Délmagyarország, 1980. szeptember (70. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-24 / 224. szám

4 Szerda, 1980. szeptember 24. 100 Vas István köszöntése A hetvenesztendős Vas István költészete, ha pusz­tán a hangot és a formát te­kintjük, józan nyugalomról tanúskodik. Mégis mennyi ví­vódó nyugtalanság, végleges feszültség rejlik a hogyomá­nyos előadás, a tiszta forma mögött! Ifjúságának avant­garde-vonzalmával korán szakított, önéletrajzírásában, a Nehéz szerelemben számolt be arról, hogy e szakításnak mik voltak az előzményei és következményei. Valójában drámai fordulatot hajtott végre — fordulatot, amely­nek nemcsak személyes je­lentősége volt, hanem nem­zedéki értelme is. Vas István, akárcsak a Nyugat „harma­dik nemzedéke", hátat íordí­•tott az izmusoknak, s az em­beriség évezredes kulturális örökségét tartotta pajzsként maga elé, midőn támadásba lendült a fasizmus, és meg­jelent a láthatáron az új vi­lágháború. A szertelen lá­zadásnál ő is többre becsül­te a fegyelmezett érvelést, a merész kísérletezésnél a klasszikus hagyományt. A klasszikus hagyományok iránt érzett vonzalmáról ta­núskodnak első versesköny­vei: az 1032-ben kiadott öszi rombolás, az 1935-ös Levél a szabadságról és az 1938-ban megjelent Menekülő múzsa című kötetek. Üjabb költészete mégis ar­ra figyelmeztet: a míves és fegyelmezett forma valójá­ban romantikus költőegyéni­sége kezén születik. Roman­tikus egyéniségről árulkod­nak határozott eszményei, amelyeket mindig odaadó hűséggel vállalt. Akkor ls, ha félre kellett állnia, vagy mű­fordítások közé kellett te­metkeznie. Líráját a szemé­lyes bátorság, a helytállás, a szembeszegülés morálja hat­ja átj Le tudott számolni il­lúzióival, annál biztosabban őrizte megalapozott eszmé­nyeit, * Ifjúságának nemes ideáljait, amelyek a balol­dali költészet ideáljai voltak: szabadság, emberi egyete­messég, személyes bátorság és forradalmi remény. A fel­szabadulás után ezeknek az eszményeknek a Jegyében dolgozott tovább. Munkássá­ga mind teljesebben bonta­kozott ki, ekkor jelentek meg Római pillanat (1947), A te­remtett világ (1954), Rapszó­dia egy őszi kertben (1960), Római rablás (1962). Föld alatti Nap (1965), Nem szá­mít (1969) és önarckép a hetvenes évekből (1974) című verseskötetei, továbbá Nehéz szerelem (1964) és A félbe­szakadt nyomozás (1967) cí­mű önéletrajzi regényel. Vas Istvánt romantikus egyéniségnek mondtuk az előbb. A józanság, mint mi­nősítés, mégsem hamis. Szer­vesen hozzátartozik a bátor­sághoz: a helytállás morális stratégiáját a tisztán látó el­mének kell vezérelnie. A költő, aki rapszódiát írt a bátorságról és a hűségről, korábban ódában ünnepelte a józan észt: „Nem az, ami örök, nem az, ami múlandó. / Csak az, ami lehet, s meg­valósulandó — / Tévelygő szilaj ész, te vagy nekem a hit" — hangzik aZ óda az észhez című versében. A józan értelem, a mér­legelő ráció irányítja a művészi önépítés mű­vét. A romantikus szellem szabad lobogását az ész fe­gyelmezi. Sőt, az Irónia, amely eleve bitosabb pályára vezérli a képzelet röptét, és okos féket vet a vágy szágul­dása elé. A választott költői szerep­nek kettős arca van. A ro­mantikus hajlam és a fegyel­mező Irónia, a fenntartás nél­küli idealizmus és a józan realizmus alakítja ezeket az arcokat. Az idealizmus küz­delemre biztat, a realizmus számot vet e küzdelem esé­lyeivel és kockázataival Ja­nus-arcú szerep, de csak a szerep kettős. A költői sze­mélyiség, amely e kettősség­be öltözik, szervesen épül. egységes marad. Ellentétes tulajdonságokat és lehetősé­geket foglal össze: a szabad­ságvágyat és a szükségszerű­ségek ismeretét, a lázadást és a fegyelmet A „coinci­dentia oppositorum" helyze­tében az ellentétek kereszte­zési pontján — érzi magát. Az ellentétekből épülő költői magatartás végiső egységét vi­lágítja meg. „Ellentétek keresztezési pontján" vet számot saját múltjával is. Vas István mind többet foglalkozik ez­zel a múlttal. Nemcsak ön­életrajzi regényében, amely saját fejlődésének rajza mel­lett a két világháború közöt­ti magyar szellemi élet törté­netét is eleven képekben fes­ti le, hanem költészetében is. amely mindinkább a múlt kérdéseivel viaskodik. A múlt — a „kérdező idő" — mindig jelen van verseiben Vas István szemlét tart em­lékei felett: régi szerelmeket és barátságokat kelt képze­letbeli életre. Van ebben az emlékezésben nosztalgia is. A múlt feltámasztását mégis a számadás vágya vezérli: Vas István versei a történelmi ta­pasztalat értelmét és tanúsá­gát keresik. A személyes számadáson túl közösségi szerepet töltenek be: a ma­gyar művészértelmiség ön­vizsgálatának adnak hangot, önvizsgálatnak, amely a tör­ténelmi jelenlét súlyos ta­pasztalatát össszegzi, amely­ből egy emberöltő érzelmi története is kiolvasható. Pomogáts Béla A mikrovilág életének vizsgálata A Leningrádi Műszaki Egyetem és a Tudományos Akadémia Citológiai Intézet munkatársai közös kísérlet­sorozatban speciális lézer­eszközzel felszerelt mikrosz­kóppal térhatású felvétele­ket készítettek n mikroorga­nizmusokról. E holografikus eljárás segítségével ponto­sítható a sejtek élettevé­kenységéről alkotott elkép­zeléseket, nyomon követhe­tik a belsejükben lejátszódó legfinomabb . folyamatokat is. Így például a tengeri planktonról készült felvétel alapján a kutatók feltárták a víz alatti élőlények tájé­kozódásának törvényszerű­ségeit, amelyek a gravitáció­val, a megvilágítással kap­csolatosak. Szakemberek véleménye szerint az optikai holográ­fiának óriási jövője van a különlegesen tiszta biológiai anyagok és preparátumok előállításának technológiá­jában, illetve az orvosi kí­sérletekhez szükséges gyors analízisekben. (APN) Újfajta cement Üzbég szakemberek kidol­gozták az alinit cement ipari előállításának módsze­rét. Az eljárás lényege, hogy klórvegyületeket adagolnak a szokásos nyersanyaghoz, s ennek eredményeképp kü­lönleges struktúrájú kristá­lyok keletkeznek. A tudósok különféle tulaj­donságú nagy szilárdságú, fagyálló, plasztikus, díszítő cementváltozatok előállítását dolgozták ki. Az alinit ce­ment gyártási technológiája lehetővé teszi a szódagyárak és más vegyi üzemek mel­léktermékeinek felhasználá­sát. Tartós tanulás Egy cetrarói (Olaszország) férfi 78 éves korában sze­rezte meg az orvostudomá­nyok doktora címet. Az el­múlt 40 év alatt tudomá­nyos fokot szerzett italia­nisztikából. nyelvtudomá­nyokból, történelemből és filozófiából. „Azért tanulok, mert örömet okoz. és mert el akarom űzni az unal­mat" — nyilatkozta a nyug­díjas. Egyelőre még nem gondol Ismeretei bővítésé­nek lezárására. (MTI) Fecskepelenkák, erkélyek alatt A leglelkesebb szolnoki lo­kálpatrióták közül is csak kevesen tudják, hogy lakóhe­lyük milyen országosan egye­dülálló nevezetességgel bír: természetvédelmi területtel a kőrengeteg szívében. E te­rület a város egyik legfor­galmasabb útvonala, a Ság­vári körút mentén álló eme­letes házak erkélyei alatt ta­lálható, s benépesítője 150 molnárfecskepár. A kis szárnyasok telepükkel együtt — az emberi gondoskodás szép példájaként — a megyei tanács végrehajtó bizottsá­gának 1980. július 11-1 ha­tározatával védetté nyilvá­níttattak. A fecskék már hosszabb ideje visszatérnek tavaszon­ként a szolnoki erkélyek alá, nagy műgonddal megépített sárfészkeikbe. A kis lakókat az emberek a legtöbb he­lyen szívesen fogadják, es­ténként kedvtelve nézegetik életük pergését. sőt nem egy­szer élelemről is gondoskod­nak számukra. Kár lenne tagadni, nos, vannak azért olyanok is, akikben nem bu­zog túlságosan az állatszere­tet. A fecskefészkek pusztí­tói arra a tagadhatatlan tényre hivatkoznak, hogy a sok madárürülék az ablak­párkányokon egyáltalán nem magasztos látvány. A Ma­gyar Madártani Egyesület he. lyi csoportja akciót szerve­zett, hogy ez a kellemetlen­ség se ébreszthessen ellen­szenvet a város szarnyas la­kói iránt. Az Országos Kör­nyezet. és Természetvédelmi Hivatal anyagi támogatásából a fészkek alá szennyfogó polcot, népszerűbb nevén fecskepelenkát szereltettek. Ezek leszedhetők, s ígv rendszeresen tisztíthatók. A védetté nyilvánításkor a végrehajtó bizottság az In­gatlankezelő Vállalat, az épü­letek karbantartóját bízta meg a tisztítási teendők vég­zésével A molnárfecskék a maguk módján hálásak a gondvise­lésért, fáradhatatlanul pusz­títják az ember életét meg­keserítő legyeket, szúnyogo­kat. Az ornitológusok kiszá­mították, hogy egy-egy mol­nárfecske naponta a testsú­lyával azonos mennyiségű rovart kebelez be. S ma már a fecskepelenkák jóvoltából az ablakpárkányokra sem piszkítanak. L. J. Jár-e tanulmányi szabadság évismétléskor?^!^ V. I. szegedi olvasónk egye­temi tanulmányokat folytat, mint levelező hallgató. A ta­nulmányi évet azonban nem tudta sikeresen befejezni, mert az év elején súlyos mű­téten esett át, ami egyrészt akadályozta a tanulásban, másrészt a kezelőorvosa kife­jezetten javasolta, hogy leg­alább a műtétet követő hat hónapban kímélje magát, így az évet meg kell majd is­mételnie. Érdeklődésére mun­kahelyen azonban azt közöl­ték, hogy erre az évre tanul­mányi szabadságot nem kaphat, mert a rendelkezé­sek szerint tanévismétlés ese­tén az már nem jár. Olva­sónk arra kíváncsi, hogy mit mond erről a jogszabály? Olvasónk megnyugtatására közöljük, hogy a rendelet nem olyan szigorú, mint aho­gyan azt a munkahelyén kö­zölték. A 23/1974. (IX. 4.) MüM számú rendelet intéz­kedik a továbbtanuló dolgo­zók kedvezményeiről és sza­bályozza a tanulmányi sza­badság mértékére és kiadá­sára vonatkozó kérdéseket is. Eszerint kétségtelenül fősza­bály, hogy tanévismétlés ese­tén a dolgozót tanulmányi szabadság nem illeti meg. Ez alól azonban lényeges kivéte­lek is vannak, amivel olva­sónk is élhet. így elsősorban: ha az előző tanévre járó tel­jes tanulmányi szabadságát nem vette volna igénybe, úgy a fennmaradó részt kérésére az évismétlés évében a mun­káltatónak ki kell adnia. Másrészt a rendelet külön ki­emeli: ha a tanévet huzamo­sabb betegség, katonai szol­gálat vagy más hasonló fon­tos ok miatt kénytelen a dol­gozó megismételni, úgy a munkáltató az ismételt tan­évre is biztosíthat tanulmá­nyi szabadságot. Olvasónk esetében azt ja­vasoljuk, hogy orvosi igazol­vánnyal bizonyítsa, hogy a tanévet önhibáján kívül nem tudta sikeresen befejezni, és ennek alapján kérje a mun­káltatójától az erre az évre is a tanulmányi szabadság megadását. Kétségtelen, ezen kérésének a munkáltató nem köteles eleget tenni, de nem követ el szabálytalanságot, ha ad, sőt méltányossági szempontok a betegségére fi­gyelemmel ezt indokolttá is teszik. Abban az esetben, ha a félbeszakadt tanévről még maradt volna felhasználatlan tanulmányi szabadsága, úgy azt a munkáltató köteles ki­adni. Dr. V. M. Ilja Satunovsikij Nároai sor a hadijelerifésböl 2. Amikor elvégeztem a feladatom, elástam az adót. Klin­ci faluban egy Jevdokija nevű parasztasszony engedett be a házába. Jó lenne vele találkozni, ha egyáltalán emlék­szik még rám. — Nemcsak azért jöttem, hogy frontot járt bajtársam­mal kezet fogjak — jegyezte meg titokzatosan Vlagyiszlav Szergejevics. Gyementyev mosolyogva válaszolt: — Már nem lepődöm meg semmin. Szóval, van még valami ? — Mielőtt az archívumok anyagával ismerkedtem, ne­kem, aki számtalanszor teljesített harci feladatot, megle­petés volt, hányan készítenek elő egy harci repülést. Ko­rábban minden egyszerűbbnek tűnt, a pilóták repültek, bombáztak és visszatértek. Sokan ma is így írnak erről. Magam is hasonlóan jártam el. Most tudtam csak meg, hogy Zsernovka bombázását mily sok szerv és katona ké­szítette elő. A felderítő, aki a Wehrmacht legfelső köreiből küldött értesítést a várható támadásról, törzsünk ' tisztjel, akik megállapították a német támadás irányát, útvonalát. És a felderítőszervek, akik gondoskodtak arról, hogy min­den csomóponton legyen szemünk, fülünk. És az éjszakai repülők, akik a helyszínre szállították a rádióst. És maga a rádiós, aki pontos jelentést adott az ellenséges csopor­tosulásról. És amikor mindezek teljesítették feladatukat, csak akkor kapott parancsot Sagin légi köteléke Zsernovka bombázására. — Igen, így volt — erősítette meg Ivan Zaharovics. — Én éppen azt akarom megírni, miként zajlott le ez a tá­madás, elejétől végéig. A légierő tevékenységét ismerem. A felderítő munkájáról alig tudok. Szeretném önnel vé­gigjárni a háborúban megtett utat. Zsernovkába hívom, mit szól hozzá? — A titkárnő nézett be: — Ivan Zaharovics, nemsokára 8 óra. Ha nincs szük­sége rám, elmennék. Alig léptek ki az állomás peronjára, a vonat máris Indult tovább. „Minden megváltozott" — sóhajtott fel Gyementyev. Gyenge fejfájást érzett, és útitársára támasz­kodott. — Mennyi idő telt el. de én ma is az égő, füstös Zser­novkát látom. Az összedőlt gabonasilót..., a széttört vas­úti síneket, vagonokat, az égő épületeket... De, hát mi­nek mondjam, ön is látta mindezt. — Nem, nem láttam, a lövészrádiós nem nézhet a földre, mert akkor elszalaszthatja az égen a vadászgépe­ket. A felüljáró mindkét oldalán tágas, várfával szegélye­zett utcák, ötszintes házakkal. — Ez kell nekünk, mondta Vlasziszlav Szergejevics a Kolhozfalu járási újság szerkesztőségi feliratára mutatva. Nézzük meg a kollégáimat, nehogy megsértődjenek. — örülünk, hogy eljöttek — kínálta őket hellyel a szerkesztő. — Sokan megjárták közülünk a frontot, de olyan, aki a mi környékünkön harcolt, egy-kettő akad csak. Nem írná meg nekünk a visszaemlékezéseit, Gyemen­tyev elvtárs? — Jobb, ha Vlagyiszlav Szergejevicset kérik meg. ö is itt harcolt, s a tollforgatás a mestersége. — Miért én? — tiltakozott Frolovszkij. — .Egyszer re­pültem Zsernovka fölé ... — Rendben van, azért is köszönet, hogy eljöttek — vonta vissza javaslatát a szerkesztő. — Mit kívánnak megnézni nálunk? — Először is azt a fedezéket, ahol akkor dekkoltam. Két-három kilométerre lehet innen. Emlékszem, a folyó kanyarulatánál levő mocsaras részre. Nehezen völt jár­ható, ezért biztonságban lehettem ott. — Gondolom, merre lehet — válaszolta a szerkesztő — gyermekkorunkban odajártunk szedret gyűjteni. Ott épült a vasbetonelemgyár, félek, nem találnak már sem­mit. — Klinci faluban szeretnék találkozni Jevdokiiával, aki akkor a házában rejtett el. S megkérdezni az örege­ket, mire emlékeznek. A szerkesztő, miközben a behozott levonatokat nézte, azt tanácsolta, hogy inkább a legfiatalabbakat kellene meg­keresni. — Miért? — kérdezte Frolovszkij. — A kolhoz tízosztályos iskolájában nagyszerű peda­gógus, Varvara Petrovna tanítja a történelmet. Irányítá­sával az ifjú nyomolvasók rengeteg anyagot gyűjtöttek. Ügy vélem, még a tudományok doktorai és kandidátusai között sem igen akad, aki jobban ismerné a járás törté­nelmét, mint ők. És milyen múzeumot létesítettek! — A kocsink egyébként várja önöket — 'tette hozzá a szerkesztő, és jó utat kívánt. A vasbetonelemgyár cementfelhőbe burkolózott, a szé­les fémkapu mögött cementtel teli hordók és nagy szer­kezeti elemek álltak. A daruk hatalmas járművekre rak­ták a paneleket. v ... Akkor idegbénító volt a csend erre. A feladat előtt közölték vele, hogy helyet készítettek számára. A he­lyet pontosan bejelölték, ezért, miután elásta az ejtőer­nyőt, könnyen rátalált. Kis kuckó volt, /egy mélyedésben hűs- és borsókonzerveket, sót és gyufát talált. A konzerv­dobozok alatt kézzel írt szöveg: „Sikeres munkát, ked­ves elvtárs, szerencsés visszatérést." Feltehetően ugyanez a gondos kéz szénát terített a rejtekhely padlójára. „El lehet itt lenni" — jegyezte meg magában Gye­mentyev. De hát nem volt olyan egyszerű, ahogyan gondolta. Nem rakott tüzet, nehogy elárulja a láng, vagy a füst. Zsíros marhahúskonzervet evett, és a sárga vízben áz­tatott szárított borsót. Hideg és nyirkos volt a rejtekhely. Hét napot töltött itt. A nyolcadik éjjelen közölte a köz­ponttal, hogy az állomás területén nyolc ellenséges sze­relvény tartózkodik... A gépkocsivezető szavai állították meg emlékezésében. Azt kérdezte, bemenjek-e a gyárba? — Nem hiszem, hogy értelme Tenne találgatni, me­Ivik üzemrész területén volt a fedezék ... Klinci, hány ki­lométerre van innen? — Nincs messze — válaszolta a sofőr. — Én két nap alatt értem oda. Nappal az erdőben várakoztam, éjjel gyalogoltam. 'Kelet felé tartottam Kraizsszkba, onnan kellett volna megbízható emberek se­gítségével a sajátjaimhoz visszatérnem. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents