Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-27 / 22. szám

2 Kedd, 1981. január 27/ röviden Szakmát tanulnak Játékra jelentkezem Gyerekkorom óta lelkes híve va­gyok mindenféle sportnak. Mivel a foci már több évtizede állandó szen­vedélyem. szerény képességeimmel szeretnék én is hozzájárulni a ma­gyar labdarúgás felemelkedéséhez. Közlöm hát az illetékesekkel: játék­ra jelentkezem. (Címem a kiadóhi­vatalban.) Igaz. már túl vagyok a negyedik ikszen. de látva a hazai mérkőzések alacsony színvonalát, a lélektelen játékot, a bundázásokat, úgy érzem: ott a helyem a zöld gyepen, hogy megmutassam a fiataloknak, hogyan rúgtuk mi a labdát, amikor még amatőrök voltunk. Állítom, ha valamelyik egyesület leigazol, én leszek a magvar labda­rúgás legolcsóbb játékosa. Először is. mondvacsinált sportállást részem­re nem kell kitalálni, mert van tisz­tességes foglalkozásom, rendes fize­tésem. Az évek során hozzászoktam a rendszeres munkához. Ebből kö­vetkezik: ezután sem lesznek olyan furcsa allűrjeim, hogy csak fizetési napokon sétálok majd be a munka­helyemre a korpáért. Rengeteg pénzt takarít meg az egyesület azáltal is. hogy számomra nem kell IBUSZ­szobát bérelni, öltözősarkot átalakí­tani. többszobás lakást venni, villát építeni. Mivel erkölcsileg is eléggé meg­bízható talajon állok, fegyelmezési gondjai sem lesznek velem a szak­vezetésnek. Ittasan nem ülök vo­lánhoz. nem kergetek a Balaton hűs vizébe népi zenekart malacbandát, éjjeli mulatókból se kell hajnaltájt taxin hazaszállítaniuk, mert felesé­gem évek óta este tízkor rendszere­sen ellenőrzi, hogv ágvban vagvok-e már. Azt is megígérem, ha a csapat társasgépkocsin utazik a mérkőzés színhelyére, hazafelé is a fiúkkal tartok, nem pedig valamelvik rajon­gó mecénás gépkocsiján száguldók vissza Budapestre. Külföldi por­tyákra a hitvesemet nem viszem magammal. A külhoni sajtó ígv az­tán nem kürtölhet világgá olyan hí­reket. hogy kedves nejem őnagysá­ga méltatlanul viselkedett vásárlás közben, mondjuk egy londoni áru­házban. Előreláthatóan iskolai végzettsé­gem is megfelel a mai. korszerű kö­vetelménveknek. Hozzám nem kell hdajönnie az edzőnek, a sportköri el­löknek. hogv fiacskám, most már bele tudsz rúgni a labdába, ideie hát. hogv az általános iskolát is el­végezd. Ilyen gondjuk nem lesz. mert már az egyetemi vizsgákon is túl vagyok. Még néhány, a játékommal kap­csolatos apróság. Gondolom, a szakvezetés érdemei­met elismerve, előrehaladott korom miatt nem kívánja, hogy lógó nyelv­vel kilencven percig futkározzam a pályán. Már csak azért sem mivel az utóbbi években a fiatalabb lab­darúgóktól sem követeltek ilyesmit. Megelégszem, ha hetven percig a kispadon ülök. és cserejátékosként csak az utolsó húsz percben jutok szóhoz. Ha esetleg csípőre tett kéz­zel ácsorgok a pályán, nyugodtan szóljanak rám. mert ez csak helvte­Len beidegződés, nagy elődöktől örö­költ rassz szokás. A csapat biztosan számíthat szilárd jellememre, bun­dákban nem veszek részt, a takti­kai utasításokat betartom, s ha a iáték hevében szabálytalanság miatt leküldenek a pályáról, sem a nézők­nek. sem a bírónak nem mutatom meg. hogy nyálképző szerveim mi­lyen kifogástalanul működnek. Ha a szakvezetés úgy gondolja, hogv a válogatott, valamint az NB l-es ősapátok gondjai nélkülem is megoldódnak, szívesen elszegődöm alacsonyabb osztályba is. s attól sem idegenkedem, ha megyei, járási baj­nokságban jut csak hely. De végre lássam: az ígérgetéseknek vége. most már a tiszta, becsületes játék követ­kezik. Maradjunk ennyiben: játékra je­lentkezem. Kiss György Mihály A textilipari szakközépiskola tanműhelyeiben korszerű be­rendezésekkel és technológiával ismerkedhetnek az iskola tanulói. A Jól felszerelt műhelyekben körkötő. cérnázó- és gyűrűsfonó gépeken szerezhetik meg a szükséges gyakorla­tot. mely nagy segítséget nyújt a sikeres érettségi és szak­munkás-bizonyítvány megszerzéséhez. Képünkön: a cérná­zógóp Erős szél Várható időjárás ma estig: Kisebb felhőátvonulások, leg­feljebb keleten néhány he­lyen futó hózápor. Erős, időn­ként viharos északi, észak­keleti szél. Keleten, észak­keleten hófúvás. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet ma: +2, —3° között. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács dr. Sei­fert Gézánénak, a Magyar Izraeliták Országos Képvi­selete főtitkárának, az ál­lam és az izraelita feleke­zet közötti jó viszony mun­kálásában kifejtett eredmé­nyes tevékenysége elismeré­séül, születésnapja alkalmá­ból a Munka Érdemrend arany fokozatát adományoz­ta. A kitüntetést Miklós Im­re államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke adta át. Jelen volt Héber Imre, a MIOK elnöke. A ZAJRÓL Az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület zaj­csökkentési szakosztályának megyei szervezete rendezésé­ben ma, kedden délután 3­kor, a Technika Házában Póta Györgyné, az Országos Környezet- és Természetvé­delmi Hivatal munkatársa tart előadást Zajmissziós előírások érvényesítése a bí­róságok gyakorlatában cím­mel. ÉJSZAKAI FÜRDŐZÖK Fürdőzni kerekedett ked­ve nemrég három ittas sze­gedi fiatalembernek. Ebben még semmi rendkívüli nem lenne. Csakhogy, a 19 éves Szita József (Alföldi utca 22.). a 25 éves, büntetett előéletű Csáki Béla (Cső utca 3.) és a 24 éves Cse­rép Zoltán (Hunyadi János sugárút 75.) az éjszakai órákban szánta el magát a lubickolásra. Átmásztak az újszegedi ligetfürdő keríté­sén, ruhájuktól megszaba­dulva a nagy medencébe vetették magukat. A va­gyonőr figyelmeztette őket: alkalmasabb időpontot is találhattak volna a fürdő­zésre. Felszólította a fiata­lokat, hogy távozzanak. A fürdőzők nem hajlottak a szép szóra, sőt, megverték az idős embert. A három fiatalembert a rendőrség gyorsított eljárással bíró­ság elé állította. Jogerős íté­letével a Szegedi Járásbíró­ság Csákit 6; Cserép Zol­tánt és Szita Józsefet. 4 hó­napi, végrehajtásában fel függesztett fogházbüntetéssel sújtotta. FELKÉSZÍTŐK A MUNKA ÉS MŰVELTSÉG VETÉLKEDŐRE A Munka és műveltség megyei vetélkedőn részt ve­vő szocialista brigádok so­ron következő felkészítője ma, kedden délután 3 óra­kor lesz a Juhász Gyula Művelődési Központban. Ez­úttal Lovászi József, a me­gyei pártbizottság munka­társa a két világrendszer harca Helsinkiig címmel tart előadást. Holnap, ja­nuár 28-án, délután fél 3 órakor az Örökség című ma­gyar filmet vetítik a Kos­suth Lajos sugárút 53. szám alatti moziban, a vetítés után a résztvevők a film­ről beszélgethetnek. Alkalmaz­kodás A házigazda így szól a vendégekhez: — A feleségemnek fel­tett szándéka, hogy ne­künk Beethoven-szimfó­niát játsszon a zongo­rán. Kérem, hallgassuk meg őt, azután marad­junk két percig csönd­ben, hoffy kiengesztel­jük a halhatatlan Bee­thovent. NAPJAINK ÉPÍTÉSZETÉRŐL Az Építőipari Tudományos Egyesület megyei, és a ma­gyar Építőművészek Szö­vetsége szegedi csoportjának rendezésében kerül sor hol­nap, szerdán délután 3-kor a Technika Házában a nap­jaink építészeti kérdéseivel foglalkozó előadássorozat el­ső rendezvényére, i ISMÉT LESZ VIRÁGKARNEVÁL Kétévi szünet után ismét lesz virágkarnevál Debre­cenben augusztus 20-án. Az ország egyik legszebb al­kotmány napi rendezvényé­nek az előkészítésére bi­zottság alakult a városban. Az előzetes tervek szerint az idén 20 nagyméretű virág­kocsi vonul fel a Nagyállo­mástól a nagyerdei stadio­nig. A parádén az iskolai, valamint hazai és külföldi művészegyüttesek működnek közre. GYILKOSSÁG A NEVELŐ­INTÉZETBEN Január 22-én, reggel, az Aszódi Fiúnevelő Intézet­ben holtan találták Kiss Jó­zsef 58 éves intézeti tanárt A rendőrség megállapította, hogy bűncselekmény áldoza­ta lett. A széles körű nyo­mozás serán a rendőrség el­fogta és előzetes letartózta­tásba helyezte a bűncselek­mény elkövetésével alapo­san gyanúsítható Nagy Jó­zsef, 16 éves kozármislényi lakost, intézeti neveltet. A vizsgálat eddigi megállapítá­sai szerint Nagy József tet­tét bosszúból és anyagi ha­szonszerzés céljából követ­te el. A Pest megyei Rend­őr-főkapitányság tovább folytatja a vizsgálatot. Matematikai modellezés a mezőgazdaságban A MÉM és a TOT támo­gatásával működő Mezőgaz­dasági Üzemszervezési Iroda eddig több mint ezer mező­gazdasági üzemben vállalt el gépi adatfeldolgozást, s a kedvező tapasztalatok alap­ján szolgáltatásait bővíti. Előtérbe került a szervezési munkák számítógépes irá­nyítása. Az iroda R—22 és RC mintájú számítógépeivel a közös gazdaságok megrende­lésére beprogramozza a ter­melés irányítását Ennek megfelelően a szarvasmarha­tartás számítógépes irányítá­sára új modellrendszer ké­szült el, amelyet sikerrel al­kalmaznak a dunavarsányi Petőfi és az ócsai Vörös Ok­tóber Tsz-ben. A ráckevei Aranykalász Tsz-ben a kész­letezés rendszerét a számí­tógépes vezérléssel alakítot­ták ki. A karcagi tsz-ben is sikerrel alkalmazzák a kész­letgazdálkodásnál a számító­gépes feldolgozást és prog­ramozást. Az eddigi tapasz­talatok alapján 1981-ben to­vábbi 8—10 termelőszövet­kezetben állnak át a számí­tógépes információs-rendszer valamelyik ágazatának be­vezetésére. Rövidesen lehetőség nyüik a kis számitógépek felhasz­nálására is a mezőgazdaság­ban. A Videoton VT—20-as gépe Fejér megyében kísér­leti jelleggel kezdi meg a közös gazdaságokban a ma­tematikai modellezést. Az iroda új módszere az úgynevezett csoportos szer­vezési rendszer. Ennek lé­nyege, hogy egy-egy témá­ban elkészített üzemszerve­zési megoldást több gazda­ságban is megvalósítják. Olyan szervezési megoldáso­kat dolgoznak ki — részben számítógéppel — amelyek viszonylag olcsón átvehetók az irodától; a többszöri fel­használás ugyanis a szolgál­tatás költségeit esetenként a felére csökkenti. Rablók, börtönben Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, szomszédok­nak és Ismerősüknek, akik sze­retett édesanyánk, ÖZV. KESZEI I.AJOSNE temetésén megjelentek, mély fájdalmunkban velünk együtt­éreztek. Külön köszönet a kör­zeti főorvosnak, aki édesanyán­kat hosszabb ideig kezelte. A gyászoló család. Felhő u. 7. Tudatjuk, hogy a szeretett fe. leség, édesanya, anyós és nagy­mama, KATONA ANTALNÍ Jöjárt Anna életének 78.. házasságának 54, évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1981. január 28-án, szerdán 14 órakor lesz a domaszék! temetőben. A gyá­szoló család, Domaszék. Köszönjük a rokonoknak. a közlekedési vállalat dolgozói­nak és az ismerősöknek, akik édesanyánkat, ÜZV. KORPASI JOZSEFNÉT utolsó útjára elkísérték. Konter és Péter Szabó család. Köszönetet mondunk a roko­noknak. ismerősöknek, akik fe­lejthetetlen halottunkat. CSEH SÁNDORT utolsó útjára elkísérték, vala­mint a II. sz. Belklinika orvo­sainak. ápolóinak, akik élete megmentéséért fáradoztak. • A gyászoló család. őszinte szívvel mondunk kö­szönetet mindazon rokonok­nak, ismerősöknek, a ház lakói­nak, a Szegedi Ruhagyár veze­tőségének és dolgozóinak, volt munkatársainak és barátainak, a labor- és modellkészítő dol­gozóinak, a szegedi Patyolat Vállalat dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen szerettünk, NYAR1 FERENC végső búcsúztatásán megjelen­tek, részvétükké. virágaikkal, | ás fájdalmunkban együttérzé­sükkel mély fájdalmunkat eny­Gyász­közlemények hiteni igyekeztek. A gyászoló család, Damjanich u. 17. 12 261 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, dédmama, LIPPAI NAGY ANTALN® Pozsonyi Eszter életének 77. évében, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése január 28-án 12 órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 10 774 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, nagyapa, dédapa, CSILLAG KALMAN életének 73. évében, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése január 27-én 14 órakor lesz a röszkei temető ravatalozójából. A gyászoló család. 10 772 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, nagyapa, dédapa, testvér, ID. LAZAR GYÖRGY életének 83. évében, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése január 27-én 13 órakor lesz a dóci temető ravatalozójából. A gyászoló család. 10 770 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, nagyapa, DR. KOVÁCS JÖZSEF életének 64. évében hirtelen el­hunyt. Temetése január 28-án 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. 10 769 Megtört szivvel tudatjuk, hogy drága feleségem, a legoda­adóbb édesanya és nagymama, CSÖTI ANTALNÉ Sorbán Mária 76 éves korában örökre Ittha­gyott. Temetése szerdán, január 28-án 13 órakor lesz a reformá­tus temetőben. Gyászoló férje, fia, unokája, Lenin krt. 14. 10 768 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, nagyapa, testvér, KIRÁLY LAJOS életének 76. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése január 28-án 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család, Tavasz u. 6/B. 10 767 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagymama, leány, testvér. REDENCZKI ISTVÁNNÉ Horváth Viktória életének 50. évében, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése január 27-én 13 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. 10 766 Tudatjuk, hogy ERŐS ANNA hamvasztás utáni búcsúztatása január 30-ón 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. 10 765 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. akik felejthetetlen ha­lottunk, ÖZV. KATONA IMRGNE búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. 10 748 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, isme­rősöknek, jó barátoknak. akik felejthetetlen édesanyánk. KALAPOS JANOSNE temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhfteni Igyekez­tek. A gyászoló család. 10 754 Kiskundorozsmán, a Fé­nyes vendéglő presszójában italozott tavaly augusztus 15-én este a 22 éves, erősza­kos cselekményekért több­ször büntetett Szalai Mi­hály Szeged, Kassai utca 12. és az 55 éves, ez ideig nyolc­szor elítélt Kovács Gyula Szeged, Külterület 10. szám alatti lakos. Mikor pénzük elfogyott, távoztak. De nem mentek messzire, a presszó mellett megálltak. Hamaro­san észrevettek egy ittas fér­fit, aki ugyancsak a Fényes­ből indult haza. Kivárták míg közelükbe ér. Ekkor Szalai felszólította az ide­gent, fizessen nekik italt. A férfinek nem tetszett az öt­let, Szalai erre pofonvágta Elkerülendő a további bajt, a póruljárt ember kénytelen­kelletlen elővette tárcáját, hogy átadja az italra kért pénzt. Kovács Gyula kikap­ta kezéből az erszényt, a sértett ellenállása dacára sikerült is megkaparintania 200 forintot. Szalai sem volt tétlen, ruházatánál fogva oly erősen ragadta meg a férfit, hogy leszakította róla az in­get. Majd ököllel arcba súj­totta. A szerencsétlen ember elájult, a földre zuhant. Ké­sőbb, visszanyerve eszméle­tét, visszament a presszóba, értesítette a történtekről a rendőrséget. A vádlottak rö­vid időn belül kézre kerül­tek. A két rablóval szemben először a Szegedi Járásbíró­ságon hoztak ítéletet. Szalai Mihályt 2 év 4 hónapi bör­tönnel sújtották, 3 évre el­tiltották a közügyek gyakor­lásától. Egyben megszüntet­ték a vádlott előző bünteté­sét követő feltételes szabad­ságot. Kovács Gyulát 2 évi börtönre ítélték, 2 évre el­tiltották a közügyek gya­korlásától. Elrendelték mind­két vádlott kényszergyógyí­tását. A megyei bíróság hely­benhagyta az első fokú íté­letet. HALÁLOS BALESET Szentes külterületén Laka­tos István 48 éves egyéni gazdálkodó, szentesi lakos, személygépkocsijával neki­ütközött Vámos Mihály 37 éves szakmunkás, nagymúgo­csi lakos útszélen várakozó személygépkocsijának. Vá­mos utasa, Kun László 21 éves felszolgáló; nagymá­gocsi lakos a helyszínen meghalt, Vámos és másik utasa súlyos sérülést szen­vedett. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség ás kiadóvállalat: Szeged, Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 6723. igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető * in4ta*iIvatatoknál es kézbesítőknél Előfizetési díj egy tónap-s 71 forint. - index: ii 653 - ISSN: 0133—025 * ^ w A J v/tf'ya Ni

Next

/
Thumbnails
Contents