Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-13 / 265. szám
2 r Kedd, 1979. november 13. MAGYAR—VIETNAMI JEGYZŐKÖNYV r Hanoiban héttőn jegyzőkönyv aláírásával zárult a magyar—vietnami műszakitudományos együttműködési albizottság 2. ülésszaka. A jegyzőkönyvet magyar részről Székács Imre, az albizottság magyar tagozatának elnöke, vietnami részről pedig Doan Phuong, a vietnami tagozat elnöke írta alá. A hanoi megbeszélések előtt Vientianéban megtartották a magyar—laoszi tudományos és műszaki együttműködési albizottság második ülésszakát, s arról is jegyzőkönyvet írtak alá. ARA FAT MOSZKVÁBAN Héttőn este a PFSZ küldöttségének élén Moszkvába érkezett Jasszer Arafat, n Palesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke. A PFSZ delegációja Moszkvában tárgyalásokat folytat a szovjet vezetőkkel. SZOVJET—KÍNAI TÁRGYALÁSOK Moszkvában tegnap, hétfőn. plenáris ülést tartottak a szovjet—kínai tárgyalásokon részt vevő kormányküldöttségek. VIETNAMI SEGÍTSÉG Vietnam déli tartományai éa városai segítik Kambodzsát az élet normalizálásában, nagy Jelentőségű közlekedési vonalak helyreállításában. Hanoiban a legfontosabb eredménynek a Kompong Som-1, legújabban pedig a Phnom Penh-i kikötő helyreállítását, hét fő közlekedési és 30 kompátkelőhely megjavítását minősitik. JAVIER RU PEREZ ELRABLÁSA Vasárnap eltűnt Javier Ru perez, a spanyol kormánypárt, a Demokratikus Centrum Unió nemzetközi titkára Javier Ruperez péntek éta házigazdaként a latin-amerikai Jobboldali pártok madridi csúcsértekezletét vezette. Vasárnap reggel madridi lakásáról elindult az értekezlet színhelyére. Ekkor látták utoljára: az értekezletre nem érkezett. meg. Több baszk-föld! sajtószervhez megküldött közleményeben az ETA baszk terrorszervezet úgynevezett politikai-katonai ágazata bejelentette: ők rabolták el és tartják fogva Javier Ruperezt STROUGAL TOKIÓBAN A távol-keleti szigetország kabinetjének meghívására hétfőn délelőtt ötnapos hivatalos látogatásra a japán fővárosba érkezett dr. Lubomir Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke. Két alkalommal is találkozik Ohira Maszajosi kormányfővel. Találkozik továbbá a japán gazdasági-üzleti élet vezető képviselőivel, ellatogat villamosipari üzemekbe, s felkeresi Hirohito császárt is. KÉSZÜLŐDÉS A PÁRTKONGRESSZUSRA Romániában befejeződött az RKP XII. kongresszusát előkészítő megyei pártkonferenciák sorozata. Az elmúlt napokban 39 megyei pártszervezet beszámoló és választó értekezletét tartották meg. Ezek mellett Nieolae Ceausescu pártfőtitkár Jelenlétével és felszólalásával folyt le a bukaresti munlclplumi pártszervezet konferenciája. Az RKP XII. kongresszusa november 19-én kezdi meg munkáját Bukarestben. KARAMANLISZ PEKINGBEN Hétfőn ötnapoa hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett Konsztautin Karamanlisz görög miniszterelnök. A repülőtéren fogadására megjelen* Hua Kuo-feng miniszterelnök, n Kínéi Komavmista Párt KB elnöke, aki szombaton érkezett vissza háromhetes nyugat-európai körútjáról, és Teng Hsziaoplng miniszterelnök-helyettes. A^Nsz^en . . ... Erich Honecker Vita Kamboazsaról Phnom Penh-i tiltakozás — Az OBT nyilatkozata O New Y'ork (MTI) Az ENSZ-közgyűlés megkezdte az úgynevezett „kam bodzsai helyzet"-röl szóló viPenhben nyilvánosságra ho- döntése után — az új népi zott, a vitára időzített kül- kormány vezetésével konsz.oügyminisztériumi nyilatkozat, lidálódjék a helyzet. Remélamely az ENSZ-vitát az or- jük, hogy ehhez az ENSZ tát, amelyet formailag az szág belügyeibe való durva nem nyújt segítséget. ASEAN-tagországok kezdeményeztek, de közismert, hogy ennek az — egy szubeavatkozásnak minősíti. Az Egyesült Nemzetek „Ha ven kambodzsai prob- Szervezete akkor tölti be az lénia, akkor az nem más, alapokmányban rögzített neverén ország belügyeibe va- mint egy népirtó' rendszer mes hivatását, ha visszautaló beavatkozási kísérletet je- teljes szótzúzása, s annak sít mindenfajta beavatkozást lentő — lépésnek a háttéré- megakadályozása, hogy e a Kambodzsai Népköztársaben az Egyesült Államok és rendszert Kína helyreállítsa Kína áll. Mint New York- A nyilatkozat kitér a vietban ismeretessé vált, az nami csapatok kambodzsai ülést megelőzően az Egyesült jelenlétére. Úgy fogalmaz, Államok ENSZ-képviselete hogy „a két ország barátsági kétszer is összehívta az és együttműködési szerződéASEAN-tagországok küldőt- sével összhangban a vielnateit, hogy utasításokat adjon mi csapatok Kambodzsában nekik a kambodzsai kérdésre vonatkozóan. A „kambodzsai helyzet" gel a szétszórt Pol Pot-hadmegvttatásának kezdeménye- sereg Kína által felhasznált más. mint maradványainak és más rekambodzsai akciós erőinek a felszámoláság belügyeibe éa lehetővé teszi, hogy a kambodzsai népet a világszervezetben a Népi Forradalmi Tanács képviselje. A magyar békemozgalom csakúgy, mint eddig, a vietnami, kambodzsai, laoszi nép maradnak és együttműköd- igazságos ügye mellett áll. nek a forradalmi hadsereg-( , —m.|„ Etiópiában • Addisz Abeba (ADN) Héttőn délelőtt Erich Honcckernek, az NSZEP KB főtitkárának, az NDK Államtanácsa elnökének vezetésével hivatalos, baráti látogatásra Addisz Abebába érkezett az NDK párt- és rosban megkezdődtek a tárgyalások a párt- és kormányküldöttség élén Addisz Abebában tartózkodó Erich Honecker és Mengisztu Hailé Mariam között A baráti légkörű megbeszélésen a két államfő tájéállami delegációja. Az etió- koztatta egymást országaik piai főváros repülőterén a küldöttség ünnepélyes fogadására megjelent Mengisztu Hailé Mariam, az Ideiglenes Katonai Kormányzótanács és a Minisztertanács elnöke, az országos forradalmi operatív parancsnokság vezetője. és ott voltak az etiópiai kormány tagjai is. Délelőtt az etiópiai fővátársadalmi-gazdasági fejlődéséről, és véleményt cserélt az időszerű nemzetközi kérdésekről is. A felek megerősítették készségüket és 'eltökéltségüket. hogy fokozzák országaik együttműködését a két nép, a béke, az antiimperialista szolidaritás, a társadalmi haladás javára. nyezése nem újabb kísérlet nép és egyetlen törvényes sában" képviselője, a Népi Forradalmi Tanács qlleni ellenséges kampány felélesztésére. © Hanoi (MTI) A Kambodzsai Népkőztár© Budapest (MTI) Az Országos Béketanées elnöksége az ENSZ-közgyűlés kambodzsai vitája kapcsán nyilatkozatot tett közzé. A dokumentum — többek saság érvénytelennek tekinti között — hangsúlyozza: az ENSZ-közgyűlés hétfőn Az Imperializmus háborús kezdődött vitáját a „kambod- erőt és a velük összhangban zsat problémáról", és semmisnek minden ott elfogaeselekvó kínai reakciós vezető körök meg akarják akadandó határozatot, mert be- dAlyoznt, hogy — a Pol Pot legyezésére és képviselőjének rezsim hárommillió kambodJelenléte nélkül rendezik azt. zsnl életét kioltó tömegméIgy foglalható össze a Phnom szárlása, az ország rombo Folytatódik a túszdráma Teherán, Washington zetre jellemző, hogy Carter einök vasárnap este ismét váratlan megbeszélést tartott (MTI) Miközben Teheránban minteev íWhtA* muzulmán riiák legközelebbi munkatársaival, egy ötszáz muzulmán diák köztük QyrUs VanCe külügy_ továbbra ia megszállva -tartMB6 assnt saw -sas* » miniszterrel. Charles Bunca n pan reménykedik, hogy.^.tú szok kiszabadítását célzó nemzetközi erőfeszítések lamint más szakértőkkel. Carter amerikai elnök hét főn bejelentette, hogy az ken el járnak. TeszJ ezt an- ^esult Államok lealhtja az nak ellenére, hogy a szem- olaj vásárlását Iránból Az oenálló felek álláspontjában «lní* 8 tevé" radiohálózanem történt közeledés mert tok által egyenes adásbar míg Khomeini ajatollah és az közvetített nyilatkozatába! akciót nyolc nappal ezelőtt [ipelmeztetett: a döntés ne végrehajtó diákok ragaszkod- Mffléfeket okozhat az ország nak az Egyesült Államokban energiaellátásában, ezért a gyógykezelt megbuktatott sah kormánynak és a törvényhokiadatásához. Washington is- zá«»k további olaitakarékosmételten leszögezte, hogy er- Intézkedéseket kell hozfe nem hajlandó. a Fehér maHáz Ugyanakkor megerósítet- mmmmmmtmmmmmmmemmm^mmemm Konrád Naumann Budapesten © Budapest (MTI) Tegnap, hétfőn a budapesti pártbizottság meghívására hazánkba érkezett a berlini pártbizottság delegációja, Konrád Naumann-nak, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága tagjának, a berlini pártbizottság első titkárának vezetésével. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Méhes Lajos, az MSZMP budapesti bizottságának első titkára, az MSZMP Központi Bizottságának tagja fogadta. Ott volt Rudolf Rossmeisl, az NDK budapesti nagykövete. Véget ért a Brit KP kongresszusa © London (MTI) A az Negyedmillió embert telepítettek ki • Misslssauca (Reuter) hervonat. Hét tartálykocsija, A kanadat hatóságok va- a™1/ mérgesgázt tartalmasárnap este elrendelték Mis- «>tt, felrobbant és klgyulsissauga Iparváros 240 ezer ladt- az *iyU» megsérült tariakosának kitelepítését, mi- tályból pedig klórgáz szabaután egy vonatszerencsétlen- dult ki, amelynek belélegzéség következtében mérges- «e halált okozhat.) gázok kerültek a levegőbe. Vasárnap a rádió és a te(Szombaton este Toronto kö- levízió adásai, valamint a zelében kisiklott egy olajat város utcáin cirkáló rendőrös vegyszereket szállító te- ségl autók hangszóról távozásra szólították fel a lakostestvéri szolidaritását, kongresszus hitet tett Nagy-Britannia Kommu- enyhülési politika mellett és nlsta Pártjának 38. kong- méltatta benne a Szovjetuntó resszusa hétfón egyhangú szerepét. Leszögezte: azenyhatározatban nyilvánította ki hülósi folyamat továbbviteszoltdarltását a kínai agresz- lében öreges jelentősége „ , _ .. , : . van a jelenlegi kínai vezetés sztó ellen küzdő vletnam. eUen, harc „kerénekj mlnd néppel, és elismerését fejez- délkelet-ázsiai agresszív pote ki nek! a kambodzsai nép- litlkáját, mind az Imperinnek nyújtott támogatásáért Izmussal való összejátszását . . . ,. illetően. A kongresszus melegen ün- két máslk ha. nepelte Nguyen Thanh Let. tározatban fejczte kl Mol)_ a Vietnami Kommunista daritását egyrészt a nyugátPárt KB tagját, akt megkö- német haladó szervezetekkel szönte a brit kommunisták a tagjalkat sújtó foglalkozási tilalom kérdésében, másrészt a fasiszta Junta ellen harcoló chilei hazafiakkal. A párt tiltakozó akciókra hívta fel a brit munkásmozgalmát a nyugatnémet "foglalkozási tilalom ellen, és elítélte brit kormánynak a chilei Juntával való diplomáciai kapcsolat helyreállítására Irányuló előkészületeit. A Brit KP kongresszusa délután zárt ülésen választotta meg az új végrehajtó bizottságot és a párt többi vezető szervét. te azt is. hogy továbbra is kizárja a katonai erő alkalmazását a túszok kiszabadítására, s elsődleges céljának a fogvatartottak biztonságának szavatolását tekinti. Ami az eddigi közvetítő akciókat illeti: az elmúlt héten Teheránba menesztett kéttagú amerikai küldöttség dolgavógezetlenül továbbra ls Istambulban vesztegel — és egyelőre ott is marad. A PFSZ önkéntes emberiességi missziója nem járt sikerrel, akárcsak a pápa képviselőjének qumi látogatása sem. Vasárnap egyébként újabb közvetítő jelentkezett Ziaul Hak pakisztáni elnök személyében. az államfő közölte, hogy a túszok kiszabadítása érdekében Teheránba küldi Ár- és béremelések Bulgáriában • Szófia (MTI) 1980. január 1-től drágább .ffSra^ emelik ^ ÍSS2méket ro^ri re" ktterfedfr A ' . , . , gyek ára idén december 1-től emelési programot jelentet- emelkedjk Az áremelések negatív haA határozat értelmében tásö"V? ellensúlyozására a november 12-től emelkedik a határozat előírja a bérek fa kenyér, a tej, különböző tej- a különböző szociális juttatá. termókek, a sertés-, a barom- sok jelentős, átlagor.an 25—30 fi. és a marhahús, valamint százalékos emeletét, a minikülönböző egyéb hentesáruk, mumbér az eddigi 80 leváról a cukor, a rizs, a étolaj, kü- JOO levára, a kezdő diplomás lönböző zöldség- és gvü- szakemberek alapfizetése megbízottját. Noha Pakisztán ' mölcskonzervek, kompótok, egyes kategóriákban az eddiklváló kapcsolatokat tart fenn az új iráni rendszerrel, megfigyelők szerint a közvetítő kísérlet aligha kecsegtet a korábbiaknál több eredménynyel. A teheráni „túszakció" további fejleményei és kihatásai: az épületet megszállva tartó muzulmán diákok hétfőn ötnapos éhségsztrájkot kezdtek a sah kiadatasát célzó követelésük alátámasztására, as Iránnal szembeni amerikai politika elitélésének demonstrálására, s egyidejűleg ismételten hangoztatták: nem érik be azzal, hogy a sah egyszerűen csak az Egyesült Államokból távozzon, mert — mint közölték — Reza Pahlavinak Teheránban kell felelnie bűneiért. továbbá a szeszes italok óra. gj 105 levóról 155 levára, más Az áremelés mértéke az kategóriákban az eddigi 92 élelmiszerfajtáknál különbö- leváról 135 levára emelkedik. TŐ, a szeszes italoknál átlago- Lényegesen magasabb lesz a san 45 százalék. családi pótlék (egy gyermek A november 12-től hatály- esetén az eddigi 5 leva heba lépő áremelések százaié- lyett 15 leva, két gyermek kos aránya a következő: a esetén az eddigi 20 leva hetej 20 százalékkal, a külön- lyett 40 leva, három gyerböző tejtermékek átlag 30— mek esetén az eddigi 55 leva 50 százalékkal, a hentesáruk helyett 85 leva), az egyete20—50 gzázalékkal, a cukor misták ösztödíja és a nyugés a rizs egyaránt 45 száza- díj. Bevezetnek több új «zoJékkal, az étolaj 13 százalék- ciális juttatást is. A három kai, a fűtőolaj 100 százalék- éven aluli gyermeket nevelő kai lett drágább. anyák a családi pótlókon és Ugyancsak november 12-től egyéb eddig is folyósított 6eváltozik több építőanyag ára gélyen kívül havonta 10 leva is. Az áremelés mértéke itt pótsepélyt kapnak, s ugyanátlagosan 40 százalék. csak havi tíz leva ösztöndíjat December 1-től emelkedik kap minden, 10. életévét beaz áramszolgáltatási és a fű- töltő diák, oki eddig valaItóei díjszabás, a meleg víz, milyen okból semmilyen öazságot, fa ugyanezt tették a házról házra járó rendőrök. Sebesülés nem történt, de a mérgező füst következtében sokan hányingerről. égető szemfájásról és fejfájásról panaszkodtak. A hatóságok attól tartanak, hogy az erősödő szél tovább terjeszti a füstöt a szakemberek szerint azonban még nincs közvetlen veszély. A tűzoltóknak hétfő reggellg még nem s'került elottanl a lángban átló tartálykocsikat. A közeli Torontóba vezető au'ópáiván vasárnap hstalmr* közlekedési dugók keletkeztek, mivel ezrek igyekeztek a veszélyes zónát kocstiukon vagv autóstoppal a lehető leggvorsabban elhagyni. A hatóságok ezért felszólították a lakosságot, hogv csak a városba Irányított különbuszokat vegye igénybe. Tanácskozás Namíbiáról • Genf (MTI) Dr. Kurt Waldheim ENSZfőtitkár kezdeményezésére Namíbiával kapcsolatos megbeszélések kezdődtek héttőn Genfben. Waldheim megbízottai. Brian Urquhart főtitkárhelyettes és a namíbiai kérdéssel közvetlenül megbízott finn diplomata, Martti Ahtisaari délelőtt az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország és az NSZK képviselőivel tárgyalt, majd délután az afrikai „frontországok" küldötteivel találkozott. A washingtoni váisághely-1 a barnaszén és a brikett ára, töndíjat nem kapott NDlC-fiifcBkezás © Berlin (MTI) ezzel súlyosan veszélyeztet. A Német Demokratikus N0^1^ ^etét Köztársaság küiügyminiszté- ,.NDK hangsúlyozottan riuma vatérnap a legéleseb- f. 'ettesek ben tiltakozott az NDK nyu- flffihüntetfaét, s megfelelő gáti államhatára ellen elkö- 'n^Ízkedések ^gtételét az vetett legújabb, súlyos pro- ?, T vokárió ellen s™mhntr,n be" kizárnák ilyen jellegű, a nemzetközi joggal ellentétes cselekményeket. „Kizárólag vokáció ellen. Szombaton Suhl megyében — az NDK délnyugati részén — ismo- „_ .TO„„ . ,. . , „ , retlen tettesek az NSZK te- az I!SZK V1,seli a átéget rületéről behatoltak az NDK lly®" P<?vokaciók... ,, ., , ból adódható minden kovetfelségteruletére, ott robbanó- kezményért" - hangzik az szerkezeteket helyeztek el, s NDK-állásfoglalfa.