Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-04 / 259. szám

45 Vasárnap, 1979. november 11; Sándorfalvi mesélők Megkérdeztük... A Pitagorasz-téíel Centenárium. — Gyeviek vagyunk ml. Algye­víek. Nagyanyámtól tudom, ami­kor betört a víz, elvitte Algyőt, csztán ki hogy tudott, úgy mene­kült Az egész családdal a kazal­ra másztak. Jó megülepedett szalma kazal volt, nem omlott szét pedig a víz megemelgette. Libe­gett de bírta. Három na­pig kuporogtak ottan anyám­mal. meg a testvéreivel — ő akkor hétéves volt —. míg ez osztrákok le nem szedték, és el nem hozták őket ide ladikkal. A házuk összedőlt mindjárt az­nap, így aztán semmijük se ma­radt, csak a ruhájuk, meg az a kis batyu, amit össze tudtak kap­ni. Az osztrákok, a katonák, akik mentették a népet azok élelmez­ték a menekülteket Ez a puszta­ság akkor Sándor őrgrófé volt Pallavicini Sándoré. Innét lett a neve is, Sándorfalva. Száz éve volt, csináltak is itt a faluban ünnepséget — Kiadtunk egy könyvet, egy igen jól sikerült nagyközségi monográfiát Jó volt a sajtóvissz­hangja, úgy érzem, megérte. Hogy mibe került azt ne kérdezze A fejlesztésből szavazta meg a tanácsülés— háromszázezer forint körül— A szegedi Kárász utcai könyvesboltból szemrehányást kaptunk, hogy nem adtuk oda ér­tékesítésre pedig sokan keresték a könyvet Úgy döntöttünk, hogy csak itt terjesztjük. Ezerötszáz példányt nyomtattunk, darabon­ként nyolcvan forintos árban. Kilencvenezer lett a bevétel— • Köztudat. — Érdekes emberek lakják Sándorfalvát Kisemberek, sok a lumpenszármazék, a börtönviselt a ref-es. Azt hiszem, a gyökerei a Pallavicini uradalomig nyúlnak vissza, hiszen az itt élők legtöbb­P ár nappal későbbre be­széltem meg a találko­zót dr. Baranyai Atti­lával, a József Attila Tudo­mányegyetem élettani tanszé­kének fiatal tanársegédjével, de közben értesítettek: ha akarok találkozni vele. akkor máris szaladjak ki az intézet­be, mert másnap egyhónapos tanulmányútra utazik Lenin­grádba. Meghívták a Zsdanov Egyetem élettani tanszékére Siet, mert még csomagolnia is kell, elrendezi otthon családja életét egy ilyen hosszú távol­létre. Útközben tűnődtem: mi­ért is akarok róla írni? Érde­kes egyéniség? Tehetséges? Mindezt nálam jobban tudják, akikkel együt dolgozik. Amit tudtam róla, az kevés­nek tűnt. Egercsehiből került Szegedre az egyetemre. Bá­nyászcsatádból származik. Már első éves hallgatóként fel­figyeltek rá. Négy éve dolgo­zik az intézetben, ahol gyakor­nokként kezdte, s ma kutató biológus. Három éve munkás­őr. Ez az! — ötlött eszembe. Ezért- ajánlották a figyelmem­be, hiszen a tudományos mun­ka és a fegyverforgatás, a rendszeres szolgálatiétól idő­ben nehezen egyeztethető össze. Első kérdésem is erre szorítkozott, de nem lepte meg — Úgy érzem — válaszolta —, a munkásőrséghez tartoz­ni egyértelmű politikai elköte­lezettség. Jól érzem magam a munkások között, hiszen, kép­letesen szólva, köztük nőttem fel. Apám 35 evig volt bányász, most jön fel véglegesen a nap­fényre, mert nyugdíjba megy. Különben sem tudnék bezár­kózni a szakmámba és se lát­ni-hallani arról, ami körülöt­tem, vagy a nagyvilágoan történik, pedig minden ideg­szálam a kutatáshoz, az oktató munkához köt Gimnazista­ként és egyetemi hallgatóként a KISZ-ben különböző tiszt­ségeket bíztak rám. Mindig is szerettem a közösséget, jól­lehet, dolgozni érte idóbe is je vagy maga, vagy valamelyik rokona a grof cselédje volt. * — A nagyközség dinamikus fejlődése, iparosodása — van itt HÓDGÉP, háziipar, varroda, épí­tőipar — megköveteli a település­fejlesztést Nagy eredmény volt, hogy az Alkotmány körutat ki­köveztük, aszfaltoztuk. Ezzel meg­teremtettük annak lehetőségét hogy nagy kerülő nélkül elérhes­sék a községből- az Opusztaszerrc vezető műutat. Építettünk állami célcsoportos beruházásból emele­tes házakat, megoldottuk a veze­tékes vízellátást. Most szeretnénk új telkeket osztani családi házak építéséhez. Rendkívül nagy az igény, csak éppen nincs miból parcellázni. A sportpályával szem­ben levő területen úgy kétszáz házhelyet tudnánk kisajátítani, de eddig nem sikerült megvalósíta­ni. A tulajdonosok ugyanis úgy felverték az árát, hogy képtelen a tanács megvenni. Mit tehetünk? • — Az első esztendő lesz, hogy nem tudja a takarékszövetkezet teljesíteni a betéttervét. Sándor­falva és Dóc, a közös tanácsú község tartozik ide, s a két terü­letről összesen 41 millió forint a betétállomány. Itt inkább a sok, de kis összegű betét a jellemző. Indítottunk betétgyűjtési akciót, kimentünk szervezni. Még min­dig találkozni olyannal, aki nem meri betenni a pénzét mert ..hátha lesz itt valami", aztán nem kapja vissza, • Nyugalom. — Jó kis vendéglő a mienk, so­kan járnak ide és nem panaszko­dik senki. Az ételárak emelkedé­sét itt meg sem éreztük, 6Őt, még növekedett is a forgalmunk. Hiá­ba szorgalmazzák az olcsóbb, egy­szerűbb ételeket, itt nem az keli, hanem az erős, tartalmas enni­Egy arc a munkás­őrségből került, ugyanakkor meg kell állni két lábon a szakmá­ban. Szegedre úgy került az egye­temre dr. Baranyai Attila, hogy az itt végzettektől érdek­lődött: mennyire alapos a JATE-n a biológusképzés? — Furcsán hangzik, talán nagyképűségnek is tűnik — nevette el magát —, de így történt. Második gimnazista­ként országos tanulmányi ver­senyt nyertem biológiából, következésképpen egyenes utam lett volna felvételi nél­kül a Debreceni Orvostudo­mányi Egyetemre. Orvosként talán jobbak lennének az anyagi körülményeim, de én elszántan biológus akartam lenni és ma sem cserélném el semmi mással. Mindössze 28 éves dr. Bara­való. Csináltunk tejes, sajtos, fő­zelékes fogásokat Nem ment. Pörkölt, rántottszelet, brassói. Az igen. Szeretnek enni a sándor­falviak. De italozni nem enge­dünk nagyon. Itt kérem nem di­vat a részegeskedés, mert az ittas embert kitessékeljük. Volt diszkó, de májusban megszüntettük, mert törtek-züztak a fiatalok. Itt a vendéglőben arra nincs szükség. Most a kultúrban van, ott még nem adnak szeszes italt... * — Mi van a férjeinmei? — Fejbe verték a vendéglőnél. Majdnem meghalt — Már jól van? — Bevitték Szegedre. Látogassa meg a sebeszeten. « „Tájékoztató psichés (lelki) sé­rültek segélynyújtó szolgálatá­ról. Sajnálatos módon nagyközsé­günkben nagyon magas az ideg­rendszeri, lelki problémákkai küszködő betegek szama. Sok az öngyilkosságot megkísérlő, két­ségbeesett egyén. Az öngyilkosság gondolata, kísérlete betegség, mely orvosilag gyógyítható és gyógyíta­ni is kell. Ezért a körzeü orvosok állandó segélynyújtó szolgálatot tartanak..." — Négy éve tizennégy halálos kimenetelű és kétszer ennyi meg­kísérelt öngyilkosság volt a nagy­községben. Most kettő. Nem csi­nálunk semmi különöset, csak hagyjuk beszélni a beteget. Azzal, hogy kimondja, már megszabadul egy súlyos lelki tehertől. Legtöb­ben családi eredetű problémák­kal küszködnek... • — Jól érzem itt magam, nem cserélnék egyetlen klinikai or­vossal sem. Ez a munka sokkal változatosabb, izgalmasabb, mint odabent. Elmondom, mi történt tegnap. Egy férfit fejberúgott a lova, egy kisgyerek görcsöt okozó magas lázzal került hozzám. Rit­ka, nehéz eset. A fejbevert fiatal­ember, őt éleszteni kellett. Meg­halt egy öregember — leesett a kocsiról. Változatos munka — majdhogynem kaland— Itt, Sándorfalván. IGRICZI ZSIGMOND nyal Attila. Korán alapított családot. Felesége gyógyszerész, gyermekük bölcsődés korú. La­kásuk van. Másoktól tudom, hogy harmonikus életüket és talán a tudományos munkát is zavarja, hogy felesége — aki szintén ragaszkodik tanult szakmájához — nem tudott elhelyezkedni Szegeden. Gyer­meke mellett egy évig Kecske­métre járt át naponta. Ott volt gyógyszerész. Hajnali fél 5-kor kelt és a délutáni gyorssal ért haza. Most Kis­kunfélegyházán dolgozik, te­hát Szegedhez „közelebb" és mégis távol, mert helyzete mit sem változott a koránke­lésben és a délutáni hazaér­kezésben. A gyermeket a férj viszi reggel a bölcsődébe, és délután haza. Otthon megvár­ja a feleságét, azután megy vissza az intézetbe. Kísérletei sokszor éjfélig is lekötik. Ko­csija nincs, busszal, kerékpár­ral közlekedik. Társadalmi munkája az intézetben: szak­szervezeti szemináriumot ve­zet: Amikor szóba h'oztam prob­lémáját, mosolyogva mondta: '— Majd megoldódik az is. Másokát talán nagyobb gon­dok szorítanak. Visszatértünk még intézei: munkájához. A tudományos diákkör vezető tanára. Bioló­gia-kémia szakos hallgatókkal foglalkozik. A kutatás, az ok­tatás mellett heti négy órában gyakorlatot vezet nekik. Két hallgatója vezetése mel­lett készíti diplomamunkáját. Már elmenőben voltam, ami­kor megkérdeztem tőle, hogy ott volt-e a Gera Sándor munkásór-zászlóalj nemrégi­ben megtartott éjszakai gya­korlatán. — Miért ne lettem volna ott? — kérdezett vissza. — Ki mit vállalt, azt teljesítse tel­jes szívvel. Dr. Baranyai Attila több­ször kapott már parancsnok: dicséretet Most kérte felvéte­lét a pártba. LÖDI FERENC H a elsorolom, mit tanultam eddig, amíg lakatos és minősített hegesztő lettem, akkor se tudja megérteni, mit akar a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címmel kitünte­tett, tizenkilencszeres szocialista brigád tagja a nagyrábéi refor­mátus templom törtenetével. Elég annyi, hogy érdekel? Nem? Nagyrabén születtem, ahhoz a faluhoz én akkor is kötődöm, ha Fölsővárosba járok haza. Ar­ra voltam kíváncsi először, mek­kora prés alatt izzadta ki az a szegény falu ezt a ritka szép templomot. Mire belekóstoltam volna, rátaláltam a halottas föl­jegyzésekre. Föl van írva 1764­től kezdődően, ki halt meg a fa­luban, és mi volt a baja. Hogy­ne érdekelne, milyen járványok jártak abban a faluban, amelyik­ben' én elég egyszerűen fölnőt­tem. Hasonlítgatom magamban Ül­léshez és Bordányhoz az én falu­mat. Otthon jó földek vannak, ebből a száraz homokból mégis többet hoztak ki az emberek. Ezt hogy csinálták? Gépészem­ber vagyok, mégis szeretnék többet tudni róluk. Egy tanya udvarában voltam csak, beljebb ott se mertem kéredzkedni. Azt hiszem, azért lettek itt gazda­gabbak az emberek, mert korán igazodtak a piachoz. Apámék annak örülnek, ha a 410 tőke szőlőt szétoszthatják a család­ban. Pergetik a mézet? Gyere­kek, vigyétek! Piacra? Eladni? Csak nem csúfoskodna vele. A gimnáziumot otthagytam. Hatalmas nagy okom volt rá, az egyik tanár elkezdett egymás­után többször feleltetni. Ennyire megbízhatatlan vagyok? Akkor nekem itt nincsen keresnivalóm. Apámnak nem ls mertem meg­mondani, hogy szakmunkáskép­zőbe járok. Akkor kezdett visz­ketni a fülem, amikor az öt­pluszegyesek jöttek hozzánk nyá­ri gyakorlatra. Kérdezi az okta­tónk, ki tudná bebizonyítani a Pitagorasz-tételt. Nekiveselked­tem, nem ment A gimnazista meg kirázta a kisujjából. Az olaj viszkozitását is jobban tud­ta. Hej, de kár volt abbahagyni a gimnáziumot! Apámnak is tartozom vele, gondoltam, ha beleszakadok, akkor ls elvégzem. Amit egyszer abbahagyunk, nehéz elkezdeni megint Eljutot­tam én szakmai versenyeken a megyei döntőig, mégis otthon maradtam vizsga után a falum­ban. Csináltam a tévéantenná­kat, a vasvályúkat, vetőgépeket, szereltem a vízvezetéket A ka­rosszérialakatosságot is kipró­báltam. Nincs mese, be kell fe­jezni az iskolát! Eljöttem Szegedre, meg ls nő­sültem. Itt Ismerkedtem meg a kislánnyal, de ki tehet róla. hogy ő is a falumba való. Majdnem szomszédok voltunk otthon. Be­alltam az olajosokhoz, jön a brigádvezető — Rubynak hívja mindenki —, elkezdi hajtogatni, hogy tanuljunk másik szakmát is. Ha egy lakatos hegeszteni is tud, egy embert meg lehet spó­rolni. Legyintettünk, azért fize­tik, hogy ezt mondja. Megpró­bálta az első, figyeltük, mi sül ki belőle. Tapogatózik az ember, nem jó mindent elsietni. Most? Be kell osztani, ki menjen kö­zépiskolába. és ki tanuljon szak­mát. Kénytelenek vagyunk sor­rendet tartani, mert a munkát el kell végeznie valakinek addig is. Divat lett nálunk a tanulás. Nem hittem volna el, hogy ek­kora brigád ennyire rá tud kap­csolni a tanulásra: Megint eszem­be jutott a Pitagorasz-tétel is, meg az- 's. hogy cserbenhagy­tam apámat. Beiratkoztam a gépipariba. Be is fejeztem. Mennyivel jobb érettségivel hegeszteni? Aki ezt kérdezi, an­nak a szeme előtt vastagabb a kormos üveg. Rálátása van az embernek a világra. megért olyasmit is, amit azelőtt nem ér­tett. Egy munkát el lehet végez­ni másként is, de így egy föl­adatot is elvégezhetek. Nem ér­ti a különbséget? Rakja maga egymásra a téglát! Nem nagy valami, gyorsan is lehet csinálni. Ez a munka. De hogy ház is le­gyen belőle, az a föladat. Ha tu­dom, mekkora kulcs kell a csa­varra, meg is tudom húzni vele. De ha azt ls tudóm, mi lesz ak­kor, ha rosszul húzom meg, ak­kor kezdek jol dolgozni. Itt van a reklám, hogy gyűjtsük össze a faradt. olajat Aki tudja, mek­kora munkával es mekkora költ­seggel húzzuk föl az olajat, mindjárt jobban odafigyel. Azt is mondhatom, a felelősséget is megtanulja, aki képezi magát Hányhatják egymásra s statiszti­kát, hogy a mi brigádunkban ennyien érettségiztek, ennyien szereztek szakmunkás-bizonyít­ványból egyet vagy kettót. az a statisztika engem hidegen hagy. Aki azt is észreveszi, hogy a fe­lelősségünk tudata nőtt meg. az kezdi érteni a lényeget. Jönnek a változások, nem győzi kapkodni az ember a fejét. Ha nem érti, ha nem látja át a lényeget, verheti a falba, mert mindig alul marad. Alkalmassá kell válnunk, hogy a változó föl­adatnak is meg tudjunk felelni. Van egy bajom. Elkezd valaki beszélni egy gépről, nekem any­nylra tetszik, egész nap elhallgat­nám. A másik az anyag szerke­zetéről beszél, az is érdekel le­galább ennyire. Mondtam az előbb a halotti leveleket, a fa­lum történetét. Azon veszem ész­re magam, hogy éjfél után egy óra van, le kell feküdni minden­képpen. Porcióznl kell a kíván­csiságot. másként nem lehet bír­ni erővel. Van. akiben több lép­csős rakéta dolgozik, ha az egyik leáll, tovább dobja a má­sik. Szükség is van rá. de be kell valahová célozni a rakétát, különben kóvályog, de sehova nem érkezik meg. Mi a véleményem a mostani változásokról? A várhatókról én nem mondok semmit, jósolgasson más. ha mer. Sok mindenre ke­resem a magyarázatot és azt. mondom, ezt is értem, azt ls ér­tem. aztán egyszer csak oda ju­tok, hogy ezt se értem, meg azt se értem. Aki sokat spekulál, legtöbbször ez a baja. Azt én be­látom. hogy ez is törvényszerű volt, meg az is, a következmé nyei is törvényszerűek tehát Föl­teszek azért magának egy kép dést, de igazán válaszoljon rá Volt nekünk valaha ennyi mér­nökünk. mint most van? Ugve. hogy nem volt Ne mondják ak­kor mindenre, hogy ez is tőlünk függetlenül törvényszerű. A sok tudós koponya miért nem látta át jobban, mi lesz ebből vagv ab­ból? Jól van. fordít egyet a kér­désen. azt mondja feleljek rá év. Sokat ismerek a sok mérnök kö­zül, sokra rá merem mondani, hogy érü a dolgát. Az alkotó légkör hiányzik, ez a legnagyobb baj. Valaki kimondja, hogy eri. meg kell csinálni, a többinek az a dolga, hogy végrehajtsa. Po­csékoljuk szellemi energiáinkat. Én azt mondom, a mi brigádunk­ban alkotó légkör van. Minden­ki tudja, mi a dolga, és azt is. mi a haszna a munkájának. Ha egy brigád ezt meg tudja való­sítani, a sok mérnök talán job­ban is tudná. Azokról én nembe­szélek most, akik azért kapnak mindjárt íróasztalt, mert az aou­kának is van, és eszükbe se jut. hogy tenni is kéne valamit abból a székből. Ilyen ls van. Nem veszi észre, mekkora vál­tozások mennek véghez? Bekap­csolom a tévét, eddig azt láttam, mutatnak egv-két melóst. hogy hangulata legyen a riportnak, aztán mennek a vezérigazgató­hoz. maid ó elmondja, milyen nagyszerűen megy itt minden Itt-ott beszaladt most a madzag ott marad tehát a mikrofon a melósnól. Mondja meg ó. hogyan lehet kimászni a balból. Ha én lennék a riporter, én ott tarta­nám egv kicsit most is a főnök­ség előtt, hadd mondja meg. hol vétette el a lépést, és hogyan akarla egyenesbe hozni. Nekünk háromévenként újra kell vizs­gáznunk. tudunk-e még jól he­geszteni. Hogv másoknak is bi­zonyítani ok kéne? Erre én nem tudok magának válaszolni. (Elmondta Dajka Lajos, a sze­gedi olajme'őo ) HORVÁTH DEZSŐ

Next

/
Thumbnails
Contents