Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-15 / 63. szám

6 Vasárnap, 1981. március 15. Laczó András Bartók vízválasztó vonalánál fórrá* gyöngyét kortyolgatom érte a magány erdeién át lőttem • lestek rám barna farkasok utamat miattuk el nem hagvom de félek: tele kosarammal immár a célhoz nem érek KONDOR GYULA ÓLOMMETSZETE Nehéz, nehezebb..: A szegedi Mandarin M

a már lexikonadat: „Az első modern, tehát eredeti nagyvárosi színhelyű bemutatót hazánkban a Szegedi Nemzeti Színház balettegyüttese produkálta 1949. január 21-én Lőrinc György koreográfiájával, főszerepben ösi János, Bartos Irén ós Lőrinc György." Ezt olvashatjuk például a Balettlexikon (1977) címszavában A csodálatos mandarin- ról. Ebben is, de a lexikon szerzőjének, Körtvélyes Gézának a Kritika februári számában megjelent Bartók és a magyar balettművészet című nagyobb tanulmányából is kiderül ennek az eseménynek jelentősége. A Mandarint hazánkban (az 1928. november 28-1 kölni bemutató után 19 évvel!) először — több elvetélt kísérlet után — csak 1945. december 9-én mutatták be Harangozó Gyulának az öncenzúrából fakadó engedékenységgel készített koreográfiájával. A színhelyet ugyanis a hivatalos helyeken hangoztatott „erkölcsi kifogások" elhárítására — Oláh Gusztáv javaslatára, az 6 díszleteivel és jelmezeivel — egy szinte mesei jellegű távol-keleti helyszínre, egy lakatlan hágó elhagyott őrtornyába tették át. 1941-ben e megalkuvás ellenére sem engedték meg a bemutatót. Hogy a fölszabadulás után miért volt szükség még e módosítás fönntartására, nem találtam rá magyarázatot. De néhány év múlva. az ötvenes években még ez a változat sem kerülhetett ismét színre. Ezért művelődéstörténeti jelentőségű a szegedi bemutató. Visszhangjából csupán a Délmagyarország egykorú kritikáját ismerem. A Szabad Nép azokban a napokban a Mindszenty-pörrel volt elfoglalva, nem írt a vidéki bemutatóról. A Délmagyarország január 23-i számában Nagy Lajos Vince terjedelmes cikke jelent meg Félretáncolt táncok hangzatos címmel. Ebből már sejthető, hogyan vélekedett a kritikus. A Mandarint még két másik egyfelvonásos balettel mutatták be: Mozart Tavaszi komédiá-ja és Csajkovszkij Diótörő-je volt e másik két bemutatott darab. A bíráló már ezt az összeállítást Is kifogásolta. Szerinte a Mandarin után „túlerős kontrasztként hat" n Tavaszi komédia, és „Csa1uovszkij leggyöngébb művei kőiül való" (!) a Diótörő. A Mandarint önmagában „felejthetetlenül szép" alkotásnak minősítette Nagy L. Vince, Bartók életművében fordulópontnak ítélte. „A csodálatos mandarin — úgymond — eleven, sok mondanivalójú szimbólum, kiérződik beül e a kor minden — testi, lelki és szollemt — problémája, egyszóval igaz, realista^ alkotás," „A rémdrámaszerü mase törés nélkül tükrözi a kapitalista társadalom ábrázatát. A csavargók a klzsáknanyoltakat szimbolizálják, a Mandarin pedig azokat, akik idegenül élnek ebben a környezetben, s csak a nő, a létezés puszta ténye köti őket, akik haladók, elvágyakozók "és hihetetlen erejűek." Ez az értelmezés, bár megfogalmazása kissé sematikus, bizonyos fokig megállja helyét Szabolcsi Bence, amikor 1955-ben a Csillag hasábjain megjelent nagyszerű tanulmányában elemezte a művet, Bartók értelmezését így próbálta meg szavakkal visszaadni: „kora felett tart ítéletet egy döbbenetes pantomimban, melynek szövege más számára alig lehetett volna több,mint valami hátborzongató és érzéki grand-guignol; 6 meglátta benne a maga kegyetlen ítéletmondásának méltó keretét." A Délmagyarország a koreográfiát é6 a Mandarin alakítóját bírálta, amiért — úgymond — a helyesen dúszletezett szín ellenére öncélúvá tették a szerelmi motívumokat, és elhanyagolták a társadalmi mondanivalót. Ezzel valami irracionáiis, keleti, az akaratot istenítő színezetet adott a darabnak. „Az apacslányt alakító Bartos Irén már sokkal jobb ösztönnel táncolta el a szerepét, s technikailag is kifogástalan volt. Bozsó Árpád; Jeszenszky Endre és Hamar Tibor, a három apacslegény, jól kidolgozott, átérzett táncot mutatott be. Bartók nehéz zenéjét a zenekar Vaszy Viktor vezényletével hibátlanul játszotta." Ma mér aligha tudjuk eldönteni, igaza volt-e Nagy L. Vincének a bírált mozzanatokban. Film vagy részletesebben megokoló elemzés az előadásról nem maradt. Ám, mégha igaz volt is, a bemutatónak a Bartók-életmű tolmácsolásiban betöltött jelentőségét ez nem érinti. PÉTER LÁSZLÓ A pécsi Kékszakállú S

zínházi életünk is megemlékezik a centenáriumról, Pécsett Bartók színpadi alkotásaiból kettőt, A kékszakállú herceg várát és a Csodálatos mandarint tűzték műsorra (az előbbit premierként, az utóbbit a nagy sikerű 1965-ös felújításában), közéjük pedig egy további balettbemutatót celebrált, a Négy zenekari darab zenéjére, Eck Imre koreográfiájával. Kuriozitással leginkább a háromrészes Bartókest első szakasza, a Kékszakállú előadása szolgált. Aminthogy az ottani színház fellegvárát képező balett ezúttal is domináns szerephez jutott, a pécsi operajátszás történetében nem először, föltehetően nem is utoljára. Így mohón valaha a francia nagyopera szült Igényt a balettre. Eszem ágában sincs persze egy kalap alá venni a kettőt Annál kevésbé, minthogy ott hozzárendelték az opera faktúrájához, vagyis a balett belészervült, Pécsett meg inkább fordítva. A kész, ismert operai anyagból (ha van ' benne balettzene, ha nincs) keresik elő a balett eszközeivel — többek között, bár egyre hangsúlyosabban — a kifejezés, a megjelenítés sajátos lehetőségeit Talán mondanom sem kell, a mai operajátszás egyedi, Izgalmas csapásait nyomozva, ámbátor olyasfajta kockázattal, hogy már-már szétfeszülnek a műfaj koncencionális határai: zenekar és színpad viszonyában más minőség kontúrjai se.ilenek föl. Ilyen volt korábban Konter László rendezésében a Faust — ilyen most Sík Ferenc „olvasatában" A Kékszakállú herceg vára is. Érdekes módon éppen a francia nagyoperai stílben fogant Gounod-mű fejtett ki erősebb ellenállást a „túl-balettesítéssel" szemben. Mert a látottak alapján partok oratórikus foglalatú misztériumoperája engedékenyebbnek tűnik a fantázia mozgásközpontú szárnvpróbáinak. Alig hinném, véletlenül. A Kékszakállú herceg vára ugyanis a maga filozófikus mélységeivel, egyetemesen emberi mondandójával nagyobb szabadságot, kötetlenebb ingerenciát engedélyez a kivitelezésnek. Aszketikus eszközteleneégtől (mint haidanán a debreceniek előadása. Kertész Gyula rendezése) az asszociációk láthatóvá tételének bátorságáig (mint történik ez Pécsett). Breitner Tamás zenei vezetése és Sík Ferenc rendezése érzékenyen rajzolja kl a mű belső építményét, Bartók zseniális logikával komponált piramis vonalát. A borongós, moll-jellegü zene, mely folytonos töltődéssel emelkedik a kínzókamra, a fegyvertár, a kincses terem és a virágoskert láttán, hogy aztán az ötödik ajtóból íennségesen pompázzék Kékszakállú birodalmára, a könnyek tavától ismét aláereszkedik, • a glóriás régi asszonyokkal elvonuló Judittal visszahull a sötétbe, beteljesül a végzet, nincs többé remény. Sik Ferenc két összetartó lépcsősorral eleve kősziklába zárja hőseit. Az ajtókból föltáruló látványt a fennsíkon mozgatott balettre bízza (finom jelkép, ahogyan Kékszakállú átadja a kulcsokat, Judit tenyerébe lehelve csókot, udvariasan), s a herceg csak birodalmát megmutatni hág föl a magasra, midőn a C-dúr akkordok zúgnak-harsognak, a nézőt pedig elvakítják a felé fordított színpadi reflektor fénysugarai. (Erdős János puritán díszletei a nyitó- ós záróképben, Győri Emil visszafogottan elregölt prológjanál, illetve a végzet beteljesüléséhez aláeresztett jégcsapimitációknái, a csöndben sercegő fáklyák sejtelmességében, der. mesztő hangulatot árasztanak.) Hogy az Eck Imre koreográfiájára lélegző balett lényegi tartozékává nőtt az előadásnak, a két énekes szereplőnek nemcsak a mozgástere szűkült le, színészi eszközei is módosultak. Mégsem ettől hagyott ambivalens benyomásokat a premier. Marczis Derneter egy tömbből formált, a parlandó stílust is természetesen beszélő, sugárzóan nagyvonalú címszerepe mellett, ugyanis Kővári Anikónak hasonló erényeket nélkülöző Juditja a balett árnyékában, még sápadtabbá válik, a deklamációkban eltünedezik, vérszegény, inkább csak felvillanásokra képes. És a zenekar sem lehet túlságosan tekintettel rá. Breitner Tamás nagyon jól tudja, hogy Bartók dinamikában sem igen rendeli alá orchesterét a színpadnak: a kettő együtt hat. Éppúgy, mint fény és sötétség, mely a Kékszakállúban elválaszthatatlan, s amely fölismerés Schdffer Judit jelmezeiben is Sík rendezői erényét dicséri. NIKOLÉNYI ISTVÁN B

ő egy esztendővel ezelőtt, tehát tavaly, év elején kisebbfajta pánik tőrt ki szinte minden vállalatnál, szövetkezetben. Mindenki fogta a fejét, olvasgatván az új gazdasági szabályzók vaskos gyűjteményét: — Atya isten, hogy fogunk mi ennek eleget tenni? Miből fogunk megélni? Aztán, teltek-múltak a hónapok, s lassanként szinte mindenki elfelejtett panaszkodni. Jöttek sorra-rendre a napi teendők, a munka. Mindenki végezte hát a dolgát, különösebb kapkodás nélkül, legföljebb talán egy kicsit másként, mint korábban megszokta. Szóval egyszerűen úgy, ahogyan a szabályzók megkívánták. És eljött az év vége, a mérlegkészítések ideje. S lám, mi derült ki? Szinte minden vállalat sokkal jobban végezte azt a szupernehéznek tűnő tavalyi évet, mint várta, A kívülálló, aki csak a világgazdaság tendenciáit, s benne a magyar népgazdaság terheit Ismeri úgy-ahogy, biztosra veszi, nehéz, nehezebb és még nehezebb évek követik mostanában, s még egy ideig (egy ideig?) egymást A vállalatok kesergéseinek, panaszainak hallatán rendre és megértően bólogat: hiába, valóban nagyon nehéz dolguk lehet. Hiszen nagyon nehéz föltételek között kell gazdálkodniuk, helytállniuk, kimászva a langyos vízből a világgazdaság sokszor jeges szelektől megtépett fennsíkjára, ahol gyökeret ereszteni legalább olyan nehéz, mint megkapaszkodni, megmaradni, megvédeni helyünket másoktól, s a didergetőn jeges szélrohamoktól. És lám. mit tesz az élet, helyünket általában sikerült megvédenünk, sőt, Itt-ott újabb gyökereket eresztenünk a nagyon is sziklás talajba. Talán a mind egységesebbé való, a szabályzók által teremtett szituáció révén, amely lassanként igyekszik fölszámolni a külföldre ós a belföldre dolgozók közötti különbségeket, egyenlőbben osztva el és meg a terheket és az elérhető eredményeket. Így hát ugyan egyre kevésbé számolhat bárki is azzal, hogy a víz fölött tartják, ha nem tanul meg úszni, viszont egyre kevésbé kell számolnia bárkinek is azzal, hogy ha ő kiváló úszó lesz, hozzákötnek még két-három úszni nem tudót, hogy tartsa csak azokat is valahogyan a víz színe fölött. Sokáig úgy vélték pedig: nálunk, szocialista körülmények között igenis, segíteni kell a gyöngébbet, víz fölött kell tartani mindenáron. Még akkor is, ha ez az erősre nagyon Is komoly terheket ró. Aztán egyre inkább be kellett látnunk, hogy többszörös terheléssel az erős sem lesz sokáig erős, s mivel a pBrthoz sem kerülünk úgyannyira közel, ahogyan véltük, ha így folytatjuk, az erős is alámerül. Sőt, akadtak „eretnek" vélemények — talán az sem véletlen, hogy éppen a legfelsőbb vezetés köreiben —, hogy ha valakit mindig támogatnak a vízben, az nemcsak támogatója esélyeit rontja, hanem sosem fog úszni megtanulni, s amikor — nagyon átgondoltan — kezdték a gazdaság egészét önállóságra szoktatni, egyre-másra hallatszottak a rémült hangok: kérem, ml ezt nem bírjuk, ml ebbe belepusztulunk — és így tovább. Pedig lám, amikor végre úszni kellett, úgy-ahogy szinte mindenki megtanulta a fönnmaradás módját. S miután látta, hogy jé, ÍS fönn képes maradni a vízen, arra is rájött, végre a saját szakállára maradhat fönt, » stílust váltva, a kutyaúszásról lassanként egyre többen tértek át az elegánsabb, szebb ég eredményesebb gyorsúszásra. Nehéz év után vagyunk, s egyl úttal eredményes év után Is. Nem Í8 elsősorban azért, mert valamelyest sikerült előrelépnünk alapvető céljaink Irányába, vagyis, hogy valamicskét sikerült javítanunk fizetési mérlegünkön. Inkább azért, mert sok, nagyon sok vállalat zárta az évet úgy, amiben egyszerűen önmaga sem hitt. Igaz, ezek az eredmények is közrejátszottak például fizetési mérlegünk valamelyes javításában, egyelőre azonban Inkább más szempontok miatt fontosak. Például azért, mert nagyon sokan rájöttek, hogy úszni nemcsak lehet, de érdeme® Is. s a nehezebb feltételekhez újjászervezett, megalapozottabbé tett vállalati gazdálkodás jó és biztató alapul szol. gél majd a jövőre nézve. Alapok. Ügy tűnik, 1980 éppen az alapozás szempontjából volt sikeresnek mondható, amikor egyben az is kiderült: nem bizonyos. hogy elmerül, akit „magára hagynak", sőt... És visszagondolva az elmúlt évtized vitáira, akár arra a következtetésre is juthatna az ember, hogy éppen azok tévedtek, akik mindenáron fönn akarták tartani az ominózus langyos vizet, belső gazdasági környezetünkként. Többszörösen is tévedtek, hiszen eleve reménytelen vállalkozás volt — bár ez akkoriban még nem volt egyértelműen világos —, s ha a langyos vizünket nem igyekszünk — sokszor komoly áldozatokkal — tartogatnunk, akkor hamarabb tanultunk volna meg össztársadalmi méretekben helytállni, s talán kevésbé lenne gyors és mind több erőfeszítést követelő az átmenet Gyors átmenet. Nehéz, nehezebb ét még nehezebb évek. Az utóbbi föltétlenül igaz. Körülményeink — belátható időn belül — könnyebbé válni aligha fognak, inkább nehezebbé. Csakhogy, minden viszonylagos. Mert a nehézről is kiderülhet, hogy nem Is olyan nehéz, sőt, akár örömünket is lelhetjük benne, mint az, aki úszni jól megtanult, s amitől korábban a legjobban félt, mo6t az szerzi neki a legnagyobb örömet: a mély víz. Ügy tűnik, kezdünk megtanulni úszni. Sőt, kezdünk örülni is a nehezebb és igazán testre szabott feladatoknak. Mert egyre több vezetőt, mérnököt, közgazdászt láttam örülni az utóbbi Időben annak, amit elkezdtek, amit kitaláltak, amit javítottak, amit csináltak. vagyis a munkának, saját találékonyságuknak, üzleti, gazdasági sikereiknek. Szóval, már örülni is tudunk annak, amitől korábban nagyon is fáztunk. És eredményeket is képesek vagyunk elérni, tanúsítják sorra vállalatok, szövetkezetek mérlegei. S ami még biztatóbb, egyre több vezetőtől hallom: nagyon sok tartalék van még minálunk. őszintén szólva, ezt sejtette a politikai vezetés is, amikor — más út különben sem lévén — a vállalatokat a mélyebb vizek felé terelte. Sok a tartalék? Igen. S hogy akkor miért nem javultak még gyorsabban az eredmények. Alighanem azért, mert inkább még csak szokjuk a mély vizeket. Mert tartalékoljuk tartalékainkat ls. Hiszen melyik vezető mer minden lehetőséget kihasználni? Mert akkor mi marad jövőre? Hiszep a bázishoz képest akkor is javulnia kell! Szóval, még itt is akad bőven tartalékunk: a szemléletben, amely már sokat változott, s amelynek változnia kell tovább. S akkor a még nehezebb éveket még sikeresebben is zárhatjuk. SZAVAY I8TVÁN MACSAI ISTVÁN RAJZA