Délmagyarország, 1981. április (71. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-04 / 80. szám

Szombat, 1981. április 4. 29 „Ha kicsodálkoztad magad..." Az új élet első hónapjai Amikor Nagyillésék csapata feltűnt a gáton somogyi Károlyné felvétele Árvízi napló 1981. március 26. 7 óra 15 perc. Kávét kortyolok, papucsban. — Mennyi? — 783 centiméter, áradó. — Mész? — Megyek, csak előbb felhívom a vízügyi komputert, a2 biztosan tudja, hogy mennyi lesz később, mennyi lesz akármikor a vízállás az alpári gátnál. — Van komputerük — csodálkozik el a feleségem. — Van. Doktor Vágásnak hívják. 10 óra öt perc. Telefonálok. — Igen — hallik a vízügyi komputernek tartott doktor hangja — azt hiszem, ma dől el minden. Fél egykor indulhatunk? — Rendben! 13 óra 50 perc. Landolunk a Mari néni tanyáján Bokros határában. Az egyik védelmi bázis ez. Sátor, körülötte a szokásos csendélet. Aggregátok, gázolajos hordók, egy kupacban egyforma lábosok egyforma kanalakkal. A sátorban ketten hasrafordulva, ruhástól alszanak. Kispál János, a védelmi osztag helyettes vezetője kézfejétől meghersegteti állán a lengedező, itt-ott már fehér borostát: Egész éjjel dolgoztak az emberek. A rocsósok is lapátoltak. — Vízállás? — Józsikám, ébresszétek fel Böndit! 14 óra 5 perc. Böndit fölébresztik. A nagydarab ember nehéz pillákkal kel fel a vaságyról. — Mi van? — Ülj be a kocsiba. Mennyi a víz? — Lacikám, az öreg vagyok — kiált a rádió mikrofonjába Kispál — a 14 órai állást mondjad! — 789 — Tavaly mennyi volt a legnagyobb vízállás ezen a szakaszon? — 756 — mondja Vágás István. — Indulhatunk. 14 óra 15 perc. Beülünk Böndi mellé a parancsnoki terepjáróba. Itt még száraz a gát. Legalábbis látszólag. Süt a nap. Több mint húsz fok meleg van. Akár idillinek is tűnhetne a kocsi ablakából a táj Az alig fodrozódó vízen vadkacsa úszik lassan, békén. Böndi valódi neve Márta József, de azt mondja, hogy Tápén, ha Márta Józsefként keresném, elküldenének a kántorhoz, ő csak Böndi, legföljebb Böndős. 14 óra 30 perc. A 2200-as gátszelvény. Innen kocsival nem lehet már tovább menni. Antal Ferenc mindszenti illetőségű kubikos az első. akivel találkozom. Lapátol. A feién sarika. a sapkarózsát az ATIVIZIG jelvénye helyettesíti. — Itt? — kérdez vissza —.itt hétfő óta. a Körösökrül gvüttünk riadóval, az asszonv biztos azt hiszi, hogv még mindig Békésben vagvunk. — Meg lehet ezt szokni? J5n a viz jön a riasztás, mint a katonaságnál? . — Mög hát. Ez a dolgunk. Atballag a töltésen, tanulmányozni kezdi a töltés kanuiának oszlopát. A vfzügvesek ugyanis valamennyien mást-mást használnak vízmércéül. <=-"invi Antallal erre a vasoszlopra húzzák a rovátkákat, Söndí vízmércéje egy karó, ő azt tanulmányozza közben elmélyülten. — Árad — mondja Feri bácsi —, egy centit, de megint áradt. — Megvédik? — Hát? Ha nem lösz déli alsó szél. ha nem lösz eső, vagy vihar, ha nem árad nagyon sokat, akkor megvédjük ezt a nyúlgátat. — És ha lesz? Rátámaszkodik a lapátra, maga is kérdőjelnek látszik. 14 óra 50 perc. A távolban, mintha vonuló karók erdeje volna. Emberek jönnek vállukra vetett lapátokkal. A rádióban két sípolás között: — Huszonhat ember elindult Szegedről. Megérkeztek? Vétel? — Itt vannak. Vége! Elől Nagyillés Gáspár szaporázza a lépteit. Régi ismerős, békésebb időkben a szegedi part. falat építi brigádja. Ügy tűnik nekem, hogy valahogyan harcosabban meredezik a bajsza, mint máskor. Int, sietnek. 15 óra 30 perc. Kispál János fohászát rögzítem a jegyzetfüzetemben : — Éjszaka fölváltva imádkozunk, hogv ne jöjjön több víz! 21 óra 30 perc. Vacsora után, otthon, ismét papucsban. A tarjáni ház ablakát veri a szél. — Baj van — mondom. 1981. március 27., péntek. Reggel 9 óra. Vágás István a vonal másik végén: — Huszonkét és huszonnégy óra között kritikussá vált a helyzet, öt kilométeres védelmi szakaszon és több helyen hatalmas átfolyások keletkeztek. A vízállás 796 centiméter, a tavalyi értéknél negyven centiméterrel magosabb. A vizet nem lehetett megfogni. — Mit mondanak az embereknek? — Amit máskor is. Helytáll, tak, Köszönjük. PETRI FERENC S

zázkilencvennégy napig tartott. amíg a szovjet -csapatok, amelyek 1944. szeptember 23-án megkezdték Magyarország felszabadítását, Nemesmedvesnél kiverték az utolsó fasiszta katonákat az ország földjéről. Április negyedikét, e történelmi napot már olyan nép köszönthette, amely igyekezett megtanulni és kezébe venni saját sorsának intézését, és egy szabad Magyarország megteremtését. „Ha kicsodálkoztad magad, fogj hozzá a munkához; látod minden csoda csak három napig tart!" — szólította tettre a Népakarat, a kommunisták orosházi lapja némi iróniával a város felszabadult népét. Csakhogy akkor már folyt a munka — maga az újság bizonyítja, hogy volt már városi pártszervezet, volt újság, voltak, akik meghatározták a teendőket és hozzáláttak megoldásukhoz. És akárcsalt Orosházán, . mindenütt a kommunisták voltak a kezdeményezők, a tetteket sürgetők. Azok. akik a Horthy-rendszer negyedszázados üldöztetését túlélve, 1919 óta megőrizték hitüket, cselekvőképességüket. A szovjet katonai parancsnokságok — a szovjet politikát képviselve — kezdettől fogva azon voltak, hogy támogassák mindazokat az erőket, amelyek a demokratikus kibontakozást, az újjászületést szolgálták. A régi közigazgatás helyükön maradt hazafias képviselői (hiszen a leghírhedtebb fasiszták félelmükben amúgyis elmenekültek) éppúgy számíthattak támogatásukra, mint a sorra megalakuló nemzeti bizottságok vagy — központi irányítás híján más elnevezéssel — megalakult népi •zervek. Az élet megindítását, a közellátás és közműellátás megszervezését, a legsürgetőbb újjáépítési munkák megkezdését (például a szétrombolt vasútvonalak helyreállítását) már az új élet első napjaiban mindenütt megkezdték. Az ágyúszót, a csatazajt még hallani lehetett, de csontig soványodva, éhesen, rongyosan, meggyötörve építettük már az új életet. December 3-án. amikor az ország nagyobb része még a hitleristák és magyar csatlósaik kezén volt,, a- négy demokratikus pártból és a szabad szakszervezetekből alakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Szegeden meghirdette programját, kijelölte Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének útját: „Mohács óta nem volt ilyen súlyos helyzetben az ország. Mindennek ellenére az MNF Front azt hirdeti: lesz magyar újjászületés!... Ha a magyar nép maga veszi kezébe sorsának intézését, akkor Magyarország megmenekülhet és újjászülethet." December 21-én pedig Debrecenben — e program megvalósításaként — újjászületett a magyar államiság. Amikor az ideiglenes nemzetgyűlés összegyűlt, az ország területének még mintegy negyven százaléka a fasiszták kezén volt. A már felszabadított területek népgyűléseken megválasztott képviselői azonban az egész nemzet, a magyar nép nevében cselekedtek, amikor megszakítva a negyedszázados ellenforradalmi korszak „jogfolytonosságát" magukat a „magyar állami szuverenitás kizárólagos képviselőjének" nyilvánították. A megalakított ideiglenes nemzeti kormány legelső ülésén legsürgősebb feladatának jelentette ki, hogy „szakít az eddigi német szövetséggel és haladéktalanul fegyverszünetet köt a Szovjetunióval és a vele szövetséges hatalmakkal". A második ülésen, még az 1944-es esztendő vége előtt pedig a kormány egyhangúlag hadat üzent a fasiszta Németországnak. Az első demokratikus magyar kormány Moszkvában, 1945. január 20-án, vagyis a magyarországi katonai hadműveletekben döntő szerepet játszó budapesti csata vége előtt aláírta a fegyverszüneti egyezményt. Az újjászületett magyar állam pedig hozzálátott az antifasiszta magyar hadsereg megteremtéséhez. „Fogjon fegyvert minden magyar a haza és a magyar nép felszabadítása érdekében." Időközben a legöntudatosabb. legáldozatkészebb munkások, sokszor a puszta kezükkel kikaparva a romok közül a gépeket, dolgozni, termelni kezdtek. Megalakultak az első üzemi bizottságok. Ugyancsak népi önkormányzati szervek, a sok helyütt még a rendelet megjelenését megelőzően megalakított földosztó bizottságok osztották fel a földet a dolgozó parasztok között. Ezeréves per dőlt el. amikor 1945. március idusán megszületett a földreformról szóló törvény. Nemcsak a magyar parasztság követelte ezt, hanem az egész magyar nép. Nagyon jellemző, hogy a Magyar Kommunista Pártnak 1945 februárjában Budapesten tartott első nagygyűlésén is ez a Jelszó ragyogott az emelvény felett: „Föld! Kenyér! Szabadság!" Olyan történelmi változások zajlottak le, illetőleg kezdődtek meg még azokban a hónapokban, amikor hazánk terület.én még nem fejeződtek be a hadműveletek, amelyek a nemzeti történelem aranylapjaira kívánkoznak. S a felszabaduló nép ezer és ezer tanújelét adta. hogy tisztában van vele: a maga és hazája sorsa szorgalmától, odaadásától és áldozatkészségétől függ. A felrobbantott vasúti sínek helyreállítása éppenúgy emberfeletti erőfeszítéseket igényelt, mint Budapest megme.itése az éhínségtől vagy pedig a lárványveszély leküzdése. A szovjet utászalakulatok és magyar dolgozók közösen tették használhatóvá a vasútvonalakat. S éppen az ország teljes felszabadulásának napján — ugyancsak közös munka eredményeként — adtak át Budanesten a forgalomnak a harmadik ideiglenes hidat, amely a kivétel nélkül felrobbantott egykori gyönyörű Duna-hidak helvett. összekötötte nemcsak Pestet és Budát, hanem az ország két részét is. 1945. április negyedike olyan országra virradt, amely már tudta. hogy a szabadság révén olyan kincs birtokába jutott, amellyel élni joga, történelmi kötelessege. PINTÉR ISTVÁN f i 1945. március, valahol az Alföldön: Azoké lesz a föld. akik megművelik Rajzos napló Kokorin szovjet katonatiszt a Vörös Hadsereg művé'zcsooortiával érkezett Magvarországra Egyetlen teendője volt a romokban heverő országban: rajzolni! De nemcsak raizolt. hanem háborús naolót is vezetett. Aztán amikor eljött az ideje, visszautazott a hazájába, katonazsákiában a rajzmaoüával és a naplóval. Múltak az évek. Kokorin rajzairól naolójáról melv úgv tűnt., végleg elveszett a szemünk elől. nem is tudhattunk amíg egv szerencsés véletlen közbe nem szólt. önálló kiállítást rendeztek azután a Kokorin naDlóia alanián készült rajzokból, melyekből •néhányat bemutatunk