Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
12 Vasárnap, 1979. október 2í: Kevesebb lesz a hiánycikk Eredményesnek bizonyult a ték meg, mely gyártmányok- dígi hiányokat Jelentós szombaton' zárult — „Vevők ból tudnának még az idén. mennyiségek szállítását válvagyunk" címmel rendezett vagy 1980-ban, illetve a to- lalták ipari szövetkezetek — országos hiánycikk-kiállí- vábbi években is szállítani, ajtó-ablak vasalásból, szer. tás, amelyen a Belkereske- A kereskedelmi vállalatok számnyélből, háztartási múdelmi Minisztérium irányítá- megragadták az alkalmat és anyagáruból is. Mivel az iizsa alá tartozó vas-, műszaki, a legtöbb termelővel meg is leti tárgyalások egy része jármű-, kultúrcikk- és vegyi- kötötték a szállítási szerző- még nem lezárt, további üzanyag-kereskedelmi vállala- déseket. fgy várhatóan jövő- letkötésekkel lehet számolni tok tárták az érdekeltek elé re egyebek mellett tízezer A kiállítás rendezői úgy azokat az iparcikkeket, ame- darab gépkocsi tetőre szerel- határoztak, hogy a bemutat ót lyekből nem tudták megfele- hető csomagtartó, 40 ezer jövőre megrendezik Miskollő választékban kielégíteni a húsvágódeszka, 8 ezer csont- Győrött Szegeden és Pélakossági keresletet főrész. 20 ezer festékkaparó cseU számítva ^g még A kiállítással egybekötött 15 ezer bevasarlokocsi, 50 , ö ® fizleti tárgyalásokon mintegy ezer kerékpárhajtókar eny- nem tárt helyi gyartó200 ipari termelővel beszél- hiti majd lényegesen az ed- kapacitásokra. (MTI) Szüret - bekecsben Az orkándzsekibe burkolódzott leány valósággal vacogott a mórahalmi határban. Néhányan — szintén sielőszerelésben — körülállták a tüzet. Az egyik piros orrú fiú begyakorlott mozdulattal szél alá terelte a parazsat. Ennek utána az alkalmi melegedőnek nagyobb lett a füstje, mint a lángja. De jótékony meleget leheit a gémberedett kezekre. Mindez a napokban történt, az egyetemisták októberi szüretén. Aki dolgozott, az is fázott. A szőlősorok között is melengették az ujjaikat a leendő jogászok. Egyesek a szárkúp napos oldalán, mások a ládák mellett találtak maguknak menedéket a hideg elől. Zordnak mutatkozott az idő —. hiába sütött a Nap. Reggel dér is volt. A homoki Olümposzon — Csak a hideg miatt nem dolgodnak? — Kedvünk sincs hozzá! — Rosszul fizetnek? — Nem éppen. — Nehéz a szüret? — De még mennyire! Bodnár Zsolt íródeák elővette a papírcetlit, és mondván: az írás bizonyít, megmutatta a naponkénti kimutatást. Majd hozzátette: — Itt a negyedéves joghallgatók dolgoznak, és náluk az élbrigád Barzó Józsi csapata, három nap alatt 76 láda szőlőt szedett le. De ők hajtottak. Szép szóval Dr. Bobvos Pál betyárból lett pandúr. Nemrég még ő is diákként végezte a tár- tók. hogy dolgozniuk kell? sadalmi munkát. Most ő _ Előre feihfvtuk a figvelügvel a jogaszpalántákra. müket Tudtak róla. mert az Igy jellemzi a negyedévesek eredeti megállapodás októmunkáját: ber 8_tól 31_if, s2Ólt — Dolgozgattak becsülettel. a szakszövetkezetbe, a rúzsai és az öttömösi téeszbe. valamint a Szegedi Állami Gazdaságba. — Sokan megfáztak a szüreten. Nem tudták a hallgaA dékánhelyettes hozzátette: — Nincsenek hozzászokva a hallgatók a mezőgazdasági munkához, főleg a korán érkezett hideghez. A összehasonlításként még: zsát. Alig néhányan maradtak otthon Az évfolyamról f»7-en jöttek most is a 110-ből — mutat a lugas felé. hánvm°hanva^é|mbef akad Párttitkár szerint nem is volt Pusztamérgesen és MórahalakT nem tógia "meg a mun- kéznél annyi meleg rnha mon az egyetemisták nav. ..AaM 1 il ven kor az nm't a váratlan lehűlés után ponta. fejenként 120 kiló ok t a tó csákn oszogatés ér- tői tudtak volna venni. szőlőt szedtek Tavaly a vei. hátha annak foganatja A diákok munkája ma szakmunkastanulok két málesz még pótolhatatlan a gazda- zsát. a bányászok és más A másik oktató dr. Hot- sásokban. Főleg a nehezen alkalmi szünetelők —ugyanszang József már nehezebb gépesíthető szüreten. Az ösz- annyi idő alatt — ot szüreteket is átélt: szehangolt munkának egvik — Ez az idő még istenes feltétele, hogy a szövetkeze— mondja —. Mondtam a tek pontosan mérjék fel az • lányoknak, öltözzenek vas- igényeket. A jó szervezés sotagon. mert ez nem divatbe- kat segíthet, mutató. Harangozó Mária rosszul Meg is fogadták a jótaná- lett a táblában, gyalog inesot. Körösi Erzsébet igazo- dult Asotthalomra, hogy onlásképpen a nadrág szárát nan busszal beiusson a _váhaltotta fel. és a bokájánál rosb.i. az orvoshoz. Az úton azonnal kikukucskált a pi- találkoztunk, és aztán ő kaz-samája. Másokra kölcsön- lauzolta a kocsit a szőlősokéri fiúpulóver, sőt még hon- rok között, örült a véletlen védségi mikádó is jutott. találkozásnak, de inkább a Réteges öltözködés ide, melegnek, irhabekecs oda, néha csak a — Az egvetemen ezelőtt a vidámság és a tréfa tartót- KISZ-bizottság intézte a tárta a szüretelőkben a lelket, sadalmi munkát. most az állami vezetés dolga ez. ök kötnek szerződést, a pénz a miénk. — Mit csinál vele? — Nem tudom még, megorvosi gazdagodni biztos nem fotávol gok belőle. T©Mtl©S@S és érdekvédelem R ögzítsük az alaphelyzetet: a munkavállalók érdekeik hatásosabb, erőteljesebb védelmét várják a .szakszervezetektől, és — ne kerteljünk — kritikusabban ítélik meg mindazt, amit a manapság műhely nélkül nem gvár a gvár. a rekonstrukcióra pedig egyelőre nincs penz... És panaszkodik az üzemszervezö. mert azért hívták a — történetesen könnyűipari — vállalathoz, hogy kitanulja a mozdulat„szakszervezeti érdekvédelem" gyűjtőfoga- elemzésen alapuló munkaszervezési ellátómmal jelölünk. Ugyanakkor: a vállalatok rást. majd a — vállalat által finanszírozott gazdasági vezetői is egyre nagyobb igé- — tanfolyam elvégzése utan a gyakoriatnyekkel lépnek fel a szakszervezetekkel ban Ls hasznosítsa újonnan szerzett. tudászemben, és elvárják, hogv a vállalatgaz- sát: „Történetesen kiváló minősítesse] vedálkodás stratégiáját és taktikáját, végső geztem el a tanfolyamot, tettem is volna a soron a mindennapi termelési feladatok dolgomat, de már a kezdet kezdetén szemvégrehajtását a szakszervezetek minden le- bekerültem a szakszervezettel: finoman, de hető módún támogassák. Kérdezhetik persze: hol itt a — fogalmazásból remélhetően kisejlő — kettősség, netán ellentmondás? Hol itt a gond, mi itt a dilemma? télreérthetetienül adták a tudtomra, bog: ez a szervezési módszer nagyon nem kívánatos. mert a már nagyon is feszített munkaintenzitáson csavar meg egy alig el Végtére is: a munkaadó és a munkavállaló viselhetőt. Ma egy másik vállalatnál, vég (vagyis a vállalat és a dolgozó) legfeljebb csak apróbb ügyekben kerülhet érdeköszszeütközésbe, s e konfliktusok elsimítására ott vannak a precízen kidolgozott jogszabályok, a törvények, a rendeletek. Ott a döntőbizottság, a munkaügyi bíróság és megannyi más törvényes fórum. Hosszabb távon és alapvetően nincs — nem lehet! — lényegi különbség az egyéni és a vállalati érdekek között. Már csak azért sem. mert ezekkel azonos — hallhatjuk, olvashatjuk épp' eleget — a népgazdasági, a társadalmi érdek is. De vajon igaz-e a brosúraízű feltételezés itt és most. a változó és egyre zem ugyanezt a munkát, vádaskodás nélkül. de azért — óvatosságból, mert tanultam az előbbi példán —. úgynevezett harminc százaléknyi .magyar tartalék kai"; vagyis: a lehetségesnél eleve harminc százalékkal alacsonyabb teljesítményre szabályozom be a módszert, nehogy összeütközésbe kerüljek a szakszervezetlel. Erre egyébként is jó okom van. mert rájöttem, hogy a mozdulatelemzésen alapuló szervezéssel elérhető teljesítménynövekedést a vállalatok képtelenek a megfelelő bérnöveléssel követni." Diákok a szőlőtőkék kőzött a hallgató. És mindenkit a Tisztességesen fizetik az saját lelkesedése hajt — egyetemistákat — ezt a gazmennyit dolgozzon. Délutá- daság irodájában mondták nőnként ellenőrizték a lét- —, annyit kapnak a leszeszámot. s néha az egyetem dett szőlő mázsájáért, mint vezetői is megnézték az al- az ottani dolgozók. A szorkalmi mezei munkásokat. galomtól, a szőlő fajtájától Dr. Dáni Sándor docens és a tábla termésétől függ, az őszi mezőgazdasági mun- mennyi a diák napszáma, kák felelőse. Rajta kívül Mórahalmon. a Homokkultúra Szakszövetkezet irodájában dr. Papp Ignác dékánhelyettes és dr. Tóth Lajos párttitkár is az munkájáról érdeklődött. Jutott Idő. hogy beszélgessünk. — Azt hallottam, néhány eazdaságban megelégelték az egyetemistákat... — Nem ígv van — vágja rá dr. Dáni Sándor. — Azért iöttünk el. mert időközben A pénz beszél!? A homoktenger közepén, a kifeszített drótok között ilxluTÍSták szüretelnek a JATE Természettudományi Karának hallgatói. Könnyebb a munkájuk mint tavaly Pusztaszeren. Kordonos szőlőn, kézmagasságra esnek a fürtök. Azt hihetné bárki — mivel bő a termés, lehet haladni —. dől a pénz az egyeteelfogyott a szőlő. Kevesebb ,mÍsták markáb3;,bE11,®nke20: termett. Emiatt jöttünk ide ^^^^^ körül keresnek naponta. Víg Olga kesergett: — Ha többet fizetnének, akkor se dolgoznánk jobban. Szabó Olga tovább fűzte a gondolatot: — Bizonyára baj van a hozzáállással. A középiskolában még lelkendeztünk. ha húztak egy strigulát. Ott még lehetett örülni a versenynek. — És itt? — Valahogy más. sokkal szabadabbak vagyunk... bonyolultabbá váló gazdálkodási körűimé- f Jt°k?bhb' PW&l SZ°T I X.. ^u,-!.!. i.x-xra, főtitkárhelyettesét, Gál Lászlót idezem: „A szakszervezetek változatlanul legfőbb feladatuknak tekintik a munkáshatalom poli- I tikai és gazdasági erősítését. Ez a reális , alapja érdekképviseleti munkájuknak, ám e kettős funkció helyes értelmezésében olykor zavar támad." nvek és feltételek között? Kerüljük meg kissé a kérdésre adandó választ, és nézzünk néhány gyakorlati példát: Panaszkodik a művezető, mert az elmúlt három évben tizennégyen hagyták ott a műhelyt a vitathatatlanul súlyos fegyelemsértések miatti büntetés elől menekülve. Azt mondja: „Mindegyiküknél már vártam. hogy ez történik: előre tudtam, hogy kilépnek. De miért kell megvárnom, hogy az illető duzzogva, sőt a főnökeit sértegetve kilép? Ezeket az embereke. egyszerűen ki kellene tennem. Semmit sem vesztenék velük, inkább csak nyernék. De el sem merem mondani, micsoda kálváriát jártam, amikor az elmúlt öt évben két embernél követettem, hogy a vállalat mondjon fel nekik. Nem is kálvária volt. hanem szabályos meghurcoltatás. S akik emiatt piszkáltak. vajon tudják-e. hogy hány és hány művezető nézi inkább tehetetlenül és beletörődve a fegyelmezetlenkedéseket. de nem tesz ellenük semmit. Kinek hiányzik például a döntőbizottsággal való áldatlan vita? Kinek hiányzik, hogy kioktassák a szocialista humanizmusról, vagy bizonyos szociális szempontok figyelembevételének szükségességéről?" Panaszkodik a szakszervezeti bizottság munkatársa, mert képtelenek elérni, hogv a kollektív szerződésben szebályozott túlM iből is az következik, hogy gyakorta keveredik az egvéni. a csoport- és a társadalmi érdek, s hogy az „érdekek védelme" bizonv káros eredményeket szül. Mert kell-e bizonvgatni. hogy a fegyelmezetlenkedők személyes érdekeinek mindenáron való védelme közvetlenül is kimutatható politikai és gazdasági károkat okoz az adott munkahelyen; hogy ilyen esetben nem lehet arra a sokat hallott álláspontra helyezkedni, hogv a rossz, a hanyag a megbízhatatlan munkás még mindig jobb. mint a hiányzó munkás, és különben is: a szociális biztonság nálunk szent és sérthetetlen. . Vagy: kell-e bizonygatni. hogy nem lehetnek olvan termelési célok, amelyek érdekében egyszerűen félrerúghatók a legelemibb munkavégzési szabályok, törvények, mert ez esetben soha. senki nem érzi magát kényszeríttetve a munkavégzés feltételeinek gyökeres javítására. A munka szervezettsége nálunk azért is olyan, amilven. mert mindig kéznél vannak a pótmegoldások: a mértéktelen túlórázás, a már kikerülhetetlen műszaki fejlesztés, műhelvrekonstrukórarendet a vállalat vezetői tiszteletben ció ismételt elhalasztása mert „hja, kétartsák. „A nagy hajrák idején — mondja rem. nincs nénz. és különben is a napi ter— semmi sem számít, legkevésbé a túlóraszabályzat. Vannak műhelyek, ahol az enmelés érdeke mindennél előbbre való!..." Vagy: mielőtt politikai színezetű támadágedélyezett túlórák kétszeresét is felhasz- sok indíttatnak bizonyos munkaszervezési nál.iák havonta, és ugyan mit tehetünk? Érveinkre egyetlen rövid mondattal válaszolnak: A tervet teljesíteni kell. különben oda a nyereség... Hát ez is érdekvédelem!" Panaszkodik a másik szakszervezeti bizottság munkatársa, hogy évek óta bajlódmódszerek ellen, célszerű lenne alaoosan megismerni, hogv mi is a módszer lényege. hogyan működik a gyakorlatban, milyen eredmények érhetők el a -segítségével. Ilyenkor ugvani.s könnven kiderülhet, hogy ami a termelés szempontjából előnyös. az éppen olyan előnyös az egyén nak a nyilvánvalóan balesetveszélyes — szempontjából is. persze, csak akkor, ha a sőt: a gyár környéki lakosság számára is veszélyes — műhely felszámolásával, illetve szükség szerinti korszerűsítésével. De hiába minden: erőfeszítéseiket megtöri a „termelési érdek"-re való hivatkozás. A módszer bevezetésének valamennyi feltétele adott. S ez esetben e feltételek megteremtése jelentheti az igazi érdekvédelmet. Vértes Csaba Egymáshoz igazodva A munkától csak Igazolással maradhat Másodvetés és a fagy A hosszú, enyhe ősz sok sét. Volt néhány deres reg- krizantémokat megcsipkedte má- I ezer hektáron mentette meg gel szeptemberben, ez azon- a fagy. November 20-ig fo, a paradic-som. a fűszerpapri- ban alig okozott károkat lyamatosan szállítják BudaMajoros Tibor lka második, harmadik szedé- Igazán komoly fagy csak a pestre. A fagykárt és ennek héten jelentkezett, amikor az árbevételben jelentkező mínusz 5—7 Celsius-fok alá negatív hatását egyelőre ponsüllyedt a hőmérséklet tosan felbecsülni sem lehet. Érdeklődtünk a rúzsai Nap- TT—u . , , sugár Termelőszövetkezetben, a. S hnLntf^,1 • hogyan vészelte át a másod- 7 , A Iagyott me«' A felszín alatt A gyermekbetegségek megelőzéséről Szombaton a Semmelweis A szülő felelősségét hangOrvostudományi Egvetem súlyozták azokban az előNagyvárad téri épületében adásokban, amelyek a betegtartották a gyermekorvosok ségfeltáró és -megelőző szűországos kongresszusának zá- rések tapasztalatairól szóltak, róülését. Mindenekelőtt arról, hogy A kongresszuson, amely az bizonyos betegségek (köztük anyatejes táplálás, a beteg- a csípőficam, az asztma, az ségmegelőzés és a gondozás epilepszia, egyes anyagcserekérdéseivel foglalkozott, szá- zavarok) már tüneteik szemmos előadás hívta fel a fi- mel látható jelentkezése előtt gyeimet arra, hogy "az anva- felfedezhetők a gyermeknél tej kiemelkedő szerepet,, tölt így kialakulásuk megakadábe a szervezet betegségek el- Ivozható vagy hatásuk 'ényeleni védekezésében. gesen enyhíthető. (MTI) vetés a kemény hideget. A téesz húsz hektáron ültetett TwJiTZJ* „. .... , kelkáposztát. Nem fagyott ? vgum* !?rü!tek meg, az értékesítése isbL ^hekár tosítottnak látszik. Noha a l termelőszövetkezet az aszály- . Sele?ek károk pótlására értékesítési Z egéSZ termést átvá,ogatniszerződés nélkül vágott neki A keményebbre forduló az ültetésnek — a ZÖLDÉRT időjárás másutt is okozott nem kívánt velük szerződni károkaf A betakarítás üte- két-három vevőjelölt is ÜLU^Íg?*^ jelentkezett az őszi zöldsé- zák meg. A másodvetések jó Sért. A jövő héten kezdik része eleve kockázatosabb, fölszedni a termést. termésük maradéktalan betaNem fűthetők a téesz fólia- karftása jobban függ az idő. házai, ezért a bennük nevelt járás kegyeitől.