Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

14 Hétfő, 1979. december 24; % Mit kíván a magyar gyermek? L. Tóth Katalin például azt Í retné. „ha az egész világon béke lenne, ét nem veszekednének az országok vezetői". Révész Anna pedig így fogalmazza meg kívánságlistáját: „Már régóta szeretnék egy igazi farmert és egv bársonynadrágot. Szeretnék még egv jégkorcsolvát és ezenkívül szeretnék még két egyajtós szekrényt és egy magnót." Csemus Andrea szerényebb: ..Szeretném, ha olyan ügyes lennék, mint Pálfalvi Anikó. Tibol Kati és Hódosi Méri". Hogy mindezt én honnan toldom? Azokból a levelekből, melyek Janikovszky Éva írónő Kincskereső-beli felhívására özönlöttek a szegedi szerkesztőségbe az ország minden részéből. Nagyszerű látlelete ez a több száz levél mai tizenéveseink vágyainak. kívánságainak, s röntgenképe a felnőtt társadalom nevelőmunkájának. jó-rossz hatásainak. Szólnak ezek a levelek az iskolai életről. Szabó Éva azt írja: „Azt szeretném, hogy ne legyenek olyan tanítók, akik órán kiabálnak. pofozkodnak. Ezzel csak rettegésben tartják a tanulókat, és ellenszenvet váltanak ki bennük." Nagy Katalin önkritikusabb: „Én azt szeretném kívánni, hogy osztályunk egyetértsen, ne veszekedjen mindia." Décsei Irma megtoldja ezt a gondolatot: „Az iskolába tok gyerek jár. csak az a baj. hogy az egyik lenézi a másikat és az lenne a kívánságom. hogy eavenlöséa legyen minden gyerek között." Balogh Erisébet még szívbemarkolóbban fogalmaz: „Én azt kívánom, hogy legalább minket Is vegyenek már embernek. Talán mi nem vagyunk emberek, hogy mindig cigánynak csúfolnak? Cigányok vagyunk'. de senkinek sem esik jól. ha csúfolják. Ha nem csúfolnának engem, örülnék. És boldogok lennének az emberek." Jávor Nóra világméretűvé szélesíti ezt a gondolatot: ..Nagyon szeretném, ha az indiánokat kiengednék a rezer. oátumból... Sokszor én is indián szeretnék lenni, nagy indiánpárti vagyok." Persze az iskolai előmenetel is sok levélben szerepel. Balázs Zita például azt szeretné legeslegjobban: „hogy az iskolai eredményeim kitűnőek legyenek". x Kerekes Tímea pedig azt tartaná jónak, „ha az iskolában több szünet lenne". Természetesen azokat a vágyajkat is megfogalmazzák a gyerekek. amelyekben jövőjük körvonalazódik. Petrezsely Ági sebész szeretne lenni, mert „szeretnék sok embert meggyógyítani, hogy ők is jó egészségben élhessenek". Pászti Zsolt írja: Nekem legnagyobb kívánságom, hogy házat tervezhessek, de olyat, milyet minden szó nélkül megépítenének a munkások." „Legfőbb kívánságom. hogyha felnövök, erdőmérnők lehessek. Azért, mert szeretem az erdőt, az állatokat és a csendet" — fogalmazta meg terveit Garancsy Zoltán. Lidi Valéria pedig azt szeretné, „hogy vegyenek fel az óvónőképző iskolába". Nem mindenki ilyen konkrét és ilyen szerény. Nagy Gábor például azt írja: „Nekem az egyik kívánságom az lenne, hogy válogatott labdarúgó szeretnék lenni Tudom, nagy kívánság ez. de ha sokat küzdök és meglesz hozzá az akaratom, akkor egyszer tán magamra ölthetem a címeres mezt." Nagy Gábor nincs egyedül. Ignáth Erzsébet is a versenypályák felé kacsintgat: ..Szeretném. ha sportoló lennék, és hazánk színeit a dobogón képviselhetném." A sport mellett a technika és a fflm foglalkoztatja leginkább az x általános iskolás gyerekeket. Tallózzunk ezek között a sorok között. „Szüntessék meg a tömegpusztító fegyvereket. Egy bomba sok pénzbe kerül. Inkább csináljanak űrhajót helyette" — ajánlja Dózsi István. Takács Margit már kíváncsibb: „Egy űrhajót szeretnék belülről megnézni es azt szeretném látni, hogv a kozmonautákat hogyan készítik fel egy űrrepülésre." Kővári János azt kívánja, „hogy legyen egy olyan gépem, amellyel tudok csinálni hajót, autót, repülőt. Ezzel a bonyolult szerkezettel járnám be a világot. Kutatásokat végeznék. Elmondanám a népeknek, hogy milyen az élet Magyarországon". Háry Péter is csodagépről álmodozik: „Olyan jó lenne, ha lenne egy gépezetem. amellyel minden szegény gyereknek örömet szereznék, mert sok kisgyerek van. aki naponta egyszer kap enni és nincs könyve vagv játékszere." .,Szeretnék kapni egy gokartot. egy motort és egy Lada terepjárót. Csak úgy száguldanék a gokart-pályán. Lehet, hogy egyszer felborulnék, ebben ez a baj. de utána újból versenyeznék" — fogalmazza meg optimista óhaját Wolf Péter. No. és a film. ..Szeretném tudni, hogyan készülnek a rajzfilmek.. a bábfilmek és közelebbről megismerni a forgatókönyvek készítését is" — írja Kozma Katalin. Rege Ildikó első óhaja: „Szeretnék egy filmben szerepelni" — de legeslegnagyobb vágya: „hogy nagykoromban tengerész legyek". Jőnis Kati pedig még többet szeretne: „hogy megtanuljam, hogyan rendeznek egy filmet". Ehhez kapcsolódik több tévés óhaj is. Knapp Kriszti bizonyára sokak kérését fogalmazta meg. amikor ezt írta: „Szeretném, ha újra vetítenék a Frédi és Béni. Bubó doktor és a Mézga család című filmeket a televízióban." Éles Attila kitágítja ezt a listát: „Szeretném. ha több gyerekműsort adnának a tévében. Ne legyen annyi tizenhat éven felüli film. mert mi akkor nem nézhetjük." „Én azt szeretném, ha tenne egy kistestvérem. Azért szeretném. mert nincs kivel játszanom" — sóhajt fel levelében Nagy Helga. Persze nem mindenki testvérkét szeretne. Csernus Andrea például igy ír: .Szeretnék egy vizslakutyát és ha valaki le akar lőni egy őzikét, én nem engedném meg neki. mert a természet csak akkor szép. ha van benne állat is. A kutya természetesen kicsi és aranyos lenne." Nem mindenki éri be kiskutyával. Például Molnár Mónika: „Én még azt is szeretném. ha lenne egy kis majmom, aki elkísérne az iskolába. Irtó klassz lenne eljátszani vele. megtanítani beszélni, játszani." Jaksics József nem elégszik meg egyetlen állattal: „Azt kívánom, hogy legyen sok pénzünk, és akkor elköltözhetnénk a lakótelepről. Vennénk egy szép nagy kertes házat. A kert lenne egy kisebbfajta állatkert. Az állatokat beidomítanám mindenfélére. Fellépnénk a világ legnagyobb cirkuszában. Óriási sikert aratnék és az egész család büszke lenne rám." Gueth Juli egészen más oldalról közelíti meg a témát: „Azt kívánom, hogy a kutyákért ne kelljen adót fizetni. Akkor nem lenne olyan sok kóbor kutya az utcán, mert olyan elszomorító látvány az a sok éhező, csapzott állat. Es azt is szeretném, hogyha nagy leszek,'sikerüljön állatorvosnak lennem." A természet védelméhez kapcsolódik Nagy Tibor levele: „Utolsó kérésem pedig az lenne, hogy ne szennyezzék tovább a Balatont. Mert ha majd nekünk lesznek gyerekeink, azok nem biztos, hogy el tudnak jutni külföldre a tengerpartra, akkor legalább itt. Magyarországon élvezhessék a magyar tengert, a Balatont." A táborozás, az új barátság utáni vágy. mások megismerése sem hiányozhat a kívánságlistáról. Fehérvári Anikó sorai: „Nekem talán az a kívánságom, hogy eljuthassak egy nagy táborba, ahol a Föld minden részéből érkezett gyerekek táboroznak," Tulajdon, képpen Virágh Judit irf hasonlóképpen fogalmaz: „Több gyerekkel szeretnék levelezni és barát- „ kőzni. Megtudni, milyen körülmények között élnek és tanulnak. El szeretnék jutni sok külföldi országba és azok fővárosába." Erdei Zsuzsa nagy terveket is sző: „Nagyon szeretnék egy olyan tettet végrehajtani, ami talán az egész világ gyerekeinek boldogságát szolgálná. Szeretnék azokon a gyerekeken segíteni, akik nyomorban. szegénységben élnek, és nincs rendes ruhájuk, ennivalójuk alig akad." A falun élő Kis Márton óhaja még csak a legszűkebb környezetre terjed ki: „Én nagyon szeretném. ha minden községben létesítenének vidám parkot, mert a falusi gyerekek is nagyon szeretnek játszani és most csak a városikban vannak vidám parkok." Katona Mónika már az egész országra gondol: „En azt szeretném, olyan legyen Magyarország. mint Tündérország." A kívánságok sokfélék, szerteágazók. De érkezett olyan levél is, amely egészen másképpen fogta föl a felhívást: „Elgondolkodtam. ha megkérdeznék, mi a kívánságom. nem is tudom, mit felelnék. Eddigi vágyaim, kívánságaim — bicikli. farmernadrág. egy-egy jó könyv, nyári üdülés — szüleim és nagyszüleim teljesítették. Szeretem barátnőimet, jó iskolába járni. Azt kívánom, hogy a világon minden gyerek olyan boldog legyen, mint én" — írta Lovász Dorottya. Arra is akad példa, nem is kevés, amit sok-sok gyerek nevében szedett sorokba V. Tünde: „Nagyon örülök, hogy legalább Éva néninek el tudom mondani kívánságaimat, vágyaimat. mert itthon senki sem hallgat meg. Például itt van a legutóbbi eset. Az áprilisi újság valamelyikében olvastam, hogy a nemzetközi gyermekév alkalmából kedvezményes áron tartják meg az idei lovaglótanfolyamot. Megkértem szüleimet, hogy engedjenek el. ők bele is egyeztek. Amikor menni kellett volna a felvételre. haboztak, hogy — egyedül nem mehetsz! Messze van! Egyszóval lefújták az egészet. így sajnos ez a kívánságom nem teljesült. Persze, nem ez az első eset. Amikor népi táncra akartam járni, először helyeselték, hogy végre valamit akarok csinálni. De amikor a konkrét jelentkezésre került a sor. megint csak. nem! volt a válasz. Remélem a következő levelemben már elért vágyakról fogok tudni írni. s örömmel fogom újságolni, hogy amit el akartam érni: Sikerült! (Ha édesanyámékkal tetszik találkozni. ne tessék megemlíteni nekik panaszoló levelem)." Ennyit a tanulságos tallózásból. Ügy gondolom, ezek alapján már össze lehet állítani a 12 pontot azt. hogy Mit kíván a magyar gyerek 1979-ben. a gyerekek nemzetközi évében? 1. Legyen béke. testvériség, barátság a világon! 2. Minden gyereknek legyeo testvére! (Meg kutyája, macskája. majma stb.) 3. A bizonyítványokban csak „unalmas" ötösök sorakozzanak! 4. Egyetlen tanító néni és tanár bácsi se kiabáljon, egyetlen pofon se csattanjon el! 5. Valósuljon meg minden osztály egysége! 8. Nyíljon minél több nemzetközi úttörőtábor! 7. Minél több mai gyerek érje el célját: álljon a dobogó legmagasabb fokára, öltse fel a címeres mezt. vegye át az orvosi-mérnöki' tanári stb. diplomát! 8. Tudja meg minden kis kíváncsi. milyen belülről az űrhajó, hogyan készül a film. milyen is az őserdő meg a tenger! 9. Állítsák meg a Balaton szennyeződését! 10. Külön gyerekcsatornát szervezzenek a tv-ben! 11. Vidámparkot minden településre! 12. Legyen minden év gyermekév. mindenki olyan boldog, mint Lovász Dorottya és nevezzék Magyarországot Tündérországnak! A kiadvány hiteléül: TANDI LAJOS Költők országa K

öltők orezága vagyunk. Nem túl eredeti, helyesebben szólva, közhelyízű megállapítás ez ma már, dacára, hogy semmiféle hivatalos statisztikai adat nyomatékával nem bizonyítható. Csupán alapos gyanúja merül föl nap mint nap, állandó, időszakos és alkalmi kiadványokban, sajtóban, az írott szó mozgáskörletének megannyi terrénumán. „A élő magyar irodalom legutóbbi évtizedében fiatal íróknak annyi antológiája jelent meg, mint. korábban soha" — szögezi le Vasy Géza hol másutt, mint éppen egy antológia prológusában, mindjárt az olvasó 6zives figyelmébe is ajánlva a legfrissebbet. Madárúton. Ez a címe, s 45 ifjú költőpalánta 420 versét gyűjti csokorba, némileg szokatlan, mondhatni meghökkentő invokációval: „a válogatás technikai szempontja az volt, hogy minden harmincöt éven aluli költőt bemutassunk, aki idáig nem szerepelt központi antológiában, és önálló kötete nem jelent meg, illetve nincs 6ajtó alatt." (Amely módszertani tájékoztatónak nemcsak a fogalmazása meghökkentő, hiszen miféle válogatás az, ahol válogatás nélkül jut hely mindenkinek, hanem a tényszerűsége is: 45 költőt kartotékoz, holott ez a szám bízvást lehetne kétannyi, ám csupán ebből a 45-ből akad kettő, Tóth Erzsébet, Petróczi Éva, akiknek kijött már kötete a Madárúton megjelenése előtt, tehát föltehetően nyomdában is volt idejekorán.) A bevallott teljességigény mindig kétkedésre csábit. Kiváltképp a lírában, ott is a fiataloknál, ahol életkori sajátosság, ha tetszik, biológia — olykor fejlődési rendellenesség , kamaszkori bőrbetegség, máskor megszépítő érzelemtöbblet — a vers; aligha lehet eléggé körültekintő, alapos bárminemű enumeráció, mi csalhatatlan biztonsággal képes ceruzát vonni érték és értéktelenség közé. Mert hiszen a vens minőségele nem egyszerűsíthető a tiszta búza, vagy ocsú dilemmájára. Viszont terem a költészet mifelénk oly feneketlen bőséggel, hogy hovatovább a természetes és szükségszerű őrcsapatául szegődött kritikai — kiadói, lektori, recenzensi — értékvédelem nemegyszer zavarba jön, elveszti szigorú objektivitását, s a különböző csoportok, törekvések, nemzedékek érdekvédelmi szövetségesévé válik. E megbízhatatlansága, esendő kétségbeesése, végtére is érthető. Hiába intette — kortársaiban hallgatólagosan — kései utódait az igazán nagy költő: „Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez" — szava, úgy tetszik, érzéketlenül zúgott át az eltelt évszázadon. Nem is igen méltányos dolog persze mindig és feltétlenül társadalmi fogékonyságot, közéleti töltést, politizáló hajlamot számonkérni a lírától, minthogy az én költészetnek, itt és most bizonyításra nem szorulóan jelentékeny kultusza, létjogosultsága, presztízs* töt gyönyörűséges hegygerinc-vonulata volt, van s lesz is még a művészetországban —, de hát a vers csak látszólag tűnik a legkönnyebben birtokba PAPP GYÖRGY: vehető művészeti tevékenységnek. Ha a személyiség föltárulkozását hivatott szolgálni („Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed"), akkor legyen is hozzá személyiség, lehetőleg kialakult, a mesterség ezernyi fortélyaival fölszerelkezett, máskülönben híg és olcsó magamutogatássá silányul rím, ritmus, szerkezet. Márpediglen a kialakult személyiségek ármádiája biológiailag sem a 35 éven aluli korosztályokat jellemzi, ezért aztán, félreértés ne essék, feltétlen reflexként lép működésbe ilyenkor az elvárások tendenciózüssága: aszerint vizsgálni a fiatalok termését, mi mindent, mennyit, s hogyan sajátított el ki-ki magának az őt körülölelő társadalom mindennapi valóságának problematikájából, ml mértékben él (vagy miért nem él) a személyiségét még óhatatlanul magas fordulatszámon, csiszoló, munkáló, kiformáló közösségekben, odahaza, iskolában, munkahelyen vagy másutt. Mégis, kőzösségélményt firtatni a mai magyar líra felderítősorkatonáinál farlezusi gőgnek, esetleg politikus gipszpárnázásnak, jobb esetben vasalt esztétikák zászlófelvonásának tetszik. Mert minek ágyúval lőni a verébre, hadd daloljanak szívük óhaja, kényekedve, fiatalságuk áradó ösztöne szerint a pacsirták. Pacsirták? A Kozmosz könyvek friss gyűjteménye az ég madaraiból nem túlságosan sokat mutat (mutathat) meg földközelben. Ahonnan ornitológia! szakképzettség nélkül földeríthetné a szem rendre, családra, nemre, fajra való hovatartozásuk szerinti különbözőségeiket Annyi természetesen távcsővel is látszik, hogy például (visszamaradva a kötet alfabetikus sorrendjénél) Bókkon Gábor erős vágyat érez a múlt romantikáját jelenünk hideg élet vizébe mártani; hogy jobbára útiélmények röptetik Hegyi Gyula fantáziáját; hogy Kapecz Zsuzsának női erénye a bőbeszédűsége; hpgy Petri Csathó Ferenc félreértetlen szárnycsapásokkal keresi földközeli fészkeket (nála érzem legkevésbé a madárrajokat elbontó dédaloszi póz dacos szükségletét), meghogy levelet írna Nakonxipánba, s Petróczi Évának merő véletlenségből pont „ott volna jó"; hogy Szkárosi Endre Fúgái annyira elnyerték a szerkesztő tetszését, egymás után kétszer is kiszedette, függőlegesen, meg vízszintesen; hogy a „poéta doctus" Téglásy Imre az ataraxiát is képes megverselni stb. Egyáltalán: hogy sokukból, igen sokukból szakad ki fohász ihlető elődökhöz, akiket szívesen fognak kézen, segítsenek repülni; s hogy például csak erősen asszociatívra fogott agytevékenység árán tudok érteni ilyen sorokat, mint: „Kémények festik a vacsorát az égnek", inkább tudok fölfogni olyan Zalán Tibor-i ars poeticát, mely rokonszenves konoksággal jut el egy mégoly közhelyszerű hitvallás kimondásáig: „Nem állok semleges zászlók szelébe." Elnézve a madarak- vonulását, megolvasva az okosan tájékoztató életrajzi jegyzeteket, kitűnik, heten e tájt bontogatták szárnyaikat, jobbára föíwjfbkú tanulmányaikkal kötődve Szegedhez, s maradt belőlük kettő, Petri és Téglásy, ma is, e város lakója, értelmiségi dolgozója. Közülük Petri Csathó Ferenc a rangidős, neki van itt Jelen, számszerűen is, verse a legtöbb — lassacskán megpályázhatná az „antlógus költő" eddig elosztogatlan babérleveleit: tehetsége oly minőségben in bizonyított, hogy ki érti. mitől száll szívesebben Gazdátlan hajókra, s nem kamatozott még önálló kötetben. Mondhatnám persze egyenesen a szemébe, kollégális szigorral akár, a szerkesztőségi folyosón, de hát látom előre, minő sprőd báj vigyor ülne ki arcára. majd kategórikusan leintene: na bumm, és akkor mi van. Az a bizonyos beekmesseri kötet nem tán ezért várat úgy magára? NIKOLÉNYI ISTVÁN