Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

8 MAGAZIN Csütörtök, 1981. augusztus 20. KK9•RMHKW » • < • • • • ( » Múzeumok a világban Az ember: múzeumlátogató élőlény. Cyűjti a skalpokat: láttam a Mona Lisát. a Guernicát. a British Múzeumot, az Ermitázst... A régi görögök se gondolták volna, hogy a múzsáknak szentelt helyeket — a museionokat — egyszer maid. ezer és ezer láb tapodja, mindenféle „szedett-vedett nép". Hát még azt. hogy utódaik egyik legfontosabb pénzbevételi forrása éppen az lesz, amit ők emeltek az isteneknek — például az Akropolisz. Hát kissé megváltozott a világ. A múzsák helve, persze, ma ls •zent, csak egy kissé más értelamben. A nemzetek történetének szent helyei. Amikor í802-ben Széchényi Ferenc megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot, és vele együtt a nemzeti könyvtárat, a legmagasztosabb célt tűzte ki: őrizzük meg múltunk emlékeit, mutassuk meg magunknak, a világnak, mennyit érünk. Politikai tett volt. szembeszállás a Habsburgokkal. 1802-ben — ezelőtt 179 évveL Kem kell szégyenkeznünk a nagyvilág előtt, hiszen lássuk csak, mikor alakultak a világ műreumái. Az elsőket a középkor végén, • reneszánsz szelleme hívta életre. Itáliában. Az Esték, a Mediciek, a pápák képeket, gemmákat, érmeket gyűjtöttek, hogv ezzel is emeljék palotáik pompáját, gazdagságát. A Mediciek gyűjteményük számára 1580-ban külön palotát emeltettek Firenzében, az Uffizit. Ez a világ legrégibb galériája. értékel szinte fölbecsülhetetlenek. Itália már csak azért is szerencsés helyzetben volt, mert a régi római birodalmat, örököltei a földet szinte csak meg kellett egy kicsit bolygatni, s márványcsodák bukkantak föl belőle: gyönyörű félkarú nők, istenek stb. Itáliai földön pedig zseniális művészek teremtek: Botticelli, Michelangelo, Leonardo da Vinci, meg a többiek. Másutt talán elvesztek volna. De Itáliában? Itália akkor boldog ország volt Ahogv terjedt a reneszánsz szelleme, úgy terjedt a gyűitésl szenvedély. Még Magyarországra ls elhatolt, pedig Janus Pannoniusunk még didergő mandulafának érezte magár a fagyos Pannóniában. Mátyás király leghíresebb Ryűiteménye, a Corviniana Bibliotheca volt. Századának eleiéről még egy neves magyar művészetszeretőről kell megemlékeznünk: II. Lajos özvegyéről. Képeit II. Fülöp spanyol király örökölte, s a Pradóba kerültek. Mátyás király hagyatéka prédául esett. Amerre nem jártak törökök, ott S7iintelenül gyarapodott a későbbi nagy állami múzeumok elődje, általában a királvi családok képtára. Franciaországban. Németországban. Svédországban, Oroszországban, a Németalföldöa szerte Európában. A nagv múzeumalapítósok kora azonban a XVIII. század. Addigra űgv fölszaporodnak a képek, szobrok, érmék, műtárgvak. hogy elérkezik a számba vétel, a tanulmányozás. a rendszerezés ideie. Egvütt. egv helyen tárják föl a kincseket., s fölmerül egv másik, mégpedig egv nagyon is modern igény: láthassa őket. a közönség ls. Az első nyilvános múzeumot Angliában alapították: 1753-ban a parlament törvényt hozott, hogy az állam vásárolja meg házastul Sir Sloane gyűjteményét. Hat esztendő múlva. 1759-ben. Londonban megnvitották a későbbi British Múzeum ősét. Franciaországban a jakobinus diktatúra intézkedett: rátette a kezét a király Louvre nevű palotáiára. s 1793-ban múzeumot (képtárat) nvitott, meg benne. Aztán iött Napóleon. Gyorsan elnevezte Napóleon-múzeumnak, ügynökeit elküldte katonáival Egyiptomba. Európába, s telisde-teli tömte fantasztikusabbnál fantasztikusabb kincsekkel. A Szent Szövetségnek éppen elég dolgot adott, hogyan ossza széjjel a zsákmánvt. vagy hogyan juttassa vissza régi gazdáihoz. A Louvre-ot bezárták, Egv újabb forradalom nyitotta meg ismét, a párizsi kommün. Ma már világjárók százezrei nézik meg minden évben a föld talán leghíresebb asszonyát, a Mona Lisát... Közben Oroszországban Ls történt valami. Ismét a XVIII. században vagyunk. II. Katalin cárnő uralkodik. Megépítteti a Téli Palotát, s építtet mellé egv palotácskát is, amelyet Rousseauimádatában Ermitázsnak (remetelaknak) keresztel. Ugye, ismerős név? Itt helyezi el a cári család képgyűjteményét. A tárat csaknek egy évszázad múlva. 1852ben nyitották meg, de csak az „előkelő közönség" számára. Hogy 1756-ban a vatikáni múzeumot is csak a kiválasztottaknak nyitották meg, kissé még érthető, hiszen a nyilvánosság a burzsoázia, a polgárosodás új eszméie. de hogy 1852-ben is ez történt, az csak a cárizmussal magyarázható. Igaz, még mindig a XIX. században vagyunk. Északon. Svédországban, egy ugrásra Pétervártól, sem sokkal jobb a helyzet A Svéd Királyi Múzeum ugvan már 1794-ben megnyílt, de még a XIX. század közepén is lehetett egy olyan pénztárosa, bizonyos van Röök, aki azért akart belépődíjat szedetni. hogy „azt a népséget amely csak piszkot hagy maga után", távol tartsa tőle. A XIX. század a múzeumain, pítás másik klasszikus korszaka, Magyarország, a többi szegényebb, elmaradottabb állam, mind-mind ekkór lép az alapkölerakók sorába. Végezetül még egyetlen országra vessünk pillantást, az európai civilizáció bölcsőiére. Görögországra. Tragikus, hogy előbb volt múzeuma Londonban. Párizsban, Berlinben, mint saiát földién, otthon. Például a XVII. század végén a konstantinápolyi angol követ. Lord Elgin, szabályosan kifosztotta az Akropoliszt, a legszebb szobrokat behaiÓEta Angliába, s ráadásul pénzért adta el a British Múzeumnak. Az athéni nemzeti múzeumot több kisebbnek az összevonásával 1889-ben alapították. Idekerült a német Schliemann trójai és mü. kéne-i ásatásainak anyaga. Egyelőre ennyi múzeológiát. Ha az ásatások tovább folytatódnak, talán úiabb leletekre bukkanunk. GYŐRI LÁSZLÓ Irodában Azt mondja, egész éjszaka le sem hunyta a szemét. Mindig az elvégzendő munkájára gondolt?! Mindenki mondja a magáét Meteorológus: Az idő. ha rossz, ha jó, túlnyomónak várható. Bizonyosan megesik, hogy esik, vagy nem esik. Biológus'. Van elmesejt, van seit-elem és ébred számos sejtelem. Pszichiáter: Hogy akad normális elme? Na és? Annak mi értelme?) Vegyész: Fölröpített sok botort a Bugyborékoló retorta. Kozmológus: Nem keltek én rémhírt. fbárha egy hang a fülembe-zum. [zumdöngicséll: nincs kizárva, hogy lyukas az Univerzum. Fizikus: Képlet a Világ sorsa, nincs azon mit sírni, csak azon, hogy tán soha nem tudjuk felírni. Részecskefizikus: Bárki bármit kvarkog, egy napon maid kiderüli léteznek a kvarkok. Asztronautiki — Hódítjuk már a Világűrt! Ez dicső felette! —> Csak a talpát [kaparásszuk, még észre sem vette. Építészt Bár a ramaty mindent belep, áll már az új lakótelep! Jöhet az infrastruktúra, aztán az infarktus-kúra. VERBÖCZY ANTAL Az opera szerelmese Oláh Gusztáv az idén, augusztus 20-án ünnepelné nyolcvanadik születésnapját, ha nem ragadta volna el oly korán a halál. Mindössze ötvenöt évet élt, de három és fél évtizedes munkássága alatt két életre valót alkotott. Már huszonöt éve távozott közülünk, de a pályatársak, a tanítványok emlékezéseiben még mindig fel-felsejlik szikár alakja, merev tartása, hosszú léptei, példamutató pontossága. Mint Huszár Klára vallja egy helyütt, a személyéből áradó lelkiismeretesség átáramlott munkatársaira is, akik tisztelettel és felelősségtudattal lépték át munkahelyük küszöbét. Sokoldalúsága már-már legendássá vált, s a magában hordozott félelmetes mennyiségű tudásanyag mellett rendkívüli képességeit is sokan csodálták. Jól festett, zongorázott, több nyelven beszélt; járt a Műszaki Egyetemre, a Zeneművészeti Főiskolára, sőt még képzőművészeti tanulmányokat is folytatott. Mindezek azonban csak kiegészítő „kellékei" voltak élete nagy. „alakításának", operaházi rendezői, díszlettervezői tevékenységének. 1921-ben került az Operaház^ hoz, ahol Kéméndy Jenő díszlettervező asszisztense lett, s már az első években több mint száz darab díszletét készítette el. 1928-ban az állami színház (Operaház, Nemzeti Színház, Nemzeti Kamara Színház) szcenikai vezetőjévé nevezték ki. 1936-tól az Operaház főrendezője, majd vezető főrendezője és szcenikai vezetője lett Sokszor dicsért tanárai között gyakran hallhatták a kortársak Kéméndy és Márkus László nevét igazi mestere mégis Hevesi Sándor volt aki először fogalmazta meg Magyarországon az operarendezés alaptételét miszerint az operaszínpadon kizárólag a zene lehet a rendező kiindulópontja. Ezt tanulta meg Hevesitől Oláh Gusztáv, sőt továbbment a megadott úton: a díszletekre és a jelmezekre is alkalmazta az előbbi tételt A színpadra állítás kiindulópontjaként zongorán játszotta el magának az egész operát, s a szcenikai kompozíciót a zenére építette fel. De nem hagyatkozott a képzelet ereiére. A rendezendő művek színhelyeit sorra végigjárta, s figyelmét e kirándulások alkalmával a legapróbb részletek sem kerülték el. A próbákon már pontosan, alaposan kidolgozott rendezőkönyvvel jelent meg. Munkamódszere tette lehetővé számára, hogy minden egyes rendezésével új színt hozzon a színpadra: a Don Carlos a történelmi légkör hitelességével tűnt ki, a Varázsfuvolát légies meseszerűség, a Hovanscsinát, pedig gazdag impressziójú festőiség jellemezte. Bár soha nem lett hűtlen a* operaházhoz, időnként mégis kiruccant a próba területére, ö készítette a díszleteket Az ember tragédiája 1923. és 1926. évi bemutatójára; 1943-ban Zilahy Lajos regényéből Valamit visz a víz címen filmet rendezett, a Szegedi Szabadtéri Játékok bölcsőjénél is bábáskodott. Tudásának továbbadásáról, • rendezői, díszlettervezői utánpótlás neveléséről se feledkezett meg. Az Iparművészeti Főiskolán díszlettervezést tanított, a Zeneművészeti Főiskolán pedig a színpadi gyakorlatot vezette. A hazai sikereket, a két Kosi suth-díjat (1951, 1954), az Érdemes Művész kitüntetést (1952) a külföldi elismerések követték, amelyek mindenekelőtt művészi megbízásokban öltöttek testet. Legnagyobb külföldi sikerét Respighi A láng című operájának tervezésével és rendezésével, a bizánci kultúra döbbenetes víziójú életrekeltésével aratta. A korai vég is munka közben, egyik vendégszereplése alkalmával érte utol. Éppen a Hovanscsinát rendezte Münchenben, amikor egy epeműtét utáni váratlanul bekövetkezett szívgyengeség a halálát okozta. Saját egyéniségéből fakadó kimagasló alkotásai a nézők nemzedékei számára jelentettek életre szóló élményt, és jelentenek még ma is. A múlt évadi színlapok tanulsága szerint a Bánk bánt és a Hunyadi Lászlót még mindig az ő átdolgozásában adják elő, s a Bohémélet, valamint a Tosca jelenetei is az 6 díszletei között peregnek a színpadon, MÁTRAHÁZI ZSUZSA J Á harminc körüli Jóarcú nA. -» csont keretes szemüveget visel ami felnagyítja a szembogarat — ingatja a fejét a pult mögött: — Semmit, magának semmit! Meg van értve?! Boga a sor végén áll, öten Vannak előtte. Az imént szállt csak le a vonatról, a feje kába még. A pénztárnál kávét kért, dupla duplát. A lóarcú nő folytatja a rikácsolást: — Hívom a rendőrséget, ha Bem takarodik innen! A férfi, akivel a szemüveges nő pörlekedik, behúzza a nyakát. — Csak ezt a fröccsöt még, aztán megyek is... — nem vagyok én részeg, kérem szépen, csak két fröccsöt ittam eddig. Ismerős, véli Boga, de honnan? Aztán meglátja az arcát Kilép a sorból odamegy a két dulakodóhoz. — Gyere, jobb ha nem hőbörögsz — fogja meg aztán a férfi karját. — Menjen a fenébe — sziszeg a részeg. — Gyere velem, Pista! — Ne tegezzen! — csattan fel a csapzotthajú. — Tegeződünk! — mondja lassan Boga, s kikormányozza a resti ajtaján. Szél fúj odakinn, szemerkél az eső. Boga nekitámasztja a férfit a falnak. — Nem emlékszel rám. Pista? Boga vagyok. Én udvaroltam először Juditnak, de otthagyott miattad. Mi van most vele, Pista? Te itt, üvegrészegen, és ő? Mi van vele, Pista? Sic transit A részeg lapos pillantásokat vet Bogára. Látszik, nehezen érti, mit is kérdeztek tőle. — Hogy kerülsz te egyáltalán ide? — kérdezi aztán akadozó nyelvveL — Dolgom van Itt, a gépgyárba jöttem, de különben ez nem tartozik rád. Juditról beszélj! — Mi közöd neked hozzá? Miért beszéljek? Jobban tennéd, ha kiváltanád a fröcscsömet, itt a blokk. Hozd ki, és ne dumálj, neked kiadja az a pápaszemes kígyó. — Eleget ittál, Pista! Haza-í viszlek, gyere! — Jókodunk, öreg. Jókodunk? Ne jókodjunk, nincs semmi értelme. Boga nézi a esapzotthajú férfit. Valaha osztálytársak voltak, s ő volt. közöttük az, akinek a tanárok karriert jósoltak, á volt az éltanuló, az élsportoló, az élminden. A csapzotthajú csuklani kezd. — Szerencséd volt — mondja aztán két csuklás között. — Nekem? Aztán miért? — Hozz ki egy kávét, jó erőset, majd elmondom! Ki akarok egy kicsit józanodni. Boga visszalép a restibe. Kikéri a dupla duplát. Pista még a falat támasztja, nagyokat kortyol. — Anyagbeszerző vagyok — mondja aztán, olyan halkan, mintha csak magának mondaná. — Te? — Én! És ez a pozíció nem elég előkelő Juditkának. Neki több kellene, hiába hajtok Úgy, mint egy állat, hogy mindene meglegyen. Kevés neki. Pedig annyi pénzt güzülök össze neki, hogy két aszszony is meg lehetne elégedve. Elég volt, érted, elég volt Délután eljöttem, és azóta iszom. Kösz különben, hogy hoztad ezt a kávét, valamit tisztult is a fejem. Csak azt nem tudom, hogy miért mondtam el ezt neked? Biztos valami főember lettél, mi? Te biztosan imponálnál Juditkának! A minisztériumban dolgozol? Biztosan ott! Különben mit keresnél a gépgyárban? Ellenőrizni jöttél, mi? Hát. nézd, az én szénám az rendben van, nyugodt lehetsz ... — Elhiszem, Pista — teszi a kezét a vállára Boga. — Régen találkoztunk Utoljára — állapítja meg a lassan józanodó anyagbeszerző. — Tizenkét éve. — A lányom már gimnazista, flancol az ip, mint az anyja — ezt szomorúan mondja a csapzotthajú. — Hazakísérlek — próbálkozik újra Boga. — Menj a fenébe. Boga legyint, visszamegy a restibe, kér egy újabb blokkot, visszaáll a sorba. — Ismeri? — kérdezi töle u lóarcú nő. — Igen — mondja. — Szerencsétlen ember — mondja a nő. — Lehetséges — hagyja rá Boga. Ránéz a nőre: — Sic transit glória mundi — mondja aztán. — Tessék? — a nő úgy horkan fel, mint. egv paripa. PETRI FERENC 8