Délmagyarország, 1980. április (70. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
14 Péntek, 1980. április 4: Negyvenötösök... Törté nelmünk gyakran nevezett meg generációkat egy-egy jeles esztendejével. Negyvennyolcas honvéd volt a csatádban — generációk tisztelték s őrizték meg emlékét. Az első magyar proletárforradalom katonait, kommunista veteránjait úgy em legeljük és becsüljük ma is: ti-, zen kilencesek. Jó ideje már, hogy az idő ismét alkotott agy szép és kifejező jelzőt: negyvenötösök. Ma róluk szólunk, néhányuktól. jóllehet ez ifién népes generáció. Azokról az elvtársakról, akiknek párttagsági könyvében ez áll: párttagságának kelte: 1945. Ma a társadalom derékhadához tartoznak, a sor eleje esetleg már nyugdtjas éveit éli. 1945 tavaszán komoly kamaszok, piruló nagylányok voltak. Munkás és parasztgyerekek, külvárosi, faluvégi fiatalok, akiket a családi hagyomány, a munkahelyi bizalmi, az új iránti fogékonyság, a korán kifejlett osztályösztön, a háborús évek tapasztalata, a reménykedés, a tenniakarás — valamely ilyesfajta érzés, gondolat indított el a társadalmi küzdelem élvonalába, s azóta is becsülettel helytállnak emberként, kommunistaként, A történelem elsO elégtétele volt ez: a dolgozó osztályok gyerekei első lendülettel elindulhattak, hogy meghódítsák a tudás, a közélet, a politika csúcsait. Katonatisztek, miniszterek, pirttitkárok, irók, tudósok, közhivatalnokok, gazdasági vezetők leendő rajai indulták el azon a tavaszon, mint viesebeli jánosok, s fényes szelek és a nép ambíciói röpítették őket. Mégsem karriertörténet az 6 sorsuk, hanem az egész nép társadalmi emelkedésének egyegy kis modellje. A nép küldte, hajtotta őket tanulásra, felelős megbízatásokra, sorsinak képviseletére és igazgatására. Lázas, iramos évek vannak mögöttük, gyakran közéjük csap az infarktus villáma, mégis az egyik legszerencsésebb generációnak tartjuk, hiszen a társadalmi forradalom örökké emlékezetes csatáját élhették és harcolhatták végig: s láthatták, érezhették a a forradalomban született újrendet; életük ettől gazdag, kedvük ettől jó, energiájuk ettől kifogyhatatlan. Ennek a generációnak a köszöntéséül fogadják olvasóink a következő hat „negyvenqtös" kis portréját. Krajkó Gyula Korek Józsefné Gátszegi István ÍÜr * f m • W f I. k... Viharsarok híres volt agrár mozgalmairól, a nagybirtokosok elleni harcairól, s apáról fiúra szállt az örökség, hogy a harc til* le ne lohadjon. — Ezt tanultam meg én Js, születésem helyén, Nagykamaráson, ahol szüleim uradalmakban voltak részes munkások és velük dolgoztam — emlékezett most vissza a régmúlt időikre Gátszegi István, a Taurus Gumigyár szegedi gyáregységének munkása, inajd így folytatta: — A felszabadulással változott meg az életünk. A földosztáskor nyolc holdat kaptunk, de én akkor már nem voltam odahaza. Tizennyolc évesen az Ideiglenes Kormány felhívására a demokratikus hadsereg önkéntese voltam, a falúmhói több mint hetvened magammal, hogy kiképzésünk után majd a szovjet csapatok mellett harcoljunk a fasizmus ellen hazánk feszabadításáért Amikor bevetésre kerültünk volna, vége lett a háborúnak, s ép rövid időre lBjR-ben hazakerültem. Szüleim és nagyobb testvéreim akkor már párttagok voljak. Természetes yolt, hogy követtem példájukat. A katonáskodásra az Önkéntességet nem a kalandvágy sugallta? — Lehetséges, hogy volt benne ilyesféle ösztönzés is. Ami azonban a hadseregbe vezérelt, az unnak. a tudata volt, hogy ismertem sorsunkat, a viharsarkiak életét, a megpróbáltatásokat kisemmizettségünket. A régi rendszernek véráldozattal Is véget akartunk vetni. Így gondolkoztunk és cselekedtünk mindannyian. A katonai pálya hosszú Időn át élethivatása volt Gátszegi Istvánnak. Főhadnagyként Szegeden kiképző, nevelőtiszt, a akkor ismerte éa szerette meg a várost Saját kérelmére leszerelt, hazament szüleihez, akik mint alapító tagok, akkor már a téeszben dolgoztak. Követte őket, s mint brigádvezető dolgozott a növénytermesztésben. Szeged, a nagyváros azonban vonzotta, s egyszer úgy döntött, hogy ide költözik családostól. Ennek már több mint másfél évtizede. A családfő az akkor létesülő gumigyárhoz kötődött, amely — a katonáskodást és a téesz tagságot számítva — harmadik munkahelye. Itt tanult szakmát és kezdte meg az utat a nagyüzemi munkássá válásig. Dolgozott a gyár szakszervezeti bizottságában. Több mint tíz éve alapszervezete vezetőségének tagja. 1975-től tagja a városi pártbizottságnak és végrehajtó bizottságnak. • a tisztségekbe Ismét újraválasztották a várost pártértekezleten. E magas tisztségek betöltése mit jelent a gyakorlati munkában? Tű] azon, hogy mikor milyen feladattal bíznak meg, a testületi üléseken tisztában kell lenni a napirenden szereplő témákkal és azokhoz meggondoltan véleményt fűzni a nagyüzemi munkásság gondolkodásával. Szilárd János Tizennyolc évesen párttagnak lenni nemcsak ma, 1945-ben is elismerést jelentett. Dr. Szilárd János, a Szagedi Orvostudományi Egyetem Ideg- és Elmeklinikája igazgató professzorának párttagsága egyidős a felszabadulással Szülőfalujában, Tiszaföldváron lépett a kommunisták sorába. Apja ott volt orvos, akit mindenki szeretett, becsült. A második világháborúból nem tért haza. — Apám, a falusi orvos, példaképem volt, s az ő életútja hatására fogadtam el hitvallását és választottam élethivatásul az orvosi pályát — emlékezett most vissza dr. Szilárd János, majd így folytatta: — Szegedre kerülve az egyetemre, számomra új és izgalmas világot fedeztem fel. A'4 ifjúsági mozgalombán való részvétel, mint Apáthy NÉKOSZ kollégistának egyet jelentett a jó tanulmányi eredménnyel, a párt- és társadalmi munkával. Sokan, mindannyian egyet akartunk a különböző karok és évfolyamok fiatal kommunistáival, hogy csak néhány nevet említsek: dr. Tari János, dr. Hevesi János, Székely Lajos, dr. Mónus Zoltán, dr, Szollár Ede, dr. Várnai Alfonz, dr. Bartók István és felesége, dr. Pintér Gizella. Fiatalok voltunk és tudtuk, hogy mi vagyunk az új hopioglalás résztvevői. Akkor volt az egyetemi pártbizottság titkára dr. Levendel László, ma az orvostudományok doktora, és minket, fiatalokat patronált dr. Takó József, a későbbi egészségügyi miniszter. Legnagyobb és maradandó élménye? — Sok van, de egyet hadd említsek meg. Az elméleti Intézeti és hallgatói pártalapszervezet titkára voltam, elnöke pedig dr. Jancsó Miklós akadémikus. Vezetőségi ülést tartótunk, amely késő estébe nyúlt Reggel nyolc órára mentem hozzá szigorlatra. Embernek, orvosnak, kommunistának olyan volt, akire csak fel lehetett nézni. Derékhadként emlegetik a ma ötvenegynéhány éveseket, mert ismerték a múltat és teljes erejükkel nekifeszültek a jövő, a szocializmus építésének, ki-ki a maga területén. Dr. Szilárd Já- nos egyetemi tanulmánya! és tudományos munkája mellett is mindvégig és mind a mai napig pártmunkás, éspedig felelős tisztségekben. A medikus kör titkáraként kezdte, majd az orvostudományi egyetem pártbizottságának titkára. Az ellenforradalom után a párt szervezője, majd tagja a városi pártbizottságnak és végrehajtó bizottságának. 1952-ben került a mai munkahelyére gyakornoknak. Mindvégig dr. Huszák István professzor tanítványa volt, s végül tőle vette át az intézet vezetését. — Nehéz volt az út máig? — Tettük a dolgunkat, amit kellett A kezdet volt, a hőskor, a próbatétel, amelynek mára beérett a gyümölcse. — Jó visszatekinteni az elmúlt harmincöt évre, felszabadulásunkra, az én korombeliek akkori fiatalságára, lendületes akarására, az ifjúsági mozgalom kezdetére, az élet kibontakozására — mondta most dr. Krajkó Gyula, a József Attila Tudományegyetem professzora, a Gazdasági Földrajzi Tanszék vezetője, majd így folytatta. — Tizenhat éves voltam, amikor Tápén, ahol laktunk, felvettek a pártba. Tévednék, ha azt mondanám most, hogy fel voltam vértezve elméleti tudással, gyakorlati tapasztalatokkal. Egyet azonban biztosan tudtam kisiskolás koromtól kezdve, amikor apámat mozgalmi tevékenysége miatt letartóztatták, elítélték, a csendőrök feldúlták a lakásunkat, ott maradtunk kenyérkereső nélkül, és ez később is megismétlődött — Az is elevenen él bennem — folytatta —, amikor élelemből bajyut kötöttek a hátamra, és be kellett vinnem Szegedre különböző családoknak- A felszabaduláskor tudtam meg, hogy a Vörös Segély szolgálatában álltam. Másrészt abból is piegtanultam, hogy kik állnak a másik oldalon, amikor mint kereskedőtanuló, árukat cipeltettek velem haza gazdag családoknak, vagy amikor a főnököm lakásán szőnyeget kellett porolni, tüzelőt felhordani, takarítani- Ezek tudatában csak apám nyomdokaiba léphettem. Dr. Krajkó Gyula azt az utat járta végig, amely természetes kötelessége volt a felszabadulás után a mupkás- és parasztfiataloknak. A tanítóképző mindennapos esti tagozatának negyedik évfolyamát végezte munka mellett, amikor többedmagával érettségi nélkül felvették az egyetemre. Történelem és földrajz szakos, a népi kollégiumban titkár, ugyanígy a kari KISZ-ben is. Harmadévesként demonstrátor, majd amikor végez, az egyetemi pártbizottság szervező titkára, később titkára: Közben tanársegéd a gazdaságpolitikai tanszéken. Az ellenforradalom után a párt újjászervezője, amikor embertől emberig kellett agitálni, vitázni a párt igazáért Nagy kerülővel ért dr. Krajkó Gvula a földrajzi tanszékre tanársegédnek. Következő állomása aapirantúra a Szovjetunióban. Diszszertációját itthon védte meg, s nyerte el a kandidátusi fokozatot. 1964-ben nevezik ki az akkor alakult tanszék vezetőjévé, majd tartós tanulmányútra ment Angliába. Újabb disszertációja következett 1973-ban, s annak eredményeként megkapja a földrajztudományok doktora fokozatot, majd kinevezik egyetemi tanárnak- Mindvégig pártmunkás volt, most állami tisztséget tölt be: az egyetem tudományos rektorhelyettese. — Mi a véleménye a tanulás, a tudományos munka és a pártmegbízatások összhangjáról? — Aki a szakmájában lema-r rad, az politikai munkájában i6 megtorpan, s elvesztheti tekintélyét, szavának erkölcsi erejét Apját politikai tevékenysége miatt 1944-ben a nyilasok kivégezték, s anyja ott maradt támogatás nélkül a háború zivatarában öt kiskorú gyermekkel A hatodik, a kenyérkereső munkás nagylány, akiről e portré szólKorek Józsefné dr. Életútja Zala megyében kezdődött. Ahol dolgozott, Felsőrajk felszabadulása után a községi pártalapszervezet egyik alapítója, pedig mindössze húsz esztendős. Ettől kezdve pártmunkás, szervező, agitátor napi munkája mellett, később pedig függetlenített politikai munkatárs. A munkában való bizonyítás nem önmagáért szólt. A fiatal demokratikus állam ugyanis nemzeti gondozottá fogadta anyját és öt kiskorú testvérét Gondoskodtak róluk, hogy ő szárnyalhasson. Huszonegy évesen megyéjén nek küldötte az MKP III. kongresszusán, amelyen fel is szólalt A többi között hangoztatta — testvéreire is gondolva: — ..lliár ba van megáldva Zala megye az ország legszebb szőlőjével ós legédesebb gyümölcsével A zalai parasztgyermekek mégis vérszegények, sápadtak a vitaminhiánytól. Hogy igazán egészséges gyermekeket, egészséges ifjúságot tudjunk nevelni a demokráciának ... szükség van több csecsemővádö napközire". Szárnyalása valóság lett, mert hamarosan a MADISZ központ politikai munkatársa, maid átkerül a Földművelésügyi Minisztérium gépállomások igazgatóságára, onnan pedig a kiskundorozsmai gépállomásra, mint függetlenített párttitkár. A tanácsok létrejöttével a városi tanács oktatási és népművelési osztályának vezetője, a kerületi tanácsúk megalakulásával pedig az I. kerületben vb titkár, azután elnökhelyettes, majd tanácselnök. E felelős beosztások mellett mindvégig tanult. Elvégezte a Tanácsakadémiát és jogi doktorátust szerzett. Az I. kerületi tanácsi hivatal vezetői székéből ment nyugdíjba, de nem pihenni, jóllehet egészségi állapota már nem a Tégi. Ma is pártmunkás, a Belváros I/A pártalapszervezet vezetőségi tagja és küldött volt — az MSZMP XII. kongresszusára készülve — a Szeged városi pártértekezleten. Rövid megállások, ünneplések azért voltak Korek Józsefné dr életében, amikor átvette munkája elismeréseként a dicsérő okleveleket, majd következett a Munka Érdemérem, a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem, a Munka Érdemrend arany fokozata, a Tanácsi Munkáért törzsgárda kitüntetés bronz-, ezüst- és arany fokozata. Jogosan büszke arra, hogy minden poszton, ahová állították, megállta a helyét.