Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-16 / 192. szám

4 Vasárnap, 1981. augusztus 16. II Spartacus a Dóm téren Spartacus neve mítosz, ö a történelemben az első. akinél a szabadság szó megkapta végleges értelmét. A trák rabszolgavezér srílt kihívása a hatalmas római birodalom ellen kétezer év múltán is a reveláció oly erejével hat, hogy a legkülönfélébb műfajok találkozásai révén is kéDes új, eredeti produkcióvá válni Aram Hacsaturján szimfónikus feldolgozású drámai balettzenéje lassanként másfél évtizede hódította meg a balettművészetre egyébként túl fogékonynak nem mondható hazai nagyközönséget, s a hangsúly — a nagy előtagon van. A nézők ugyanis, ha olykor némely rendezők megfeledkezni is látszanak e pofonegyszerű tényről — tömeget jelentenek. Százakat és ezreket. S hogy valódi közönségsikerré válhatott (és Magyarországon kívül a fél világot meghódíthatta) Spartacus történetének táncos feldolgozása. abban Seregi Lászlónak és a Magyar Állami Operaház balettkarának nemcsak szakmailag, hanem fenti tények tudatosítása területén is mindent eldöntő szerepe van. Seregi László koreográfiája a tizenkilencedik változata már Hacsaturján balettjének. A gyökeresen új színpadi beállítás, dramaturgiai technika, koreográfia és rendezés az 1968-as magyarországi ősbemutató óta egyszerre több művészi alapigazságot bebizonyított. Nevezetesen: %.. Irodalmi mű — Howard Fast Spartacus-regénye — alkalmas (ehet a színházművészet prozódiai lehetőségein túl is tökéletes adaptációra. 2. A látszólag szélsőséges zenei és táncelemek tudatos, átgondolt ötvözete érett, az eredetiség kritériumának mindenben megfelelő „elleneklektikát" eredményezhet, 3. A tánc mint a mozgás művészete távolról sem csak a mindenkori jelen pillanatait fejezheti ki, nemcsak egy adott idősíkot tükrözhet. A film technikai módszereinek alkalmazása a formai gazdagság mellett új tartalmi minőséget hozhat létre. És végül: 4. Hazai bábákkai is születhet valódi közönségbalett. A nézők befogadóképességének an'nyit elemzett hogyanja-mikéntje a legközvetlenebb érzelmi hatások és egyértelmű asszociációk segítsé* gével tetten érhető, bármikor (a szabadtérin pláne!) rekonstruálható, látható, bizonyítható. A Spartacus bemutatójának végén, a harmadik felvonás utolsó, megragadóan szép képe után megszűnni látszott az a Dóm téren egyre elterjedtebb, igen ellenszenves közönségszokás, miszerint amint az előadás befejezését jelző fényfüggöny felgyullad, egymás sarkába taposó emberek tucatjai dübörögnek végig a nyikorgódobogó deszkákon, kifelé, csak kifelé, a taps, a helyükön maradók elismerése ekképpen már csak bazárszerű kavargásban érvényesülhet úgyahogy. Ezúttal egyáltalán nem így történt: a közönség csodálatosképpen a helyén maradt, felállva, lelkesen ünnepelte egy olyan műfaj képviselőit, akiknem művészete eddig mindennek volt mondható, csak populárisnak nem, legalábbis Magyarországon. S e tény a legerőteljesebb magyarázat arra. mi is lehet igazán az a „közönségbalett". A Spartacus leningrádi előadásanak koreográfusa. Jakubzon mondta: „Ez nem balett, hanem koreográfiai alkotás, ami jelentékenyen túlmegy a balett fogalmán. A plasztika — mint az emberi test kifejezöképességének. kifejezhetőségének mindent átfogó lehetősége — a koreográfia jövője. Ezt értjük táncon, a maga korlátlanságában." Nem tudni, vajon Seregi László ismerte-e a szovjet koreográfus eme nyilatkozatát műve készítésekor, ám az biztos: Spartacusának plaszticitása meghatározója volt a Dóm téri előadásnak. A korlátlanság végtelenségbe csapott át: a három főszereplő szemszögéből háromféleképpen felidézett rabszolgalázadás drámaisága, az eltérő nézőpontok szcenikailag kiválóan érzékeltetett különbözőségein túlemelkedve kitágult, egyetemessé, világot átfogóvá változott. A romantikus szovjet balett hagyományai, a nyugati modern táncművészet és a magyar nemzeti táncjáték elemei furcsa módon egységes mozgásnvelvet eredményeztek: gyaníthatóan a mű mindent áttűzesítő eszmeisége jóvoltából. Az egyéni sorsok, a felvonások különböző ritmusai és alaphangulatai, felerősített „szabadságtriptichont" hoztak a Dóm térre. A Via Appián sorakozó keresztfák egyikén felkelését visszaálmodó főhős látomása, a lázadást leverő római hadvezér lidérces visszaemlékezése és a női sors keserűségét kényszerű életbenmaradásával is manifesztáló feleség lírai víziója — rutinos, minden részletében precízen kidolgozott előadás egységében elevenedett meg. Fiatal szólótáncosok alakították a főszerepeket. Közülük többen máris nemzetközileg elismert hírességek, s ezen sincs mit csodálkozni: technikailag roppant nehéz feladatokat hajtottak végre, könnyedén és máris rutinosnak látszóan. A címszereplő Dózsa Imre rendkívüli dinamizmussal . nagy megjelenítő erővel, erőteljes, asszociatív mozgáskultúrával elvenítette meg a rabszolgavezért. a Flaviát táncoló Pongor Ildikó magas hőfokon, líraian ég emelkedetten tárta elénk a hősies helytállás, az együttérzés? az elvesztett ügyben az elvesztett szerelmes fájdalmát. Harmadik felvonásbeli, tragikus szépségű pas de deuz-jük Dózsa Imrével — a gladiátariskolai jelenettel együtt -- az előadás legmegragadóbb részei közéi tartozott. Keveházi Gábor (Crassus) a balettművészet klasszikus férfiszólószerepét vituóz variációkkal táncolta végig. A kisebb szerepekben is kiforrott teljesítményeket láthattunk László Péter, Nagy Zoltán, Erdélyi Sándor, Pethö László. Sebestyén Katalin, Pártay Lilla és Zilahy Győző jóvoltából. Forray Gábor díszletképe ügyesen „antikosította" a Dóm téri színpadot: részben „megemelte" a teret, részben pedig szélesebb dimenziókban, a statisztéria tért ölelő alkalmazásával még monumentálisabbá változtatott színpadon adott hű és természetes miliőt elsősorban a keresztfák sorával és Crassus nyári palotájának ókori pompájával. A fesztiválzenekar, Fráter Gedeon vezényletével, hűen és színvonalasan szolgálta a szabadtéri idei utolsó premierjének felemelő hangulatát, egy emlékezetesen szép esten. Domonkos László szegedi ünnepi hetek Egy mineralógus köszöntése Schiller: Teli Vilmos. Előadás a Dóm téren, este 9 órakor. Stúdió '81. A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának kiállítása az Ifjúsági Házban. Berkovits Anna keramikusművész kiállítása a Juhász Gyula Művelődési Központban. 22. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. Markolt György és Orr Lajos szobrászművészek közös kiállítása a Közművelődési Palota kupolagalériájában. Szeged múltja, jelene, jövője — dokumentumtárlat a Várban. Fotóklubok 17. Szegedi Szalonja a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében. Cseri László önálló fotókiállítása a Bartók Béla Művelődési Központ B Galériájában. A teraszon Tolnaival A díszlelek a régiek. A hangulataink is. Mintha Cendrars irta volna a Rotonde teraszán üldögélve: mint egy pohár legmélyén: vártunk. — Mire vártunk? — kérdezi Miklós. — A pincérre! — Kell várni rá? — Mit tudom én? Talán... A szalondarabokban sohasem kell a pincérre Várni, s bár találkozásunk korántsem egy szalondarab szituációja, paradoxonnak hat, hogy azonnal jön a pincér. És lakonikus. A művész úrnak a szoKásosat. Ennyit közöl. Nem mondja, nem kérdezi. Közli, s megy vissza. Elintézetnek tekinti a dolgot. A valaha itt városképi jelentőségűnek számító színész újra itt ül a Szeged teraszán. — Jól vagy újra Szegeden? — Hóha! — Te vigyorogsz! — Itt megismerik az emIjert, köszönnek neki. — Es másutt? Legyint. Értésemre adja, hogy kérdésem akár indiszkrétnek is tekinthető. Pályájának sok állomásán, Szolnokon, Debrecenben, Csabán nem tettek fel neki ilyen kérdéseket. (Ezt már csak én gondolom ...) — Honnan jössz, hova tartasz? Tolnai Miklós töprengőre vált. — Pesti amatőrstúdiókban kezdtem. Végigjártam a vidéki színházak iskoláját. Mindent úgy kellett ellesnem. Honnan jövök? Azt hiszem önmagamból. Mániákusan akartam színész lenni. — Mondják, hogy pályád kezdetén törted a poharakat. Dühből csináltad? — Nem. Tehetetlen voltam, és akaratos. Tudtam, hogy több van bennem... — Mit mondasz ma? — Nézd, mára. negyvenegy éves koromra megtanultam, hogy ez a pálya tulajdonképpen hosszútávfutás. — Birod? — Pesten történt, hogy egy próbán olyan szerencsétlenül jártam, hogy a hOZt zámláncolt díszlet — ez egy kereszt volt — eldőlt, s három helyen törött el a gerincem. Ezt is túléltem. Felgyógyultam, mert fel akartam gyógyulni. Megtanultam igazán sportszerűen élni. — Hangsúllyal mondod! — Persze. Próbálj meg három órát színpadon tölteni. erő. mi több erőtartalékok nélkül! — Hal pesti esztendő után újra vidéken játszol. Szeretted Kecskemétet? — A színház szellemét, a csapatmunkát szeretem. — Es a Teli? — Nem túl nagy szerep a halászé, de igyekszem úgy megformálni a szabadtéri színpadon, hogy erre is emlékezzenek a nézők. — A színész életműve hamar porlik. — Tévedés! — Biztos vagy benne? — Igen, ettől a mostani királyi közérzetem is. F. P. Műszaki-tudományos műveltségünk világképében elsődleges helyet foglal el az élő anyagok ismerete, az élettelenekre mór kevesebb figyelmet fordítunk, pedig az általános emberi haladásnak legfontosabb anyagi alapját Földünk ásványi kincsei képezik. Technikai és szellemi felkészültségével az ember különösen századunkban mindinkább képessé vált, hogy az ásványokban rejlő anyagokat céljai eléréséhez felhasználja. Az ásványok csodálatos életének szentelte hatalmas munkásságát dr. Koch Sándor Kossuth-díjas nyugalmazott egyetemi tanár, a földtudományok doktora, aki rna 85 éve, 1896. augusztus 16-án született egy háromgyermekes vedagóauscsaládban. Kolozsvárott. — A szűkebb közvélemény úgy tartja, hogy ön az ásványok szerelmese, mikor kezdődött ez az elhivatottság? — Közel nyolcvan éve, a budai hegyekben 5—6 évesen már sokat jártam gyűjteni nagybátyámmal. dr. Koch Antal egyetemi tanárral. A mészkőtömbök sokaságában 1902-ben gyűjtöttem az első kalcit kristályt, és akkor határoztam el. hogy egész életemet az ásványoknak szentelem, a kutatásnak. az oktatásnak és a gyűjtésnek. Ez az első darabja annak a gyűjteménynek — mintegy kettőezer darabból áll —, amelyet a József Attila Tudományegyetemnek adományoztam. Legértékesebb darabja egy Erdélyből származó ezüsttellurit, amelyért húsz évvel ezelőtt az amerikai IMéen professzor 500 dollárt ajánlott fel, de az ásvány természetesen Szegeden maradt. Természettudományos érdeklődésemre nagy hatással volt édesapám munkássága is. öt kétéves koromban hívták fel Budapestre, a Pedagógium (a polgári iskolai tanárképzőt hívták így) megszervezésére. Ebben az intézetben különösen az apám által nagyrabecsült kémiai szertár, valamint az igen gazdag ásványtani gyűjtemény ragadott meg. — Ebben a környezetben későbbi hivatásával, szerelmével, az ásványtannal nem volt nehéz találkoznia. — Ez igaz, de én különösen nagy szeretettel arra az öreg kőfejtőre emlékszem, aki egy szétütött darab üregéből egy csodálatosan csillogó kalcit kristályt adott nekem, és ez az alap-, valamint meghatározó élmény lesz jövőre 80 éves. De az első szerelemtől. a fényszemű kalcittól mór Telték búcsúja A szabadtéri jétékon először láthatták idén a nézők Schiller drámáját, a Teli Vilmost. Ruszt József rendezésében. A múlt szombati bemutatót követően tegnap este szerepelt ismét a műsoron, s rna vasárnap tartják a búcsúelöadást, amikoris nagyjából telt házra lehet számítani, hiszen az augusztus 9-i esömosta Cigánybáró jegytulajdonosaiból is sokan erre cserélték át belépőiket. Képünkön (Nagy László felvételén) a címszereplő Trokán Péter {középen) jelenete a Ruodi halászt alakító Tolnai Miklóssal (balról), kevéssel azt követően, hogy megszökött a fogságból. Megnyílt a Stúdió-kiállítás Átadták a díjakat Tegnap Szegeden, az Ifjúsági Házban nyílt meg a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának kiállítása. Az eseményen megjelent Török József, az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára. Barabás János, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára mondott megnyitó beszédet, majd átadták a díjakat. Stúdió-díjat kapott: Zámbó István (Szentendre). Wachorn András (Pomáz), Kiss Tóth Ferenc (Budapest), Katona Zsuzsa (Budapest), Püspöki István aki a KSZV tárgyjutalmát is elnyerte (Budapest), Csikvári Péter (Budapest), Bakos Ildikó, aki a Volán tárgyjutalmában is részesült (Sződliget). El Kazovszkij (Budapest), Kalmár István (Budapest). A KISZ KB díját kapta: Nagy Gábor (Budapest), Földi Péter (Somoskő), Felzmann Ferenc (Budapest), Hegedűs L. László (Budapest), Fi lep Sándor (Budapest). Tornai Endre András (Balassagyarmat). A fővárosi tanács díját Zrínyifalvi Gábor (Budapest) kapta. Lugosi Mária (Budapest) a megyei tanács díjóban részesült. A városi tanács díját Dienes Gábor (Budapest) kapta. A megyei KISZ-bizottság díját Takács Klára (Budapest) vehette át. Az Ifjúsági Ház díjában részesült: Molnár István (Budapest). A kiállításra meghirdetett plakátpályázat díjazottjai: Pócs Péter. Szirányi István és Hegedűs L. László. megint előre ugrottam Érettségim évében, 1914ben, éppenhogy csak megkezdtem az egyetemen az első szemesztert. behívtak katonának, a veszprémi 31es honvéd gyalogezred mundérjában megjártam azolasi és az orosz frontot, majd 1917. augusztusában leszereltek, s így folytathattam az alig megkezdett egyetemj tanulmányaimat. Végülis feleségemmel, aki nemcsak szakmabéli, hanem hűséges társa életemnek, remek titkárnőm, egyszerre tettük le a záróvizsgát. — Es hol kapott munkátT — A M. Nemzeti Múzeumba kerültem 1919-ben, fizetésnélküli segédőrnek. Ide a nagynevű Krenner professzor ajánlott. Krenner és Mauritz professzorokat tartom tanítómestereimnek. Egyébként „a jó öreg" Krenner alapozta meg a Nemzeti Múzeum nagyszerű ásványtárát, amely sajnos az 1956-os tűzvészben jórészt elpusztult. Tudományos munkára itt alig nyílt lehetőségem. délutánonként az egyetemi Ásványtani Intézetbe jártam be dolgozni. Emellett házitanítóskodtam, feleségem egy magánleánygimnáziumban kapott ideiglenes óraadói állást. Ismeretterjesztő cikkeket írtam, sőt gyermekmesék is származnak tőlem. Egyetemi magántanári habilitálást 1929-ben a budapesti egyetemen nyertem, és Az ásványok fiziográfiája címmel hirdettem előadást. Eleinte nem tolongtak túlságosan a hallgatók, de legjelesebb tanítványaimra: Kertai György. Szurovy Géza —az iraki olaj feltárásában ért el érdemeket, könyvet is írt élményeiről, 1973-ban — és Pantó Gábor, Szívesen emlékszem. Érintettem a geo. kémiai határait is. — Az ásványtant sokáig csak leíró, rendszerező tudománynak tartották. Az ásványok kialakulásának fo. lyamata, az ásványgenerációk egymásra következése terén, vagyis az ásványgenetikában alkotott Koch Sándor elismerésre méltó művet. és ezt elsőként Bécsben értékelték. — Igen, a modern szovjet és nyugati nyomokon indultam el, majd a szegedi eevetemre történt kinevezésemet követően mélyülhettem el inkább ezen az új szakterületen. Időközben öt évig múzeumi elnöki titkár szerepét vállaltam, és ez az idő arra igen jó volt. hogy Magyarország szinte minden múzeumának, levéltárának, könyvtárának nagy kincseit, ásványait és egyéb értékelt megismertem. Itt, Szegeden 1940-től, egészen nyugdíjba vonulásomig szolgáltam. 1969. júliusáig. A 29 évből, amit az itteni egyetemen töltöttem, sokat fordítottam az ósvónygenetikára, és gondolom sikerült bizonyítanom, hogy az ásványok keletkezése és váltó, zása, az életfolyamat, amelyre ugvanúgv nagv figyelmet kell szentelnünk, mint az életközeiben folyó szerves világéra. Koch professzor 73 évesen ment nyugdíjba, azóta is Szegeden él, és csak itt tudja elképzelni életét. Könyvtárának nemes darabjait, mint Zay Sámuel 1791'ben, Benkő Ferenc, 1786ban. Gáti István 179«-ban kiadott magyar nyelvű ásványtan könyvét sokszor előveszi. Nemrégiben publikált a nvueatnAmet Lanti "'mű lapban és mo« küldte el egv ójaKh amelvben eg" i778>an latin nyelven (••Ő^OH magyarázattal foe'nlkoTik. Bátyai Jenő