Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-07 / 261. szám

4 Szombat, 1979. november 68. Megkérdeztük... A főhatóság válaszolt Irodalmi ,Nem először ad helyei a Tisza, tuj szerkesztősedé szlovák irodalnu osszcaUuasnuk, s a szlovák irodalom képviselői sem számítanak ritka vendégnek a lap hasábjain" — olvasni a íolyóirat áprilisi szamában, a Most-Punte-Hid rovat beharangozojaL Valóban nem egyedi cselről van szo. A környező szocialista országok kulturája jó ideje torzsvendég a T'szataj asztaianál, lankadatlan buzgalommal szállít a lap verset, •zepprozát; információkat, beszámoló, ertekeló analíziseket szomszédaink irodalmi-művészeti életenek izgalmas jelenségeiről, folyamatokról, tendenciákról. Ebbeli ténykedése úgyszólván egyedülállóan gazdag és sokszínű a hazai sajtóban. A népek barátságának, testvériségének szószóló, ja így, misszionáriusa a szocialista országok szellemi integrációjának, amolyan irodalmi kugeesté, amit többnyire két állandó rovata tart fönn; a Most-Punte-Hid (nomen est onien) és a Kelet Európai Nézó. Az előbbi ritkábban, az utóbbi úgyszólván valamennyi lapszámban jelentkezik. Az anyagok szervezője, gondozója, inspirálója és szerkesztője Annus József főszerkesztő helyettes és Olasz Sándor, a Tiszatáj belső munkatársa. Arról beszélgettünk, nincs abban semmiféle látványos előnyöket hajhászó szándék: őszinte meggyőződéssel, hittel vallják, a környezetünkben élő népek, azonos vagy hasonló társadalmi berendezkedésű országok egymásra utaltságának fölismerésekor alapfeltétele a kapcsolatoknak, hogy megismerjük egymást. Mert valljuk meg férfiasan, túlságosan sokat ma sem tudunk szomszédai nkróL — Nem újkeletű feladatvállalásunk, hogy a Tiszatáj évente egykét két alkalommal, Most-PunteHid fejléccel, kisantológiét szentel a szocialista országok irodalmának. Sőt a Kelet-Európai Nézővel, az úgynevezett szemléző rovattal, majd havonkénti rendszerességgel jelentkezik — mondja Annus József. S mindjárt mutatja is, már a íolyoirat 1947-es induló számában találni rovatot Délkelet-Európái Néző címmel. Amit az 50-es évek sematizmusa fölszippantott, száműzött ugyan, fim a 70-es évek elejetöl, hogy a hazai folyoiratok struktúrájában tematikai átrétegződés ment végbe, megint előkerültek a szocialista országok kulturális-művészeti életét figyelemmel kisérő anyagok. Az 1973-as júliusi szamben ilyen ars poeticával: „A keleteurópai országok természetes együttléte, a kapcsolatok szorosabbra fonódása folyamatos tájékozódást. kíván meg az itt élő népek irodaimarói is, hogy találkozásaink ne csak ünnepi pillanatokba sűrűsödjenek, hanem részévé váljanak mindennapjainknak, ösztönzést kapjunk hazai eredmfényeinken-problémáinkon való töprengéseinkhez, a hasonló örömökkel-gondokkal élő kelet-európai irodalmak életéből. — A Most-Punte-Hid: internacionalizmus. ' — Ami a szerkesztési nehézségeinket illeti, egy-egy alkalommal. körülbelül két ívnyi terjedelemben, a bőség zavarával kell megküzdenünk — folytatja Annus József. — Ezért szivesebben kötjük összeállításainkat valamely nemzedékhez, így adtunk kisantológiákat például a fiatal bolgár és lengyel költők lírájából Némileg könnyebb helyzetben vagyunk a román Hidakkal, az ott élő magyarok kitűnően ismerik, válogatják, fordítják a román irodalmat, közvetítenek nekünk. Idehaza a különböző összeállításokhoz jelentékeny segítséget kapunk az irodalomtudományi Intézet kelet-európai kutatócsoportjának szakembereitől; külső munkatársainkat Időről-időre vendégül látjuk a kibővített szerkesztőségi értekezleteken. Általában Kovács István. Spiró György, Kiss Gy. Csaba, Balla Gyula, Zirkuli Péter. Benedek András „dolgozik be" hozzánk, s utóbb, hogy a József Attila Tudományegyetem legújabbkori egyetemes törkágéesté téneti tanszékére került, Lagzi István is, aki előzően fél évtizedet Varsóban töltött, a Magyar Kultura igazgatóhelyettese volt. — A szovjet nepek irodalmából a közeli ukrán próza. Ura es a testvérvárosi Odessza szépirodalma szerepel visszatérően a lapban — veszi át a szót Olasz Sándor —. Fs most készült el az észt összeállításunk, valószínűleg a jövő év elején jön. Még 1972-ben létesítettünk hivatalos kapcsolatot a 15 ezres példányszámú észt folyóirattal, a Loominggal, melynek neve magyarra fordítva Alkotás, s igen népszerű: megjelenését követően huszonnégy óra leforgása alatt valamennyi példánya elkel. Magam ls jártam kint náluk, közölték néhány tanulmányomat, s természetesen tőlük kaptunk anyagokat, a föntemlített, legfrissebb, észt kisantológiánkhoz. — Mit szemléz a Kelet-Európai Néző? — Évfolyamonként legalább nyolcszor jelentkezik, ezért igen bőséges a választék. Nézzük mondjuk a tavalyi számokat — keresgél az asztalon Annus József. — A bolgár összeállításban szó volt két drámáról, a jelenkori oolgár—magyar irodalmi kapcsolatokról. -Máskor fiatal szlovák költőt mutattunk be, sőt a jugoszláviai Vajdaság szlovák lírikusait is, akikről csak annyit, saját lapjuk, sót kiadójuk dolgozik déli szomszédainknál. A lengyel Néző Ady. fogadtatásokról tudósított, a román, egyebek között, érdekes tanulmányban számolt be az erdélyi magyar színjátszás kezdeteiről. A szovjet összeállítás ukrán kisregényekről, s egy Sevcsenkoenciklopédia magyar vonatkozásairól informálta elemzóen olyasóinkat De 1976-ban tanulmanynyal lezárt, teljes 6orozat ls lefutott a Tisza tájban arról, menynyire ismert a,,magyar irodaion? a szocialista országokban. S hogy kicsit előre is jelezzek: éppen a novemberi számunkban mutat be ukrán költőt, Dmitro Pavlicskó-t. s anü önmagában véve sem érdektelen, Tandori Dezső fordításúban; aztán ismertetést közlünk Kalajev Emlékiratáról, valamint egy Moszkvában kiadott könyvről, mely az újkori magyar próza realizmusai veszi bonckes alá. — A két rovat tevékenységében lehetetlen észre nem venniapolitizalo szándékot. Már a Központi Bizottság Agitációs es Propaganda Bizottságának 1972-es márciusi állásfoglalása diczérucn említi a Tiszataj Most-Puntc-Hid rovatát, s a három evvel későbbi Csöng rad megyei pártbizottsagi állásfoglalás ugy szentesíti a lapnak ezt a profiljai, hogy — idézem —, a Tiszatáj igyekezett figyelmét az egész Kelet-Európára kiterjeszteni. Majd ugyanez a dokumentum teszi hozzá bátorítóan: „Töreked, jen a szomszédos szocialista országok — elsősorban a román és a Romániában megjelenő magyarnyelvű — kulturális és irodalmi folyóiratainak szerkesztőségei, vei, alkotóival, színvonalas munkakapcsolat kialakítására, marxista alapokról, nagy szakmai és ideológiai felelősséggel". E sajátos hídszerep vállalásához, úgy gondolom, a fentieken túl régtől fogi^a is olyan objektivációk adnak biztatást, mint e tájegység topográfiai helyzete és a közös történelmi múlt. — Ismeretes az a Németh László-i gondolat, hogy itt egymásra utalt népek élnek, tejtestvérek, melyek együtt nőttek föl. s csak úgy becsülhetik, segíthetik egymást igazán, ha megismerik egymás gondjait, örömeit, hétköznapjait — summázza Annus József. — Eo ipso, egymás kultúráját, szellemi életét, irodalmát, művészetét. Tudomásunk szerint a Tiszatájnak ezen munkásságát, szimpátiával, örömmel fogadják a baráti országokban. És nem egyszer a látható elismerés olyan effektív bizonyságával, mint például tavaly decemberben a lengyel kulturális miniszter kitüntetése volt; a. Lengyel Kultúráért Érdemérmet adomán?,-ózta a lapnak. NIKOLÉNYI ISTVÁN A

bbahagyni lehet csak ezt a sorozatot, nem befejezni. Hánv munkás van még. akit meg kellene kérdezni? — mondja az egyik telefonáló. Bíztatása jólesik, ezt a sorozatot mégse folytatjuk. Biztosra vesszük ugyanis, hogy a munkást nem egyedül nekünk kell megkérdeznünk. Ha egyszer nem fejeztük be, összefoglalni se érdemes. Szociológiai hitelességet eleve nem vállalhattuk, a kérdezősködéseinkre adott válaszok semmiféle fölmérésnek nem tekinthetők, hiszen a sorozat elsősorban saját kíváncsiságunk kielégítésére szolgált. Ha néhány olvasónkat is kíváncsivá tudtuk tenni vele, teljes az örömünk. Azt kellene legalább a végén megmondanunk, mit is akart megtudni a vasárnapi ebéd után olvasott — ha olvasott — sorozat Sok szempontunkra nem kell most kitérnünk, hiszen kiolvasható, néhányra azonban igen. Első gondolatunk az volt, elmegyünk a mai Magyarország legfőbb főhatóságához, a munkáshoz (Megszóltak bennünket néhányszor, miért írunk melóst. hiszen az a szó nem szalonképes. Azzal vígasztalhatjuk magunkat, egyéb, hasonlóképpen nem „szalonképes" gondolatokat ls leírtunk. Semmiképpen nem akartuk azonban szalonokba vinni a munkást, gondoltuk, jobb vele ott beszélni, ahol dolgozik.) Első kérdésünk: tudja-e az öntő, söprűkötő. a deszkametsző, a mosodás, a fiatal villanyszerelő, az eladósorban levő varrodás, meg a többi, hogy ók együtt valóban főhatóság? Tudják, de másként fogalmaznak. Azt mondják, ők az alap. Abból élünk, amit ők véghez visznek. A szöt lehet csűrni és csavarni, de az ő munkájuk: tény. Csak leírva tűnhetett úgy, hogy megnyitottuk a szelepet, és ömlött a szó az emberekből. Beszélgettünk, de legtöbbször vitatkoztunk. A főhatósagnak szinte mindenről van tudomása, mindent értékel, magához mér, és véleményt mond róla. Azt tapasztaltam, a munkás kimondja, amit gondol. Sokszor azt is gondolja persze. hogy nem érdemes sokat beszélni, mert szerintük eluralkodott nálunk egy bizonyos hivatalos szemlélet. Egészségtelennek tartják ezt. Azt mondják, sokat beszélünk néhány dologról, jelezzük, hogy odafigyelünk rá, de nem történik semmi előrelépés. Jópár vitából idézem vissza a tanulságot: tíz éve beszélünk a zöldségkereskedelmünk idegeket borzoló módszereiről, általában a kereskedelem által teremtett lehetetlen állapotokról — kényúrnak is mondta a főhatóság a kereskedelmet —, mégis marad minden a régiben. Differenciáljunk, vagy ne? Akkortájt kezdett ez kérdés lenni, amikor a sorozat indult Mindenütt megkérdeztük. A válasz rövid: nagyon! A brigádban is. Volt aki azt mondta, úgy érzi, az adminisztrációs háttér nem meri vállalni a munkát, amit a differenciálás jelent. Akármilyen munka árát könnyebb tizenötfelé elosztani, mint megfigyelni, följegyezni és aszerint fizetni, melyik dolgozott többet — és jobban! —, és melyik kevesebbet. A silány munkára, a trehány emberre sehol nem találtam mentséget. A főhatóság tiszteli a szociális gondoskodás különféle módozatait, de tiltakozik, ha szociális segélynek tekintjük a fizetést, és az is megkapja, akinek a munkabére bagóra is kevés lenne, mert a munkája se sokat ér. Nem hallgathatom el, hogy tágasabban értelmezik a differenciálást, mint abogy a köztudat hiszi. Azt javasolják, terjesszük ki az élet minden területére, és mindenütt munkájuk szerint kapják a fizetést az emberek. Ha állni kénytelen az egész brigád, vagy látszatmunkára kényszerül, az se kaphassa meg a meg nem érdemelt fizetést. aki miatt éppen nem tudnak dolgozni. Egyetlen emberrel találkoztam csak, akit kérdezni akartam, de nem vállalta, hogy felel rá. Vele akartam kezdeni a sorozatot. Arra viszont egyetlen jelzést se kaptam, hogy valakinek akár apró kellemetlensége lett volna abból, hogy kimondta a véleményét. Pedig sok „meleg" mondat is elhangzott, és egyiket se hallgattam el. Jó volt kérdezni, mert egyenes feleleteket kaptam. Kicsi fölhajtással kerestem beszélgető társaimat, azt gondoltam, itthon elkészített szempontokhoz nem. érdemes alanyra vadászni. Nem titok, minden üzemben segitféget kértem a választáshoz. Azt hiszem, néhány mondatot erről is kell mondanom, mert lényeg húzódik mögötte. Az első kínálatban sokszor a kedves — valakinek kedves — emberek szerepeltek. Néhol előbb jöttek szóba, akik társadalmi munkát vállalnak, és később azok, akik a vállalt munkájukat akkor is becsületesen végzik, ha az Igen nehéz. Fölhívtam az egyik igazgatót. elmondtam, egyetlen jól dolgozó embert keresek. Meglepett a válasza: az most nincs benn. Firtattam: akkor ma tönkre megy a vállalat? Tönkre nem megy, de értsem meg, aki nekem jó lenne, délutános. Szerinte nekem az lenne jó, aki ilyen ügyekben máskor is szépen szokott nyilatkozni. Azt is mondta, rossz úton járok, mert fejlődésünk mai szakaszának letéteményese nem is a munkás, hanem a műszaki Nem hittem el neki. Legfontosabb kérdésem nem volt. de sok nagyon fontos igen. Forog a fejünkben az aggodalom, mi lesz a munkássággal, ha mindenki tovább tanul, aki kicsit is bírja az írott leckét, és nem megy vissza oda. ahol sokkal nagyobb a lecke. Vezető osztályról van szó, de maradhat-e vezető, ha jól gondolkodó tagjai megválnak tőle, illetve elmennek képviselni az érdekeit. Ez se az egyszerű kérdések közé tartozik. Meglepett, mennyire általános igény, hogy tanuljon a munkás. Belülről jövő, az ő igénye. Találtam érettségizett vasalót a ruhagyárban. érettségizett kábelhúzót amott, a lecsógyárban is azt mondta a nagyon kedves mórahalmi asszony, azt bánja legjobban. hogy a középiskolát kihagy ta. Legtöbbjük foga nem íróasztalra fáj, csak tudni akar többe+. Visszaáramlás ls van, érettségivel munkásnak elmenni nem ritka és nem szégyen. Aegodalmam enyhült. a nagyon világos fejek gondolatai a szellemi hajszálcsövesség törvényei szerint terjednek. Nem feledhettük azonban a tényt, hogy általános iskolázást szándékaink beteljesülésén még nagy a hézag. Egyik kérdés azért lett nagybetűs, mert mostanában sokat, beszélünk róla. Azért kerültünk nehéz gazdasagi helyzetbe, mert sokan vannak, akik nem dolgoznak jól? Pontos választ erre sem adhatok, mert én a legkiválóbban dolgozókkal beszéltem. A magam számára azt a következtetést vontam le, sokan vannak, akik akarnak és tudnak jól dolgozni. Ha általános igény lesz nálunk a jó munka — mert most még csak útban vagyaink felé — lesznek csatlakozók bőven. Adva van a lehetőség, hogy a jobbító szándék meg is valósuljon. Azok az emberek, akikkel én beszéltem. vállalják az együttműködést minden olyan változtatásnál, amely előre mutat. A legfontosabbat vállalják, dolgoznak érte. Azt azonban itt is megmondták, biceg ez az ösztönzés, amelyik ugvan többet ad annak, aki jól doleozik, de eleget kap az is, aki lóg. Meglepett, amikor azt mondta valaki a vezetők közül, elolvasván a vele együtt dolgozó munkás véleménvét nem gondolta, hogy ilyen világos és egyértelmű, amit dolgainkról seit. Atánlatom csak ez lehet: beszélőink főbbet vele. kérdezzük meg többször. HORVÁTH DEZSŐ