Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-13 / 189. szám
3 Csütörtök, 1981. augusztus 13. Állami támogatással r Ujabb munkaalkalmakat biztosítanak a csökkent munkaképességűeknek 'Jelenleg mintegy 150—200 lalat. a Fővárosi Kefe- és re nyújtotta be pályázatát. ezerre tehető azoknak a szá- Seprűgyártó Vállalat, a Vas A cérnázókapacitást bővítő ma, akiknek betegség, bal- megyei Vegyesipari Javító építő és gépi beruházás eset, vagy egyéb okok, pél- Vállalat, a Szegedi Fonalfel- megvalósításához — 1984-ig dául munkahelyi ártalmak dolgozó Vállalat és a Hu- — 23 millió forintra van miatt megváltozott, illetve manitás Szövetkezet — spe- szükségük. A Sümegi Hácsökkent a munkaképessé- cializálódott a csökkent, il- ziipari Szövetkezet, a Fógük. Az utóbbi esztendőkben letve megváltozott munka- városi Kézműipari Vállalat egyre szélesebb körben bon- képességű dolgozók foglal- és a Borsodszirákl Mezőtakozik ki a társadalmi gon- koztatására. doskodás életkörülményeik gazdasági TermelőszövetkeA pályázati felhívás első- zet is jelentkezett, összesen javítására. Rehabilitációjuk sorban, de nem kizárólag 200—300 dolgozó foglalkoztatásának tervével. Az Állami Fejlesztési nem ártalmas, tevékenységet. Az Állami az elsődleges humánus szem- hozzájuk szólt. pontok mellett társadalmi A hatodik ötéves tervidőérdek is, hiszen a 30—40 szakban erre a célra évente Bank pályázata egy teljeszázalékkal csökkent mun- 30 millió forint áll kölcsön, sen újszerű kezdeményezés kaképesség nem jelent teljes illetve támogatás formájá- megvalósítására is lehetőmunkaképtelenséget, nem ban a vállalkozók rendelke- séget nyújtott. A Rozmaring zárja ki. hogy hasznos mun- zésére. Több vállalat, a pá- Mezőgazdasági Termelöszökát végezzenek. Ehhez azon- lyázat meghirdetése óta el- vetkezet, a Volán Elektroniban olyan munkahelyekre, telt meglehetősen rövid idő, ka és a mozgássérültek pestmunkalehetöségekre van alig két hónap ellenére is hidegkúti lakásszövetkezete szükség, ahol a csökkent már bejelentette fejlesztési gazdasági társulást hozott munkaképességűek is meg- szándékát. A Vas megyei létre a budapesti KlSZ-bitalálhatják az egészségükre Vegyesipari Javító Vállalat zottság közreműködésével. könnyebb például további 80 megvál- Elhatározták, hogy a lakástozott munkaképességű dol- szövetkezet tagjainak ottFejlesztési gozó számára kíván munka- honukhoz közel teremtenek Bank ennek ösztönzésére alkalmat teremteni, kefe- és munkaalkalmat, mégpedig hirdetett az idén pályázatot, seprűkészítő üzemének bő- korszerű számítógépes adatamellvel vállalatok, szövet- vítésével. A hiánycikknek rögzítést, amihez a banktól kezetek, társulások számá- számító termékek többlet- 5,5 millió forintos támogara teremtett támogatási ala- gyártásához a speciális fel- tást kértek. E vállalkozás pot, a megváltózott munka- tételeket tervek szerint — amelyhez a Volán adja képességűek foglalkoztatásé- 1983-ra teremtik meg, ami- a számítógépet, s a Rozmanak bővítésére, úi üzemek he7 22 millió forintot igé- fim? Tsz-szel együtt a munlétrehozására, a régebbiek . . c7eBedi Fona, kát is — 100 mozgássérültí^v—^-i-ítZoZvo HQ7ár.i,-hí>n nyeneK. a bzegeai rónai- „,„-,;i feldolgozó Vállalat korszerűsítésére. Hazánkban 5 vállalat és szövetkezet — a Fővárosi Kézműipari Vál- újabb munkahely létesítésének nyújt megfelelő elfogszaz laitságot, megélhetést. (MTI) II kenyérről - aratás után Megbecsülve és szívesen Az aratási ünnep évezre- A fogyasztó egyre inkább rostossága a gyomor- és béldes szokás és hagyomany, igényli a sütőipari válasz- működést szabályozza, amelyet az emberiseg aggó- tékol, a különböző új ke- Az uj. kenyerfélekkel új dalma és öröme alakított: nyér- és süteményféléket. A kenyérideálok is születnek: vajon elegendő lesz-e a ter- legízesebb termékek fogyasz- meleg, pirított kenyérfogámes? A bő aratas az élet tása szembetűnően emelke- sakat (meleg szendvicseket) íolytatasának biztosítéka dik. A szakemberek a ke- vezetnek be. Minden ötödik volt. A gabonafélék és azok- nyeret úgy ajánlják, mint az togyaszto hetenként legalább nak szarmazékai évezredek ideális növényi fehérjehordo- egyszer-kétszer óta az emberiség táplálko- zót. zásának legfontosabb biztosítékai. A vendéglátó szakemberek és szakácsok ismét felfedezbőven fogyaszt kenyeret, a föetkezés alkalmával. A meleg íőétkezéseknez a kenyér foMa napsáé világraerte az ™ 'eva.zl««á a ko»pkorb.n ssssf sssssst* ~ - - — jó minőséget. A vendégnek a legjobbat kell nyújtani. Fontos, hogy a vendéglőkben ei Kezeit, is legyen a kenyérből és a szilárdult meg és most a falusi" étkezési szokások divatjával reneszánszához nak 45 százaléka a gabonafélékből származik. A fejlettebb országokban még magasabb ez az arany,, s az ^ogT" sStemSy-^^M « megállapításokat azért elmúlt évtizedekben nagy P* ^ Lancia - irtuk le. hogy __ amikor az Ezeket az eredményeket változások mentek végbe. ^J „ i1Xa i KOX IZ tT új búzából sütött friss keElőtérbe kerültek az állati nyeret. ropogós süteményt eredetű táplálékok a növe- süteményből kezünk»e vesszük. beszélnyiek rovására. A százéves St^ nak a foXztók^ 3Ünk ^mással ezekről -fó„ in7íi io7a ír/watt vaiasztnatnan a iogyaszio*. hihrwr,, oint+ sir egybevetés 1870—1970 között mutatja, hogy a kenyér és A háború alatt írta Sinka Magyar siker ezen a nyá- István A kenyérszegő című más gabonatáplálékoki íb- ron a korpapogácsa. Ma- versében a magyar helyzetgyasztása a felére esett lomiparunk erre a célra al- ről: „és e szoborban az vissza. A kenyér mégis a kalmas minőségű korpát ál- ezeréves, hogy sohsem szegtáplálkozás alapja maradt lít elő, amely háztartási cso- het, mikor éhes." Ma pedig a lakosság ellátásában. Az magolásban a nagyobb élei- fogadjuk a kenyeret megátlagos városi polgár pél- miszerüzletekben megvása- becsülve és szívesen! daui fehérje- és kalóriaszük- rolható. Ennek gazdag B- Szőnyi András, ségletének 20 százalékát ke- vitamin és thiamin, ribo az Élelmiszeripari Főiskola nyérböl fedezi. De a vas és fiavin tartalma, a B-viiamin szükségletét is ez biztosítja. A táplálkozástudományi szakemberek táplálkozási szokásainknak továbbfejlesztését bizonyos aggodalommal figyelik, ismét erősen ajánlják a kenyér fogyasztását. A civilizációs betegségek egész sorát a kenyérfogyasztás csökkenésével hozzák összefüggésbe. Ügy gondolják, hogy őseink kenyérrel való bővebb táplálkozása egészségesebb volt a miénknél. Mindez arra figyelmeztet bennünket. a búzaszem. a kalász és a kenyér több mint aratási ünnepi jelkép. A szaklapokban azt találjuk, az északnémet statiszlika fogyasztási felmérései azt mutatják, hogy ezekben az országokban a kenyértúgyasztásban újabb irányzat alakul ki. A kenyérfogyasztás személyenkénti növekedése egyre szembetűnőbb. A második világháború utáni két évtizedben a kenyérfogyasztás csökkenése lefékeződött, az utóbbi öt évben ismét növekszik a fogyasztás* valamint hallgatója Változatlan létszámmal többet A szegedi építőipar VI. ötéves tervéről Szeged építőiparában az tézmények felújítását 330 dalúságának a megteremteelmúlt öt évben 40 százalék, millió forint értékben kell sére. komplexbrigadok szerkai nőtt a termelési érték, elvégezni. A tervidőszak el- vezésére törekszenek. A Az országos átlagot mégha- ső három-négy évében to- fluktuáció miatti létszám, ladó fejlődést ipari, kultu- vábbra is feszültség várható csökkenést elsősorban ipari rális, egészségügyi létesít- a fizetőképes kereslet és az tanulók képzésével, a vállamények, lakások, iskolák, építőipari kapacitás között. lathoz való kötődésük előse. óvodák igazolják a város- Különösen a felújításoknál, gítésével igyekeznek pótolni, bgn. Fölépült 12 ezer 599 a fenntartási munkáknál Az öt év alatt a tervezőknél lakás. 88 új iskolai tante- lesznek gondok, pedig fon- 33 százalék, a kivitelezőknél rem. 2450 óvodai és 540 bői- tos feladat a nemzeti vagyon 20 százalék bérfejlesztést csődéi férőhely, a 200 ágyas részét képező épületek, lakó- terveznek. A korábbi évekkórházi pavilon, az ifjúsági házak állagmegóvása, fel- nél szerényebb bérfejlesztés ház stb. Jelentősen megszé- újítása. is csak a teljesítménvbérepítette Szeged városképét a Pártunk XII. kongresszu- zési rendszer továbbié ileszsikeres homlokzatfelúiítás, sának. a megyei és a városi tésével biztosítható, ezért az utak szélesítése, az új pártbizottság határozatai arra törekednek, hogy a bé-híd, az átépített partfal stb. tükröződnek az építőipari rezési rendszer reálisan tükA lakosságnak korszerű vá- tervekben. A végleges terv rözze az eltérő egyéni és sárlási lehetőséget nyújta- előkészítése előtt a vállala- csoportteljesítményeket. A nak az új ABC-áruházak. a tok és szövetkezetek széles szerény bérfejlesztések melSzeged Nagyáruház, a Dó- körű vitára bocsátották kon- lett a béren kívüli juttatámus áruház... cepcióikat, így azok maguk- sokat kívánják emelni. FoA város életében legeredményesebb öt év az építőkre is nagy feladatokat rótt. Az igények jelentősen meg. haladták a lehetőségeket, a kivitelezői kapacitást, ami hátrányosan hatott a mun- . , . , ka minőségére, a határidők- kozas,,n kezd ban foglalják a párt- és tö- kozott figyelmet fordítanak megszervezetek tagjainak a dolgozók szociális és munvéleményét is. A termelés kakörülményeinek javításanövelése 100 százalékban a ta. Növelik az üzemorvosi magasabb fokú termelékeny- órák számát, felülvizsgálségen alapul. Űj jelenség, iák a rehabilitációs munkahogy a DÉLÉP exportvállal- körök jegyzékét. A lakásépítést kölcsönökkel, építőre. Esetenként a tervszerűtSzükösek a fejlesztési le. anyaggal és gépek kölcsönlenség, az elégtelen elökészítés. a késői átadás, a rossz .., . , ,, , „„. . .-„„„„, együttműködés is gondot ra van szukseg; , melyekkel sok csaladosok udulteteokozott. Több lakó panasz- munkaerőt takaríthatnak sere. kodik még ma is tetőbeázás ZL—^T mfrTRV A DÉLÉP termelésében miatt. Gyakran a befejező S üzemhez rtke7 dö"tő a panelos ^ r—X úf SSS -ülm utan kedvezőbb kt sz***zef építési technolő, vef Sseee nem késtott rtílmények közé kerülnek. gia alkalmazasa. A . vallalat ef határidőre munkájukat segítik majd az ^enkivul exportmunkat is el hatai ,dore. . . 6 A tervez az NSZK-ban es AfEleinte lassan haladt a 7.ő vállalatok kiemelten fej- "kaban 134 millió fonnterlakóhazfelújítás. A munka- iesztik a rakodó és szállító tfekbe"' 210fo fizikai létszám igényes feladattól húzódom gépparkjukat A konténeres f°Klalkoztatasaval. A tanacsi lak a kivitelezők. Nőtt a ter- szállítás széles körű alkal es a szóvetkezeti építőiparban melékenység. korszerű tech- mazásaval a munkahelyi ta- a kapacitás 65 százalékát noiógiák, gépláncok és új roiás gondjait is envhítik íeJu"tasra hasznal.iak majd épftési rendszerek honosod- Kapu figyelmet fordítanak fo!' A ^vetkezetek a lakóiak meg. a belső struktúra- az eszközök jobb kihaszná. haz' es Mezménufelujítáa ban azonban továbbra is lására. elosztására Növelik meUett a lakossági szolgaiiráfinak aránytalanságok. A a nagyértékű termelő beren- íatns noveleséi •** tervezik. szerkezetépítésben magas dezések műszakszámát. Folv- Cél az építési idő csökszintet értek el. viszont a tatódik a házgyár rekonst- kentése, az álló- és forgóeszbet'eiező munkák technoló- rukciója. melynek az első köz-gazdálkodás javítása a giája korszerűtlen és idő- üteme 19R1 végéig befejező- vezetési színvonal emelése, igényes. Sikeres a^ házgyári dik. A telies felújítás után a munkaszervezés javítása, panelek széles körű alkalma- lehetővé válik maid korsze- a piackutató munka elmézása: szállodák, diákottho- rűbb alaprajzú, változato- lyítése. a megyei és helyi nok. óvodák, bölcsődék, csa- sabb homlokzatú épületek társulások alapján összehanladi hazak epitesere is al- építése is. golt kapacitás fejlesztése és kalmasak. Javult az együtt- Változatlan, esetleg csök- a jobb munkamegosztás. A működés a tervező, beruhá- kenö létszámmal kell növel- hatékony gazdálkodás a terzó. kivitelező szervek kozott. ni a termelést. A tervező és vezőknél 12.7, a kivitelezőkNem kisebbek az építési a beruházó vállalatok a kö- nél 70 százalékkal növeli az föladatok a VI. ötéves terv telező 10—15 százalékos lét- eredményt. Az építőipar VI. idején sem. Az igények a számesökkentést 1983 végéig ötéves tervének végrehajtóberuházások mérséklése el- hait.iák végre. A kivitele- sóval a városban jelentkező lenére sem csökkennek. A zőknél a következő években igények alapvetően kielégítkövetkező években be kell komolv feladat a létszám hetük, ehhez azonban nagy fejeznj a folyamatban levő megtartása, kénzése és át- erőfeszítésre. szervezeti ipari, szociális, kulturális és képzése. A vállalatok, szö- együttműködésre van szűkegészségügyi beruházásokat, vetkezetek a dolgozók sokol- ség. Fel kell építeni 11 ezer 150 lakást. 48 új általános iskolai tantermet, 350 óvodai. 240 bölcsődei férőhelyet, az úi klinikát, szociális otthonokat, 13 ezer négyzetméter kereskedelmi egységei stb. Felújításra és korszerűsítésre vár 2537 lakás. 1.2 milliárd forint ráfordítással. Ingépek beszerzésére, pótlása- gondot fordítanak a munkáMelec van! Gyárakban, .járművekben, az utcán, egyszóval: mindenütt. Sorban állnak a locsolókocsik a vízfelvevő helyeken, egymás után telnek meg a tartályok, hogy aztán vízsugara! zúdítsanak a forró úttestre. Bizonyára melege van a tartálykocsi vezetőjének is, munkája nyomán azonban néhány percre lehűl az levegő, tisztább lesz az utca. kevesebb lesz a por Leszerelési ünnepség Nyilvánosan búcsúztak el hogy a polgári életben is bajtársaiktól, parancsnokaik- becsülettel helytállnak, hasztól. a varos és Somogy me- nositják mindazt, amit a gye lakóitól szerdán a ka- hadseregben tanultak. Ezposvári helyőrseg leszerelő után átadta a fegyvert a katonái. A zászlódíszbe öl- sorkatonai szolgálatot t.eljetözött Kossuth téren meg- sítő Bognár Lászlónak. a rendezett ünnepségen a Him- Néphadsereg kiváló katonánusz elhangzása után felöl- .iának, aki társai nevében is vasták a honvedelmi minisz- megfogadta, hogy méltó utoter díszparancsát a sorka- dai lesznek a tartalék állotonai időt letöltötték tarta- manyba vonulóknak, lékállományba helyezéséről. Végül a Hazafias Nép. majd Kovács Pál altábor- front Országos Tanácsa nenagy. honvédelmi miniszter- vében Polinszky Károly akahelyettes mondott beszédet, démikus, a Hazafias NépEgyeoek között hangsúlyoz- front Országos Tanácsának ta: a leszerelők visszatérve alelnöke köszöntötte a leszea polgári életbe, büszkénél- relőket. Kérte őket. hogy mondhatják hozzátartozóik- fejlesszék tovább elméleti, nak. munkatársaiknak, ba- gyakorlati ismereteiket, turátaiknak. hogy becsülettel dásuk legjavát adva vegyeeleget tettek a Magyar Nép- nek részt építő munkánkköztársaság alkotmányában ban. a béke megőrzéséért vífoglalt kötelezettségeknek, vott harcban. Megköszönte népünk igazi fiaihoz méltó a szülőknek azt. hogy pélmódon viselkedtek a nép- daképnek tekinthető fiúkat hadseregben, elsajátították a neveltek a hazának. A kihaza fegyveres védelméhez képzésben résztvevő tiszthe. szükséges tudnivalókat. A lyetteseknek, tiszteknek és katonai feladataik ellátása parancsnokoknak pedig azt. mellett eredményesen kivet- hogy jól felkészült. derék ték részüket a népgazdasági katonákat neveltek belőlük, és közhasznú munkákból is. Az ünnepség — amelyen kiA leszerelők nevében Ka- tüntették és előléptették a nizsai István őrmester mon- leszerelők legjobbjait — az dott köszönetet alakulaté- Internacionálé hangjaival és nak. s tett ígéretet arra. díszmenettel fejeződött be.