Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
2 Vasárnap, 1979. november 11; Ünnepi készülődés Moszkvában Pillantás a Viláqra > Moszkva (MTI) végen ölti fel ünnepi kontó- november első napjaiban sok végen ölti fel ünnepi köntö- november elsó napjaiban sok A hagyományos. 45 perces sét, de sok helyütt máris el- tízezer család, költözhet új katonai díszszemlével kezdő- készültek a díszítéssel. lakásba. dik és a dolgozók felvonulá- A négy nap rendkívül gaz- A katonai díszszemlén az sával folytatódik majd szer- dag Szórakoztató programot akadémiák, tisztiiskolát? díszdán a Nagy Októberi Szocia- ígér a szovjet, főváros lakó- egységei mellett azok az alliata Forradalom 62. évfior- sainak. A színházak, mozik egysegek vesznek reszt, amedulójának megünneplése műsorán sok új mú szerepel, lyek az élre kerültek a fegvMoszkvában. Előzőleg kedden de a kialakult szokásoknak veres erők október évfordélután tartják meg a köz- megfelelően, felújítják azokat dulója tiszteletére indított ponti díszünnepséget. Mivel a színdarabokat, filmalkotá- versenyében. A szemle részae idén az ünnep — a va- 60kat, amelyek a Nagy Októ- vevői között lesz a hagyo. sárnapi munkaszünet áthe- bernek állítanak emléket. Az mányoknak megfelelően több 'verésével és a szabad szom- ünnep fényét emeli, hogy is- gépesített alakulat, légide1 mattal — négynapos lesz a mét. sok új közintézményt szánt egység, a tengerészgyaSzovjetunióban, a programot (bölcsődét, óvodát, iskolát, Jagság díszegysége, valamint különös gonddal készítették körzeti rendelőintezetet) avat- a tüzérség és a rakétacsapaelő A szovjet főváros a hét nak fel november 7-ig és tok több egysége is. Tito—Ceausescu megbeszélés 0 Bukarest (Agerpres) Bukarestben szombaton folytatódtak a tárgyalások Ceausescu román és Tito iugoszláv államfő kőzött A délelőtt folyamán Titót ünnepi külsőségek között a román főváros díszpolgárává avatták. Petar Sztambolies az álíamelnökség és a JKSZ KB elnökségének tagja ugyancsak szombaton Tito nevében megkoszorúzta a szabadságért, a hazáért és a szocializmusért vívott harc hőseinek emlékművét Arab szolidaritási világkonferencia Leonyid Brezsnyev üdvözlete • 0 Moszkva (TASZSZ) szíó következményeinek felLeonyid Brezsnyev, az számolásáért és a társadalSZKP KB főtitkára, a Szov- mi haladásért, jetunió Legfelsőbb Tanácsa A Szovjetunió következeElnökségének elnöke üzenet- tesen és állhatatosan száll ben üdvözölte a Lisszabon- síkra a világ békéjéért a néban tanácskozó arab szoli- pek biztonságáért, a nemzete daritási világkonferencia közi enyhülésért, a nukleáris részvevőit Az üzenet megál- veszély elhárításáért és a lelapítja: a kongresszus arról szerelésért A veszélyes kötanúskodik, hogy a világ gél-keleti tűzfészek felszáközvéleménye egyre határo- molása jelentős mértékben zattabban támogatja az arab javítaná a nemzetkört poliI népek imperalista-ellenes tikai légkört — állapította I küzdelmét az Izraeli agresz- meg a szovjet vezető. Általános sztrájk Bolíviában 0 la P»r. (AP) vezői. a munkabeszüntetést a A Bolíviai Munkásközpont jövő hétre is ki akarják teráital meghirdetett általános jeszteni. sztrájk az AP fogalmazása Mint arról mór beszámolszerint „csaknem százszáza- lünk, az Egyesült Államok lekosnak bizonyult". Kitér- — rosszallását fejezve ki „a jedt a hírközlés nagy részé- nem alkotmányos módon re is, így kevés hirügynók- történt hatalomátvétel miatt" ségi jelentés érkezett az or- pénteken este bejelentette szagból. A kijutott informó- a Bolíviának szánt katonai elók egybehangzóan arról és gazdasági segély felfügszúmolnak be, hogy La Paz- gesztését. Natusch kormában pénteken viszonylagos r.yának külügyminisztere, nyugalom uralkodott, a pues- Guillermo Bedregal a \vacsal hatalomra jutott Alberto shigtoni döntés kapcsán kiN'atusch Busch ezredeshez jelentette: „Az Egyesűit Álhű katonai egységeket jó- lamoknak jogában áll olyan lészt visszavontak a főváros lépéseket tenni, amilyeneket utcáiról és már csak az el- akar. Ennek a döntésnek nöki palotát és a kongresszus azonban nem lesz különöépületét őrzik páncélos egy- sebb hatása az ország gazségek. Újabb utcai zavargó- dasógi helyzetére." sokról, tüntetésekről nem Az államcsínnyel hatalmúérkezett hír. tói megfosztott elnók. Walter A sztrájk következtében Guevara Arze bejelentette, szombaton is zárva marad- hogy „árnyékkormányt"' alatak a bankok. Az üzletek, az kított, amely zavartalanul üzemanyagtöltő állomások, tevékenykedik valahol „az Az akció sikere láttán, 6zer- ország egy bizonyos "részén". Önkormányzat a kurdoknak 7 Hua Kuo-feng Rómában 0 Róma (MTI) Párizsi, bonni ós londoni látogatása után Hua Kuofeng kínai miniszterelnök' tegnap, szombaton nyugateurópai útjának utolsó állomására, Romába érkezett. A magas rangú kínai vendéget Cossiga kormányfő, Malfatti külügyminiszter és Ruffini hadügyminiszter fogadta a római repülőtéren. Nem sokkal megérkezése után Cossiga és Hua Kuo-feng megtartotta első tanácskozását a Chigi-palotában. A kínai elnök négynapos olaszországi látogatásának nagy politikai fontosságot tulajdonítanak olasz kormánykörökben. H a munkánkról és feladatainkról szó- üléséről kiadott közlemény, hogy „a Maiunk. előbb-utóbb óhatatlanul meg- gyár Népköztársaság együtt a Szovjetunióemlítjük a külső feltételeket, azt a val. a szocialista közösség országaival, világpolitikai és világgazdasági környeze- minden haladó, békeszerető erővel azért tet is, amelyben élünk. Ez a körülmény, küzd, hogy a nemzetközi biztonság valamint a következetesen internacionális- erősödjék, és előrelépés történjék a ta elveket valló Magyar Szocialista Mun- fegyverkezés korlátozása, a leszerelés káspárt felelősségvállalása a világ dolgai- irányába". Az enyhülés folytatódásának és ban, tevékeny külpolitikája érthetővé és elmélyítésének alapvető feltétele ma kéta természete&sé teszi, hogy a Központi Bi- ségkívü! a katonai enyhülés területén törzottság ülései időről időre áttekintik a nemzetközi helyzetet tömör összegezését adják a párt és a kormány nemzetközi tevéken vségének. Ez különösen időszerű napjainkban: amikor nemcsak kedvező, hanem aggodalomra is okot adó hírek érkeznek a négy égtáj felől. A SALT—II. ratifikálásának elhúzódása az amerikai szenátusban, a fegyverkezési verseny újabb szakaszával fenyegető „eurorakéták" ügye. a mesterségesen felszított kubai álválság. a délkeletazsiai feszültség, a közel-keleti holtpont a pekingi politika kapcsolatkeresése bizonyos nyugat-európai hidegháborús erőkkel — önmagukért beszélnek. Jogosnak tűnik a kérdés: mi a helyzet az enyhüléssel, hogyan látjuk a biztatóan indult, de kétségkívül lefékeződött folyamatot? A Központi Bizottság elemzése során arténő elórelepés. A lehetőségek adottak számos jelentős szocialista kezdeményezés született elég Leonyid Brezsnyev berlini beszédére, s a Varsói Szerződés különböző testületei által nyilvánosságra hozott javaslatokra utalni. A közös cél. hogy a kölcsönös érdekek alapján változatlanul megmaradjon az országok es népek egyenlő biztonsága, de a sokat emlegetett stratégiai egyensúly lehetőleg minél alacsonyabb fegyverkezési szinten — az eddigieknél kevesebb költséggel — valósuljon meg. Ez megvalósítható és reális, de kettőn áll a vásár: a nyugati oldalon is szükség van a pozitív, felelősségteljes hozzájárulásra, az egyoldalú előnyökre való — egyébként irreális — törekvés feladására A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköztársaság kormánya természetesen nemcsak értékélését adja a világra a reális következtetésre jutott, hogy helyzetnek, hanem lehetőségeihez és esznapjainkban az enyhülés bonyolultabb ég közeihez mérten, cselekvően bekapcsolónehezebb körülmények között halad előre, dik formálásába is. A közleményben szeA kulcsmondat tehát egyszerre két megál- replő rendkívül fontos látogatások, tárgvalapítást tartalmaz, amelyek így. összessé- lások felsorakoztatása is mutatja. hogy gükben adják a teljes képet. Nincs igazuk szoros szövetségben cselekszünk a szociaazoknak a NATO-köröknek. amelyek már lista közösséggel: szolidaritást vállalunk temetni próbálják az enyhülést, hiszen a minden antiimperialista erővel és korrekt feszültség csökkenése nem egyszerűen partneri együttműködést, igyekszünk kióhaj és igény volt (az már korábban is alakítani más társadalmi berendezkedésű meg lett volna), hanem közrejátszottak a országok vezetőivel, s különböző politikai megváltozott erőviszonyok, az új világ- irányzataival az európai biztonság és a helyzet. Ugyanakkor az enyhülés nem valamilyen automatikus, zavartalan folyamat. amely egyszer megindul és akadálytalanul gördül tovább. Ügy tűnik, a jövőben is számolni kell a nehezebb és bonyolultabb viszonyokkal, amelyéket egyféleképpen lehet kiegyenlíteni: még határozottabb és aktívabb küzdelmekkel a béke. a biztonság, a fegyverkezési haisza megállítása érdekében. világbéke javára. A Ezért hangsúlyozza a Központi Bizottság egyaránt. (KS) külső feltételek erőteljesen befolyásolják a munkánkat itthon, de fennáll a kölcsönhatás is: kül- és belpolitikai tevékenységünk hozzájárulhat a világ, s ezzel együtt a sokat emlegetett külső körülmények alakításához. Ez pedig változatlanul nem kevésbé fontos feladata hétköznapjainknak. ma, holnap és holnapután BThatározat 0 New Tork (MTI) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken este éles hangú határozatban ítélte el a Dél-afrikai Köztársaság agresszióját az Angolai Népi Köztársaság ellen, és felszólította a pretoriai rezsimet, hogy haladéktalanul szüntessen be minden ilyen jellegű akciót. RÁDIÓTELEX ÜDVÖZLÖ TÁVIRAT Le Duan, a VKP KB főtit,,. . . .. , kára, Truong Chinh, a nemVietnam határozott szan- ,el űlés e£öke és Phara deka, hogy mindent megtesz Va~D kormányfő - ina Szovjetunióval való barat- ^ ^ovjet vezetőkhöz, ság harci szolidaritás es L id Brezsnyevhez és testven egyuttmukodes to- Alekszej Kosziginhez. a ket vabb. erősítése érdekeben. orszá bai.áliiigi és üU_ Ezt hangoztatja a többi kö- működési szerződése aláírázott az az üdvözlő távirat. sának e]ső évfordulójón. I amelyet a vietnami vezetők i — Ton Duc Thang államfő, KGST-kooperácio a lakásépítésben A KGST-tagországokban ban a közvetlenül érintett házgyárak ellátását tökéletes egyre növekszik a lakásépí- építőiparon kivül a gépipar, berendezésekkel. A KGSTtés volumene. 1978-ban pél- az elektrotechnikai, az üveg- tagországok nagy súlyt he13 és kerámiaipar is szerepet lyeznek a városépítés problémáira, ezen belül a lakóa munkamegosz- és az ipari körzetek elhetás és a kooperációs kapcso- lyezésére. több mint 16 százalékkal, lat a tudományos tervintéze- A lakásépítés fejlesztése Bulgáriában 1978-ban 66 és tek között. Nemzetközi szak. összefonódik egy sor más, fél ezer űj lakást és családi embercsoportokat létesíte- hosszú lejáratú együttműkönek az építőanyagok gyártó- dési program realizálásával, sának, a tervező, az építő- E tekintetben mipdenekelőtt dául Lengyelországban százalékkal több lakás épült, vállal, mint az azt megelőző év- Fejlődik ben; Romániában pedig 0 Tchrrán (Reuter) A kurd felkelők vezetői utasították fegyvereseiket, hogy a központi kormánnyal folytatandó tárgyalások időtartamára függesszék föl a mány és a kurdok között folyó béketárgyalásokat. Szemtanúk beszámolója szerint önmagukat baloldaliaknak mondó gerillák szombaton Baneh városban elfogházat vehettek birtokba, Magyarországon 88 ezer lakást. Kubában 17 ezret. Az szerelő munkák, a város- a fűtőanyag-, a nyersanyagNDK-ban 170 ezer lakást építettek és korszerűsítettek. építés haladó módszereinek és a gépipari programról tanulmányozására és ter- van szó. Miközben új építőA Szovjetunióban több mint jesztesére. Jelenleg egy sor ipari nyersanyag-lelőhelyek harcot — közölték szómba- lalták a csendőrség egyik őrton kurd forrásokra hivat- helyét. Sardasht városában kozva a hírügynökségek. egy csendörlaktanyát ért táüzsamsid Hakgu, Nyugat- madas, a Kurd Demokrata Azerbajdzsán kormányzója Párt ugyanakkor közölte, bejelenlelte, hogy a Tehe- hogy a Banehben folyó harránból érkezett kormánykül- coknak pénteken 24 halálos döttség pénteken Mahabad- áldozatuk volt. ban találkozott a Kurd De- irán diplomáciai úton kömokrata Párt két magas zöite az amerikai kormányrangú funkcionáriusával. A nyal: nem hajlandó amerikai központi kormány küldöttel nagykövet akkreditálására. közölték a kurd vezetőkkel, amig a Volt sah gyógykezehogy a kormány kész egy- lésen az Egyesült Allamokfajta önkormányzatot bizto- ban tartózkodik. A hírt a .Miaui a kurdok lakta terülc- teheráni rádió jelentette be. letek számára. Hakgu kor- Az irani külügyminisztérium manyzó azt a vádat emelte ugyanakkor közölte, hogy „baloldali, nem kurd nem- Haf Asszad szirial elnök zetiségű gerillák ellen, hogy ' a/ összecsapások fokozásával még ebben az évben Teheakadalyoznt próbálják a kor- ránba látogat. 2 millió, Csehszlovákiában kb. 123 ezer új lakásban és családi házban tarthattak lakásavatót. bolgár, magyar, NDK-beli, után kutattak, a szakembe. lengyel, szovjet és csehszlo- rek felfigyelnek a bányászat, vák gazdasági, tudományos- a feldolgozóipar és más ágakutató és tervezőintézet dol- zatok felhalmozódó hullaAz építkezések tempóját gozik együtt egységes tech- dékanyagaira. A szakembenagyban elősegítette a szo- nológia létrehozásán a nagy- rek szerint ennek a problécialista országok együttmű- paneles lakásépítés szerelvé— mának a megoldását nem ködése. A tagországok egye- nyeinek. blokkjainak gyártá- szabad a következő nemzesitették erejüket a ipar fejlesztésére, a cementhatésara. A szocialista dékekre hagyni. Ismertek a társadalom Szovjetunió, Bulgária. Makony építőipari anyagok és egyre magasabb követeimé- gyarország és Lengyelország konstrukciók gyártósára. a komplex lakásépítés. valamint a környezetvédelem és a városfejlesztés távlati ZIMBABWEKONFERENCIA Joshua Nkomo és Róbert Mugabe, a Zimbabwe Hazafias Front társelnökei szombaton közös sajtóértekezleten hangsúlyozták Londonban, hogy a brit kormány rendezési terve nem végleges és ultimatív dokumentum, és tovább keresik a kölcsönösen elfogadható kompromisszumot Lord Carrington brit külügyminiszterrel. Nkomo és Mugabe hangoztatta, hogy az. átmeneti időszak rendezésének brit tervezetét — a kisebb módosítások ellenére — sem a választások, sem a biztonsági helyzet szempontjából nem tartják elfogadhatónak. ÉLETMENTŐ BRIGÁD Különleges életmentő brigád fogja Edward Kennedy szenátort kisérni. Henry Cleveland doktor, a „Repülés az életért" szolgálat létrehozója pénteken bejelentette: Kennedy szenátor szamára leszerződtettek egy különleges felszereléssel ellátott mentőcsoportot. Mint ismeretes. a szenátor két bátyja — John F. Kennedy elnyeket állit a lakások kom- pozitív tapasztalatai a fűtő- ... , n . . , fortosságával, az építés mi- anyag-hulladék, úgyis mint riok és Robert Kennedy sze nőségével, valamint a város- alapanyag, vagy adalékanyag fejlesztés komplex problé- felhasználásában. A KGST kérdéseinek megoldására. Az máinak megoldásával szem- Építőipari Állandó Bizottsága elmúlt évek során szoros ben. Ami a lakások minősé- ezt a kérdést is felvette a gét illeti, azt a naRypanele- közös tudományos és műket gyártó, már meglevő szaki kutatások program.iámodern tető- és falanvag- házgyárak rekonstrukciójá- ba. Magyarország koordinálgyár. Az elmúlt 20 év alatt val, jobb minőségű lakások ia például a hőerőművek háromszorosára emelkedett szériagyártásának megindí- . , , ,, a cement és kétszeresére az tósával érik el. Az új. egy- hulladekanyagamak felhasziiveg termelése. A lakásépí- ségesitett technológia közös nalásat a cementiparban. együttműködéssel jött létre egy sor házgyár, cementmű, tés feladatainak megoldása- létrehozása lehetővé teszi a (APN—KS) nátor — merényletnek esett áldozatul. Cleveland közölte. hogy három életmentésben különösen járatos, kiképzett nővér váltja majd egymást a szenátor közelében, és minden szükséges berendezés állandóan készenlétben lesz egy mentőhelikopterben.