Délmagyarország, 1980. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-17 / 193. szám

10 Vasárnap, 1980. attgusrtns 2Í. Szövetség, országépítés, demokrácia A párt szövetségi politikája országépítő tevékenységünk egyik leglényegesebb alkotó eleme, mozgatója. Mindennapi gyakorlásának országnyi méretű szerepe a szocialista építés céljaival egyesítő erőket egybefogó népfrontmozgalom. Az osztályszövetség. a cselekvő nemzeti egység és az ezekhez nélkülözhetet-1 len demokrácia mai tartalmáról kértünk interjút S. Hegedűs Lászlótól, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárától. — A felszabadulás óta eltelt évtizedek alkotó munkájának eredményeként immár a fejlett szocialista társadalom építése a célunk — kezdte S. Hegedűs László. — A fejlett szocializmushoz való közeledés főútvonala nem egyéb, mint mai és holnapi tennivalóink lelkiismeretes, magas színvonalú elvégzése. — Gondolok napjainkban például arra a szerkezetváltoztatási folyamatra, amely a mind teljesebb egyensúly kialakítását szolgálja mind a társadalomban, mind a gazdaságban. Ami az utóbbit illeti: közismert, hogy azt és annyit kell termelnünk, amit és amennyit idehaza, illetve külföldön megvesznek, felhasználnak. Ezzel mindenki egyetért, ám ugyancsak mindenki tudja, hogy ez a feladat nem kevés munkaerő-gazdálkodási, -átcsoportosítási gonddal jár. Miként szüntessük meg a kor követelményeinek megfelelően, a tegnap még humánusnak látszó foglalkoztatás központú szemléletet? Társadalmi méretű feladat ez, és a megoldáshoz bevált szövetségi politikánk alapján juthatunk el. — Véleménye szerint melyek az egyensúlyteremtés legfontosabb tennivalói a gazdaságon kívüli területeken? — Az első: tovább dolgozni azért, hogy egyenlő létfeltételek alakuljanak ki városon és falun. Kívánatos folyamat kezdődött meg például a korábban elmaradt területek — Szabolcs, Zala stb. — differenciált fejlesztésével (egyebek mellett a túlzsúfolt iparú főváros egyes üzemeinek a megyékbe való telepítésével. hiszen a gazdaság, az ipar kérdései ilyen dolgokban sem kerülhetők meg). Az ügyet mégis hiba volna pusztán Budapest és a vidék viszonyára, fejlettségi arányszámaira leegyszerűsíteni. Az előbbi pozitív példák igazolják ugyan, hogy nem kell teljesen újra gombolni a mellényt. Mostani vároéfejlesztéssel kapcsolatos felfogásunkat mégis érdemes lenne még egyszer végiggondolni. Vajon csak attól város-e egy település, hogy sokan lakják, és hogy anyagi, kulturális alapellátása megfelel a feltétlenül szabott normatíváknak? Aligha hinném. Legalább ennyire fontos, hogy mennyire tud központjává válni a vonzásába tartozó kisebb településeknek. A megyeszékhelyek és a járások városi rangú székhelyei — kisugárzó szolgáltatásaikkal, intézményeikkel és más természetű lehetőségeik révén — hasonmód számadással tartoznak környezetüknek, mint. ahogy Budapest az egész országnak. — Azt jelentené-e ez. hogy az összes fontos szolgáltatást integráljuk ezekbe a központokba? — Korántsem. Lehet, hogy első hallásra meghökkentő a kérdés. de vajon törvényszerű-e például, hogy a megyei kórháznak — a megyeszékhelyen kell lennie? Hiszen meglehet, hogy közben a megye egy másik tája a tiszta levegő, vagy a gyógyvíz a gyógyítás olyan lehetőségét kínálja, amelyek miatt érdemesebb az intézményt. vagy lagalábbfc- megfelelő osztályait oda telepíteni. A mű elődésügv nt.nely kérdéseiben hasonló a helyzet. Magam is büszke vagyok száz-kétszázezres lélekszámú és sokezres diáklétszámú iskolavárosainkra. Ái.: tény. hogy az oktatási intézm. veket több országban ma már r :m feltétlenül a legnagyobb népességű településeken építik Egy sárospataki tanár, vagy eminens diák valószínűleg sokkal inkább érezheti magát egy egész település ismert személyének, mintha valamelyik nagyobb városban dolgozna, illetve tanulna. Ez mindenképpen kötődést, egészséges lokálpatriotizmust teremt. Hozzáteszem. hogy az ilyenfajta koncepció egyáltalán nem csökkenti a nagyváros szerepét, ellenkezőleg, több lehetőséget, eszközt és energiát hagy a valóságos város- és infrastruktúra-fejlesztésre. — A kedvezőbb hitelfeltételektől kezdve az építési anyagok választékának bővítésén át egészen az engedélyezési eljárás meggyorsításáig sok minden beleértendő ebbe. Nyomósán indokolja ezt a népgazdaság korlátozott teherbíró képessége, amely a célcsoportos lakásépítkezést legalábbis behatárolja. Esetünkben azonban nemcsak erről, hanem a barátságos arculatú településszerkezet. városkép formálásáról is szó van. A családi házak és a néhány lakásos társasépületek tömeges építése beletartozik egy város arculatába. Elnézést, hogy megint csak külföldi példával hozakodom elő, de jártam Japánban olyan összkomfortú családi házakban, ahol az etázsfűtéstől a gyümölcsöskertig minden volt. amelyeknek közös bekötő útjáról röpke perceken belül rá lehetett hajtani az országos autópálya-hálózat háromszintes csomópontjára. Hazai lehetőségeink még közel sem kiaknázottak. Nem mindenki tudja például, hogy Budapest területének kereken háromnegyede „földszintes", és a fővárosi lakosság 40 százaléka kertes házban él. Nagyvárosban is van hát még mit tenni a létkörülmények javításáért. — A legfontosabb forrása ennek is a munka. Az egész társadalomé. és benne az egyéné is. — Éppen ezért jelenünk fontos napirendi pontja a szorgalmas, precíz munka megbecsülése. Az emberi alkotó tevékenység fegyelme, áldozatkészsége, színvonala persze soha nem jámbor óhaj kérdése, hanem mindig adott történelmi-társadalmi helyzet terméke. A jó munkának például azelőtt is megvolt a becsülete. Aki nem dolgozott tisztességesen. az ugyanis nem élt meg. A létbiztonságnak nálunk ma már munkára alapozott alkotmányos garanciái vannak. Mégis kötelességünk a szocialista közmorál szüntelen fejlesztése, ez ugyanis visszahat a produktumra. Az emberek többsége szorgalmas és rendet, fegyelmet szeret maga körül. Erre építsünk! — Ötvözhető-e ezekhez a követelményekhez a demokratizmus? — A demokrácia számára legkedvezőbb táptalaj, ,a rend és a fegyelem. Ahol zűrzavar uralkodik. ott hirdethetik akár a legteljesebb szólásszabadságot; a helyzet nem ad módot az okos javaslatok megvalósulására, értéket gyarapító alkotó munkára. — A demokrácia önállóságot is jelent, hiszen a legkisebb szervezetnek is szüksége van bizonyos autonómiára. Demokratikusan és érdemben beleszólni valamibe csak akkor lehet, az adott ügy helyben dől el. Nem kell félni a hatáskörök ésszerű decentralizálásától. hiszen aki jogot .,ad". az egyúttal kötelességeket is megszab. A szövetkezeti önállóság például nem csökkentette, hanem inkább növelte e szervezetek felelősségét. A téeszek minden külső utasítás nélkül, rövid úton bocsátiák egymás rendelkezéseire szárítóberendezéseiket és egyéb eszközeiket, az időjárás mesterkedéseit pedig gyakorta Dunántúl— Alföld méretű együttműködéssel védik ki, amikor traktorokat, munkagépeket irányítanak át a másik térségbe. Az értelmesen gyakorolt demokratizmus a lakossággal való alkotó párbeszédre is kiterjed. A nagyobb ügyekben való tájékozódást ugyancsak lehetővé kell tenni az állampolgár számára, hogy ha kell és akar, ezekről is vélekedhessek. Napjainkban is érvényes az a lenini norma, amely szerint a szocializmus számára nélkülözhetetlen az állampolgárok tényleges, tömeges részvétele a hatalomban. — Milyen társadalmi erőkre lehet számítani településfejlesztési céljaink megvalósításában? — A Hazafias Népfront településfejlesztési társadalmi munkaverseny felhívása nyomán a lakosság a tavalyi esztendő végére 4,7 milliárd forintnyi új értéket teremtett oly módon, hogy az akcióban vállvetve dolgoztak üzemi szocialista brigádok és kisiparosok, tsz-tagok és értelmiségiek, hivők és nem hivők. nyugdíjasok és háztartásbeliek. Imponáló eredmény ez akkor is. ha tudjuk, hogy a fejlett szacializmus elsősorban természetesen a napi munkaidő kötelező nyolc órái alatt épül. Erre a cselekvő egységre és aktivitásra számít a Hazfias Népfront a közeljövőben is. amikor a hatodik ötéves tervet társadalmi vitára fogja bocsátani. Az „össznépi párbeszéd" szándékaink szerint a népfrontkongresszusra való felkészülésnek is méltó társadalmi fóruma lesz. RACZ T. JÁNOS Nem írott malaszt HOV"' A

z alkotmány napja voltaképp az emberi jogoknak is napja. Az alkotmány végső értelme ugyanis az állampolgárok, az emberek társadalmi biztonságának a szavatolása. Minden alkotmány annyit ér, amennyit az érdekelteknek ténylegesen nyújt. Szocialista hazánkban emberi jogainkat, azaz alkotmányunk biztosította önmegvalósítási lehetőségünket — akarva-akaratlanul — két mércével is mérjük. Az egyik mérce — nyilvánvalóan — az írott alkotmány és az élet tényeinek szembesítése. A másik: a mindennapi összehasonlítás a magunk valósága és az európai, történelmileg, többé, vagy kevésbé összemérhető tőkés államok tényei között. Kezdjük az elsővel. 1945 utáni történelmünk egyik nagy és drágán megfizetett tanulsága, hogy a népköztársasági alkotmány önmagában véve — bármilyen fájdalmas is ennek az igazságnak a kimondása — lehet írott malaszt is. Tartalmában és szerkezetében szocialista alkotmányunkat abban az esztendőben emelték eleink törvényerőre, amely évben a szocialista törvényesség megsértése tragikus kövektezményű realitása volt az életnek. Az ellenforradalom tombolását követően viszont vesszőnyi javításra sem szorult ez az alkotmány ahhoz, hogy nemzeti történelmünk legutóbbi negyedszázadának valóban megbízható jogi fundamentuma legyen. Mi ebből a tanulság? A részleteket tekintve elég bonyolult ahhoz, hogy a marxista társadalomtudományokat még hosszú évekig foglalkoztassa. A politikai lényeget tekintve viszont a válasz az, hogy ha a szocialista társadalom alapépítménye, a gazdasági struktúra stabil és fejlődésében dinamikus, ha ez a fejlődési folyamat az állampolgárok közvetlen érdekeltségi rendszeréire épül. s nem elnyomó intézkedések áttekinthetetlen. s emiatt azután mind kevésbé ellenőrizhető szövevényére. akkor a szabadságjogok már csak azért is mind teljesebben érvényesülnek, mert ez nemcsak az egyes állampolgár, hanem legalább ugyanennyire a társadalom egészének az érdeke. Hazánkban- nem véletlenül, s még kevésbé szocialista államunk valamiféle liberalizmusa következtében oly csekély a társadalom ellen politikai motivációval vétők száma Hanem ez azért van így. mert az alkotmány adta lehetőségekkel élve jelentős haladást értünk el önmagunk, rendszerünk bírálatában. az építőmunka közben előforduló tévedések kijavításában. Nálunk "nem lehet rendszerellenes ellenzéki az. aki kimondja, hogy véleménye szerint a bürokráciát korlálozni. nyesegetni kell. Ezt tudniillik nálunk a politikai hatalom letéteményese a kommunisták pártja mond.ia ki — programjában is — mindenki mást megelőzve. Három évtizede csorbítatlanok azok a jogaink, amelyek a létbiztonságot jelentik. Jogunk a munkához, a megszolgált nyugdíjhoz. a szociális ellátáshoz, a gyermekeink tisztességes felneveléséhez. és így tovább. E jogaink közül egyetlenegy sem érvénvésül a tökély fokán. De ennek felismert tényét úiból és ubó' a politikai cselekvés kö• >opontiába állítva — roppant haladást értünk el Olvat ami az egyes allampolgár közérzetét minden másnál inkább hangolja pozitívra. Abban az értelemben, hogy az emberek tudják: kapnak, mielőtt bármit is ők maguk adnának. Az alkotmány napján — kis és különböző társadalmi rendszerekben élő népektől körülvett nemzet lévén — okunk van öszszehasomlítani viszonyainkat a másokéval. A legnyilvánvalóbb és éppen ezért a legszembeötlőbb eme összehasonlításban az, hogy ebben az országban kivétel nélkül mindenki esztendőről esztendőre többet és jobbat mondhatott magáénak nemcsak anyagi javakból, nemcsak formális jogokból, hanem abból az erkölcsi tartásból is. amit az anekdotára hajlamos népnyelv úgy ír körül, hogy — úgymond — az eszme és a józan ész minálunk közös nevezőn van. Roppant vívmány ez egy olyan országban, ahol a letűnt régi rendszer ura unos-untalan a szentistváni állameszmére hivatkoztak. még akkor is. amikor rég eljátszották magát az államot S vívmány abban az összehasonlításban is, amit bevezetőül, áz alkotmány születésének időszakáról mondtunk. Intézményeink és közhivatalaink munkájának sajátságos, de még sem érdektelen bizonyítványa. hogy a nyugati világ az imént vázolt teljesítményeket immár hosszú esztendők óta kénytelen rögzíteni is. elismerni is. Nem. mintha normarendszerünk a legcsekélyebb mértékben is közelebb állna a másik oldaléhoz. Csak hát örök tény. hogv az általánosan elismert emberi jogokat csorbítani az államhatalom ott és akkor kényszerül, ahol és amikor képtelen érdekeit egyeztetni az állampolgárokéval. Mi sem volna ellentétesebb ezzel a közszellemmel, mint annak hirdetése, hogy életünk — emberi lehetőségeink jogi szabályozása felől közelítve hozzá — maga a tökély. Viszont, ha a nyolcvanas évek hajnalán azt kérdezzük önmagunktól. hogy mit tehetünk még önmagunkért, akkor erre a válasz csak kisebb részben lesz az. amit a szocializmus nyugati kritikusai váltig ismételgetnek. Hogy tudniillik jogrendünk további csiszolásra szorul. Mert. noha ez igaz. de nem önmagában! Hanem csakis abban az összefüggésben, hogy a hatékonyabb gazdálkom dás, a dinamikus célratörés, egészen egyszerűen kikényszeríti a teljesebb, a mélyebb, az elevenebb demokráciát. Ennél pedig a nyolcvanas évekre aligha van kihívóbb program. Társadalmi életünknek most lépünk abba a korszakába, amikor a kisebb közösségele, a tehetséges egyének döntéseinek súlya és következménye a korábbinál nagyobb, érezhetően nagyobb mértékben befolyásolja az egész társadalom előbbrehaladását. Ez a legnagyobb kihívás. Nemcsak abban az értelemben, hogy valami olyat kell megtanulnunk, amit eddig nem tudtunk Hanem abban is. hogv minden egyéni és csoportos sikernek az igazi kritériuma az össztársadalmi hatás. Emberi jogaink és törekvéseink szempontjából alapvető különbségként minden olyan berendezéssel szemben, amelyben az egyéni boldogulás a közösség érdekeinek a rovására is bekövetkezhet. HAJDÜ JÁNOS