Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-15 / 63. szám

7 Vasárnap, 1981. március 15. MAG esseet/mt. Atomdilemma N

emrégiben fejeződött be a Claude de Giv'ray nagyszerűen sikerült dokumentatív filmsorozatának sugárzása a tv l-es műsorán, így hát közelről is benyomásokat kaphattunk a nukleáris forradalomról, amelynek kezdetei századunk hajnalán találhatók. Nehezen szabadul az ember a két lehetőség közötti választás gondjától, hiszen az elmúlt fél évszázad alatt az atomokban felgyülemlett óriási energia feletti uralmunk elbizonytalanodott. Az atomenergia öntörvénveinek érvényesülésével emberek százezrei pusztultak el vétlenül, Igazságtalanul. Még nem fejeződött be a filmsorozat sugárzása, amikor elhangzott az új amerikai hadügyminiszter, Weinberger nyilatkozata a neutronbombák gyártásáról ós telepítéséről. Ismét csak ráébredünk, hogy a nagyszerűnek látszó műszakitudományos eredmények alkalmazásának dilemmájában a másik fél a két lehetőség közül azt szándékozik választani, amely az ember ellen szóL Egykori gimnáziumi tanárom arra okított bennünket, hogy az ember adottságait és te6ti hátrányait fejével, illetve eszével igyekszik pótolni. Amint ezt az ember felismerte, ekkor lépett be életébe e természettudomány, az a tudomány, amelynek legfőbb támasza a sokféle tapasztalat, a tény és a valóság. Ezzel a tudománnyal együtt fejlődik kezdettől a technika, amely a megismeréseket az ember életének szebbé és kényelmesebbé változtatására használja fel. Többnyire. Amikor mármindnagyobbakká váltak a feladatok, és az addig ismert energiákból elegendő nem állt rendelkezésre, új energiaforrásokról kellett gondoskodnia, és csakhamar rájött arra, hogy ezeket is képes a természet szolgáltatni, legutóbb az atomenergia alakjában. Az ember a tudományon és a technikán keresztül Igyekszik Irányítani a fejlődést: a társadalom életét, a társadalmi fejlődést, mégis a lőpor felfedezése óta mondhatjuk, hogy a tudomány nemcsak jót adott, hanem lehetőséget is teremtett arra, hogy az ember ellen durva eszközökkel lépjen fel. így a közvélemény vélekedhet úgy is, hogy az ember sok tudása következtében sem vált műveltebbé. Sajnos az ember számtalan esetben azt !s követelte a műszakitudományos haladástói, hogy olyan fegyvereket állítson elő, amelyekkel sok embert gyorsan megölhet (egy nemrégi jó példa a makói születésű Szakáts Gábor lángszórójának alkalmazása az első világháborúban a franciák ellen). Sajnos a műszaki-tudományos forradalom sokszor teljesítette az ilyen és hasonló kívánságokat, és ezért nem a tudomány, nem a gép, nem a tudós a felelős, hanem az ember, aki sajnos még ma sem jutott el arra az igen alacsony műveltségi fokra, amely már képes arra, hogy a felmerülő nehézségeket ne ököllel és ne fegyverrel oldja meg. Századunk, amely megajándékozta az emberiséget a szecesszióval, a kánkánnal, Puccinivel, Debuasyvel, Bartókkal, Sarah Bernhardtal, a két Mannal, Gauguinnel és Cézanné-nal, a futballal, nagy földrajzi felfedezésekkel, a műszaki-tudományos haladást olyan kiváló alkotó egyéniségek szolgálták, mint Röntgen, Flanck. Rutherford. a Curie házaspár, Einstein, Edison és Marconi, a repülés és az automobilizmus megálmodói, a nagyipar megteremtői, majd sajnos egyenes út vezetett a világ újra felosztásának világméretű jelenségéhez. Ezek tények, de az is igaz, hogy a műszaki-tudományos haladás elsősorban az emberért folyik, és eredményeinek helytelen alkalmazása miatt nem marasztaljuk el. Tagadhatatlan ténv. hogv a tudomány az ember életével fejlődött és fejlődik szükségszerűen, és az egyes embereken keresztül az egész emberi társadalmat irányítja vagy befolyásolja. A tudományok fejlődésében ma ismertté vált tény, holnap már az ember szolgálatába áll, életünket segítve. yasv félelmet keltve bennünk. Az is igaz, hogy a tudomány birtoklása még nem teszi az embert tökéletesebbé, ahhoz az ls kell, hogy azt a lelkiségében feloldja, és ezen keresztül műveltté váljék. A műszaki-tudományos forradalom fejleszti a szociális helyzetet, hiszen a természettudományok által megtermékenyített technika teszi lehetővé, hogy az emberek sokasága nagyobb kényelemben él, mint száz évvel ezelőtt Ezzel együtt azt is megállapíthatjuk, hogy sohasem az a hibás, aki a fejlődéssel együtt, megtéve dolgát fejlődött, hanem az, aki nem vette észre a fejlődést, és tétlenül nézte a világ eseményeit. Ennek a hatalmon erejű fejlődésnek fluxusában mindenkinek: Kurcsatovnak és Oppenheimernek az a célja, hogy a mikrovilág rejtelmeinek feltárásával az új anyagból kirabolja az új tüzet, és azt az ember szolgálatába állítsa. Hajlamosak vagyunk azt a véleményt is kialakítani, hogy az atomfizikusok és a magkémtkusok drámaisága az ember és az atom drámáját jelenti egyben. Ha az utóbbi 15—20 évben új típusú szereplő ls jelent meg a világ színpadain és filmjein, az új figura a már megismert tragédiákon túl hordoz magában pozitív szerepet is a világ emberisége számára, mert valahol mélyen ezek a szereplők az emberiség sorsáért hevülnek, még akkor is, ha a történelem produkálta konfliktusokba kerülnek. Gondoljunk csak Oppenheimerre. Mőbiusra, Szilárd Leóra, Einsteinre. (E társadalmi konfliktust Dürenmatt és Kipphardt különösen kiélezte, esetleg a szintén magyar származású Teller Ede tevékenységét is ideszámíthatjuk.) A műszaki-tudományos haladás társadalom ember kapcsolatában álljon, itt az intő példa, hogy a természettudományos eredmények alkalmazásakor született drámákban a fizikusok álltak főszereplőként a színpadon, de ma már a kibernetika és a molekuláris biológia hamarabb ígér társadalomformáló eredményeket (esetleg meglepetéseket), mint az atomenergia. Napjainkban a tét még nagyobb (neutronbomba, atomtöltetű rakéták), mint korábban, ha nem győz a józan ész, az emberiséget féltők tábora. A tudomány ma nagyobb volumenben adja az eszközöket, mint korábban, amelyekből az egész emberiség számára fakasztható nagyszerű élet, vagy keserű, pusztító halál. A színház, a mozi, a film a maga érzékletes mivoltában jelenünket szándékozik ábrázolni, mint ezt A nukleáris forradalom című filmsorozat is tette, azt a környezetet, amely bennünk állandóan jelen van a múltból, a jelenből és a jövőbői merítve. S, hogy életünkbon mindtöbben kerülnek a műszaki-tudományos haladásnak munkásai szereplőkké, az a tudományok megnövekedett szerepének és felelősségének eredménye. Ezt hozza okulásuj több irodalmi vagy nem irodalmi igénnyel készült mű, ezt a most felemlített francia filmsorozat, s a reális, a társadalmi haladással, az emberiség egyetemes érdekeivel egyező választ adnak az atomkutatás, az atomfegyverek vagy más természettudományos problémakor által felvetett kérdésekre. A műszaki-tudományos haladás széles körű művelése növeli az ember emberségét Az ember századunk elejétől mind fokozottabban csodálatos erőknek jutott birtokába, bár ezek az erők, ha mindenféle feneségek kezébe kerülnek, nem szükségképpen hoznak boldogulást és nem szükségképpen gazdagítják az életet. A közvélemény értékítéletével is az utóbbi 20—30 esztendő elképesztő tudományos eredményeket produkált, de ezek a felhasználások csak arra irányulhatnak, hogy általuk az ember nemes életét élhesse. amelyre szellemi és testi képességeinél fogva hivatott. Csak így teljesítheti a műszakitudományos haladás a társadalom szocializálását. BÁTYAI JENÖ Hétköznapok Sertés Versbe szedett találós kérdést mond atyjának óvodás svermeke. Kurta farkú, ilyen fülű. amolyan orrú állat... Vajon ml lehet? Az atya egv pillanatig töpreng, hogy örömet szerezzen-e gyermekének, azzal hogv nem tudja, vagv inkább amúgy is gyatrán álló atyai tekintélyét próbálja növelni azzal, hogy mégiscsak megfelel. Végül az utóbbi mellett dönt. és rávágja: kismalac. Fejcsóválás: nem. nem... Az atya javít: disznó. Még nagyobb fejcsóválás: szó sincs róla. — Akkor hát szabad a gazda — tárja szét kariát reménytelenül az elégtelenre vizsgázott papa. — Hót sertés — nyilvánítja ki a tudás egyedüli birtokosának boldogságtudatáfól eltelt gyermeke. Az atya feiét vakarja: — És a sertés — nem disznó? Gyermeke fölvilágosítja, a maga precíz. tökéletes, meggyőző okfejtésével: — Nem. nem. az sertés... Mit tehet ezek után az atva? Megszégyenülten visszavonul. Legföljebb elmeditálhat néhány tanmeneti furcsaságon. Például azon. hogy minek kell egv nvelvet mesterségesen ls elszegénvítenl. s elképzelt, amint gyermeke nemcsak sertésvágóhídról beszél egykoron, hanem vén. részeges sertést is emleget majd. És — ad analogiam — az ebadtához. az eb aki bánjához maid ebfülű tatárt mond. Pedig hát szegényedik úgvis nyelvünk, mert lassanként fogynak egvmás mellett élő, azonos jelentésű, de különböző hangulati töltésű szavaink. Minek hát mesterségesen is tovább szegényíleni? Főként egy ilyen ebhideg tél után... Ketten beszélnek — Te. mondla az egvik —. én sokszor már egyszerűen nem hiszek a szememnek. Pesten jártam többször is mostanában. Hát. képzeld, halomban áll a narancs sok tucat standon. A narancs, amit itt. oult alatt sem igen kap meg a iőbarát. az ismerős, meg a ki tudla kicsoda. Aztán valamelyik nap bent voltam n Skálában. Hát ott áll vagy kétszáz Babetta. vagv száz ötven köbcentis Simson robogó, vevőre várva. amihez minálunk protekcióval sem könnyű hozzájutni, jó barátnak. Ismerősnek sem mindnek akad a raktárból. De Pesten... Tényleg. nem kéllene a főváros határában visszaállítani a vámsoromoókat? — Ugyan, naiv vagv —jön a válasz. — Te is tudod: aki közelebb van a tűzhöz az melegszik. Márpedig a pesti nagykerék állítólag közelebb vannak, ha olyan imnortcikkről van szó amiből csak kevés érkezik. Inkább azt magvarázd meg. hogv miért van az. ha például benézek a székesfehérvári nagyáruház ruházati osztályaira, sokszor azt hiszem. Zágrábban vagv Bécsben járok. Pedig szó sincs importcikkekről. csak a magvar ruhagyárak magvar alapanyagokból készült termékeiről. És könnven ígv járhat az ember a balatonfüredi Skálával, vagv Péccsel. Mondd: volna nekünk egyáltalán ennyi vámsoromoónk? Sz. L MÁCSAI ISTVÁN RAJZA Volt idő... lesz idő... A

mióta az eszemet tudom, mindig az ablakhoz tapadt a homlokom, ha odakinn hullani kezdett a hó. Először azt gondoltam, hogy csak a gyereknépség és az ilyen magamfajta „széplelkek" tudnak lelkendezni a hulló hó láttán. fgy van ez másokkal is, tapasztalom, mert látom a szemközti lakótelep több tucatnyi ablakában. Még pár perc és gyermekricsaj szállingózik szemben a hóval fölfelé, Máris csikorognak a szánkótalpak a fóleentis havon. Üjabb öt perc, s a cipősarkok erőszakos kopogása halk zenévé szelídül. A hangok Itt találkoznak, itt erősödnek föl a nyolcadik emelet körül. Nemsokára megjelenik az első házmester. Aztán a második, a harmadik. Ki seprűvel, kl lapáttal, ki sóval a kezében. Serényen munkálkodnak a házmesterek lépcsőháztól lépcsőházig. Mi sem természetesebb, hiszen többek között ezért is kapják a lakást és a fizetést. Szakad a hó, harmadik órája állok az ablaknál. Az utcán a járművek és gyalogosok egyaránt úgy közlekednek, mintha valami lassított filmen, A házmesterek fogyatkoznak. Az utóbbi órában hárman is „beadtak" a derekukat a hónak. Már csak egy valaki bírja szusszal. De amott, a két lakótömb között még nem jelent meg senki sem. Nem is fog, súgja egy belső hang. súgja a tapasztalat. Annál az egyszerű oknál fogva, mert az a hó SENKIFÖLDJE! Szaporodik a hó — senkiföldje országszerte. Sétálj ötszáz métert egy járdán! Olyan, mintha sakktáblán sétálnál. Ebben a házban öregek lakhatnak, nem bírhatják már az üres lapátot sem. Amott beépltetlen telek, majd tavasszal lesz gazdája. Megint másutt a nagy hírű vállalat irattárépülete; ide nem jutott csak adminisztráció, akiknek tényleg nem feladatuk a lapátolás. Még mindig esik. Itt trúir nem segíthet egy-két marék só! Emlékszem, volt idő, amikor a falumat másfél méteres hó szakította el a világtól, a kenyértől, a kórháztól. Igaz. akkor még hasas kemencében sütötték a kenyeret, két hétre valót általában. Néhanéha tévedt a faluba pék, hátán a fonott kosárral. Szülni sem mindenki a kórházba járt. Jó, hogy ma odajár minden anya! Emlékszem, a hó legrosszabb esetben is csak két napra zárta el a falut. Nem volt még a tájékon sem lánctalpas jármű. De volt hólapát. Nekem is, ötéves gyerekhez méretezett. És minden családban volt. Kettő, három, a csalódtagoktól függően. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem volt a hónak akkoriban senkiföld je. Volt, de közel sem akkora, mint manapság. A szél akkor is 80 kmes sebességgel hordta a havat, jóllehet, nem jelezte előre a meteorológia. Olvastam nemrégiben egy köz. tisztasági vállalat főmérnökének a nyilatkozatát. Majdhogynem diesekvően nyilatkozott az újságírónak a hóeltakarítás technológiájáról. Szerinte nem kell azonnal nekilátni a hómunkának, azért, mert úgy gazdaságtalant Meg kell várni, míg elvonulnak a felhők, és az időközben homokkal-sóval fellazított hó egyetlen járattal árokpartra tolható. Szóval fel kell „lazítani". Így érdemes és hasznos dolgozni. Tehát jött a kisbíró és kidobolta, hogy „közhírré tétetik; a falu apraja-nagyja jelentkezzen a tanácsházán hómunkásnak, egy napra ennyiért, meg ennyiért55? Hogyan is volt ez? Persze, hogy nem jött. Nem is tudott volna a hótól. Ettől függetlenül Szabó Lajos bácsi (Isten nyugosztalja! — ahogy felénk mondják) elindult a vállárl egy lapáttal. Utána három fia, utána a szomszéd, az első, a második ... Hogv kiszakítsák maguknak a hórészt, ahogyan tették földosztáskor. Most újra kéken csillog az ég. De alig várom — a gyerekekkel együtt —, hogy a homlokom újra az ablak üvegéhez szoríthassam. Ne tudjak elmozdulni onnét két nap, két éjjel! És azt kívánom, hogy jövőre még több hó essen! Jól Jön az a vetésnek. Időközben csak-csak tanulnak egy másik, emberre szabott technológiát ls. Újat. Lesz idő, amikor nem félünk a hótól. Nekitámaszthatjuk nyugodt lelkiismerettel a fejünket az ablak üvegének. És a telet sem „tábornoknak" nevezzük ki, hanem úton-útfélen úgy hívjuk csak, hogy tél. PATKAI TIVADAR