Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
6 VasárnaiJ. 1981. február 15. Naplótöredék A kkor, amikor abban a törökszentmiklósi állomás közelében levő kocsmában kvaterkáztunk, nem voltak ilyen cudarul reménytelenek a dolgok. \kkor szúletelt a fiam, anyai nagyapja pedig fröccsöspoharút magasba tartva magyarázta buzgón helyeslő komáinak, hogy ugyebár az élet az végül mégiscsak, és minden bajok ellenére, a harctéren meg hadifogságban elfecsérelt ifjúság keserves emléke ellenére, szép. Fehér vaságyon fekszik. Az ágy végén a kórlap. Grafikonok Uriksz-krakszok, latin halandzsa. Nem értem; fő, hogy áz orvosok értsék. Az öregember szemét figyelem. Eltört benne a fény. Hat hete fekszik, magatehetetlenül. Harcol, feladta? Nem látok át a szemén. A feleségem a könvnyeivel küszködik. A nagyobbik fiú nem jött be a kórházba, pedig őt már beengedték volna. A fiú fél. Ösztönösen. Nagyapa meggyógyulhat, de lehet, hogy sohasem fog meggyógyulni. Kamaszkoromban én Is örökéletűnek képzeltem magam. megértem a nagyobbik fiút. Nem akar tudomásul venni semmit. Csak hát mondanom kellene valamit neki. Ülők az írógépem előtt, s ezen a mondaton gondolkodom. Kényszerítem magam — mert, ha nincs is ilyen mondat legalább egy hozzá hasonlót le kellene tudnom írni. Igazából tudom, hogy a felnőttek nem tartoznak magyarázatokkal gyermekeiknek. Lehetséges, hogy az a tízévesforma kislány, aki most a szomszéd lakásban püföli a zongoráját — ötvenedszerre kezdi újra azt a minidarabot, ami leckéje mára —, sohasem tette fel szüleinek azt a kérdést amit naponta kiolvasok a nagyobb fiú tekintetéből; lehetséges, de nem hiszem. A gyerekek vagy a tekintetűkkel, vagy a szavaikkal felteszik nekünk ezeket a kérdéseket. És mi közhelyeket mondunk. Vagyis tulajdonképpen nem válaszolunk. Ha visszalapozok emlékezetemben, úgy rémlik, hogy magam egyetlen válasszal sem voltam elégedett, még az olyan emelkedett bölcsességekkel sem, hogy az élet célja a küzdés maga. Azon pedig, hogy az élet célja a halál, sokat gondolkodtam, de igazándiból ezzel a megállapítással nem tudtam mit kezdeni. A kamaszoknak reális képzeleteik a ha-* Iáiról nincsenek. A kisebbik fiú bekapcsolja a tévét Nemsokára kezdődik a mese. Odasündörög hozzám, gyöngéden oldalba bök, s felfénylő arccal közli: „Barba papa Tudod, az a mese, amiben mindenki azzá változik, ami csak akar lenni. Hűűűt" A kisebbik fiú hatéves, képzelete még teljesen ép; akkor változik királyfivá, vasorrú bábává, űrhajóssá, gyémánt félkrajcárrá vagy éppen radlrpókká, amikor csak akar. Ha nem a fiam volna, irigyelném. Nekem átváltozásra, legalábbis ilyesfélére semmi esélyem. Újságíróvá lettem. Nincs több átváltozásom. Él bennem egy jelenet. Szolnok külvárosában vagyunk, a külváros legszélén, egy a világ végéhez közel eső házban. Albérlők persze. A házinéni szíjas, bicskafaragta arcú parasztaszszony. „És mi a maga férje?" Ezt kérdezi a feleségemtől, aki megmondja, s el Is magyarázza az öregasszonynak, hogy miben Is áll az újságíróság mesterségének lényege. Az öregasszony gondolkodik egy kicsit, aztán minden meggyőződés nélkül nzt mondja: „Hát, olyannak is kell lenni..." Másfél évig laktunk a házban, mindvégig gyanakodott rám. Munkámat értelmetlennek, fölöslegesnek, s ml fő — ezt el ts árulta később — szinte semmire se valónak tartotta. Az ő fogalmai szerint az emberi élet célja a gyűjtés, módszere pedig a robotolás. Hajnalban kelt, késő este került ágyba Maga csinált mindent Feleségem szerint sajnálta magától az ételt Mindazonáltal tökéletesen elégedett volt az a ' világvégi öregasszony. A szomszéd kislány áttér egy menüettre. Ez bizonyára jobban tetszik neki az előbbi darabnál, mert majdnem teljesen hibátlanul játssza. A tévében már a híradó pereg. Feltűnik Alexander Haig tábornok arca. Cirkálórakéta, lézerágyú, stratégiai bombázók, neutronfegyver. Mindenki teszi a dolgát. Én ülök az írógépemnél, a szomszéd kislány klimpírozik, a kommentátor kommentál. Az emberiség birtokában anynyi fegyver van, amennyivel 15 földgolyót lehetne elpusztítani. Az emberiség egyharmada éhezik. Fölpuffadt, hasú színes bőrű gyerekek a képernyőn. Hatszáz forintot költök cigarettára, háromszázat kávéra. A szolnoki kórházban nemsokára eloltják a lámpákat Az öregre újabb réteg hullik a homályból. Mire gondol? Tudja-e már a választ a nagyobbik fiú kérdésére? És ha tudja is, elárulja-e valaha? Kishivatalnok volt és szegény ember. Fröccsöznl szeretett, meccsre járni, keresztrejtvényt fejteni. Két gyereke van. Ennyi az életműve. Akkor, amikor abban a törökszentmiklósi állomás közelében levő kocsmában kvaterkáztunk, nem láttam ilyen cudarul bonyolultnak a dolgokat Fiam született aznap, az öreg negyedik unokája. Ünnepeltük. Azt ünnepeltük. hogy folytatódunk. Igen, azt hiszem, ez volt a lényeg. A kisebbik fiú szóhasználatával akár Barba-trükknek Is nevezhető csoda. Hogy átváltoztunk, én fiúvá, ő unokává. Emlékszem, amikor összejött a rokonság, mindenki úgy vélte, hogy az újszülött rá hasonlít a leginkább — most már értem, hogy miért A zongoraszónak vége szakad Jó volna tudni, hogy miért veri nap-nap olyan makacsul azt a jobb sorsr* érdemes instrumentumot a U7 mszéd lánya Művész akar lenni? A szülei parancsoltak rá? V„gy egyszerűen csak sze-et muzsikálni? Ha tudnám, talán a saját dilemmám megoldásához Is közelebb jutnék. Elébb a személyes névmások paradigmája, aztán a kérdés: miért, mivégre? Mondanom kell valamit a nagyobbik fiúnak. Szembe kell nézzen a tényekkel, Muszáj, hogy szembenézzen. Arról kellene beszélnem, hogy a nagyapa mindig lehetőségei legfelső szintjén élt, becsületes volt. dolgozott s talán voltak sikerélményei is; és hogy az ember élete tulajdonképpen enynyi. összesen ennyi. És kár arról meditálni, hogy mindez sok-e vagy kevés. Az a lény, akinek az élete véges, csak a dolgok kezdetén és legvégén találkozik a végteienneL A végső kérdésekkel is. , önvizsgálatot kellene tartanom. Az anyja a kisebbik fiút most tekeri bele a fürdőlepedőbe. Most . ő a palástos király. Hallom, csacsog, s elnyomom a hamutartóban féligszítt cigarettám. Újabban nyomást érzek a szívem táján, apró, alattomos kis szúrásokat. A gyerekeket fel kell nevelni. Talán ügy kellene felnevelni őket, hogy az átváltozás képessége el ne romolják bennük. Akkor talán a nagyobbik fiúnak sem kellene semmit elmagyaráznom. Fekszik a kórházi ágyon a süket csöndben. Nagyapa Csabává változott és Gáborrá változott. Az a dolguk, hogy ök is másokká változzanak. Megértenék. PETRI FERENC A képviselő hétköznapjai LM Ferenc Mesefa Á mesefának tetején a Kékmadár ül. sír szegény. Egyedül van. nincsen párja. Minek is jött a világra? Mese. móka: üftv volt kedvem, csak magamnak énekeltem. Miért tagadjam? Volt varázs: megperzselt láng és lobbanás. Á mcsefának ág-bogán, a lemenő Nap bársonyán megbújtam, mint gverek. ha fél. a anyja ölében elalél. Á magasság oly messzi volt. a kezemből a fénv kifolyt mcit nem követtéL Hova is? A feledés maid tova visz. Á mesefának levele, virága van. Eléred-e? Egyetlen ágát. ha letörném vinne forgószél, vad örvény. Megosztanám a mesefát: fele a tiéd. Nesze hát! Melyikre száll a Kékmadár, mielőtt még az ősz beáll? Csak itt maradhat énnekem, hallgatni karcos énekem. Nálad nincs fészke puha. ló. Körötted minden csupa hó. Masefádon is jégcsapok ... A napos oldal én vagvok. A négy égtáj is nekem él. s enyém a rét a meredély. Elviszem tőled ezt a fát mesevüitom s tüzet vet alád A Kékmadár is veled ég. számára sincs már menedék. Menteném pedig, drága lény, körötte röpköd mind a fénv reménv a hit. a csüggedés, csak elérni őt olv nehéz. Ezért ült a mesefára ez a csalfa beste, fránya Vihedd öt ookolba. mennvbe szívébe soha nem ereszt be Nem érdekel a madarad nem adtad érte önmagad. Feszesen élek. sok dolos rám vár és értem háborog Va'dtó fényben H amar megismerem a szegedi 1árás egv részének közműtérképét Elég egy képviselői notesz és gyorsan kiderül, öriünek-e vagy panaszkódnak a zákányszékiek, rúzsai ak, vagy az öttöm'ísiek. Bibók Istvánná nem tud úgy mcgielenni egv zárszámadó közgyűlésen, tanácsülésen, hogy ne hívnák fel a figyelmét ne javasolnának, ne kérnének valamit Márpedig a választókörzetéhez nvolc település — Mórahalom. Röszke. Domaszék. Zákányszék. Kuzsa. Pusztamérges. Öttömös és Asorthalom — tartozik. nem szólva a kiterjedt tanya világról. Eleinte minden nehezen ment. A mórhhalmi Vörös Október Termelőszövetkezet állattenyésztőjének is meg kellett fizetni a „tanulópénzt". és bevallása szerint hosszú évek teltek el. amíg teljesen eligazodott a közélet útvesztőiben. Csak látszólag egyszerű kiállni beszélni, felszólalni, javasolni... Most, a második választási ciklusban már iől tudta miért lehet illik és kell a megyei tanácselnöknél előszobázni, hol tud egv képviselő Pesten kopogtatni. és miképp lehetséges 25 ezer választópolgár érdekeit képviselni ú*v. hogy nyugodtan főzze a vasárnapi ebédet, és ne érezze. hogy a sok látogató feltartaná a munkájában. Hogv miért az ebédfőzést említem? Kedves történet Jut erről eszemtie. ami úgy látszik, nem hiányozhat a képviselő életéből. Évekkel ezélőtt Blbókné ügy t gondolta, mind a nyolc községben kitűzi a fogadóórát, pontosan beosztja az idejét ekkor és ekkor lehet iönni. kérdezni, panaszolni. beszélgetni. Mindent szénen eltervezett és elhatározott s amikor azt mondta magában, most pedig indulok, kopogtak az ajtón, a munkahelyén vagy a lakásán. jöttek DomaszéknSl. Pusztamérgesről ... A fogadóórát helyben tartotta meg. S ez később szokás lett sőt az a hír is elterjedt, ha valaki keresi, leghamarabb otthon vasárnap találja így történt, hogy legutóbb is a csirkenanrikás maidnem odaégett amíg a szobában ruzsaiakkal beszélgetett. Szerencsére féríe iól kamatoztatia főzőtudománvát Mióta feleségének ennvi sok do'ga van. nagv iártasságot szerzett a konyhaművészetben. Bibókéknál már elég régóta leiszó: aki először ér haza. az főz. . A képviselőnek nem könnyű ezt az elsőséget megszerezni, de legnehezebbnek mégis azt a nillanatot tartja. amikor először az ország nyilvánossága előtt beszélhetett. ígv emlékszik vissza: ..Mielőtt megkezdődött Volna az országgyűlés, odaiön hozzám egv rinorter. és újságol ia. öt-hat percét közvetít egyenesen a tévé a felszólalásomból. A gyomromat a torkomban éreztem. kezem nedves lett és amíg sorra kerültem biztosan lefogytam egv-két kilót a na?v izgalomtól. Ahogv múlt az idő és közeledett a felszólalásom nerce, ömleni kezdett rólam a víz. Annyiszor végiggondoltam. melyik mondatot hogyan hangsúlyozom, de akkor hirtelen úgy éreztem, egv szó sem jut eszembe. Hetekkel korábban megírtam a beszédet és elképzeltem, hogv fogom előadni. Nos. ott az ülésteremben ebben az izga1 ómban elővettem a beszédet, próbáltam olvasni, de az idegességtől nem láttam a betűket Amikor pedig a tévé vakító lámpája kigyulladt úgv éreztem, d'álulok. Eszembe jutott hány millió ember figyel engem, és ha véletlenül bakizok... Mintha megbénult volna • nyelvem. De körülbelül egv-két nerc alatt elmúlt a belső remegősem. egvre magabiztosabb lettem. míg végül a tévé lámpája is kihunyt" Bibókné szívesen gondol az elmúlt hat esztendőre, amióta először megválasztották, az apró mozzanatokra, a szürke hétköznapokra. amelyek annvl örömet okoztak. De nemcsak neki. A falusi ember szívesen beszél képviselőjéről. mert úgy érzi. sokat tett azért, hogv hamarabb legyen Iskola óvoda gyorsabban épüljön a vízvezeték, a járda és az út És a homoki ember sem gondolkozik másképp, mint a városi, ö is azt akarja, hogy még komfortosabb legyen élete, ezért aztán szinte ünnepnapnak számít ha felavatják az egészségházat, az ABC-t. a postát az iskolát Ezek az ünnepek nem múlnak el úgy. hogy a képviselő ne lenne ott HALASZ MIKLÖS k Megújuló vasútvonalak Régi szabály, hogy a tehervonatok súlyának növekedésével a vasúti áruszállítás gazdaságosabbá válik, így azután ma mér nem ritkaság a 25 tonna tengelynyomású tehervonat sem. Személyszállításkor pedig kulcskérdés a sebesség, hiszen csak Így lehet a vasút versenyképes a légi és közúti közlekedéssel (a korszerű gyorsvonatok sebessége ma . már eléri az óránkénti 160 kilométeres átlagos és a 200 kilométeres legnagyobb értéket). Ennek megfelelően évről évre egyre nehezebb és gyorsabb vonatok közlekednek világszerte, amihez folyamatosan biztosítani kell a pályák kifogástalan állapotát is. A rövid sínszakaszokat több kilométer hosszú sínszálakból álló hegesztett pálya váltotta fel. a talpfák helyét pedig sok helyütt már új rendszerű sínkötéssel ellátott előre feszített vasbeton keresztaljak foglalták el; ezek élettartama hosszabb, karbantartása, a nyomtáv pontos megtartása könnyebb. A vasú!i pályák nagy forgalma kevés lehetőséget ad a pálya vizsgálatára és karbantartására, amire pedig a kiváló minőségű pályaépítő anyagok használata ellenére is szükség van. A vizsgálatok és karbantartási munkák elvégzésére — különösen olyan vonalszakaszokon, amelyek közúton nem közelíthetők meg — sínen mozgó járműveket, munkagépeket használnak. Ilyen például a talajjavító rostáló, amely több feladatot tud ellátni. Mindenekelőtt végtelenített kaparószalagjával behatol a sínpáraljak alá, onnan kikotorja a zúzott követ, majd felviszi a gép rázórostájára, ahol megtisztítja a szennyeződéstől, s végül másik szállítószalagjával visszajuttatja a pályaalépítménybe. Egy ilyen talajjavító-rostáló gép a vasúti pályák legkényesebb pont i a ip. a kitérők alatt is fel tudja újítani az ágyazatot. Ezt pedig kizárólag kézi erővel lehetett elvégezni. E gép viszont — fajlagos teljesítményét tekintve — 72 ember nehéz fizikai munkáiét pótolja. Használatával elkerülhetők a hosszú vágányzárak, a pálya teljes felbontása.