Délmagyarország, 1981. július (71. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
12 Vasárnap, 1981. júüus 19. DM Oda - vissza röviden Extra áruk boltja A két fiatal házaspár a Balatonparti üdülőben ismerkedett meg. Az első naptól láthatóan nagv kedvvel egvüttiátszó gyerekeik révén lói összeiöttek Mindkét félnek viszonylag gyorsan kialakult az a véleménye: „iólszituált emberek", akik az átlagosnál többet megengedhetnek maguknak, van miből. Az üdülésre szánt pénzösszeget ugyan már az első hét végén a mindig segítőkész testvérek távirati úton érkezett gyorssegélyével kellett megtoldani, de lépést tudtak tartani egymással, s nem tagadtak meg maguktól kölcsönös meghívásos, azazhogy inkább rálidtálós alapon semmi iót... Egészen természetes hát. hogy az üdülés végén címet cserélve azzal köszöntek el egymástól, hogv „aztán, ha arra jártok ugorjatok be hozzánk". Az ország két ellenkező végében lakva könnyedén invitáltak — akkor és ott egyáltalán nem tűnt valószínűnek, hogy a látogatásra valaha is sor kerül. Ezért tört ki hatalmas pánik Magyaréknál. amikor a következőnváron egvik hét végén távirat jött. hogy Kisék külföldre utazván, keresztülmennek a városon, s élve az alkalommal. ..beugranak" hozzájuk egy-két órára. A háziasszony a hírre első iledtségében maid kiugrott az ablakon, aztán nekiugrott a férjének. majd átugrott a szomszédokhoz Mégpediglen azért, mert elfogta a félsz, hogy meglevő szerényebb szervizeivel és lakberendezési tárgyaival nem tudja kellően elegánsan fogadni a „iólszituált" vendégeket, s akkor vége az üdülőben teremtett jó hírnevüknek. Minderről természetesen a férj tehetett — mert éppen ő volt a közelében. Kiadós veszekedés után — amiből természetesen a mai napig nem derült ki. hogv ki a hibás az üdülőbeli ..rongyrázásért" — végül is mentőötletük támadt. Magvarné átugrott a szomszédba, s azzal az ürüggyel hogv nagyobb társaságot látnak vendégül, s nem elég a saját pohárkészletük, kölcsönkérte a kristálypoharakat. A másik szomszédból a különleges porcelán kávéskészletet. a harmadikból a kiülföldröl hozott italmixelőt. a földszinti lakótól az ezüst kiskanalakat gyűjtötte be. Testvérétől áthurcolták a hi-fi tornyot a legújabb lemezeikkel és műsoros magnókazettákkal. Szereztek még a rokonságtól óriás legvezőpálmát és egyéb különleges örökzöldeket, valódi szőrmetakarókat, amikkel sikerült ..elegánssá" varázsolni a lakást. A kosztpénzt feláldozva, különleges italokat és cigarettákat vásároltak... Fáradozásukat, s a csupa kristályban, porcelánban, ezüstben felszolgált extra italokat, ételeket a vendégek úgymond kellően értékelték... A ház előtti, kissé tán teátrálisnak tűnő búcsúzkodásnál Kisék természetesen azzal köszöntek el. hogy ..ha arra jártok ugorjatok be hozzánk". Pár pillanat múlva a kocsiban Kisné pánikba esett: ha ezek netán egyszer igazán arra járnak, hogyan tudják ők hasonló nívón vendégül látni őket. Hosszadalmas szóváltásba keveredett férjével a ..nagyzolás" természetrajzáról. Talán még most is vitatkoznának, ha közben valamelyiküknek eszébe nem iutott volna a mentőötlet — maid kérnek ezt-azt kölcsön a vendéglátáshoz. Ebben megnyugodva vágtak neki úlabb üdülésüknek — s nyilván hasonló úi barátok szerzésének ... Szabó Magdolna Miként a Szeged Nagyáruház nyitásakor már tájékoztattuk olvasóinkat, a Jókai utcai üzletközpont üzemeltetési társulásának a DELTA Kereskedelmi Vállalat is tagja. Közel 15 millió forinttal részesedett a vásárhelyi székhelyű vállalat a beruházásban. Ennek fejében. Extra áruk boltja névvel 316 négyzetméter alapterületű üzlethelyiség áll rendelkezésére. a főépülethez szervesen kapcsolódó pavilonban. Az üzletet tegnap délelőtt Réti Csabáné dr„ a városi tanács vb kereskedelmi osztályvezetője adta át rendeltetésének. a megyei és városi pártbizottság, a megyei és a városi tanács, valamint a társkereskedelmi és szállító vállalatok képviselőinek jelenlétében. Az 5 millió forintos árukészlettel nyitó egységet Fekete Sándor, a DELTA igazgatója mutatta be a jelenlevőknek. PUSZTAI (PIPICZ) JÓZSEF HAMVASZTÁS UTÁNI BÚCSÚZTATÁSA Pusztai (Pipicz) Józsefnek, e Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjének hamvasztás utáni búcsúztatása július 24-én, pénteken 11 órakor lesz a Belvárosi temetőben. MSZMP Szeged Városi Bizottsága KLÚBKIALLÍTAS Az olajipari dolgozók klubjában (Lenin körút 47.) kiállítás nyílik- holnap, hétfőn délután fél H-kor Mráz János amatőr alkotó festményeiből. A tárlatot Czakó János, a KISZ Csongrád megyei bizottságának munkatársa nyitja meg. A klubkiállítás július 26-ig látható. AUTOMATA TAVCSÖ A Szovjet Tudományos 'Akadémia Krími Asztrofizikai Intézetében új, 125 centiméteres tükörátmérójű automatikus távcsövet helyeztek üzembe. A műszer számítógép-vezérléssel, teljesen automatikusan működik. így jelentősen növelhető a megfigyelések hatékonysága. A komputer a távcső vezérlésén kívül a kapott információk feldolgozását is elvégzi. Az új komplexum 67.éles körű lehetőséget nyújt a világegyetem egyes objektumainak, mint például a röntgenforrások és a gyorsan fejlődő csillagok megfigyelésében. Centrum' hétfő 20% árengedmény mikrofonok, 2 lapos villanyfózók, autóporszlvó, mixer a földszinti műszaki osztályon. FELHÍVÁS A KISZ KB építőtáborok bizottsága és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum elhatározta az önkéntes ifjúsági brigádmozgalom történetének feltárását, dokumentumainak feldolgozását és publikálását Eeért kérik mindazokat, akik 1945—48. között részt vettek az akkori ifjúsági szervezetek által toborzott valamelyik önkéntes ifjúsági munkabrigádban itthon vagy külföldön, hogy lakcímük közlésével jelentkezzenek az alábbi címen: Győrffy Sándor, Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, Budapest, Buda vári Palota, 1014. KOVÁCS JOHANNA GRAFIKAI Kovács Johannának, a Romániából nemrégiben áttelepült fiatal grafikusművésznek tollrajzaiból nyílik kamarakiállítása a szegedi Ifjúsági Házban holnap, hétfőn délelőtt. A Százhalombattán élő grafikusművész tárlata július 28-ig tart nyitva kedd kivételével 10-től 18 óráig. ŐSMAGYAR LELETEK Négy évvel ezelőtt szenzációs régészeti leletekre, a X. századból származó 12 ősmagyar sírra bukkantak Lengyelországban, Premyszl környékén. A kutatások most újabb eredményre vezettek: három további sírt sikerült feltárni, köztük egy lóra helyezett harcos holttestét MUNKAKERÜLÉSÉRT FOGHÁZ Közveszélyes munkakerülé6 miatt állították gyorsított eljárással bíróság elé a 21 éves Molnár Gábor, balassagyarmati lakost, akit hasonló okból korábban már felelősségre vontak. A fiatalember idén május 20. óta nem vállalt munkát. Az ismerősöktől kapott kisebb összegekből tartotta fenn magát. Jogerős ítéletével a Szegedi Járásbíróság három hónapi fogházzal sújtotta a munkakerülőt. Kánikula A ma estig várható időjárás: Eleinte kevés felhő, meleg idő, majd nyugat felől időnkénti erős felhősödés, és elsősorban az ország nyugati részén záporok, zivatarok. Élénk — főként a Dunántúlon —, gyakran erős déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában 27 és 32° között. VÁNDOROL az ETNA Európa legnagyobb kiterjedésű és legmagasabb vulkánja, az Etna. Meg-megújuló kitörései során általában új kráterek is születnek. Ezek elhelyezkedését vizsgálva a kutatók már korábban feltételezték, hogy a tűzhányó tevékenysége folyamatosan észak felé vándorol. Tekintve, hogy a modern lemeztektonika kielégítően megmagyarázza a vulkánok keletkezését, az Etna legújabb kitörése is azt látszik igazolni, hogy az Európát, illetve Afrikát hordozó kéreglemez találkozásánál fekvő vulkán az afrikai lemez előre nyomulása miatt „mozdul el" folyamatosan. ALKALOM SZÜLI A TOLVAJT Lezáratlanul hagyott személyautó szúrt szemet Mórahalmon, a Kedves cukrászda előtt a 17 éves V. János, ásotthalmi lakosnak, aki nemrég ismerőseit meglátogatandó érkezett a községbe. Alkalom szüli a tolvajt, említhetjük ezúttal is a közmondást. V. János élt a tálcán kínált alkalommal tehette ezt azért, mert tulajdonosa a kocsiban hagyta az indítókulcsot is. A fiatalembernek autózni támadt kedve, a községben furikázott. Csakhogy, gyakorlatlansága miatt, két kilométer megtétele után árokba csúszott A balszerencsével járt tolvajt a rendőrség letartóztatta és büntetőeljárást indított ellene. Azzal Is gyanúsította, hogy egy segédmotor-kerékpárt is „kölcsön vett", melyet Szeged Belvárosában talált őrizetlenül. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 29. játékhéten 5 találatos szelvény volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el. Nyereménye 1 531 969 forint 4 találatos szelvénye 115 fogadónak volt, nyereményük egyenként 53 286 forint. 3 találata 8846 fogadónak volt, nyereményük egyenként 433 forint. A 2 találatos szelvények száma 226 018 darab, ezekre egyenként 21 forintot fizetnek. Nemzetközi Tisza-túra Egyetértés Hercogné oktatja az új szobalányát: — Egyvalamit mindjárt megmondok magának, Szilvia: nem tudom a port látni a bútorokon. — Helyes, nagyságos asszony — feleli a szobalány —, ugyanis én is rövidlátó vagyok. MADARAT PUSZTÍTÓ OLAJFAKLYAK Az angol madárvédelmi társaság egy új veszélyre hívta fel a figyelmet: az északi-tengeri fúrófedélzetek közelében vonuló madarak nagy része elpusztul a fáklyákban. A kőolajjal együtt kitermelt és elégetett földgáznak a lángja különösen a hideg és nedves őszi éjjeleken vonzza magához a többnyire északra vonuló madarakat. A látszólag veszélytelen fényforrások a madarak számára halálos csapdák. Becslések szerint az áldozatoknak jó nyolctizede seregély, a többi madár erdei szalonka, szőlőrigó é6 viharfecske. Gyászközlemények Tudatjuk, hogy NAGY ENDRÉNE Szikla Erzsébet a Radnóti Gimnázium nyugalmazott tanára hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. Július 22-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető kupolájából. 13698 A DÉLÉP Vállalat és a gyászoló család mély megrendüléssel tudatja a barátokkal és munkatársaikkal, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, fiú, testvér, rokon és munkatárs PETO BELA életének 52. évében váratlanul elhunyt. Drága hallottunktól Július 21-én (kedden) 15 órakor veszünk búcsút a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család és a DÉLÉP Vállalat. 13700 Tudatjuk, hogy édesapánk, PUSZTAI JÖZSEF hamvasztás utáni búcsúztatása Július 24-én, 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló gyermekei. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek. munkatársaknak, kik felejthetetlen halottunk SZÖLI ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 14121 Tudatjuk, hogy HARANGOZO SÁNDOR a Szeged FC volt labdarúgójának hamvasztás utáni búcsúztatása Július 21-én, 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A evászoló család. 14119 Hat ország másfélszáz vízitúrazója jelezte részvételét az idei, sorrendben tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi Tisza-túrára. A mezőny ezúttal Tivadarnál száll vízre, a táborverést követő órákat a túrázók „szoktatására" szánják, azaz, mintegy próbaútként a csónakosok, kajakosok és kenusok egy rövid kiruccanást tesznek Tivadarból Szatmárcsekére, hogy eközben szokják a vizet és egymás tempóját. Július 27-én ezután rajtol a vízimezőny, hogy augusztus 15-ig elérjék a túra végcélját, Szegedet. A résztvevők útközben felkeresik Vásárosnamény, Tokaj, Szolnok és Szentes nevezetességeit, megismerkednek a Tisza mentén levő irodalmi és történelmi emlékhelyekkel. A Szabolcs-Szatmár megyei Természetbarát Szövetség által szervezett túrára menet közben Tokajnál és Szolnokon is lehet jelentkezni. Szerelmes novellák Három, különböző témájú könyv jelent meg a napokban a Kossuth Könyvkiadónál A szerelmes novellák című kötet 30 novellája a szerelemről, a férfi és a nő kapcsolatáról szól. A felszabadulás utáni magvar irodalomból válogatott alkotások az utóbbi 35 év férfinő kapcsolatát, az egyenjogú és egyenrangú társsá válás küzdelmét, a megszerzett jogokkal való élnitudás problémáját, a boldogság lehetőségeit Idézik. Több írónemzedék „találkozik" a kötetben, többek között Déry Tibor. Örkény István. Sarkadi Imre. Karinthy Ferenc. Illés Endre. Galgóczi Erzsébet. Szakonyi Károly. Bertha Bulcsú. Az ötvenes években már egyszer megjelent, s akkor pillanatok alatt elfogvbtt üzletekből A diplomata című regény. James Áldridge írása. A kiváló, s a hazánkban is méltán népszerű angol író regénye Iránról szól s bár 1945—46 táján játszódik. ma is időszerű. Nászágy és koporsó címmel adták közre Kovács István útirajzát. Az amerikai életforma egvik szimbolikusnak tekinthető terméke és alakítója az autó. Nem egyszer nászágy és egv extravagáns milliomos aszszony jóvoltából szolgált már koporsóként is. innen a má címe. A szerző a Népszabadság tudósítójaként élt az Egyesült Államokban, s az ott összegyűjtött élményeit tapasztalatait irta meg. Szombati piaci árak Az élő csirke kilója 45— 47 forint, az élő tyúké 40— 43. az élő pulykáé 45. az élő kacsáé 45. a vágott csirkéé 44 forint volt a tegnapi. Marx téri piacon Egv liter tejföl 60 forint, egy kiló tehéntúró 30—32. juhtúró 60. juhsajt 80 forintba került. A tojás darabját 1,60—1,80. a nyári burgonya kilóiát 6—7. rózsaburgonváét 6. a sárgarépáét 7. a petrezselyemgyökérét 8—10. a vöröshagymáét 6—7. a feies káposztáét 8—10. a kelkáposztáét 10— 12. a saláta darabját 3. a karalábé kilóját 8. a karfiolét 15—20. a paradicsomét 8—12. a hegyes zöldpaprikáét 12—14. a tölteni való paprikáét 16—18. a lecsópaprikáét 6—8. a főzőtökét 2,50—3. a salátának való uborkáét 2—3. a kovászosuborkának valóét 5—6. a csemegeuborkáét 6—8 forintért kínálták. Egy kiló zöldbab 7—10 forintért, zöldborsó 25—30. fokhagyma 30. paraj 10. sóska 10— 12. gomba 70. forintért kelt el. A retek csomója 3. a vöröshagymáé 3. a zöld tengeri darabja 4 forint volt. A nyári alma kilója 6—10. a körtéé 10—15, a cseresznyéé 16. az eltenni való meggyé 15—20, a cigánvmeggyé 10. a sárgabaracké (kajszi) 18—22. a rózsa baracké 10—14. az őszibaracké 10—18. a szilváé 8—10. a sárgadinnyéé 20—22. a görögdinnyéé 16—20. a málnáé 30—32. a ribizlié 17—18. az egresé 8—10. a héias dióé 30—34. a száraz babé 25— 30. a savanyú káposztáé 16. a mák literje 40 forintba került. DÉíWmRORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelői kiadó: Kovács László — Szerkesztő-ó® ó« kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. S740 - Telelőn: 12-633 - A 'apot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 6728. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető a nnstahlvataloknál él kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra M 'nrlnt — Index: 25 053 — ISSN: 0133—025 x