Délmagyarország, 1981. július (71. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-12 / 162. szám

4 VuSmaj), 11)11. jdllui 12. Próba a Dóm téren Szegeden az Ivan Szuszanyin vendégművészei Képzőművészeti lépésváltás 1IVipofdl, Vtadísetao Posensz­kljt és Konsztantyln Bankó. vot, Horváth Mihály, a sza­badtéri játékok igazgatója várta á» fogadta a Royal szálló előtt (Képünkön). Hétfőre várják Sztanylszlao Mlhajlovics tAkovot. a Bol­soj kartgaegatőját, ' aki a szlovák kórus és a szovjet szólisták között „közvetít majd", s a hét közepére ígér­kezett Alekszandr La sin. a Bolsoj igazgatója, aki a Je­lekből (telhetően együtt nézi a premiert Oeorgij Tovszto­nogntival, a világhírű lenin­grádi rendezővel és dr, LatHs­lav Mokryval, a Szlovák Filharmónia igazgatójával. **efe4i ünnepi hetek Qlinka operája, az Ivan Szuszanyin nyitja szombaton este az Idei szabadtéri já­tékokat, mely premiert ért­hetően fölfokozott várakozás előz meg. Először kerül a dómszínpadra: az 1838-os pé­tarvárl ősbemutatóját követő­en a mű több mint évszáza­dos késéssel, csak 1980-ban jelent meg a magyar opera­közönség előtt, s éppen Sze­geden. Vaszy Viktor „föl­fedezés-értékű" előadásai révén: a mert a szabadtéri játékokon igazán a leghi­telesebb tolmácsolásban szó­lal most meg, a Moszkvai NágyéXínhfiz vezető művé­szeinek közreműködésével. Minden együtt tehát egy vérbeli szenzációsnak ígér­kező, régenvárt nagyszerű stínházi-zenei élményhez, A karmester Mark Ermler. a rendező Vagylm Miikor, valamint a díszletek és Jel­mezek tervezője, Vlfcíor Volszki), már napok óta pró­bál a zenekarral, illetve a műszakiakkal, pénteken meg­jöttek a moszkvai szólótán­cosok, Marina Leonovn és Andrej Kondratov is, az énekes szólisták viszont pár órával az első próbát meg­előzően futottak be, A me­netrendszerű Moszkva—Bu­dapest légijárattal, illetve az őket váró társasgépkocslval Szegedre, tegnap délután. Korábban repült Budapestre a címszereplő Jevgenyij Nyeszttrenko, aki azért épp­oly pontos volt a tegnap esti próbán a Dóm téren, mint a Lubomir Mótl karigazgató vezetésével a késő délutáni órákban megérkezett a kó­rus. a Szlovák Filharmónia énekkara, mely nemzetközi tekintélyű együttes nem is­meretlen a Játékok közön­ségének. 1970-ben osztatlan sikert arattak itt. A végzet hatalmának előadásain. A Ferihegyi repülőtérről délután társasgépkocslval Szegedre érkezett művé­szeket, Belo Rudenfcóf, Ta­mara Szlnija-szkafát, Vlagyi­mir Seserbakovot, Lev Var­Kisopera A Szegedi Ünnepi Hetek zenei programjának évek óta szép keretet ad a vá­rosi tanács zárt, neobarokk udvara. A Muzsikáló udvar idei programjának első ven­dége a Szegedi Kisopera tár. sulatét, mely holnap, hétfőn este fél 9 órai kezdettel mutatja be a legfrissebb pro­dukcióját, Donizetti és Haydn egy-egy kacagtató vígoperáját. Donizetti Rita című művének szerepeiben Vajda Júlia, Ördögh József és Szilágyi Béla lép fel, míg Haydn A palikus című ope­rájának szólamait Szüágul Bála. Tóth Mária, Vajda JtUfa él Ördögh Józsefének. 11. Zenemester Wendler Ti­bor, díszletmester Takács István és Jóniss Ttbor. di­rektor Bárdi Sándor, Sok-e vagy kevés a kép­zőművészeti kiállítás ha­za nkban? Est a kérdést mind többen és többször ve­tették fel az elmúlt években. Összefügg ez a probléma egész forrásban levő művé­szetünkkel, a közízlés lépés­hátrányával e» a kÖEthüve­lődés sürgető feladataival az ihtézmenv rendszer túlhala­dottzágával és a szocialista mecenatúra bizonytalansá­gaival, a műkereskedelem monopolhelysetével és a kö­sönaégigéhy hullámhegyével, a műKritika tévelygéseível és a decentralizálás első sike­reivel. Ha pusztán a statisz­tikai adatokat nétóük. so­kakban megfogalmazódhat a vélemény: vaján három és félezer, alkotásaiból élő kép­sömüvészt képes-e eltartani egy ekkor* ország, a* évi Sok ezer tárlat beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, el­éri-e célját a művész, a szervezőgárda, a művészei­politika, a közönség?) Gyakran hangoztatjuk ma­napság, hogy ritmust váltott a világ. Fölgyorsultak a tár­sadalmi mozgások, a gazda­sági váltosésok, kitágult vi­lágképünk, a tudományos­technikai forradalom ered­ményeként szinte naponta röppentik s«ét az újabb és újabb felfedezéseket, az In­formációrobbanás nyomán azonos Időben lehetünk ré­szesei a világ távoli pont­jain lezajló Változásoknak, A művészeteknek, köztük a tá­gan értelmezett, alapjaiban egységesnek feltételezett vi­zuális művészeteknek is egy­re fontosabb feladata, hogy ne csupán regisztrálja, de előre jelezze a várható Vál­tozásokat. módosulásokat — a földrengésjeliepőeket csak­úgy, mint a jótékony hatá­sokat. Érzékenyen reagáljon korunk emberének örömei re­gondjatra, az eletmódválto­zások amptitudólra, a kap­csolatok újrekötésének lehe­tőségeire, klhűlőfélben levő tüzelnek újraélesztésére, Áb­rázolják akár dokumentalis­ta hűszgge). szociografikus­elemző hltelessépael életünk minden szeletének mozgá­sait. felezzék kl a bennünk dúló érzelmi viharokat, fe­szülő szándékokat, mutassák föl gondolataink új dimen­zióit. horizontokat fötténő eredményeit sajátos festői, grafikai, szobrászt építészeti Színpompás nyitóünnepség a Tisza-porton Fáklyavivők és fesztivál­zászló mögött vonultak be, pompásnál pompásabb nem­zeti viseletben a szakszer­vezeti néptáncfesztlvál együttesei a tegnapi meleg délutánon zsúfolásig megtelt Tisza-partra. Nagy taps fo­gadtu mindnyájukat: sor­rendben a VDSZ Bartók Béla Táncegyüttesét, a bul­gáriai Várnából érkezett Ozorai Dlmitrov-együttest. a csehszlovák Práchensky­együttest, a HVDSZ Bihart János Táncegyüttest, a hol­land Phoenix Apelioorn Táncegyüttest, a jugoszláv Zeljezara Zenied t. a ME­DOSZ is a Kertészeti Ráve­tem táncosait, a lengyel Pt­liczanie Táncegyüttest, az NDK-beli cottbusi építők együttesét, a házigazda S-e­gti Táncegyüttest, a román Plalurtls Oltului Tánceavüt­test, n Vasas Müvéssegytit• tes Tánckarát, a svájci La Farandole-együttest és a Ssovjetunióból érkezett grúz Tbilliai TdncepvUttsst. A fesztlválsElgnál hangjai jelezték az Ünnepség kezde­tét. majd felgyűlt, a feszti­válláng, magasba emelkedett s néptáncfezztlvál zdazln.la. • galambok ru.la röppent at ég felé. Az ünnepi pillana­tok után bemutatkoztak a külföldi vendégek: nemzeti hagyománykincsükből adtak ízelítőt. Kavargó, színesnél színesebb tablók villantak, lenyűgöső képekben, egymás után, a régi Tisza-híd mel­lett. a parton, s az egymást gyorsan váltó tánc- és zene. stílusok, a pergő, eredeti rit­musok és koreográfiák mintegy előre jelezték a nyolcadik szegedi néptáncos serégszemle elkövetkező nap­jainak varázsát, hangulatát Este at újszeged 1 szabad­téri színpadon az első. nagy sikerű folklórestet rendezték meg a jugoszláv, a svájci, a román vendégegyüttes, va­lamint a Vasas Művész­együttes éa a VDSZ Bartók Béla táncegyüttes fellépté­vel. A kellemes nyárestén, a délutáni ízelítő után. teljes képet kaphatott a közönség több nép tánckultúré.iáról, s a hatás — a dörgő taps — nem ls maradt el. Ma, vasárnap délután 4 órai kezdettel két helyszí­nen, a Móra Ferenc Múzeum \ és a Szeged Nagyáruház előtt nemseti napon lép fel a svájci, a jugoszláv és a román. Illetve a csehszlovák, a bolgár és az NDK-beli együttes, Este fél 9-kor a második folklórbemutatón, a lengyel, a holland, a szov­tet, valamint a Bihart Já­nos Táncegyüttes, illetve a Kertészett Egyetem tánc­csoportja mutatkozik be. Készlet a holland együttes produkciójából A jugoszláv táncegyüttes bemutatója stb, eszközükkel, S mivel a műalkotás igazi élete csak a közönséggel ittló lalalkotás során szárnyalhat föl, meg kell teremteni azokat a fó­rumokat, ahol ez a randevú, ez a párbeszéd létrejöhet A művész és közönség kontak­tusának legfontosabb fóruma még ma is a kiállítás. Ilyen körülmények között a tartalmi megújulás éppoly sürgető félattat, mint a meg­levő lehetőségek Újraértéke­lése és új fórumok terem­tése — tehát a művészett lépésváltás. Van ebben az országban már sok olyan rangot szerzett, egy-egy mű­fajnak mércét jelentő kiállí­tás, sőt olyan koncepciózus sorozat mely nemcáakhogy bizonyította léte értelmét, de számontartott seregszemléje, értékmeghatározó fóruma művészeti közéletünknek. Ebből a smból ném hagy­ható ki a szegedi nyári tár­lat, mely esztendővel ez­elfttt, mint a dóm előtti Sze­gedi Szabadtéri Játékok kí­sérő rendezvénye született. Bülcsőhélyánél elsősorban e táj művészei és művészet­polttikusál bábáskodtak. A több mint két évtizedek alatt hullámhegyeket és -völgyé­két, csúcsokat és kapaszko­dókat megért története Ön­magában bizonyítékul szol­gálhat a kétkedőknek: a színházi fesztivál mellé ér­demes társítani mds múzsák­ihlette müveket. Részint azért, hogy gazdagítsák és továbblendítsék, vagy épp megalapozzák az élményt, részint hogy at esti előadá­sokra érkező hazai és kül­földi vendég értelmesen, új ismeretekkel gazdagítva, ön­magét ls építgetve tölthesse napjait a Tisza-parton, A vá­ros a folyamatos kultúr- és művészetpolitika kiemelt ré­stmént kezeli az ünnepi he­tek másfél hón§§ps prog­ramját, (gy kiállításait is. Annál is inkébb, mert profl­lirozódó képzőművészeti éle­tünkben alig van olyan or­szágos kitekihtésű fórum, ahol évenkénti rendszeres­séggel a legnépszerűbb mű­fajok fölsmakozhatnnk, Az ország más városaiban meg­teremtették a visszatérő mű­faji seregszemléket, például a pécsi kisplasztika! bienná­lét, a miskolci grafikai bten­nálét. Szombathelyen a fal­éi térlextil biennálét válta­kozva az Ipari textil bienná­léval, Békéscsaba az alkal­mazott grafika otthona. Kecskemét a szilikátipari blennálék fóruma, Egerben az akvarelllsták találkoznak, Sopronban az érmészek és sorolhatnánk. Mtad kevesebb a szakosított seregszemlék mellett a szegedihez hasontó kiállítási lehetőség, ahol egy­más mellett, egymást erősít­ve, az általánosan jellemző tendenciákat nyomon követ­ve, a szándékokat Összekap­csolva vehetjük szemügyre művészeink törekvéseit. A Szegedi Nyárt Tárlat önmagában nem vállalhatja, hogy minden esztendőben egyformán magas színvona­lon és hitelességgel adjon keresztmetszetet kortárs kép­zőművészetünk legnépsze­rűbb műfajainak, a tábla­képfestészetnek, a grafiká­nak. a kisplasztikának és éremművészetnek eredmé­nyeiről. Ag azonban már ön­magában Is jelentős ered­mény, hogy oz ídet kiállítás­ra 826 műalkotás érkezett, melyből a zsűri döntése nyo­mán a Július lB-én hyíló kiállításon 288 mú kerül kö­zönség elé — Hl festmény, 81 grafikai lap és 113 kis­plasztika, illetve érem. As idei program pikantériája, hogy részben a Szegedi Nyá­ri Tárlattal egyidőben az Ifjúsági Ház ad ottnom a Fiatal Művészek Stúdiója nagyszabású évi kiállítása­nik. A 35 év alatti ifjú mű­vészek az elmúlt esztendő­ben országos visszhangot ki­váltó tárlatokat rendeztek, erre most 1» bl2toh számít­hatunk, Az összehasonlítás annál ls Inkább Izgalmasnak ígérkezik, mert az utóbbi években e szegedt nyári tár­latok gerincét és az egyedi kiállitások zömét sttidlókorú fiatalok müvet határozták meg. íme, adódik egy alka­lom, hogy föltéi'képezhessük a magyar képzőművészet utánpótlását, fölmérjük az alkotók felkészültségét, te­hetségét, számba vegyük a kísérleti tendenciákat, a leg­markánsabb jegyek nyomén fölrajzoljuk vizuállz kultú­ránk holnapját, A Szegedi Ünnepi Hetek képzőművészeti kiállításai­nak komplexitása a Prog­ram egészéből szűrhető le. A gazdagság és szírtesség hiánya talán csak a helyi örökség legértékesebb darab­jainak elmaradó bemutatója lehet. Helyt kapott viszont a Szegedhez kötődő művészét (Vlnkler László grafikai emlékkiállítása), főbb kortárs törekvés (már létható Polgár Ildikó kerémlkus m Széche­nyi Lenke textiles tárlata, a Kupolában nyílik maid meg két fiatal szobrász, Orr La­jos, és Markolt György ka­mara tárlata). kiállítják a« élű népművészet termő égait (Mónus Ferenc és Berkovies Anna készül kiállításra), kűrni/esétícuttúrdftJc frhs el­képzeléseit (a Képcsarnok Szabó Erzsébet üvegterviZÓ iparművész, Szenes Istvén bútor-, Pájer Emília textil­tervező és Eöry Miklós ke­ramikus alkotásaiból rendes bemutatót). A fotó kedvelői a 17, Szalon anyagában és Cseri László önálló tártaié­nak fényképeiben gyönyör­ködhetnek. Mindennek a kiállítási fesztiválnak gazdagodó kere­tet nd maga a t'dros, szépü­lő, új ruhába öltözött palo­táival, eklektikus városképé­vel. az árnyas narkok fái alatt hűsölő szobraival. Tamil Lajos július 14—21 Pedagógiai nyári egyetem A TIT Csongrád megyei szervezetének 18. szegedi pz. dagóglal nyárt egyeteme az idén a képességfejlesztés és tehetséggondozás összetett problematikáját tűzte napi­rendre. Az ország minden részéből érkező pedagógu­sok, pszichológusok, oktatá. sl szakemberek július 14-től 21-lg hallgatják meg a té­makör szaktekintélyeinek előadásait, vitatkoznak a felmerüld problémákról, megismerkednek Csongrád megye és Szeged nevezetes­ségeivel, « Szegedi Ünnepi Hetek programjaival. A pedagógiai nyári egye. lem ünnepélyes megnyitóját jtilius 14-én. kedden reggel 9 órakor rendezik meg a Magyar Tudományos Aka­démia Szegedi Biológiai Központjában, A nyári egyetem Igazgatójának, dr. Ágoston György egyetemi tanárnak köszöntője után dr. Ádám György akadémikus, egyetemi tanár, a TIT elnö­ke tart nyitóelőadást A sze­mélyiség uszlchoflzlkrtja cím­mel. Az egyhetes program során ttóenhat előadás hang­zlk el. .«

Next

/
Thumbnails
Contents