Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-07 / 184. szám
6 Péntek, 1981. augusztus 7." Hírek íékemenef Lenplországbél Leonyid Brezsnyev üdvözlete 0 Párizs (TASZSZ) Csütörtökön a Szovjetunió franciaországi nagykövetségén ünnepélyes keretek között átnyújtották a nemzetközi békemenet képviselőinek Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnöke üdvözletét. A békemenet résztvei;őinek nevében Rachel Andersen (Norvégia) mondott köszönetet a szovjet vezetőnek a megmozdulás támogatásáért. A nemzetközi békemenetet az észak-európai országok demokratikus nószövetségei kezdeményezték. A menet június 22-én, a Szovjetunió elleni hitszegő fasiszta támadás évfordulóján indult el Koppenhágából. A résztvevők mintegy 1200 kilométeres utat tettek meg, amig Dánián, az NSZK-n, Hollandián. Belgiumon keresztül csütörtökön, a Hirosima elleni atomtámadás 36. évfordulóján Párizsba érkeztek, ahol a nemzetközi leszerelési mozgalomban aktív Olof Palme. volt svéd miniszterelnök is csatlakozott hozzájuk. Ütiukat mindenhol nagygyűlések kísérték, amelyeken tiltakoztak az amerikai nukleáris rakéták Nyugat-Európába telepítése, a fegyverkezési hajsza fokozása ellen. Csütörtökön Párizsban a béke és a leszerelés ügyét támogató rendezvények kezdődtek, amelyek az augusztus 9-én megtartandó békefesztivállal érnek véget. Irán „Forradalmi tett" 0 Teherán, Párizs (AFP) zottjai tegnap azonban nem Az iráni rádió kommen- tudták elhagyni Iránt. A tetárja csütörtökön „forradal- heráni repülőtér forradalmi mi tettnek" nevezte Francia- bíróságának ügyésze a franország teheráni nagyköveté- cia nagykövetség kérdésére nek kiutasítását, amit az In- válaszolva azzal Indokolta a dokol, hogy „a francia kor- lépést, hogy „nem engedheti mány megtagadta a bűnözők elindulni ezeket a személyekiadatásáról szóló egyez- ket anélkül, hogy tudná: mény alkalmazását" Bani- vannak-e még tartozásaik szadr, Franciaországba me- Iránnal szemben". Guy nekült volt iráni elnökkel Georgy francia nagykövet és kapcsolatban. Iránban bűnö- Paul Depis, a francia elnök zőnek tekintik a volt elnö- különmegbízottja, a repülököt, akinek „kezéhez ezrek térről a külügyminisztériumvére tapad". A teheráni fran- ba ment, hogy megoldást tacia nagykövetség alkalma- láljon a vitára. 0 Varsó (MTI) Varsóban csütörtökön délben felúiították a tárgyalásokat a Lengyel Minisztertanács szakszervezeti ügvekkel megbízott bizottsága és a Szolidaritás Országos Egyeztető Bizottságának elnöksége között. A kormánv tárgyaló delegációiát M ieczyslaw Rakowski miniszterelnök-helyettes a Szolidaritás küldöttségét pedig Lech Walesa. az országos egyeztető bizottság elnöke vezeti. A tárgyalások napirendién a következő témák szerenelnek: az ország ielenlegi helyzete, a legfontosabb társadalmi problémák megoldásának lehetőségei, és a feszültség megszüntetésériek módiai. * Az igen súlyos lengyel gazdasági helyzettel kapcsolatos döntést hozott szerdai ülésén a francia kormánv: Franciaország felgvorsítia a korábbi hitelmegállapodások keretében folvó szállításokat. Lengyelországnak e döntés alanián mielőbb meg kell kapnia 300 ezer tonna gabonát. hétezer tonna marhahúst és 15 ezer tonna cukrot. Ezenkívül aiándékként gyógyszereket és gyümölcsöt. küld Franciaország a lengyeleknek. , * A varsói Victoria Szálloda kávézóiában augusztus 1-én az esti órákban lövésekkel súlyosan megsebesítették az iraki állampolgárságú Tarik Sakir Mahdit. aki átutazóban tartózkodik Varsóban. A sérültet jelenleg a lengyel főváros egyik kórházában áooliák. A támadó elmenekült Az ügyben a varsói rendőrség főkapitánysága nyomozást folytat. Tarik Sakir Mahdi. más néven Abu Daud. ismert palesztin személyiség. Munkaprogram az építőipar rugalmasságának ösztönzésére (Folytatás az 1. oldalról.) bályozás állítson ésszerű gátat az indokolatlan áremelkedésnek is. A kivitelezés vállalkozási jellegének erősítésére fokozatosan általánossá kívánják tenni a versenyeztetést. Az ÉVM és partnerei az év végéig kidolgozzák a versenytárgyalások rendszerének, az ajánlatok tartalmi és formai feltételeinek és a verseny tisztaságának szabályait. A fejlődés útja a versenyárrendszer, amely szerint a megrendelő és a versenyző vállalkozó megegyezése szerint alakítják az árakat, a megbízó tehát a legkedvezőbb ajánlatokat veszi fiJ gyelembe. Az építési feladatokhoz igazodó rugalmasabb munkaerő-gazdálkodást a bérszabályozás két alaptípusa: a bértömeg- és a bérszínvonal-szabálvozás vegyes alkalmazásával kívánják elősegíteni. így azoknál a kivitelezőknél, amelyeknél a növekvő építési feladathoz a munkaerő számát is növelni kell. lehetővé teszik a relatív bérszínvonal-szabályozást. A módosított jogszabályokat még ez év november végéig kidolgozzák. Érdekes kísérletre is sor kerül. elsőként a Dunai Kőolajipari Vállalat krakküzemének építésénél, ahol a fontos népgazdasági érdek is indokolja a munka gyorsításának ösztönzését. A beruházóval és az alvállalkozókkal közösen az egész létesítmény kivitelezésére egy összegű munkabért állapítahak meg, amit — ha a feladat jóval a határidő előtt és az előírt minőségben teljesül — korlátozás nélkül számolhatnak el. Terveznek még más jövedelemszabályozási kísérleteket is. A munkaprogramban foglaltakon túl központi intéizkedéseket fogadtak el a szűkös budapesti építési kapaci-" tásból eredő feszültségek feloldása érdekében is. A jövő évtől az eddiginél több bérpreferenciával segítik a főváros komplex lakásépítkezéseit, továbbá a fontos közintézmények és kórházak rekonstrukcióit. A Budapesten foglalkoztatott építők lakásgondjainak megoldását is támogatják, s lehetővé teszik, hogy az építőipari szervezetek dolgozói évente legalább 500—600 munkáslakáshoz jussanak. A munkaprogramban részletesen megjelölték az elvégzendő feladatok határidőit, és a felelőseket. Üzengetés és mutogatás Kommentár Az ajtók zárva maradnak A kör itt bezárul. Mindentartam a latszatot. hogy ő k( a másikra mutogat, minem testvéráruló, továbbra közben a palesz.tin kérdés, s is „minden erejével képvi- jgy a közel-keleti helyzet seli" a palesztin ügyet. nem mozdul kl a holtnontutazott hát Wa- róL Seres Attila Miért 1. flz MSZMP XII. kongresszusa ként hangzatos kijelentése- autonómiáról" szóló tárgyakét — mint éppen most, lások folytatásáról szónokolt, ^SrZt^'Á Tz™T*és washingtoni útja előtt is —. ám Egyiptomot hibáztatta, írJintom w^kten rátartin de ezeket J°bbara bels6 fo- akiért ezek immár egy éve ttnS'fSK gyasztásra szánja. Az egyip- megszakadtak, „onkormányzatrol folyó tár- né el6u szeretné fönn. gyalasokon — szögeztek le amerikai kormánytisztviselők, még mielőtt Szadat ösz. szecsomagolta volna washingtoni útipoggyászát. Az ily módon eljuttatott üzenettel nyilván elejét akarták shingtonba? Tényleges célja venni, hogy az amerikai— kettós lehetett. Egyrészt szeegyiptomi tárgyalásokon bár- mélyes kapcsolatot próbál melyik fél kellemetlen hely- teremteni Reagan elnökkel, zetbe kerüljön. Szadat azon- (másrészt újabb gazdaságiban, aki a politikai blöffnek katonai segélyt szeretne kilegalább olyan mestere, mint talpalni. Cserében, mint eraz amerikaiak, ezt üzente ről hírügynökségek a napokvissza: azért utazik az Egye- ban beszámoltak, hajlandó •ült Államokba, hogy meg- az Egyesült Államok rendelgyorsítsa az úgynevezett kezéaére bocsátani néhány Camp David-i folyamatot. katonai bázist A kölcsönös üzengetés hát- Miközben a Camp David-i terében nyilvánvalóan az hármas két országa, Egyipállt hogy mindkét fél jól tom és az USA Washingtontudta: Szadat hatnapos ame- ban próbál politikai tőkét rikal útja fölöttébb rövid idő kikovácsolnii a harmadik fél, arra. hogy kiragadiák az , . , ,,.., ... egyiptomi-izraeli tárgyaié- Izrael belpolitikájának stasok szekerét a kátyúból. Ag- bilizálásával van elfoglalva, godalmuk indokolt hiszen Begin miniszterelnök végre az elmúlt egy esztendő alatt bemutatta a törvényhozássemmi sem történt, a témá- nak a csaknem egyhónapos, ban. Egyre világosabbá vált gyötrelmes alkudozások árán mindenki számára hogy megalakított kabinetjét PoEgyiptom és Izrael különbé- ütikai megfigyelők az izraeli képe csupán arra nyújtott történelem legjobboldalibb. lehetőséget, hogy a két or- s legrövidebb életűnek tűnő szág egymás közötti kapcso- kormányáról beszélnek. Ez latokat szabályozza. utóbbi jóslatnak az az alapMiben is áll ez? Izrael az ja. hogy Begin jobboldali elfoglalt Sínai-félsziget na- Likud-tömbje mindössze egy gyobbik részét adta vissza parlamenti mandátummal délnyugati határainak nyu- mondhat többet magáénak, galmáért és azért az egyip- mint a munkáspárti ellentomi garanciáért cserébe, zék. Ez a sovány többség hogy az utolsó háború az pedig — bizalmi szavazás 1973-as volt. összarab kér- esetén — bármikor a kordéseket. s különösen a kér- mány bukásához vezethet, dések kérdését, a palesztin Begin kormányfő programügyet a két ország nem tud- beszédében természetesen ta egymás között rendezni nem hagyhatta figyelmen kl— de valójában nem is vül a Camp David-t egyezakarta. Az egyiptomi állam- ményt sem. ö a palesztlíő ugyan tesz erről időn- noknak szánt „korlátozott Folytatódik a repülésirányítók sztrájkja 0 Washington (MTI) Róbert Poli, az amerikai repülőtéri forgalomirányítók szakszervezetének vezetője csütörtökön reggel közölte: a sztrájkolóknak mindössze három százaléka tért viszsza munkahelyére a Reagankormány fenyegetéseinek hatására. A szakszervezet öt helyi vezetője van letartóztatásban. A kormány egyelőre nem enged. A szövetségi légiforgalmi igazgatóság csütörtökön több ezer elbocsátó levelet küldött ki, de mint Poli kijelentette, a szakszervezet több mint 12 ezer tagja el van szánva arra, hogy folytatja a harcot mindaddig, amíg a kormány újból hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni. Andrew Lewis közlekedési miniszter csütörtökön közölte: az elbocsátott forgalomirányítók többé nem számíthatnak semmiféle szövetségi állásra. LESZERELÉSI PROGRAM mében egy évvel — évi 6—8 Hat tőkés állam — Nagy- millió tonnás szállítási keBritannia, Franciaország, az rettel — meghosszabbítják a NSZK, Japán, Ausztrália és kormányközi egyezményt. Belgium — nevében a nyugatnémet delegáció csütörtökön „átfogó leszerelési programot" nyújtott be a genfi leszerelési bizottságban. Az ENSZ-közgyűlés jövő évi rendkívüli leszerelési ülésszakára készült-tervezet megismétli azt az ismert nyugati álláspontot, hogy mindennemű haladás „sarokköve" a szigorú nemzetközi és nemzeti ellenőrizhetőség a fegyverzetkorlátozás területén. CSAÓ CE-JANG KÖRÜTJA Csaó Ce-jang kínai miniszterelnök csütörtökön Manilába érkezett, és ezzel Hirosima, és kilencedikén megkezdte egyhetes délkelet- Nagaszaki ellen végrehajtott ázsiai körútját, amelynek so- amerikai atombombázás harrán tárgyalásokat folytat a minchatodik évfordulójáról. Fülöp-szigetek, Malaysia és A központi gyászünnepség Szingapúr vezetőivel. színhelyén, a hirosimai bé. „ . keparkban, sok tízezer emBECSI TARG\ALASOK ^r gvűlt össze, hogy lerója Bécsben befejeződtek a kegyeletét a több mint kétszovjet—amerikai tárgyaló- százezer áldozat emlékének, sok az 1975. október 20-án A külföldi vendégek sorómegkötött gabonaszállítási ban ott volt az Országos egyezmény meghosszabbító- Béketanács küldöttsége dr. sáról. A felek emlékeztetőt Kovács Béla főtitkár vezetéírtak alá, amelynek értei- sével. ATOMBOMBA- ' ROBBANTÁS Az energiaügyi minisztérium bejelentése szerint szerdán, az Egyesült Államok föld alatti atomrobbantást hajtott végre a Nevadasivatagban. A töltet robbanóereje 20 kilotonna alatt volt Az idén ez volt a kilencedik, bejelentett amerikai robbantás. ATOMÉVFORDULÖ Japánban csütörtökön országszerte megemlékeztek az 1945. augusztus hatodikán fl propaganda és a közgondolkodás (Tapasztalatok, törekvések megyénkben *) határozatában a következőket olvashatjuk: „A propaganda és az agitáció meggyőző erejének növelésével, módszereinek korszerűsítésével hatékonyabban járuljon hozzá a Párt eszmei, politikai és cselekvési egységének szilárdításához, erősödjék szemléletformáló és nevelő jellege. A pártpropaganda ismertesse és értesse meg a tömegekkel a társadalmi, gazdasági folyamatok mélyebb összefüggéseit, s ily mődon is segítse az aktivitás fokozódását. A pártoktatásban, az egyetemeken és főiskolákon, valamint a középfokú iskolákban iavullon a marxista—leninista képzés, a világnézeti nevelés. Fontos feladat a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatainak megismertetése." Mielőtt néhány 1 lőszerű kérdéssel foglalkoznánk, tegyünk rövid történelmi visszatekintést. győzés mind nagyobb szerepe a politikai munkában; a pártélet lenini normáinak betartása: a törvényesség: a nyílt és elvi politika gyakorlata; a bizalom, a cselekedet alapján való megítélés, a bizalom az ember nevelhetőségében: a politika realitás tartalmának biztosítása — nem tűz ki nagyobb célokat, mint ami reális, de a reális célokat kitűzi —: összességében a munkásosztály pártiának vezető szerepe. a munkás-paraszt szövetség, az értelmiség növekvő szerepe és felelőssége, és a szocializmus alaoiai lerakásával az ú.1 elemekkel gazdagodó szövetségi politika. A Pártunk számára az 1956-os ellenforradalom fegyveközgondolkodás szempontjából fontos határkő pártunk VIII. kongresszusa, amely kimondta a szocializmus alapjainak lerakását hazánkban. Ezzel gazdaságilag, társadalmilag megteremtettük a szocialista közgondolkodás alapjait. Figyelembe véve azt. hogv a társadalmi lét általában megelőzi a társadalmi tudatot. természetesnek tartjuk, hogv a szocialista közgondolreslevereset koveto időszakban —a kodás megannyi konfliktusa és problémája került napikozaondolkodás formálása teren - a legfontosabb teendők rendre a fejlődés során A feladatokat illetően nártvnk egyike az ellenforradalom okainak egyértelmű megértetése vm kongresszusa leszögezte, hogv az osztályharc fő teriilevolt A Kozponti Bizottság határozata szerint az ellenfor- te a SZOcialista gazdaság megerősítése fejlesztése és. a szoradalom kitörését négy ok együttesen idézte elo: ..a) a régi Cialista tudat kiilakítása. Vagyis. 1962-ben a kongresszus vezetés súlyos hibái: b) a revizionista árulás; c) a bukott még a szociaiista tudat kialakítását ielölte meg feladatul, kizsákmányoló osztályok hazai ellenforradalmi erői, végül megállapítva, hogy .további előrehaladásunk elsőrendű köés döntően (?) a nemzetközi imperializmus". Ezt az elem- vetelménye, hogy megszüntessük az ideológiai munka vizést az MSZMP VII. kongresszusa megerősítette. szonvlagos elmaradását a társadalmi viszonyok fejlődése Pártunk a közgondolkodás formálásában mindig nagy mögött, fokozzuk az eszmei harcot a tudományos és kulszerepet tulajdonított a Párt vezető szerepe és a tömegkapcsolata párhuzamos fejlődésének. A szocialista közgondolkodás feilesztésében az ellenforradalmat követően alakultak ki a máig is érvényes alapvető követelmények: a kétfrontos Ideológiai és politikai harc folytatása: a szocializmus általános törvényszerűségeinek a hazai viszonyokra való alkalmazása: a szavak és a tettek egysége: a rnegturális élet minden területén, a szocialista módon élő. dolgozó, gondolkodó és érző ember neveléséért" • Részlet a szerzőnek az MSZMP Csongrád sága Oktatási Igazgatósága Evkönyvében a megjelenő tanulmányából. A Csongrád megyei pártértekezlet (1962. október 20.) beszámolóiéból megtudjuk, hogy megnövekedett az érdeklődés a marxizmus—leninizmus iránt. Amíg 1960-ban '23 ezer 112-en vettek részt pártoktatásban, a résztvevők száma 1962-re 34 ezer 307-re növekedett, gyakorlatilag elérte azt a létszámot, amely kis változással és szerkezeti módokozéijovonen sulásokkal azóta is Jellpmző Ekkor a párttagság fele tanult, és a résztvevők közel fele pártonkívüli volt. megyei Bízott-