Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-28 / 50. szám

8 Csütörtök, 1981. február 19. postaláda társszerzőnk az olvasó Zalavári József (Vág u. 3/B) az Északi városrész­ben,, a tejbolt előtti posta­ládáról dilemmázott: bedob­ja-e oda sürgős levelet. Merthogy a felirat szerint délután nem ürítik ki tar­talmát, csak másnap dél­előtt 10—11 óra között Ol­vasónk elment a Kígyó ut­cai gyüjtőládához, azon ugyanezt a tájékoztatást lát­ta. Egyedül a postaépület­ben tudta sorsára hagyni a levelet, onnan ugyanis órán­ként kiveszik a lapokat, Bo­rítékokat — a felirat sze­rint. Olvasónk kérdezi, va­lóban igy igaz-e ez, és va­sárnap is gondoskodik-e er­ről a posta? Sorokban Valamikor, a Postaláda őskorában még elszántan ha­dakoztunk az ellen, hogy összeállításunk „panaszláda" le­gyen. Aztán valahogy belefáradtunk a harcba, kénytelen­kelletlen beletörődtünk, hogy olvasóink tőlünk, a nyilvá­nosság erejétől várják apró-cseprő gondjaik orvoslását. Beletörődtünk, mert úgy éreztük, hétköznapjaink tükör­képei is ezek a levelek, s a lapnak ez a tükrözés is fel­adata. De feladatunk az is, hogy e képmás szépséghibáit — a szepiőket nem elpalástolva, hanem fölfedve — meg­kíséreljük eltüntetni. Hogy ez a szándék a valóra válással ls kecsegtessen, az nemcsak rajtunk múlik: inkább a kö­zös akaraton. Olvasóinktól azt kérjük, akkor forduljanak hozzánk, ha az „illetékessel": a boltvezetővel, az IKV-val, a £)£MASZ-szal, a DÉGAZ-zal, a Városgazdálkodási Vál­lalattal. a Volán, a Közlekedési Vállalattal, a Patyolat. a Posta vezetőivel nem sikerült zöldágra vergődniük. Mert előfordul, hogy a járható hivatalos úton mi csak a kéz­besítő szerepét játsszuk, s nélkülünk is menne minden a maga rendje-módja szerint. S persze eközben valóban fon­tos témáktól vesszük el a helyet, az időt és energiát. S hogy mit várunk a vállalatoktól? Partnerhez méltó, tisz­tességesen megfogalmazott gyors válaszokat, s a jogosnak ítélt panaszok orvoslását. Valamennyiünktől függ, hogy a Postaláda tükrében milyennek látjuk magunkat, mi sze­gedlek. Irtunk már róla, B. I. (Domajzék) azonban ismét fölfedezte: február 13-án 14-i dátummal ellátott it­jet árultak a boltban, de pénteken látott már szom­bati címkéjű kenyeret is. Kérdése: hogyan bízzunk a szavatosságban? Kovács Mi­hály (Dalos u. 8.) szóvá te­szi, hogy hiába is akarnák megmenteni a petőfiteleptek a hasznos hulladékokat. nincs a közelben MÉH ét­vevőhely, meg kellene szer­vezni a mozgó átvételt. A. J.-né 12-én az új nagy­áruházban, az élelmiszer­osztályon vásárolt, s a pénz­tárnál felejtette a pénztár­cáját. Örák teltek el, míg visszament érdeklődni: de pénzét szerencsére vissza­kapta. Köszönetet mond ér­te. Autóbuszon 99 jánus" keresi Júlia családját Ivan Ivanovics Merzlikin (Címe: Szovjetunió, Kursz­tl terület, Prlsztyenyszkl já­rás, Prisztyeny falu, Vatu­min u. 6 ), aki a Nagy Hon­védő Háború Idején Szege­den ls szolgált, a város ta­nácselnökének levelet írt — segítsen neki megkeresni szegedi Ismerőseit A levél Igy szól: „Nagyon kérem, ha egy mód van rá, keresse meg, legyen szíves városuk lakó­ját — családnevére sajnos mér nem emlékszem —, aki abban az utcában lakott, mely a vasút alatt megy át a vasútállomás irányából Budapest felé. Ott a háború alatt őrölt paprikát gyártó üzem is működött a közel­ben. Ennek az üzemnek a közelében lakott egy idős ember és felesége, volt egy leányuk is, akit Júliának hívtak. Velük szemben la­kott egy ember gyermekeí­vel, egyik lányát Julikának hívták. Én I. I. Merzlikin Ma­gyarországnak a német el­nyomók alóli felszabadítása során ennél az öregember­nél laktam, s ők engem „Já­nus"-nak hívtak. Ezek az emberek hozzám oly közei kerültek, mintha apám és anyám lettek volna. Nagyon szeretném megtudni, élnek-e még: leányuk, Júlia bizto­san él még. Még egyszer kérem, segít­sen abban, hogy a számom­ra oly közeli emberek közül valakit is megtaláljak." Amint lapunkban hírt ad­tunk róla, hamarosan áttér a szegedi Volán vállalat is a lyukasztásos jegyváltásra. Így minden reményünk megvan arra, hogy végre Postaládánkból is eltűnnek egyszer s mindenkorra az automatákat csépelő levelek. Noha a vállalat „unalmas­nak" tartotta gyakori oes­zenkedésünket, az elhallgat­tatásnak mégis ez, tehát az automaták leszerelésa az egyetlen tisztességes módja, örömmel üdvözöljük az újí­tást minden utas, és fölté­telezzük, minden autóbusz­vezető nevében. , Ezzel választ ls adtunk Kiss Mihálynak (Budapesti körút lg/A), aki még min­dig az automaták „paeká­zásai" miatt berzenkedik. Bernáth Istvánné ISina köz 3/A) az új rókusi lakó­negyedben él. Kérdezi a Volán vállalat llleteitesePő', nem tervezik-e az ott la­kók ésszerűbb közlekedésc­nek kialakítását. Ha a DÉ­LÉP munkásszállónál, a Vásárhelyi Pál utcában le­vő megállóban föl lehetne szállni olyan autóbuszra, amely végígmenne ezen az utcán, jobbra elfordulna a Tolbuhln sugárútra, köny­nyebbséget jelentene azok­nak, akik a ll-es kórházDa, az öntödébe, a textilmúvex­be vagy a BUDALAKK-ba járnak dolgozni. A járat az Ikarus üzemnél fordulhat­na vissza. Levél — a postától Lakók írták Negyvenöt aláírással érke­zett levél a Kereszttöltés utca 10-ből. Nyugdíjasok, kisgyerekes szülők pana­szolják: egész télen (áztak. S amit ók meglehettek, meg­tették: reklamáltak és ti­zettek. Állásfoglalásunk nem > kétséges, kommentár nélkül közöljük levelüket. „A télen mindössze 10— 12 nap volt elfogadható a fűtés, Január elején. Azóta mindössze 16—17 °C van a lakásokban. A gyerexek melegítőben alszanak, für­detni sem merjük őket. Mi felnőttek is kénytelenek va­gyunk téliesen öltözködni a központi fűtéses, összkom­fortos lakásban. Mindettől függetlenül kínos precizitás­sal mindig megérkezik a számla, menotrondtserűen. Megértem, a gázzal takaré­koskodni kell, de a hősu­gárzók a drágább villamos energiát falják és természe­tesen a fogyasztók forintja­it. A reklamálásoknak sem­mi foganatja nincs. A fűtő­testek továbbra is hidegen." A címzett tehát a város­gazdálkodási vállalat, akár­csak a következő panaszos levélé ls. Kisfazekas Pálué (Tarján 133 BJ plédekbe ta­karózva írta soralt. s mint megtudtuk, mivel kézmeleg víz folyik a csapból, gáz­számlája terhére melegíti, a hajmosóvlzet és vlllanyfo­gyasztását növelve elektro­mos melegítővel védekezik ilyenkor a megfázás ellen. De a városgazdálkodási vál­lalat rovására írja patyolat­számláját is, hisz mosásra sem alkalmas a melegként kifizetett hideg víz. Olvasónk amiatt ls berzenkedik, hogy — szerinte — a valóságos­nál több légköbméter után fizeti a fűtésért — és nem a fagyoskodásért — járó díjat. A Felsőváros 332. számú épületben február 19-én va­lami titokzatos ok folytán déli 12 órától nem jött hi­deg víz a csapból. A lakók vártak, vártak, de hiába, még éjfélkor sem jutottak vízhez. Érdeklődtek a ház­felügyelőnél, de őt sem ér­tesítette senki arról, hogv elzárják a főcsapot. Olva­sónk kérdezi, tulajdonkép­pen ilyen esetben „kit zak­lassanak a lakók, ha fölvi­lágosítást akarnak kérni, KÍ a ház gazdája?" Természe­tcsen a házfelügyelő az el­ső számú illetékes, de tele­fonon bizonyéra a vízművek is fölvilágosítást adhatott volna. Karakas Sándorné (Tisza Lajos u. 14.) Jelentette ugyan többször is az IKV-nak, hogy a konyhába és az élés­kamrába befolyik a víz, most mégis kénytelen tő­lünk segítséget kérni, hát­ha a vállalat így meghall­gatja kérését. Katona Károlyné és még öt lakó írta alá azt a leve­let, amelyben a Felsőváros 315. épület A lépcsőházá­ban hallható, elviselhetet­len zajt teszik szóvá. Olva­sóink még januárban jelen­tették a városgazdálkodási vállalatnak, hogy a szlvaty­tyúházban olyan erősen búg valami, hogy pihenésüket éjjel-nappal lehetetlenné te­szi. A vállalat emberei kl is mentek a helyszínre, az egvlk szerelő meg ls állapí­totta a hibát, s megígérte, hamarosan kijavítják. Saj­nos, a lakók azóta is szen­vednek a zajtól. Február 10-1 lapunkban beszámoltunk a postás b"i­gádértekezletről, „A jóaka­rat megvan" címmel. Az írással összefüggésben he­lyesbítést kért a Szegedi Postaigazgatóság vezetője Rózsa István. A tizedespont kettővel elcsúszott — ezért készséggel adjuk közre a helyes adatot: a késve Kéz­besített táviratok és expressz küldemények mutatója nem 18 százalékról ugrott 37gxá» zalékra, hanem 0,18 száza­lékról 0,37 százalékra! A továbbiakban így szól a levél: „A panaszok szá­mának alakulása és a késve kézbesített küldeményen száma között nincs közvet­len összefüggés. A késve kézbesített küldemények szá­ma — munkafolyamatokba épített ellenőrzés alapján — a postai statisztikában auto­matikusan megjelenik, A késve kézbesített táviratok díját a posta hivatalból visszatéríti, felszólalás el­maradása c-xetén is. A kö­zült reklamáció számok vi­szont a panasztörvény alap­jón ténylegesen panaszként tárgyalt eseteket rögzítik." Sérelmezi még a posta­igazgatóság vezetője, hogv cikkünk a takarékosság eredményei közül egyet, egy kevésbé jelentőset emelt kl. A fűtőolajról volt szó tudósításunkban. Igen. az olajra mindenki nagyon odafigyeli Válaszol az illetékes Hova dobják? Hova dobják, mármint a leveleket, ez közös gondja két olvasónknak is. Nagy Imréné (Szántó Ko­vács János utca 42.) hiá­nyolja n petőfitelepi főtér­ről a postaládát. Mint írja, az áruda előtt ha jdanán volt egy, de elvitték. Sok arra­felé az idős, beteges ember, aki a boltig kénytelen el­kenni. mindennap, de a tá­*jlabbi postáig nehezen vi­szi el őket a lábuk. A Hermán Ottó Kollé­gium dolgozóinak és lakói­nak panaszára Balog Ist­ván, a JATE gazdasági fő­Igazgatója válaszolt. „A Hortobágyi Állami Gazdaság Környezetvédelmi Üzeme tájékoztatta egyete­münket, hogy a Hermán Ottó Kollégium szemétledo­bó rendszere konstrukciójá­nál fogva állandó fertőzési veszélyt jelent az épületre. Zártsága miatt a rendszer eredményes fertőtlenítése szinte lehetetlen, • emiatt a csótányok búvóhelyéül szol­gál. A fenti körül ménv tisztá­zása, illetve esetleges fertő­zés elkerülése érdekében megkerestem a Szeged me­gyei Városi Közegészség­ügyi és Járványügyi Szolgá­latot és kértem, hogy az említett megállapítást és a szemétledobó rendszert vizs­gálja felül és foglaljon ál­lást a fertőzési vészé! v meg­előzése, illetve kiküszöbölé­sére. Természetesen a kivizs­gálás és állásfoglalás meg­adásáig a szemétledobót üzemen kívül helyeztettem és gondoskodtam a szemét összegyűjtésének, tárolásá­nak módjáról úgy. ahogy azt egyetemünk más épüle­teiben és intézménveKben is végzik (fóliazsákokban való gyűltés és szállítás). 1981. február 6-én meg­kaptam a KÖJÁL állásfog­lalását és az abban foglalt előírásoknak figyelembevé­telével február 10-én elren­deltem a szemétledobó üzembe helyezését" Február 7-i összeállítá­sunkban egyik olvasónk szó­vá tette, hogy az egyik pos­tahivatalban, mérete miatt nem vették föl küldeményét, a másikban viszont Igen. Hogy hol Jártak el helyesen, arra dr. Lénárd László, a Szegedi Postaigazgatóság igazgatóhelyettese válaszolt; „A küldemények legki­sebb mérete a posiadíjsza­bás 10. paragrafusa szerint 9X14 centiméter. Szeged 1. számú Megyei Postanivatal Jelentése szerini a kérdéses küldemény alatta maradt a legkisebb méretnek. A mé­retet a felvételi csoport ve­zetője is ellenőrizte, és ezt követően kérték fel olvasó­jukat a küldemény átcso­magolására ... Sajnos, más esetben is előfordult, hogy az előírá­soknak nem megfelelő kül­demények felvételét az egyik postahivatal megtagadta, a másik hivatalnál viszont azt szakismeret hiánya miatt felvették. Kétségtelen, eb­ben az esetben a feladónak úgy tűnik, hogy a külde­mény felvételét megtagadó dolgozó „visszaél hatalmá­val". Megjegyzem, egy-egy küldemény felvétele lénye­gesen kevesebb időt igé­nyel, mint az ügyfélnek tör­ténő magyarázkodás, netán vita lezárása, tehát a felve­vőnek nem áll érdekében a küldemény felvételének meg­tagadása. A küldemények megsérülése, elveszése ese­tén — ami a legkisebb mé­rethatárt el nem érő külde­ményeknél könnyebben elő­Mondja meg a Délmagyarországnak Mintavétel Minden lap formálni akarja a közvéleményt, híreivel is, cikkeivel is ha­tást akar gyakorolni olva­sóira. Napi ötvenhétezres példányszámunkból meg­engedhetünk magunknak olyan következtéteseket, hogy lélekszámban ís gya­rapodó városunk lakóinak a többségéhez eljut a sza. vünk, és sokan olvassák új­ságunkat a szegedi járásban is. Számtalan jelével talál­kozunk annak ls, hogy az elszármazók egy része raj­tunk keresztül tart kapcso­latot szülővárosával, és hosszú évekig előfizetőnk marad még. Arról ís tu­dunk, hogy a több hónapra külföldre távozók ís meg­kérik hozzátartozóikat, leg­alább hetenként küldjék utánuk az összegyűjtött pél­dányokat. Nem túlzás ki­mondani, hogy ragaszkod­nak hozzánk olvasóink. Jól is esik, ha kimondjuk. Ha azonban azt a fölada­tot ls vállalni akarjuk, hogy olvasóink véleményét is to­vábbítjuk — szívesen hasz­náljuk a közvélemény kife­jezést tg —, termékeny esz­mecserét remélve, akkor előbb-utóbb fölmerül a gon­dolat bennünk, hogy a meg­levő levelezési kapcsola­tunkat kiegészítve alkal­mat teremtsünk olvasók és újságírók találkozójára is. Szerkesztőségünk mostani dolgozóinak emlékezetével átfogható időben hasonló kezdeményezésre nem volt példa, nagy érdeklődéssel vártuk tehát a hétfői talál­kozást. Hasonló várakozást ol­vashattunk ki a hozzánk küldött levelekből is. „Örömmel olvastam a feb­ruár 8-i Délmagyarorszúg­ban megjelent felhívást." — Kezdi terjedelmes levelét egyik olvasónk, aki nem nevezte meg magát. Leg­többször gorombaságokat mondanak a névtelen leve­lek, ha ez örömről beszél is­meretlenül is, nincs okunk kételkedni az őszinteség­ben. V. Attila ezt írja Ság­váritelepről: „Először is kö­szönet az ötletért, én is örömmel köszöntöm azt a szép elhatározást, hogy sze­mélyesen kívánnak talál­kozni az olvasóval. Bízom benne, hogy ez a találkozás — túl az újdonságon — csakugyan szolgálni tudja azt a célt, hogy közelebb kerüljön az olvasó az új­sághoz, az újság pedig az olvasóhoz." Keménv két és fél óra várt ránk, kérdezőre, véle­ményt mondóra egyetlen percig se kellett várnunk. Rövid összefoglalónk ment­hetetlenül sántít, hiszen fö­lösleges lenne leírnunk, amire szóval válaszolhat­tunk. Szinte minden fölszó­laló fontosnak tartja, hogy egészséges párbeszéd ala­kulhasson ki különböző íöl­fogású emberek között. Meglepetés is volt számunk­ra: sokan vannak a hely­benlakók közül is, akik vá­rosunk szinte kizárólagosan lapunk segítségével tartják a kapcsolatot, majdnem mindent elolvasnak, és mindenről szeretnének vé­leményt is mondani. Ez az állapot sokszorosára növeli felelősségünket akkor is, ha a sokrétű embert kapcsola­tokat ápoló vagy megterem­teni segítő fórumok szószó­lói vagyunk. Arról is meggyőzött ben­nünket a találkozó, hogy emberi ügyekben aprósá­gok nincsenek. Ami a kívül­álló előtt elhanyagolható csekélységnek tűnik, a mel­lette levőre teherként ne­hezedhet Egyik olvasónk szemünkre vetette, hogy panaszát méltatlanul kezel­tük. Postaládánkhoz for­dult öt évvel ezelőtt, szóvá tette, hogy egyik boltban eltakarják a vevő előtt a mérleget, így csak otthon derült ki, hogy egyszer négy, második alkalommal három forinttal becsapták. Tőlünk olyan választ ka­pott, aki úgy érzi, hogy megkárosítják, legjobb, ha ott és azonnal az üzletve­zetőhöz fordul, hiszen utó­lag nem lehet se bizonyíta­ni, se cáfolni. Igenám, de mi nem tudtuk, hogy sza­badkasszás üzletről van szó. és az üzletvezető maga ta­karta el a mérleget. Azért írjuk le most az esetet, mert bizonyíték előző gon­dolatunkra: öt év óta sem­mit nem enyhült panaszo­sunk mérge, sőt, talán nap­ról napra több rakódott rá. Talán már jobban harag­szik ránk, mint a boltosra. Kereskedelmünk balfogá­saival mi kétszer találko­zunk: akkor, amikor mi vá­sárolunk, és akkor, amikor a hozzánk küldött levelek­ből válogatunk. Meggyőző­désünk, hogy mindkettőt el lehetne hagyni legtöbbször, mert vagy figyelmetlenség­ről, vagy szándékos csonki tásról, esetleg szervezetlen ségről van szó. Fájlaljuk hogy szinte hétről hétre­foglalkoznunk kell olyasmi vei, aminek a megszünteté­se a kereskedelem érdeke lenne elsősorban. Ki kell mondanunk újra, hogy a közhangulat súlyosan ront­hatja egy-egy üzlet rossz munkaszei vezése. Kaptunk egy levelet Deszkról, az áll bi ne, hogy nem lehet 8-as iámpaüve­get venni. Félretehetnénk akármelyik statisztika alap­ján, mert alig-alig van ház­tartás, ahol nem villannyal világítanak. Mindenkit megnyugtathat a statiszti. ka, csak azt nem, aki lám­pát se gyújthat, ha lámpa­üvege nincsen. A boltban nzt a tanácsot kapia, vegyen inkább viharlámpát, mert az most van, és abban is petróleum ég. Nyilvánvaló, nem tudja a boltos, hogy az egyező tulajdonságok mel­lett ellenkezők is vannak. A viharlámpa sötétebb és sokkal büdösebb. Elmentünk Domaszékrc megkérdeztük a tanyai bolt­ban, hol lehet lámpaüveget venni. Azt mondták. Vásár­helyen van. És náluk? Évek óta rendelik, de nem kap. nak. Jött olyan levél is, hogy segítsünk két bűvös kockát venni egyik nagy­mama két unokájának, mert szeretnék forgatni, ha már Japánban bajnokságot ren deznek belőle Bosszantó le­het a bűvös kocka hiánya is. de a lámpaüveg létkér­dése annak a családnak. Nem a mi érdemünk, hogy Postaládánk a legolvasot­tabb oldalunk. Természete sen fönntartjuk ezután is, mert nélkülözhetetlen fó­rum, de akkor örülnénk neki legjobban, ha egyszer azt írhatnánk bele: egyet­len levél érkezett, Tóth Já­nos írja Csengeléről, hogy ötlábú birka született. Sok jó javaslatot is kap­tunk a találkozón. Az egyik bíztat bennüket, rendezzünk hasonlót máskor is, de más­más rétegek részvételével. Ezt a tanácsot megfogadjuk, a többire még visszatérünk. fordulhat — az ügyfelek Szeged 1. számú postahiva­joggal vethetik fel, hogy a tal tehát nem követett el Posta a felvétel helyett mi- mulasztást." ért nem adott megfelelő tá- összeállította: jékoztatást a feladásttor. A Chikán Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents