Délmagyarország, 1980. július (70. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

Vasárnap, Í98Ö. július ??. A fehér Kent U

tolsó címem volt aznapra, csak nehéz volt megtalálni. Rám sötétedett a lakótelepen. Szitált a hűvös őszi eső. A toronyházak ablaksorai kékes fénnyel villóztak: az összlakosság a Felügyelőt nézte, szinte csak én csatangoltam az utcán. Sokáig nem találtam meg a 42-es számot Volt negyvenes és negyvennégy es. és nem akadt senki, aki megmondhatta volna nekem, miért van ez így. Aztán addig keringtem a házak és a zománcosan fénylő autók között míg megtaláltam: a szomszéd utca sarkán volt és onnan tizenhetesnek számított mindkét utcanév és házszám ki volt rá írva. nagy betűkkel. Becsöngettem, és pillanatok múlva láttam, hogy ha valami cifrán Indul, akkor az később sem mehe< simán. Csöngetésem nyomán hatalmas rohangálás kezdődött az, előbb még csöndes lakásban. — Ki az? -- kiabált egy rémült férfihang, valami nehéz tárgy a földre zuhant egy ajtó csapódott Nem válaszoltam, mert mit üvöltözzek a folyosón, majd kinyitják, és akkerr megmondom, hogy a Televízió kérdezóbtztosa vagyok. Néha nem a legjóbbkor érkezem a kérdőívemmel, ezzel magam is tisztában vagyok. Esküvőt családi leszámolást és kibékülést zavartam már meg. nem beszélve az intimebb helyzetekről. De nem tehetek mást Kiadják a központban a címet oda kell mennem. Ha előre bejelenteném egy udvarias telefonnal, hogy jövök, feleannyian sem állnának rá a beszélgetésre, és úgyis kevés embernek van telefonja. Tiz év körüli, borzas kissrác nyitotta résnyire az ajtót — Mit akar a bécsi.? — kérdezte rémülten. — A papádat keresem — mondtam szigorúan, és a kartonról felolvastam a kérdezendő nevét. ** — Nincs itthon a papám — nyögte a srác. láttam rajta, felemás neveltetése lehetett még nem tanult meg hazudni rendesen. — Mondd meg. hogy a Televfslótól jöttem. A fiú becsukta és kulcsraxárta az ajtót Ismét hallottam a sutyorgást. jövés-menést Éreztem, hogy most mér kijön a papa. tudja, hogy egyedül vagyok, hacsak nem épp most darabolják a nagymamit a kíváncsiság kihozza. A kartonjáról tudtam, hogy egyidős velem, harmincon túli. az ls lehet hogy együtt rúgtuk a labdát sráckorunkban. Ismét csikordult a kulcs, nyílt az ajtó. A férfi kilépett elém a folyosóra Ha nem tudom, hogy egyidősek vagyunk. Igazán nem mondtam volna meg. Krumpliorrú. sörhasú férfi állt előttem, vadonatúj farmernadrágban, még lógott róla az árcédula. Az arcán pedig az a gyanakvó, zárt kifejezés. amiről egészen addig azt hittem, hogy csak az ötvenen felüliek sajátja. Kezet nyújtottam. J61 megszorítottuk, megráztuk. — A tévétől jöttem, egy rövid kis kérdőívre. Néztük egymást " — Most nem a legalkalmasabb — vakarta a fejét —. mert rokonok vannak nálam. — Bent közben nem lazsáltak, hallottuk mindketten az őrült rohangálást az ajtócsapkodást — Tíz perc az egész — mondtam cinkos mosollyal. Olyan volt mintha bent bújkálna a negyven rabló, de legalább harminckilenc. Ha ezek tényleg a nagymamit darabolják, akkor én sem úszom meg szárazon, és egyre kevesebb kedvem volt megkérdezni a pasast hogy tetszett neki a „Hosszú, forró nyár", mennyit nézi a televíziót és miből vette a lakását — Hát jöjjön be — mondta, mintha csak megérezte volna, hogy egyre kevesebb az egészhez a kedvem. Az előszobában nem volt semmi különös, eltekintve attól, hogy pár perccel ezelőtt még legalább öten futkároztak benne, néptelen volt olyan rendes előszoba, fogassal. Lehel hűtőszekrénnyel és Munkácsy olajnyomattal a falon. — Talán menjünk be az én szobámba —. mondta, miután alaposan körülnézett. Szerintem azon törhette a fejét, a többiek hol lehetnek. A szobában öt farkasarcú férfi gubbasztott a fotelekben. — A rokonaim — mondta, ők pedig felálltak, mint a kisiskolások. ha az Igazgató úr belép a terembe. — Az elvtárs a televíziótól jött interjút készít velem. Ti menjetek ki a konyhába. Szépen, libasorban kivonultak. Ismét körülnéztem, feltűnt hogy annyi farmernadrág van a szobában, mintha konkurrenciaharcra készülnének az áruház ellea Csak a heverőn lehetett vagy száz darab, a földön a szekrény mellé felstócolva pedig talán még több. Leültünk az asztalhoz. El rakosgatott előlem vagy öt üveg whiskyt mire maradt annyi hely. hogy letegyem a kérdőívelmet, mert volt még úgy öt-hat kiló szexmagazin is. » — Szódával, szóda nélkül? — kérdezte finomkodva. Bólintottam, hát legyen szódával. Töltött jégkockát ls rakott bele. — Milyen cigarettát parancsolsz? Gitane, Philipp Morris. Kent Marlboro, vagy egy jó Burns szivart inkább? Körülnéztem, mint aki csak azért teszi, hogy legyen ideje dönteni. Volt minden, amit felsorolt. kartonszám állt a szekrény tetején. — Kentet — mondtam, és igyekeztem nem számolni a farmereket — Rövid vagy hosszá Kentet kívánsz inkább? Nevetnem kellett. Olyan volt az egész, mint egy hülye angol film, leszámítva azt hogy tegeztük egymást Együtt nevettünk, mint két kölyök a grundon. Jeanvlcceket mesélve. — A rövid Kentet szeretem — válaszoltam, felállt keresgélt a kartonok között dc csak hosszú Kentet talált Addig legalább nyugodtan számolhattam a farmerokat de végül mindig belezavarodtam. Kinyitotta az ajtót kikiabált az előszobába: — Józsi! Hozzál be rövid Kentet de ne hosszút rövidet! — visszaült büszkén nézett. Egymás egészségére emeltük a poharunkat Józsi pár pillanat múlva érkezett egy bőröndöt cipelt Letette elénk, kinyitotta, tele volt rövid Kenttel. Kicsit meghajolt felénk, és visszavonult a konyhába. Erre inni kellett Elképzeltem, mennyire tele lehet ez a lakás cuccal, ha ml éppen ebben a szobában beszélgetünk. — Tudod, kamionos vagyok, ritkán nézek tévét — mondta halkan, és szégyenlősen mosolygott —. amikor itthon vagyok, akkor sem érek rá. Kint lenne rá Időnk, csak a magyar adás nem Jön be. De azért töltögettem a kérdőívet. Az ugyan szorgos televíziónézőkre készült de az ilyen csodabogarakra is volt egv rovata. — Majd a következő utamról hozok egy képmagnót és az aszszony felveszi nekem a legjobb műsorokat — mentegetőzött, mert azért látta, hogy oldalszám csak nullát írok a kérdésekhez —, Közel-Keletre járunk, még a Kossuth rádió sem jön be. Amikor ahhoz a részhez értem, hogy mijük van. mikor vették. ott már azért kellett dolgoznom. Mindenük volt, kivéve az üdülőtelket de megígérte, hogy jövőre vesz egyet. Mindent azóta vettek, hogy kamionos lett Azelőtt az anyós sufnijában laktak. — Ha akarsz egy farmert venni. neked nyolcszázért odaadok egyet — mondta, amikor végeztem a kérdésekkel, és pakoltam össze az íveimet. Fáradt volt: a legtöbb embert kikészíti a kérdezgetős, sok minden eszükbe jut kénytelenek emlékezni. — Nem kell, ez az utolsó farmer. ami rajtam van. ezt még elhordom. — És hány ilyet kell naponta megcsinálni? Vártam már a kérdést, megszoktam, hogy a magabiztosabbak visszakérdeznek, ők is meg akarnak valamit tudni, cserébe. — Hármat-négyet naponta — válaszoltam az igazsághoz híven. — És mennyire jön ki a suska? — mutatta az ujjaival. — Darabonként hatvan forint Mosolygott csóválta a fejét Gondolom, összehasonlította a saját keresetével. Megköszöntem, hogy időt szakított rám. és kifelé Indultam. A farkasarcú rokonok a konyhaaitóból leskelődtek. Köszöntem nekik is. Kinyitotta előttem az ajtót egy karton Kenttel gyengéden hátbavágott és a kezembe nyomta. — Szívd el az egészségemre, haver — mondta nevetve —. és mondd meg a televíziónak, hogv mi, kamionosok, pénzt keresünk, nem érünk rá a műsort bámulni! Hónom alá kaptam a kérdőívek mellé a Kentet kezet ráztunk. A rokonok egymás után jöttek elő a konyhából, és mentek a szoba felé. Már nem törődtek velem, hiszen én is a nagy osztás részese lettem. Hazafelé menet még mindig esett az eső. Arra gondoltam, lám. milyen mulya vagyok, hogy nem vettem nyolcszázért farmert holnap eladhatnám a duplájáért. és még boldog is lenne, aki megvehetné. Talán azért nem vettem, mert olyan sok volt belőle a szobában. De lehet hogy azért, mert valamikor régen azt hittem, hogy a farmer valami egészen más — nemcsak egyszerűen egy nadrágféleség — hanem több. Egy azok közül a dolgok közül, amelyek majd — mint a holdutazás és a beatzene — megváltoztatják az életünket, és minden más lesz. nem pedig ugyanaz. MÓZES LAJOS A hirdetés B

arátom nősülni akar. Nem futó kalandokra, nem gyorsan múló érzelmekre vágyik, hanem igazi társat keres. Hirdetést adott fel, s kézzel írt, fényképpel ellátott leveleket várt. Kapott is üzenetet arányos testalkatúaktól, szőkéktől, mahagóni barnáktól, huszadik életévükhöz közeledőktől; főiskolát végzett lánytól, fél éve elvált aszszonytól. Szinte Ijedten mutat az íróasztalára. — Nézd, ennyi levelet kaptam ... Az asztalt elborító nagy halom borítékból kettőt magamhoz vettem. Csak nem akarod felkeresni őket? — kérdezi. Az első találkozás. „Kedves Ismeretlen! Nehezen szánom rá magam, hogy írjak. Harmincéves vagyok, két évig férjnél voltam, de elvesztettem azt, akit igazán szerettem. Szeretnék én is valakihez tartozni. Találkozzunk pénteken délután öt órakor a Széchenyi téren. Hogy megismerjem, legyen önnél egy könyv és három szál piros rózsa." A sötét ruhám veszem fel. s gondosan megkötöm a nyakkendőmet. A Kárász utcai virágboltból a kérésnek megfelelően három szál piros rózsát veszek. A sietségben a polcról találomra emeltem le e£y könyvet, most nézem csak meg. Ember Mária Aktavers és egyéb történetek című novelláskötetét hoztam magammal. Ülök az egyik padon, térdemen a könyv, kezemben a virág, és várok. Van ebben a várakozásban valami izgató, mintha a barátom boldogsága ezen a találkozáson múlna. A nő — észreveszem — már háromszor sétál el előttem. Fekete haja a hátát veri, vállán vászontarisznya. Sétál. kerülget, köröz, mindig közelebb-közelebb ér. Kivár egy alkalmas pillanatot, s azután hirtelen mondja. — Üdvözlöm, maga az? Alacsonyabb nálam, a vállamig ér. Tetszik szelíd, barna szeme, festetlen, szép arca. Mielőtt megszólalhatnék, összezavarja bennem a harmóniát. — Tárgytalan a levelem! Géczl János rti Irt rt rtrt /wá- ^ 1 rtrtk <t rtl A. 1 rt rtrt í^aioK manüolmra megmeredsz a pillanatban es hangtalan dudolasra itt itt ülök aztán itt kitörni nem lehet homlokomra tapad a kéz arcodon csillagok a lét megmásíthatatlansága tenyereden patakok csipkézi virágát márványon csirátlanságtól terméketlenségig japán festmények rimtelenül ritmus talanul az alvónak a szó is szívéig gyökereznek a füvek elfogy mellén a virágok szirmokat nyitnak hold billeg a homorú égen összetört csönd aztán a nap is kapaszkodnak ujjaim egymásba szemek kavicsa! edényt formáznak gyűrűtlenül a vízben zuhog a vér kitörölhetetlen mozdulat s párolog a tenger kifordulnak héjukból a kagylók arcomon hogy kihasítsa fájdalmát árkot mos a gyűlölet vize ez éjszakából a nap denevéreket küld a világra időmet élik a magány halai forrásig úsznak a hold árnyékában elülnek a fények hol összeérnek csillagok tükörképükkel őrséget áll a mozdulatlanság esőt fonnak hajukból a fűzek — De hát.:: — Tudja, nagyon elkeseredtem.' — Mellém ül, kezeit összekulcsolja, olyan mintha imádságot mondana. — Keveset tudtam az életről, mikor férjhez mentem. Szüleim féltettek a férjemtől. Mondták is: rossz ember, nem hozzád való. Akkor nem értettem a féltésüket, de sajnos nekik lett igazuk. A rövid együttlét alatt megtört, megöregített s higgye el. megkönnyebbültem, amikor az autószerencsétlenség érte. — Miért tárgytalan az egész? — kérdem, s próbálom megállítani a szóáradatot. — Még mindig az emlékeinek élek, s a hirdetése felkavart — mondja zavartan. Némán ülünk, s csöndben morzsolom a rózsák leveleit. Valószínűleg őt ls meglepte a hirtelen kitárulkozása. — Köszönöm, hogy meghallgatott — Otthagy, és méltóságteljesen elvonul. Követem a tekintetemmel. Szép nő. A férfiak a téren utána fordulnak. Barátomnak is biztosan tetszett volna. A második találkozás. „A telefonszámom ... Délután 4-től felhívhat." Kellemes női hang. S4 éves. tervező, két éve elvált A lakásán fogad. Csinos, az a fajta, akinek az álla környékén bujkál valami kis gonosz vonás. A virágot elegáns mozdulattal helyezi vázába. A fotelba ül — szembe velem — nagyon szép lábal vannak. — Igazi nagy szerelemnek Indult a kapcsolatunk — mondja —, de szexuálisan nem illettünk össze. A válóperes tárgyaláson a bírák belepirultak, amikor a részletekre is válaszoltam. Nem tagadom, azóta próbálkozom. Most vidékre, egy kis községbe akarnak helyezni. Nem bírnám kl azt az életformát Üjból férjhez kell mennem! Konyakot vesz elő és két öblös poharat. Ahogy feláll, s az ablak előtt elhalad, köntösén átdereng a fény, látom, melltartó nincs rajta. — Egészségére! — Egy hajtásra lehúzza és meg sem rázkódik u erős italtóL — Tudja, nyáron minden évben elmegyek üdülni, lehetőleg minél messzebbre, ahol senki sem ismer, de kiábrándultan Jövök vissza, nekem semmi sem sikerül. Maga túlságosan fiatal és becsületesnek Játszik. Nem akarom elrontani az életét. Keressen magának fiatalabbat és olyat aki hisz a boldogságban. No. ne duzzogjon. Jöjjön ide és csókoljon meg! Állunk a szobában, ő lágyan omlik rám és lehunyt szemén megborzognak a szempillák. Még a karjaim között van, de érzem, percről, percre távolodik. Lélekben már a fotelban kuksol. — Most rossz formában vagyok. A telefonszámom tudja, ha máskor el akar jönni, csak hívjon fel. A konyakot azt szeretem — mondja — s újból emeli a poharát. Majd hirtelen, udvariasan kidob, még köszönni sem tudok a meglepetéstől. Váratlan volt az érkezésem, barátom éppen borotválkozik. — Voltál a két címen? — kérdezi. — Igen. de tárgytalan mindkettő. A tükör előtt áll. Látom, hogy megvágta magát Izgatott, találkozóra készül, kapkod, s teljesen simára szeretné borotválni az arcát. Kicsit sajnálom, harminckét éves. társat keres, boldogságra vágyik, nem futó kalandot keres. Hirtelen Etienne Rey aforizmája Jut az eszembe; „A boldogságra éppoly gyorsan ráununk, mint má^ra." De ezt a bölcs* mondást barátomnak elmondani még nem merem. RÖZSA JÁNOS