Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-13 / 189. szám
A z M £ Z y, P 5-Z'E G £ D VÁROSI BSZCTTS Á-G.Á N:A K É A..?, j A 71. évfolyam 189. szám 1981. augusztus 13. csütörtök Ára: 1,40 forint Okok együttese Energiatakarékosság a hajójavítóban Paprikatisztító új gépsor a konzervgyárban Gyakorta hivatkoztunk arra az utóbbi években, hogy egyre fontosabbá válik a gazdaság, a vállalatok számára a belső tartalékok feltárása, kihasználása. Példákkal is szép számmal szolgáltunk, hogy egyes vállalatok hogyan élnek ezekkel a lehetőségekkel. S ha mást nem, hát azt mindenképpen bizonyították e példák, hogy tartalékaink általában még vannak. Csak éppen más érdekeltségekre, másfajta szemléletre van szükség, mint korábban. Mert például az energiaárak viszonylag gyors emelkedése nagyon sok vállalatnál eredményezte azt, hogy intézkedések sorával csökkentették energiafelhasználásukat. Kiemelkedően jó eredményt ért el ebből a szempontból például a MAHART tápéi hajójavító üzeme, ahol az idei első félévben a tervhez képest 20, a tavalyi első félévhez viszonyítva pedig mintegy 15—16 százalékkal kevesebb energiát használtak föl. Mindezzel többek közt azt is elérték, hogy az idei áremelkedések ellenére energiaköltségeik alig haladják meg a tavalyi mértéket. Ha az okokat kezdjük vizsgálni. azt találjuk, hogy átgondolt intézkedések rendszere hozta meg est az eredményt. Az alapos, sok tényezőre kiterjedő tervezés, az intézkedések gyakorlati végrehajtásának rendszeres ellenőrzése. Érdemes sorra venni néhány tényezőt azok közül, amelyek hozzájárultak a sikerhez, költségeik relatív csökkentéséhez. Villamosenergia-fogyasztáBukat például 7,7 százalékkal sikerült csökkenteniük a tavalyi első félévhez képest. És hogy hogyan? Nem volt könnyű dolguk, hiszen régebben is mindig komoly figyelmet fordítottak az áramfelhasználás hatékonyságára. A teljesítménytényezőt — vagyis a felhasználás hatékonyságát — figyelembe véve az üzem már évek óta a maximális, 5 százalékos viszszatérítésben részesül a DÉMÁSZ-tól, mivel eddig sem igen pazarolták az áramot. Mégis sikerült előbbre lépniük a takarékosság terén. Például azzal, hogy tizenöt tagú energia-őrhálózatot szerveztek a szocialista brigádok bevonásával, amely az egész üzem területén rendszeresen figyelemmel kíséri azt, hogy nem pazarolják-e valahol az energiát, nincsenek-e fölöslegesen bekapcsolt fogyasztók. A térvilágítást az eddigi fotócellás kapcsolásról kézi kapcsolásra állították át, amivel elérték, hogy csak akkor és ott világítanak, ahol és amikor arra valóban szükség is van. Nagy figyelmet fordítanak elektromos berendezéseik működésére és karbantartására is. Mindez végül is tekintélyes megtakarítást hozott. Az üzem üzemanyag-fogyasztása ugyan a tavalyi első félévhez viszonyítva 3,3 százalékkal nőtt abszolút mértékben, a felhasználás hatékonyságát viszont javították. Több megrendelésük volt ugyanis az első félévben, mint tavaly, megnőttek tehát szállítási feladataik a Dunaharasztiban és a Budapesten levő üzemekkel kialakított kooperációban. Elérték viszont, hogy járműveik 80— 85 százalékban oda-vissza útban rakománnyal közlekednek, amely a hazai átlaghoz viszonyítva igen jó eredménynek számít. Jelentősen, több mint 20 százalékkal csökkentették tüzelőolaj-fogyasztásukat is: amíg tavaly az első félévben 46 tonnát, az idén csak 37 túlfűtve. hogy betartják-e a rendeletben előírt maximális értékeket. Emellett műszaki intézkedéseket is hoztak: a gőzfűtés kazánját állandó üzemre állították át, s ahol lehetett, csökkentették a radiátortagok számát. Az így felszabaduló kapacitás más eredményeket is hozhat: újabb helyiségeket kapcsolhatnak be a központi fűtésbe, csökkenthetik egyedi fűtőberendezéseik számát. (Amelyekre különben minden üzemrészben felelős ügyel, akinek az a dolga, hogy tartsa a meghatározott hőmérsékleti értékeket, elejét vegye a túlfűtésnek.) Hőszigeteléssel látták el azokat a helyiségeket, ahol nagy volt a hőveszteség. Így jelentős mennyiségű fűtőolajat takaríthattak meg. Ugyancsak megtakarítással jár az üzemnek a szociális létesítmények számára éjszakai árammal meleg vizet előállító hőközpont használata. Amíg ugyanis a vállalatoknál egy-egy ember napi fürdése mintegy 1—1,50 forintba kerül, a hajójavítóban használt berendezés jóvoltából ez az összeg csak mintegy 30 fillér. A saját készítésű berendezés magyar találmány: olcsó, éjszakai árammal olajat melegítenek, amely hőjét a hőszigetelt tartályokban levő víznek adja át. így egész nap olcsón tudnak meleg vizet adni dplgözóiknak. Íme néhány azok közül az intézkedések közül, amelyek a tekintélyes megtakarítást eredményezték. S ha átböngésszük a központjuktői kapott, s az általuk megfogalmazott — minden évben elkészített — energiagazdálkodási terveket, összegzésképpen az a tanulság kínáitonnát használtak föl. Az kőzik, hogy megtakarítás eredményt többek között an- csak az okok együttese rénak köszönhetik, hogy rend- vén, átgondolt, rengeteg ,,apszeresen — naponta három- róságra" kiterjedő rendszer szor — ellenőrzik, hogy az révén születhet, egyes helyiségek nincsenek-e Sz. I. Társulás jobb A Külkereskedelmi Bank, a Skála-Coop és 13 mezőgazdasági üzem a közelmúltban megalakította az Agent-Coop iparszerü termelést szervező és kereskedelmi társulást, amely a mezőgazdasági üzemek melléküzemágainak jobb kihasználását teszi lehetővé. Az ipari nagyüzemekegyes számukra gazdaságtalan termékek előállítására gyakran keresnek termelőszövetkezeti partnert, aki melléküzemágában — kihasználva például a kínálkozó munkaerőt — jövedelmezően oldaná meg a gyártást. Csakhogy megfelelő információ híján a gyár és a tsz melléküzemága nem mindig találja meg egymást. A társaság éppen a partnerek összehozására vállalkozott. Jelenleg már 40—50 kooperáció szervezésével foglalkoznak. A Csavaripari Vállalat például korszerű gépeket vásárolt. A még használható régebbi berendezéseit egyik vidéki gyáregységébe csoportosította át, de az ottani gépeket sem selejtezték ki. A társaság szervezésében négy a melléküzemágak kihasználására termelőszövetkezet mellék- Közreműködésével a Geneüzemágában állítják fel eze- ralimpex évi 600 ezer hólaket, biztos bevételi forráshoz pátnyél eladására kötött juttatva a gyengébb adott- megállapodást egy svéd válságú termelőszövetkezeteket, lalattal. A nyeleket a köteHasonlóan eredményes meg- gváni termelőszövetkezet oldások kínálkoznak a köny- gyártja. nyűiparban is. A munkaerő- Az Agent-Coop számításai hiánnyal küszködő Kistex szerint a mezőgazdasági hamarosan 300 szövőgépet ad üzemek melléküzemágainak át a bodrogközi termelőszö- szélesebb körű bekapcsolásávetkezetnek. ahol viszont az val évente mintegy 150 miiasszonyok folyamatos foglal- lió dollár értékű exportterkoztatása jelenti a gondot; .. • . , közös megelégedésre ezeken a mek eloaIhtasara van lehe" tőség. (MTI) gépeken készül majd a kel me a Kistex számára. Nemcsak belföldi partnerek egymásra találását egyengeti a társaság, külkereskedelmi vállalatokkal együttműködve az exporttermékek gyártását is megszervezi. Annál is inkább kínálkozik erre lehetőség, mert a társulás adatai szerint több ezer külföldön eladható cikket állíthatnának elő gazdaságosan a tsz-kisüzemek. többek között szerszámokat, vegyszereket, bútor- és cipőipari kellékeket, bőrdíszművereteket stb. A társaság a szó szoros értelmében már nyélbe is ütött ilyen üzletet. Somogyi Kárólyné felvétele A lecsóhoz zöldpaprika Is kell. s csak a háziasszonyok (udják igazan. nagy munka a paprika mosása, csiimázása. földa rabolása. A Szegedi Konzervgyárban ezekben a napokban főzik a lecsót — évente 350 vagon a- tervük —. jelentős része kerül exportra, de hazánkban is szívesen fogyasztják. Üj. osztrák gépsor működik már napok óta a lecsóvonalban, amely minden műveletet elvégez a zöldnanrika előkészítésében. a mosástól a földarabolásig. Képünk a próbaüzemben levő gépsor egy részletét, a dobosztályozót mutatja be. amelyben a tiszta, lecsumázott. magházától elválasztott paprikaszeletek kerülnek utolsó ellenőrzésre a szalagra Saját beruházások, anyagi segítség ' ' ' '' V ' „ » , „ . ; • i • V. i* — > I vállalati támogatással • a A magánerős lakások építésének több mint 40 százalékát segítik a vállalatok. Tavaly 24 ezer 268 lakás építéséhez és megvásárlásához, bérlőkijelölési jog megszerzéséhez járultak hozzá a munkáltatók. A vállalatok lakásépítési alapja lehetővé teszi, hogy az idén is több mint 24 ezer új otthon megszerzéséhez nyútjsanak anyagi segítséget, s egyéb támogatást dolgozóiknak. A szervezett támogatásnak különösen eredményes formája a vállalatok saját beruházásában, szervezésében lebonyolított lakásépítési akció. A Csepel Vas- és Femmüvek például eddig négy lakótelepet épített, dolgozóinak, s csaknem 2 ezer 700 munkáslakásl adott át. Az idén az új. Rakéta úti lakótelepen befejezik az első 140 új lakás építését, s a VI. ötéves terv végéig összesen 1156 munkáslakás átadását irányozták elő. Ily módon 1985-ig a jelenlegi elképzelések szerint valamennyi dolgozójuk lakásigénvét kielégítik. sőt talán már előbb is, Új típusú Ikarus-autóbuszok Üj típusú autóbusz soro- ra ajánlják a tervezői. Üjzatgyártását kezdték meg donsága, hogy az ajtók nem szerdán az Ikarus székesfe- a megszokott harmonika hérvári gyárában. Az IK rendszerűek, hanem úgyne260-as típus továbbfejlesztett vezett bolygóajtók. amelyek változatáról van szó, amely kinyitáskor hozzásimulnák a ajtós kivitelben készül, s el- £őbb előnye, hogy geppel is sősorban elővárosi forgalom- moshatók, tisztíthatók. hiszen most mindössze 971 igénylést tartanak nyilván. Az is kedvező, hogy a csepeli munkáslakások négyzetméterenkénti ára csaknem 4 ezer forinttal olcsóbb, mint az OTP-Iakásoké. mert számos munkát önerőből oldanak meg, s a szakipari munkák nagy részét saját dolgozóik végzik el. Székesfehérvárott, a Videoton Elektronikai Vállalat szociálpolitikai kiadásainak csaknem a felét költi a dolgozók lakásproblémáinak megoldására Igv 1985-ig a kedvezményes vállalati féltételekkei és hozzájárulással 11.32 dolgozójukat juttatják lakáshoz. Ennek nagvobb része. 75 százaléka. OTP-, illetve tanácsi értékesitésü lakás, amelynek megvásárlásához, sőt az előtörlesztéshez hosszú lejáratú kölcsönnel járulnak hozzá. Különösen sokrétű segítséget nyújtanak a családiház-építőknek, akik az 50 ezer forintig terjedő, .hosszú lejáratú kölcsönön túl szállítási és építőgép-kölcsönzési kedvezményeket kapnak, s szükség szerint az építkezés műszaki terveit is elkészítik a vállalat szakemberei. A Mecseki Ércbányászati Vállalat eddig ezer dolgozójának otthonalapítását segítette, s a jelenlegi ötéves tervidőszakban 900 lakás megépítéséhez nyújt messzemenő támogatást. A segítségnyújtás eszköztárát — kölcsönnyújtás, beruházás, lebonyolítás. anyagbeszerzés, műszaki ellenőrzés, gépkölcsönzés stb. — új módszerrel, a koncentrált családiház-építéssel bővítik. A tanács segítségével a mecseki üdülőközpontban. Orfün. száz családi otthon szamára biztosítanak közművesített építési területet, amelyre a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat panelekből összeszerelhető családiház-variációját ajánlják. A Borsod megyei tanács mintegy 150 vállalatot keresett meg a munkáltatói támogatással épülő lakások koordinálása érdekében. A tervek szerint 1985-ig megközelítőleg négyezer, telepszerű, többszintes munkás- és társsslakás építésére kerül sor a megvé'oen. A nagvobb vállalatok építő- és karbantartó részlegei a vállalati támogatóssal épülő lakások kivitelezésében is segítenek. Albertielepen ily módon több mint száz lakást építenek a Borsodi Szénbányák segítségével. Miskolc agglomerációs övezetének kilenc községében mintegy ezer közművesített házhelyet alakít ki a megyei tanács. E telkek árából 50 ezer forint engedményt kapnak azok a munkások, dolgozók. akik miskolci lakásigényükről lemondanak. és részt vesznek a vállalati munkáslakásépítési akcióban. Komárom megye üzemei a jelenlegi ötéves tervidőszakban összességében 350 millió forint értékű lakástámogatási alapból segítik dolgozóik otthonalaoításót. A megyei tanács gondos felmérés alapján már kijelölte a tervidőszakban leggazdaságosabban beépíthető építési területeket. Több községben a korábbinál lényegesen nagyobb arányú lakásépítési lehetőségekei- teremtettek. Ezért a TÜZÉP-teleoek már az idén a múlt. évinél 60 százalékkal több és gazdagabb választékú építőanyagot kínálnak az építkezőknek. (MTI) mAfi PROLETÁRJAI, EGY ESZMÉTEK!