Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-12 / 240. szám

Élő nemzetköziség — élő hagyományok II. Az I. Internacionálé és a lengyelek Az 1863. évi felkelés után hétezer lengyel kényszerül elhagyni hazáját, s emigrációba megy. Legtöbbjük, mintegy ötezer Franciaországba, a többi más európai országokba vándorol, ök alkotják Lengyelország újkori történelmében az ún. Kis Emigrációt. Közülük többen bekapcsolódnak a nemzetközi munkásmozgalomba. Már a munkásosztály elsőnagy nemzetközi szervezetének, az I. Internaciónálénak az Alapító Üzenete foglalkozott a lengyel kérdéssel, illetve azzal a közönynyel, amellyel az európai uralkodó osztályok a lengyel felkelés vérbefojtását fogadták. A londoni konferencia (1865. szept. 25—29J, amely az I. Internacionálé kongresszusát készítette elő, színhelye volt annak a nagy vitának, amely szintén a lengyel üggyel volt kapcsolatos. Proudhon és Bakunyin nem akarták, hogy napirendre kerüljön a cárizmus elleni harc a nyugati országokban, s ellene voltak az egyesített, független Lengyelország megteremtésének. A londoni konferencián azonban a Főtanács 23:10 arányban a lengyel függetlenség mellett tette le a voksot, s ettől kezdve ez a kérdés az Internacionálé programjába került. A lengyel ügyet védte Marx az „Echo de verviers" szerkesztőjéhez írott levelében, Engels pedig A munkásosztály és a lengvel kérdés című cikksorozatában állt ki a lengyelek mellett. Legkövetkezetesebben Marx támogatta az elnyomott népeket, s így Lengyelországot is. A genfi konferencián (1866.) álláspontja a következő volt: a lengyel újjászületés elérhetővé válik, ha a cári Bnkénvuralom megszűnik Oroszországban, ezáltal ugyanis a nyugati reakciós erők és a cárizmus eevüttmflködése felbomlik. Ezenkívül fontosnak tartotta.. hogy Németország a republikánus Franciaországhoz közeledjen, másrészt pedig a nőmet proletariátus olvan demokratikus Németországot teremtsen. amelv biztosítja a lengyel függetlenséget. Ekkor esett szó először a népek önrendelkezési jogáról — amely nem is olyan sokkal később nagy vihart kavart Közép-Kelet-Európában — és a szocialista Lengyelország megteremtéséről. A határozat ellen szavaztak a francia delegátusok, és Proudhon hívei. A kongresszus után Engels irt cikket az elfogadott tézisekkel kapcsolatban az Internacionálé londoni Iapjábain („Commonwealth") A munkásosztálynak foglalkoznia kell-e Lengyelországgal ? címmel. Az Alapító Üzenetet hét lengyel irta alá. A Lengyel Ügyek Bizottságának kezdetben Holtrop és Rybyczewski voltak a titkárai, az utóbbi egyúttal a Főtanács tagja is, majd 1865-től Karol Bobczynski volt a titkár. Tevékenységükről kevés adat maradt fenn. Jozef Cwierczakiewicz a genfi kongresszuson, mint a francia szekció tagja vett részt, a baloldaliakat erősen kritizálva Proudhon híveihez állt közel. A Főtanács tudósítójaként Antoni Zabicki fejtett ki fontos tevékenységet 1866. és 1871. között. Rendszeresen tájékoztatta a Főtanácsot a lengyelországi sztrájkmozgalom kezdeteiről, majd a hazai proletariátust képviselte az 1870-es londoni konferencián. Pontos szám nem ismeretes, de tudjuk, hogy sok lengyel, köztük a mazzinisták. mintegy harminctagú csoportja is szimpatizált, vagy részt vett az Internacionálé munkájában. Egy részük a Lengyel Demokratikus Társaságból került ki — a mazzinistákhoz közelállóak voltak —, de létezett egy másik londoni lengyel csoport is. amelynek tagjai kifejezetten Mazzini hívei voltak, ök egészen kis részét alkották a lengvel emigrációnak, befolyásuk sem volt tú] nagv. A másik, s egyben a legfontosabb csoportot a szocialisták alkották (az ún. londoni „Gromada"). Az Internacionálé idején Lengyel Munkástársaságnak nevezték magukat, ami meg is felelt a valóságnak, hiszen tagjai munkások voltak, s kétkezi munkából éltek. Itt kell szólnunk az emigráció egyesítéséről, amely 1866-ban következett be, és Zjednoczenie Demokracji Polskiej — A Lengyel Demokrácia Egyesülése — néven vált ismertté. Az új szervezetnek 700 tagja volt, a baloldaliak vitték benne a vezető szerepet, mint például Jan Dabrowski, Valery Wróblewski. Velük találkozunk majd ismét a Párizsi Kommün harcosai között. Sajtóorgánumuk, a Függetlenség — Niepodleglosc — nevet viselte. Ennek az Egyesülésnek a londoni szekciója az Internacionálé kebelén belül működött, a párizsi viszont csak szimpatizált vele. Az Egyesülés neve ellenére sem egyesítette az egész emigrációt. Ezután is tevékenykedett a Wladyslaw Czartoryski vezette Hotel Lambert és a Lengyel Demokratikus Társaság. Nem volna teljes a lengyel emigrációról, s annak baloldaláról alkotott kép, ha nem szólnánk a lengyeleknek a poroszosztrák és a porosz—francia háborúk alatt tanúsított magatartásáról és részvételéről. A porosz —osztrák háború kitörése után Starzenski gróf egy krakkói önkéntes huszárezredet szervezett. Az ezred Ausztria védelmében a poroszok ellen harcolt volna. A háború gyors befejezése miatt azonban nem került bevetésre. Ugyanakkor az emigráció demokratikus szárnya Olaszország részére ajánlott fel fegyveres segítséget. Ez is mutatja, hogy az Egyesülés nem foglalt magába minden lengyel erőt Néhány száz lengyel viszont harcolt az ún. Loire Hadseregben. Az emigráció baloldala kezdetben nem akart aktívan részt venni a harcban, hisz a háború kitörésének pillanatában a porosz érdek dinasztikus konfliktus mögé volt bújtatva. Nem sokkal később azonban többségük a harc mellett döntött. Véleményük (amely egyébként nem igazolódott be) a következő volt: Franciaország oldalán Ausztria. Poroszországén Oroszország lép be a háborúba, de a végső harc cári vereséggel fog végződni, ami a lengyel függetlenségre nézve kedvező lesz. Ismeretes, hogy 1871. március 18-án a párizsi proletariátus megdöntötte egy áruló-megalkuvó polgári kormány hatalmát, győzött a Kommün. Áprilisban a Kommün vezérkarának átszervezése után Jan Dabrowski tábornok vezényelte az I. Hadsereget, amely ÉszakPárizst és a Szajna bal oldalát védte. Május 6-án Dabrowski egyidejűleg átvette a városparancsnoki és a főparancsnoki tisztet. Harcolva esett el május 26-án. Ugyanakkor a Szajna jobb oldali részét a Wróblewski parancsnoksága alatt levő nagyobb egység védte. Lengyelek alkották a Szabad Lövészek zászlóalját, g többen harcoltak a Nemzeti Gárdában is. A bosszú elől nem sokan tudtak elmenekülni, többjüket Üj Kaledóniába száműzték, másokat főbe lőttek, mint Wróblewski szárnysegédjét, Alojzy Wiernickit is. Mindössze harmincan tudtak Londonba menekülni, ahol részt vettek az Internacionálé munkájában, de voltak, akik a liberális Galíciába tértek haza. Wróblewski, a Főtanács tagja, a lengyel szekció titkára lett, s Marx társaságában részt vett a hágai kongresszuson. 1872ben megalakul a Lengvel Nép Szövetsége — Zwiazek Ludu Polskiego —. amely programjában hirdette, hogv a lengyel függetlenség kérdése nem választható el a szlávok politikai föderációjának kérdésétől, és a munkásosztálv tőke alóli felszabadításától. 1872. után sok emigráns hazatért, a kint maradók kulturális és tudományos munkával foglalkoztak. Ennek eredménye lett a Párizsban alapított Irodalmi és Történelmi Társaság, s a Rappelswili Múzeum. VARGA ENDRE A beleszólás joga J

og és kötelesség, összekulcsolódó fogalmak. Aki tisztában van a rászabott feladatokkal, s becsülettel el is végzi őket, jogait méltán követelheti. De vajon ismerjük-e eléggé a közös életünket rendben tartó paragrafusokat? Persze, hogy nem futkoshat az ember állandóan zsebében a rendeletek gyűjteményével, s aligha várható el minden állampolgártól, hogy a fejében tartsa összes törvényünk előírásait. Életünk során azonban lépten-nyomon belebotlunk oiyan helyzetekbe, amikor valamiféle szabályba kell belekapaszkodnunk az igazságosság érdekében. Ha közlekedünk, ha vásárolunk, ha építkezünk, ha gyógyításra szorulunk, néhány alapvető ismerettel azért tisztában kell lennünk, hogv mások érdekét ne sértsük, s a magunk jogait is megvédhessük. Régi igazság: ha valaki nem ismeri a törvényt, ez még nem mentesíti a felelősség alól. Szükség van tehát a jogpropagandára. Nem elég, ha a már bajba jutott ember az ügyvédi munkaközösségben, a bírósági fogadónapokon vagy a tanácsnál értesül arról, hogy adott helyzetben mit kell, mit szabad tennie. Meggyőződésem, kitartó, következetes munkával elérhető, hogy kialakuljon az emberekben bizonyos jogi érzék, amely a konkrét ismeretekkel támaszul szolgálhat az életben. Ismétlem, kitartó munkával kifejlesztett érzékről, és nem valamiféle veleszületett képességről beszélek. Ha a törvény az együtt élő közösség véleménye, javaslata alapján született, ha az írott, mindenkire kötelező szabályok a többség igazságérzetét tükrözik, cselekedeteiket is mintegy automatikusan irányítják. A népfront fiatalt, öreget, munkást és értelmiségit, párttagot é» pártonkívülit, hithű és ateista embert ültet egy asztalhoz, tehát mindenkit, aki itt él ebben a hazában, s akiknek közös érdekük a rend. Épp ezért nagyon sokat tehet — és tesz — ez a tömegszervezet a helyes jogi szemlélet kialakításáért, az ismeretterjesztésért, és néhány éve azért, hogy törvényeink az életben gyökerezzenek. A megye népfrontbizottságai sorozatban rendeztek társadalmi vitákat a lakosságot közvetlenül érintő, közérdeklődést fölkeltő törvénytervezetekről. Megteremtették annak a lehetőségét is, hogy a készülő jelentős helyi, tanácsi rendeletekről, határozatokról is véleményt mondjanak az ott élők. Azóta igazán magunkénak érezhetjük a családjogi törvényt, az emberi környezet védelméről, a közművelődésről szóló törvényt. A megye öt városában 450-en vettek részt a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló tervezet megvitatásában, s nem kizárólag a szakemberek, hanem maguk az érintettek mondták el véleményüket, óhajukat. Társadalmi bizottságok tűzték napirendre 1977ben a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről, az állami vállalatokról és a belkereskedelemről szóló törvénytervezetet is. A polgári és a büntetőtörvénykönyv módosításának tervezetét a Magyar Jogász Szövetség megyei szervezetével, a TIT jogi szakosztályával közösen tárgyalták meg a népfrontnál. Legutóbb, néhány nappal ezelőtt, Szegeden gyűltek össze három megye — Csongrád, Bács-Kiskun és Békés — államigazgatási szakemberei, hogy véleményt mondjanak az államigazgatási eljárás új törvénytervezetéről. Néhány elképzeléssel kapcsolatban aggályukat felezték ki, amelyet valószínű figyelembe vesznek a törvény írásba foglalói. Nemcsak a törvények születésénél bábáskodik ez a tömegszervezet, részt vesz a KNEB-bel együtt a hatályosulás társadalmi ellenőrzésében is. Általában igényelnék a Csongrád megyeiek, hogy a szegedi példa követésre találjon. Városunkban ugyanis évente kétszer helyi tanácsrendelet- és határozattervezeteket is megvitatnak a tanácskozási központokban. Hogy valaki, aki nem szakember, bele merjen szólni egy-egy jogi vitába, ahhoz szükség van arra a bizonyos jogi érzékre. Hogyan lehet erre szert tenni? Fokozatosan, lépésről lépésre kell megtanítani már a kisgyereket a legfontosabb fogalmakra. Ez a feladat elsősorban az iskolákra vár. Szegeden. Csongrádon, Vásárhelyen, Makón, Szentesen, Kisteleken és még több községben azonban segít a népfront is: előadásokat szerveztek, ahol bírók, ügyészek, ügyvédek, tanácsi' dolgozók gyarapították a gyerekek állampolgári és alkotmányjogi ismereteit Néhány helyen játékos vetélkedőkkel is próbálkoztak — nem sikertelenül. A felnőttek körében is tervszerű felvilágosító munkát végeznek a népfrontbizottságok, ügyelve arra, hogy a jogi tudnivalók egyaránt eljussanak a fizikai munkásokhoz, az ipari és szövetkezeti dolgozókhoz. a téesz-tagok hoz, a dolgozó és a gyesen levő nőkhöz, nyugdíjasokhoz és kertbarátokhoz. S ha minden állampolgárnak „a vérében" van a jogi érzék, felében pedig a legfontosabb ismeretek, bátran beleszólhatnak a közösséget érintő döntésekbe is. Mert a népfront munkájában a jogpropaganda eszköz: a demokratizmus fejlesztésének eszköze Arra tanít, ne csupán a központi ajánlásokat fogadjuk el, hanem új kezdeményezésekkel, ötletekkel gazdagítsuk a kisebb-nagyobb közösség életét . CHIKAN ÁGNES Ismeretlen ismerősök Halló, taxi! — Jó Szegeden a taxiszolgáltatás? — Nem. — Ezt ki meri mondani, aki szolgáltat? Egy taxisofőr...? — Gépkocsivezető! Ez a szó is benne van a hivatalos szótárban!... Egyébként ki merem mondani. — Volt jobb? — Volt Mielőtt tovább folytatnánk, hadd áruljam eL hogy a fenti címmel sorozatot ke/*iünk. Olyan emberekkel állunk meg rövid beszélgetésre, akikkel jártunkban-keltünkben nap mint nap találkozunk. Egyszóval közszolgáltatásban. emberek között az ezerarcú tömeggel a NAGYKÖZÖNSÉGGEL foglalkoznak. Ismerősként — ismeretlenül. Mutassuk be az elsőt: Csóka Dániel. taxi- (most már, ahogy ő kívánja) — gépkocsivezető. Húsz éve szolgálja az utasokat — Hogyan kezdte a taxizást? — Szomorúan. ? ? — Én ugyanis repülős voltam, motorosgépet vezettem, de egy orvosi vizsgán kiszuperáltak. Máig is rossz érzésem támad, ha eszembe jut — Hol ült először taxiba? — Mórahalmon, 1960. március ötödikén. Volt akkoriban egy terv: taxit a falura. így kerültem oda — pályázat útján. Egy év múlva behívtak Szegedre, mert az akció befulladt Azóta itt vagyok. — Az eleién egyetértett hogy a taxiszolgáltatás „volt jobb". Mikor? — Amikor 1961-ben bejöttem Szegedre, a taxit a vállalat akkor 42-es AKÖV — üzemeltette és egy kilométer 2 forint 40 fillérbe került az utasnak, s nekünk 50 százalék hasznos fuvart kellett teljesítenünk. Most egy kilométer 5,70. a követelmény pedig 75 százalék. — Tehát az volt a jobb? — Nem. Ezután 1969-től bevezették a gebines rendszert. Eszerint én üzemeltetlem a kocsit fizetést nem kaptam, de a bevétel felét — új kocsinál 55 százalékát adtam a vállalatnak. Ekkor mindenki iól járt — Miért? — Mert igyekeztünk minél többet menni, mozogni, keresni az utast hogy több legyen a bevétel. Hogy többet kapjunk mi... — És többet a vállalat — Természetesen, elvégre többnek több a fele! — Bukásra álltam számtanból, de ennyit megértek. Azt viszont kevésbé, miért áll most az utas a Takarékpénztár utcában, taxi meg sehoL Tarjánban pedig sorban állnak a kockás autóik, ahol viszont nincs utas. — Előfordul. — Gyakran. Mint ahogy az a panasz is, hogy a megrendelt taxi 20—25 forintos óraállással ér az utashoz. Ha annak van saját telefonja. Utcai fülkéből ugyanis hiába rendel, nem állnak szóba vele. Ez az intézményesített bizalmatlanság szegedi specialitás. — Nézzük sorjában. Az előbb elmondott gebines rendszer megváltozott. Most fizetést kapnak, a kocsi fenntartására pedig üzemelési költség címén visszatarthatnak a bevételből a megtett kilométer után egy összeget. — Mennyit? Kocsinként változó. Az enyém 180 ezret futott, cserére érett jószág, így a legtöbbet, 1 forint 67 fillért tarthatok vissza. Az 100 kilométeren 167 forint. Tessék ebből fenntartani egy Ladát! — Ezért állnak inkább, s nem az utas után, utas elé mennek? — Nem. A kilométerenként 5,70 miatt. Sok. Minden városban kevesebb. Szolnokon 5,20, Budapesten egy kolléga szerint 4,90. — Az utas fizeti! — Ha beül. Ha viszont „üresben megyek", keresem az utast, vagy a peremkerületben letéve visszaindulok a központba, az én zsebemből vesz ki kilométerenként 5,70-et. — így aztán várják az utast. — Igen, vagy elmegyünk érte, ha hív, de bekapcsolt órával. — Ezért is szidják magukat. — Is ... De visszatérve a telefonhívásra: a brigádunkban megbeszéltük. ha van, aki vállalja a nyilvános hívásra a fuvart, akkor elmegy az utasért. — Mennyi a munkaidő? — A szabályzat szerint 192 óra, csak ennyit fizetnek ki. De a valóságban ennél többet dolgozunk. Napi 10—12 órát — És ha betartaná az előírást? — Akkor nem teljesíteném a havi 17 ezer forintos bevételi tervet, csak a 65—70 százalékát. — Tehát rossz dolgozó lenne... — És rossz szolgáltató, mert a mostaninál is kevesebbet mozgok a városban. De rossz férj is, mert keveset keresek. — És mennyit. — Kétezer hétszáz a fizetésem. — És a borravaló... — Ö, hát azt el is költi az ember naponta ... IGRICZI ZSIGMOND