Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

Vasárnap, 198Í. március 1. Válaszol: Sabin professzor Albert B. Sabin professzor nevét mindenki ismeri hazánkban, hiszen már hosszú évek óta minden kisgyermek — kötelező érvennyel — megkapja az ún. Sabin-cseppeket. Mindannyian — szüleikkel együtt — hálásak, hogy nem kell félniük a gyermekbénulás rémétől. A mai fiatalabb korosztályok már nem emlékezhetnek arra, hogy egyes esetekben a gyermekbénulás százával szedte áldozatait, és akik túlélték a fertőzést, esetleg egész életükre mozgássérültekké vagy mozgásképtelenekké váltak. Részben rájuk is emlékezik az Egészségügyi Világszervezet, amikor az 1981-es évet a mozgáskárosultak évének nyilvánította. Sabin professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, időnként ellátogat hozzánk. Legutóbbi látogatása alkalmaval kérdéseket tettünk fel kutatásaira vonatkozóan, illetve megkérdeztük véleményét korunk néhány nagy problémájáról. # Hogyan terelődött figyelme a gyermekbénulás elleni védekezésre, volt-e valamilyen személyes motivációja? — Személyes indítékom nem volt 1931-ben, amikor egyetemi tanulmányaim befejezését követően a New York-i Egyetem Bakterológiai Intézetében kezdtem dolgozni, New Yorkban éppen hatalmas gyermekbénulás-járvány zajlott le. Két hónap alatt a városban 6500 gyermek bénult meg. A kérdéssel foglalkozni kellett, és én kaptam a feladatot A téma engem is érdekelt, ezért harminc éven át egyre nagyobb arányban dolgoztam ezekkel a vírusokkal. # Hogyan áll a világon a gyermekbénulás elleni küzdelem? — A gyermekbénulás megelőzésére ma a legtöbb országban az élő, gyengített vírusoltóanyagot (Sabin-cseppek) használják. (Van egy másik védekezési módszer Is: dr. Slak dolgozta ki. Ez elölt oltóanyag, amely csökkentette a megbetegedések számát, de a járványok kialakulását nem tudta megakadályozni ) Az élő oltóanyaggal 1959-ben a Szovjetunióban tízmillió embert oltottak be. Osumakov akadémikus érdeme, hogy rá egy évre olyan hatalmas mennyiségű oltóanyag állt rendelkezésre, hogy a Szovjetunióban 70 millió, Bulgáriában, Csehszlovákiában. az NDK-ban és Magyarországon pedig további 30 millió embert lehetett beoltani. Az Amerikai Egyesült Államokban 1960ban engedélyezték a vakcina bevezetését. A járványos gyermekbénulás helyzete szempontjából ma a világot három részre lehet osztani. Azok az országok, amelyek jó gazdasági szinten, fejlett egészségüggyel rendelkeznek, sikeresen leküzdötték a betegséget. Az országok második csoportjában a gazdasági viszonyok és az egészségügyi hálózat kevésbé fejlett, ezért a gyermekbénulás még ma is jelentős közegészségügyi-járványügyi probléma. A többi országban is állandóan járványokat okoz, ez azonban az állandó egyéb nehézségeihez és az éhezéshez viszonyítva nem tartozik a legfontosabb problémák közé. 0 A víruskutatás fiatal tudományáág, és fejlődésével kapcsolatban még ma is számos nehézséggel kell megküzdenie. Számos megoldatlan kérdés maradt nyitott mind a mai napig, amelyek a vírusok tulajdonságaira vonatkoznak. Véleménye szerint melyek azok a kutatási területek, amelyek a közeljövőben alapvetően új eredményeket hozhatnak? — A legtöbb emberi, állati és növényi vírusbetegség — közöttük olyanok, amelyeknek nagy gyakorlati jelentőségük van — bizony még ma is komoly problémát okoznak. Vannak olyan betegségek, ahol gyakorlatilag semmi haladás nem történt. Ilyenek pl. a légúti fertőzések. Ezeknek csak kisebb részét okozza a mindenki által ismert influenzavírus. A legtöbb légúti fertőzés nem halálos kimenetelű, de lehetetlenné teszi, hogy az emberek néhány napig dolgozzanak. Az Amerikai Egyesült Államokban egy év alatt 62 millió olyan megbetegedés fordul elő, amely több mint három és fél napos munkakiesést okoz. Az elmúlt negyven év alatt ezeknek a légúti fertőzéseknek a kezelése és megelőzése terén semmilyen előrelépés sem volt. Teljesen új kutatási irányzatra lenne szükség, mert ezeket a légúti fertőzéseket igen sok különböző vírus hozhatja létre. A májgyulladás másik ilyen betegség. Többféle vírus ls létrehozhatja, de tenyészteni még egyiket sem sikerült Számos olyan vírusos bélfertőzés is van, amely a világ szegényebb országaiban — ahol az éhezés legyengül a gyermekek szervezetét —' tömeges halálozást okoz. Az állatorvosi virológia területén is számos példát lehetne említeni. Ilyen a száj- és körömfájás betegsége. # Véleménye szerint milyen hatással van az alultápláltság az emberiség sorsára? Befolyásolja-e és — ha igen — milyen módon változtatja meg a demográfiai robbanás a vírusbetegségek terjedését? — Biztos vagyok benne, hogy az éhezés a mai világ legfontosabb problémája. Nem a fertőző betegségek, hanem az éhség az Pákohtz István Ablakos vendég A lila-kék alkonv-égen délre húz a vadliba-ék. A házeresz holdűiultán légcsaD-kecskeszakállt ereszt Hainalonta szén-in ege oütvkörészik ablakomban Karáesonvkor csioeeethet foszlós fonottkalácsomból. sr smberiség igazi nagy problémája. A demográfiai robbanást nem lehet törvényekkel szabályozni. A szaporodás mértékét az emberek gazdasági színvonala és lehetőségei szabják meg. Minden fejlett országnak — az 'ideológiai különbségektől függetlenül — egyesülnie kell az egyetlen közös ellenség, az ÉHEZÉS ellen, amely évről évre nő. Az a remény alaptalan, hogy magától meg fog szűnni, ezért a kormányok közötti viták és ellenségeskedések helyett minden anyagi eszközzel a fejlődő országok érdekében kellene együttes jrővel tevékenykedni, mert az íhség fenyegetőbb veszélyt jelent a világ számára, mint a fertőző óetegségek együttvéve. Ezt a tényt már az Iskolákban és az egyetemeken meg kellene tanítani, hogy minden ember ennek tudatában kezdhesse meg aktív tevékenységét az életben. # ön egy nagy, gazdag ország állampolgára, és a mi kis országunk tudományos akadémiájának tiszteletbeli tagja. Hogyan látja a kis országok szerepet a modern tudományos kutatásban? — Valamennyi nagy tudományos intézet sok apró munkacsoportból tevődik össze. Ha az egész világot úgy képzeljük el, mint egy hatalmas kutatóbázist, akkor Magyarország is egyike a kutatócsoportoknak, amely a nagy kutatóbázis keretében dolgozik. A pénz nem a legfontosabb feltétele a kutatásnak: olcsó módszerekkel és jó agysejtekkel is lehet kutatni. A kis országok felelőssége azonban sokkal nagyobb akkor, amikor kiválasztják a kutatás tárgyat Mindig az a legfontosabb kérdés, ami magának az országnak az egyedi problémája, ezeket senki nem fogja helyettük megoldani. Mind a kis országnak, mind pedig az egész világnak az szabja meg a jövőjét, hogy miként sikerül a tudomány eredményeit a gyakorlatban hasznosítani. H. J. Petri Csathó Ferenc A dramaturgia története Ez a történet tragikus. Eljátsszák benne Leart Cidet s az orléans-i szüzet Ez a történet tragikus. A legutolsó lelenetben már csak a néma Dortici s Agárdi Péter van színen. (Ök halkan hadonásznak.) Ez a történet tragikus. A kéz s a szemgolvó története, valamint ama leánvzóé. ki megesik a főhős Duszta mosolyától. Tehát e történet komédia, vagv lehetne komédia bizonyságul szétvert pofámra esküszöm: nem bántott soha senki. Medárd ideje virrasztalak virradatig magas ég alatt éjszakázom aztán a madarak megébrednek lebegnek napraforgók sárga tükreiben búfeleitő borom elfogv nincs ellened más orvosságom a negyvenegyedik napon eláll az eső a negyvenkettediken mégsem érkezem meg a szemhéjad mögötti tájra. Jeleni Jőben fehér ingem mint evertvaláng lobos a gomolvgó sötétben ama János ielenései közt mindig leienidőben mindig az arcod bizonyossága nélkül madárról madárra fától fáig tükörtül tükörkéoig ma holnao holnapután hamuhodva a szomiúságban Filmgyártásunk kérdőjelei N

emrég osztották kl a magyar filmkritikusok szokásos évi díjait. Azaz, hogy idén éppen nem adtak ki díjat, mert nem találtak arra érdemes filmet, s csak egy forgatókönyvírót és két színészt jutalmaztak. A közelmúltban zajlott le a Magyar Játékfilmek Szemléje Budapesten. A két esemény eléggé a filmművészet felé irányítja a közvélemény figyelmét Talán nem túlzás azt állítani: a haragvó közvéleményét. Mert a filmkritikusok legfeljebb megerősítették a közönség véleményét, hogy az elmúlt esztendő különösen gyenge termését hozta a magyar filmművészetnek. Miért? Kezdjük hát a kérdéseket ezzel: vajon a magyar filmművészet gyengén áll-e tehetségek dolgában? Minden nemzeti elfogultság nélkül egyértelmű nemmel kell erre válaszolni. Ha tehát a rendezők tehetsége változatlan — mert miért veszett volna el az elmúlt tíz-tizenöt évben, ami már megvolt, sőt gyarapodott —, akkor a körülmények változtak meg. Ám ezekhez a változó körülményekhez talán nem alkalmazkodtak eléggé a magyar filmművészek? E kérdésben valószínűleg már az igazság sok eleme felfedezhető, de nézzük meg közelebbről, valóban így történt-e? Bizonyos jelek ugyanis ennek ellentmondani látszanak. Alig lehet vitatni, hogy a hetvenes években kibontakozott dokumentarista-játékfilm stílus egyfajta válasz volt a valóság változó körülményeire. Ezzel a módszerrel olyan részleteket, mai életünk olyan izgalmas, aktuális ellentmondásait próbálták meg bemutatni, mint például a káderkiválasztási módszereink fogyatékosságai. (Jutalomutazás), a lakáshelyzet visszahatása az emberi kapcsolatokra (Családi tűzfészek), a fiatalok beilleszkedési nehézségei (Filmregény), a társadalmi érdekkel való manipuláció (Harcmodor, Békeidő). Alig vitatható e filmek igazságtartalma, és az a hitelesség, ahogy ezeket megjelenítették a mozivásznon. Mégis felmerül a kérdés: jogos-e, Indokolt-e e módszerre oly mértékben támaszkodni, hogy a közelmúltban még külön stúdiót is hoztak létre, hogy megfelelő műhelye legyen az ilyen típusú filmek létrehozóinak? Végül is a módszer születése óta több mint tíz év telt el, azokkal az információkkal, amelyeket ezek a filmek nyújtanak, ma már naponta találkozunk a tömegkommunikációs eszközök segítségével, de a mozgalmi élet különböző fórumain Is. Felfedezés értéke tehát megcsappant, ugyanakkor ez a módszer nem nagyon tud a művészi általánosítás szintjén többet mondani, mint magát a tényfeltárást, a közönség pedig e stílus lazasága, hosszadalmassága miatt soha nem látogatta tömegesen ezeket a filmeket. Ezért, ha egy időben a fejlődést, az újat reprezentálhatták ís ezek a művek, e műfaj mindig is egyik oka volt annak, hogy a közönség legszélesebb rétegei távol maradtak a magyar filmektől. Válaszolt persze más módon is a magvar film a megváltozott valóság kihívására. Ez a válasz elvont, absztrakt, szimbolikus történetvezetésű, különleges filmnyelvi eszközökkel készült művekben jelentkezett. Olyan filmek születtek ebben a stílusban, mint a „Szabadíts meg a gonosztól" vagy éppen ebben az évben a „Csontváry" és a „Psyché". Nagy igényű munkák ezek, amelyekben az emberi és művészi lét izgalmas kérdéseire, a személyiség és a történelem mindig konfliktusokat hordozó változásaira keresték a választ megejtő, gyakran szemet gyönyörködtető látványélményeket is biztosítva a nézőnek. Ügy tetszik azonban, hogy az e stílusban alkotó művészek gondolatai még nem eléggé letisztultak. Mindez még a jóindulatú, nyitott néző számára is rejlvényfejtési feladatokat ad, melyekért a gondolati végeredmény nem ad elég kárpótlást. Ilyenformán, ha a dokumentarizmus már nem nagyon lehet e korszak filmje, ez a szürrealisztikus stílus még nem lehet az. A valóság változásaira persze úgy is lehetett felelni, hogy a hagyományos filmes eszközrendszert próbálják meg a tartalmi elemekkel megújítani. Ehhez azonban valóban új tartalom és kifinomult filmdramaturgia, filmtechnika szükségeltetik. Sajnos, a ml filmeseink, akik nagyon is képesek az új tartalom felmutatására, nem eléggé járatosak ezekben a cseppet sem lebecsülendő filmdramaturgiai, technikai módszerekben. Marad még persze a hagyományos szórakoztató film néhány alapvető műfaja, mint a krimi, a kalandfilm és a vígjáték. Számtalan próbálkozás után sajnos még mindig nem született eléggé meggyőző alkotás ezekben a műfajokban. A kalandfilm szinte teljesen hiányzik, a krimik legfeljebb a tisztes középszert érik el, vígjáték pedig szinte alig születik. Itt állunk hát a kérdőjelekkel -gy gyenge évad után. Ha vala•ni biztatót mondhatunk, talán íppen a magyar filmművészek vitathatatlan tehetsége, s az a körülmény, hogy most talán rákényszerülnek őszintébben szembenézni azzal a valós helyzettel, ami a magyar film és a néző kapcsolatát jellemzi. BERNÁTII LÁSZLÓ i /