Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-23 / 196. szám

WUNlJMiWWHIWMH tWWWWi-WMI| < Vi Vasárnap, 1981. augusztus 23. n krími találkozókról Az SZKP KB Politikai , i Bizottságának határozata 0 Moszkva (MTI) zókat, forradalmi éberséget akciói azzal a következmény­Az SZKP KB Politikai Bi- tanúsítson, idejében és ható- nyel jártak, hogy lelassult zbttsága határozatot hozott rozottan verje vissza a szo- a nemzetközi enyhülés folya­azokról a találkozókról, ame- ciaiistaellenes erőket. mata, áJtalaban megromlott lyek ez év júliusában és au- A szocialista közösség egy- a nemzetközi politikai lég­gusztusában mentek végbe más közti kapcsolataira az kör. • Leonyid Brezsnyev és a szo- jellemző, hogy nemcsak sa- Az imperializmus irányvo­cialistó államok párt- és ál- ját érdekeikre gondolnak, nalával és Peking ehhez lami vezetői, köztük Kádár hanem barátaik és szövetsé- mind szorosabban kapcsoló­János, az MSZMP KB első geseik érdekeire is. Ez az dó politikájával a szocialista titkára között, a Krím-fél- igazi elvtársi, testvéri meg- közösség országai szembe­szigeten. A Politikai Bízott- közelítési mód, amelytől ide- szegezik világos, következe­ság teljes egyetértését fejezi gen a nemzeti önzés, segíti tes, a béke megvédésére, a ki a tárgyalásokkal kapcso- a szocialista országokat ab- fegyverkezési verseny meg­latban, és köszönetet mond ban, hogy sikerrel birkóz- fékezésére és megszüntetésé­az azon részt vett vezetők- zanak meg a legnehezebb re, a válsághelyzeteknek a nek. A határozat részletesen gazdasági, vagy más termé- tárgyalóasztal mellett törté­elemzi a szocialista országok szetú problémákkal is. nő igazságos rendezésére irá­együttmüködésének felada- A szocialista országok egy- nyúló politikájukat. A szo­tait, a gazdasági teendőket, 11108 közötti kapcsolataikat cialista országok úgy vélik, utal a lengyelországi helyzet erősítve készek arra. hogy a hogy a különböző társadal­tanulságaira és foglalkozik vlló« niás országaival fej- mi rendszerű országok kap­nz időszerű nemzetközi kér- lesszék a kölcsönösen elő- csolatainak, különösen nuk­désekkel is nyös kapcsolatokat. Ha az learis korunkban, a békés Mint a határozat megálla- "yen kapcsolatok az egyen- egymás mellett élés elveire cítia a Krím-félszioeti ta- J°guság, a felek érdekei köl- kell épulmők. s ez feltételezi lálkozók során létrejött, a ~ megbecsülésének a katonayzembenáUás szint­szocialista országok egvütt- egészséges és szilárd alap- jének csökkentését, az ál­műkSslek 'felleszSre % épülnek ha nincs ben. landő konstroktív pár^szé vnnatknrA hatórnvatnk vZa- nuk megkülönböztetés és det. a kölcsönösen előnyös ro^cff^i^m Ljafti politikai nyomás. minden békés együttműködés fej­^é^tt oSok sS részvevő számára valóban lesztését­fejlődőét a Sriteti kö! hasznosak Ehetnek. Ezek a Adva van a lehetőség a eg'vséeénrtc ^^ össz£ kaP«olatok létfontosságúak vitás nemzetközi problémák fo^ttsálának meg^ősíS ahhoz is' hoKV niegoldhatók ésszerű és igazságos rende­ATaoSolatők sSodásfa* legyenek az emberiség előtt zésére, de az erő, vagy az LfmTnden termetén ^vtó áUÓ világméretű feladatok erővel történő fenyegetés wfn^ic.hK - hangoztatja a határozat, nyelve nem alkalmas erre ­1 t^cl leszögezve, hogy az ilyen hangoztatja a szovjet állás­hogy teljesen megvalósulja- együttműködéshez az egye- foglalás. - A szocialista or­w?,?^,*" temes béke megszilárdítására szágok minden szükséges káspártok legutóbbi kong- ^ szükség van. eszközzel rendelkeznek ah­resszusain meghatározott fel- A most végbement talál- hoz, hogy megvédjék létér­adatok segíti a nemzeti gaz- kozók ismét meKgyőzóen bi. dekeiket és ezen a téren dasagok „ - ^ r ^ ^ zonyították, hogy a testvér- minden szükségeset megtesz­együttmukódésben részt vevő párlok> testvérországok meg- nek. Ugyanakkor azonban testvei-országokban a nép jó- ingathatatlanul kitartanak a az volt a véleményük, s az letének emelkedését. beke, a népek szabad és íüg- ma is, hogv minden népnek, * szocialista országok gettón tejiodéshez való Jo- minden országnak egyaránt tóbb6ége a fö feladatnak gának védelme mellett — szüksége van a béke áldá­most a gazdaság intenzifiká- gzögezi le a dokumentum, saira. A béke közös vívmány lását tekinti. E.:t mindegek- AZ imperialista, mindenek- és védelme, megszilárdítása előtt saját nemzeti erőreszí- eiött az amerikai erők növe- is minden ország közös ügye. téseikkel oldják meg, de jik a nemzetközi feszültséget,Mint az idei Krím-íélszi­amellett állandóan növekszik mert ebben eszközt látnak • geti találkozók is világosan két- és a KGST keretei kö- arra, hogy nyomást gyako- bizonyítják, a szocialista őr­zött megvalósított többoldalú roljanak a szocialista orszá- szágok készek arra, hogy együttműködésük jelentősége golira. "a fejlődő államokra, mindenkivel párbeszédet — húzza alá a határozat. — Az a közismert NATO-ha- folytassanak, aki aggódik a A szocialista országok egé- tározat, amelynek értelmé- nemzetközi helyzet jelenlegi 6ze képes az olyan felada- ben közepes hatótávolságú állapota miatt és a nemzet­tok megoldására, mint az amerikai nukleáris rakétákat közi biztonság megerősítésé­energetikai kapacitás fej- gyártanak és telepítenek re törekszik lesztése, a gépgyártás minő- Nyugat-Európába, az Egye- Az SZKP KB Politikai Bi­ségileg új színvonalának biz- sült Államok és partnerei zottsága a határozatban meg­tosítósa, a közfogyasztási katonai költségvetésének fel- állapítja: a Krfm-íélszigeti cikkek és a mezőgazdasági duzzasztása a Reagan-kor- találkozók megvalósították a termékek iránti igény teljes mányzat által a neutroníegy- szocialista közösség országai kielégítése. Éppen ez a célja ver gyártásúról hozott dön- külpolitikájának szükséges n szocialistó gazdasági integ- tes, az állandó törekvések egyeztetését. Ez kétségkívül ráció fejlesztésének, a szo- «-ra, hogy a válsághelyzete- elősegíti majd, hogy a szo­cialista gazdasági munka- ket mindig kiélezett forrná- cialista országoknak a leien­megosztás most végbemenő ban tartsák, a más országok legi világpolitika legbonyo­elmélyülésének. belügyeibe történő beavat- lultabb, leginkább robban íri­Mint a most megtartott kozási kísérletek — az im- veszélyes problémái megöl-! Krím-félsziget! találkozók perialisták mindeme, a szo- dására tett békés kezdemé- i eredményei is tanúsítják a je- cialista országok és sok más nyesései a gyakorlatban lenlegi ötéves Tervidőszakban ország biztonságát fenyegető megvalósuljanak. gq különösen nagy jelentőségű Románia ünnepén Ma ünneplik hazáiuk fel- Az azóta eltelt évtizedek tár internacionalista eszmé­szabadulásának 37. évfordu- során Románia népei nagv ink közössége biztosítja, ló iát a Román Szocialista utat. tettek meg a szocialista Sok lehetőség van az or­Köztórsaság népei. 1944. társadalom építésében. Jog- szágaink közötti politikai. augusztusában, amikor a ro- eal büszkék alkotómunkáluk gazdasági és kulturális kap­mám kommunisták vezetésé- eredményeire: 1950-hez ké. csolatok továbbfejlesztésére, vei a Nemzeti Demokratikus pest 33-szorosára nőtt az ipa- népünk, a szocialista közös­Arcvonal megszervezte a ri termelés. 14-szeresére az ség egysége, a béke, a társa­fasiszta Antonescu-rezsim el- eev főre iutó nemzeti iöve- dalmi haladás érdekeinek leni felkelést, nyilvánvalóan delem. A szocialista Romá- szolgálatában. Az együttmü­beigazolódott amit a haladó nia dolgozói a kommunista ködés fejlesztésében nagy erők régóta hirdettek: csak a párt vezetésével fejlett ipari- szerepe van a Magyarország román—szoviet barátság és agrár országgá tették hazáju- gon élő román, illetve a ro­együttműködés felel meg a kat, s jelenleg a fejlett szo- mániái magyar nemzetiség­nép érdekének. Az antifasisz- cialista társadalom építésén nek' amelyek kiemelkedő ie­ta fordulat kivívásában dön- lentóségű összekötő kapocs­tő szerepet látszott a Vörös munkalkodnak- ként szolgálhatnak népeink Hadsereg diadalmas kisinvov Hazánk és Románia kozós barátságának elmélyítésében —iasi hadművelete. A koim- szocialista céljainak valóra Nemzeti ünnepünkön kö­munistók vezette romániai váltását a Varsói Szerződés szöntjük Románia népeit, és népi erők ezután a szoviet szervezetében és a KGST- kívánjuk: nehézségeiket le­hadsereg oldalán részt vet- ben való részvétei. legalap- gyűrve, érjenek el Újabb sí­tek a hitleristák leveresében „„,,,, , . , , „ . ,. „ - • , a második világháború befe- vetőbb érdekeink azonossaga. kereket szocialista hazaiuk iező szakaszában. marxista—leninista és prole- felvirágoztatásában. Magyar vezetők üdvözlő távirata NICOLAE CEAUSESCU elvtársnak. a Román Kommunista Párt főtitkárán nak. a Román Szocialista Köztársaság elnöké­nek: ILIÉ VERDET elvtársnak. a Romáin Szocialista Köztársaság kor­mánya első miniszterének. Bukarest A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Magvar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magvar nép és a magunk nevében elvtársi üdvöz­letünket és jókívánságainkat küld lük Önöknek, a Román Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának, kormányá­nak és népeinek hazájuk nemzeti ünnepe. Románia felszabadulásának 37. évfordulója alkalmából. A felszabadulás óta eltelt 37 év alatt a Román Szocialista Köztársaság dolgozói a Román Kommunista Párt vezetésével je­lentős előrehaladást értek el a népgazda­ság, a tudomány, a kultúra fejlesztésében. A magyar kommunisták, a mazvo.r nép megbecsüléssel tekint szocialista építőmun­kát uk eredményeire. A felszabadulás megteremtette a törté­nelmi feltételeket ahhoz, hogy országaink a szocializmus építésének útjára léphesse­nek. A népeinket összekötő forradalmi ha­gyományok szellemében, közös érdekeink alapján, a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elveivel össz­hangban pártunk és kormányunk arra tö­rekszik. hogv sokrétűen bővüljenek kap­csolataink. fejlődjön népeink barátsága és jószomszédi viszonya. A magvar—román kapcsolatok fellődése hozzájárul a testvéri szocialista országok egységének erősítéséhez, a Varsói Szerző­dés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Ta­nácsa keretében megvalósuló együttműkö­dés elmélyítéséhez. Nemzeti ünnepükön kívánjuk, hogy a Román Szocialista Köztársaság úiabb sike­reket érien el az ország népgazdaságának fejlesztése, a szocialista építőmunka tren­den területén. KADAR JANOS. a Magvar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára: LOSONCZI PAL, I a Magvar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke: LAZAR GYÖRGY. a Magvar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke "lIM , w,"V.H) Vé"" A, i'mnV Apró Antal, az országgyűlés elnöke táv­iratban üdvözölte Nicolae Gio$ant. a a Nagy Nemzetgyűlés elnökét: a KISZ Központi Bizottsága, a SZOT elnöksége, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Nők Országos Tanácsa és az Or­szágos Béketanács pedig román partner­szervezetét. Románia felszabadulásának 37. évfordu­lója alkalmából dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságinak első titkára üdvözlő táviratot küldött Petre Danicának, a Román Kommunista Párt Temes megyei Bizottsága első titkárának. a szocialista országok együttműködése azokon a gazdasági területeken, ame­lyek mind a tudományos­műszaki haladás, mind pe­dig a népjólét emelésének alapjait teremtik meg. Ezzel kapcsolatban a ha­tározat emlékeztet arra, hogy tervbe vették a szocia­lista országok részvételét a Szovjetunióban folyó nagy építke* lo' ben, gázvezeté­kek. riás fontos objektumok építéseben, a szovjet küny­nyüipar és élelmiszeripar re­konstrukciójában, korszerű­sítésében. A szocialista országok új sikereket értek el az új tán­sadalom építésében is — ál­lapítja meg az SZKP KB Politikai Bizottságának állás­foglalása. — Ezzel együtt azonban, számos ok követ­keztében. előrehaladásuk nem mentes a nehézségektől. A népi Lengyelország súlyn6 válságjelenségekkel került szembe. A szocialista fejlő­dés gyakorlata újra és újra arról győz meg, milyen fon­tos a kommunista párt szá­mára az, hogy szigorúan a pártélet lenini normái ve­zessék, gondoskodjék tömeg­kapcsolatainak erősítéséről, korszerűsítse a szocialista de­mokráciát, reális gazdaságpo­litikát folytasson, ne engedje meg, hogy országa túlságo­san eladósodjék a tőkés ál­lamoknál. internacionalista szellemben nevelje a dolgo­Verdét Moszkvában 0 Moszkva (MTI) nyos együttműködési napok Pénteken Moszkvába érke- rendezvénysorozatát zett Ilié Verdet. a Román * Kommunista Párt KB Poli- Nylkolaj Tyihonov pénte­tikai Végrehajtó Bizottságé- ken a Kremlben találkozott nak tagja, Románia minisz- és meleg, baráti légkörű terelnöke. A kormányfőrészt megbeszélést folytatott Ilié vesz a szovjet fővárosban Verdet román kormányfővel, megrendezésre kerülő nagy' kel szemben. Ez év első felében 15 szá­szabású román nemzeti ki­állítás megnyitásán. A repü­lőtéren Nylkolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, miniszter­elnök és több más hivatalos személyiség köszöntötte. A román nemzeti ünnep és kiállítás alkalmából a szovjet fővárosban pénteken megnyitották a román— szovjet műszaki és tudomá­Gyííríírejtély 0 Pasadena (AP) zelebbről és jobban kifür­A Voyager—2 amerikai űr- készhesse az óriás bolygó 17 szonda óránként 57 300 kilo- holdját és rejtélyes módon méteres sebességgel száguld megcsavarodott gyűrűit. A a Saturnus felé, hogy elődje, Voyager-2 négy éve tartó a Voyager—1 által szolgálta­tott adatok alapján még kö­A DOLGOZÓK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 5—6.. valamint 7. és 8. osztályaiba. Az általános iskola 8. osztályának elvégzése jogosít szaktanfolyamokra, valamint gépjárművezetői tanfo­lyamra jelentkezésre. Beiratkozás: augusztus 26-án. 27­én és 28-án. délelőtt 10—12 óráig és délután 3—5 óráig DOLGOZÓK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA. KOSSUTH LAJOS SUGARÚT 37.. I. EMELET. íengyelország Takarékossági intézkedések 0 Varsó (MTI) zalékkal emelkedtek Len­Pénteken Varsóban első ol- gyelországban a létfenntar­vasásban ismertették a len- tás költségei. Mint a sta­gyel szejm három bizottsága tisztikai hivatal adataiból ki­előtt a kormány spekuláció- tűnik, az élelmiszerek árai a ellenes törvénytervezetét. szocialista kereskedelemben Ez az eddiginél gyorsabb 8.3 százalékkal, a szabadpia­eljárást és szigorúbb ítélete- con 50 százalékkal nőttek az ket tenne lehetővé a nehéz év első hat hónapja alatt, ellátási helyzettel visszaélők- Más áruk közül például a cipók 14 százalékkal, a köny­vek 16 százalékkal, a sze­mélygépkocsi üzemeltetése 14 százalékkal drágult janu­ár és június között. Szeptembertől 3000 autó­buszjáratot szüntetnek meg Lengyelországban. A korlá­tozó intézkedésre elsősorban a nagy gumiabroncs-, akku­mulátor- és pótalkatrészhi­ány miatt kerül sor. Ugyan­csak szeptember elsejével csökkenti járatainak számát a Lengyel Államvasutak. Energiamegtakarftás céljából számos gyors- és személy­vonatot törölnek a menet­rendből. Egyébként a Szolidaritás újabb sztrájkfenyegetéséről érkezett hír, ezúttal Radom­ból Augusztus 25-re egyórás figyelmeztető sztrájkot he­lyezett kilátásba a Szolidari­tás Radom vajdasági szerve­zete arra az esetre, ha ad­dig a kormány nem küld az általa megkívánt összetételű tárgyaló küldöttséget a szer­vezet 21 pontos követelésé­nek megvitatására. I útja során kedden közelíti meg legjobban a Saturnust: ekkor halad el 101 000 kilo­méternyire a bolygótól. Az elmúlt hónapok folyamán a szonda földi irányító sze­mélyzete átdolgozta a Voya­ger—2 fényképező automa­táinak programját: az előző szonda által visszaküldött képek alapján más szögből kell képeket készíteni és újabb fényképezni való is akadt. A fő célpontok a Sa­turnus gyűrűi. Ezekről a Vo­yager—1 képei alapián tud­juk, hogy spirálszerűen ösz­szefonódottak. A jelenségre nincs még elfogadott magya­rázat. 0 Washington. Amszter­dam (UPI. AP) Az amerikai kormánv már látni véli az alagút — avaev stílusosan a ..légifolyosó" — végét a sztrájkoló repülés­irányítókkal folytatott vitá­ban. R0mond Donovan mun­kaügyi miniszter oénteken kijelentette, hogv a kormánv új javaslatokon dolgozik, amelyeket a légiirányítók szakszervezete elé terjeszte­nének. Elképzelhetőnek tar­totta. hogv úi ..kegyelmi ha­táridőt" is javasolnak maid a sztrájkol óknak azért, hogv a munkabeszüntetés miatt el. bocsátott 12 ezer szakember visszatérhessen állásába. A repülésirányítók szak­szervezetének szóvivőié üd­vözölte a kormánv meghát­rálására utaló ieleket. Azt mondta, hogv ha a kormánv Ismét, tárgyalna a szakszer­vezettel 48 órán belül helvre lehetne állítani az amerikai légiközlekedés telies rendiét. A repülésirányítók egyéb­ként nem vették tudomásul elbocsátásukat. Pénteken hozták nyilvánosságra, hoev hétezren közülük már felleb­bezést adtak be a bíróságok­hoz a kormánv döntése el­len. I

Next

/
Thumbnails
Contents