Délmagyarország, 1981. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-19 / 142. szám

VILÁG PROLETÁ-RjAl, EGYESÜLJETEK! 1 71. évfolyam 142. szám 1981. június 19., péntek Ara: 1,40 forint A Z M S 2 M P S Z E G-E' D ¥ Á R O S £ A P j A Illést tartott az MSZ Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1981. június 18-án Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoz­tatót és az 1981. évi népgazdasági terv eddigi vég­rehajtásának tapasztalatait összegező jelentést. Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI) MegáEiapedÉS Á városi tanács vb üléséről jelentjük A Mezőgazdasági, Erdésze­ti és Vízügyi Dolgozók Szak­szervezete, valamint a Ma­gyar Agrártudományi Egye­sület elnöksége nevében megállapodást írt alá csü­törtökön a MEDOSZ szék­házában Soós Gábor mező­gazdasági és élelmezésügyi államtitkár, a MAE elnöke és Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára. Áttekintették a két testület több évtizedes munkakapcsolatának ered­ményeit és megállapodtak abban, hogy továbbra is ösz­szehangoltan segítik az ag­rárértelmiség munkáját, al­kotókészségének kibontakoz­tatását. Aratják az árpát Aggódnak a gazdák, mert az öregek megfigyelése sze­rint a száraz májust esős jú­nius váltja. Hogy igaz-e vagy sem, ezt majd mindenki ma­ga tapasztalatából ellenőriz­heti. Egy biztos: az idén ed­dig nem nagyon járt kedvé­ben az időjárás a mezőgaz­daságnak. Akkor esik, ami­kor nem kellene, mint pél­dául most, aratás kezdetén. Több gazdaságban már dü­börögnének a kombájnok, ha... — Négy géppel tervezzük az indulást — mondja Mol­nár Imre, a szegedi Tisza— Maros Szög Tsz elnökhelyet­tese — még a borulás előtt. De jól megáztak a földje­ik, igy a terv, terv maradt Akárcsak Mórahalmon. A Homokkultúra Szakszövetke­zetben 17 gép állt készenlét, ben. Az előfutárok, az árpa­vágók már a tábla szélében álltak, a tanyák kis parcel­láit vágták volna, ha nem állítja meg őket a zivatar. Kisteleken, a Magyar— Szovjet Barátság Tsz-ben vi­szont Takács Lajos tegnap, csütörtökön többször is tu­dott garatot üríteni. Majd­nem egy egész napot dolgoz­tak. Három kombájnnal in­dultak az árpaföldekre. A Rácz soron értük utói az ara­tás hírnökeit. Harmath Sán­dor a tizennyolcadik aratá­sát kezdte. — Csak egy évem esett ki, mióta elkezdtem, a katona­ság miatt. — A mostani aratás mi­lyennek mutatkozik? — Ahhoz képest jó, ami­lyen az idő, de sok bizoda­lom azért nem lehet hozzá... De a végén mondhatunk biz­tosat. Közben bécsukja az ajtót, bever az eső. — A mai napnak vége. Ilyenkor, ha egy kis eső megvágja — mutat a kalász­tengerre —, akkor kész. Ha egy kis szél megfújná, ak­kor mehetnénk tovább. Még egy utolsó körrel megpróbálkozom. Molnár István komótosan döcög az öreg géppel, 4 Óvatosan, elő­ször ül a kalitkában. — Nem félt?! — Amikor legelőször el­indultam vele, szokatlan volt. Erre csavartam — arra ment, arra csavartam, erre ment, de végül egyenesbe jöttünk. Olyannyira, hogy egész nap folyamatosan aratott. Ám, az utolsó körnél rakoncát­Iz országgyűlés ipari bizottságának megbeszélése Csütörtökön tartott ülésén az országgyűlés ipari bizott­sága — elemző vita- után — úgy határozott, hogy a rövi­desen összeülő parlament­nek elfogadásra ajánlja azt a jelentést, amelyet az 1980. evi költségvetés végrehajtá­sáról, a tárca eredményei­nek összesítéseként készített az Ipari Minisztérium. A Stadinger István bizottsági titkár által vezetett tanács­kozáson a képviselőknek megküldött írásos jelentés­hez szóbeli kiegészítést fű­zött Rabi Béla, az Ipari Mi­nisztérium államtitkára, aki Madarasi Attila pénzügymi­nisztériumi államtitkárral együtt válaszolt a képvise­lők kérdéseire, észrevételei­re. A központi gondolata az volt a bizottsági vélemény­cserének. hogy az elmúlt esztendőben az ipari ágaza­tok előbbre léptek a külgaz­dasági egyensúly javításá­ban. mindamellett tartósan még nem bontakoztak ki azok a folyamatok, amelye­ket — a VI. ötéves terv ki­dolgozásakor is — számítás­ba vették. A vállalati gaz­dálkodásban sok tartalék van a gazdaságos termékszerkezet kialakítására. A bizottsági ülésen kritikus szóval illették a tavalyi nép­gazdasági terv teljesítésének azokat a fogyatékosságait, amelyek az ipari területeken adódtak. A bizottság — amelynek tanácskozásába bekapcsoló­dott Darvasi György, az Or­szágos Tervhivatal főcso­portvezetője is — az ipari ágazatok tavalyi munkájá­nak összesítő értékelését az­zal nyugtázta, hogy a hasz­Két olyan szegedi vállalat VI. ötéves tervét vitatta meg a városi tanács végrehajtó bi­zottsága tegnapi ülésén, amelynek tevékenysége meg­határozza a várospolitikát, az emberek hangulatát, közérze­tét., Az egyik az IKV, a má­sik a Városgazdálkodási Vál­lalat. Ez a téma azért került napirendre, mert az állami vállalatokról szóló törvény ér­telmében a tanácsi felügyelet alá tartozó intézmények kö­zéptávú tervét a vb-nek kell jóváhagynia. Soha annyi feladata nem nolt az IKV-nak, mint ameny­nyi lesz a jelenlegi ötéves tervben. A lakóházak zavar­talan üzemeltetése mellett nem kisebb a dolguk, mint a nemzeti vagyon fokozottabb védelme, így gondoskodni kell arról, hogy a VI. ötéves terv­re előirányzott 1,2 milliárd forintos lakóház-felújítási ke­retet a központi elvárásoknak megfelelően használják fel. KépteJén lenne az IKV egy­maga ezt a hatalmas összeget a felújított lakásokra elkölte­ni, hiszen a rekonstrukcióban több intézmény, szövetkezet is részt vesz. de az IKV a leg­főbb gazdája a hatalmas vál­lalkozásnak. Nem lebecsülen­dő aa fejlesztési alap, ame­lyet a VT. ötéves tervre irá­nyoztak elő. öt év alatt 109 millió forintból gazdálkodhat a vállalat. Ebből a pénzből széretnének először is biztosí­tani hatvan lakást átmeneti szállásul a födémcserék miatt kiköltözöknek. Fokozottabb ütemben akarják gépesíteni a rakodást, anyagmozgatást, szállítást, és olyan kisgépeket szeretnének beszerezni, ame­lyek a termelékenységet nö­velik, a javításokat gyorsab­ban elvégzik. Hangsúlyozott szerepet kap a műszaki fej­lesztés, és az új technológi­ákhoz korszerű berendezése­ket vásárának. Újdonság, hogy a jövőben számítógép­pel végzik az épületnyilván­tartást, lakbérkönyvelést. A gépi adatszolgáltatás napra­kész információt biztosít, és lehetővé teszi a gyorsabb döntést. A számítógépes adat­feldolgozás a vállalat Dáni János utcai központjában kap helyet. A felsorolt é6 terve­zett intézkedéseken kívül ja­nositható tapasztalatokat vítják az úgyfél foga dús és a már az idei vállalati gazdái- dolgozók mnukakörülményeit. Majoros János ágazatvezető és Kocsis János sofőr ellen­őrzi a kalászokat Kisteleken lankodott a gépóriás. Ledob­ta a láncot, elhajította a szalmarázó villát és nem akarta sodorni befelé a ga­bonát. Széli István vontatós nyu­galomra intette a fiatalem­bert: lesz még ilyen nem is egy. Majd mindketten a gép alá bújtak és nyalábolták kifelé a polyvát, meg a szal­mát. Mire megkerült a lánc, befogott az eső is. Kismoto­ron érkezik a parancs. Ta­kács Lajos becsukja a csigát (behúzza a kombájnból kiál­ló csövet) — vége ma az aratásnak. A teherautók szi­táló esőben, tócsákat fröcs­esentve haladnak a magtár felé vezető úton. A rakomá­nyuknak már biztos a helye. Majoros Tibor munkaerő-megtartó képessé­ge. A végrehajtó bizottság ál­láspontja szerint az IKV VI. ötéves térve alkalmas arra, hogy a vállalat teljesítse a rá háruló várospolitikai célkitű­zéseket, és a lehetőségekhez képest eleget tegyen a lakos­ság igényeinek is. A Városgazdálkodási Válla­lat az elmúlt időszak eredmé­nyeivel jó alapot teremtett a VI. ötéves tervi fejlesztések­hez. így például a távhővel fűtött lakások száma 8 ezer­ről közel 18 ezerre emelke­dett öt év alatt. Megnőtt a vállalat kapacitása, több ház­tartási hulladékot tudnak el­szállítani és nagyobb terüle­tet tisztán tartani, mint ko­rábban. A VI. ötéves tervben 495 millió forintot fordíthat a Városgazdálkodási Vállalat fejlesztésekre. Nemcsak a szolgáltatások körét, hanem a minőségét is tovább szeretnék javítani, és maradéktalanul eleget tenni a városüzémelte­té*5, idényeknek. A terv irány­elvei között szerepel: az ener­giatakarékosság, a környezet­védelem, a munkaidő jobb ki­használása, a dolgozók szo­ciális körülményeinek javí­tása. Az IKV-hoz hasonlóan fejlesztési forrásainak egy ré­szét ez a vállalat is a gép­park bővítésére, a korszerű és gyorsan dolgozó gépek, be­rendezések vásárlására for­dítja. Azért is van szükség? erre á fejlesztésre, mert a vá­ros növekszik. így a köztisz­tasági, városgazdálkodási fel­adatok is bővülnek. Ezenkí­vül nagy gondot fordítanak a távhőszolgáltatás rekonstruk­ciójára és korszerűsítésére. Új szemétlerakó helyet alakíta­nak ki a Sándorfalvi út mel­lett, amely hosszabb távon is biztosítja, hogy a nagyobb mennyiségű háztartási és egyéb hulladékot a környe­zet szennyezése nélkül elhe­lyezzék. Fő célkitűzése a vál­lalatnak, hogy a maga eszkö­zeivel és lehetőségeivel hoz­zájáruljon a nyílt várospoliti­kához, s jobb munkájával a lakosság elégedettségéhez. Temetkezési szokásaink kul­turáltságának és a körülmé­nyek javítása érdekében a Szeged megyei városi tanács végrehajtó bizottsága egy új regionális hamvasztó építését határozta el. A hamvasztó a Bajai úton. a repülőtérrel szervben épül, és még ebben a tervidőszakban elkészül. A tegnapi tanácskozáson a CSOMITERV bemutatta ta­nulmányterveit. amelyek kö­zül a Vb a legmegfelelőbbet választotta ki. A beruházás közei 80 millió forintba ke­rül, kivitelező a DÉLÉP. és az átadás után az üzemeltető a szegedi Városgazdálkodási Vállalat lesz. Borsószezon kodásban figyelembe kell venni, és feltétlenül számol­ni kell velük az 1982. évi tervek kidolgozásakor. (MTI) Több telephelyen öltözőt, fürdőt építenek. Azt remélik a szociális beruházásoktól, hogy növekszik a vállalat Fakitermelők újítása Rendszert dolgozott ki a favágás és szállítás szerve­zésének korszerűsítésére az Erdészeti Tudományos Inté­zet: számítógépes adatfeldol­gozás segítségével összeállí­tott munkaprogram szerint minden beruházás nélkül 20 —30 százalékkal növelhető a napi fakitermelés, javul a gépek kihasználtsága. Az új rendszer a gyakorlatban is sikerrel vizsgázott, alkalma­zásával a Somogy megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daságban tavaly 10 millió forinttal növekedett a nyere­ség, s a fakitermelők jöve­delme átlag 20—30 száza­lékkal emelkedett. Az új rendszer iránt más^ erdőgazdaságok is érdeklőd­nek, a többi között a mát­rai és a dél-alföldi erdőgaz­daság. Orosházáról. Vásárhelyről. Pusztaföldvárról érkezik nagyrészt a zöldborsó a Szegedi Konzervgyárba, ahol már jó néhány napja teljes kapacitással működnek a gyártóso­rok: készül a keresett zöld'borsókonzerv. A konzervgyárban úgy tervezik, hogy a tavalyi 930 vagon helyett az idén 980 vagon borsókonizervet készítenek, jelentős részben exportra. Naponta 20—25 vagon, boreót dolgoznak föl a gyárban, e a szezon előreláthatóan július közepéig tart majd. Képűn-' kön: Tisztítják, mossák, a beetsószemeketí

Next

/
Thumbnails
Contents