Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-03 / 28. szám

Szegény Péter — Igen?! No. akkor mindjárt jóltartalak — felelte gúnyosan és leemelte válláról a szuronyos puskát. — Vedd fel azt a tyúkot! Téter korát meghazudtoló sietséggel kapta fel a dögöt, és mint aki semmi jóra nem számíthat, gyanakodva nézett a csendőrre. — Na edd meg! — szólt Péterre visszafogott indulattal. A keshedt. nagv bajuszos rleánv tágra meresztett szemmel bámult, látszott az arcán, hogy a parancs nem Jutott el a tudatáig. — Nem érted?! — sziszéete a törzsőrmester. — Megeszed nyersen vagy leverem rólad a húst! — És ízelítőül a puskatussal mellbe vágta a horpadt mellű, nagy bajuszos .cigányt. Péter hátratántorodott, de hogv e! ne essen, a másik csendőr hátba támasztotta a puskatussal. A nagybajuszos, keshedt cieánv kissé még imbolygott az ütések súlyától, de már nem támogatták. Fátyolossá vált szeme végigpásztázta a riadt tekintetű cigányokat, majd rácsodálkozott a kezében levő jószágra. Szeméből kövér könycseppek futottak végig barna arcán, megöntözve ősz borostáit, Ízesítőként rápergett a tollatlan tyúkra. Nézte egv Ideig, aztán szertartásosan, mint az áldozati serleget, szájához emelte. , A sorban állók lélegzete elakadt. Péter erős. fehér fogai kivil'antak ősz bniv«za alói; és recsegve belésüppedtek a döglött tyúk húsába. A sor hirtelen felbomlott. A cfgánvok jajgatva, öklendezve borultak egymásra, siratva gyalázatukat, emberielenségükot, melyeket azok az idők oly bőkezűen mérték. — Ne edd meg ! ! 1 — kiáltotta valaki kétségbeesésében. És abban a pillanatban magasba len. dűltek a puskatusok, nyögött, jajgatott a tömeg, mint a vihar, és csak akkor halkult el a nuskatusok dübörgése, amikor hang nélkül újra visszaállt a sor. — Oda nézzetek! — ordította a törzsőrA

llandó kiállítás nvílt a vérbeli Budapesti Történeti Múzeumban ..Budapest két évezrede" címmel. A kiállítás a római kortól a felszabadu. lásig mutatja be a város történetét, orra törekedve, hogy a társadalmak történetének útját követve a sajátságosan budapesti eseményeket, jellegzetességeket emelje ki. Négy témakört ölel fel a kiállítás: az itt ólt népek politikai-történetét, gazdaságát, életmódját és kultúrájának történetétJ illetve ezek összefüggését mutatják be. Tizenkét korszakot különítenek el olyan korfordulók, események alapján, mint például a honfoglalás, török hódoltság ideje, a reformkor, a bontakozó kapitalizmus vagy az ellenforadalmi rendszer korszaka. A kiállítás szerkezetében ezek a korok nem különülnek el élesen: az installációk labirintusában az érdekességeket böngésző vendég ugyanúgy talál magának-valót, mint a rendszerező hajlandóságú látogató. A beszédes tárgyak, eszkőmester. — Aki elfordul, szétloccsantom a fejét! Nézték, de sűrűn ömlő könnyeik eltakarták előlük szegény Pétert. — Így fogjátok egymást is megenni, piszkos, szemét népség! Ezt én megmutatom néktek! És egy pillanatig sem gondolta senki, •hogy a csendőr uraknak éppen tréfálnivaló kedvük támadt. Amit mondtak, azt hinni kellett, mert azt a törvény mondta. Végleg elhalkultak a zokogáspk, csnk a könnyek peregtek gátjukat vesztve, mintha soha nem akarnának elapadni. Péter a feleségéve nézett. Apró unokái úgy tapadtak a sovány cigányasszonyhoz, mint a levéltetvek a ragadó falevélhez. — Mié»t sírsz? — kérdezte az nsszonvt. — Pétert ne féltsd' Megeszi ezt Péter. — emelte fel a hangját, és fogai dühösen ba. lemartak a véres húsba. Ténfe szaTentta. meg sem rágta, csak lenyelte. — Péternek ezt meg kell ennie, különben Péterről verik le a húst... — Az utolsó szavaknál elcsuklott a hangja, arcát a cafatokká tépett húsba temetve zokogta —... mert Péter cigány. Aztán hirtelen elhallgatott, borzalmassá maszatolt tekintetét a csendőrökre emelte, és összeszorított, recsegő fogai közül a csendőrök felé sziszegte: — Igen. Péter cigány. Vad, szinte állatias mozdulattal tépett ki fogaival egv darabol a sárna húsból, kétoldalt lecsüngő ősz baiuszán alvadt vér és húscafatok táncoltak, ahogy kemény állcsontiai között őrlődött a nvers hús. Ezt a látványt már Péter felesége nem tudta elviselni. Lerázva magáról acsarkodó purdéit, a keshedt, nngvbaiuszos cigányhoz ugrott, kitépve kezéből a véres húscafatot, feje felett meglóbálta és nagy ívben elhajította. — Engem öljetek meg! — kiáltotta a csendőrök felé és felsőtestéről letépte a réklit. Nem kellett kétszer mondani. Leomlott szénfekete haja szárnyalni kezdett a napfényben, ahogy mezítelen testére zúduló ütések nyomán szétfröccsent, mint az izzó vas szikról, amikor ráver a nöröly. Szegény Péter csak állt magába hullva, a lábaihoz tapadó poronlvokat nézte, akik félelmükben hozzá menekültek és talán a tyúkra gondolt, ami nemrég rhég mennyi reménvt. mennyi örömet csillogtatott meg a szemükben. LAKATOS MENYHÉRT zök mellett kétóránként a múzeum munkatársai vezetik a nézőket az önállóan szemlélődök pedig a színvonalat, Ízléssel szerkesztett kiállításvezető könyvecskéből meríthetnek. Űj forma a négyóránkénti színes tv-bemutató, amelynek műsorén a témához kapcsolódó harminckilenc dokumentumfilm pereg. Tízmillióba került a kiállítás megrendezése, a gyűjtés és feldolgozás. Könnyítette e feladatot a múzeum gazdag fotódokumentum gyűjteménye; amely ma is gyarapszik; minden lebontásra kerülő épületet, jellegzetes műhelyt, üzemet stb. megörökítenek; archívumuk száznegyvenezer ilyen egységet őriz. Ezen felül huszonkilenc társmúzeum járult hozzá kölcsönzésékkel az új ' kiállítás sikeréhez, köztük az isztambuli Tcpkapi Szeréi Múzeum vagy a New York-i Metropolitan. I Képeinken, balról jobbra: Fortune-Nike istennő szobra a IIJ. századból — Fémedények és eszközök • török korbél — Nvomdacén az eevkori Heekenast Nyomdahói Budapest kétezer éve H

allgatott mindenki, csak a szél dudorászta őszi elmúlást hirdető dalát. A cigányok hosszú sora dermedt félkörben remegett a telep közepén, rongyokba csavart porontyaikat ölelve magukhoz, mintha azoktól várnák a védelmet, mert ők rem voltak képesek megvédeni önmagukat. De vajon ki is védhette volna meg őket? Talán a törvény? Hisz ott álltak előtte. Fényes szuronyain félelmetesen csillogott a fény. és a törvény komor, vészjósló tekintettel méregette áldozatait. Mik voltak ők a törvény szemében? Egy nagy nulla. — Úristen! — érződött sóhajtásukból a fohász. — Mi lesz most? A szélcsípte szemekből Itt-ott kicsordult a kétségbeesés. A csendőr úr megállt egy keshedt, nagybajuszos cigány előtt, összeszflkítve szemét előbb végigmérte, aztán rámordult. — Te vagy az a Péter? A keshedt cigány megpróbálta katonásan kihúzni magát, de az évtizedek nedve* putriköszvénye nem oldotta meg görcseit. — Igenig, törzsőrmester úr! — nyögte a keshedt cigány félelemtől és fájdalomtól eltorzult arccal. — Hány éves vagy? Péter hallgatott egy ideig, mint aki számol, hosszú ősz bajuszán megbillentek az évtizedek, de ném álltak sorba. — Hatvanat betöltöttem — mondta elcsukló hangon. — Mikor? , — Azt nem tudom, kérem tisztelettel. — Hatvanhét, te pusztulatos! — válaszolt helyette a felesége. A csendőr rosszalló tekintettel végignér zett az asszonyon, majd ismét a keshedt cigányhoz fordult. — Hány rajkód van? — Nyolc, kérem — vágta rá. — Lám-lám — húzta el a száiát'gúnyosan —, kölyköket tudsz csinálni, de azt nem tudod, hánv éves vagv. A nagybajuszos Péter behúzta nyakát, tekintetét a földre szegezve nem mondott sem Mgent, sem nemet. Lóké, akit gyávasága miatt cigánybírói tisztséggel tüntetett ki a törvény, egy piszkos zsákdarabba csavart csomazgal a kezében, távolabb a cigány-félkörtől, hallgatagon állt, mint aki parancsra vár. A csendőr Intésére előlépett, és a csomagot ledobta a földre. — Lépj kl! — parancsolta Péternek a csendőr. — Mindjárt meglátjuk, milyen gacsar legény vagy. A keshedt cigány sápadtan, mint akin eret vágtak, kilépett a sorból. — Ahaj Devla, elpusztulok — suttogta reszkető bajusza alatt, szeme sarkából koldus pillantásokat vetve a többi felé. A csendőr hatalmas rúgással Péter elé rúgta a Diszkós zsákdarabba göngvölt csomagot. amiből egv tollától megfosztott, döglött tyúk gurult ki. — Ismered ezt a dögöt? — dörrent rá. — Péter csodálkozó szemmel meredt rá a földön heverő állat' tetemre, de hang csak nagv sokára iött ki a torkán. — Igenis, ismerem, főtörzsőrmester úr. — Hol fogtad? — Nem fogtam, kérem. A feleségem kapta a faluban. — A faluban? — kérdezte tettétett csodálkozással, majd egy lépéssel közelebb lépett a keshedt cigányhoz. — Hát nem megtiltottam, hogy a falubu betegyétek a lábatokat? Nem parancsoltam meg, hogy a telepet senki nem hagyhatja el? — Kérdő tekintetével végigpásztázta a sort. aztán ismét Péterhez fordult. — Igenis, meg tetszett parancsolni — sírta el magát a nagybajuszos cigány —, de ha nem mehetünk be a faluba, uram. éhen pusztulnak a gyermekeink, velünk együtt. H'das Antal Sietni kell a versekkel... Sietni kell a versekkel, még fény van a szobámban, de jő az est, és nem segít majd semmiféle lámpa. Kaput kell tárni a sok nyögő, tűzvészbe szorult dalnak, hogy valami maradjon abból, akit hívtak Hidas Antalnak. El kell mondani sürgősen, mi történt, hogyan történt: a legjobb testvéreinket kerékbe hogyan törtéit Sietni kell a versekkel, feltárni okot és módot, hogy sírunkon ne újrázzák meg hibánkat az utódok. Azt hittük egykor — egy lendület és boldog lesz minden ember, a bánat azóta folyton nő s már nem tó, nem folyó, de tenger. Annyi sok halottat cipelünk, hogy sápadtak vagyunk tőle; gabonaföldön is úgy járunk, mint hangvesztett temetőben. Sietni kell a versekkel... » m Utód, ha újra kezded és győzöl — az örömben rólunk majd rokonul emlékezz meg. égbelátó toronytetők rézgomb napok korán kelők a kisvonat ahogy siet ráborul az egész liget gyopárosl hidak esték arany sörök friss cseresznyék libapezsgős délutánok ringllspilen. forgó lányok és a tó a titkok szeme visszanéz a múlt Is vele világit benned áz a táj s a városban nyomodban jár Sass Ervin Világít benned világít benned a/, a táj nagydomb kiserdő öreg nyár