Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-28 / 253. szám

ra v5>" "JSF ; . 'ij"-",3rv 12 Vasárnap, 1979. október 2í: Györké Zoltán Atlasz, fordítsd át nem háborognak a vizek ae kóró-szálkákkal szurkál a pázsit eső-zárlatot rendelt el isten javítják az és csatornáit csonttá szikkadt dpók a dombok piros héjukon só kő fehérlik gesztenyék zöld boglyái égnek sünburkokbnn barna mag érik akácvirág-fürtök pirulnak völgyvályúban oldódó illat hullámokban érkezik a szél gereben tilol zörgő nádat nap sodor tölcsért levelekből a bodzatányérok felbillennek szétomlik a fullasztó délután magamhoz szólnék Atlasz fordítsd ót másik oldalára a földet KONDOR BÉLA: HAMLET-ILLUSZTRACIÖ Megkérdeztük... A vasasasszony Sz. Lukács Imre Szerelem után A legutolsó találkozáskor áll­tam a Nóra lakásában és tudtam, hogy minden, rose­s*ul sikerült Hol volt már ak­kor a magabiztosság, a gondol­kodás, csak a tétova mozdula­tok, a meg nem gondolt szavak csapkodtak. — Felszaladtam hozzád — mondtam —, készülsz talán va­lahova? — Igen. mindjárt megyek, — Menjünk együtt — Nem, Az előszobában álltam, néztem be a szobába, amit az elmúlt he­tek alatt átrendezett Nóra és nem hívott be. Ennyit se jelen­tek már? Szégyenkeztem a meg­aláztatástól. Még tétován az ar­cáhoe nyúltam, láttam rebbent a szeme, s a félig kedveskedő moz­dulat elsilányult, az egész szán­dékom félresikerült, kicsit meg­simítottam az arcát, eldadogtam; — Örülök, hogy így veszed az egészet. „Biztos van már valakije" — gondoltam. — lg/ — válaszolta Nóra. Megszégyenülten tántorogtam le a lépcsőn, magam sem tu­dom, hogyan, a kapu alatt álltam még sokáig, nem tudtam elhinni, hogy vége van. hogy mindannak, aminek korábban birtokosa voJ­iam. az már nincs, az már nem az enyém. Az élet ott volt kö­rülöttem, de semmi közöm se volt hozzá. A banalitások, az ezerszer ol­vasott szürke kis mondatok most a húsomba vágtak, hiszen saját magamon éreztem, hogy gyorsab­ban dobog a szívem, remegek, a torkomban is r>tt a gombóc. •— Hát velem is megtörténhet 11 ven 7 Ml ez? Hová meneküljek? Erez­tem, hogy sebzett vagyok és ki­szolgáltatott. Mindig féltem, hogy nem va­gyok méltó hozzá. Az eszményi nővé emeltem, érett, okos társsá, a testét meg fiatal lányához ha­sonlítottam. Csodálatos volt ve­le, megismételhetetlen és felejt­hetetlen. De Vége. Rendben Van. Vége van. De akkor miért fáj? Miért kísér még mindig, napok óta. hetek óta, hónapok óta? Hát soha nem lesz vége? El kell. hogy múljon, minden véges, a szere­lem is. Akarod, hogy vége legyen. Utána semmi sem marad, csak az emlék. Az nagyon csalóka, idővel megsápad, és nincs érté­ke. talán csak vigasztalása. A józan ész parancsoljon, ne csak a szivedre hallgass! — bizony­gattam magamnak. — Még így is jó. hogy szeret­lek — gondolom. Tudom, nincs viázonzás és megalázó, hogy így kiszolgáltatom maeamat, de nem tudok elszakadni tőled. Sohasem mondtam el neked, mennyire szeretlek. A szavaktól irtóztam, jól látom, hogy mennyi­re becsapják az embert. Mit meg nem tennék a boldogságodért? Es mi haszna van? Majd jön egy hasonló, az övé leszel, pedig az onvém vagy, és sohasem me­nekülhetsz már tőlem. Gohnsem hittem, hoev ilyen lé­tezhet. Most itt a fizetség. Mo­solyogtam. ha szerelemről be­széltek, lekicsinyeltem és lebe­csültem, nem tudtam sem öröm­nek, sem boldogságnak, sem szen­vedésnek elfogadni. Részem lett belőle. Micsoda részem! Még így iá köszönöm. Megfogadtam, nem közeledek, neked Illik. Te szakítottál egy rövidke levéllel. Mégsem bírtam megállni, hogy ne keresselek, így a kínom és megaláztatásom még nagyobb lett De hiába rohantam hozzád. — El kell döntenem, mennyi bennem a szeretet vagy a szána­lom irántad — mondtad akkor, Nóra. — Én szeretlek — mondtam. — Ott hibáztál, amikor gyere­künk akart lenni, nem mondtad azt, hogy rád bízom, határozot­tan nemet mondtál, én azt hit­tem, hogy csak szeretőnek va­gyok jó, de gyereket, szülni nem. A férjemtől se lehetett gyere­kem, annyira féltett — Azt ne varrd az én nyakam­ba! Veszélyes munkahelyen dol­gozol. klősek vagyunk, hová akarnánk már gyereket? Minek az érzés, ha az őszinte­ség fájdalmat okoz? Gondolok rád. veled vagyok minden éj­szaka, alig várom, hogy sötét le­gyen, elképzellek magam elé, és rád gondolok. Azt mondtad még a búcsúzásnál; — Te úgy sze­retsz, mint az anyám, tisztán és igazán. Mégis elküldöl? Rólad álmo­dom, látom kislányos alakod. Máskor rozskenyeret erőszakolok rád. fehér köpenyed zsebébe csúsztatom. Aztán hirtelen fel­ébredek. testemet kiveri a víz, mert egyedül vagyok, és csak a szivem szorul össze. Érsz te ennyi szenvedést? önző vagy, önmagadat szere­tő, lelki és nemi vigasznak kel­lettem a ezűkösebb napokban. Nem, nem, nem akarok aljas lenni, te is szerettél. Nem veheti el tőlem az idő az emlékeidet. Egyezer még a régi lakásban a cipődre azt mondtam, görbe a lábad benne, azonnal kidobtad. Messzi útról tértél meg, a villád­ból, mennyire szeretted, hogy vártalak, legyen valaki melletted. Mennyire féltél az öregségtől, a betegségtől, hogy nagyobb dózist kapsz a sugárból, ki lesz mel­letted akkor, ugye én megmara­dok? A férjed fiatalon vitte el a leukénia, hónapokig betege vol­tál. visszahúzódtál a villába, fe­ketében s feketén éltél, meg­őszültél és nem találtad meg a helyedet. A magány lökött egymáshoz minket. Én azt hittem, hogy. egy életre szőL Hányszor kérted, hogy maradjak veled, az öregség idején is. Hol van ez már? Leg­utoljára születésnapomra azt kér­tem, hogy hallgassuk meg az Ady-lemezt. Latlnovits hattyú­dalát, és örüljünk egymásnak. Szeress, ha tudsz! Beteg lettél. Mentem hozzád naponta, vit­tem, amit kaptam, narancsot, cit­romot. édességet, nem tudtam és nem akartam dolgozni sem. Ebé­det akartam vinm!. de nem en­gedted, amikor már lábadoztál, sétálni hívtalak, de nem jöttél, korábban javasoltam, menjünk külföldre, de arra se hajlottól. Már nem szerettél Igazán, Miért nem vigyáztunk egymás­ra? Annyira bennem vagy, még mindig annyira, hogy én va­gyok. Hogy tudhatnálak elfelej­teni? Hiába rendezgeted te is a szobádat, lehetetlen, hogy onnan teljesen kirekesszél. Nincs már bennem büszkeség. Könyörögni tudnék, de minek? Nem hallgatod meg. Nem szabad lelkiismerettel születni, közleked­ni a világban. Rájöttem, mit ve­szítettem el benned: a hitemet? Hát mi jöhet még ezután? A ni­hil? Nincs nekem semmi önbecsü­lAem? Mit ls szerethetnél raj­tam? Ezt a nyafogást, ezt az ön­megalázast talán? Kinéztél az át­rendezett lakásodból. Mit vár­hatok? Ugorj a nyakamba? Ha egyszer már elhidegültél, jobb tudomásul venni, jogod van úgy berendezkedni az életre, ahogy akarod. Igazad van, hideg ész­szel elhúzod a szád, fintorogsz, ez a kis koszos mit nyafog itt? Lelkizik ebbén a korban? Hát annyira visszafejlett, nem érti meg, hogy vége, és így tovább. Nem akarom, éa kész. Szeretője van. Amilyen hiszé­keny vagyok, a kutatók közül akadhat nem is egy. Különben hogy sikerülne minden olyan simán? Az új lakás, a karrier, a funkció? A mosolyáért? A ked­veskedéséért? Vagy, mert né­hányszor lent nyaraltak a Villá­ban egyesek, ezek-azokT Minek zavarom még mindig? Mit csináljon tulajdonképpen, hogy megértsem végre, nem kel­lek már neki? Megcsaljon? Az a bajom, hogy visszafejlő­dött az érzelemvilógom? Ha végiggondolom, meg akar szabadulni tőlem. Módszeresén, apró kis túszúrásokkal üldöz el. Csak bele tudnék már nyugod­ni a döntésébe. Mit alkalmatlan­kodom. tolakszom, mi értelme en­nek? Két Öregedő ember legyen akkora belátással, hogy békén hagyja egymást. Mindketten ta­lálunk mást. s mindketten be­csapjuk magunkat, mert ma­gunkhoz mérjük majd az újat, ha silány is lesz. Jónak ítéljük. Csak később meg ne bánjuk. Az a baj, hegy nem is Nórát, hanem magamat sajnálom. Nem bírom elviselni, hogy nem sze­ret. hogy lemondhat rólam, hogy nélkülem egyáltalán levegőhöz jut. Ettől van a fájdalmam. Vád nincs bennem. Nincs miért. Nincs? Élhetetlen vagyok, hát élhetet­len a szerelemben ls. Ráadásul a hitemet és az erőmet is elvette. Figyelek magamra, bár még az sem az igazi, távoli most min­den tőlem, munka, közélet, tom­pa vagyok. Hosszan tart ez a fo­lyamat. ez a kínszenvedés. Mit csinálhat Nóra? Bent van a la­borban? A mi játékunk becsületes és tisztességes. Legyen hát az a vége is. O lyan piszkos helyen dolgo­zom én. látja, ha le aka­rok ülni, újságot kell ma­gam alá teríteni. Az nem igaz, hogy én a csiszolást választottam annak Idején. Ha megmutatták volna, hogy itt dolgozom majd, elszaladtam volna. Ezredmillimé­teres pontosságra mozdonyalkat­részeket készítettem, az a finom munka, az tetszett nekem. Nem tetszett viszont apámnak. Bolon­dória ez, nem lánynak való. Tisz­tességes pályát választottam, lát­szatra a szövőnőséget tanultam, csak amikor bizonyítványt adtait, akkor derült kJ. hogy időközben vasas lettem. Nehéz munka, sok nőt nem ls talál itt. Most éppen egyedül va­gyok. Mindenki azt mondja, nem nőnek való. Aki gyönyörködni tud a maga munkájában, csak az jöj­jön ide. Mi a gyönyörűség ben­ne? Hiába mondanám, aki nem csinálta, meg nem érti. Volt itt egy asszony, nyáron ment nyug­díjba, de novemberben visszajön. Kérdezze meg tőle, ml a jó ben­ne Abban igaza van. aki csak gyönyörködni akar, éhenhal. A buszok kapaszkodófogantyújának eRyik alkatrészét csiszolom most, négy forint húsz fillérnek száz darab a normája. Ezt a koszos munkát pedig csak pénzért érde­mes csinálni, aki tehát keresni akar, legalább négyezret csiszol egy műszak alatt Igaza van. pa­szulyválogatósnál Is elég lenne négyezret leszámolni, de itt nem babra megy a Játék. Jár az em­ber keze. mint a villám, és ha csak egy kicsit nem figyelek oda. összeégeti a szikra. Erős a szikrá­ja nagyon. Apám hajós, vízen jár. az is va­sas mesterségnek fogható föl. Oda ment a bátyám is. a másik meg lakatos lett. Az öcsém autó­szerelő. Nem tudom, hogy nézett volna ki az egész, hogv én meg varrónő leszek, vagy cukrász, el­képzelni se tudom, de az biztos, hogy vasas lettem Itt van a fér­jem is. egy műhelyben dolgozunk, és ide jött a gyárba a fiam is. de ő niár villanyszerelőnek. Mondta is, nem jó hely ez. mert máshol a villanyszerelők többet keresnek. Ml még azt mondtuk neki. nem igaz az. hogy tudod a szakmát, ha papirosod van róla. Gyere ide. itt mindent megtanulhatsz, aztán úgy fordítod a sorodat. ahogy akarod. Talán marad. Milyen az a házasság, ahol az asszony ls vasas? Ha mindenki­nek így sikerül, a válópörös bírók másik pályát választhatnak. Szó­rakozásunk igen egyszerű, itt a Tisza. Megyünk horgászni. Me­gint mit csodálkozik? Hogy nem asszonynak vafó a pecázás? Ha én mindig arra adnék, mások szerint mi való az asszonynak, régen nem jó lenne. Lánvom ls van. horgászik ő is. Férjhez ment. az ura asztalos, külön csónakon járnak, de együtt horgászunk azért. Vettünk egy alumínium ha­jótestet. ha fölszereljük motorral, a régi a fiamé lesz. Akkor már három csónakkal Járunk. Van engedélyem is. rendes tag­ja vagvok az egyesületnek. A ré­gi bűnök elévülnek, most már be merem vallani, egy darabig, majdnem egy évig orvhorgász voltam Semmi jó nincsen benne, mindig azt figyeli az ember, ész­reveszik. vagv nem. Halat fog. vagy ellenőrt? Hogyne emiékeznék az első hal­ra I Kirázott a hideg, amikor meg­fogtam. Édes Istenem, legalább vinné el a horgot. így rimánkod­tam. Hogvan veszem én ezt ki a vízből? Hat és fél kilós harcsa volt. En fárasztottam őt, 6 fá­rasztott engem. Isten bizony, nem tudtam, én fogtam meg. vagv az fogott meg engem. Segítség kel­lett. hogy ki tudjam venni a víz­ből. Sokért nem adnám azóta is. ha egyszer még ekkorát foghat­nék. Nem a csónak lesz az első. ha három évet várt — azóta megvan a teste —. akkor még vérhat egv kicsit. Most vezettük be a lakás­ba a gázfűtést tel les fölútítással kapcsoltuk össze előbb azt kell kihevernünk. De akkor tartalék motor is lesz. ha elromlik az egyik, akkor se kelljen otthon maradni. Nem igaz. hogv csak úriembernek való a csónak, meg a Tisza, meg a horgászás. Jó az a vasasnak ls. Magának van Igaza, télen nem jó a Tisza, pedig télen is kell va­lamit csinálnunk, ha Időnk van rá. Mindenféle vetélkedőkre be­nevezünk. előadásokra járunk. Hogy ez még nem általános? Ne mindig azt keresse, ami máshói sincsen, kapaszkod ion meg abba. amit itt van. Bementünk egyszer a Bartókba*, télies számmal a brigád, és kerestük azt a vala­kit. aki művészeti kérdésekben el­igazít bennünket. A vetélke­dőhöz kellett volna. Azt mond­ták. most éppen nincs bent az il­lető. jöjjünk inkább máskor. Mi meg azt mondtuk, ha egyszer be­jöttünk. addig el nem megyünk, amíg valami nem lesz. Leültünk •szépen. Jön hozzánk az igazgató­nő. akkor még azt volt, látni akart bennünket. Mert ő még ilyen népséget nem látott. Azt hittük, ki akar söpörni bennün­ket, pedig Örülni jött. Elő is ke­rítették hamar az illetékest, de az már egv más lupra tartozik. Elmondjam? Ö Jön hozzám egyszer, hogy be akar állni a gé­pek mellé, köszörülni. Jaj. ga­lambom. ml történt? Talán ki­rúgták? Ilyen baj nem történt, csak ki akarja próbálni, és meg akar ismerni bennünket. Ne le­gyen sértés beióle. de ránéztünk: orvoshoz menjünk vele, vagy mindjárt az intézetbe? Ilyen em­ber még nem akadt, ha csak színpadon nem. aki meg akar minket ismerni egészen. Mondjuk neki. hogy menlen el? <5 se küldött el minket, sőt na­gyon kedves volt hozzánk. Ha egyszer ez a bogara! Elmentem a főnökökhöz, szóljanak ők is hozzá valamit. Azt mondták, hozzájá­rulnak. Na, galambom, akkor kezdjük a szertartást: manikűrt levetni, mocskos munkára fölké­szülni! Bejön első nap, persze, hogy el­késett. Ahányan voltunk, mind rászálltunk: délutánosak vagyunk talán? Minden meló ott kezdő­dik. hogv el kell kezdeni! Idő­ben! A mi bandánk szókimondó, annyi biztos, ha olyan nagvon meg akart ismerkedni velünk, most sikerült. Hanem ez a kis­lány olyan szépen dolgozott, hogy azt meg lehetett nézni. Ha azt mondom, hogy érzéke volt hozzá, nem hiszi el. mert a ralztanárl diplomáiából nem ezt nézi ki az ember. Mellettem dolgozott, min­dig figyeltem, de az egész műhely szeme rajta volt. nehogy valami baj történjen vele. Annyi biztos, ha én egy hétig bejárok a Bar­tókba nem tudunk annyira ösz­szemelegedni, mint itt. a gépek mellett. Pedig alig halljuk egy­más hangját. Azt is mondta, nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz. de ez nem lepett meg bennünket. Ellenben, amikor azt mondta, köszöni szé­pen. fizetést nem fogad el. mert neki munkaköri kötelessége, hogy megismerje a munkást, ha egy­szer művelni akarja, akkor nem tudtuk, mit válaszol iunk neki. Ez a lány tényleg nem látszik ve­lünk! Itt a pénz. és nem kell? Én nem tudom, megfizették-e neki úgy. ahogv érdemelte, ott bent. de most is azt mondom, ilyet még nem láttam. Tudia. mit csinált amikor elment? Verset írt. min­denkinek egv szakaszt. De úgv el­találta ám. annak minden szava passzol. Most már elhiheti. el tudluk tölteni a telet. Minden programról tudunk, és ott ls va­gyunk. ha nekünk való. Ha nem kérdezik, nem mon­dom. hogy vasas vagyok. Dicse­kedni nem érdemes, magyaráz­kodni meg nem szeretek. Nem em'ékszem rá, mikor mondtam meg valakinek. Furcsának tart­iák. de nem bánom. mondton mindenki, amit akar. A horgá­szatra csak azt tudom mondani, szegény Volt az idei esztendő. Mindig mozgott a víz. (Elmondta Némák Dezsőné az Ikarus szegedi gyárában.) HORVÁTH DEZSŐ

Next

/
Thumbnails
Contents