Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-25 / 21. szám

4 Vasárnap, 1981. január 25. Utazás az éjszakába Népneveltem volna... O'Neill-bemutató a Kisszínházban Amerika az álmok földje, 6 az álmokról hajlamos hinni az ember, sohasem hazudnak. Eugene O'Neill „önéletrajzi szintézise" arról szól, hogy az álmok megcsalnak, fizudnak bizony. Az amerikai álomnak, az ígéret földjének szétfoszló illúziói vésztjóslóan kísértenek legszemélyesebb vallomásaiban. családtörténeti ciklusában. Ennek egy darabja az Utazás, mely péntektől látható a Kisszínházban. V ÁLLOM ASKENY SZERÉRŐL. Kemény önvizsgálat, keserű élveboncolás, kivált vallomáskényszere a szívszorongató. O'Neill önkéntes száműzetéseiből Idevillan a hotelszobák magánya (bölcsője és koporsója), félhomályos üzletelései telkekkel, házakkal, a sírig elkísérő anyagi gondok, nehezen gyógyuló tébécéje, az első házasságából született fiú tragikus morfiumtortúrája, vagy maga a tény, hogy évekig járta a tengereket, Edmundhoz hasonlóan. Itt az anya morfinista, s a kisebbik fiú tüdőbajos. A nagyobbik alkoholista szoknyapecér, az apa pedig kiérdemesült színész, sikertelen telekspekulációkkal megrakottan, ezért zsugori szegény. A polgári család bomló tetemének irodalmi anatómiája, látszat és valóság tragikus diszharmóniája. Figurái úgy tesznek, mintha lenne otthonuk, holott nincs. Félreeső vágányokon veszteglő kisiklott életek, anyagi és szellemi javaikhoz eltékozolván illúzióikat is. Tyrone színházi karrierjéit váltotta aprópénzre. Gyors gazdagodást ígérő telekügyletekbe fogott, s minthogy belebukdácsolt, futott a pénze után, fösvénységével magával rántva családját a bizonytalanságba. A felesége persze mentegeti. „Egyikünk sem tehet arról, amit az élettől kap — summázza valahol. -— Megkapjuk a magunkét, is még meg sem értjük, és ha egyszer megkaptuk, attól fogva nem tudunk ugyanazok lenni, akik voltunk. Végül minden elválaszt már attól, ahogyan élni szeretnénk, és örökre elvesztettük valódi önmagunkat." örökletes betegsége a caládnak ez a prcdestináció. A fiúk apjuktól szer. zik be. akire szintén a szülők hagyatékozták. Kiút nincs, hacsak nem a bódulat: szolidabb fokon az alkohol, emeltebb szintjén a morfium. A mámor azonban a „társadalmi ígéretek maszek kiegészítése — mutat rá Almásí Miklós —, egyben illegális tevékenység, mert akik vele élnek, s önmaguk képzeletében hoszszabbítják meg saját reményeiket, egyúttal ki is zárják magukat ebből a világból." DRAMATURGIÁJÁRÓL. Az alkohol és a tüdőbaj gyötrelmeit ugyancsak megszenvedő költőt idéznek, Ernest Christopher Dowsont. „Nem tart soká a rózsa és a mámor: fejedet felütöd egy pillanatra a ködös homályból, s elnyel a köd." lbseni szimbólum? Csakugyan, hiszen a Solness építőmester tornyal vagy a Rosmersholm malomzúgója éppoly egyszerre valóságosak és jelképes értelműek Ibsennél, miként a ' köd. a fölvijjogó ködkürtök az Utazásban. Mint a halálmadár — tapint lényegre a szolgálólány. A sejtelmes Ibsen drámáinak végzetterhe, misztikája borul árnyékként O'Neill hőseire, akiket Csehov diszkrét csöndje ls átölel. A titokzatos kór, ami Edmundot emészti, vagy Mary-nek sejtelmes Indítékú fölszabadultsága amolyan lbseni késleltetett akkordjai ennek a dramaturgiának. Es a darab közepe táján klfakadó Edmunddal — Én nem birok itt maradni! —. akár Tyrone: Kovács Jáno6, Jamie: Balázsovits Lajos Csehov Három nővérének egyike szökne be pillanatra a szobába Ha e cseppet sem szégyellnivaló szellemősök örökségét nyomozzuk az Utazásban, fölbukkan egy láthatatlan főszereplő is. Bizonyos Hardy doktor, akinek szintén nincs oka röstellnie távoli rokonságát Csehov orvosfiguráival. Hardy közvetett, ám kézzelfogható bizonyítékait szállítja Tyrone sóherságának: meglehet, kuruzsló tényleg, noha efelől csupán a család belső ellenzéke informál. (Valószerűbb, hogy szolid képességű körorvos, s hivatásának megfelelően intézetbe utalja a beteget, ha már lehetőségei, eszközei korlátozottak.) Látszólag ugyanúgy nem történik semmi, akár a Csehov-drámákban. O'Neill figurái sem tesznek mást, kibeszélik magukból azt, ami a lelküket ftyomja, amit egyébként ls tudnak, vagy majdnem tudnak, erősen sejtenek már. Ez a dráma sem a felszínen, a figurákban zajlik Ezért hát. hogy „Jéghegy-dramaturgiája" pontosan azokkal a veszélyekkel jár, ami tengerjáróhajókra leselkedik: ha előadása nem tud kellő mélységben tájékozódni a jéghegyek víz alatti kiterjedéséről, könnyen ráfut az üres unalom zátonyára. AZ ELŐADÁSRÓL. Ruszt József érzékeny optikával montirozza a mű valóságanyagát és gondolatiságát, naturális és költői síkjait. Ha leegyszerűsítve fogalmaznék, egyiket a látvány hordozza, másikat a színész. Erős leegyszerűsítéssel, hiszen a képi elemek (díszlet. Jelmez) sem pusztán helyszínt, kort jelölnek, hanem jelentéstartalmuk van, ' és vice versa. a dialógusok, a színészek játéka ls finom áthallásokat enged a prlmér közlendők és az átvitt értelmű szövegtartalmak között. Csikós Attila vonalaiban artlsztikus. hangulatában kriznntémillatú. kopottszürke villabelsőléről, a verandára nyíló hall berendezéseiből hervadag petyhüdtség süt le, a néhai lakályos otthont kikezdő egzisztenciális bizonytalanság. S az sem véletlen, ha a férfiak haloványbarna egyenöltönye-ruházata finom kontrasztot tükröz a morfinista Mary lengő selyemköntösével (jelmeztervező: Schaffer Judit). Ha Ruszt eddigi szegedi bemutatóit (Paraszt-Hamlet, Cenctek a Kisszínházban, Páskándi Kálmán királya a szabadtérin) a darabok vonzásában nagvzenekarra komponálta, az Utazás kamarai bensőséges séRét mutatja. Színészvezetésének lélegzetvétele a ritmus, amit vehetne azé't feszesebbre, leheletfinom effektusokkal él, cizelláltan hangszerel: fokozott gonddal preparál egy-egv futó mosolvt. gesztust, elfordulást; fölgyorsított vagy kisiklatott, szikrázó vagy csöndbe aláhulló dialógusmenetet Honnan hát, hogy a második résznél imitt-amott leül az előadás? Bravúros érzékenységére vall viszont, ahogyan a családi kvartettet, ellenpontozza. A betegeknek, Edmundnak és az anyának duettje például mollban van, sokkal intimebb, melegebb, rétegesebb, mint az apa és nagyobbik fiának dúrjellegú, nyers, szókimondó, az élet viharaitól fölhorzsolt kapcsolata. Kovács János abban a helyzetében kapja meg James Tyrone-t, hogy elvesztette néhai magabiztosságát Egzisztenciája megrendült, fölbomlott a családtagokat összetartó rend, s nem akarja hinni, pusztán maga a hibás. Kétségbeesett erőfeszítéseket tesz legalább a látszatharmónia megőrzésére. s Kovács ebbeni vívódásában hiteles. Rokonszenves tulajdonsága, hogy nem próbálkozik a könnyebb ellenállás felől, amivel James Tyrone óhatatlanul leegyszerűsödnék. S mivel a narkotikum .földöntúliság, akül6Ődlegesség veszélyei • még inkább kísértenek Marynél. Barta Mária most láthatta hasznát, hogy eljátszotta valamikor Witkietoicz Anyáját Amit megőrzött belőle, se több, se kevesebb, amennyi közös e két figurában. Egyenesen kihívó az eszköztelensége, s mint ilyen, irritálja a családot, készteti belső számvetésre, önvizsgálódásra. Balázsovits Lajos Jamle-je jót tett az előadásnak. Túl azon, hogy vonzó küllemű, friss jelenség, £ a szegedi deszkákon új arcokat látni nem egy kifejezett hátrány, pláne, hogy szokványosnak sem Igen mondható — rendelkezik a figurához szükséges emocionális és alkati készlettel. Drasztikus és kekk, egyenesbeszédű, ugyanakkor vissza tud vonulni az önkritikus Jamie roskatag sáncai mögé. Ilyen pillanataiban megkapó felelősségérzete Edmund'rt, s ehhez hálás partner Safranek Károly, aki láthatóan sokat tett azért, hogv korábbról tapasztalt fölös pózait levetkőzze. Safranek Edmundja szuggesztíven lefojtott. Pontosan az az inprovertált típus, amilyennek halálfélelem árnyékában egy fiatalon szerzett tüdőbaj teszi az embert ingerlékennyé, fokozottan érzékennyé környezete iránt. A családi négyesfogatot Bor Adrienne szolgálólánya egészítette ki. A KÖZÖNSÉGRŐL rendhagyó módion csak annyit, Jól vette a lapot. Hálás közreműködője (nem passzív szemlélője) volt a premiernek. Reagálta persze, hogy a húzások dacá-a is némileg hosszabb „utazásra invitálták az élszakába", mint általában a ma emberériek rohanó tempóihok méretezett előadásokon. Mégis ott vibrált a levegőben, történőfélben van valami a Kisszínházban. Adná az ég,.. Ni&olényl István Egy kis agitációs meditáció Ha ezeken a hasábokon még nem derült volna ki, úgy ismételten hangsúlyozom, hogy világnézeti vitákban esküdt ellensége vagyok a türelmetlenségnek. Az igazság ugyanis szerintem — leszámítva a nyilvánvaló axiómákat — viszonylagos valami, holnap megdönthetik azt is, amit ma okos érvek légiója támogat. De vajon meddig tarthatunk ki az érvek oldalán? Éles osztályharcok idején — tudjuk — halált is virágozhat a türelem, a géppuskával szemben nevetséges jószág a meggyőzés szándéka. De vehetünk a mi békekorunkból is példát: azt a kübekházi egyéni parasztot, aki annak idején leköpte a társas nagyüzemi termelés lelkes szószólóját, méltó válaszban kellett volna részesíteni. Az agitátor azonban szó nélkül letörölte a gyalázatot, attól a hamis nézettől vezérelve, hogy senkit nem szabad megbántani. Azóta megtanultuk, hogv demagógiával rendes, dolgos embereket is félre lehet vezetni, saját érdekeik ellen hangolni. Ahol idáig faiul a helyzet, ott ultima rációként áldásosabb lehet a határozott föllépés, mint az elvtelen és szánalmas udvarlás. Példa van rá ezer, és még százszor annyi, hogy a pipogyaság, a sértegetésre is bólogatás inkább ingerel az ellenkezésre, mint annak viszautasítása. Légy hú magadhoz — szól rád örinön lelkiismereted és helyben hagyod. Igen, az emberfia mindig, bármilyen nehéz helyzetben merje vállalni saját egyéniségét, mert mások csak így bíznak meg benne, ebből tudják, hogy számítani lehet rá. Aki humortalan, zenét len természetűnek született, az ne játssza meg a boldog vigyorit senkinek a kedvéért, legfeljebb annyira legyen alkalmazkodó, amennvire ezt a társadalmi eevüttélés szabályai megkövetelik. Ha azonban az a meggyőződése, hogv neki a zavaros prédikációt is udvariasan kell fogadnia. akkor magára vessen, ha rálön az idegesség, de semmi szín alatt ne veszítse el türelmét. Olykor — valljuk csak meg — erélyesen rá kell szólnunk önmagunkra, hogy szilárd maradjon a szemben álló homo sapiens jóindulatába és formáihatóságába vetett hitünk. Jómagam is békés, mondhatnám jótét lélek vagyok, s inkább a kérdezgetések híve, mint a magabiztos kijelentéseké. Fát nem hagyok ugyan vágni a hátamon, de ha tisztességesen szólnak hozzám, kenyérre kenhető vagyok, mint a vaj, s gyógyítok mindenféle nyavalyát, akár a széktffl. Alapállásom, hogy többnyire mások ls hasonló töltésűek, ha tehát meg akarok valakit győzni Igazságom felől, akkor nyitott szívvel, maximális türelemmel, s az ő szempontjainak tiszteletben tartásával kéli közelednem hozzá. De ha támadás ér? Életüket mások érdekében szétnyűtt humanisták figyelmeztettek arra, hogy soha nem jár krisztusi csók oda, ahonnan ütést kapunk, különben vége a méltóságnak, a tekintélynek. Az ostoba agresszivitás gyávaságnak nézi a természetes jóakaratot. A hatvanas évek legelején Alsóvároson összehozott a véletlen a harsány modorú, sörözés közben mindenkit hátbacsapdosó, hetet-havat összebeszélő T. S.-sel, a „politikus" fuvarossal. Már pontot, tettünk a tsz-szervezés végére, s mivel személyes tapasztalatom szerint a gazdák kölcsönösen igényelt eleven párbeszédsorozat révén jutottak el a belépésig, a rendesen elvégzett munka tudatában baktattam hazafelé. Az egyik kocsmában emelkedett volt a hangulat, gondoltam, fülelek egy keveset. Ott szúrt ki magának T. S. olyan ovációval, mintha már régóta várt volna ide. Elém penderült, s kakaskodva kiáltott rám, hogy álljak föl, ő jól ismer engem. Nem értettem ugyan az összefüggést, ám időm se volt ezen tűnődni, mert az ösztövér kis ember galléromba kapaszkodva magas fejhangon, szinte hisztérikusan — hogy az ivó egész népsége odafigyelt — rámripakodott: „Kár volt a népet kolhozba terelni koma, megisszátok még ennek a levét, majd ha korogni kezd a gyomrotok elvtárskám, vélekezz, mit mondott Sanyó bátyó." Soha azelőtt színét se láttam ennek az alig ötvenkilónyi „bölcselőnek", aki legfeljebb harminc-egynéhány esztendős lehetett Arra gondoltam azonban, ő biztosan ismer, s azért lett hozzám ennyire közvetlen, mert a sör bátorította. Mit tehettem volna, hasonló stílusban vettem a lapot, ígv nem csoda, hogy egy-kettőre összecsaptunk, csak úgy szikrázott. Kicsit meglepte, hogy védekezésül én is megragadtam őt, és egy picikét elválasztottam a padlattól, s lejjebb vette a hangját Végül is elkezdett vigyorogni, majd sajátságos módon kibékülve bemutatkoztunk egymásnak. Azzal váltunk el, hogy a magam részéről nem tartom nemzeti szerencsétlenségnek, hogy ő egy kiálhatatlan, kötözködő alak, és politikailag föltűnően visszamaradott, neki pedig esze ágában sincs haragudni ezért, a véleményemért. Záradékul annyit tettünk még hozzá, hogy ki-ki él, ahogy tud, de ha ne adj isten lesz még egymáshoz szerencsétlenségünk, gorombáskodás nélkül cseréljük ki nézeteinket. Tegnap délutánig eztán nem találkoztam T. S.-sel, hogy őszinte legyek, nem is hiányzott. Elmentem volna mellette az áruházi nagy tolongsában, ő azonban észre vett, s már messziről kurjantott a maga módján: — Megismersz-e, te népnevelő? Vagy főszerkesztőt mondjak? Melyik tetszik? Hallom, megkezdtétek fölszedni a szocializmus alapjait. Ezek az örökös áremelések ... Meg ez a kiárusítás a gebineseknek! Lesz mit magyarázni, mi? Legalább ötvenen torpantak meg, és vettek bennünket. szemügyre a sokaságban. Kétségtelen, a magdS fejhang és a szöveg nem volt mindennapi. Legszí vesebben elsüllyedtem volna, de sebtében fölmérve a helyzetet, intettem, hogy húzódjunk félre. Jött is, de mondta tovább a magáét, én meg csak néztem a kisöreget tanácstalanul. Nehezen vettem bizonyosra, hogy ő az bizony, aki húszesztendeje azért vont felelősségre, mert leraktuk a szocializmus alapjait, s azt erősködte, hogy emiatt nem lesz mit ennünk. Alkatra alig változott, csak a haja deresedett meg, s ráncok sokasága gyűlt az arcára. A mosolyom nem lehetett valami biztató, mert emberem oldalogni kezdett a kijárat felé. Tűnődtem, hol ls kezdjem a neki való mondókámat, miközben ő — szemét ide-oda villantva — valamivel mérsékeltebb hangon így mentegetőzött: — Már ne is haragudj, főnök úr, de szabadság van, az pedig, úgy tudom, rám is vonatkozik. De elnézést, látom, amott vár az asszony. Már éppen kikerekedett bennetn az első mondat. Párbeszédünk Indításául — az övéhez hasonló tónusban —, meg akartam kérdezni, honnan ered mesébe illő csökönyössége, miért, tagadja a szája' azt, amit lát a szeme, s egyáltalán, milyennek ítéli meg saját viszonyát az őt is dédelgető társadalomhoz, de mire szóhoz jutottam volna,* elnyelte a. mozgólépcső. Bosszankodtam, ám ml tagadás, föl is lélegeztem. Hú maradhattam önmagamhoz. Mert, ha nem megy eL valószínűleg ^kezdtem volna őt népnevelni — hiába. De , amit a szabadságról mondott, abban volt valami. Lett volna, ha ő is meghallgatott volna engem. F. Nagy István Petőházáiól Negyvenezer tonna cukor Szombaton, tegnap leálltak a Petőfiházi Cukorgyár gépei. Befejeződött a 120 napos gyártási kampány, majd az ezt követő 2 napos utóüzem is. Négy hónapon át éjjel nappal folyt a munka. 343 ezer tonna cukorrépát dolgoztak fel, amiből 40 ezer 500 tonna cukrot gyártottak. A gyártást a négy hónap során gyakran nehezítette a rendkívüli hideg. Voltak vízellátási zavarok is, de a legtöbb gondot a fagyos, sáros répa okozta. A szállítás az egfsz kampány során zavartalan volt. A gyár három vasúti igazgatósággal — a szombathelyivel, a budapestivel és a soproni GYSEV-vel —. valamint a 19-es Volán Vállalattal állt kapcso'atban. Mind a négy szállító partnerral példamutató volt az együttműködés. Petőházán 10 ezer tonna alföldi és dél-dunántúli répát is feldolgoztak a kampány elején és végén. A gyártási szezon egyéb szakaszaiban pedig a potöházi gyár adott át feldolgozásra 60 ezer tonna répát a társüzemeknek. A következő hónapokban felülvizsgálják, karbantartják a mintegy fél milliárd forint értékű termelőberendezéseket. Jégkamevál Színpompás karnevált rendeztek szombat délelőtt a Balaton jegén. A balatonfü-edi Nos/Iopi Gáspár úttörőcsapat száz jt. mezes szereplője vonult fel a jégherceg előtt, majd bíráló bizottság döntött a kosztümverseny sorrendjéről. »