Délmagyarország, 1981. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

Hej vadászok, vadászok... Vadászat és vadgazdálkodás Csongrád megyében H

alászok faragták ugyan a címben kifordított nótát, de egyre jobban illik már a vadászokra is. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a vadászok is hálóba terelik a jó vadat, s jószerével — különösen itt, az Alföldön — éppen a hálózás hozza a legjobb pénzt a társaságoknak. Az élve megfogott nyúl jó valuta az országnak és a leggazdagabban buzogó anyagi forrás a vadásztársaságoknak. A mostani télen Csongrád megyében közel 9 ezer darab vadnyulat tereitek hálóba; egy évvel korábban pedig majdnem 11 ezret A két szóm már futtában is mutatja: fogy a mezők vadja... De őzből is kevesebb a zsákmány: egy évvel korábban majdnem 5 és fél ezer darab került terítékre, de a legutóbbi szezonban már csak 4100 darab. És ha már elkezdtük, fussunk végig a többi vadfajon is. A fogoly szinte eltűnt, pedig már puskát sem emelnek rá; s a fácán is igen ritka madár lenne, ha nem nevelnének mesterségesen keltetett csibéket tíz- és tízezer számra a vadásztársaságok. A vaddisznó viszont egyre többet időző vendég az Alföldön is. Néhány konda mindig föltűnik valahol, s egy-egy esztendőben harminc körüli teriték volt a megyében. Idén viszont már eddig csak az Öpusztaszeri Vízügyi Vadásztársaságban 11 darab vaddisznót lőttek. Ezeket a számokat a Magyar Vadászok Országos Szövetsége Csongrád megyei intézőbizottságának ünnepi közgyűlésén szedegettem össze. Az ünnepi jelzőnek komoly oka volt: most, tavasszal 100 éves a szervezett magyar vadászat, amelynek jó híre és kivételes tekintélye van az egész világon. Ogy illik azonban, hogy ha e Jubileum" körül is teszünk egy tiszteletkört, mi elsősorban Itt, Csongrád megyében kereskedjünk. Nem saját kútfőből természetesen, hanem ugyancsak az ünnepi közgyűlésen elhangzott elnöki beszámoló alapján. S nem lesz talán meglepő, ha azzal kezdjük: a vadászok napja sem ragyog valami fényesen. A mezőgazdasági termelés és a vadgazdálkodás érdekei meglehetősen nehezen simulnak egybe. Az űj művelési formák, az új kultúrák és az alkalmazott gépek meg vegyszerek nincsenek a vad kedvére. A megyei vadásztársaságok közel 400 ezer hektárnyi területen gazdálkodnak (1154 vadász), de a vad számára fontos élőhely! körülmények alaposan megváltoztak. A kevesebb vad is jobban egybe húzódik, aszerint, hogy hol talál jobb életfeltételeket. A vadászat és a vadgazdálkodás jórészt a vadászok társadalmi munkájára épül, hiszen évente 5—10 napot is rááldoznak személyenként. Kívülről nézve „kivételezetteknek" számítanak, mert a vadászat sohasem lehet tömegsport — holott a vadászat rendje, fegyelme és az azzal járó kötelezettségek igen feszesek. Nem volna értelme, hogy a vadászati lehetőségeket messze meghaladó létszámmal szervezzék a társaságokat, így az érdeklődőket a jövőre sem biztatgathatják. A vadászat ma már igen fontos népgazdasági ág is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Csongrád megyei társaságok kezén is milliók fordulnak meg. Tavaly például a vadásztársaságok teljes bevétele meghaladta a 21 és fél millió forintot. Erre közel 19 millió volt természetesen a kiadás. Miből is pénzel egy vadásztársaság? Az élve és lőve eladott zsákmányból; a külföldiek bérvadásztatásából; a tagsági díjakból és a vadászok más anyagi hozzájárulásából. Ezzel szemben fizet területbért és biztosítást, alkalmaz hivatásos vadászokat; vadászati és vadgazdálkodási eszközöket, épületeket tart fenn; takarmányt vásárol, vadföldeket bérel; lődíjat fizet; járműveket üzemeltet... Szabályos gazdálkodás tehát a vadászat, aminek érdekeit a mezőgazdasággal egyeztetve és együttműködve lehet csak képviselni. S az sem titok, hogy a vadászat és a vadgazdálkodás eredményeire a népgazdaság is komolyan számít, hiszen nem filléres tételről van szó. Tavaly a vadexport 40 millió dolláros bevételt hozott — s ezt a szép összeget 30 ezer magyar sportvadász és körülbelül 10 ezer külföldi bérkilövő vadász közreműködésével sikerült összehozni. Van egy jeles mondás: „Vadászok nélkül nincs van" —, s ennek mélységes igazságát nehéz megérteni azoknak, akik csak a puskás embert látják a vadászban. A vadat keltető és nevelő, a vadállományt őrző és gyomláló, a vadat etető és dúvadaktól óvó vadászról alig tud a közvélemény. Lehet persze, hogy a vadász is többet mesél egy toronykakasról vagy egy érmes őzagancsról, mint az összeszedett fácántojások kotlóval való kikeltetéséről. Az eredménytelen cserkelés sem beszédtéma, de egy jeles vadkan elejtését szívesen felidézi a vadász tíz meg tíz év múlva is, minden figyelmes társaságban. Kicsit ludas ebben a vadászirodalom is, mert harmincvagy éppen ötvenéves történetek, s számra fantasztikus zsákmányok kerekednek ki az emlékező toll alól. Ezek a kivételes vadászok és kivételes esetek hogyan lehetnének jellemzőek a mai vadállomány mellett a harmincezres magyar vadászközösségre? Sokan el sem hiszik, hogy egy szezonban egy-egy vadász összesen két nyulat ejthet el puskával, s csak közös vadászaton! A fogbly- és szalonkarecepteket akár el lehet tüzelni) Ozhúst az alföldi vadász egy-egy közös vadászebéden kóstol csupán, de ha a gazdasági vezető nagyon fogja a garast és a társaság sem elég módos, inkább birkát vesznek, s azt fordítják ki a bőréből, mert az őz még a vadászoknak is elég borsos árul Mintha panaszfolyamot engedtem volna útjárá.,. Pedig a magyar vadászat ezzel együtt még most is világszínvonalú. Nem véletlenül kapta Magyarország az első nemzetközi vadászati világkiállítás rendezést jogát. S volt a magyar vadgazdálkodás elégszer nagyobb kátyúban. Az utóbbi húsz esztendőt úgy emlegetik, mint a dinamikus fejlődés korszakát. Csongrád megye vadászai a munka elején jártak, s járnak. Nagyon korrektül fogalmazott dr. Somogyi Ferenc, a megyei intéző bizottság elnöke az emlegetett ünnepi közgyűlésen, amikor ezt mondta: „Az utóbbi két esztendőben a vadállományban bekövetkezett — sokak által nem várt — kedvezőtlen változások peszszimista hangulatot teremtenek. Igaz, hogy az eredményekért többet és keményebben kell dolgozni, s a vadgazdálkodás is nagyobb anyagi áldozatokat kíván, aminek fedezetét nehezebb lesz előteremteni — de ezt vállalni kell. Szakmailag megalapozottabb vadgazdálkodással, a fácánnevelés technológiájának korszerűsítésével, a vadásztársaságok és a mezőgazdasági nagyüzemek jó együttműködésével meg lehet őrizni a megye viszonyításban még mindig jó vadállományát." Semmivel sem más a magyar vadgazdálkodás helyzete, mint a népgazdaságé általában. Szinte ugyanazok a címszavak követik egymást vadászközgyűléseken, mint valamely termelési értekezleten vagy közgazdasági vitafórumon. Hozzáértő, előrelátó, megfontolt gazdálkodás; ésszerű takarékosság; magasabb szakmai igény; termékeny, hasznos együttműködés, jó társulások ... Ilyen sok — vagy csak ennyi? A természeti viszonyok változása nehezebb évszázadot ígér, mint amire most emlékeznek a magyar vadászok. De közben erősödött, okosodott a hazai vadászközösség is. S nem kell feltétlenül vadásznak lenni ahhoz, hogy azért megállapítsuk: ha a vad a határ dísze, a mi alföldi vetéseink, lucernáink zöldjében még sok szép őz vörösödik, fasorokban, csenderesekben gyönyörű fácánkakasok pirosodnak és tarka tyúkok osonnak, s nyulakra is bőven kell vigyáznia a utakat róvó autósoknak. A mi gyerekeink a természetben is megláthatják még őket, s nemcsak képeskönyvekben. Most még alig-alig szól a puska. Egyelőre csak az őzbakok satnyábbjainak kell a takarás. Augusztustól a vadkacsa, októbertől a fácán meg az őzsuta él meg „háborús" napokat, s a nyúlnak idén sem a puskától kell jobban félni, mint a hálótól. Nemsokára fácánkeltetéssel és neveléssel foglalatoskodnak a vadászok. Most vetnek, hogy ha nem is gazdag, de jó közepes lehessen majd az őszi—téli aratás. Hej, vadászok, vadászok ... SZ. SIMON ISTVÁN Régi szegedi ötvösök A szokás hatalma Bemegyek az üzletbe és azt mondom: — Ivanov elvtárstól jövők. És tömött szatyorral jövök ki. Bemegyek a ruhaszalonba. — Ivanov elvtárstól jövök — mondom nekik szigorú hangon. Rögtön megvarrták, legyenek nyugodtak. Elindulok az autószervizbe. — Ivanov elvtárstól jövök. Két nap múlva a kocsim oíyan, akár egy új. Beugrom a zöldségeshez. — Ivanov elvtárstól jövök. Rögtön kapok egy csomag zöldhagymát és egy csomag mandarint. Hazamegyek. — Ivanov elvtárstól jövök — mondom megszokásból. A feleségem nyomban a karjaimba hull és e.kezd gyengéden csókolgatni. DOBRIN DOREV Verbőczy Antal Sanzon, békeidőre Valahol valaki álmodik engem reménye rojtozott zászlaját lengem valahol valaki álmodik engem lobogom életét vadrózsán, renden valahol valaki álmodik engem zubog a fény rám jövő-emlékül valahol valaki rámébred végül < — Ezúttal a régi szegedi ötvösökkel szeretnék vázlatosan foglalkozni. Közülük kiemelem a Gyuláról Münchenbe került és ott híressé vált, ötvösdinasztiát alapító Szegedi (Zeggin) György (1520—1581) ötvösmestert, aki négyszáz évvel ezelőtt hunyt el, és akit a XVI. század „második Dürer"-jének. tartottak. Nyilván azért, mert mint tudjuk a legnagyobb német festő és grafikus. Dürer, Albrecht (1471— 1528) ötvösmesterséget űző apja is Békés megyéből, az egykori Ajtós községből származva telepedett le 1455-ben Nürnbergben. Múltat idéző fémalkotások A hazai román kori ötvösművészet magas színvonalát — többek között — egy XI. századból való Oroszlámosi kereszt is bizonyít, mely aranyozott rézből készült. E Krisztus királyt ábrázoló kegytárgyon kívül még a szegedi múzeum kincsei közé tarotzik a híres Csorvai bronzfüstölő. melyet a XII. században öntöttek. Ennek áttört felső részén, a páva- és növényfonadékmotívum a pécsi és somogyvári kőfaragványokra emlékeztet. E becses tárggyal Entz Géza foglalkozott alaposan a Művészettörténeti Értesítő 1957. számában. Itt említjük meg a sasfigurás díszítésű. XII—XIII. századi Szeged környékén talált gyűrűket, melyeknek állatmotívuma hasonló a helybeli középkori várospecsétek sasábrázolásaihoz. Archaikus növényi ornamentika díszíti a pogány, kun hitvilág és a keresztény mitológia" elemeit ötvöző — 1975-ben Horváth Ferenc által kiásott — Csengelei szíjvéget, melyen Szent György a szokástól eltérően gyalogosan jelenik meg. Elszármazott ötvösmestereink Történetükről 1911-ben, az akkoriban itt működő lexikonista, művészeti író, Szentiványi Gyula (1881—1956) közölt cikket a Szegedi Híradó hasábjain. A száz éve született kiváló szakember írásában beszámolt a Szegedről elszármazott, illetve a török elől innen elmenekült ötvösmes tereinkről. Néhányuk nevének felsorolása is sejteti azt a fejlett ötvösművészeti kultúrát, mely Tisza-parti városunkban a török uralom előtt virágzott. A Szegedről sokan elkerültek közül Kassára: Szegedi Tamás (1572— 1590), Kolozsvárra: Szegedi Gergely (1579), Debrecenbe: Szegedi Márton (1600—1645) és Szatmárnémetibe: Szegedi Mihály (1625 —1646) ötvösmesterek neveit említjük meg, akik a feltüntetett években a jelzett városokban dolgoztak. A hozzánk közel eső Kecskeméten pedig annyi áttelepült szegedi ötvöst találunk, hogy 1557-ben céhet alapítottak. Mátyás korában és az azt követő századokban több szegedi származású mester Európa legjobb ötvösműhelyeibe is elkerült. s idegenben letelepedve, becsülettel megállták helyüket. Ilyen volt Szegedi István ötvös is, akinek neve a varsói éremművészek 1597-i névjegyzékében szerepek Szeqedi (Zeggin) Györgyről Felfedező jellegű közleményt Siklóssy László írt először róla a Szegedi Szemle 1929. 4. számában. Megjegyezte, hogy Szegedi Györgyről és családjáról a magyar műtörténelem eleddig mit sem tudott. Én akkor lettem rájuk figyelmes — hangsúlyozza Siklóssy —, amikor »Műkincseink vándorújta Bécsbe« című könyvem előkészületei közben a bécsi udvari gyűjteményekre vonatkozó körülbelül húszezer re'gesztát átnéztem. Az ott talált adatokat bőségesen egéfzitették ki Max Frankerburgernek, a müncheni ötvösökre vonatkozó részletes okmányszerü adatai." Ilyen méltánylandó kutatási körülmények kapcsán bontakozott ki Szegedi György figvelemre méltó életútja. mellyel 1943-ban Temesvári! József is foglalkozott a Délmagyarországban megjelent cikkeiben. Írásaiban — többek között — ismertette a Müncheni Állami Levéltár igazgatójának. dr. Knöpflernek — 1943 tavaszán — Szegedre küldött levelét, melyben a magyar származású Zeggin ötvösdinasztiával kapcsolatos — Münchenben őraött — dokumentumokról adott felvilágosítást Ebből tűnik ki az is, hogy György mester 1851-ben hunyt el. Az egyértelmű adatok szerint Szegedi György 1520-ban Tiszaparti városunkban látta meg a napvilágot. Apja, Ötrös János becsült rézműves volt aki őt Gyulára adta ötvösinasnak, az ottani neves Demeter mester ö vösműhelyébe. A tehetséges fiú nemcsak az ötvösszakmát sajátította el az évek során, de mestere lányának kezét is elnyerte. Itthon maradását neki is az akkori egyre terjeszkedő török megszállás fenyegette. Ezért 1557-ben, családjával Gyuláról vándorútra kelt. Bécs érintésével és Nürnbergben való átmeneti tartózkodása után, végül is a bajorországi Münchenben telepedett le. A következő évtől, vagyis 1558-tól kezdve már az S neve is (németes torzítással. Georg Zeggin-ként) szerepel a müncheni ötvösmesterek lajstromában. Második házasságát Wissreiíer Annával, gyulai feleségének és első fiának elhuny, ta után kötötte. Az udvarnak is megelégedésére dolgozó magyar származású mestert az uralkodó Albrecht herceg gazdag nászajándékkal jutalmazta. A müncheni ötvöscéh pedig „mtvlátó m'ester"-ré választotta, azaz ttsztévé tette, hogy a helyi éremművészek, ötvösök egy része felett felügyeletet gyakoroljon. A pompás arany-ezüst ékszerek és művészi kivitelezésű használati tárgyakon kívül, György mester készítette — három munkatársával — Orlando dl Lasso udvari karmester zsoltáros könyvéhez az ezüst fedőtáblát. E zsoltárkönyv — mely a müncheni Nationalbibliothek tulajdona —, számunkra azért is jelentős, mert miniatúrái között Hans von Muellch ábrázolásaként Györgv mester portréja is fennmaradt. A négy évszázaddal ezelőtt. 1581-ben Münchenben elhunyt Szegedi (Zeggin) György, az egykori dél-alföldi, magyar ötvöslegény nemzetközi hírű német ..Goldschmid"-dé, azaz aranyművessé vált. Fia Georg és ennek származékai közül Zeggin Paul (1602—1666) is éremművész. lett, sőt az őt követő generációk tagjai is folytatták a c«alád ősi mesterségét. Új ötvöskutatásunk A szegedi ötvösség történetéhez értékes adatokkal szolgál P. Brestyánszky Ilona 1937-ben — a Művészettörténeti Értesítőben — megjelent dolgozata, melyben először kísérelte meg a Szegeden működött, illetve az innen elszármazott ötvösmesterek bemutatását éa városunk közgyűjteményeiben található jelentős ötvösművészeti tárgyak összefoglaló számbavételét. A tanulmány szerint figyelmet érdemel a szegedi Ferences-kincstár anyagából, a lőcsei Szilassy Jánosnak 1764-ből való „tűzben pikturált" kelyhe, mely az osztrák Josephus Schülzl aranyozott ezüstkelyhével a gyűjtemény főbb értékei közé számít. A szegedi görögkeleti szerbtemplomból pedig egy bizánci formajegyeket tükröző, láda alakú, aranyozott ezüst szentségtartót emel ki. melyet 1737-ben Szaraka mester készített. A szegedi ötvösöktől való XVIII. századi ezüstjeivények közül többet a Móra Ferenc Múzeum őriz. A fogadalmi templom ötvösmunkál már tulajdonképpen a „Tegnapból a Mába" vezetnek. A szegedi ötvösök -éremmüv'szek közül. Heks Nándor Istvá - (1836—) és Szőriné Boga Lujza (1893—1986) ervebeken kívül 1930-ban ei.vütt készítették a dóm főkanujának két szárnyát díszítő, biblikus Jeleneteket ábrázoló rézdomborffásokat Szabó Géza (1395—1068) pedig egyházi tárgvakon és az Itteni egyetem Jogarán kívül sportplaketteket is csinált. SZELESI ZOLTÁN I