Délmagyarország, 1981. április (71. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-19 / 92. szám

12 Vasárnap, 1981. április 19: A megtoldott világ Münchhausen báró újra közöttünk A régi mesehősök reneszánszát éljük tagadhatatlanul. Hogy ez afféle kézzelfogható nosztalgia elveszett gyermekkorunk után, vagy egyszerűen csak a mai filmesek fantáziaszegénysége — azt talán most ne firtassuk. Tény, hogy soha annyi Andersen-, Grimm-, Puskin-mese nem kelt új életre a mozivásznon — mint manapság. Így szinte biztos volt, hogy a híres, nevezetes hazudozó, a lódítás világbajnoka, báró Münchhausen is visszatér közénk a könyvek lapjairól, hogy mint rajzfilmhős dobogtassa meg újra szívünket annyi évtized után. Ezúttal a valamikori Hajdú Imre, jelenleg Jean Image néven forgató francia rendező volt az, aki felébresztette — a műfaj nyelvén szólva — Csipkerózsikaálmából Kari Friedrich Hieron.vmust (mert valójában ez volt az 1720—1797 között élt katonatiszt neve, aki részt vett az orosz hadseregnek a törökök ellen folytatott hadjáratában 1740-ben s rendkívüli kalandjai közzététele nyomán vált egyszerre a legendák hősévé...). Jean Image nem ismeretlen a hazai rajzfilmkedvelők táborában, hiszen kedvenc hősével, a kis Joe-val már találkozhattunk nemcsak a moziban, de a képernyőn is. Legutóbb az Aladdin és a csodalámpa című produkciót láthattuk. A haidani iparművészeti főiskolás Hajdú Berlinben Reimann iskolájában tanult s 1932-ben költözött a francia fővárosba. díszletfestőként, majd reklámtervezőként kereste kenyerét s innen vezetett útja a filmszakmába. A Saturnus-rapszódia című 1946-os filmjével lett egvcsapásra világhírű. „Érdekes módon a raizfilmesek eddig nem érdeklődtek a rendkívüli hős története iránt — nyilatkozta a rendező, tervező, s egyben a forgatókönyv írója is —. pedig ez a megközelítés tűnik számomra az egyetlen lehetséges útnak a münchhauseni világ hű megelevenítéséhez". Image négy évet töltött a film tervezésével s csak aztán kezdődött meg a forgatáshoz szükséges tőke felhajtása. Végül is 150 különböző díszletben, kétszázezernyi képben követhetjük nyomon a hazudós kiválóság históriáját amelynek Théophile Gautier-vel szólva az az egyik legnagyobb varázsa, hogy sohasem tudni, tulajdonképpen mikor is hazudik a báró, vagy mikor mondja az igazat... A báró ezúttal is fantasztikus történeteivel szórakoztatja vendégeit, amikor kényes megbízatással távozik: személyesen kell eljuttatni Trukesban urának, a nagy pasának a királyi ajándékot. Útközben, mint az lenni szokott, csodálatos képességű ba-' rátokra bukkan: a lovánál, is sebesebb Cavattóra, a hegyeket emelő Herkulesre, Nemrodra, akinek szeme élesebb a sasénál és még sok érdekes figurára. Természetesen a rendkívüli cimborák mindvégig kitartanak a báró mellett, s még a gonosz útonállók közbelépése sem árthat a mindenre elszánt Münchhausennek. Az ideális rajzfilmtémát — Jean Image szerint — ideális munkatársi gárda segítségével örökíthette meg, többek közt éppen a mi Pannónia Filmstúdiónk kollektívájának közreműködésével. A zeneszerző pedig a sok pompás slágerrel tündöklő hires Michel Legrand. Vagyis minden együtt van a sikerhez. N. GY. K

ollektív és egyéni, de mindenképpen ősi vágyak élnek bennünk. Vágyak, amelyek így vagy úgy, de formálták, s ma is formálják az emberiség történetét. Azt a történetet, amelynek alapvető mozgatórugója alighanem az volt, hogy az ember, az emberiség igyekezett kitágítani, s ha már kitágította, a magáévá tenni, elméletileg és gyakorlatilag elsajátítani a számára adatott világot. Elsajátítani, tágítani, befolyásolni, alakítani, generációk tízezrein át mintegy újra és újra megtoldani, hogy az ily módon befolyásolt világban a cselekvések mind nagyobb szabadságát kaphassa meg, szerezhesse meg magának, s úgy. hogy e folytonosan táguló világ fönntartsa számára az új és új szellemi-testi erőpróbák varázsát. Azt a varázst, amely ismét újabb tettekre inspirál. Az émberiség története — cselekvések története. S e cselekvések igénye alighanem mindenekelőtt a nagyobb szabadságfok iránti vágyból táplálkozott. Gyűjtögető életmódot folytató elődünk föltehetően minden idejét kénytelen volt a táplálékszerzésre fordítani,, hogy fenntartsa önmagát, hogy éhen ne vesszen. Legföljebb még a félelemre futotta idejéből, eszközök, fegyverek nélküli gyönge lényként, kiszolgáltatva világa minden veszélyének. Eszközöket alkotott tehát, s a gyűjtögető emberből halász-vadász, majd földműves és iparos lett évezredek alatt. Eszközei révén pedig időt nyert az ember, az. emberiség, s szabadulhatott végre félelmeitől is. Időt nyert, azt az időt, amelyet mér nem volt kénytelen saját létfenntartására fordítani. Időt nyert az álmodozásra, a gondolkodásra, az alkotó munkára, egyszóval mindarra, ami végül is emberré tette. S ezt az időt mindenekelőtt világának kitágítására, később megismerésére használta föl. . , Megtoldott világ? Igen, mert a már eszközökkel, tehát a gondolkodás számára idővel rendelkező embef. hogy valahogyan magyarázhassa a számára még teljesen ismeretlen világot, a számára áttekinthetetlen és megismerhetetlen összefüggéseket, hitvilágot hozott létre, vallásokat kreált, s így tette legalább hitében önmaga számára megismerhetővé. titokzatos világát S aztán jöttek újabb eszközök, primitív, majd tökéletesebb gépek, az egyre fejlődő társadalmi munkamegosztás, s mindezek által újabb és újabb fölszabaduló idő. Idő a gondolkodásra, a filozófiára, a természettudományokra, idő önmagunkra, hogy immár racionálisan is megismerhessük világunkat és önmagunkat. S közben ismét tágítottuk világunkat, cselekvéseink színpadát. A misztikum helyét átvállalták a távolságok, a hit helyét a kíváncsi, áldozatoktól sem visszariadó tudni vágyás, a bizonytalanságokkal terhes szellemi kalandozások helyét a nagy földrajzi felfedezések kora. Az egymást inspiráló fo? lyamatok köre tehát mindig újra és újra bezárult. Bezárult, mert új eszközeink révén mindig szar badságot szereztünk a cselekvésre. az önfenntartás kényszerétől ment cselekvésre, s e cselekvések lehetőségét mindig a tudás és a praxis határainak kitágítására használtuk, amelynek révén új inspirációkhoz, új eszközökhöz, új szabadságokhoz jutottunk. S így a bezáruló körök újra és újra kinyiltak. Bezáruló és kinyíló körök .. A dolgok természete folytán e cselekvések, vállalkozások szellemi izgalma általában a kisebbség része volt, talán a kezdeteket leszámítva, mondjuk a tűz meghatározó élményét. A kisebbségé, a filozófusoké, természettudósoké, konkvisztádoroké, felfedezőké. A többség „csak" az alapokat szolgáltatta, s haszonélvezője volt e folyamatoknak. Am a világ mindig is attól jutott előre, hogy a többség lassanként részese lett a táguló világ élményének,. hogy tudatosan magáévá tette az új és új lehetőségeket, hogy alapokat teremthessen újabb szabadságfokok eléréséhez, s újabb szellemi vállalkozásokhoz. Ezt tette a paraszt, aki alkalmazni kezdte a vetésforgót, s így már piacra is termelhetett, ezt a mesterember, aki műhelyében gőzgépet állított föl, s ezt a vállalkozó, aki manufaktúrájában alkalmazni kezdte a munkamegosztást, majd ennek gyermekét, a sorozatgyártást. Az emberiség története, igaz, az eszközök, s az általuk nyert szabadság, s a szabadság által minduntalan kitágított világ története. De egyúttal a nyitottság története is. A világ új és új dolgait befogadni akaró és tudó szellemi és gyakorlati magatartás története is. A nyitottság minden időkben létkérdés volt az emberiség számára. Aligha véletlen, hogy mindig is vallási és társadalmi szabályok kemény együttese igyekezett e nyitottságot életben és ébren tartani vagy legalábbis feltételeit, adottságait biztosítani. Minden bizonnyal többek közt ezt a célt szolgálta az ünnepek, a pihenőnapok szent és sérthetetlen volta. Azt a célt, hogy az egyes embert legalább hetente egyszer, s évente néhány más alkalommal arra késztessék, hogy tekintsen ki saját, zárt, kicsiny univerzumából a nagyobba, az emberi szellem, tudás és akarat, vagy éppen a hit, a misztikum által meghódítottra. Alighanem még sokak emlékeznek rá, hogy apánk vagy nagyapánk, bármennyi tennivaló is volt a ház körül, vasárnap nem fogott szerszámot a kezébe. Akkor sem, ha nem volt templomjáró ember, mert: mit szólnak a szomszédok? S ha dolgozott is, azt igyekezett halkan tenni, ne hallják mások. Igaz, ezek a vasárnapok mindössze lehetőséget nyújtottak az elmélyülésre, a csöndes gondolkodásra, közösségi és szellemi élményszerzésre. De a lehetőség is nagy dolog, mert ha rendszeres, akkor előbb-utóbb megszülethet belőle a kívánatos tett is. Márpedig nagyon is szigorú normák követelték meg, hogy akarva-akaratlan, e lehetőségeket mindenki biztosítsa önmaga számáraEzek a normák elavultak, megszűntek, a semmibe oldódtak. Világunkat, életünk óráit a praktikus, napi igények motiválta cselekedetek töltik ki. A nyolc óra munkán túl kinek plusz munka, hogy lakást, hogy eszközöket és újabb eszközöket szerezhessen be, kinek a világtól elhúzódó kiskert, kinek más hobbi. S mindez rendben is van addig, amíg a plusz munka révén szerzett lakás, autó vagy televízió, automata mosógép valóban eszközként hat, a szónak abban az értelmében, hogy szabaddá teszi tulajdonosát, s a kiskert, ha a füstös szobában ülőmunkát végző ember egészségét védi, hasznos kikapcsolódását szolgálja. De az újabb és újabb autó, a nagyobb és nagyobb lakás és nyaraló már aligha sorolható ebbe a kategóriába. Mert igaz. hogy az eszközökért, pontosabban az általuk juttatott több és nagyobb szabadságért áldozatokat is kell vállalni. Megéri. De amikor már az eszközök megszűnnek eszközök lenni, megszűnnek több és nagyobb szabadság hordozói lenni, s amikor az áldozat is megszűnik áldozat lenni, természetes, mindennapi magatartásformává válva — akkor már baj van. Baj, mert eszközeink ahelyett, hogy fölszabadítanának, inkább lekötnek bennünket, s az általuk szerzett szabadság, ahelyett, hogy a világ aktuális dolgainak részesévé tenne, inkább befelé fordít bennünket. S talán nem ls az a legnagyobb baj, hogy saját életünket szürkítjük-szegényítjük el, inkább az, hogy magunkban megszakítjuk azt a kört, amely az eszközök adta szabadság révén a gondolat, a tudásvágy, a kíváncsiság, az akarat erejével képes tovább tágítani világunkat, új inspirációk, új látóhatárok érdekében. De, aki az eszközt célként birtokolja, könnyen úgy érezheti, ő minden változásnak csak vesztese lehet. Mert a változások természete, hogy közben új lehetőségek, új eszközök születnek, s inflálódnak a régiek. De korunk mindenképpen a változások kora. . s ha erről nem veszünk tudomást, ha nem így élünk, nyitott emberként, nyitott emberiségként, akkor aligha nyerünk új horizontokat, új inspirációkat. Legföljebb mindent elveszíthetünk. SZAVAY ISTVÁN Csanády lános Könyvek felett (Iszaak Bábel; Lovas hadsereg) Tüzek, pernyék, forradalom, vérből, vasból a hatalom kilábal és épül lassan új ház az új virradatban. A nap most is keleten kel. a kenyér nem keletlen kel. só is kell a kiflire — állnak a régi határok, termelési rendszerekben a liba ezerszám gágog, ném. mint csak a füves árok partján egynéhány tucat — Európa napja lángol, jár-kel át a vámhatáron, kattog az expresszvonat. Te is búsan és magadban, alkonyatban, virradatban merengsz könyveid felett, reg nem indulsz már utakra, csőrödet is, mint a gólya, árva szárnyadhoz dugod; mormogsz — hazád sem ismered, és szereted, csak szereted, míg sorolnak, sorakoznak napok: írt és olvasott messze-álmú bús sorok. Zelei M'klós Itt lakosi én Itt lakom eltűnt arcokból rakott fél-Európa hazában FALAKBAN TÉGLÁK ARCKÉPCSARNOKA téglákba égve tekintetük beleégve utolsó pillantásuk ó hogy néznek rám ezek a nagy falak elköltözöm én innen elköltözöm SÁTRAT VEREK MINDEN SZOBA KÖZEPÉN