Délmagyarország, 1981. július (71. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
\ Vasárnap, 1981. július 19. — Nicaragua A második év Managua a fantomváros. Ez a leghangoló jelző kívánkozott ki belőlem, amikor először végigsétáltam a nicaraguai főváros utcáin Ledöntött házfalak. föltépett vízvezeték, embermagasságú gaz. — Mindez a város egykori kereskedelmi központjában. Az egy évtizede volt földrengés, s a két éve véget ért véres polgárháború sebeit csak ittott sikerült begyógyítani. Az előbbi, az 1972-es elemi pusztítás utáni újjáépítés Somoza diktátor feladata lett volna, ám az országot családi birtokká változtató elnök nem áldozott a város újjáteremtésére. méa a külföldi segélyadományokat is bezsebelte. Ily módon. az 1979. július 19-én Somozát elűző Sandinista Front — a társadalmi és gazdasági gondok garmada mellett — egyszerre került szembe a földrengés, s a polgárháború okozta károk helyreállításának feladatával ötmilliárd dollár kellett volna ahhoz, hogv a romokat eltakarítsák, s a termelőüzemeket újra beindítsák. Az elmúlt két év alatt ugvan honnan teremthetett volna elő ekkora összeget a rendkívül szegény, alig 2.4 milliós lélekszámú ország? A kávéból és jórészt déligyümölcsexportból csordogáló bevétel egésze is kevés lett volna erre. Az Egyesült Államok nyílt katonai fenyegetése, az egykori somozlsta bandák fegyveres Intervenciói azonban arra kénvszerítették a fiatal sandinista rendszert, hogy sürgősen megszervezze és felszerelje reguláris hadseregét. A sandinisták harcoltak és politizáltak. Azt. hogv Ugye. •en forgatták a fegyvert, ml sem bizonyítja jobban, mint hogv győzedelmeskedtek az amerikaiak által támogatott, korszerű fegyverekkel állig fölfegyverzett Nemzeti Gárda felett. Ami viszont a politika szféráját illeti, még a gerillaháborúnál ls bonyolultabb feladatokkal kerültek szembe. Elkerülhetetlen volt ugyanis, hogy a Somoza ellen széles nemzett egységfrontba tömörülő pártok MAGYAR NÉPKOZTARSASAG SUGARÚT PERUBAN Peruban, az egyik 70 ezer lakosú tartományi székhelyen, Slcuaniban a város egyik nagy sugárútját pénteken, a Magyar Népköztársaság sugárútjának nevezték el. Az avatási ünnepség nagygyűlés keretében zajlott le, amelyen a város polgármestere és dr. Meruk Vilmos nagykövet mondott beszédet. A tartomány és a város lakossága e névadással fejezte ki köszönetét a televízióvételt biztosító közvetítőállomás felszereléséért, amit magyar mérnökök végeztek, ISMÉT HOTELTÜZ AMERIKÁBAN Pénteken este leszakadt a Hyatt-6zálló erkélye Kansas Cityben. Szemtanúk szerint a hotel előcsarnoka és táncterme feletti erkélysorból a második emeleti ráesett az első emeletire, leszakította azt, és az alatta táncoló és különböző világnézetű. politikai platformokon álló szervezetek ne polarizálódjanak a győzelem után. A sandinista vezetés ugvan változatlan egyseget hirdetett a gazdasági újjáépítés időszakára is, a burzsoá pártok azonban elérkezettnek látták az időt a szakításra. Alfonso Roberto nagyiparos, majd Violeta Chamorro — a Somoza által meggyilkoltatott laptulajdonos özvegye — is kilépett a kormányzó tanácsból. A jórészt fiatalokból álló sandinista vezetés erre bölcsen ismét polgári politikusokat hívott meg a helyükre. Nicaragua az eltelt két év során jelentős változásokon ment át. Külpolitikája teljes mértékben a sandinisták elképzelései szerint alakul: szoros baráti kapcsolat a Szovjetunióval és a szocialista országokkal, szívélyes, kölcsönösen előnyös együttműködés a kontinens első szocialista országával. Kubával. Az el nem kötelezettség képezi a kormány külpolitikai irányvonalának alapjait, ezzel is példát mutatva a kontinens más or. szágainak és népeinek. Bizonyos, hogv a belső politikai viharok elcsitulása még hosszabb Időt vesz Igénybe Nicaraguában. Az Egyesült Államok árnyékában a mind következetesebben balra tartó ország még sok belső ellentéttel politikai feszültséggel számolhat. Egv azonban biztos: a sandinisták győzelme újabb erőt ad Közép-Amerika más országaiban is a diktatúraellenes harchoz. Seres Attila A Szakszervezetek Országos Tanácsa táviratban köszöntötte testvérszervezetét, a Nicaraguai Dolgozók Sandinista Központját, a forradalom győzelmének 2. és a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának 20. évfordulóla alkalimából Ugyancsak táviratban üdvözölte nicaraguai partnerét ebből az alkalomból a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács. RÁDIÓTELEX NDKtervjelentés 0 Berlin (MTI) A Német Demokratikus Köztársaság gazdaságának tervszerű, szilárd és folyamatos fejlődését tanúsítja az NDK központi statisztikai hivatalának a hét végén kézzétett elemző jelentése az 1981-es népgazdasági terv első félévének teljesítéséről. Az idei év első hat hónapjának legfontosabb eredményei összhangban állrtak a tervtörvényben megszabott Idei feladatokkal, vagy megközelítik az abban meghatározott célokat. Az NDK nemzeti jövedelme a múlt év azonos időszakához mérten 5 százalékkal, az egy munkanapra jutó Ipari árutermelés 5,4, az ipari minisztériumok termelése pedig 5,8 százalékkal emelkedett, ami alapjában megegyezik az éves tervelőirányzataival. A LEMP IX., rendkívüli kongresszusán Plenáris ülést tartott a Központi Bizottság Ismét Stanislaw Kania a LEMP KB első titkára 0 Varsó (MTI) Varsóban folytatta munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt IX, rendkívüli kongresszusa. A Lengyel Egyesült Munkáspárt IX., rendkívüli kongresszusa szombaton este, ismét Stanislaw Kaniát választotta meg a Központi Bizottság első titkárává. A választás közvetlen előzményei a következők voltak: szombaton délután megtartotta első plenáris ülését a LEMP új, 200 tagú Központi Bizottsága. A KB elé négy olyan politikus neve került, akiket a testület tagjai a KB első titkárának javasoltak. Közülük Stanislaw Kania elfogadta a jelöltséget, hárman: Kazimierz Barcikowski, Stefan Olszowski és Mieczyslaw Rakowski — megköszönve a bizalmat —, közölték, hogy nem kívánják jelöltetni magukat. A Központi Bizottság azonban úgy határozott, hogy mivel a választási szabályzat ezt előírja, legalább két jelöltre van szükség. Az ezt követő vitában a Központi Bizottság meggyőzte K. Barcikowskit, hogy Kania mellett ő is vállalja a jelöltséget. Ezek után a KB Kaniát és Barcikowskit jelölte a kongÚjabb izraeli provokáció Libanon ellen 0 Bejrút (MTI) Szombaton reggel izraeli katonai repülógepek köteléke húzott el Bejrút fölött Az újabb provokáció alig 24 órával azután történt, hogy izraeli repülőgépek bombázták Bejrút sűrűn lakott délnyugati körzeteit. A pénteki légitámadás áldozatainak végleges száma nem ismeretes. Még szombaton reggel ls folytak a mentési munkák, holttesteket és sebésülteket emelték ki a lebombázott lakóházak romjai alól. Az első becslések szerint az izraeli agressziónak egyedül Bejrútban 190 halálos áldozata és 700 sebesültje van. Az izraeli légierő, tüzérség és haditengerészet DélLibanon ellen Intézett pénteki támadássorozatának ideiglenes mérlege: mintegy 40 halott és mintegy 100 sebesüli A Sregedl Építőipari Szövetkezet felvesz — felsőfokú képesítéssel rendelkező építész tervezőt csoportvezetői munkakörbe, ' - építőipari képesített kalkulátort ár kalkulátor munkakörbe. Jelentkezni: Szeged. Brüsszeli krt. 8. személyzeti osztály. mintegy 500 vendég közé zuhant. Az első jelentések szerint a halálos áldozatok száma 108, mintegy száz' vendég megsebesült. A szállodát kiürítették, a katasztrófa oka egyelőre tisztázatlan. AGCA PERE Hétfőn Rómában elkezdődik Mehmet Ali Agca pere. II. János Pál pápa merénylőjét azzal vádolják, hogy a pápa életére tört, amikor május 13-án a Szent Péter téren rálőtt az egyházfőre. Ha az esküdtszék bűnösnek találja a törököt — s ehhez aligha férhet kétség — akkor Agcára életfogytiglani büntetést szabhatnak kl. JAVUL A PAPA ALLAPOTA II. János Pál pápa vírusos fertőzése határozottan visszafejlődőben van — áll a szombaton délelőtt kiadott legfrissebb orvosi közleményben. Néhány napja nincs láza. Fizikai állapota lehetővé teszi, hogy naponta néhány órát munkával töltsön — írták orvosai. A pápa egyelőre továbbra is a Gemelli-klinikán marad. VAD WILLIAMS ELLEN Egy szövetségi bíróság vádat emelt Wayne B. Williams ellen kétszeres emberölésért. A 23 éves Williamst már korábban megvádolták az atlantai gyilkosságsorozat utolsó, 28. áldozata, a 27 éves Nathanlel Cater meggyilkolásával. Most a bíróság a vádat kiegészítette, és a 26. áldozat, a 21 éves Jimmy Ray Payne ellen elkövetett bűncselekményért is Williamst tette felelőssé. KAMBODZSAÉRTEKEZLET New Yorkban pénteken este véget ért az ENSZ égisze alatt megrendezett „Kambodzsa-értekezlet". Résztvevői ötnapos ülésezés után elfogadták a „Nyilatkozat Kambodzsáról" elnevezésű dokumentumot. A tanácskozáson — amely a törvényes kambodzsai kormány, valamint a kérdésben közvetlenül érdekelt Vietnam, továbbá a szocialista es a pozitív el nem kötelezettség alapján álló országok képviselői nélkül folyt le — jóváhagyott nyilatkozat „politikai rendezést", a külföldi csapatok kivonását és „szabad választásokat" szorgalmaz Kambodzsában. ÁRVfZ , KÍNÁBAN Az előzetes felmérések szerint a dél-kínai árvíznek mintegy 3000 halálos áldozata, 40—50 ezer sebesültje van, és a természeti csapás mintegy 500 ezer embert tett hajléktalanná — jelentette az AFP francia hírügynökség egy Szecsuán tartományi tisztségviselővel folytatott telefonbeszélgetésre hivatkozva. A forrás szerint 466 ezer hektárnyi termőföld került víz alá a Jangce és mellékfolyóinak hirtelen áradása következtében. Az árvíz elpusztította e terület kétharmadának termését. Szecsuán nemcsak Kína legnépesebb, közel 100 millió lakosú tartománya, hanem mezőgazdaságilag is a legfejlettebbek kózé tartozik... Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken este (helyi idő) sürgős ülést tartott, hogy Libanon kérésére megvizsgálja a Bejrút és Libanon más térségei ellen Intézett sorozatos izraeli agreszív cselekményeket. A vitát Kürt Waldheim, a világszervezet főtitkára nyitotta meg. A libanoni helyzetet tragikusnak nevezte, és sürgette, hogy szerezzenek érvényt az összes felek közötti fegyvernyugvásnak, s határozott erőfeszítésekkel vegyék elejét az erőszakos cselekmények fokozódásának • Moszkva (TASZSZ) A Libanon ellen pénteken elkövetett izraeli agresszióval kapcsolatban az Egyesült Államok felelősségére hívja fel a figyelmet Borisz Sabajev, a TASZSZ szemleírója. Közismert — mutat rá —, hogy Washington látja el a legkorszerűbb fegyverekkel azt az Izraeli amely állami politika szintjére emelte a terrorizmust, amely „őt megillető jognak" tartja, hogy akkor és ott támadjon szuverén államokra, ahol és amikor neki tetszik. Közismert az is hogy Reagan elnök az Egyesült Államok legfőbb közel-keleti stratégiai támaszának és leghűségesebb szövetségesének nyilvánította Izraelt. Feltűnő — folytatta a TASZSZ szemleírója —, hogy Philip Habib elnöki megbízott feltűnései a Közel-Keleten egybeesnek Tel Aviv legújabb agressziós cselekményeivel. Az ENSZ arab köreiben eíelől úgy vélekednek, hogy Habib tárgyalásaival a figyelmet próbálja elterelni Izrael bűntetteiről. Ügyetlen fogásnak értékelik a megfigyelők azt a washingtoni bejelentést, hogy ideiglenesen elhalasztották a döntést az. Izraelnek szánt amerikai F—16-osok szállításának ügyében. Az amerikai sajtó értékelése 6zerint ez „merőben jelképes intézkedés. amely egyáltalán nem érinti az amerikai—izraeli kapcsolatok lényegét". Egy másik TASZSZ-szemleíró, Nyikolai Baratov arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben izraeli bombák hullottak Bejrútra és más libanoni városokra, addig Londonban pénteken — a feltűnést kerülve, egymást kölcsönös barátságról és rokonszenvről biztosítva — Izrael. Egyiptom és az Egyesült Allamók képviselői aláírták a sínai nemzetközi erők felállításáról szóló megállapodást. Az események ilyen egybeesése nem véletlen, hiszen a megállapodás a Camp David-i alku szerves része, s éppen Camp Dávid adott szabad kezet az Izraeli agresszoroknak a szomszédos arab országok elleni terrorakciók elkövetéséhez — állapítja meg Baratov. resszusnak az első titkári tiszt betöltésére. Zárt, plenáris ülésen a kongresszus a jelöléseket elfogadta, majd újabb zárt ülésen megejtette a szavazást. Ennek eredményeként ismét Stanislaw Kania lett a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. * A LEMP-kongresszus 14. számú problémabizottságában a párt és a szakszervezetek viszonyáról. mindenekelőtt. a LEMP-nek a Szolidaritással kapcsolatos álláspontjáról folyt a vita. Sokan fejtették ki nézeteiket arról, hogy miiven magátartást tanúsítsanak. miiven feladatokat teljesítsenek a pártnak a Szolidaritásba is feliratkozott tagjai. A bizottságban elnöklő Rakowski miniszterelnökhelyettes egyebek között arra mutatott rá. hogv a Szolidaritással könnyebb együttműködni üzemi, mint regionális vagy központi szinten. Itt ugyanis már a szakszervezetnek az az irányzata érvényesül, amely politikái, gyakorta látnivalóan kommunistaellenes színezetű tö» rekvéseket vall magáénak. Rakowski szerint a Szo-i lidaritásban három irányzat létezik. Az elsőt sok millió dolgozó, a Szolidaritás LEMP-tagjal képviselik. „Feltételezzük, hogy ezzel az irányzattal van a legnagyobb esélyünk az együttműködésre." A legerősebb irányzat — mondotta ezután a miniszterelnök-helyettes — a második, amelyben rendkívül eltérő politikai álláspontok érvényesülnek, és amelyben erősen érződik a katolikus egyház befolyása. „A harmadik irányvonallal, ahol a ,KOR' befolyása mértékadó, kizárt a párt és a kormány együttműködése". A bizottságban az a nézet alakult ki, hogy a párt jelenlegi feladata nem a Szolidaritás elleni, hanem a Szolidaritás megnyeréséért való harc. Elhatározták, hogy kötelezik a szakszervezetekben dolgozó párttagokat: legyen számukra irányadó a LEMP. szervezeti szabályzata, nyerjék meg a dolgozókat a párt programjának. „Egy párttag nem békülhet meg azzal, hogy bármely csoport ellenzéki szervezetekké próbálja formálni a szakszervezeteket." A Kispesti Textilgyár 1981. július 20—30-ig árusítással egybekötött árubemutatót rendez áruházunkban a Kvár termékeiből. Kériük tekintse meg bemutatónkat, és keresse fel méterosztálvunkat a földszinten.