Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

4 Korpa, korpa ... Az élet tisztelete — Sajnos, az emberek eleszik a korpát az állatok elől — mondta nagy derültség közepette a vezérigazgató a malomipari sajtótájékoztatón. — Emiatt csak kevés jut a kistermelőknek. Holott, amennyi volna, annyit vinnének. A meghívottak a korukhoz illően viselkedtek a bejelentésre. A fiatalok témát szagolva megelevenedtek, az öregebbek gúnyosan elhúzták a szájukat: bolond a nép, amikor muszáj volt, nagyon utálta a korpás kenyeret. Az előadó pedig hoszszas fejtegetésbe kezdett a változatos táplálkozás előnyeiről. Beszélt több olyan sütőipari termékről, amelyet nem búzalisztből sütnek. A rozsot régen a szegényember éltetőjének tartották. Ahol augusztustájt került valamicske belőle a hombárba, ott megkapaszkodott a remény. A család könynyebben nekivághatott a télnek. A jobb földű ember nem sokra nézte szegényebbik társa megmentőjét, helyette búzát termesztett, s annak lisztjéből sütötte a kenyerét. Ez a szemlélet lényegében még most is megmaradt, hiszen a minisztériumnak, a pártbizottságoknak igen erélyesen kell noszogatni a gazdaságokat, hogy termeljenek több rozsot. Orvosok, kutatók bizonygatják régóta, a rozskenyér egészségesebb táplálék a búzakenyérnél. — Megéri rozsot termeszteni? Masa József, a mórahalmi Homokkultúra Szakszövetkezet elnökhelyettese: — Ahogy vesszük. Mi learattunk az idén is több mint kétszáz hektárt, közepes termést adott, körülbelül azt termette, amit vártunk... Most szelidítgetünk egy olyan fajtát, amelyik háromszorosát termi a szokványosnak. Nagy meglepétés nekünk a lengyel vetőmag, pedig az istenverte homokra vetettük. A rúzsai határban a tanyák közé szorultak a rozsaratók. Kettőjük a sokból -- Vörös Mihály és Lovászi Géza — a Ruky—kettő iskolánál borotválja gépével a partot — Annyi a különbség tán a két aratás között — mondja a fiatalabbik —, hogy ennél nagyobb a szalma és hamarébb föltekeredik a dobra., És hogy egy forinttal többet kapunk mázsájáért Igaz; nehezebben telik a garat. — Lehet keresni? — Az állandó vonulások miatt keveset. Tavaly csak a területre adták a pénzt, most a Mázsa számit. — Es ez Jobb? Tekintetében a válasz: talán. Aztán a mondat is kikerekedik: a munka nehéz, akármelyik oldalról is fogunk hozzá. Egy kezdő embernek, mint Vörös Mihály, még nehezebb. Meg kell küzdenie a meleggel, a rossz homokkal, meg a gubancos rozszsal. És kevesebbet is keres, mert gyenge a téesze... Csongrád megyében a rozsot egyedül már csak a mórahalmi malomban őrlik. Főleg az ipar használja, ragasztót készítenek belőle a bútor- és gyufagyáraknak. A lehántolt rozs hélából lesz a korpa, a keresett takarmány. A rozsmalommal szemben rozskenyeret sütnek a Csongrád megyei Sütőipari Vállalat mórahalmi üzemében. — Csemegerozsos a neve, és csak egy termék a sok közül — invitál beljebb Papy Miklós, a pékség vezetője. — A nappalos műszak háromféle kenyeret süt — fehéret, rozsosat, kukoricapelyheset —, a deles csak süteményt, az éjszakai mindkettőt. Különben a rozskenyerünk vállalati ujltás. — A rozskenyeret már régóta ismerik... — Nem ebben az összetételben. A régit csak rozsból sütötték, a miénkben búzaliszt is van. — Elkel mind? — Még a szabadtéri szegedi vendégei is ide járnak. Van egy téves nézet, hogy a pékség boltjában mást árulunk, mint egyébként. — Es nem igaz? — A vállalati előirás tiltja • megkülönböztetést. — Akkor mégis miért Jönnek ide messziről? A választ a szerénység csak egy aprócska mellemelésre engedi. Lent, a pékség hodályában kondérokban kel a kenyér. Lázár János betölti a szaggató gépet. Gyóni József beszórja a hosszúkás faszakajtóba a cimkét, majd egy fogással szinte dekára porciózza a kenyeret. Harkai Sándorné gyúrja a tésztát, pörgeti, s az szinte pillanatok alatt az emeletes kocsira kerül. Odébb pár lépéssel hatalmas tepsit löknek a kemencébe, mellőle meg kiveszik a másikat, rajta sorban a szép, barnára sült kenyerekkel. — Kevés a fiatal? — Tavaly is a három végzett ipari tanulóból kettő messzire elkerülte a pékséget. Az ismert ok: a kibírhatatlan meleg, meg a fárasztó éjszakázás. Az üzemvezető tréfásan hozzáteszi: régről igaz, hogy a sütőiparban a napi 24 helyett 28 órát dolgoznak az emberek. És nincsenek túlíizetve. Legalább őket becsüljük, mert a kenyeret ugye... Keressük az ésszerűbb táplálkozás lehetőségeit. Sütnek már sajtos, szóiás barna kenyeret, korpás kiflit, búzacsírás zsemlét, holdacskáí, őrölnek borsóból lisztet. Mondván az embereknek naponta 20— 25 gramm rost anyagra van szüksége —, s az eddigi számítások szerint mi ennek a felét se eszszük meg. Azt tanácsolják, egykét kanál korpa elkeverve, mondjuk Joghurtban, vagy éppen a ievesben, főzelékben, elegendő is volna. Hogy ez mennyire komoly: a sütőipar már dióval és mézzel kevert korpacsókot is ajánlott a kereskedelemnek. R

égen a malmos nagy úrnak számított, a főmolnár féltette tudását, letörte volna a kezem, ha valamihez hozzányúlok. Ügy tanultam, hogy mikor elpusztult valami, odamentem és rajzoltam. Egy kis füzetem volt az ilyesmire. Darabokból tanultam meg a molnár szakmát. A szitarendszer volt a legbonyolultabb, ott egy gép harmincféle munkát is tud. És bizony, ha egyik nem stimmelt, jött a baj. Időközben sok helyen megfordultam, mindenütt hasznát vettem, hogy érdekeltek a gépek. Majdnem mindig rozsmalomba kerültem. Harmincnyolcban álltam molnársegédnek, azóta nyomom, mindössze két évem van a nyugdíjig. Különben zentai születésű vagyok, negyvenötben a magyar hadseregbe vonultam be és onnét is szereltem le Szegeden. Utána a malomipari egyesülés következett. Akármelyik posztra állítottak, nem lehetett rém panasz, csináltam mindent, zsákoltam, címkéztem, nem tagadom, a szakmát elsajátítani igazán csak a gyakorlatban lehet. Én nagyon tisztelem a kenyeret, az ..életet", s mindig arra gondolok: úgy kell dolgoznom, hogy sosem tudom, ha asztalhoz ülök, mikor eszem azt a kenyeret, amit abból a lisztből sütöttek, amit én őröltem. Ha kezembe fogom a kenyérkét, bennem az az érzés, hogy ehhez biztos van valami közöm. Ha niás nem, csak annyi, hogy valamelyik tanítványom őrölte a hozzávalót. Különben ml meghámozzuk a gabonát, de őrlés előtt nedvesítjük. koptatjuk, hogy leváljon róla a korpa és ne törjön bele a lisztbe. A smirglikerekek, acél verőlécek addig súrolják-sikáliák a szemeket, míg szép sima nem lesz, aztán a kefegép is fényesít rajta, hogy a szitákról, hengerekről tiszta liszt folyjon a zsákokba. Jólesik a molnárnak, hogy mi innen fél Magyarországra szállítunk, és az ötödik megyéből is követelik ennek a malomnak a lisztjét Nekem ez jobban esik, mintha ötszáz forinttal megemelnék a fizetésem. Azt fs elmondhatom, harminc év alatt Mindössze kétszer kifogásolták a lisztünket. Akkor is utólag derült ki, hogy a vagonban szagot kapott De sokan jártak ide, hozzánk a faluba! Volt nekünk egy régi pékünk Kistelekről, nem esküszöm a nevére, azt hiszem Lőrinczy Kálmánnak hívták, • de megvannak még a raktárkönyvek és abból utána nézhetek, ö a saját kocsiján szállította Mórahalomról a lisztet. Pedig ott is volt malom. Igaz is, mennyi malom volt! Nem is tudom, mi lett belőlük. A molnárok, akiket én ismertem, szétszéledtek, cseretelep-vezetők lettek az átszervezés után. Mindenhez kell érteni, még most is. Miért nem indul a kerék, hol tőrt el a facső. hogyan varrjam el a szíj végét? Azonkívül a mostani főmolnár, tűzvédelmi felelős, könyvelő, szakszervezeti bizalmi, kőműves, gépkezelő, mondhatom, mindenes .,. Nem szeretek danászni, nem fér össze a liszt meg a bor. Van itt zúgás amúgy is elég. Különben, ha mindenki annyit inna, mint én, egy kocsma is elég volna az országban; az is hamar bezárna. Inkább dohányzással vezetem le az idegességemet, örömöm, hogy kiházasitottam a két gyermekem, s remélem, ezután is békében élhetek mindenkivel — mondja végül Takács Jenő, a mórahalmi főmolnár. Alkatrészek nyomában — Nagy gondok voltak idén is — mondia Utasi István, az ttttömösi Magyar László Tsz főmérnöke. Vele és Szabó Imre anyagbeszerzővel beszélgetünk, hogyan szerzik be a kombájnok, bálázók, szalmabetakarító pótkocsik működéséhez szükséges alkatrészeket. — Kocsiba ültünk a műhelyfőnökkei — emlékezik a főmérnök —. és elindultunk Bács-Kiskun megyébe.; Meijtüfik. yfpig; Tompa. Kisszállás, Mélykút,..Jánoshalma: minden téeszbe benéztünk. Kérdezték: ahhoz, a piros szovjet kombájnhoz kéne ékszíj? Atturkáltuk a tartalékraktárban az összes alkatrészt. Egv nvugdiias szerelő söpörte az udvart, azt mondja, nézzük meg a régi gépműhely nadlássén, az ő ideiében ott is tároltak ezt-azt. Fölmásztunk a padlásra, ullnyi vastag por mindenfelé. Fölforgattuk a lomot, találtunk is néhány alig használt SZK 5-ös ékszíjat. — Az volt a tervünk, hogy a rúzsai kiskörzetben közösen oldjuk meg az anyagbeszerzést. Rúzsán, a Honvéd-iskolában lett volna az úgynevezett konszignációs raktár. Megtettük az előkészületeket, 81—02-ben már működött volna, ha az AGROKER, nem támaszt teljesíthetetlen követeléseket. De ők akkor menteit volna bele a dologba, ha garan. clát vállalunk a készlet bizonyos forgási sebességére. Hát a jó alkatrészt nem cseréljük ki csak azért, hogy forogjon n raktárkészlet. A?tán: 30 nappal a munka megkezdése előtt az aratáshoz szükséges alkatrészeket vissza kellett volna vinni Szegedre, a központi raktárba. Kérdem én: mi értelme akkor az egésznek, ha éppen a csúcsmunka Ideién nem lehet használni? Próbáltunk egyezkedni a kiskörzeten belül, hogy csökkentlük az anyagbeszerzők számát. Ez a kísérlet is megbukott. Hiába ment' egy ember, hogy ő három alkatrészt kér, mert három téesznek viszi, jó esetben is csak egyet adtak. Nem csupán a kombájnokkal volt gond. Olyan bálázónk állt, amelyhez csupán kötözőiéi kellett volna. Beszélgettem a MEGÉV egyik osztályvezetőiével, ő mondta, idén 1600 darabot kértek, de az NDK-partner csak 130-at szállított. Vagy a kötözőtű: egv öntöttvas-darab. Bármilyen rendellenesség keletkezik a bálázónál, elsőként ez törik el. Eredeti áron 300 forint volt. Az AGROKER salát hatáskörében kiadta valami kisüzemnek önteni. Így már 600-ba került. Néztük a legúiabb MEGÉV-árat: 930 forint. Amikor rendben van a szalma, nem törődünk vele, de azért a búza ára nem emelkedik két év alatt háromszorosára. Mindenki kapadozik, ahová tud. Kér az ember 10 darabot, nagv könyörgésre adnak kettőt. Volt. akinek a szegedi öntöde készített néhányat. Mások egy orosházi téesz melléküzemágából szereztek. A rendfelszedő pótkocsikban a hajtásház fogaskerekei kopnak el leghamarabb. Egy ilyen fogaskerék cirka háromszáz forint. De külön nem kapható, csak a komplett ha.itásház, tizenháromezerért. Sok gazdaságban beszéltem gépész szakemberekkel: az aratás járulékos gépei két-három szezonnál nem bírnak többet. Közben meg azt ír.ia a Közgazdasági Szemle, hogy a magvar mezőgazdaságban! egyharmadával magasabbak a költségek, mint Nyugat-Európában. Hát többek közt ezért is. Számolja ki. miiven drága egy fogaskerék, amelyikért 300 kilométert kell autózni, kilométerenként 5 forintért? — Hogyan dolgozik az anyagbeszerző? — kérdem Szabó Imrét. — Hajnalban indul, késő éjszaka ér haza. Itthon meg lesik: hoztál? Hogyan, mikor, nincs? Viszem a listát, megyek városról városra. Szekszárd. Pécs, Kaposvár. ez egy szokásos útvonal. Szeged. Kecskemét, Budapest, a másik. Békéscsaba. Orosháza, esetleg Debrecen a harmadik. Mindenütt, sorba állni: munkagép, erőgép, műszaki osztály. Jó. ha esv lapról egv-egy tételt kapok. Az alkatrészellátásban Magvarországon nincs konkúrrencia. A kereskedők csöppet sem érdekeltek abban, hogy a mezőgazdaság zökkenők nélkül dolgozzék. Abban meg végképp nem. hogy igazságosan osszák el a kevés árut. Bár talán nem is lehet igazságosan elosztani, beérkezik 30 alkatrész. van rá ötven jelentkező, mindegyik azt állítja, áll a gép. Mit lehet itt csinálni? Azok az anyagbeszerzők vannak előnyben, akik már régóta koptatják az AGROKER-ek folyosóit. A kereskedők sem egyformák: egyik helyen udvariasabbak, a másik helyen kevésbé. Attól függ. menynyire lelkiismeretes annak az alkatrészcsoportnak a felelőse. Ha nincs egyéb érdekeltség, teremtenek: ezt is embere válogatja, de egv láda őszibarack, alma jó ajánlólevél. — Budapest: az egy külön mise. Föl kellene költözni. hogy állandóan lesse az ember az anyagokat, mindig ott legyen, amikor érkezik a kamion. Ezt nem lehet megcsinálni. Pesten pedig van egv csomó nepper: felvásárolják az alkatrészeket, ők ráérnek folyton az udvaron lebzselni. meg a kapcsolataik. Is megvannak: tudiák, mikor mi várható. Elég gusztustalan üzlet velük szatócskodni. Pedig tulajdonképpen nekik ia ki vagyunk szolgáltatva. — Mit tudnak csinálni? — Nem eokat. Ha a közös anyagbeszerzést nem is sikerült megoldani, a környező téeszekkel jó a kapcsolatunk. Csak kölcsönös bizalom alapján lehet megcsinálni: odaadjuk egymásnak azt s bizonyos aranytartalék utolsó darabot is. Ezzel még nem élt viszsza senki. A kényszerhelyzet nemcsak protekciózást. hanem bizonyos szolidaritást is szül. — Hogyan javulhatna a helyzet? — Jó lenne egv megbízható előiegyzéses rendszert kialakítani, ha ebben a kereskedők partnevek/lennének. Az aratásra való fölkészülés már télen megkezdődik. Leadnánk az igénylésünket, az AGROKER mes szigorúan a beérkezés sorrendiében kiértesítene, ha érkezik valami. Nem kellene egy-két embernek folyton az udvarukon lebzselni, füstölni a drága benzint le-föl a- országban. Az oldalakat írták: MAJOROS TIBOR. TANÁCS ISTVÁN ül CH Kenyerünk KOMBÁJNOSOK PIHENŐJE SÁNDORFALVAN