Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

Ilétfö, 1979. december 24. Ráncok vallomása PAPP GYÖRGY: KARÁCSONY IV. i Mosolyogva köszönnek „Tél van, kedvesem, és hideg, ... és ilyenkor még magányosabb az ember, ha egyedül él a négy fal között. Nem tudom, volt-e alkalma már megfigyelni: ilyenkor valósággal sugározzák a falak a hideget és a csöndet Csak ne télen döntsön ágyba az öregség! Fagyos lábbal még nehezebben jön a segítség, ha ugyan egyáltalán jön. Nyolcvan leszek maholnap, és senkim sincs a világon. Azt tanácsolják a szomszédok, menjek szociális otthonba, vagy legalább öregek napközi otthonába. Én erre csak azt mondom: Szegényházba? Azt már nem." Az ablakban virágok, mögöttük vadonatúj függönyök. Odabenn meleg, már-már túlontúl meleg, a falsíkon képek és subaszőnyegek, no meg persze virág és virág. Az egyik szobában néhány kézimunkázó, gézt vagdosó asszony üldögél, és foglalt a varrógép előtti szék is. A másik termet klubszobának nézném. Az egyik sarokban férfipáros kártyacsatát vív, a másikban lemezjátszó fölé hajlik egy őszes fej. Az asztalokon piros Mikulás-csomagok; a törődés jelképei. Dáni utcai időskorúak napközi otthona, 1979 december. Huszonnyolc meglett korú ember tölti itt a nap nyolc-tíz óráját családi körben. Mert végre közösségre, segítőkész gondozókra és sorstársakra találtak valamennyien. Barátság, szerelem egyaránt szövődött már e falak között, melyek soha nem árasztanak magukból hideget és szívszorító némaságot. Körbeülünk néhányan egy nagyasztalt s ki-ki, 70—80 évnyi időt percekké zsugorítva vall önmagáról. Emberi sorsok magyarázzák a ráncokat, a könnyebben föloldódó indulatokat H. B.-né végigsimítja kezét a keményített frissen vasalt asztalterítőn. és kilenc éve elvesztett férjére emlékezik. Társtalanul, gyerek nélkül megcibálja az élet az egyszái embert. Hát még, ha pénz is kevés áll a házhoz. Kezdetben 402 forint volt az özvegyi nyugdfj, abból kellett kijönnie. „Főztem én magamnak, de három napig kellett ennem ugyanazt az ételt Ari mondja egyszer a szomszédasszonyom. aki már rég járt ebbe a napközibe, ugyan mit kínlódom én itt egymagamban, kérjem én is a fölvételemet. Nyolcadik éve, hogy mindennap reggel 8-tól itt vagyok ... Tudóin, ezekhez az emberekhez tartozom, van úgy, hogy egy évig rám se néznek a rokonaim. Azóta ugyan 1290 forintra emelkedett a nyugdíjam, de se az élelemre,, se a fűtésre nemigen költök, hiszen itt szociális körülményeim miatt ingyen kapok ebédet vacsorát, gondozást, kedvességet és szeretetet Sőt munkát is: szívesen látogatok betegeket ha kell. segítek a takarításban, gézt vágok a kórháznak. Ja, és én vagyok a tévéfelelős." Barátnője, Zs. A.-né. szintén gyermektelen és szintén özvegy. Harmincöt esztendeje. Ideje lett volna az ismételt házasságra, ma is szép vonásai. Intelligenciája nehezen hiteti el, amit mond: „A kutya se vett el. És ilyen pechet, itt is egy szabad férfi van, a többi nős! öt is meghányta-vetette a sors: Gogol utcai lakása leszakadt vele együtt a pincébe, piszkos, elhanyagolt otthont kínáltak helyette. Elfogadta — és albérletbe költözött Tönkrement, lefogyott: a körzeti orvos ajánlotta be Ide. „Mindent megkapunk Itt. mondhatnám, elkényeztetnek bennünket Fizetni én sem fizetek, háznagyi teendőkkel igyekszem hasznossá tenni magam. Azt mondják ugyan, házsártos vagvok kissé, nem tűröm a rendetlenséget de hát -ez a leglobb családban is előfordul ..." Cs. J.-né arcbőre korát meghazudtolóan sima. alig hiszem el, hogy 88 esztendős. Tíz éve temette el férjét, s akkor elszabadult a pokol. A szép nagy lakásba eltartót fogadott, mert hiányzott a biztonság érzése. Pereskedés lett a vége és bizonyítékok híján szerencsétlen ítélet: az ötéves eltartás után 15 ezer forint kosztpénzt vissza kellett fizetnie. Idegeit megviselte ez a cécó, szociális otthonba akart menni. Orvosa tanácsára egyelőre a napközit, látogatja. „Megleltem végre a nyugalmamat." Talán R. I—nét viselte meg leginkább a sors, beszéd közben alig tudja könnyeit visszaparancsolni. Neheztelve is pislantanak rá a társak, akiknek még az sem adatott meg, hogy gyermeket neveljenek föl. Neki négy fia született, kettő ugyan külföldön él, egy Pesten, a negyedik ... a negyedik sajnos meghalt. „Valamit vacsoráztak együtt, akkor a menyem rosszul lett októberben meghalt. Decemberben infarktust kapott a férje. Tízéves kislányuk két hónap alatt elvesztette mindkét szülőjét. Férjem összeroppant ettől, őt is eltemettem, és én, a rossz szemem miatt rokkantnyugdíjas öregasszony ittmaradtam ekkora felelősséggel. Segélyekből taníttatom a kislányt jogra szeretne menni. Együtt lakunk, de az ilyen idős embernek legjobb egymagában... Ha ide nem kerülök, bizt06, hogy végem van... Itt jók hozzánk, úgy gondoznak bennünket mint saját gyerekeiket." P. J. úgy mutatkozik be, mint volt fodrászmester, és a művészetek nagy kedvelője. Télről írott költeményét rögtön át is nyújtja műbírálatra. „Többre is vihettem volna, ha nem maradok ki a zeneiskolából, bár hegedülni gyakran szoktam." Több mint húsz éve elvólt, azt mondja, nem talál 6 magához való asszonyt. Hét éve Itt talál örömöt az életben. Azt mondják, szép verseket ír. és élvezik hegedűjátékát. M. Gy.: „Három éve voltam özvegy, amikor nagy nehezen, de bejöttem ide. Azóta nyolc esztendő telt el. Biztattak, nősüljek meg. Nem! Tudok mosni, főzni, vasalni, a pénzemet ls el tudom költeni, akkor meg minek. De megismerkedtem itt egy hölgygyei, 6 már tíz éve tag, el is venném, de akkor anyagilag rosszul járnánk. így hát papír nélkül boldogítjuk egymást." Időközben beesteledett, vacsorához készülődik a társaság. Búcsúzkodunk. Az ajtóban váratlanul megérinti karomat az egyik, eddig kötögető asszony: „Azt tessék megírni, hogy nekem az életben ilyen dolgom még nem volt" Megígértem, hogy megírom. * Hazánkban csaknem kétmillió nyugdíjas ember él. Több mint 30 ezer idős férfi és nő old la föl magányát szociális otthonban. Legalább 100 ezren vannak, akik egyedül múlatják a lassan cammogó időt. De nincs, aki család híján ne érezné valamiképpen az állam gondo<kodását. CHIKAN ÁGNES M

int a gyárigazgatók határidőnaplójában a fontos értekezletek, rangos látogatók, olyan akkurátusan sorakoznak az öreg kovács naptárában a patkolandó lovak — 4—5 napra, olykor egész hétre lefoglalva délelőttjeit Mindennap egy paci kap új lábbelit. — Be kell osztani az erőt. Nem megy már úgy, mint régen — mondja Magda István, nyugdíjas kovács Domaszéken. — Volt olyan nap — igaz, csak egyszer —, hogy harminc patkót fölvertem. — Ha sorbaállítanák azt a sok lovat, amit életében megpatkolt meddig érne a sor vége? — Számoljuk úgy, ha annyi forintos idegurulna, ahány patkószöget fölkapáltam több mint ötven év alatt... —Akkor abbahagyná? — Szeretem én a munkámat Kapom a nyugdijat, ha nem szeretném abbahagyhattam volna. — Hol szerette meg ennyire? — Akkor még nem úgy volt mint most, ha másra nem vagy jó, fiam, majd elmész Inasnak. Ügy szöktem el. Hadiárvák voltunk, édesanyám nehezen nevelt bennünket. Először Idekerültem nem messze, egy részeges kovácshoz. Az volt a dolgom, hogy hordtam neki a bort egy csöcsös korsóval. Kétliteres volt a korsó, néha ötször-hatszor ls fordultam egy nap. Ügy néztem, nem tanulok én ott semmit, hazajöttem. Szőregen lakott egy rokonom, 6 vitt el egy ottani mesterhez. Kitanultam a szakmát, gépészkovács lettem. Jártam a cséplőgéphez: sütött a nap, majd megszakadt de be kellett mászni a gép belsejébe, ha elpusztult a törekrázó. Sok volt akkor a kovács, a vasmunka minden ágához érteni kellett, ha meg akart élni az ember. Én is megtanultam mindent: ha kérték, a bilit is megfoltoztam. — Nehéz volt az inasélet? — Dolgozni kellett. Nem aludtunk akkor fehér lepedőben. Adtak egy dunnát, belevarrták p'okrocba, az istállóban aludtunk. Egy vödör hideg vízbe belemártottuk a tűzpartot, megmelegedett abban mosakodtunk. — Enni adtak eleget? — Hogyne. Azt mondta a mesterem, a kovácsnak enni kell, hogy elbírja a nagykalapácsot — Fizettek? — Amikor segéd lettem. Az én mesterem nemcsak iparost, embert is nevelt belőlem. Kérdezte egyszer: hova teszed a pénzt? Nem szórod tán széjjel? Én már akkor megvettem egy öreg kovácstól a felszerelését, hogy legyen mivel műhelyt nvitnl. Mikor megmondtam, megölelt, úgy ürült Még most is azt álmodom néha. ott vagyok az ő műhelyében. — Hogyan nyitott önálló műhelyt? — Kapott anyám öt hold földet. Rúzsa felé. a Ruki-erdők alatt. Odajártak kapálni. Itt is volt egy kis föld, jó helyen. Itt ment az út, itt volt a Dobó kocsma. Ide kezdtünk el építeni. — Nős volt már akkor? — Egy évvel előtte nősültem. — Hogy kerültek össze? — Nem volt jó magamnak. Kérdeztem a nagynénémet, nem tudna-e nekem való nagylányt kommenöálni. Tudott kettőt is. Egy vasárnap elmentünk lányt nézni. Vittem az ángyót a biciklin, beakadt a nagykendője sarka a küllők közé. Majd meglátjuk, lesz-e szerencsénk. Nem is csak minket vártak. Kérdezte az ángyó, amikor eljöttünk, menjünk-e másikhoz. Nem melitünk el. 35ben házasodtunk össze — majdnem ötven éve. — Mit csinált a háborúban? — A szakmámban dolgoztam ott is. Mi mór csak mentünk meg jöttünk a frontról. Menekültünk. Jött egyszer egy szlovák, patkoljam meg jól a lovát, meg akar vele lépni. Meg is lépett. Ügy hajszoltuk a lovakat nyugat felé, ahogy csak bírtuk. Lesántultak, megálltunk vasalni. Jött a vonatparancsnok, ordított, kinek a parancsára álltunk meg ott. Alázatosan jelentem, a lovak parancsára. Én tudtam szerbül, mikor utolértek, szót értettem az oroszokkal is. Csellengők voltak, nem bántottak. Később sem, mikor vonatra raktak, vittek. Csikéríánál leléptem a vonatról, hazajöttem gyalog. — Megmaradt a műhelye? — Nem bántotta senki. Folytattam, ahol abbahagytam. A legnagyobb élményem az első választás volt. A múlt rendszerben elkallódott a szavazati jogom, most szavazhattam. Elvégeztem az egyéves mezőgazdasági szakiskolát Később kaptam egy bizonyítványt, „körzeti mechanikus" lettem. — Mióta tanácstag? — 1958 óta. Az elődöm olyan ember volt, éppen csak lopni nem lopott Jött a tanácselnök, hogy beszélni akar velem. Leült itt a szín alatt a földre. Azt mondta, itt is megbeszélhetjük, amit ő akar. Jelölt lettem, megválasztottak. Azóta is, minden választáskor. Most már nem vállalom tovább, nehezebben mozgok. Magas a vérnyomásom. De a szakmámban szeretnék dolgozni, ameddig bírok. A kisiparos legyen hű a munkájához, engem még most is megkeresnek a régi kuncsaftok. — A tudását átadta valakinek? — Volt tanulóm, kettő is, de mindketten más. könnyebb munkát választottak. Én mindig tanultam, a könyvelést ls magam csináltam. Meg is éltem a munkám után tisztességesen. Ügy szoktam meg, hogy aki nálam dolgoztat, az mosolyogva köszönjön el. TANÁCS ISTVÁN A

fiatalember harminckét éves, nőtlen. Apját gyerekkorában elvesztette, anyja második férjétől is elvált. Mióta ebből a házasságból született fia megnősülvén elkerült otthonról, ketten élnek ebben a lakásban, ami itt a külvárosban szenzációnak számít: három nagy szoba, konyha, előszoba. Valóságos palota, mesebeli termekkel. Még akkor is, ha a vécé a környék házaival szolidáris: odalenn, az udvar végében található. — Hogy telnek az esték? Sehogy. Anyám nagyon keveset van itthon. Én majdnem mindig. Tévét nézek. Olvasok. Óriási könyvespolc. Moldova- és Passuth-sorozatok tűnnek föl első pillantásra. RáthVégh István, Rejtő Jenő. A Világirodalom Remekei. Az állólámpa környékén szerteszórt gyermekjátékok. Ha féltestvére gyermekei itt vendégeskednek (ez pedig gyakran megesik), ő vigyáz rájuk, ő van -velük. A vállalatnál a kollégákkal néha elmennek sörözni. Nemrégen szerzett jogosítványt a kocsi két év múlva várható. * Az öregasszonyt napközben sohasem látni a lakásban, úgy mondják. Vagy a várost rója ilyen-olyan (ugyan milyen?) ügyekben, vagy, ha csak nem egészen rossz az idő, hasonló korú és külsejű barátnőivel a sámlikon, a székeken a kapu előtt ülve beszélget vagy hallgat nézi a bolt előtt ivó fuvarosokat, zúgó teherautókat vagy egyszerűen csak a Bvárfalat szemközt. Ráncos, összeaszott arcán egykori szépség nyomai látszanak. Férje régen meghalt csak fényképét láthaKi-ki nyugalomban tom: kefefrizurás-bajuszos, kemény tekintetű, erős állú ember néz farkasszemet Tengerész volt. — Ha besötétedik, csak üldögélek kicsit néha bekapcsolom a rádiót hétfőn esténként különösen, mikor kabaré van. Nagyritkán varrogatok, horgolok, szemüveggel még jól megy. Vagy ezeket nézegetem... Kicsit kapkodva, nagy-nagy szeretettel veszi elő a papiroskötegeket. ahogyan legféltettebb kincseihez nyúl az ember. Megsárgult poros, rojtolt szélű Színházi Élet-ek, lehet vagy harminc-negyven darab. Nem merem megkérdezni, amit még hallottam róla: hogy valaha, réges-régen állítólag ebben a házban működött, ahol ma is lakik — mint hivatásos, s valahol a kapu fölött (így képzelem) piros lámpa égett, az egyetlen állítólag errefelé, a külvárosban. • Olyan pici ez az albérlet hogy szinte-szinte már' nem is riportba: mesébe való. Ebnek megfelelően nem is drága nagyon: két dolgozó embernek az összjövedelem nem túl nagy hányadát jelenti. És még ugyan mit jelent? — Bizonyítékát, hogy összeházasodtunk. Együtt élünk, a magunk urai vagyunk. A háziak rendesek, nem szólnak bele semmibe, fűtés, fürdés nem probléma; ez lesz az első telünk itt. vettünk magunknak tüzelőt Fürdeni meg mind a ketten bent, a gyárban szoktunk. Komoly, határozott a fiú arca. Kis fekete bajuszkája van, haja hosszú, farmernadrágot, feltűrt ujjú inget visel. A lány csöndben térül-fordul, varkocsba kötött szőke haja megmeglibben vékonyka nyaka fölött Az imént mosott, most tereget. Távolabb a villanykörtétől, a szoba sarkában. Tisztaság, rend, a' legszükségesebb bútorok, persze elég rájuk nézni, hogy világossá váljon: stílusuk a főbérlők ízlését illusztrálja, szolgáltatások csupán, akár a villany vagy maga a szoba. — Majd .. Gyűjtünk, persze. Lakásra, bútorra. Gyerek ... ahogv az már szokás. Mióta összeházasodtunk, ezért is nemigen járunk esténként sehova. Néha, hétvégén moziba ... Tévét nem nagyon lehet nézni, pedig jó lenne. De a háziak már idősek, ki tudja, mit meddig akarnak nézni. Zavarni meg nem akarunk. Mecscsekre néha behív az öreg. Sokszor csak úgy ketten elvagyunk este itthon. Beszélgetünk, tervezgetünk... * Este van, este van... kezdte a Családi kör-t Arany János. Felhős most az idő, nem látszanak az égen a csillagok. Odakintről, a sugárútról behallatszik a villamosok csikorgása. A sarkon a lámpa tükröt varázsol a pocsolyákból. Távolról furcsa zúgás, dobbanások: mintha a külváros szíve verne, lassan, egyenletesen keményen. Építik a víztornyot, este is folyik a munka. Vacsoraidő. DOMONKOS LÁSZLÓ