Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-01 / 127. szám

81 Vasárnap, 1980. június 1; Egészségpolitikánk a jeien és a jövő tükrében Mint arról korábban már hírt adtunk lapunkban, időszerű egészségpolitikai kérdésekkel foglalkozó kibővített megyei kommunista aktívát rendeztek Szegeden, BZ egészségügy különböző területein tevékenykedő rétegek képviselői, valamint politikai, állami, társadalmi tisztségviselők részvételével. Az eseményen jelen volt dr. Jl idovszky Kálmán, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztáiyának alosztályvezetője és dr. Medve t.ászló egészségügyi miniszterhelyettes is. ' Az időszerű egészségügyi feladatokról, (természetesen szűkebb pátriánkkal összefüggésben ls, dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára szólt az aktíván. Ezt követően dr. Rózsa József, a megyei tanács vb egészségügyi osztályának vezetője ismertette a vonatkozó politikai birottsági határozathoz kapcsolódó megyei intézkedési tervjavaslatot, majd a résztvevők mondották el véleményüket, javaslataikat Az alábbiakban összefoglaljuk a két referátumban elhangzottakat, valamint a Vita főbb tanulságait (A Szerk.) Tények, elvek Az egészségügy fejlődése elválaszthatatlan társadalmi fejlődésünk egészétől, húszén annak egyszerre része, alkotóeleme, következménye. Az országos helyzetképen belül a Csongrád megyei speciális vonásokkal rendelkezik. A felszabadulás előtt itt az átlagosnál erőteljesebb volt — a városiasodottság nagyobb mérve, a szegedi kiemelt egyetemi beruházások következtében — az egészségügy fejlődése. 1945 után pedig — sok szempontból érthetően és indokoltan — az itteninél jóval elmaradottabb területek támogatása került előtérbe. Időközben azonban a korábbi Csongrád megyei ellátó hálózat elöregedett, korszerűtlenné vált. Ugyanakkor megnövekedtek a regionális ellátó feladatok, nőtt a megyehatáron belüli lélekszám és növekedtek az igények. Mindezeket figyelembe véve határozta meg oz 1975-ös megyei pártértekezlet, majd ezt követően 1975. június 8-i ülésén a megyei pártbizottság az egészségügy fejlesztésének helyi feladatait. Az azóta eltelt időszakban nagyot léptünk előre az alapellátás javításában. Kiépült a városokban a rendelőintézeti hálózat, javultak a tárgyi, személyi feltételek. Elkészült a deszki 140 ágyas pavilon, a makói kórház műtőszárnya, a Í'.ZÜTE intenzív osztálya és oktatási tömbje, a MÁV-rendelőinlézet, a regionális feladatokat ellátó Véradó Állomás. Terven felül valósult meg 117 szociális otthoni hely. Megkezdődött, illetve befejezés előtt áll a KöJÁL-székház, a gyógyszertári központ és raktár, a szegedi 200 ágyas kórházi pavilon, az ópusztaszeri 150 férőhelyes szociális otthoni pavilon építése. Eredményeket értünk el az egészségügyi integráció megvalósításában. Mindezek ellenére továbbra is feszítő gondokkal kell számolnunk, azt is figyelembe véve, hogy anyagi lehetőségeink nincsenek arányban a növekvő szükségletekkel. Ugyanakkor — a megyei pártértekezlet határozatában foglaltaknak megfelelően — továbbra is kiemeli helyen kezeljük a lakosság egészségügyi és szociális ellátásának fejlesztését. Mindez arra kötelez valamennyiünket, hogy a realitásoknak, a jelentkező feszültségeknek és a megoldásokra váró gondoknak megfelelően szigorúan rangsoroljuk a tennivalókat. Koncentráljuk a rendelkezésre álló szellemi-anyagi erőforrásokat, vizsgáljuk felül minden területen munkánkat, tegyünk meg mindent azért, hogy az eddiginél hatékonyabban, célratörőbben dolgozhassunk. Tovább nő a szerepe a munkaszervezésnek, egyben fokozott mértékben előtérbe kerül az emberi tényező szerepe. S azzal egy időben, amikor hangsúlyozzuk: tudjuk, az emberi teljesítőképesség nem kimeríthetetlen, egyben azt is mondjuk ki: vannak viszont még benne kiaknázatlan tartalékok. S ha ezeket az emberi-alkotói tartalékokat mobilizáljuk, felszínre hozzuk és a társadalmi fejlődés szolgálatába állítjuk, akkor rengeteget tudunk pótolni abból, amit az anyagi erőforrások korlátozottsága egyébként nem tenne lehetővé. Tiszteljük elért eredményeinket, hiszen azok hatalmas emberi-anyagi áldozatvállalások eredményeként jöttek létre, és rájuk — mint alapra — épül majd a holnap fejlődő egészségügye. Sok múlik azon, milyen — és milyen lesz — e nagyon fontos területen a kisebb gyógyitó közösségek mikroklímája. Hogy aki többet akar lenni-adni, mint amennyit tegnap tett-adott, az kap-e ehhez megfelelő ösztönzést, lát-e maga körül lelkesítő, másokat magával ragadó emberi példákat, tapasztalja-e az egyéni-közös fellépést a közhangulatot, a morált-tekintélyt romboló nem kívánatos jelenségekkel, megnyilatkozásokkal szemben? Mindennek pozitív alakításáért sokat tehetnek a. közösségekben tevékenykedő kommunisták. Az ö példamutatásuk, helytállásuk, nyílt, őszinte állásfoglalásuk meghatározóan befolyásolhatja a kisebb-nagyobb kollektívákban a közhangulat, a cselekvési készség alakulását. Sokszor szoktunk szót ejteni arról, hogy akkor érhetünk el igazán nagy eredményeket, ha az egesz társadalom magáévá teszi, saját ügyének tekinti és ennek megfelelően cselekvően támogatja terveink megvalósítását. Az egészségügyben is nagyon igaz ez. A társadalmi összefogás itt is pótolhat hiányzó forintokat, de tehet még ennél többet is. Adhat olyasmit, amit pénzértékkel ki sem lehet fejezni: gyámolitást, gondoskodást, együttérzést, szolidaritást, törődést, humanizmust az arra rászorulóknak. Megfelelve ezzel a fejlett szocialista építés eszme- és célrendszerének. Feladatok, tervek A feladatok, tervek meghatározásánál, a XII. pártkongresszus és a megyei pártértekezlet határozatában foglaltakból kell kiindulni, figyelembe véve továbbá az MSZMP Politikai Bizottsága 1979. szeptember 11-i — az egészségügyi ellátással és a fejlesztés fő feladataival foglalkozó — ülésén hozott határozatban foglaltakat. A kongresszusi dokumentum többek között hangsúlyozza: „A hatodik ötéves terv éveiben az eddiginél gyorsabban bővüljenek az egészségügyi intézmények, javuljon felszereltségük. Nagyobb figyelmet kell fordítani az alapellátásra, a betegségek megelőzésére, a munkahelyi, környezeti ártalmak kivédésére, a rehabilitációra, a lakosság egészségügyi kultúrájának fejlesztésére. Bővíteni kell a szociális otthonok hálózatát, emelni a gondozás. színvonalát. Az egészségügyi irányítás és a szervezettség javításával, az orvostudomány új eredményeinek alkalmazásával növekedjék a megelőző és a gyógyitó munka hatásfoka".' A megyei pártértekezlet iránymutatásának megfelelően Csongrád megyében arra kell törekednünk, hogy minden állampolgár állapotának megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljön. Csökkenjenek, illetve megszűnjenek a még fellelhető területi aránytalanságok. . A középtávú fejlesztési terv fő feladata az intézmények rekonstrukciós korszerűsítése, bővítése. Ehhez időben biztosítani kell a kiviteiezői kapacitást, javítani a beruházások előkészítését. Kívánatos, hogy az V. ötéves tervidőszakban megkezdett beruházások határidőre fejeződjenek be és megkezdődjék Szegeden a 410 Ágyas klinikai tömb építése. Az egészségügyi ellátás iránti növekvő igények társadalompolitikai céljaiknak megfelelő mérlegelése, az erőforrások korlátozottsága együttesen indokolja, hogy a fejlesztési célokban, a beruházások rangsorolásában a sorrendiség elve érvényesüljön. A fejlesztést tehát olyan komplex módon Szükséges kidolgozni és megvalósítani. amete a hatékonyság javításával, a tartalékok feltárásával és az anyagi-személyi erőforrások egyidejű koncentrálásával bővíti, illetve javítja az ellátóképességét. A megye lakosságának egészségügyi ellátásáért a tanácsi és a minisztériumi irányítás alatt álló egészségügyi intézmények együttesen felelősek. A jövő terveinek készítésénél ezt hangsúlyozni szükséges újólag. Egyben figyelembe kell venni a várható tendenciákat, folyamatokat. Többek között azt tehát, hogy a népesség egészségügyi állapotát befolyásoló társadalmigazdasági fejlődés alapján folytatódik a keresők átrétegződése, elsősorban Szegeden nő a városi népesség aránya. Tovább emelkedik a technika, a közlekedés, a környezeti ártalmak és a káros szenvedélyek egészségkárosító hatása: ezért az ezek és az egészségi állapot mutatói között összefüggéseket indokolt az eddiginél hatékonyabban vizsgálni-elemezni. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a leggyakrabban előforduló szív-, keringési. baleseti, daganatos és . ideg-elme betegségek megelőzésére, gyógyítására, a betegek gondozására és rehabilitációjára, a kedvezőtlen népesedési" folyamatok korrigálását segítő intézkedések továbbfejlesztésére. Kiemelten kell foglalkozni a terhesgondozással. az anya- és csecsemővédelemmel. a serdülő korosztály egészségügyi ellátásának javításával. A fekvőbeteg-ellátás fejlesztésében el kell érni a kórházi ágystruktúra — intenzív—aktív—krónikus — megfelelő arányú átalakítását, annak érdekében, hogy a magas műszerezettségű kórházi ágyakon az aktív kezelésre szorulók kaphassanak ellátást. Megyénkben ennek megfelelően az úgynevezett „krónikuságyak" közül elsősorban az elmegyógyászati és krónikus utókezelő. az úgynevezett ..aktívágyak" közül pedig a traumatológiai és a reumatológiai ágyak számának és arányának növelése szükséges. A szakszerű ápolást igénylő betegek ellátásáról a kisebb műszerigényű krónikus-utókezelőkben indokolt gondoskodni. A fejlesztés megköveteli, hogy a fekvőbeteg-ellátó intézményekben jelentősen emeljük a szakmai ellátás és ápolás színvonalát. javítsuk a munka szervezettségét, növeljük hatékonyságát és megteremtsük a folyamatos ellátás feltételeit. Ennek érdekében jelentős mértékben javítani kell az egészségügyi intézmények felszereltségét és műszerezettségét is: A következő tervidőszakban a lakosság korösszetételének alakulásában várhatóan továbbra is kedvezőtlen tendencia érvényesül. Előreláthatólag tovább csökken a születések száma, mérséklődik a munkaképes korú népesség részaránya, emelkedik a hatvan éven felüliek száma. A halálozási arányszám 13 ezrelék körül állandósul. Mindez az egészségügyi-szociális ellátás egyes intézménytípusait és azok fejlesztési igényét különböző módon érinti. A bölcsődei igények mérséklődése mellett folyamatosan növekednek az idős korúak gyógyításával, ápolásával. gondozásával összefüggő szükségletek. Az ellátást — a családi gondozás elsődlegessége mellett — a házi gondozás bővítésével, a szociális segélyezéssel, a napközi és a szociális hálózat összehangolt fejlesztésével komplex módon kell javítani, eközben következetesen arra törekedve, hogy az idős korúnkról történő gondoskodás az egész társadalom ügyévé váljék. A követelmények indokolják, hogv az egészségügyben az elkövetkezendőkben nagyobb határozottsággal és következetességgel valósuljon meg az integráció. Ennek érdekében folytatni szükséges az egészségügyi intézmények és szolgálatok összevonását, javítani tartalmi munkájukat. Célirányosabban kell kihasználni a rendelkezésre álló munkaerőt is: jobb munkaszervezéssel. feladatarányos létszámgazdálkodással. a munkafegyelem erősítésével. Emelni ugyanakkor az orvosok és egészségügyi szakdolgozók képzésének-továbbképzésének színvonalát, ezen belül külö, nősképpen a gyakorlati felkészítést. Folyamatosan foglalkozni az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek javításával, a nehéz fizikai munkát könnyítő gépesítés fejlesztésével. Mindez megköveteli, hogy a célok megvalósítása érdekében a vezetők felelőssége fokozottabban érvényesüljön, és hogy a döntések előkészítése során erőteljesebben támaszkodjanak a tudományos kutatások eredményeire. A fentiekben körvonalazottak alapján részletes intézkedési terv készül, amely a konkrét feladatokat és célmeghatározásokat munkaterületekre vonatkozóan összefoglalja. Vélemények, javaslatok Gondolatgazdag vitát eredményeztek az egészségpolitikai aktíván elhangzottak. A felszínre került észrevételek e nagy terület egészét érintették, kezdve azzal, hogy az egészséges életmódra nevelést már az iskolapadban — sőt, már az óvodában el kell kezdeni. Folytatva azzal, hogy az orvosképzés jelenlegi rendje milyen fogyatékosságokkal birkózik. Egészen addig, hogy miként kell megítélnünk az orvosetika kérdéskörét. Sok szó esett az úgynevezett alapellátás javításának szükségességéről. Mindenki egyetértett azzal, hogy meg kell szüntetni a betegek felesleges, időt rabló, energiát felemésztő, fontos kapacitásokat lekötő utaztatását, a helyben elvégezhető vizsgálatokat helyben kell elvégezni, nem pedig „átutalni" a munkát-felelősséget másnak. Ám mindenki egyetértett annak a körzeti — községi orvosnak a felszólalásával is. aki hangsúlyozta: az alapellátás javításához jobb felszereltség is kell. Legalább egy kislabor és egy EKG-készülék. Már ennyivel is rengeteg időt-energiát — és főképp kapacitást — lehetne megtakarítani. Napirenden levő téma a munka- és üzemszervezés, az integráció. Ennek eredményéről. számokat, adatokat tényeket fölemlegetve többen is szóltak. Különösen figyelemre méltó volt az a megjegyzés, amely a szemléletformáláshoz kapcsolódott. Tudjuk valamennyien, hogy az integráció megvalósítása nemegyszer ütközik akadályokba megyénkben is. Mi ennek az oka? A régi. megszokotthoz való ragaszkodás. a szemlélet ösztönös tiltakozása az ismeretlen új ellen, a részérdekek esetleges előtérbe kerülése, presztízsszempontok. Az integráció sikere tehát nagyon alapos, átgondolt, szívós szemléletformáló politikai munkát is előfeltételez. Ahol ezt a politikai munkát elmulasztják, ott lassabban, nehezebben, göröngyösebb úton haladhatnak előre. Ahol viszont felismerik szerepét, jelentőségét, ott könnyebben fog menni a munka és a szervezet korszerűsítése. Nagyon sok felszólaló érintette az orvosi helytállás, áldozatvállalás és az etika kérdéskörét. Valószínűleg az választotta a téma megközelítésében a legjobb kiindulópontot. aki az egyetemi oktatási rendszer gondjait és megoldandó feladatait elemezte. Napjaink problémája, hogy az orvosegyetemi felvételiknél indokolatlanul magas tudásszintet feltételeznek-követelnek, ugyanakkor — részint a középiskolákban, a pályaorientáció során, részint a felvételi vizsgákon — nem fordítódik kellő gond a pályázó emberi-erkölcsi tulajdonságainak vizsgálatára. Magyarán szólva. tehát arra, hogy a jelentkező mennyire látszik alkalmasnak az orvosi pályára, a hivatás majdani gyakorlására? Mi a feladata az egyetemnek? Hogy a padjaiból kikerülő orvosoknak megfelelő tudományos alapot adjon. Ám az is, hogy felkészítse őket a munka, a gyakorlat, a hivatásgyakorlás hétköznapjaira. S egyben ahhoz adjon erős ösztönzést, hogy igyekezzenek beilleszkedni azokba a körülményekbe-lehetőségekbe. melyeket egy nem nagy. nem is maximálisan fejlett, ugyanakkor sok gonddal-feladattal küzdő ország — a mi hazánk — tud teremteni számukra. Ez az igazi hivatástudatMindenki egyöntetűen hangsúlyozta: a magyar orvostársadalom — és velük együtt természetesen a szak- és technikai dolgozók — óriási. többsége becsületesen, áldozatkészen dolgozik, megfelelve hivatása követelményeinek és az élet diktálta feladatoknak. A megye szinte valamennyi területéről hoztak fel erre vonatkozóan szuggesztív, bizonyító erejű tényeket. De beszéltek az elenyésző kisebbségről, a kevesekről is. Azokról tehát, akik olykor vétenek az orvosetika ellen, magatartásukkal sértik annak elveit. Egyet kell értenünk ugyanakkor azzal, aki nyomatékosan hangsúlyozta: az orvosetikát nem szabad leszűkíteni, leegyszerűsíteni sem a hálapénzre, sem csupáa az orvosokra. A közmegítélés ugyanis hajlamos erre. Az etika ennél sokkal szélesebb terület: beletartozik a hivatás következetesen magas színvonalú gyakorlása éppúgy, mint az áldozatvállalás, a rendszeres továbbképzés, a felelőscég egyértelmű vállalása és még sok-sok más összetevő. S mindez az egészségügyben tevékenykedő minden dolgozó munkájára-magatartására egyaránt vonatkozik. Köztudott, néha a hálás beteg teremt olyan helyzetet, amivel orvosetikát rontó szituációt hoz létre. Tehát a nagyközönségben is szükség van bizonyos szemléletváltozásra ' ahhoz, hogy az orvosetika elvei következetesen megvalósulhassanak. És nagyon sok múlik a helyi orvosközösségéken is. Hiszen az egészségügyi dolgozók joggal érezhetik magukat sértve, amikor valaki meggondolatlan cselekedetével rombolja orvosi-emberi-küzéleli presztízsüket Ám ha valakik, ők aztán tényleg százszázalékos bizonyossággal tudják, ki követeli ki a hálapénzt, ki téveszti össze a munkahelyet a magánrendelővel. Igazán hathatósan ezek a kollektívák tudnának fellépni ott, helyben, konkrétan a hírnevet-reputációt rontó néhány ember ellen. Közcselekvésre is szükség volna tehát az egyes munkahelyeken. S hogy erre mindig, mindenütt, időben sor kerülhessen, ez feltételezi a helyesen értelmezett kollegalitás elveinek és gyakorlatának tisztázását, a nyílt, őszinte munkahelyi légkört. az egybehangolt, konstruktív közösségi cselekvést. Sok szó esett — és ez nagyon természetes — a vita során a társadalmi összefogás szerepéről, jelentőségéről is. Többen is kimondták a tényt: egyes területeken egyszerűen képtelenek vagyunk enélkül megoldani a jelentkező gondokat. Itt vannak például az öregek. Próbálunk minden forintot összeszedni ahhoz, hogy egészségügyi vonatkozásban is javítsunk helyzetükön. Ám valószínűleg az így összegyűlő összegnek a többszöröse sem lenne elegendő ahhoz, hogy minden felvetődő problémát megoldjunk. A házi betegápoló-szolgálat hatalmas vívmány — de jól csak akkor teljesítheti feladatát, ha segíti a társadalom. Hiszen rengeteg elesett, idős korú, magányos ember szorul megyénkben istápolásra. Ráadásul sok közülük — a tanyavilágban — olyan körülmények között él, amikor adott helyzetét a hátrányos hatású környezet tényezői is tovább súlyosbítják. A szocializmusnak — álljon fejlettségének bármilyen fokán — mindig is egyik alapvető jellemzője volt az emberség, a humanizmus ezernyi megnyilatkozása. A Politikai Bizottság 1979. szeptember 11-i ülésén hozott határozat is nyomatékkal utal rá, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni az egészségügy fejlesztését támogató vállalati és lakossági kezdeményezéseknek, társadalmi munkáknak, s azokat jobban kell ösztönözni. Egyben arra is, hogy a lakosság egészségügyi ellátása, a társadalom egészére közvetlenül ható, a lakosság helyzetét, hangulatát jelentősen befolyásoló politikai tényező. Ezért a kitűzött célok megvalósítása valamennyi párt-, állami és társadalmi szerv közös feladata. Az egészségpolitikai kérdésekkel foglalkozó kibővített kommunista aktívaülés azt bizonyította, hogy megyénkben fontosságának megfelelő hangsúllyal vetődik fel ez a problémakör. A referátumokból, a hozzászólásokból kitűnt: akiknek e munkában részük van. akikre feladat vár, azok tudják, értik, érzik, mit kell tenniük. Nincsenek híjával a lelkesedésnek és a felelősségvállalásnak.