Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-08 / 57. szám

58 Vasárnap, 1981. március 8". MAGAZIN , iú^i a. * i•"Sf---»?. Lukács György apja „Egy tanuló, egy Kép", a gépipari szakközépiskola tanműhelyében „A Déri név jó ajánlólevél" A

z ország egyik legöregebb iskolája a szegedi gépipari szakközépiskola 1894-ben Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter írta alá alapító okmányát A századforduló táján kialakult gazdasági és ipari fejlődés, az iskola iránti nagy érdeklődés következményeként 1908ban felső ipariskolává szervezték. Akkor a felső Ipariskolába való jelentkezés feltétele volt: egy év szakmai gyakorlat, betöltött tizenötödik életév, 4 középiskola és felvételi vizsga. A szegedi felsőiparinak igen nagy teintélye volt, aki ott végzett, annak az ország minden tájáról küldtek ajánlatot, s néhány esztendei gyakorlat után sokan mérnöki állást is kaptak. Az iskola hírnevének kialakulásához, a jó szakemberek képzéséhez nagymértékben hozzájárultak azok a mérnök tanárok, akik hosszú évtizedeken át nevelték a fiatalokat Közülük is kiemelkedett Vidovich Antal és Győry Emil. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, sok reformon átesett oktatásunk, de a szegedi gépipari hírneve semmit sem kopott. A mai szegedi gépipari szakközépiskola a hajdani világhíresség, a nagy nevű mérnök és feltaláló Déri Miksa nevét viseli. Az iskola tanműhelye egy modern gépipari kisüzemnek is becsületére válna A tanulók szakmai Ismereteiket nem „nézés" alapján szerzik meg, hanem mindenkinek bőven jut gép, sőt — s erre igazán büszkék az iskola tanárai — „egy gép, egy tanuló" lehetőséget teremtettek a műhelyekben. Perényi János mérnökigazgató örömmel mondja, hogy jelentős segítséget adnak a szegedi és a környékbeli vállalatoknak is. A diákok az első és a második évben a műhelymunka alapjaival ismerkednek, majd a harmadik és a negyedik tanévben már használható és pontos alkatrészeket készítenek. • Gazdaságilag hasznos tevékenységet folytatnak. Tavaly például egymillió forintnál nagyobb értékű alkatrészt adtak át vállalatoknak. Az iskolának a bevétel sem közömbös, hiszen ennek felét fejlesztésre használhatják, új gépeket vásárolhatnak. A diákoknak is szép summa marad, sportra, kirándulásokra, kulturális kiadásokra, segélyekre. Megkérdeztem az igazgatót, hogy a végzett tanulók útja merre vezet. — A többség üzemekbe megy, de sokan tovább tanulnak. — Mekkora eséllyel kopogtatnak az egyetemen a szegediek? 3 milyen fogadtatásban részesülnek az üzemekben? — Legutóbb negyvenketten Jelentkeztek egyetemre, s közülük harmincötöt fölvettek. Ilyen arányt nemigen találni más iskoláknál. Akik üzembe mennek, szakmunkásként dolgoznak nagy megelégedésre. Indulhatnának műszaki középkáderként is, de inkább a gyakorlati munkát választják, s két év múlva technikusi minősítő vizsgát tesznek. Évente 130—200 technikusi oklevelet állítunk ki. Nem az igazgató dlcsekvéseként került jegyzetfüzetembe egy volt tanulójuk édesanyjának köszönő levele, a hirdető táblán láttam. A levélben köszönetet mond az anya azért, hogy a gépipariban igen Jól fölkészítették fiát, s most a műszaki egyetemen jeles érdemjegyeket kap. Az adjunktusa meg is kérdezte a fiútól, hogy hol végzett. S amikor azt a választ kapta, hogy a „Dériben", csak annyit mondott: akkor már értem. A műhelyben valódi üzemi légkör fogad. Szecskár Mihály technikus-tanár pontosan harminc esztendeje okítja gyermekeit. A jókedvű tanár elmondta, hogy a „hőskorban" még transzmissziós szíjak suhogtak. Most viszont nagy büszkeséggel mutogatja a korszerű megmunkáló gépeket, közöttük a szikraforgácsoló t, amelyen éppen orvosi sebcsztűket gyártanak, a szomszédos gépeken kúpfogaskerekek készülnek. Külön is megmutatja azt a saját gyártmányú Pfauter fogazógépet, amely dicséretet kapott egy technikai kiállításon. — Milyen munkát adnak ki kezükből a diákok? — érdeklődöm. — A selejt itt ismeretlen fogalom. Igaz, kapkodás nincs, mindenki alaposan és pontosan elvégezheti a munkáját. Persze tudni kell. En magam is akkor vagyok nyugodt, ha a gyakorlatban visszaadják a fiúk azt, amit már elméletben megtanultak. Magam is drukkolok a gyerekeknek, hiszen velük együtt a tanár is vizsgázik az érettségin. Hangosan berreg az óra végét jelző csengő. Nagyszünet. Hat negyedik osztályos fiúval leülünk a tanár úr asztalához. Nagy György makói szülők gyermeke, naponta bejár az iskolába. Azt mondja, mindig Is szerette a technikát, a fizikát. Nem kíván tovább tanulni, gépész szeretne lenni folyami vagy tengeri hajón. Pusztai János viszont a miskolci műszaki egyetemre pályázik. Rózsa Dezső a mezőtúri mezőgazdasági gépészeti főiskolára szeretne beiratkozni. Palotás Lajos családi hagyományokat követ, hiszen nagyapja valamikor ugyancsak itt végzett a felsőiparban. Tóth Béla és Sléder József az iskola tanműhelyét dicséri. Továbblépve a tanműhely hátsó részébe, valóságos gépgyártó „sarkot" találunk. Farkas Szilárd technikus-tanár irányításával esztergagépeket generáloznak, varázsolnak újjá. Sokáig nem nézelődünk itt sem, mert Lakatos Ferenc villamosmérnök, igazgatóhelyettes bemutatja a hegesztők birodalmát, ahol minden gyakorlatot végző diáknak megtalálható az ..állása" villanyra és autogénre. De ezután következik csak az iskola büszkesége, a mérőtermek sora. Küllemre is nagyon látványosak ezek az oktatótermek. Bemutatják a műszerekkel precízen berendezett tantermeket. A kapcsolások sorozatait Az újságíró nehezen érti a sok apró lámpácskát, a színes vezetékek sokaságát. Csak annyit jegyezhetek föl, hogy amikor bekapcsolnak egy vonalat, akkor a másik vonalon még semmit sem lehet csinálni, de aztán benyomják a sárga gombot, azután a pirosat, majd a kéket és később a zöldet. Biztonság az ötödiken — mondom az igazgató helyettesének. Megnyugvással bólint, hogy igazam van, hiszen éppen így jó. Egyetlen tanulót sem érhet baleset, ha a teremben gyakorlatozó harminc fiú közül csak egy is valahol rosszul kapcsolt, a legelső „főgomb" lép működésbe. Az iskola igazgatója észreveszi, mennyire tetszik nekem, laikusnak az a terem, megjegyzi, hogy legutóbb náluk járt a budapesti Kandó Kálmán Főiskola főigazgatója, s azt mondta: ezeket a mérőtermeket bizony irigyli a szegediektől, mivel ilyen korszerű még náluk sincsen. Bandukolok lefelé a patinás tanintézet lépcsőin, nézem a tablókat, a különféle gépek kicsinyített másait, a névadó márványtábláját és eszembe jutnak a régi idők, amikor magam is középiskola padját koptattam. Emlékszem, milyen „nagymenők" voltak a felsőiparisták, büszkék voltak iskolájukra. S a maiak? Mellettem zúdul kifelé egy csoport, a két hátsó arról cseveg, vajon sikerük lesz-e a moszkvai műszaki egyetem felvételijén, rmivefl oda tendálnak. A vékonyabb fiú így zárja a szöveget: „Apám, a Déri név ott is jó ajánlólevél." OAZDAGH ISTVÁN Írhattam volna címül, hogy „Lukács József", de aKkor senKi sem tudta volna, kit aicarok alább néhány érdekes szegedi vonatkozású adalékkai megismertetni az olvasókkal. Pedig Lukács József többszörösen is beírta nevet a magyar művelődéstörténetbe. Egyrészt, mint a filozófus Lukács György édesapja, akinek mecénási szerepe is volt fia képességeinek kibontakoztatásában, másrészt, mint Bartók Béla és Thomas Mann vendéglátója. Lukács (1890-ig Löwinger) József Szegeden született 1855. november iö-án. Most jelent meg a Corvina kiadásában, Fekete Eva és Karúd i Eva összeállításában a Lukács György élete képekben és dokumentumokban című album. Ennek 8. lapján fényképmásolatban látható Ferenczy Károlynak Lukács Józsefről készített festménye. A szöveg hibásan közli születési évül 1853-at, de helyes a halálozási éve: 1927. Ezt mondja Lukács Józsefről: „24 éves korától az Angol—Osztrák Bank igazgatója, saját erejéből felemelkedett, kultúrakedvelő, művelt nagypolgár volt, aki az igazi tehetség iránti tisztelettel támogatta a fiatal művészeket, tudósokat" Lánya, Lukács György húga, a decemberben Bécsben elhunyt Popperné Lukács Mária (1887— 1980) zongoraművésznő, visszaemlékezéseiben (Magyar zenetörténeti tanulmányok Kodály Zoltán emlékére, 1977) ezt írja apjáról: „Apám Szegeden született, mint egy népes család Benjáminja. Nagyapám paplankészítő volt, s csak a nevét tudta leírni. Igen jó iparos volt, paplanjai nem szakadtak el — ezért sohasem tudott meggazdagodni. Legidősebb fia orvos lett, leányai férjhez mentek, apámat azonban már tizenhárom éves korában kivették az Iskolából, hogy pénzt keressen. Napközben még arra is volt ideje, hogy nyelveket, történelmet, közgazdaságtant tanuljon. Tizennyolc éves korában pályázat útján nyerte el egy nagyobb budapesti bank föl evei ezői állását. Huszonnégy éves korában az Angol—Osztrák Bank budapesti fiókjának vezetője lett, majd onnan is magasabbra Jutott, a Magyar Altalános Htel bank igazgatóságáig. Sohasem feledte el, hogy mi az: szegénynek lenni. Mindig adott, mindenkin segített, főképp fiatal művészeken és tudósokon, így Ferenczy Károlyon, a matematikus Fejér Lipóton, kollégáikon az Akadémián, Gyuri pártfogoltjain, bajba jutott zeneművészeken és — részben titokban — sok mindenki máson." A paplanos nagyapa Löwinger Jakab volt Felesége, Lukács György nagyanyja, Pollák Júlia; az ő neve szerepel Löw Immánuel és Kulinyi Zsigmond A szegedi zsidók című könyvében (1885) a terebélyes Pollák családfában. Lukács József a szüleit a Víz (1879) után fölvitte Pestre. Nem laktak együtt, vendégségbe se jártak az öregek József fiukhoz, tapintatból, mert tudták, hogy ők már nem illenek Lukács József gazdag vendégseregébe. A nagyapa 48-ban Kossuth seregében harcolt. Lukács György gyerekként gyakran csipkedte, hogy biztosan elszaladt a csatamezéről, azért vesztettük el a szabadságharcot ... Apai nagyanyjának apja, vagyis Lukács György dédapja (ha a családfából Jól következtetem: Pollák Zsigmond) híres talmudista volt. Egész nap a Szepesi Attila Ceruzasorok egy kocsma falára Gambrinus-pínce, diákok és kopott csepkék járnak ide, kétes fiskálisok, léhűtők s katonák kortyolgatják a barnasört, a fuvarosok a pálinkát nyakalva ülnek a füstben, a homályos pincegádor boltívei alatt, és késő-éjig hányszor feltűnik feszesen a járőr és a vaksi lottóárus, a rikkancs, a tenyérjós, a kancsi futballista, meg a sok ékes aranyifjú, és a turistanép: Was machen Sie és If you. piktorok, verselők és kandi kékharisnyák, zajos tintanyalók és magányos borisszák, és áldoznak neked. Gambrinus, régi mester, pohárral, kupicával és öblös ibrikekkel. Mester Attila Döndül utánuk az idő (N. L. és K. I. emlékére) Eltűnnek észrevétlen befordulnak a sarkon, ml még kérdezünk valamit, s nincs aki válaszoljon. Vagy felszökkennek, arcukon csínytevők mosolya, s már mennek fütyörészve a felhők közt tova. Eltűnnek mint a lélek, kezük búcsút se int, döndül utánuk az idő, — kizárattunk megint. talmudot olvasta, családjával alig törődött. Szerencsére a rokonság úgy-ahogy fölnevelte gyerekeit. Lukács Györgynek ez nagyon tetszett, és tréfásan gyakran emlegette, hogy elméleti hajlamát, tudásvágyát ettől a szegedi dédapától örökölte. Lukács György az anyját, Wertheimer Adélt, nem szerette, apját annál inkább. Húga írta: „Apánkat nagyon tiszteltük, de sokáig nemigen juthattunk a közelébe, hisz egész nap dolgozott a bankban, este pedig már fáradt volt, vagy társadalmi kötelezettségeinek tett eleget. Komolyabban csak akkor kezdtünk közeledni hozzá, amikor Gyuri rávette, hogy menjen el vele egy gyönyörű budapesti francia kiállításra, melyen csodálatos Gauguin-, Cézanne- és Renoir-képek voltak láthatók. S amikor apánk bevallotta, hogy nem érti e képek szépségét, Gyuri megmagyarázta neki e festők jelentőségét." Lukács György hozta azután össze apját a legjobb korabeli festőkkel. a „nyolcakkal", Czigány Dezsővel, Márffy Ödönnel, Kernstok Károllyal. Így lett támogatójuk. De a legfőbb mecénása saját fiának volt. Erről Lukács Mici ezt írta: „Édesapánk annyira szerette, s annyira meg volt győződve tehetségéről és jövőjéről, hogy tekintélyes évjáradékot biztosított neki sine die [határidő nélkül], így az első világháborúig Gyurinak semmiféle kenyérkereső tevékenységet nem kellett folytatnia, Egy ideig Firenzében, aztáa Heidelbergben élt, mégpedig — hála édesapánknak — tökéletes gondtalanságban." Ám a forradalmak után Lukács József kénytelen volt népbiztos fiát kitagadni, különben vagyonát elkobozták volna. Csak János fia és Mici örökölt utána, Mlci azonban juttatott emigrációban élő bányjának is. 1920-ban Lukács József — Dohnányi Ernő indítványára — gellérthegyi házában lakást adott Bartók Bélának. Rákoskeresztúri házukban Bartókék szűkölködtek: a háború utáni nyomorúságban nem volt tüzelő, nem volt villany, gáz, és messze is estek a fővárostól. Lukács Mici így emlékezett a dologra: „Béla nagyon büszke volt: 6 szeretett segíteni, de nem fogadott el másoktól semmit, amit nem tudott viszonozni. Végül is édesapámnak nagyon jó ideája támadt. Megkérte Bélát, tegyen neki egy Igen nagy szívességet. Béla persze azt mondta: természetesen, ami tőlem telik. Apám úgy adta elő a kérését, hogy fél, nálunk rekvirálni fognak. és ha Béláék eljönnének hozzánk, ez megoldaná mindnyájunk lakáskérdését. Igv is lett." Bartók 1922-ig lakott a Gyopár u. 2. számú házban, amely Budapest ostromakor elpusztult de fényképe látható a Bartók Béla élete képekben és dokumentumokban rimű albumban. Ugyanez a ház látta vendégül két ízben is (1922. január 10-töI 16-ig. majd 1923. április 2-töl 5ig) Tliomas Mannt. Fényképek őrzik ezt n látogatást (Lukács Mária emlékezéseinek illusztrációja, ként láthatók), és Thomas Mann nyilatkozata is: „A magyar vendégszeretettől el vagyok ragadtatva." Kosztolányihoz írt levelében „ló. bölcs öregúrnak" minősítette házigazdáját. Ugyancsak a gellérthegyi házban lakott Tóth Aladár zenetörténész és 1920 és 1926 között — Lukács József unokáinak nevelőjeként — Gyergyai Albert, ö így jellemezte Lukács György apját: „Szegedi Lukács József egyike volt az én szememben a kor legjelentékenyebb embereinek.. A szegedi jelző itt nem egyszerűen a származás helyét jelöli. Lukács József ugyanis 1899-ben Ferenc Józseftől nemességet kapott az utódai számára is érvényes szegedi előnévvel. Lukács György is büszkén használta előnevét a forradalmakig. Bölcsészdoktori oklevelén latin neve Georgius Lukács de Szeged. Német könyvein: Georg von Lukács. Sőt. ígv írta alá nevét a heidelbergi egyetemhez magántanári cím elnyeréséért benvúitott kérelmén. Végül a kéneskönyv közli 1917-ből való fénvkéoét. ezzel a szintén saiát kezű aláírásával: Dr. szegedi Lukács György. PÉTER LÁSZLÓ