Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-13 / 189. szám
2 Csütörtök, 1981. augusztus 13. t A Szolidaritás felfüggeszti akcióit AIEMP KB üiéss határozathazatallal ért véget • Varsó (MTI) Határozat elfogadásával ért vénet, kedden éllel a Lengvel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának ülése. A tanácskozáson, amelven Stanislaw Kanio, a LEMP KB első titkára elnökölt, az ország gazdasági helyzetéről Janusz Obodowski, a miniszterelnök első helyettese tartott beszámolót, majd Karímtm Bardkowskl. a Politikai Bizottsága tagja, a KB titkára mondotta el referátumát a pártnak a IX., rendkívüli kongresszusa utáni tevékenységéről, és a Központi Bizottság munkáiénak szervezéséről. A vtta után mindkét előadó válaszolt több kérdésre, majd a plénum határozatot fogadott el. A Központi Bizottság 13 problémablzottságot hozott létre. A LEMP KB ülésének határozata leszögezi: az ország társadalmi-gazdasági helyzete jelentősen megromlott. Számos jel utal arra, hogv az események veszélyes irányt vehetnek. Az úi típusú feszültség keltése, a Szolidaritás által szervezett utcai tüntetések a párt IX. kongresszusának programjai ellen irányulnak. A Központi Bizottság tel les eltökéltséggel kijelenti, hogy a párt, a néphatalom nem engedi a szocialista megújulás folyamatának megállítását és határozottan fellép minden szoclalistaellenes. ellenforradalmi veszéllyel szemben. A KB a pártmunka leg. Keresztyén Békekonferencia Tiltakozások a neutronbomba ellen # Prága (MTI) Prágában közzétették a Keresztyén Békekonferencia tiltakozó nyilatkozatát a neutronbomba gyártása ellen. A mozgalom „határozottan elutasítja ezt a békét veszélyeztető döntést, amelyet semmiféle érvvel nem lehet Igazolni" — mondja az állásfoglalás, majd így folytatja: „A neutrombomba gyártására vonatkozó döntés nem növeli az Egyesült Államok és szövetségesel biztonságát, hanem az atomfegyverkezés újabb szakaszához vezet. A Keresztyén Békekonferencia felhívással fordul az Egyesült Államok kormányához, vonja vissza a neutronbomba gyártására vonatkozó határozatát és ehelyett a népek leszerelésre, biztonságra és békére irányuló kívánságának tegyen eleget". A mozgalom felhívja az egyházakat és a keresztényeket, hogy szüntelenül imádkozzanak és ne szűnjenek meg harcolni „a leszerelésért és a békéért. Földrengésjelző állatok • Moszkva (MTI) Kísérleti állatfarmok létesítését javasolja a földrengésveszélyes körzetekben egy szovjet biológus. Az állatfarmokkal azt akarja tanulmányozni, hogy vajon valóban megérzik-e bizonyos fajta állatok a közelgő katasztrófát, lehet-e viselkedésükből földrengés közeledtére következtetni? A Trud című szovjet lapban megjelent interjújában Pável Marikovszkij professzor számos olyan tapasztalatra hivatkozik, amelyek szerint az állatok magatartásából földrengés közeledésére lehet következtetni. Bár a tudomány behatóan még nem vizsgálta meg ezt a kérdést, igen sok helyütt, főként a rendkívül földrengésveszélyes Japánban figyelték meg, hogy bizonyos fajta halak, madarak, hüllők, sőt. négylábúak is nyugtalanul viselkednek már jó néhány órával a rengések kezdete előtt. A madarak például az éjszakai órákban is szárnyra kelnek, egyes kigyófajtók előbújnak föld alatti üregeikből. Japán tudósok egyes halfajták viselkedését figyelték meg. s egyértelműen úgy vélekednek, hogy a halak megérzik a földrengés közeledtét. Bár a Szovjetunióban eddig csak alkalomszerűen végeztek Ilyen megfigyeléseket, szovjet szeizmológusok is szereztek hasonló tapasztalatokat. Érdekes módon, az állatok egy része már nap okkal a rengések előtt nyugtalankodott. A korai „jelzés" azokban a körzetekben jelentkezett, amelyek a legközelebb voltak a későbbi földrengés epicentrumóhoz. Bór a zoológusok mindmáig meglehetősen kételkednek az ilyen „előrejelzés" lehetőségében, kísérletileg eddig nem vizsgálták meg. Igazak-e a megfigyelések. Marikovszkij szerint érdemes lenne létrehozni néhány kísérleti állomást, ahol a leginkább érzékenynek ismert, állatok viselkedését tanulmányoznák s ígv feleletet kaphatnának a kérdésre: megérzik-e valóban a földrengések közeledtét? fontoaabb feladataként a part egységének erősítését jelölte meg. • A „Szolidaritás" szakszervezet — mint a PAP hírügynökség jelentette — szerdán Gdanskban a sztrájkokról él tüntetésekről való lemondásra szólította fel tagjait a szeptemberben sorra kerülő kongresszusáig. A Szolidaritás Országos Egyeztető Bizottsága gdanskl ülésének befejeztével fel. hívással fordult tagjaihoz és „a lengyel társadalomhoz", hogy ne szervezzenek sztrájkokat és a rossz ellátás miatt tiltakozó akciókat. A PAP hírügynökség erról kiadott híréhez a lengyel rádió hozzáfűzte, hogy az országos egyeztető bizottság felkérte a jövő hétre több varosban meghirdetett és Varsóba Irányuló tiltakozó menet szervezőit: „függesz. szak fel" a politikai elítéltek szabadonbocsátásáért kezdeményezett akciót A Szolidaritás azzal a kéréssel fordult az ország dolgozóihoz, hogy az idén nyolc szabad szombaton is vegyik fel a munkát. Állást foglalt az orszásoe egyeztető bizottság a Szolidaritás és a kormánv képviselőiének a műit héten folytatott tárgyalásairól. Ezek sikertelensége miatt ismét a kormányt vádolta, azt állítva. hogv ellenük propagandakampány folvik. Közölte: augusztus 19-20-ra a napilapok kinyomtatását is terjesztését megakadályozandó, sajtósztrájkot hirdet. Szerdal PAP ielentés szémol be arról, hogv a katowtcel ügyész a Szolidaritás regionális szervezetének heIvi lapjában megielent, kitelezetten a lengyel áTlam érdekeit sértő anvagok közlése miatt büntető eliárást indított. Az ügyész levélben hívta fel a figyelmet arra, hogv bűncselekmény történt, amely sérti a lenavel—szoviet szövetséget. Ugyancsak a PAP hírügynökség szerdal jelentése szerint Torun városban síkertelen kísérlet történt a városi pártbizottság felgyújtására. Az ismeretlen tettes az éjszaka folyamán gyúlékony anvaggal próbálta az épület könyvtárát lángba borítani. A nyomozást ebben az ügyben is megindították. Fidel Castro köszöntése % Budapest (MTI) Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban köszöntötte Éldel Castro Rürt, a Kubai Kommunista Párt Köspontl Bizottságának első titkárát, a Kubai Köztársaság Államtanácsa és Minisztertanácsa elnökét KS. születésnapja alkalmából. Közéleti napló EGYESÜLT ÁLLAMOKBELI KÉPVISELŐK LÁTOGATÁSA Augusztus 10—13, között látogatást tett Budapesten az Egyesült Államok képviselőháza mezőgazdasági bizottságának delegációja. Az E!igio de la Garza képviselő vezette küldöttséget, fogadta Vánesa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint Cselőtel László, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke Az amerikai képviselők látogatást tettek mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és megtekintették a klaköréi vízlépcsőrendszert. Folytatódik a sztrájk # Washington (MTI) Az amerikai repülésirányítók immár tizedik napja tartó sztrájkja komoly problémákat okoz a nemzetközi légiközlekedésben. A kanadai kormány kénytelen volt bezáratni a két kontinens közötti légiforgalomban kulcsfontosságú szerepet, Játszó gandert Irányítóközpontot, miután a kanadai irányítók kedden, biztonsági okokra hivatkozva Ismét megtagadták az Egyesült Államokba irányuló és onnan érkező gépek kiszolgálását. A spanyol és finn légiirányítók szintén bojkottálják az amerikai Járatokat. BUDAPESTEN A SáVAPO KÜLDÖTTSÉGE A Hazafias Népfront Or- döttaége. A delegációt a Feszágos Tanácsának és a Ma- rthegyi repülőtéren Molnár gyár Szolidaritási Bizottság- Béla, a Hazafias Népfront nak a meghívására szerdán Országos Tanácsának titkára Budapestre érkezett a Dél- . G , Magvar nyugat-afrikai Népi Szerve- f * , zet (SWAPO) — Sam Mujo- Szolidaritási Bizottság titkáma elnök vezette — kül- ra fogadta. ÜNNEPÉLYES TÁBORZÁRÁS nemzetközi táborozás egyhóA zánkai úttörővároeban szerdán ünnepélyes zászlólevonással befejeződött a béke és barátság nemzetközi tábor, amelynek 33 országból mintegy 300 külföldi és 2500 magyar résztvevője volt. A nappal ezelőtt Csillebércen kezdődött. A külföldről érkezett gyerekek ott töltöttek két hetet, majd július 31-től a Balatonnál folytatódott a tábor programja, ANGOLAI PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉG BUDAPESTEN Szerdán hivatalos, baráti jának vezetésével. Az országlátogatásra Budapestre érke- gyűlés megh[váséra Magyarzett az Angolai Népi Köztár- . ,» saság népi gyűlésének kül- or9zá«£a ékezett delegác.ot döttsége, Bernardo de Sou- a Ferihegyi repülőtéren Apzának, a parlament első tit- ró Antal, az országgyűléseikárának, a MPLA-Munka- nöke, az MSZMP Központi párt Központi Bizottsága tag- Bizottságénak tagja fogadta. A szocialista országok életéből Vietnam három korszaka A Vietnami Szocialista Köztártaság legfelsőbb államhatalmi szerve, a nemzetgyűlés nemrég fogadta el az ország új alkotmányát. Az 1945 augusztusi forradalom győzelme óta ez a harmadik alkotmánya Vietnamnak. Az elsőt, 1948 novemberében fogadták el. Az az okmány rögzítette a népi demokratikus forradalom vívmányait. s feladata volt a forradalmi változások kiterjesztése. Az az alkotmány először adott valódi szabadságjogokat a dolgozó népnek és — ami Vietnamban nem kis dolog — egyenjógúságot valamennyi nemzetiségnek. A volt gyarmatosítók azonban már az alkotmány elfogadásának másnapján újabb hódító háborút indítottak az Indokínai ország cl len. Bombáikkal mér nemcsak az ország függetleségét, hanem a demokratikus vívmányokat is szét akarták zúzni. Vietnamot azonban már nem lehetett leteríteni a magaválasztotta útról. Az öldöklő háború éveiben is sikerült megvalósítani egy sor reformot. A győzelem nem maradt el, 1954. májusában a hódítók kénytelenek voltak aláírni n fegyverszünetet. A kettészakított Vietnam északi részén peaig elkezdődött egy gyökeres társadalmigazdasági átalakulás, amely úira napirendre tűzte a változások törvénybe iktatását, A demokratikus VieL nam második alkotmányát 1959. december 31-én fogadták el. Néhány békés esztendő után az amerikai imperializmus sodorta újabb háborúba az országol. A békés termelést egy évtizeden át hadigazdálkodás váltotta fel, de Vietnamot a nehézségek nem tudták térdre kényszeríteni. A mostani, a harmadik alkotmány az utóbbi 35 év eredményeinek összefoglalója. Rögzíti például, hogy a mai szocialista Vietnamban a kollektív gazdaság és társadalmi össztermék 58 szazalékát adja. Hogy gyakorlatilag felszámolták az analfabétizmust, hogy milyen egészségügyi, oktatási és kulturális intézményekkel gazdagodott az ország. A gazdaságban végbement változások a társadalom Osztálystruktúréját is megváltoztatták, A munkásosztály ma a dolgozók egytizedét adja, Északon lezajlott a mezőgazdaság kollektivizálása, s ezen az úton halad most a déli országrész. Míg 1975-ben 462 ezer diplomás élt Vietnamban, ma 760 ezer a felső végzettségűek száma. SIKERES ŰRKÍSÉRLET Befejezte munkáját Föld körüli pályáján a második indiai műhold. Az Indiai űrkutatási szervezet jelentése szerint a műhold, amelyet 1979-ben szovjet területről, szovjet rakétával bocsátottak fel, értékes információkat szolgáltatott a Földre az óceán felületi hőmérsékletének alakulásáról, a lóghullámok mozgásáról, a folyók vizének állapotáról. LÉGVÉDELMI RAKÉTÁK BEJRUTNAK Bejrútnak nincs más választása. mint hogy elfogadja Lfbia ajánlatát egy légvédelmi rakétarendszer szállításáról — közölte szerdán Safik el-Vazzan libanoni miniszterelnök. A trtpolt által fölajánlott rakétarendszer lehetővé tenné Libanon számára, hogy megvédje területét a tűzszünet ellenére továbbra is fenyegető Izraeli légitámadásoktól. JUGOHELÁVÉLLENES MERÉNYLET Jelentkezett a belga állambiztonsági szerveknél szerdán reggel az a személy, aki a múlt héten egy éjszakai mulatóban lelőtte a brüsszeli jugoszláv nagykövetség gazdasági felelősét és megsebesített egy másik alkalmazottat. Vietnamban Ismét virágzik a kézműipar Augusztus 31-ig még vásárolhat nálunk — a legnagyobb csempe- cs padlólapválasztékból — a. színes fürdőkádak teljes színskálájából — a 20 legújabb típusú bejárati ajtóból választhatja kl az önnek megfelelőt. Augusztus 1A-20-lg az elektromos melegvíz-tárolókat 20°,n-«», a DUKA vegyestüzelésű kazánokat 1000 Ft-os darabonkénti árengedménnyel vásárolhatja meg az Alföldi alkalmi vásár áruházában Szeged, Marx tér, C pavilon Nyitva: 9-16 óráig, szombaton 9—13 óráU. Telefon: 10-435.