Délmagyarország, 1980. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-27 / 22. szám

6 Vasárnap, 1980. január 27. Hogy készült A szépség koldusa? A Délmagyarország múlt va­sárnapi száma jóleső örömmel adott hírt a Somogyi-könyvtár megkülönböztetett tiszteletadá­sáról, amellyel a József Attila­ünnepségek megindításához já­rult A hasonmáskiadásban meg­jelent SZÉPSÉG KOLDUSA, József Attila első „kötete" most háromezer példányban látott nap­világot de bizonyos, hogy az az első háromszáz, amelyet a Ko­roknay-myomdában állítottak elő, sokkal több izgalmat, fárad­ságot utánajárást kívánt Szeretném elmondani a mű nyomdai elkészülésének történe­tét Abban az időben • Templom tár 6. szám alatt laktunk, körül­belül ott ahol most a püspöki épület és a teológia fekszik. A Gizella térre eső sarkon (most Aradi vértanúk tere) az Alth-fé­le könyvkereskedés állt és felfe­lé három házzal odébb a Templom tér 3. alatt közvetle­nül a kapubejárat mellett az ud­varban a Koroknay-féle nyomda. A Templom tér földbesüllyedt apró házaival, á megviselt Dö­mötör templommal és a földből éppen csak kilátszó fogadalmi templom falaival nagyon elha­gyatott de nagyon patríarchalis környezet volt Baráti és közvetlen volt a lég­kör magában a nyomdában is. Számtalan fiatal író és költő járt oda. egyre másra alapították a lapokat és adták kl első „köte­teiket", amelyek néha alig tet­tek kl 20—30 oldalt. Mindenesetre azonban ennek az Irodalmi kör­nyezetnek megvolt a maga kifej­lődött és kipróbált gyakorlata az egyéni kiadványok járható út­jában. .Miből állt e»r • ? 7 • Először is előjegyzési fvet kel­lett kibocsátani. Nem előfizetést ívl Maga József Attila is azt ír­ja „már 150 elöjegyzóm van". Ez volt a minimum fele. Három­szár. az alapkalkuláció. Ivet min­denki kapott és itt bekapcsolód­tak a diákok, a Koroknay-nyom­da írói-baráti köre, ismerősök, tisztelők. Az előjegyzési ívnél vigyázni kellett arra. hogy kl kerül rá el­sőnek. Vonzó, akkori kifejezéssel PROMINENS személyiséget kel­lett élre biggyeszteni. Amellett Koroknay kioktatott, hogy min­dig legyen nálunk egy üres ív is, mert volt aki ragaszkodott hozzá, hogy as élen legyen. A gimnazisták ívét Ortutay Gyula kezelte és egyik tanárunkat, jó­emlékű dr. Vincze Józsefet tette meg listavezetőnek, persze a tudta nélküL A listák állásáról folyamatosan be kellett számolni. Amikor a különböző listákon összejött a SZ AZ ELÖJEGYZÖ, akkor már meg lehetett rendelni a papírost. Ennek szállítását is a diákok in­tézték, Iskolatársunk Welnmann Pista édesapja volt a papírbízo­mányos, tőlük a Dugonics utcá­ból kellett meghozni a papírt. Ezután kezdetét vette a szedés nagy és komoly munkája. A kéziszedésben a baráti kör személyes közreműködéssel segí­tett be. Láttuk, amint bal kéz­ben a vinkllvel a szedőszekré­nyek előtt ott áll Brauswetter (Borús) Béla, a híres szegedi órás família újságírónak és köl­tőnek sikeredett tagja. Kormá­nyos Pista, aki Aknai néven Jó­zsef Attila első országos szintű kritikusa lett. aztán Széli Pista, Keck József és még sokan má­sok, például Berezeli Anzelm Károly, akit akkor Vyhnaleknek hívtak és Alth Karcsival, Braus­wetterrel. Homályos (Hont) Fe­renccel együtt tanácsoltak el a gimnáziumból. A diákok számá­ra ezek voltak az igazi nagy te­kintélyek. Amint két oldalra való szedés elkészült, azonnal kinyomták a lábhaj tós kis amerikai gépen, hogy a szedést szét lehessen osz­tani, mert a nyomda sem dús­kált betűkben. És persze bár­milyen magánmunka akadt köz­be, egy-egy névjegy vagy meghí­vó. azonnal leállt az „irodalmi működés". A második száz elójegyzővel le lett fedezve a nyomdai költség, a harmadik száz ára lett durván a Jövedelemre" számítva. József Attila azt írja az ott­honiaknak, hogy a kötet 300 pél­dányban fog megjelenni és a „tiszta Jövedelem ötven százalé­ka illeti őt". Ezt az ötven szá­zalékot rendszerint természetben adta ki a nyomda. A diákoknak a munka elké­szülte után még egy jelentős feladat jutott: szét kellett horda­ni a példányokat, azaz az EXPE­DIÁLÁS. Azt látni kellett volfia, ahogy egy-egy diák a hóna alá csapta a 15—20 példányt az elő­jegyzési ívvel és megindult a vá­ros különböző pontjaira inkaaz­szálni. Eredményes munkánk jutal­mát Ortutay Gyula kapta meg egy dedikált példánnyal. Nem mondom, hogy nem irigyeltük, főként az ajánlás és az aláírás miatt. Volt, aki azt mondta, hogy az első oldalt a könyvből felez­ni kéne, legalább az Attila jus­son nekünk, a Józsefet ő meg­tarthatja. Irodalomtörténészek próbálják kollektív munkának, társadalmi munkának minősíteni a megje­lentetés körüli tevékenységet, de azt hiszem érzékelni lehetett, hogy az sokkal több volt: olyan egymásba forrasztó együttműkö­dés, ami talán csak valamikor a reformkor hajnalán divatozott a magyar Irodalomban, de amely mindenképpen méltó és szinte hasonlóan kiemelkedő nagysze­rű volt mint maga a SZÉPSÉG KOLDUSA. MAGTARKA FERENC MOHÁCSI REGÖS FERENC RAJZAI Látogatás R udolf 25 éves, gesztenyebar­na hajú. kissé sápadt ar­cú fiú. Most itt fekszik a hatalmas, ridegnek tűnő épület egyik szobájában. Valójában vé­letlenül keveredtem ide. egy kö­zös ismerősünk mondta el. mi történt vele. Egy rosszindulatú daganat felfedezésével kezdődött a kálváriája. Megműtötték, az ál­lapota javult aztán minden át­menet nélkül, rohamosan fogyni kezdett. Egyre nehezebbé vált ne­ki a mozgás, valamilyen, az agyat megtámadó áttételről beszéltek az orvosok. Hónapokig nyomta az ágyat anélkül, hogy fel tudott volna kelni. Most állítólag job­ban van. Nézem a bejárat! ajtóra füg­gesztett táblát; a látogatás csak jó negyed óra múlva kezdődik. Toporgok a kapu előtt Legalább mínusz tíz fok van. és a szél ls fúj. Fent egy ápolónő lén mellém. Kalauzommá szegődik. A folyosón csend van. Ösztönösen fogom hangomat suttogóra, a válaszok is halkan érkeznek. Orvosságszagú. fehér köpenyes emberek suhan­nak el mellettünk, s tűnnek el a folyosószegletekben, vagy a kór­termi bejáratokban. Egy-egy nyi­tott ajtón belesve, ágyban fekvő, mozdulatlan testeket látok. Né­melyikük életre kel, oldalára for­dul, netán felkel. Pár pillanat múlva kísérőm megáll a 219-es számú ajtó előtt Kedvesen mo­solyog. bólint, majd visszafordul. Tétovázva nyomom le a kilincset A teremben hárman fekszenek. A középső fekhely Rudolfé. A halk kattanásra oldalra fordítja fejét Szeme megcsillan. Óvatosan kiká­szálódik az ágybőt. Szögletesen, nehezen mozog, de segítség nél­kül tud járni. Kissé meglepődöm, hogy a folyosóra invitál. Az ajtó félig nyitva marad. Leülünk a be­járattal szemközti padra. Rudolf rágyújt. Azt mondja, megenged­ték neki. Mélyen ülő. nedvesen csillogó szeme elárulja, hogy él­vezettel fújja a füstöt Hátradől, arca szinte eggyé válik a fehér­re meszelt fallal. A gyerekkori emlékekről beszélgetünk. Arról, amikor Rudolffal együtt rúgtuk a labdát. A kipirult arcok, az egészségesen megizzadt testek emléke felélénkíti. A tréfálkozás­hoz is van kedve. Egy ápolónő tű­nik fel a folyosó végén, tőlünk nem messze. A lázmérőket gyűjti össze, és kiosztja az orvosságada­gokat Amikor elhalad előttünk, megcsap bennünket az orvosság­szag. Rudolf szerint ez nem az orvosságnak, hanem a túlvilágnak a szaga. Mert Rudolf állítása az. hogy a kórháznak ez az emeleté nem iskórház. hanem a lét és a nemlót között húzódó széles mezsgye. Es az itt fekvők zömé­nek az ágya közelebb van a nem­léthez. ~ A látogatás alatt mosolygó ar­cú emberek szaporázzák léptei­ket. A reklámszatyrokon átlátszik a narancs, a banán és egyéb fi­nomságok színe, formája. Egv kö­zépkori) férfi és nő Rudolf szobá­jába megy. Odalépnek az ablak melletti ágvhoz. Megsimogatják az ősz hajú férfi fejét az asz­szony pakolni kezd az éjjeliszek­rényre. Rudolf már régóta ismeri őket. A fia és a menye látogatja rendszeresen az idős embert. Ru­dolf szerint azért viselkednek ilyen feltűnően vidáman, mert a bejáratig már alaposan kisírták magukat. Ott egy másik maszkot erőltetnek magukra, nehogy az apjuk megérezze azt amit tud­nak. Amit mindenki tud.' Rudolf a fi e yel emel terelés nek tulajdonít­ja s sok. a kisasztalra kerülő dé­ligyümölcsöt ls. Az öregember ugyanis alig eszik valamit az ls kijön belőle. De ha látja azt a sok nyalánkságot az erőt adhat neki. talán elhiszi, ha majd meg­gyógyul, akkor ilyeneket fog enni. A rövid intermezzó után ismét Rudolf állapotára terelődik a szó. Azt mondja, megígérték neki. hogy hamarosan hazamehet Még egy pár vizsgálatot kell elvégezni, és vége a kórházi raboskodásnak. Örömmel újságolja, hogv a na­pokban meglátogatta a munkahe­lyi főnöke Ls. és érdeklődött az állapota felől. Már nagyon vár­ják vissza a vállalathoz. Megbe­szélték, hogy a cég támogatja Rudolf továbbtanulási szándékát Így, ha egészsége engedi, a kö­vetkező évben már levelező tago­zatos egyetemi hallgató lesz. Rudolf lassú szótagolása miatt úgy tűnt. mintha órákig társalog­tunk volna. Most hogv a vége fe­lé közeledik a látogatási idő. rá­jövök. alig beszéltünk valamiről. A kórtermekből kilépő embere­ken utcai ruha. némelyikük mö­gött pizsamás ember csoszog. A látogatók hosszasan időznek az ajtóban. Integetnek, nevetgélnék, bátorító szavak keringenek a le­vegőben. Rudolf szerint azért tart ilyen sokáig a búcsúzkodás, mert senki sem tudja, holnap még be­szélgethet-e a kórházban maradt hozzátartozójával. Mielőtt elmegyek, megígérteti velem, hogv ha legközelebb erre1 járok, ismét meglátogatom. Fel­téve. ha még itt lesz. Mindketten nagyon reméltük, hogy Rudolf már nem sokáig fog feküdni a lét és a nemlét között húzódó széles mezsgyén. Megvárom, míg lefekszik a pa­rányi szoba középső ágyára, majd elindulok az autóbuszmegállóba. Pár hónap múlva ugyanide ér­kezem. A standon veszek pár szál virágot, és elindulok Rudolfhoz. Behavazott fák között keskeny csapáson kacsázok. Tudom, hol lakik, hamar rátalálok. Egy kép villan bennem. Rudolf kórházi kisszekrényét látom, ami tele volt narancssa] és sütemény­nyel. Neki sem mondták meg. HORVÁTH ISTVÁN A krajcár Most amikor lábam alatt meg­roppan a hó, s a Tisza-parti öreg hársfák girbe-gurba ágaikról ar­comra rázzák a havas, hideg zúz­marát gondolataim a kicsi falu­ban. Csfksomlyón kavarognak. Eszembe Jut a kicsi faházi a Saékutja eleién, ahol laktam, ta­nultam és ahonnan két esztendőn keresztül Iskolába jártam. Elsős gimnazista voltam. Dél­ben. ahogy jöttem hazafelé az is­kolából. megálltam a Szotyori Dániel-féle üzlet előtt amely a 31 fokos hidegben és a félméteres hóban ott üzemelt az út szélén. A Szotyori-féle üzlet ahol a za­varos beszédű Szotyori Dániel és öregedő felesége szorgoskodott egyetlen, kecskelábon álló asztal­ból állott, amelyen mindenféle cukorkák voltak kirakva hihetet­len rendetlenségben, és egv cso­mó stolverk. Tudván, hogy * mel­lénvem alsó bal zsebében van egy krajcár, mindjárt utánanyúltam, és anélkül, hogy megnéztem vol­na. Dani bá'-nak adtam. Egyidejű­leg az asztalról elvettem egy stol­verket a papírból gyorsan kisza­badítottam. és nagy hirtelenség­gel a szájamba dobtam. Erre Da ni bál lekapta a báránybőrből készült sapkát a fejemről, s azt morogta nekem, hogv a krajcá­rom rossz. Egy ideig álltam, haja­donfővei a 31 fokos hidegben, s a térdig érő hóban. Körülnéztem, kerestem és kutattam, hátha lát­nék valakit, aki kölcsönadna ne­kem egv krajcárt, de nem talál­tam. Találkoztam aztán Ferenczy Bélával, egyik csikszépvizi ba­rátommal. aki az első „A" osz­tályba járt. ós 6 adott kölcsön egy krajcárt Nem kell monda­nom. hogy mihelyt tudtam, be­csülettel visszafizettem. De az eset után történt még valami, és ez annak az elhatáro­zása volt hogy ezután sohasem fogom egyszerre és teljesen el­vásárolni azt a pénzösszeget amit vásárlásra szántam. Ezért az el­múlt idők során mindig gondom volt arra hogy egyszeri elköltés­re számon tartott pénzemnek a fele, vagy legalább jó része meg­maradjon az esetleges meglepe­tésekre. hogy a fenti esetnek út­ját tudjam állni. Nyilvánvaló, hogy ha a mellényzsebemben nem egy, hanem két krajcár van. akkor a sapka a fejemen maradt volna, és a szörnyűséges hideg­ben nem kellett volna remegő lá­bakkal és kéregető, bánatos te­kintettel egyetlen kralcár után járni. Hogy a lecke és az elha­tározás hasznos volt azt ezen a helyen két történéssel óhajtom alátámasztani. I ondón ban voltam, egv nemzet­közi tudományos kongresszuson. A repülőjegyemet oda-vissza megváltottam Budapesten. Nem tudom miért, de amikor vissza akartam térni, széltében terjedt e! a hír. hogv a repülőgép viteldíját a duplá jára emelték. Elővettem a pénztárcámat, és megnyugvással állapítottam meg. hogy az összeg két font hiányával rendelkezé­semre áll. Lépéseket tettem a két font irányában, és ez eredmény­nyel Járt. Amikor kimentem a repülőtérre, kiderült hogy a hí­resztelés nem volt igaz. Frankfurtban történt ugyan­csak egy nemzetközi tudományos kongresszus alkalmával. Amikor hazafelé készülődtem, maradék pénzemet el akartam költeni, az­zal az elgondolással, hogv a re­pülőgépen mér úgvsem kell pénz. mert a gép — ha valami bal nem történik — nem áll meg Frank­furt és Budapest között a gépen pedig ezt az utat egyetlen fillér nélkül is meg lehet tenni. Ami­kor éppen készen voltam az in­dulásra. egvik ls. másik is azok közül, akik hazulról kerültek Nauheimba. ahol laktam, azzal a kéréssel jött hozzám, hogy a ro­konságnak. vagy az Ismerősöknek vigyek el valami csomagocskát ami nem nagv és nem nehéz. Vállalkoztam egynéhányra és az­tán bezártam a koffert Amikor elindultam az állomásra, akkor derült kl: a csomag olvan nehéz volt hogy /egy keménykötésű német mérnök a vonaton alig tudta feltenni a csomagtartóra. Frankfurtban, a repülőtéren meg­mérték a csomagot és. nem keve­sebb. mint 27 márkát kellett rá­fizetnem a repülőjegyre. Ha el­költöttem volna maradék pénze­met el sem tudom képzelni, hogy mit csináltam volna, amikor sen­ki sem volt a közelben, aki raj­tam segíteni tudott volna. De sem az aggodalomra, sem a se­gítségre nem volt szükség, mert akkor is. mint sokszor máskor, eszemben volt Szotyori Dániel, a szívtelen utcai árus. és az elha­tározás, amit a szívtelenség. a kegyetlenség és az ember tel ensés váltott kl belőlem. DR. ÁBRAHÁM AMBRUS

Next

/
Thumbnails
Contents