Délmagyarország, 1981. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-28 / 150. szám

12 Vasárnap, 1981. június 21. Az értelmiség társadalmi szerepe Az értelmiségről, társadalmi szerepéről, funkciórendszeréről meglehetősen sok szó esett az utóbbi évek társadalom-tudományi és politikai irodalmában. Mégis, a társadalmi viszonyok változásai szükségessé teszik, hogy időről időre újragondoljuk a kérdéskört. Először is fel kell villantani — Sokak számára inkább csak emlékezetbe idézni — az értelmiség összetételében végbement legfontosabb változásokat. Ezek egyike az értelmiség létszámának erőteljes növekedése. A legszűkebb értelemben vett értelmiségiek. a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma a felszabadulás előtthöz képest nagyjából négyszeresére nőtt; napjainkban meghaladja a négyszázezret. Az aktív keresők között csaknem minden tizediknek van diplomája! S ezek csak a diplomások. mellettük természetesen a teljesebb értelemben vett értelmiséghez tartoznak az egyetemifőiskolai oklevéllel nem rendelkező vezetőállásúak is. A felszabadulás előtt, társadalmi viszonyaink és társadalomszerkezetünk általános elmaradottsága következtében, a diplomás értelmiség szakmai összetétele is meglehetősen egyoldalú volt. (Közel egyharmaduk jogi végzettségű, egyötödük pedagógus, és csak alig több mint egytized a műszakiak aránya.) Napjainkra. noha tényleges számuk egyetlen kategóriában sem csökkent. az arányok alapvetően megváltoztak. A műszakiak az összes diplomásnak nagyjából egyne. gyedét teszik ki. a pedagógusok aránya közelíti az egyharmadot, ezzel szemben a jogvégzettek még a 10 százalékot sem érik el. Az értelmiségnek korszerűbb, a fejlettebb gazdasági-társadalmi viszonyoknak megfelelő belső összetétele formálódott tehát ki. A most már tágabban értelmezett értelmiség belső összetétele alakulásának továbbá van egy olyan összetevője, amely messzemenő társadalmi-politikai következményekkel jár. A réteg származás szerinti összetételének változására gondolunk itt. A felszabadulás előtt, tudjuk Jól, értelmiségivé elsősorban az értelmiségiek gyermekei válhattak, és amennyiben a számszerű növekedés szükségessé tette a más társadalmi rétegekből történő „feltöltést" is, ez főként a kispolgárságból történt. A társadalmi mobilitásnak az értelmiségbe vezető útja a munkások-parasztok gyermekei számára gyakorlatilag zárva volt. Ma ott tartunk, hogy az értelmiségiekvezetőáilásúak háromnegyede munkás-paraszt származású illetve jelentős hányaduk életpályáját még maga is munkásként vagy parasztként kezdte el. Azt mondhatjuk tehát, hogy kialakult-kitermelődött a munkásosztály és a parasztság saját — An. tonio Gramsci kifejezésével: szerves-értelmisége. Az az értelmiség, amely már nem kívülről közelít a munkásosztályhoz (és a parasztsághoz), amely nem egyszerűen elfogadja és magáévá teszi a munkásosztály érdekeit, nem, mint korábban szükségszerűen, a „munkásosztály álláspontjára helyezkedik", hanem, legalábbis elméleti-történetfilozófiai értelemben azonos azzal. Másként fogalmazva ez azt jelenti, hogy a mai magyar társadalomban — általános értelmezésben — az értelmiség már nem elkülönült réteg, hanem a társadalom lényegi jellegzetességeit meghatározó munkásosztály (és parasztság) alkotórészének tekinthető. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy összemossuk a határokat.' A jelenidejű társadalmi mozgásokat differenciált módon elemző, szociológiai típusú vizsgálódásnak számba kell vennie az értelmiség, mint sajátos társadalmi réteg jellemzőit, viszonyát más rétegekhez, a társadalmi tevékenységek rendszerében betöltött szerepét és feladatait. Ugyancsak jelentős társadalmipolitikai kihatású az értelmiség különböző típusai, ezen belül mindenekelőtt a vezetóaUásúak és a diplomások egymáshoz való viszonyának az alakulása. A mai magyar statisztikai szóhasználatban, de a hatvanas években kialakított társadalmi rétegződési modellekben is, használatos a „vezetőállásúak és értelmiségiek" megjelölése; finomabb elemzésekben a két típust külön-külön társadalmi csoportként is szokták kezelni. A megkülönböztetésnek megvan a jól meghatározható történeti-társadalmi oka. A felszabadulás különösképpen pedig a fordulat éve után az új társadalmi rend kialakítása megkövetelte. hogy a gazdasági és a politikai élet vezető helyeire új, a társadalom-változtatás célkitűzéseivel azonosuló emberek kerüljenek. A dolog természetéből következően a kiválasztásban a politikai megbízhatóság volt a fő szempont, a magas szintű szaktudás — az értelmiségi mivolt eme belső jellemzője — szükségszerűen csak másodlagos lehetett. A kiválasztás mechanizmusa a „kiemelés" volt; így kerültek komoly gazdasági és politikai vezető helyekre a munkáskáderek. Mármost egészen természetesnek kell tartanunk, hogy az így kialakult „új" értelmiség és a szaktudásuk miatt természetesen továbbra is nélkülözhetetlen, de többségük politikai „nemazonosulása" következtében többnyire nem vezető beosztásban dolgozó „régi" diplomások között elkülönülés és gyakran nem csekély társadalmi feszültség keletkezett. Ezt a különbséget — feszültséget, szembenállást — képezte le a statisztika és a szociológia a vezetőállásúak és az értelmiségiek kategóriáiban. Napjainkra ez a különbség eltűnőben van. A vezetőállásúak között határozottan és gyorsan növekszik a diplomások (felsőfokú végzettségűek) aránya. Magasabb vezető beosztásban ma már inkább csak kivételként találunk olyant, akinek nincs meg az oklevéllel is igazolt felsőfokú szaktudása. De a középvezetői beosztásokban'is tipikusnak tekinthető az üzemmérnöki vagy főiskolai szintű politikai jellegű képzettség. Ugyanakkor erősödik a két típus egymás közötti mozgása. Diplomás értelmiségi, esetenként kimondottan is csak meghatározott időre, vezető funkciót vállal, és megfordítva, nem ritka már az sem, ha valaki — főleg politikai vezető funkcióból — „visszamegy a szakmába". Az átlépések egyik típusból a másikba ma már nem jelentenek társadalmi helyzetváltozást. Sűrítve tehát az utóbb elmondottak lényegét, az értelmiség belső viszonyai változásának egyik legfontosabbja az, hogy eltűnőben van a két alaptípus, a vezetőállásúak és a diplomás értelmiségiek társadalmi különbsége És itt jutottunk el oda, hogy általánosabban is szóljunk az értelmiség feladatainak, funkciórendszerének változásairól. Az alapvető meghatározó tényező ebben a kérdésben gazdasági és társadalmi viszonyaink jelentős mérvű bonyolultabbá válása. Beléptünk a gazdaságfejlődés intenzív szakaszába. A termelés mindennapi folyamatában is egyre növekszik a „szellemi hányad" részaránya. Amikor minden előre tett lépés nagyrészt az új gondolaton, a szellemi energiák célszerű mozgósításán múlik. Ugyanígy: a külső gazdasági viszonyaink számunkra kedvezőtlen megváltozásának negatív hatásait csökkenteni vagy ellensúlyozni csakis nagyon átgondolt, a tudományos eredményeket messzemenően felhasználó gazdaságpolitikával lehet. Ezzel egyidejűleg társadalmi viszonyaink is egyre bonyolultabbá válnak. Nem utolsósorban éppen a gazdasági változások következményeképp. Ugyanis a gazdasági fejlődés egyik feltétele jelen pillanatban az érdek vezérelte cselekvések nagyobb mozgásterének kialakítása. Ez viszont azt jelenti, hogy fokozódóan van szükség az érdekkifejezési formák működtetésére, az érdekegyeztetési eljárásokra, és olyanfajta szaktudásra, amellyel az érdekek „szabad játékának" spontán folyamatai a gazdaságitársadalmi rendszerünk megszabta és kívánatos keretek között tarthatók. Ez pedig a társadalomirányítás, a széles értelemben vett politika „szellemi hányadának" növekedését követeli meg. Azt, hogy az e kérdésekkel találkozó értelmiségiek az eddiginél nagyobb önállósággal, a konkrét (helyi) viszonyok pontos elemzése alapján tudjanak cselekedni és dönteni. Mindez az értelmiség társadalmi feladatait, funkciórendszerét két módon, két oldalról módosítja. Egyrészt megnöveli a szaktudás jelentőségét, ugyanis a végrehajtással — a központi tervek és politikai direktívák megvalósításával — szemben egyre inkább előtérbe kerül az önálló helyzetelemzés, döntés és cseleitvés. Másik oldalról erősíti az értelmiség társadalmi, mondhatjuk úgy is, a politikai felelősségét. Egyre kevésbé lehet tisztán szakemberként, egy szakma szűk keretei közé visszahúzódva tevékenykedni. Hiszen a tágabb társadalmi és gazdasági összefüggések figyelembevétele nélkül az értelmiségi tevékenység nemcsak emberi értelemben válik egyoldalúvá, hanem társadalmi hatékonysága is csökken. A társadalmi-gazdasági fejlődésnek arra a fokára jutottunk, ahol a közéleti-politikai felelősségvállalás a szaktudás mellett az értelmiségi mivolt alapfeltételévé válik. BÁNLAKY PAL Családi házak Görcseink 4 Szép hasonlattal fészekrakásnak mondjuk, -ha valaki házat épít. Biztosan könnyebben építkeztek őseink abban az időben, amikor a házasság szavunk belépett nyelvünkbe. Olyasmire utal, hogy a fiatalok, ha egybekeltek, házat is. családot is alapítottak. Jöhetett aztán nehezebb korszak, mert későbbi őseink rákényszerültek, hogy akár három generáció is egy födél alatt lakjon, legtöbbször úgy. hogy az egy födél egyetlen szobát és egy konyhát jelentett, és a nagyszülők hajdani nászágyát — miután ők kiköltöztek a temetőbe — egyszerűen örökölte az unoka, amikor új asszonyt hozott a házba. Ahol az egyik élet befejeződött, onnan indult a másik. Ahogy lehetőségeink kinyíltak, és általánossá lett az a természetes igény, hogy a fiatalok, ha szárnyukra eresztjük őket, saját fészket akarnak, szinte egyszerre bukkan elő legalább két lakásnak a kívánása. A mi generációnk is szeretne megállapodott korára való tekintettel olyan otthont teremteni magának, ami a mostani összkomfortos igényeknek legjobban megfelel, de mire hozzáfogna, követeli az élet jussát a gyerek is. Nem baj, hadd tapossák a sarkunkat, bár segíteni nem mindig tudunk. Legelőször az Állam bácsi jelentette be, annyi segítséget nem tud adni, amennyit eddig adott, határtalan igyekezettel támogatja viszont azt, aki maga akar a sorsán változtatni. Kölcsönnel, házhellyel, építőanyaggal és építőipari szervezettséggel is, ha kell. A családi házak építését is. Azt hiszem, néhánv csavart át kell állítanunk a fejünkben. Egy időben mintha individualista csokevénynek tekintettük volna, ha valaki családi házra vágyott. El akar vonulni a világ elöl, nem veszi észre, hogy a közösségi érzelmű ember inkább a sokemeletes, soklépcsőházas építményekben keresi boldogságát. Időközben kiderült, hogy az építőipari igyekezettel egymásra rakott családok a húszcentis válaszfalak ellenére se lettek közösségi emberek automatikusan, és a családi házban élők se váltak eredendően elzárkózottakká. Ilyen szempontból inkább a munkahelyeké lett a döntőbb szó. Meg-megállunk egy-egy épülő ház előtt, és azon kapjuk magunkat, mint gyümölcsben a kukac, úgy motoz a fejünkben a kérdés: honnan van ennek ennyi pénze? Lopta? Csalta? Örökölte? Mi is dolgozunk, föltehetően tisztességgel és keményen, mégse jutunk idáig. Pedig azért állunk olyan sokáig olyan szívesen a más háza elé bámészkodni, mert mi se vetnénk meg, ha nekünk is lehetne. Mellettünk szól, hogy tudnánk sorolni házakat, amelyek várományos lakója hamarabb költözött börtönbe, mint saját, házába, és napról napra hallunk olyan emberekről, akiknek ragadós lesz a kezük, ha állami vagy szövetkezeti pénz kerül bele. A mostani állami igyekezet segíteni akarja a családi házak építőit, de nyilvánvalóan nem úgy. hogy behunyja a szemét, amikor illetéktelen kezek a zsebében kotorásznak. Állítanunk kell a csavaron: kemény munkával is, tisztességgel is lehet házat építeni. Akkor is. ha nehéz, és akkor is, ha nekünk nem sikerült. Megállok Deszken,, a mostanáig talán legnagyobb új ház előtt. Két testvér, két mérnök építi. Nyugodtan körülkerülhetem. nappal dolgoznak a munkahelyen, nincsen itthon senki. Megmagyarázom magamnak, nem azért kerülgetem, mert szemrevaló és nagy. hiszen Újszegeden biciklizve nagyobb előtt is megállhatnék, hanem jzért, mért tábla van az ablakban: Kék színű fürdőszobagarnitúra eladó. Még igazán készen sincsen a ház. de már el kell adniuk? Amikor vették, nem találtak kedvükrevalót, most vi» szont kaptak? Harmadik vagy negyedik szomszédban találom a két fiú anyját, ő mondja, nem is káddal van a baj, hanem a csempével. Se égen, se földon nem találtak olyan csempét, ami ehhez jó lenne, kénytelenek voltak a csempéhez venni egy másik berendezést. Utcán beszélgetünk, ott se sokáig, de hamar kiderül, hogy a két fiú anyja jobban ismeri Dél-Alföld összes TÜZÉP-telepét, mint akármelyik hivatásos tüzépes. Szentesre, Makóra. Félegyházára és Kecskemétre is el kellett menniük, amikor a vasbeton gerendákat keresték. „Most kapaszkodjon meg! A végén Algyőn találtunk." Dicséri az asszony a gyerekeit, de talán sajnálja is őket. Kimondhatatlanul sokat dolgoztak. Este, villanyfénynél, éjfélig is, és másnap mentek rendesen. Arra. a kérdésre, hogy belevágnának-e még akárcsak kicsike építkezésbe is ebben az életben, hangos tiltakozás a válasz: soha! Ennyi nyűg két életre is sok lenne. A legnagyobb csavart, építőanyagot gyártó és forgalomba hozó vállalataink fejében kell átállítanunk azt hiszem. Ha valaki összeszámlálná, naponta hányan futkároznak időt és autót koptatva egy ablakért, egy ajtóért, gerendáért, betontálcáért, most mészért, most cementért, most éppen sóderért, és mennyivel lesz több a fuvarköltség, ha Kecskeméten kapják meg azt. amit Deszken akarnak beépíteni — ha egyáltalán megkapják! —. igen sok nullát kellene a számok után írni. Kinek jó ez? És az a káosz, ami a mesterek körül van? Akinek nem inge, nagyon kérem, ne vegye magára, hiszen teljes meggyőződéssel mondom, a kőműves is lehet becsületes ember, de legendáriumot lehetne írni azokról, akik nem azok. ígérik, hogy jönnek, mégse jönnek. Itt vannak, de félbehagyjak, mert menet közben akartak új tarifát. Kerti szomszédunk csak kicsike kis házat csináltatott magának, de ha kőművest lát. kiveri a pattanás a bőrét: körömmel ki lehet vakarni a betonlábazatot a háza alól. A nagy építkezések megfoghatatlan felelőtlensége átszívódott volna ide is? Mondom, ez is egv nagy csavar, amin állítani kéne. A harmadik faluban is megállok egy csodaház előtt, öreg anyóka ül a padon a szomszédban. ömlik belőle a panasz. Mit kellett neki elviselnie, amíg ez a ház fölépült! Éjjel-nappal jöttek az autók, dörömböltek, nem lehetett aludni. Az új ház már készen van, de a régi kerítést nem tudták helyreállítani, és az ő összes tyúkia kimenne az utcára, autók elé. ha be nem zárná őket. Miért kell neki más mulasztása miatt a baromfit ketrecben nevelni? Nem vígasztalhatom avval, hogy a cölöpverők nagyobb zajjal dolgoznak. Ha nehéz is, meg kell tanulnunk elviselni más igyekezetét akkor is, ha hatszor olyan szép lesz a háza, mint a mienk. Lehet, hogy valami kis igazítás az építkezők fejbéli csavarján is elkelne. Egyik-másik ház valóban illetlenül nagyra sikerül. Gőgös ház lesz belőle. Nem bánom, gebeszkedjen érte. aki akar. merítse ki idegszálaiban az egy életre szóló tartalékot. ha mindenáron a szomszédot akarja lepipálni, de ahogy a bikaistálió nagyságú luxuskocsik divatját elvitte az ésszerűség, azt hiszem, a tömeges családiház-ápítkezésnek is a szolidabb igényeket kell megcéloznia. Talán a bővíthető ház fogalma hozhatna megnyugtató megoldást. Kicsivel kezdeni, hogy a házasulok is házhoz juthassanak. és később ragasztani hozzá úgy. hogy az építészeti egység megmaradjon. ' Persze, ehhez is az kellene, aki egyszer belevág, ne menjen el a kedve tőle egy életre. HORVÁTH DEZSŐ Pék Pál Mert szembenézek Egy görög fiú szobrára (ATHÉN, NEMZETI MÚZEUM) Mert szembenézek, szembenéz — Belül még az a csend, mi mellemben, mint ős-egész kristálya úgy pihent, mint zászlós öröm csóvái, szikrázva sarlós utakon, mint a madár. mely itt vacog egy lét utáni hajnalon, — s mert bennem. lehet benned is kitár még oly kaput, mi szakadékos éveken a kertbe visszahúz, hol lombok árnya, fű, bokor, ringatja ágyadat, s a ház l'alára égeti fölizzó arcomat. a kék eget, s páráin át a boldog holnapot. megvált hatatlan napjaink, s hogy ez. csak ez vagyok, ki végső partról visszanéz, ahogy e fiú álma. és szerelméért utazik majd Árkádiába.