Délmagyarország, 1981. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-21 / 144. szám

Rózsa Endre Preludium Emlékek, vaikrepülésben. Pókháló döccen: a csapda. .< Hogy verdes a lepke! Bögöly döng. És nem menekülhet az ég sem: ráng egy pocsolyába ragadva! Borbély /ónos íróasztalom íróasztalom félláDÚ a négy lábból kettő elveszett hiányát csövek pótolják hiábavalóan enyhén billeg térdemmel egyensúlyozom csak semmi véletlen mozdulat megvagyunk úgy általában kiszámított dolgok vannak itt szóval az íróasztalom féllábú ő leltár én kódszám szerint ügyviteli rendben élünk újabb leltár és kódszámokért a mostani örökirónos időkben tintafoltjai már kopni kezdtek kímélem is — emberi dolog ez — egy másik asztalon reggelizek érezhető talán a régi kollégák megszokott tisztelete kölcsönös emlékek persze nosztalgia nélkül jövőnk is az hogy csak emlékezünk még lehetne egy új asztalom de ő nem szereti a dohos raktárakat a hivatali idő koradélutáni napsütése néha-néha testünket átmelegíti Tandorl Dezső Filmkockák, 1962 Ami akkor „a filmekben igaz volt", attól igaz ez a filmkockasor. A szürke táj kerete, szürke víz, az úszó tárgyakkal, vagy szigetekkel, hirtelen kivilágosul. fehéres zöld terében piros folt jelenik meg, mint amikor felszerelnek egy vitorlást, de az egész olyan kinagyítatlan, hogy ez csak sejthető. Ez filmszerű, jelzi a távolságot, melyet épp a készítés távolsága jelent, visszaadják ezek a képletes kockák a legvalódibb eseményt, a készítését, ez mosódik egybe, feketén immár, a világosabb térrel és a vitorlás-eseménnyel, mely mindvégig: készülődés. Egészen távoli part látszik, és közel egy hatalmas hajóorr, egy megfeneklett lakóhajó talán, és szinte barlang formája van a nem tudom, minek, ahonnét — a nézőtérről! — kilátunk. Aztán fejjel fordul mind lefelé a kezdet tája, de nem érdekel már a cselekmény forma szerinti része. Itt állok, kiint az utcán. Valamin túl. „Ott benn valahol, a film sűrűjében, történt valami, amitől igaz volt..." Készülődés; lehetőség: talán. Hogy mi újat? Talán azt. hogy az emberi tényező ' amennyire élesztője volt a technikai-gazdasági haladásnak. legalább annyira töltött be nándiig konzerváló, visszahúzó szerepet, is. Mert igaz, hogy a rabszolgamunka alapvető fontosságú volt az ókori társadalmak fönnmaradása szempontjából, de az érdektelenül, kényszer hatására végzett tömegmunka egyben konzerválta is ezeket, a társadalmakat, megnehezítve, ha éppen nem lehetetlenné téve továbbfejlődés ükét. a fejlődésnek valamiféle ..szerves" útját. Szükségszerű volt hát e társadalmak összeomlása, maradéktalan megsemmisülése. És a céhek, amelyeknek kétségtelen érdemeik voltak a kézműipar fejlesztésében. produkcióik jó minőségének biztosításaiban? Később ők is gátjaivá váltaik a fejlődésnek, mert érdekeik egy adott, gazdasági szásztémához fűződtek. S a vállalkozó és a technikus szerepe az újkorban? Ki ne tudná., hogy a vállalkozói érdek sokáig adott szituációkhoz kötődött, mert azok nem igényeltek fejlesztést, beruházást. drágább mert szakképzett munkaerőt, s ígv a vállalkozói konzervativizmus is komoly hasznot hozhatott. Hiszen milyen nehéz sorsa volt akkor .is az újítónak. a föl találónak. És a tudósé, a mérnökié a legújabb korban? Igaz. a Piac egyre inkább keresie és igényelte az úiat. a korszerűbbet. de a tudós érdeke sokkal inkább lett a szakmai, tudományos siker és elismerés, mint az alkalmazás. s bár a mérnökök sokszor csodákat is műveltek századunkban: vállalatok, trösztök, monopóliumok szervezetébe integrálódva inkább csak azt tudták megvalósitani. amit a rövid távú piaci érdekek diktáltak. Hiszen a tömegtermelés megteremtéséhez vezető eljárások sem annyira valamilyen hosszú távú koncepció széllemében, mint inkább egy-egy „ piac rövid távú meghódítását jelzik, hogy a technológiai fejlettség önmagában nem nyújthat biztosítékot a jövő számára. A biztosíték mindenekelőtt az emberekben, a jól képzett, sokoldalú tudással, szakmai ambíciókkal rendelkező emberben található. Mert példák tucatjaival lehetne nálunk is bizonyítani, hogy a jó lehetőségek önmagukban még nem sokat érnek. Hiszen volt időszak nálunk, amikor bőségesen volt pénz fejlesztésre, beruházásra, s mégsem született kielégítő eredmény mindebből. S ma, a jóval nehezebb gazdasági helyzetben, a beruházások pénzügyi feltételeinek drasztikus megszigorítása időszakában egyre-másra vagyunk képesek jó, sőt, meglepően jó eredményeket is produkálni. Olyanokat is, amelyekre korábban gondolni sem mertünk volna. Hogy mi lehet mindebből a tanulság? Valószínűleg az. hogy az emberekben óriási tartalékok rejtőznek, csak nem szabad, nem érdemes poshadt langyos vízben tartogatni — olykor a kis közösségi normák finom erőszakával visszatartani — őket. A világban létező valóságos feltételekhez kell közelítenünk folyamatosan az emberek itthoni feltételeit, lehetőséget adva számukra az önállóság, a vállalkozókedv kibontakoztatásához. a valóban önálló és eredményes munka örömének megszerzéséhez. S ezt a folyamatot az érdekeltségek ésszerű rendszerével, s valódi szelekcióval is támogatnunk kell. Immár jelenünkben is egyre erőteljesebben hat, amit emberi tényezőnek nevezünk, jövőnk pedig mindenképpen ezen múlik elsősorban. Az emberi képzettség. tudás, önállóság, munka- és vállalkozói kedv kibontakoztatásán, hasznosításán, amely új. minőségileg új erőforrásként olvasztható be társadalrni-gazdasági életünkbe, kialakult feltételeink rendszerébe. SZAVAT ISTVÁN szolgálandó születtek meg. Ha a múltbeli fejlődést nézzük, nagyjából világossá válhat számunkra. hogy az emberi tényező Az emberi tényező IRAKI PILLANATOK. LAPOK SONKODI ISTVÁN VÁZLATKÖNYVÉBŐL mindig is nagyon ellentmondásos szerepet játszott a gazdasági fejlődésben. Amennyire szolgálta a haladást, annyira ellene is hatott annak. konzervativizmusával. Példaként kínálkozik erre a legnagyobb ipari hagyományokkal rendelkező, fejlett tőkés országok sorsa, amelyek túlontúl is kötődve hagyományaikhoz, képtelenek voltak igazi, minőségi változásokat végrehaitani gazdaságukban. Hiszen például Anglia gazdasági baiai nem az olajválsággal kezdődtek. Sőt. a szigetország ma már önellátó olajból, északi-tengeri forrásai révén. Ennek ellenére nagv hagyományokkal rendelkező ipara képtelen valóban versenyezni például azzal a Japánnal. amelynek szinte minden energiahordozót és nyersanyagot drága pénzen kell importálni. S az NSZK. a „gazdasági csoda országa" is rendre tárgyalni kényszerül a távol-keleti országgal, az Egyesült Államokkal együtt a japán, autóexport esetleges korlátozásáról s a Japánnal szemben fennálló deficitjük csökkentésének lehetőségeiről. A világ számos példája igazolja: a fejlett gazdasági alapok önmagukban még semmire sem adnak biztosítékot. Mert e fejlett gazdaságok működésének eredményessége is alapvetően attól függ. mennyire kénesek integrálni, hasznosítani és magukba szívni az emberi energiákat, s egyáltalán, mennyiben képesek inspirálni azokat. Mennyire képesek az embert nemcsak mint munkaerőt, hanem elsősorban, mint szellemi tényezőt kezelni, a folyamatos megújulás érdekében? S úgy tűnik, ezen a téren a legfejlettebb ipari országokban sincs minden rendben. ' A világgazdaságban végbemenő folyamatok mindenképpen tanulságosak számunkra. Hiszen S

tatisztikák bizonyítják, a közúti balesetek legnagyobb hányadát — egykét százalékot leszámítva — emberi hibák (figyelmetlenség, a lehetőségek túlbecsülése stb.) okozzák. Vagyis az emberi tényező. Annál is inkább így lehet ez. mert a balesetek száma s a motorizációs fejlettség, a forgalomsűrűség között sem mutatható kd szerves összefüggés. (Pedig hát nagyobb forgalomban nyilván nagyobb esélye van a baleseteknek is.) Sőt. a nemzetközi statisztikáik inkább arról vallanak, hogy amint egy ország megindul a motorizáció útján, egy ideiig növekszik a balesetek száma. Ahogyan azután az évek során egyre több lesz az autó. ahogyan az emberek egyre inkább megszokják egy más ritmusú világ követelményeit. úgy csökken, (legalábbis relatíve) a balesetek száma. javulnak, lesznek kulturáltabbá a közlekedési viszonyok. Lám. milyen szerepet tölthet be mindennapjainkban az emberi tényező. Az. amelyet egyre többször emlegetünk, ha jelenünkről. jövőnk megalapozásáról, gazdasági és társadalmi fejlődésünkről beszélünk. Pedig sokszor gyanakodva fogadják ezt a kategóriát. mert úgy tűnhet, mintha nagyon is cseppfolyós kifejezéssel operálnánk. Hiszen mit is jelenthet az. hogy emberi tényező —.a gazdaságban? Mert hát ott mindig is alapvető az ember szerepe — mondhatnánk. Alapvető volt a földet művelő rabszolgáé az ókorban az ügyes kezű céhlegényé a középkorban, a vállalkozóé, a technikusé az újkorban. a tudósé és a mérnöké a legújabb korban.. Mi újat mondhatnánk hát ezzel; emberi tényező?