Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-08 / 33. szám

6 Vasárnap, 1981. február 8. X Sorok egy brigádnaplóba Kétséges Lánchídi séta B

udapest nemcsak főváros, hanem az ország földrajzi középpontja is, egyebek között innen számítjuk az utak távolságát. A nulla kilométernél, a Clark Ádám téren, a Várhegy előtt megállva az ország első dunai hídjára látunk. Legendás híd ez. Gyermekkoromban talán az első modern „horrormesét" a Lánchíd oroszlánjáról hallottam. E történet ekképpen szólt, hogy amikor a hidat fölavatták, az építő azt mondta, ha bármi hibát találnak, ő a folyóba veti magát. S valaki azt vette észre: az oroszlánSzobroknak nincs nyelvük. A munkája tökéletlensége miatt elkeseredett alkotó öngyilkos lett... Ennek a történetnek azonban sokkal több a gyengéje, mint a lánchídi oroszlánnak, A híd ugyanis 1849. november 20-án nyílt meg — az oroszlánok ellenben csak 1852-ben készültek el. A híd építésze, Clark Ádám 1866-ban halt mea — az oroszlánokat viszont Marschalkó János szobrász készítette, (ö egyébként 1819-ben született és 1877ben halt meg!) Ennél a történetnél sokkal kellemesebb volt az a sláger, ami a háború, sőt az újjáépítés után járta a híd centenáriuma idején. Ebben a szívét kitáró szerelmespár „a megszépült, új Lánchídon" ment „a boldogság felé". Az előző történet és ez a dalocska tehát évszázados hídtörténetet ível át... A Lánchíd 380 méteres folyamszélességet ível át a mederben álló két pillér kapuzatán átfűzött láncokra függesztve. A Pest és Buda közötti állandó híd építésének a gondolata már a XVIII. század vége felé fölmerülte, de még sokáig csak a tavasztól télig álló hajóhíd (s ha a folyó erősen befagyott, szalmával erősített „jéghíd") kötötte össze a két partot. A reformkor küszöbén több terv is született a hídépítésre — 1823-ban Banitz György hadmérnöké, két évvel később Szvoboda Jánosé, 1828-ban Trattner Károlyé, azután az „ördöglovas", gróf Sándor Móric kérésére Brunel angol mérnöké —, de csak Széchenyi István kezdeményezése vezetett eredményre. Ö 1832-ben létrehozta a Hídegyesületet, kijárta József nádor támogatását, és szívós érvelő, népszerűsítő munkával elérte, hogy a társadalomnak mondhatni az egésze magáévá tette az ügyet, mint az ország javát szolgáló s Pestet és Budát egy fővárossá összekötő létesítményt. E tekintetben különösen jelentős állomás volt az 1836. évi országgyűlés. amelyen azt is sikerült a megyék, a nemesség képviselői részvételével törvénybe foglalni, hogv „hidvámot kivétel nélkül mindenki fizetni tartozik", tehát a nemesek is, akik nem adóztak, így lehetett biztosítani. h"ev érdemes legyen pénzt befektetni, mert az megtérül. 1838. szeptember 27-én kötötték meg a szerződést „két oszlopú, minden célra és teherre számított, s így a szakadatlan közösülésre (értsd: közlekedésre! alkalmsa" híd megépítésére. A szerződés szerint az építtető részvénytársa* ig ÍJ évig' szedheti a vámot, aivan a níd „a Nemzet tulajdona' i»«z. Witliam iVnerney Clark angol mérnök (nem rokona a k;.;telező, ugyancsak angol Clark..ak) tervei szerint 1839-ben megkezdték a munkálatokat, három évvel utóbb, augusztus 24-én a pesti parton ünnepélyesen lerakták az alapkövet Történelmünk sajatos fordulata, hogy a nemzeti haladás és függetlenség lendületében létre hívott híd csak több mint három hónappal a szabadságharc bukása, Görgey fegyverletétele, továbbá alig másfél hónappal Batthyány Lajos volt miniszterelnöknek. s az Aradon elítélt honvédtábornokoknak a kivégzése után. 1849. november 20-án nyílt meg. A 78 évnél előbb, még 1870-ben állami tulajdonba került. Több mint száznegyven éves fennállása alatt sok minden módosult, cserélődött rajta. Acélszerkezetét először még az első világháború előtt cserélték ki nagyobb teherbírásúra, egyúttal a pályaszélességet is növelve 540ről 845 centire. A két háború között a pesti hídfőnél a közúti aluljáró készült el. S amikor a második világháború után újjáépült, a pillérkapukat is szélesebbre építették föl a korábban megnövelt. 645 centis pályaszélességnek megfelelően, hogy két autóbusz jól elférjen egymás mellett. Az újjáépítés a hídavatás centenáriumára fejeződött be: 1949. november 20-án adták át a forgalomnak az újjászületett Lánchidat. Azóta 1973ban került sor a forgalom lezárása mellett a tüzetes átvizsgálására és időszakos felújítására. N. F. H

erczeg István garázsmester ül a „kalitkájában" és intézkedik. melvik emelő menjen a „főzelékre", melyik vontató a csomagolóba. Kézben olajos ruhás emberek jönnek-mennek- Páran az iratot szorongató menyecskével viccelődnek. Akik végeztek, leadják a kulcsot és aláírják a munkalapot, A szállítók főhadiszállására, a pár négyzetméternyi meleg helyre megérkezik az üzenet: kész a kávé. — „Mésnapozunk" — mondja a brigádvezető, kihasználva a pillanatnyi csöndet —. vagyis tizenhat órát dolgozunk egyvégtében. Utána két nanunk szabad. A Szegedi Konzervgyárban a Radnóti Miklós szocialista brigádjának egyik tagja Béketelepre jár, a másik mozdonyt vezet, a harmadik üzemanyagot mér, a negyedik traktoron döcög. És ígv tovább, mind a tizenkét ember máshol dolgozik. Csak akkor állnak össze, ha a brigád érdeke kívánja. — tálkor? — Például a társadalmi munkán. — Kinek segítenek? — A petőfitelepi óvodának— Oda jártak a lányaim — igaz a kisebb még most Is. meR a Tóth Mihályé is. Kért bennünket az óvónő, nem tudnánk-e segíteni, s aztán megkötöttük a szocialista szerződést. Száztíz mázsa szenet, kivittünk a róku&i TÜZÉP-ről, behordtuk, akárcsak a fát. Homokot is vittünk a Tápal Tiszatáj Tsz-ből, kipucoltuk az árkot, megjavítottuk a tetőn a lefolyót. Ott segítünk, ahol nagyon muszáj, Még annyit: eddig hasznavehetetlen volt az óvoda pincéje, feltöltöttük. Kommunista szombatokon is összetörtünk. — Ha valaki nem megy el a közös munkára? — Ilyen még nem fordult elő. A konzervgyári szocialista brigádban mozdonyvezetők is dolgoznak. Idegen fülében megakad a szó és kérdést csihol; — Mi dolga a gyárban a gőzparipa lovagjának? — Tolat előre hátra, vagonokat húz az ipari vágányon — feleli errikük. Amióta megszüntették az éjszakai rakodást, többet dolgoznak nappal. A brigádból hárman kitanulták a mozdonyvezetést, Dezső László, Tóth Mihály és Plyés János. Olyan Iskolába Jártak, mint a vasutasok. A gyár küldte őket. Különben vontató-ok, targoncások. mozdonvosok. garázsmesterek alakították a szocialista brigádot. Az a dolguk, hogy utaztassák a konzervet a esomagolőból a rakodóra, s oda ahova szükséges. Az üzemanvagornál előbb-utóbb m'nden járművezető megfordul. Tóth LászJó ismeri is őket, mint a rossz pénzt. Elégedett: — Most azt lehet mondani, elég wmciesek. £n is ültem traktoron, ismerem a dörgést, Rúzsán, a Napsugár Tsz-oen K— 25-sei kezdtem, etc aztán le kellett lépni — átfáztam. — Most is bejár? — Nem, már régóta Beketelepen lakom. — Ott jobb? — Vettem telket, fölhúztunk rá egy kié huzat. Nagy tervvel indultam én, üe az épuiát megmaradt kicsinek, — Mérgelődik ezen? — Nem, mert betegség jött közbe. Hozzáteszem, mmd a három gyerekemet kiházaslUatam. A nagyobbik lány Ruzzán maradt. Esztergályos a férje, szép házat építettek. A fiú előbb vasesztergályosnak tanult, maid elment sofőrnek. A legkLseÜD otthon van, neveli az unokát. A kollektíva egyik „öregje" Herédi István. Egyenruhás a civilek kőzött. Ö irányítja a gyári tűzoltókat Ogy is mondta, foglalkozását: tűzvédelmi felügyelő. Miután tisztázzuk, hogy ez nem azonos a tűzoltóval, viaszakanyarodunk a brigád életéhes, — Itt dolgoztam a gumijavító műhelyben, aztán kikerültem az emelőgéphez. Az akkori társaság nem volt ilyen összetartó, mint a mostani. Ki se mentünk a gyárból A kezdeti csapat időkőzben elfogyott Az alapítók közül hárman maradtak: Balogh Andrásné, Illyés János, Juhász István. Herédi István tizenötödik éve tagja a közösségnek, 5 a Komarov brigádban kezdett. 1974ben csatlakoztak hozzájuk a vontatósok. Azóta együtt a 12 ember. Folytatjuk., ahol abbahagytuk. Herédi István: — Egy időben, még meg nem untam, kirándulást szerveztem — Egerbe, Harkányra, Siklósra. — Mostanában szól-e a nóta? — A múltkor homokhordás után a Tyúkászban lekaptunk egy-két pohár fröccsöt. Valahonnét a nóta is előbújt. A brigádvezető utána számol, mikor is volt ez a „múltkor". Augusztusra tippel. A többiek is. Keresik, mikor is daloltak még jóízűen. Juhász István egyre nagyon emlékszik: — Portáig szólt a nóta. Itt a gyárban volt mulatság. Ilyen magunkfajta muzsikált. Egyik öregember élő tanúkra is hivatkozik, hogy biztos igaz; ő reggelig mondta volna egyfolytában ... MAJOROS TIBOR Konczek lózsef Bölcselet A levegő, a föld. a tűz. a víz. a négv elem helyett, filozófus, mutasd meg nekünk a lelkedet! Empedoklész. azt mondd meg. hogv mit miért, hogvan. hová? Nem követlek én különben gondolatban srtn tovább. Tedd az ürességet földdé, s mondd neki. hogv boldogan érezze meg magát végre, teste, lélegzése van. S hideg fővel nevezd meg a materiális okot. minden mélvén megdöbbent hű sóvárgás dobog Szenvedélv melv megszenvedi a történetet. eget. földet tüzet, vizet, tudni. mikéDoen lehet. Domlán Gábor Jegyzet Naponta más verset kellene írni fogalmazni a módosulást gyönyörű ajándékait a napoknak Akár a gép ha rárakódik a működés szennye öröme naponta percre pillanatra gazdagabban gondolkodsz magadban — Kovács lózsef Fehér csönd Fuldoklások múltak el? Sirások? Elmúlt harminc év. Ideiglenes gödör-hazákban éltem. Metsző havakból ieges pólusra lutottam? Jövőt elsikkasztó szerelmek mű tok el? A gyűlölet volt a condra? Folyók lélegzetét megállító, tél van. fehér csönd van. Elmúlt harminc év. Ordítsak sírjak? Lélegzem fuldokolva. • •» rr JOVO B

allag az autós az új hídon. Az engedélyezett hatvannal, mert bár valaha. a rékes-rég elmúlt nyáron meg nyolcvannal is mehetett volna szabályosan, immár — alighanem a téli, csúszós útra való tekintettel — eltűnt a hídról az „engedékeny", nyolcvanas tábla. Szóval, ballag az autós • hídon az engedélyezeit haivannal és meditál. Meditál, érdemes-e kocsival járnia a felemelt benzinárak ellenére is? Igaz, reggelente szetszortírozza a csaladot. napközben pedig isten tudja, mennyi szaladgálni valója akad, amihez nagyon is Jól jón a kocsi. De akkor is, Akárhogy is számoliuk. vagv havi ezer forintot tesz ki a városi benzinköltség. Hát. szóval, ez aligha tartható tovább — meditál autósunk, szolid és engedélyezett hatvanasával ballagva a külső sávban, latolgatva u troli, és buszjáratok lehetséges előnyeit. Es ekkor elzúg mellette az erőteljes gyorsítástól hörgő-erőlköaó motorral a belső sávban egy kocsi. No, bumm, gondolja a gázpedált egy ideje már „bársonyos" finomsággal taposó autósunk —, ha neki telik rá?! S ekkor az elsuhanó kocsi hátsó üléséről két gyerek orrot mutat neki: — Lám, pancser, hát megelőztünk .,. Autósunk már-már nem létező tekintélyét is féltené, ha nem tudatosulna benne, hogy lábának legajább hatvan, ám fölöttéb szomjas lóerő engedelmeskedik. így aztán nem veszi a lapot — „úgyis csak gyerekek!" —, s nem tapos a gázpedálra. Inkább — talán kissé a maga vigasztalására — azon kezd töprengeni, hogy ezek, a lóerők tucatjaihoz szoktatott, az emberi tekintélyt sebességen mérő gyerekek mihez kezdenek majd egy már egyre inkább jelen levő, s mindenképpen bekövetkező világban, amikor minden liter benzin fölhasználását megfontolja a gondolkodó ember? Vajon jó-e, ha gyerekeinket a lóerők és a sebesség bűvöletében neveljük? Közben, odalent, a hídfőben pirosra vált a lámpa. Autósunk — vagy két deci benzinnel gazdagabban — az előbb elhúzd kocsi mellé sorol. Lám, ugyanott vagyunk — gondolja magában. De a gyerekek ekkor már egészen másfelé néznek... Játékos árrés M

it tesz egy mama, ha egy még meg nem vett, de szemre érdekes társasjátékot lát valamelyik boltban. Természetesen megveszi, különösen ha valamelyik csemetéjének éppen neve-, vagy születésnapja közeledik. Igaz, egy pillanatig elgondolkodik a dobozon föltüntetett 103 forintos áron, de mit tegyen, ennyibe kerül. A játék útja pedig a boltból a csimotához természetesen a munkahelyen át vezet. És itt kezdődik a baj. Hogy milyen baj? Például meglátja a kolléganő ls. Neki sem kell több, ő is ilyet akar venni. És miért ne venne? Elmegy tehát a Szeged Nagyáruházba, ahol a játékosztályon meg is találja, amit keres. Viszi a pénztárhoz, ahol közlik és blokkolják az árat: 50 forint. A mama — lévén becsületes lény — közbeszól: — Bocsánat, nincs itt valami tévedés? Nem százra tetszett gondolni ? — Nem, kérem, ötven az ára — hangzik a válasz. A mama tehát fizet és örül. Mellesleg legföljebb elgondolkodik az árak játékán. Mert hallott ugyan már szabad árakról, de ennyire szabadokról? Bár ami azt illeti, játékhoz lehet, hogy játékos árrés illik... Vagy ez egy „csöndes" leértékelés volt? SZ. I.