Délmagyarország, 1981. július (71. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-14 / 163. szám
2 Kedd, 1981. július 14. DkSf Farmer a divat Ragasztott faszerkezetek — Az ember megszakad ebben a házban — mondta mérgesen Katerina. a nejem —: mindent egyedül kell csinálnom! — Ugyan, ugyan — csitítottam halkan, és az égvilágon semmi kedvet sem árultam el a vitára. — Talán nem látod, milyen piszkos nadrágban jár a fiad?! — kiáltott fel drámaian Katerina. — Hát adjuk tisztítóba — javasoltam. — Komolyan azt hiszed, hogy ez nekem nem jutott az eszembe? A feleségem azután elmagyarázta, hogy a mai fiatalok úgy vigyáznak a farmernadrágjukra, mint valami felbecsülhetetlen kincsre. Rendkívül ritkán mossák, és mindig saját maguk és cSakis hideg vízben. Egyesek még le sem húzzák eközben, nehogy a nadrág összemenien. Beleülnek a kádba, jól beszappanozzák a nadrágot, azután sokáig locsolják rá a vizet. Az eredmény rendszerint egy alapos tüdőgyulladás. — Nem. csak ezt ne — mondtam Ijedten. — Majd beszélek a fejével! De nem volt könnyű megtalálni a fiamat. A lányom elmondta, hogy a testvére már napok óta bujkál. mert attól fél, hogy elveszik a drága, egyetlen, imádott farmernadrágját. Éjszakára lánccal a lábához köti, és azonkívül csapdákat is állít az esetleges rablóknak — rajzszögeket szór szét, leleményes kelepcéket helyez el. Vacsorára azonban beállított a fiunk. A nadrág valóban borzalmas volt. — Azonnal vesd le ezt a rongyot — rivalltam rá —, és mosd ki! — De akkor mit hordjak? — kérdezte riadtan a fiam. — Hiszen van egv remek nadrágod, „Fiatalok divatja" márkájú — közöltem ünnepélyesen. — Azt már soha! — üvöltött fel a fiam, és a kertbe rohant, a málnás legsűrűjébe. Kis ideig fojtott kiáltozás és az ágak recsegése hallatszott a kertből. Az anyja Zuzka foxi segítségével üldözőbe vette a szegény fiút. hogy elkapja és elszedje tőle a nadrágot. Amikor szomszédunk is csatlakozott hozzájuk, aki atlétatermetével próbálta elbűvölni a feleségemet, a fiú az erdőbe iramodott. — Hagyjátok békén — avatkoztam bele. Ekkor váratlanul betoppant Franta bácsi, és nyomban beavattuk az ügy lényegébe. — Reggel elintézem a dolgot — nyugtatott bennünket Franta. Fiunk végtelen bizalmat táplál iránta, és reggel a legcsekélyebb aggodalom nélkül átment hozzá. Délben pedig a bácsi farmerrel a kezében jelent meg. — Azonnal dobd be a mosógépbe — parancsolta Katerinának. — Estére biztosan megszárad a kerítésen. — Istenkém! —» kiáltotta a feleségem, amint kinézett az ablakon. Én is kikandikáltam a válla mögül, és elképedtem. A kerítés előtt ott állt a fiunk: hajmeresztő, élénkzöld nadrág volt rajta, a fenekén hímzett arany monogram díszlett. Egész sereg kamasz verődött köréje, és váltig faggatták, hol szerezte ezt a kincset... — Hogyan sikerült? — kérdeztem kissé meghökkenve Frantától. — Egy barátom adta kölcsön, aki a múzeumban dolgozik — mondta büszkén Franta. — De estére vissza kell adni, mert reggel kinyitják a múzeumot. Igaz ugyan, magam sem tudom, kié lehet,.. Talán egy osztrák—magyar monarchia korabeli gránátos, vagy Napóleon katonája viselhette. A fürdőszobában felzúgott a mosógép ... ^ J. K. Uszodát, áruházat, műtrágyatárolót, sportszercsarnokot állattenyésztő istállót, kultúrcentruniot és más. nagy befogadóképességű épületet lehet összeszerelni az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát velencei Agrokoinplex gyáregységében készülő faszerkezetekből. A hazai könnyűszerkezetes építési módszerek egyik fő gyártója az Agrokomplex. ahol az egyes fa épületezerkezeieket ragasztásos módszerrel készítik. A képen: a ragasztott faszerkezet! elemek összeállítása és szabása ELHUNYT MOLNÁR C. PAL Nyolcvanhét éves korában elhunyt Molnár C. Pál festőművész. Temetéséről később intézkednek. COUNTRYTALALKOZO Augusztus 29-én a józsefvárosi Asztalos Imre ifjúsági parkban rendezi meg az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda az I. nemzetközi country találkozót — jelentette be Fülep János, az Express igazgatóhelyettese, az iroda székházában hétfőn tartott sajtótájékoztatón. A találkozót a KISZ KB kulturális osztálya kezdeményezte. A műfaj nemzetközi bemutatóján 13 zenekar lép fel. Köztük lesznek a countryzene hazai képviselői mellett Csehszlovákiából, Kanadából, az NDK-ból, Lengyelországból és az USA-ból érkező népszerű eenekarok is. Mintegy 25—30 ezer fiatalt várnak az egész napos rendezvényre. KÍSÉRLETI LAKÓHÁZ BEMUTATASA Az Építőipari Tudományos Egyesület megyei csoportja a DÉLTERV-vel és a DÉLÉP-pel közöeen bemutatót, illetve előadást rendez Szegeden, holnap, szerdón délelőtt. Az érdeklődők megtekinthetik a Rókus II/C ütemben épülő 307es kísérleti lakóház szerelési munkáit. Előtte, negyed 11-től a Technika Házában előadásokon ismertetik az új típusú lakóház jellemzőit. CSALÁDI TRAGÉDIA Miskolcon, az Engels út 75. szám alatti tízszintes lakóház tetejéről Kohányi Ferenc 30 éves kazángépészsegéd, miskolci lakos ledobta három gyermekét, a 8 éves Attilát, a 7 éves Istvánt és a 3 éves Anikót. Mindhárom gyermek a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint tettével a tőle 4 hónapja külön élő feleségén akart boszr szút állni. A rendőrség Kohányi Ferencet őrizetbe vette. Felhősödés Várható időjárás ma estig: Időnként erősen megnövekvő felhőzet, többfelé záporeső, helyi zivatar, különösen a Dunántúlon gyakran élénk, néha erős, jobbára északias szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyugaton 22—26, keleten 26—30° között. Távolabbi kilótások szerdától szombatig: időnként megnövekszik a felhőzet, futó és záporesők elszórtan várhatók. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17° között. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27° között. Jelentós mennyi§£gű (legalább 5 -milliméter) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. MAGYAR DIAKOK SIKERE Nyolc arany-, öt ezüst- és két bronzéremmel tértek haza a magyar diákok Moszkvából, a június 29. és július 8-a között tartott nemzetközi orosz nyelvi diákolimpiáról. Nyolc úttörő és hét középiskolai tanuló képviselte a magyar diákokat a versenyen, amelyet az Orosz nyelv és Irodalomtanárok Nemzetközi Szervezete rendez háromévenként a Szovjetunió fővárosában. A magyar fiatalok az érmek számát tekintve a harmadik helyezést érték el a részt vevő 48 ország között. ESZPERANTISTA TANÁROK KONFERENCIÁJA Az eszperantista tanárok nemzetközi szövetsége 15. konferenciáját vasárnap nyitották meg Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen. A július 21-ig tartó nemzetközi tanácskozáson 16 ország 200 pedagógusa cserél véleményt az eszperantó mozgalom szerepéről a nevelésben, az oktatásban. A szemináriumok az oktatási, módszertani tapasztalatcserék külföldön is bizonyára figyelmet keltenek, hiszen az eszperantista tanárok nemzetközi szövetségének öt kontinens 34 országában működnek szekciói. Kisplasztikái biennálé A pécsi galériában vasárnap megnyílt a VII. magyar kisplasztikái biennálé, amelyen 92 művész csaknem másfélszáz munkája látható. Ez alkalommal adták át a biennálé díjait a legjobb művek alkotóinak. Az első díjat Berczeller Rezső szobrász kapta a „Mozdulat" és „A béke első napja" című munkáiért: Másodikdíjas lett Bencsik István szobrász „Torzó", harmadikdíjas Swierkiewicz Róbert grafikus . „Ars poetica" című alkotásáért. A Kommunista Ifjúsági Szövetség különdíját Friedrich Ferenc szobrász fémplasztikáiért, a Művészeti Alap különdíját Vígh Tamás szobrász nyerte el érmeivel, a siklósi szobrászkeramikus szimpozion különdíját pedig Schrammel Imre keramikusnak jutott kerámiaplasztikáiért. A tárlat a nyár végéig fogadja a látogatókat a Széchenyi téri galériában. Közlekedési balesefek Tudás A férj felbőszültén ront be a lakásba: — Mindent tudok! — Mindjárt ellenőrizzük — válaszol nyugodtan az asszony — Ak- j kor mondd meg, pon- i tosan milyen hosszú a Duna? HÁRMAS IKREK Három egészséges kislánynak adott életet a zalaegerszegi megyei kórház szülészetén Mirelli Jánosné, pacsai bolti eladó. Krisztina 1920, Erzsébet 1660, Katalin 1650 gramm súllyal látta meg a napvilágot. A 37 éves anya, akinek ez volt az első szülése, és a három kislány jól vannak. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik TISZAI MIKLOSNÉ Igaz Ilonát Ismerték és szerették. hogy hosszantartó, súlyos szenvedés után. Július 3-én Tatabányán elhunyt. Hamvalt JúUus végén • Dugonics temetőben helyezzük őrök nyugatomra. A gyászszertartás Időpontját az újságban közöljük. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen •zerettünk, VAKRO FERENC temetésén megjelentek és részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk az I. Kór. ház belosztály orvosaínak, apotólnak. hogy élete megmentéséén fáradoztak. A gyászoló család. rájó szívvel tudatjuk, hogy • szeretett férj, édesapa, nagyapa. após ég testvér, LIPPAI FERENC életének 73. évében elhunyt. Búcsúztatása 1981. július 16-án 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa. Iád, Szeged, Pulz u. 20, A. 13 687 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédapa és rokon, LAJKO JÖZSEF volt szőregi lakos, életének 81. évében, hosszantartó súlyos be. tegség után elhunyt. Temetése IMII. július 16-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozóIából. A gyászoló család. 13 688 Gyászközlemények Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szecsi GÉZA, a szeretett férj, édesapa, testvér, sógor és rokon,, életének 48. évében tragikus hirtelenséggel 1981. Július 10-én váratlanul el. hunyt. Temetése 1Í81. július 15én 15 órakor lesz -az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Röszke, III. ker. 244. 14 989 Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett féri, apa, nagyapa, testvér és rokon, ID. PAPP JÁNOS életének 62. évében elhunyt. Temetése július 15-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Szeged, Bakay Nándor u. 10. 14 087 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanya, özv. TÓTH GÉZANÉ Madarász Viktória életének 80. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése július 16-án 16 órakor lesz az alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló, család. 14 085 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen férj. édesapa, nagyapa, testvér, HÓDI VINCE életének 73. évében rövid szenvedén után elhunyt. Temetése július 14-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Tolbuhln sgt. 34. 14 083 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OSVATH MIHÁLYNÉ életének 74. évében elhunyt. Temetése július i6-án is órakor lesz a református temető ravatalozójából. A gyászoló család. 14 082 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen édesanyánk, ÖZV. DÓRA ANDRASNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 14 081 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett dolgozónk, NAGY LÁSZLÓ az Odessza I. sz. Bölcsőde dolgozója hosszú szenvedés után elhunyt. Gyászolja a Bölcsőde Igazgatósági. 14 079 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk, ID. BECSEY LÁSZLÓ temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték s sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család 14 075 Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk, ÖZV. KAZY JOZSEFNET utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. 14 076 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk, ÖZV. SZABÓ JANOSNÉ Bíró Gizella temetésén megjelentek, részvétükkel mély fájdalmunkat eny. hitem Igyekeztek. A gyászoló család. rt 078 Köszönetet szeretnénk mondani az I. sz. Sebészeti Klinika orvosainak, ápolónőinek, áldozatos munkájukért, akik drága Jó férjem és édesapa, HUSZKA ZOLTÁN életének megmentéséért min. dent elkövettek és fájdalmain enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Kiskunfélegyháza. 14 060 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, a ház lakóinak, akik felejthetetlen szerettünk. MESKÓ GYULA temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló leánya. 14 080 Mélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy VARADY KALMANNÉ MAV-nyugdfjas özvegye, volt Slha-kőz 5. sz. alatti lakos, hoszszas betegség után életének 88. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1961. Július 15-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető régi kupolás kolumbáriumából. Gyászolják: leánya, fia, veje. unokái József A. sgt. 144. 13 686 Nem adott elsőbbséget, így összeütközött egy személyautóval Szegeden, a gumigyárhoz vezető útról az E5-ÖS főútra motorkerékpárral felhajtó 18 éves Maróti Károly, zsombói lakos. A baleset a hét végén, a kora délutáni órákban történt. A motoros könnyű sérüléssel úszta meg az ütközést. A Kübekházán, a Hunyadi utca 5. szám előtt történt baleset már súlyosabb következménnyel járt. Itt az utat kísérő vizesárokba borult — ugyancsak a hét végén személygépkocsijával a 27 éves Dékány Géza László, kübekházi lakos. Aki mint kiderült, vezetés előtt két deci töményszeszt ivott. Súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, csakúgy, mint a vele együtt utazó 9 éves Dékány Gyula, kübekházi lakos. A 66 éves Dudás Károly Szeged, Maróti utca 3. szám alatti lakos esetében valószínűleg a fáradtság okolható a baleset bekövetkezésében. Dudás Károly ugyanis elaludt vezetés közben, így Szegeden, a Dorozsmai út 67. számú ház előtt egy villanyoszlopnak ütközött a hét végén személyautójával. Szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett, csakúgy, mint a gépkocsi utasa, a 14 éves Kálmán Edit, szegedi lakos. A 30 éves Pesti János Domaszék, Tanya 39. szám alatti lakos pedig egy telefonoszlopnak ütközött személygépkocsijával. Sándorfalván, az Alkotmány utca 4. szám előtt, mikoris a balra ívelő kanyarban lesodródott a jobboldali útpadkára. Súlyosan megsérült a vasárnapról hétfőre virradóra történt balesetben. A vele utazó 29 éves Magyar Ferenc, sándorfalvi lakos szintén súlyos sérülést szenvedett. Az anyagi kár is jelentős. Vasárnap reggel, az 55-ös főút és az ásotthalmi bekötőút kereszteződésében érte baleset a 82 éves Sánta István, mórahalmi lakost. A kerékpárral közlekedő idős ember takart helyzetből, egy őt előző autóbusz elhaladása után kanyarodott egy szabályosan haladó személyautó elé. A ' gépkocsivezető már hiába fékezett, hogy a váratlanul előbukkanó kerékpárossal az összeütközést elkerülje. Sánta Istvánt súlyos sérüléssel, koponyatöréssel szállították kórházba NEMZETKÖZI SZEMINÁRIUM Nemzetközi restaurátorszeminárium kezdődik hétfőn, Veszprémben. Az egyhetes rendezvényen 15 ország szakemberei vitatják meg a műtárgyak, műemlékek helyreállításának, megóvásának etikai, módszertani kérdéseit. A restaurátorok nemzetközi eszmecseréje immár harmadik alkalommal kerül sor hazánkban, a múzeumi restaurátor- és módszertani központ szervezésében, az yNESCO támogatásával. HALÁLOS BALESET Deszk külterületén a Zelizi Imre 33 éves gépkezelő tiszaderzsi lakos által vezetett munkagépről leesett Kállai Mihály 29 éves uszálykormányos, budapesti lakos, és a munkagép lánctalpa alá került. Kállai kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Zelizi megsértette a munkavédelmi szabályt, mert megengedte, hogy Kállai üzem közben a munkagéore felüljön. DFLMAümmiÁS A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. ' öszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a !,„-••>hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 54 forint. — Index: 25 053 — ISSN: 0133—025 x r