Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-10 / 108. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 70. évfolyam 108. szám . 1980. május 10., szombat Ára: 1,20 forint A győzelem napja alkalmából A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a fasizmus felett aratott győzelem 35. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzási ünnepséget rendezett a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. A zászlókkal diszitett téren az emlékművel szemben katonai díszszázad sorakozott fel, csapatzászlóval. A koszorúzást ünnepségen megjelent: Benke Valéria, Havasi Ferenc, Korom. Mihály, Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, továbbá a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány számos tagja, politikai. gazdasági és kulturális életünk sok vezető személyisége. Kürtszó harsant, amikor Zxtsonczi Pál, az Elnöki TaÍ rtács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja — Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter társaságában — a koszorúzás színhelyére érkezett. A díszszázad parancsnoka jelentést tett az államfőnek, aki ezt követően a honvédelmi miniszterrel együtt ellépett a diszegység sorfala előtt és üdvözölte a katonákat A szovjet és a magyar Himnusz elhangzása után megkezdődött a koszorúzás. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál és Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke; az MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János, a KB első titkára és Németh Károly, a KB titkára, a Politikai Bizottság tagjai; a Minisztertanács nevében Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai helyezték el a koszorút az emlékmű talapzatán. Ezután a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nagykövetségének nevében Vlagyimir Jakovlevics Pavlov nagykövet, Valerij Leonidovics Muszatov követtanácsos és Anatolij Alekszandrovics Popov vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé helyezett el koszorút. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országos tanács főtitkára. Kállai Gyula, az országos? tanács elnöke és Szentisványi Gyuláné, az országos tanács titkára helyezett el koszorút. A Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében Földvári Aladár, a SZOT elnöke és Jakab Sándor főtitkárhelyettes koszorúzott. A magyar fegyveres erők nevében Czinege Lajos, Kamara János rendőr altábornagy, belügyminisztériumi államtitkár és Borbély Sándor vezérőrnagy, a Munkásőrség országos parancsnoka koszorúzott. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport nevében Vlagyimir Ivanovics Szivenok vezérezredes, a déli hadseregcsoport parancsnoka, Fjodor Kalisztratovics Iscsenko altábornagy és Vladen Szerafimovics Koleszov altábornagy helyezett el koszorút. A Magyar Partizán Szövet-. ség képviseletében Tihanyi Sándor és Csillik Gábor, a szövetség választmányának tagjai koszorúztak. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nevében Deák Gábor, a KISZ KB titkára és Szűcs Istvánná, a Magyar Üttörők Szövetségének főtitkára; a Magyar—Szovjet Baráti Társaság nevében Bíró Gyula főtitkár és Tétényi Pál alelnök; az Országos Béketanács részéről Sebestyén Nándor né elnök. Kovács Béla főtitkár koszorúzott. Elhelyezte a megemlékezés virágait a Béke-világtanács hazánkba érkezett küldöttsége, a Béke-világtanács elnöksége nevében Romes Csandra, a Béke-világtanács elnöke; a szovjet békebizottság nevében Jevgenyij Konsztantyinovics Fjodorov akadémikus. a szovjet békebizottság elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja. A Fővárosi Tanács nevében Szépvölgyi Zoltán elnök és Farkasinszky Lajos elnökhelyettes koszorúzott. A koszorúzási. ünnepség — az Internacionálé hangjai után — a katonai díszalakulat elvonulásával ért véget. A fasizmus felett aratott győzelem 35. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzási ünnepséget tartottak a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél. A Szovjetunió budapesti nagykövetsége nevében Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, Valerij Leonidovics Muszatov nagykövetségi tanácsos és Anatolij Alekszandrovics Popov vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé helyezett el koszorút az emlékmű talapzatán. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoksága nevében Vlagyimir Ivanovics Szivenok vezérezredes, a déli hadseregcsoport parancsnoka a katonai tanács tagjaival együtt koszorúzott. Országszerte gyűléseken, ünnepi összejöveteleken, koszorúzásokon emlékeztek meg pénteken a győzelem napjáról, a hitleri fasizmus szétzúzásának 35. évfordulójáról, s megrendezték a béke- és barátsági hónap első eseményeit is. Budapesten a Sportcsarnokban békenagygyűlést tartottak, erről részletesen: lapunk 2. oldalán számolunk be. Lázár György Hazaérkezeit a magyar ,09ai!ta párt- és állami küldöttség Belgrádból Cendijn Molomot Lázár György, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja pénteken az Országházban fogadta Cendijn Molomot, a Mongol Népköztársaság kormányának elnökhelyettesét, a mongol népi ellenőrzési bizottság elnökét. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen részt vett Borbándi János miniszterelnök-helyettes és Szakali József államtitkár, aKNEBel nöke. Ott volt Donojn Purev, Mongólia budapesti nagykövete. (MTI) Kádár János, a Magyar Halász József, hazánk belg Szocialista Munkáspárt Köz- rádi nagykövete, ponti Bizottsága első titka- A Keleti pályaudvari rának, a Magyar Népköztár gadáson megjelent foLázár saság Elnöki Tanacsa tagjá- György, a kormány elnöke, nak vezetésével csütörtök Havasi Ferenc, Korom Miéjjel hazaérkezett Belgrádból háiy, Németh Károly. Óvári a magyar párt- és allami Miklós, a Központi Bizottság küldöttség, amely részt vett titkárai, az MSZMP Politikai Joszip Broz Titónak, a Ju- Bizottságának tagjai, Berecz goszláv Kommunisták Szö- János, a KB osztályvezetője, vétségé elnökének, a Jugo- Púja Frigyes külügyminiszszláv Szocialista Szövetségi ter, Pullai Árpád köziekeKöztársaság elnökének te- dós- és postaügyi miniszter, metésén. A delegáció tagja Valamint Milán Veres, a volt Gyenes András, a Köz- JSZSZK budapesti nagyköponti Bizottság titkára és vete. (MTI) Kádár János fogadta a BVT küldöttségét Folytatta tanácskozását a Béke-világtanács elnöksége Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz- dőt a faji megkülönböztetés ponti Bizottságának első titkára tegnap, pénteken az Or- elleni harc evének, szágházban szívélyes, baráti hangú eszmecserén találkozott " A tanácskozás első két a Béke-világtknács budapesti elnökségi ülésén részt vevők napjának plenáris ülésén a képviselőivel, az BVT elnökségének vezetőivel, az élen Ro- dokumentumok vltajaban. az mes CsandrávaiI, a Béke-világtanács elnökével, A találko- álUihdó bizótftagok eszintzón részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az cseréin több mint 110-en MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke, a BVT elnökségének tagja. JTagy László felvétele A Széchenyi téri szovjet hősi emlékműnél az MSZMP megyei, járási és városi bizottságának képviselői koszorúznak I MS7.MP Politikai Bizottságának tavi a és Sebestuén Nán- szólaltak föl. A plenáris üléssel párhuzamosan együttesen tanácsko...,., , . _ . ,, _. . ,, .. zott a Béke-világtanács és A világ hekemozgalmanak pei E+ropgban mar ket vi- Magyar Béketanács fejlőnemzetközi hiru kepviseloi laghaboru zsaratnoka izzott desi bizottsága Biró jó«e/tegnap, pénteken folytatták fol, bontotta langba a vila- nek az 0lszágos Béketanács Budapesten tanácskozásukat, got fejlődési bizottsága elnökeA több mint 70 országból, 12 A Béke-világtanács buda- nek, nyugalmazott miniszternemzetközi szervezettől ha- pesti, elnökségi ülésének ntk a vezetésével. Petros zánk fővárosába érkezett 260 egyik teendője, hogy Icidol- Bechnam, a BVT titkára reküldött a Parlamentben fe- gozza saját ajánlásait az ferátumában az idei akcioleíősségteljes eszmecsere so- európai biztonság és együtt- programot terjesztette elő, rán vitatja meg a békeharc működés eredményeinek különös tekintettel az ENSZ legsürgetőbb teendőit megóvására. A cél, hogy már „Világstratégia a fejlődésért" A delegátusok pénteki Madridban — a helsinki zá- elnevezésű programjához törplenáris ülésen is egy nyel- róokmány szellemében — az (énó békemozgalmi hozzójáven szóltak, kifejtve: az em- élet minden területét átfő- rulásra beriség jövendője, boldoguld- góan sikerüljön az enyhülés , t.'n-kfV . , . , t1 sa csakis békében, mind szé- további távlatait megalapoz- J"f r, JJÍ ' lesebb körű gazdasági es ni. A népek békeszerető tá- ^ŰrTTenJrT^l kulturális együttműködés kö- borának védőpajzsot kell t' ™: *' * it^n+L, zepette képzelhető el. A bé- tartania az emberiség fölé. Béketan^s elnöke kés egymás mellett élés és megfékezni a nyerészkedő ünnepé ves keretek között nemzetközi együttműködés tervvel háborút kívánókat. ™ ( S^nunUtals tése tern^aetesen "hSzú R^utattak , a müZáspártok párizsi koufeIf* termesztésén nosszu arra, hogy az Amerikát Epj/e- unciájáról közzétett felhívást tavra szolo tortenelmi fel- SÍM Allamok legreakciósabb Romes Csandrának, a BVT adata nepeknek es korma- körei gondolkodás nélkül elnökének A győzelem napja 35. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendezett tegnap, pénteken az MSZMP városi bizottsága, a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsága a Széchenyi téren és a Dugonice temetőben levő szovjet hősi emlékmüveknél, valamint a Belvárosi temetőben a román hősi emlékműnél. A kegyelet és a megemlékezés koszorúit valamennyi emlékműnél elhelyezték az MSZMP megyei, városi és járási bizottsága, a megyei és városi tanács, a fegyveres testületek, valamint a népfront, az SZMT és a KISZ képviselői. A Széchenyi téren, a Kárász utca felőli szovjet emlékműnél lassú gyászzene kíséretében koszorúztak még a DÉLÉP, a Postaigazgatóság, az élelmiszeripari főiskola dolgozói. A másik Széchenyi téri szovjet emlékmű talapzatára elhelyezték a KSZV újezegedi kendergyára, az alsófokú oktatási intézmények pártbizottsága, a Csongrád megyei Tejipari Vállalat és a Fáklya filmszínház Május 9. szocialista brigádjának koszorúit is. A Dugonics temetőben levő szovjet hősi emlékműnél a szövetkezeti pártbizottság, a DÉGÁZ és a Pannónia Szőrmekikészítő és Konfekció Vállalat képviselői is elhe lyezték a kegyelet virágait. A Belvárosi temetőben, a román hő6i emlékműnél a Volán 10. számú vállalat pártbizottsága. az ATIVIZIG és az Ikarus szegedi gyáránál: képviselői is koszorúztak. A szovjet emlékműveknél a magyar és a szovjet, a román emlékműnél a magyar és a román himnusszal kezdődött a koszorúzási ünnepség, és az Internacionálé hangjaival ért véget. A Széchenyi téren tisztelgő menetben vonultak el az emlékművek előtt, a katonai és munkásőr századok. teszik a világbéke Ugyancsak a Parlamentben — bensőséges hangulatú találkozón — R. Kiss Lenke, "eszp rémben élő szobrászművész Ho Si Minhnek, a, Vietnami Szocialista Köztársaság nyoknak — szögezték lf*-®z kockára azonban nem ad haladékot sursat. egyetlen percre sem az em- ' „ beriség sorsáért felelősséget , ** •<> g kontine1nsen • érző politikusoknak. A fe- ^ opaban, az imperializmus szültségtől terhes jelenlegi egyre nyilvánvalóbban igyeknemzetközi helyzetben azon- szik szembealhtam egymássá! ___ nal cselekedni kell, a világ fzokat a nemzeteket ame- „lhunyt vezetőjének bronzba békemozgalmának tekinté- lyek ~ megannyi kenézem formázott portréját adta át a lyes erőit késlekedés nélkül hab?r.us megprobaltatas után tíVT elnökének. Kérte Romozgósítva a fegyverkezési ~ • - kJ 0t nyUJ" mes Csandrát. hogy a halahajsza újabb szakaszának lam eB>masnaK. dás, a béke nagy vietnami megakadályozására. A béke- A Szakszervezeti Világszö- személyisége születésének 90. harcosoknak nemzeti hova- vétség képviselője arra szóli- évfordulója alkalmából rövitartozásra, pártállásra és vi- totű b°gy a békemozgalmi desen Hanoiban megrendelágnézeti különbözőségre való erök — karöltve a szakszer- zendő ünnepségen adja át a tekintet nélkül kell felláp- vezeti világmozgalommal — művet a hős vietnami nép niük azért hogy a diplomá- szenteljék az 1980-as eszten- képviselőjének. ciai lépéseket a katonai eny- r D-t .., . „ hülés kövesse Losonczi Pal. az Elnöki Tanacs elnöke, az MSZMP PoAz ülésen ' — amelyen lltlkal Bizottságának tagja, pénteken este a Parlamentben James Lamond, a Brit Mun- fogadast adott a Béke-világtanács budapesti elnökségi ülékáspárt parlamenti képvise- 86 alkalmabol. lője, Aberden nyugalmazott A focadason megjelent Kadar János, a Magyar Szofőpolgármestere elnökölt — v+'jsta Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára számos fölszólaló hangsúlyoz- Részt vett: Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos ta. hogy a Béke-világtanács Tanácsának főtitkára, a Politikai Bizottság tagja. Markója elnökségének tanácskozását a Imre igazságügy-miniszter. Púja Frigyes külügyminiszter Berecz János, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, valagyőzelem napja vonja be fényével, az a nap. amikor a fasizmus fölött aratott győ- mint politikai, gazdasági és társadalmi életünk több más zelem 35. évfordulójára emlékeznek kontinensünk néképviselője. mondott A fogadáson Losonczi Pál pohárköszöntőt