Délmagyarország, 1980. április (70. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-22 / 93. szám

Kedd, 1980. április 22. 3 Somogyi Károlyné felvétele Hétfőn, tegnap levontatták teli pihenőhelyéről az új Szőke Tisza fürdőha.jót, a ron­della mellé. Még mindig magas a folyó vízállása, ezért nem tudták kialakítani a bejárali szakaszt. Egy-két napon belül valamennyi úszóház a helyére kerül majd Egv este Arcak, hangaiatak tanácstagi Jelölő gyűlésekről „Hazai pálya". A móravá- termének falán mindeneset- metlen székeken öreg diákok rosi 97-es számú választó- re öklömnyi betűkkel írott szorongtak. Az ünneplőbe körzet jelölő gyűlésén ész- szemléltető tábla lóg. A te­revétlen fogalmazódott meg lefonálás algoritmusa. Ez is a gondolat, a sportnyelvből jelez valamit: a telefonálást vett kifejezés. Katona Gyula ugyan még az iskolában ta­öntómunkást, a jelöltet nitják, de feltételezik, hogy ugyanis — protokollszokás a mai ásotthalmi gyerekek­ide, előírás oda — nem mu- nek már szükségük lesz er­tatták be a választópolgá- re. Néhány éve még a vil­roknak. Az elnökségi tag lanyvilágítás, a televízió is bújt, vagy a munkaruhában maradt emberek hallgatták a piros drapériával borított katedrán magyarázó elő­adót. Ugyanis a Kenyeres László levezető elnök meg­nyitója után a városi tanács osztályvezetője, Réti Csabá­né dr. — a helyzethez íL­egymondatnyi „vázlatélet- elérhetetlennek tűnő csoda lően — szinte tanárként ma­rajz" után derültségtől ki- volt a külterületieknek, sérve leült, s ettől kezdve Nagy szerepe volt és van gyarázott, érvelt, mennyire is haladt városunk, hova ju­a pár perce még hivatalosra a változásokban Sági János tottak a szőregiek. Megyesi Igazított értekezletforma ősz- tanácselnöknek. 1950-ben ta- - — szejövetel amolvan baráti nítónak korúit a faluba, disputává változott. 1954-ben, nehéz időkben ne­A felszólalók jócskán ma- vezték ki a határ menti falu gukra vállalták azt, amit a tanácselnökévé. Akkor 6— jelöltet ismertető jó érzék- 700 ember lakott a belterü­kel kihagyott, s a pergő rit- leten, 6—7 ezren a tanyavi­musú inkább beszélgetfes, lagbán. 50 kilométer a köz­mint feszengős társadalmi ség átmérője, ha csak a köz­rendezvény résztvevői maguk pontot fejlesztenénk. 10 ki­rajzolták meg a szerényen lométert gyalogolhatnak, ke­mosolygó, negyvenéves vas- rékpározhatna (autózhatna), öntő, a Szegedi Vas- és Fém- aki a szélén lakik. Nagyösz­ipari Szövetkezet dolgozója szegeket fordítottak hát a portréját. A nehéz fizikai külterületiek egészségügyi el­münkét végző szakember a látására, tanyaviilamosításra. Sándor, a népfront körzeti bizottságának elnöke tolmá­csolta a környék lakóinak javaslatát, majd a választó­polgárok elmondták észre­vételeiket Sipos Istvánné pedig csak hallgatta, hol a padban ülőkre, hol pedig az asztal­nál állóra vetve a pillantá­sát. ö is nagyon jól tudta, mire kérik a lakótársai, és mire jut majd, ha megvá­lasztása esetén bekerül a váj­rosi tanácsba, Még reme­gett, elcsuklott a hangja az szövetkezet társadalmi ve­A lakosság igényei izgalomtól, de elődje. Szilát­zetőségi tagja, a Hazafias mindig meghaladják a pénz- gyí Pétenné biztatására és a Népfront móravárosi bizott- ügyi lehetőségeket. Hogy le- maga akaratából is meg­ígérte — eljár az ottlakók ügyében, ameddig ereje és lehetősége engedi. Különben, a körzetben lakik, nemrég sága titkára, a nemrég Cse- het megelégedésre dönteni repes sori tanácstag, az is- a gyakran ellenkező órde­merős. a barát mindennap- kék között? jainák egy-egy jellemző epi- — Szelektálni kell. Fontos, zódja elevenedett meg a ke- hogy jó kapcsolatot tartsak építettek házat, és a gyer­resetlen szavakból. Mi sem a lakossággal. Én a tanács- mekklinikára jár be, a kora­volt természetesebb, mint ülésre mindig személyesen szülöttoszfályon dolgozik. A fiatalasszony tervei közt nem szerepel semmi „szőregmeg­azon túl, hogy valamennyien viszem ki a meghívót a ta­támogatásukról biztosították nácstagoknak. Régebben 60 — „vállalja csak el, mi is tanácstag volt, lovas kocsi- váltó" gondolat, csak annak ott leszünk, ha valami kell" val jártam sorra őket. Mire örülne, ha a palackozó mel­— máris ellátták feladatok- mindegyikkel elbeszélgettem, letti bűzerjesztő kai a jelöltet. meg azokkal is, akikkel út­Amikor a levezető a legtermészetesebb végre-val ahára elnök közben találkoztam, mindent örökre betemetni. csatornát sikerülne akar­hang- megtudhattam amit sulival és a helyzetnek meg- tarra felelő komolysággal bejelen- — A tanácstag úgy él a tette, hogy más jelöltet is köztudatban, mint aki elin­állíIhatnak a 600-as számú téz, kiverekszik valamit A mellette és az érte szó­lók is — többek között Ta­kács Ferenc és Buknicz Ist­ván — erre kérték. Sze­rintük még más gondok is Ipari Szakmunkásképző In- körzetének. Sági János, a 10. léteznek Szőregen. Sok ho­tézet tan-termét megtöltő kö- számú választókörzet ta- mok a kiskertekbe került, zönség soraiban — a le-gke- nácstagja mit szokott kihar- amikor bontották a dombot vésbé sem. a komolytalanság cdlni Sági János jeleként — itt-ott felharsant elnöktől? a nevetés, a közbekiabálá- — Át tudom tekinteni tanács- — nem pedig a „bűzös" csa­tornába. Hiába világit több lámpa a Kisbogáros és a sokkal telték egyértelművé a egész község problémáit, Gyár utcában, hiába járhat­késóbbi. ugyancsak napi- úgy érzem, sikerült eddig nak jó járdán a Fácáin. a rend szerint, illendő szava- egyeztetni a kisebb-nagyobb Naevbecs-keréki, zás eredményét. „Dehogy érdekeket, kell más! Jó lesz a Gyula!" A 10. számú választókor­a Vágóhíd, az Üj Világ és a Szerb ut­caiak, áznak a buszmegálló­És karok a magasban: a zet jelölő gyűlésén dr. Süme- ban. rövid ideig tart nyitva 97-es körzet tanácstagi jelölt- gi Sándor, a helyi népfront- a bolt, télen nem mindig je Katona Gyula vasöntő. bizottság elnöke sorolta fel a kapható fűtőolaj és messzi­re viszik a kiskertek termé­sét. M. T. Mosolya kiszélesedik, mikor község eredményeit, a kö­feláll megköszönni az elő­legezett bizalmat: „Hát... •zeljövő feladatait. A válasz­tópolgárok újra Sági Jánost Válasz a kor kihívására Száztíz éve született Lenin N apjainkban a lenini eszmei örökség lenzéke. Ez az ellenzék sok esetben elég tartalmáról és értelméről folyó vi- aktív volt. Ereje azonban még jelentékle­ták ugyanolyan élesek, mint ami- len, s ami a legfőbb, súlyos következetlen­lyenek életében voltak. S ez a lenini esz- séget tanúsított az elmélet és politika elvi mék életképességének, valóban el nem kérdéseiben ... halványuló időszerűségének fontos bizo- A szazadfordulóni két történelmi kor nyiteka. Egy korulmeny azonban kulon is határán különleges er6veI nyilvánuit meg hangsúlyozandó: V. I Lenin ilyen vagy a munkásmozgalom fejlődésében politikai olyan kovetkeztetesei konkrét tartalmatol vezető szerepe, aki a történelmi mozgás függetlenül, maga a leninizmus megjele- célszerűségét felismerve, képes teljes mér­nesenek tenye szazadunk legnagyobb esz- fékben e célszerűség _ a társadalmi ha­metortenet! esemenyeve vált amely sok- ladás célszerűsége _ szolgálatába szegőd­ban meghatározza további menetét. a történelmi fejlődés ni. Közülük, s nemcsak a munkásmozga­lom politikai személyiségei között, hanem Gondoljunk csak arra, hogyan fogadta tágabb körben is Vlagyimir Iljics Lenin a világ a XX. századot lett a legkiemelkedőbb. Akkoriban mindenfelé viták folytak: va- V. I. Lenin és harcostársai határozot­jon mit hoz az embereknek az új évszá- tan védelmére keltek a forradalmi mar­zad. Mindenki valamiféle nagy változás xizmusnak — szemben a revizionizmussal. közeledtét érezte. De arra a kérdésre, hogy a reformizmussal és az opportunizmussal miről is van szó, senki sem adott Világos —, mind Oroszországban, mind pedig a választ. nemzetközi küzdőtéren. S ez egyáltalán Ügy tűnt. hogy az emberiséget akkori- nt™csak fóbeli tiltakozás volt, hanem el­bán nyugtalanító kérdések megoldását melyuU elmeleti munka, amelynek lénye­Marx és Engels örökösei, a szociáldemok- a tarsadalmi fejlodes legújabb jelense­raták találhatják meg. Ámde éppen abban «einek tüzetes tanulmányozása, az embe­az időszakban, a XIX. szazad végén a leg- Tiseg. el,ott akkoriban felvetődött gyökeres nagyobb szociáldemokrata pártok vezetői ^érdesekre adandó valaszok felkutatása, a marxizmus legfontosabb tételei tagadá- V. I. Lenin, a leninisták megtalálták sának útjára léptek. Eduárd Bemstein, aki ezeket a válaszokat. Kimutatták: a társa­magára vállalta a marxizmus „első meg- dalom életében a legfőbb új vonás azzal cáfolójának" szerepét, a XIX. század kl- volt kapcsolatos, hogy a kapitalizmussal lencvenes éveinek végén a szocialista for- haladó, felemelkedő rendszerből hanyatló, radalom szükségességét tagadva a kapita- saját alkonya felé tartó társadalommá lizmus megjavításának lehetőségét hir- vált. Napirendre került a szocialista for­dette. radalom. Létfontosságúak voltak továbbá Ez gyakorlatilag a munkásosztály ideoló- ? nemzeti felszabadító forradalmak is. ame­giai lefegyverzését jelentette a beköszön- yfk a szégyenletes gyarmatibbnak vol­téit forradalmi változásokkal szemben. A tek hatottak veget vetni. Valóban tudo­Bernstein-típusú szociáldemokrata vezetők, "lányos minden oldalról megindokolt kó­írta Lenin, nem tanították meg a prole- vetkeztetesek voltak ezek, amelyek teret tariátust semmiféle új harci módszerre, ők adtak. a munkásosztály forradalmi tevé­csupán meghátráltak, miközben a proleta- nyse®en ­riátusnak nem a harc, hanem az engedé- Különös jelentőségű volt az a köriil­kenység elméletét hirdették. mény is, hogy Marx és Engels eszméi ki­A XIX. század végén a reformizmus fejtésében a lenini argumentáció kibonta­sorra meghódította a nyugat-európai szo- koztatását fáradhatatlan szervező munka ciáldemokrata pártokat; politikájukban kísérte Oroszországban egy olyan forradal­fokozatosan, de egyre nyilvánvalóbban mi. valóban marxista párt létrehozásáért, összekapcsolódott a nacionalizmussal és a amely képes a beköszöntő forradalmi kor­sovinizmussal. Ennek az árulásnak legfel- szak követelményeinek magaslatán állni. söbb_ kifejezésévé vált az a tény. hogy i z a tény, hogy V. I. Lenin megte­végso soron _ a nyugati szociáldemokrata Z\ remtette az új típusú forradalmi partok vezetői „saját imperialista korrná- ^ * munkáspártot, döntő gyakorlati bi­nyaikat tamogattak az első világháború zonyítékul szolgált arra, hogy a világ eveiben. Ez a II. Internacionálé teljes munkásmozgalmában a forradalmi mar­esodjet, dicstelen veget jelentette. xi3ta irányzatot sikerült megmenteni, majd A XIX. század végén éppen az oppor- PediS tovább erősíteni, meghatványozni. A tunisták vezetői vetették meg a munkás- leninizmus, s vele együtt az új típusú for­mozgalom szakadásának, a munkásmozga- radalmi marxista párt megjelenése Orosz­lomból a reformista irányzat elkülönülésé- országban, majd pedig a kommunista pár­nek alapját, hadat üzenve a forradalmi tok megjelenése más országokban (ami marxizmusnak és a munkásosztály hozzá mar az Októbert követő időszakban tör­hű erőinek. Ám az opportunizmus terve, tént) lényegében az igazi forradalmi mun­amelyet minden lehető módon igyekezett kásmozgalom újjászületésének aktusa volt. előmozdítani a burzsoázia, meghiúsult. S s éppen ez V. I. Lenin eszméitől lelkesí­ebben döntő szerepet játszott V. I. Lenin, tetf mozgalom, állt az emberiség életének a leninizmus. gyökeres szociális átalakításáért indított Természetesen a nyugati szociáldemok- harc élére, rata pártokban is megvolt a jobboldal el- VAGYIM ZAGLAGYIN kedves szomszédok, baráta- jelöltek tanácstagjuknak. Ma Szegeden Koszorázási ünnepség Vlagyimir Iljics Lenin születésének 110. évforduló­ja tiszteletére a Magyar Szocialista Munkáspárt Sze­ged városi bizottsága, a vá­rosi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsága koszorúzási ünnepséget ren­dez ma, kedden délután 3 órakor a Rákóczi téri Le­nin-szobornál. -ünnepség Leninre emlékeztek születésének 110. évfordulóján a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának ünnepségén, amelynek az utóbbi in­tézmény adott otthont. Emlékbeszédében Garai Gábor Kossuth-díjas költő, a Magyar írók Szövetsége főtitkára idézte fel a nagy gondol­kodó és politikus alakját. Lenin műveinek kiállítása im. választópolgárok. Én el­vállalom ... de nem egyedül akarom csinálni ... és nem maiamnak ... szóval ha nem se<n'tenek. lemondok". Itt a krónikás már egyet tehet. Hivatalos szerint közli: „Nagy derültség". I. T. I. csak A város peremén — Sző­regen, a Szerb utca alsó részén — ahová fél óránként tiszte érkezik a busz — már kö­taps, saöwnek egymásnak az em­berek, ismerik egymás gond­Zs. ját-baját. Azt is tudják, ha jó az idő, ameddig a Nap le * nem megy. nem szívesen Emeld le a kagylót! Dobj hagyják abba a kertészke­bo egy forintot! Figyeld a dést. Mégis, megtelt pénte­búgó hangot! Nem- tudom, ken. este a Gőzmalom utcai hány nyilvános telefonállo- iskola tanterme, más van Asotthalmon — az A felnőttnek — lehet, hogy altalános iskola egyik tan- a gyermeknek is — kényei­Győri Imre a munkásőrség megyei parancsnokságán A munkásőrség Csongrád megyei parancsnokságán — az 1980. évi kiképzési terc­nek megfelelően — a me­nak titkára előadást tartott időszerű politikai kérdések­ről. A foglalkozáson részt vett gyei törzs tagjai részére ap- és felszólalt Győri Imre, az rilis 19-én foglalkozást tar­tottak. Ennek keretében dr. Koncz János, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságé*. MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság agitációs és propa­gandaosztályának vezetője. Lenin születésének 110. évfordulója, valamint összes Müvei 55. kötetének kiada­sa, egyben a sorozat zárása alkalmából kiállítás nyílt hétfőn a Magyar Munkás­mozgalmi Múzeumban a nagy gondolkodó és poli­tikus magyar nyelven meg­jelent munkáiból. A Párttörténeti Intézet, a Kossuth Kiadó és a mun­kásmozgalmi múzeum közös tárlatát Nemes Dezső, a Párttörténeti Intézet igazga­tója nyitotta meg. Az ünnepségen kitünteté­seket adtak át a Lenin ösz­szes Müveinek kiadásában és terjesztésében kimagasló munkát végzőknek. A Mun­ka Érdemrend arany foko­zatát kapta Zalai Edvin. a Kossuth Kiadó munkatársa, a Szocialista Kultúráért" es a Kiváló Munkáért kitünte­tő jelvényt a kiadó 11 dol­gozója vette át. A kiállításon több száz mű — köztük az 1918-ban Lipcsé­ben megjelent legelső ma­gyar nyelvű Lenin-kiadvá­nyok. a Tanácsköztársaság alatt napvilágot látott nyolc kötet, s a két világháború közötti időszak nagy értékű illegális kiadványai — jel­zik azt az utat, amelyet Le­nin eszméi a nyomtatott be. tü segítségével Magyarorszá­gon a felszabadulásig meg­tettek. Kepét ad a tárlat a fel­szabadulás után nagy lendü­lettel meginduló tudomá­nyos könyvkiadói munkáról is.

Next

/
Thumbnails
Contents