntetéseken vesz részt, törésének első évfordulója méiyt állítottak kivégzőosz- Az iráni Kurdisztánban az alkalmából Irak újabb nagv tag elé. A kivégzettek több- elmúlt hónapban a betiltott támadást indított a front sége a Modzsahedin Khalk Kurd Demokrata Párt 180 több szakaszán. A ielentés elnevezésű szervezethez tar- tagja vesztette életét a rend- szerint 252 iráni és 29 iraki tozott. őrökkel folytatott hadakozás- katona vesztette életét az elA teheráni főügyész — vp- ban — ezt. jelentette be Nyu- múlt 24 óra összecsapásaisárnapi tópjelentések sze- gat-Azerbajdzsán kormány- ban. Közéleti napló ÜDVÖZLÖ TÁVIRAT Losonczi Pál, az Elnöki Ta- Mali Köztársaság elnöké* núcs elnöke táviratban üd- ország nemzeti ünnepe alvözölte Moussa Traorét. a mából. AZ OKP DELEGÁCIÓJÁNAK LÁTOGATÁSA Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására szeptember 14—21. között látogatást tett hazánkban az Olasz Kommunista Párt küldöttsége Giuseppe Damával, a KB osztályvezetőjével az élen. A küldöttség tanulmányozta az MSZMP tevékenységét, a fővárosi és a vidéki pártmunka elvi és gyakorlati kérdéseit. A vendégek vi. déki programjuk során megyei, városi és járási pártvezetőkkel találkoztak, köztük Géczi Jánossal, a Nógrád megyei és Komócsin Mihállyal, a Csongrád megyei pártbizottság első titkárával. A delegációt fogadta Berecz János, a Központi Bizottság tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. Nap mint nap közelebb az ősz! MI MÁR CJ ÖSZI ARUKKAL VARJUK ÖNT kötöttáruosztályunkon! Felnőtteknek, gyermekeknek divatos szín- és fazonválasztékban kínálunk pulóvereket, nadrágokat. Heti ajánlatunk: Női pulóverek Férfipulóverek •Gyermekpulóverek Gyermekkötöttnadrágok 161 Ft-tól 324 Ft-tól 96 Ft-tól 93 Ft-tól NÉPFRONTKÜLDÖTTSÉG FINNORSZÁGBAN A Finn Népi Demokratikus Sarlós István, a Hazafias Unió meghívására népfront- Népfront Országos Tanácsa főtitkára az MSZMP Politiküldöttség utazott hétfon kaj Bizottságának tagja ve. Flnnországba. A delegációt zeti. KÁLLAI GYULA AZ NDK-BA UTAZOTT Hétfőn, Kállai Gyula elnök utazott a Hazafias Népfront vezetésével, a Nemzeti Front Országos Tanácsának külmeghívására, az NDK-ba döttsége. EREDMÉNYES VÁSÁRLÁST KlVÁN MINDEN VÁSÁRLÓJÁNAK A SZEGED NAGYÁRUHÁZ.